2015.12.30. 22:33 Szerző: Moin Moin

…De a víz elvonul!

meggorbedt_gerinc.jpg

„Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.

És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ.
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet.

Viszkető háttal bámuljuk őt,
Idők hajlását felismerők,
Mert Richard király a nagy vég előtt
Négy felvonásra divatba jött.”

Cseh Tamás: Dal a ravaszdi Shakespeare Williamról - 1981

 

„A kivárás jobb katona, mint az elsietés.”1

Hosszú hónapok óta, több mint fél éve nem jelent meg új írás a Progresszív Blogon – ez azonban nem jelenti azt, hogy felhagytunk volna azzal a több mint fél évtizede felvállalt küldetéssel, amely annak idején létrehozta e blogot. …És nem jelenti azt sem, hogy időközben ne tettük volna a dolgunkat, ne állítottunk volna össze, készítettünk volna elő további közélet anyagokat…

…Azonban jött egy szökőár – amely nem csupán a kis magyar társadalmi állóvizet kavarta fel, hanem az európait is: a migránsok.

Kialakult egy olyan közhangulat, amely (mind Magyarországon, mind Európában) elkezdett valami egészen másról szólni, mint ami igazán fontos lett volna: mintha ez a „migráció-miazma” még az egyébként ép elmékre is rátelepedett volna és felgerjesztett volna bennük önmagukat is meglepő szorongásokat… Szorongó emberrel nem lehet észérvek mentén beszélgetni: ki kell várni, amíg enyhül valamelyest a szorongása – pontosabban: amíg elkezdi megsejteni, hogy az alapvető szorongását nem is az okozza, amire rávetíti azt.

Mára talán megint elég sok magyar kezdi megsejteni, hogy számára nem is a migráció jeleni a legnagyobb, az igazi veszélyt, hanem az, ha tovább halad az ország az „orbáni úton”:

  • Nem a migránsok okozzák a magyar gazdaság – és benne a versenyszféra magyar tulajdonú részének – permanens termelékenységi és versenyképességi problémáit. Nem a migránsok miatt harmadannyira hatékony egy magyar „átlagcég”, mint az eu-s átlag.
  • Nem a migránsok miatt rohadt le és vált gyakorlatilag mára működésképtelenné az egészségügy.
  • Nem a migránsok az okai annak, hogy évről évre gyengül a magyar oktatás színvonala.
  • Nem a migránsok miatt szegény immár annyira az ország negyede, hogy a kormány inkább jobbnak látta a Statisztikai Hivatallal megszüntettetni a létminimum-számítást.
  • Az a bizonyos kétszázezer (a kormánytagok szerint nem is létező) gyerek sem a migránsok miatt éhezik hétvégéről hétvégére.
  • Sehol az országban – de Európában sem – látni milliárdokat lopó migránsokat… Viszont Magyarországon egyre-másra keletkezek a semmiből tekintélyes kormányközeli magánvagyonok.
  • Nem migránsok kormányozzák a közpénzeket százmilliárd számra felettébb szokatlan dolgokra költő Magyar Nemzeti Bankot sem.
  • Nem a migránsok tartják évek óta távol az országtól a komoly működőtőke-befektetéseket.

…És még lehetne folytatni, hosszasan.

Nyilvánvaló, hogy Magyarországot nem a migránsok kormányozzák, de még csak nem is Brüsszel, vagy Soros György: Magyarországot Orbán Viktor kormányozza, a Fidesz élén… ha valamit változatni akarnak a magyarok a helyzetükön, akkor ezen kell változtatniuk!

…De még mielőtt a tulajdonképpen mondandóba belekezdek, jelzem, hogy szerepelni fognak a szövegben visszautalások: a blogon korábban megjelent írásokra, amelyekben részletesebben is írtunk már az e posztban említendő egyes jelenségekről… Épp ezért úgy érdemes olvasni ezt az írást, hogy ezek a hivatkozások se maradjanak ki!

 

„Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”2

Hogyan lesz vége a Fidesz-korszaknak?

Mi-ki robbantja ki őket majd a hatalomból? – efféle kérdések forognak ma sokak, tömegek fejében Magyarországon. Lehet-e 2016 a vég kezdete Orbánnak?

Nos, ha magára Orbánra hallgatnánk, akkor éppenséggel nem: hiszen nemrég, a Fidesz-kongresszuson mondott beszédében megjósolta, hogy „a következő harminc évben is itt leszünk” - mármint, ő és társai, akiket/amit közönségesen csak „Fidesz”-nek neveznek.

A mi Richard királyunk épp a harmadik felvonása közepén jár – és nemrég bejelentkezett a negyedikre is. …De én most nem a mi Richardunkról akarok írni – ezt megtették már sokan a Fidesz-kongresszus óta, ki jól, ki rosszul, ki-ki a maga tudása, tehetsége, érdekei és indulatai szerint. Amiről írni fogok, az nem más, mint hogy mi az, ami még (akár) harminc év múlva is ott lesz Magyarországon, a közéletben és közgondolkodásban – és ami (újra és újra) lehetővé teszi a Fidesz-szerű karriereket. És arról is írok majd, hogy mi nincs meg (még?), ami elvehetné a hatalmat Orbánéktól.

 

A hit ajándéka

Mindezek előtt nézzük, miért éppen a Fideszé lett az a politikai többség, amely a szemünk előtt épülő-erősödő „örök hatalmat” biztosíthatja neki? Hiszen a rendszerválás idején nem utalt arra semmi sem, hogy épp ez az akkor „néhányszázalékos” párocska tesz szert ekkora és vele szemben ennyire „elnéző”, mellette minden „gazembersége”ellenére is szilárdan kitartó tömegbázisra.

A rendszerváltáskor a politikai hatalmat egy klasszikus magyar nemzeti konzervatív, mérsékelten etnicista párt, az MDF szerezte meg – azonban ez a párt politikai amatőrökből állt, a párt élén a „magánlopástól” irtózó miniszterelnökkel, a párt gazdasági ereje és holdudvara pedig össze sem volt mérhető az éppen a hatalomból leköszönt, politikai hatalmát gazdasági erőforrásokba konvertált MSZ(M)P-vel. Ráadásul ez utóbbi tele volt „profikkal”.

Ugyanakkor a Kádár-korszaknak volt egy, az MSZP-ben igen erősen továbbélő mentális hagyománya: a néptömegek, a szavazóbázis felé nem szabad önzőnek látszani, sem pedig fennhéjázónak. A Kádár-kisember (akiből az MSZP törzsszavazói lettek) a Kádár-szerű „kisember-politikusokat” kedvelte. Továbbá: ez egy egalitáriánus tömeg volt - így ez a saját szavazóbázis mindig érzékeny volt arra, ha a saját politikusaitól tapasztalt önzést, korrupciót, lopást: már a spontán privatizációt is rossz szemmel nézte. Ha a mából nézünk vissza az 1994 és 1998 közötti időkre, akkor a „politikusbűnözés” sokkal kisebb volumenben, sokkal szervezetlenebbül folyt szinte megmaradt a szokásos magyar ügyeskedés szintjén. Olajszőkítés, állami, vagy régi pártingatlanok megszerezgetése jelentették a csúcsokat – de az fel sem merülhetett volna, hogy a szavazóbázis tulajdonképpen egyetértsen azzal, ha a pártja-politikusai a hatalmukkal visszaélve oligarchákká teszik magukat és közvetlen szövetségeseiket. Lényegében az volt e szavazóbázis elvárása a hatalommal és a saját pártjával szemben, hogy „az egész nép” érdekében politizáljon.

A baloldalnak így és ezért nem állt rendelkezésére az az eszköz – egyfajta, a társadalommal kapcsolatos gondolkodásmód -, amely biztosította a jobboldal politikai-hatalmi sikerét. A jobboldalnak ugyanis „hatalmi hagyománya” volt az, hogy megengedhetőnek, sőt, magától értetődőnek tartotta-tarthatta azt, hogy semmiféle közösséget, szolidaritást ne vállaljon a más társadalmi csoportokhoz tartozókkal és hogy ne érezze szükségét a feléjük mutatott politikai felelősségnek. Ez a jobboldali uralmi elit-hagyomány ötvöződött a Fideszben az annak vezetőit jellemző gátlástalan hatalomvággyal.

A jobboldali szavazó nem várt-vár el „általános társadalmi szolidaritást”, mint ahogy nem is csupán azért támogatta-támogatja a saját pártját, hogy az a hatalom birtokában „készpénzzel fizesse ki a támogatását”: amíg a baloldali szavazó nem tolerálja ha a saját pártja vezetői „urizálnak” és elvárja az „egyenlőséget”, addig a („klasszikus”, a magyar etnicista-kontraszelektáló hagyomány szerinti) jobboldali szavazó azt várja el, hogy „ő uralkodjon”. Az ő ország- és világképe domináljon, az ő szellemi és kulturális horizontja legyen a mérce az országban. Persze, az „ingyenpénzt” (értsd: a hatalomtól kontraszelektív módon juttatott javakat, stallumokat) is szereti – ám egészen jól és sokáig elvan úgy is, ha csak „szimbolikusan” az övé az ország.

A baloldalnak ahhoz, hogy egyben tarthassa a szavazóbázisát, mindenkor komoly jóléti intézkedésére volt szüksége. Valahányszor ez megroppant, a baloldali szavazóbázis egy jelentős része el is bizonytalanodott és elpártolt – mint azt láthattuk akár a Bokros-csomag, akár a 2006 őszétől induló megszorítások következményeként.

Ezzel szemben a jobboldal saját szavazóbázisa, mondhatni, nem csupán „materiális” jellegű igényeket támasztott a saját politikai vezetőivel-erejével szemben. A jobboldal törzsszavazói „fent akartak lenni”, azt vártáj és várják el ma is a Fidesztől, hogy tartsa távol a hatalomtól a „másokat” – kommunistákat, szocialistákat, liberálisokat (ami náluk kvázi egyenlő a „zsidókkal”), - és őket a „jó, igazi, keresztény és jobb társaságbeli (értsd: „nem proli”) embereket” tegyék meg és tartsák a társadalom vezető erejének, és persze (hogy úgy mondjam) „a társadalom céljának” is: ez azt jelenti, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül csoportosíttatják át magukhoz a társadalom megtermelt erőforrásait. Ez az a (kontraszelektív) jobboldali hagyomány, amelyről fentebb mint szolidaritás- és felelősségmentes attitűdről írtam…

Ez a Fidesz-siker igazi alapja: annak oka, hogy ma Magyarországnak egy (szlogenjeiben) jobboldali kormánya van, annak ellenére, hogy a rendszerváltáskor a baloldal sokkal-sokkal erősebb gazdasági és szervezeti pozíciókból startolt, nem más az oka, mint ez a „gátlástalanabb” politikai közösségi hagyomány!

Ez hozta és hozza manapság is létre a közjavakat a legkisebb gátlást nélkülöző módon és rendszerszerűen nagy, és az államhatalommal szimbiózisban élő magántőkékké alakító rezsimet, ami a Fidesz-világot jellemi és ami e világ alapvető célja is egyben. A baloldaliak és liberálisok sokkal gátlásosabban loptak – ráadásul a saját szavazóbázisaik is sokkal kevésbé fogadták el ezt és sokkal kevésbé tekintették „a dominancia eszközének”, mint jobboldali versenytársaik. Titokban kellett csinálniuk, ami viszont ellehetetlenítette a rendszerszerűséget és az igazán nagy volument, ráadásul nem is volt ehhez meg az a fajta abszolút hatalmuk, mint 2010 óta a Fidesznek: amelynek birtokában a jogszabályi környezetet, az ellenőrző és az igazságszolgáltatási rendszereket is a maguk számára biztonságosakká alakíthatták volna át.

 

„Mi lesz itt? - Mi leszünk itt!”3

Ami 2010 óta folyik, azt nevezhetjük az eredeti tőkefelhalmozás második felvonásának: a rendszerváltás első két évtizedében így-úgy megszerzett és gyarapított „Fidesz-tőke” nagyságrendekkel nagyobbá hizlalása az abszolút hatalom birtokában, állami és eu-s források magánvagyonná alakításával.

Ezzel a fajta eredeti tőkefelhalmozással, amely napjainkban folyik, az a probléma, hogy az így újonnan és mesterségesen létrehozott nagytőkés elitnek hiányoznak azok a mentalitásbeli-gondolkodásmódbeli alapjai4, amelyekre - ha később rárétegeződne a szaktudás - valódi versenyképesség születhetne. Ez az új gazdasági elit szocializációját és társadalmi stratégiáit tekintve (azaz: céljait és az azok eléréséhez használatos eszközeit, módszereit illetően) gyökeresen különbözik nyugati potenciális versenytársaitól – épp ezért nem találni egyetlen „startupot” sem ebben a brancsban. Márpedig sem a szocializáció, sem a stratégiák nem változnak meg csupán attól, hogy valakinek az államhatalom segítségével „lesz sok pénze”: ugyanaz él tovább a fejében, mint korábban és ugyanazokat a módszereket használja majd céljait elérendő, mint korábban – csak legfeljebb messze nagyobb anyagi erők birtokában.

A hatékonyság és a versenyképesség – vagy akár a startup - a fejekben kezdődik és nem a tőkével: Magyarországon pedig a jelenlegi uralmi elit éppen fordítva ügyködik: tőkésít – és ettől várja aztán a gazdaság megerősödését. (A jobbik esetben – mert lehet, hogy csupán meg akar gazdagodni és ezzel párhuzamosan csupán minden, a megbuktatásához esetlegesen felhasználható erőforrást a maga kezében akar tudni, és eközben magasról tesz arra, hogy ebből az egészből lesz-e, lehet-e valaha is megalapozott gazdasági növekedés és versenyképesség…)

Mindez pedig azt jelenti, hogy hiába juttat az állam milliárdos tőkéket közeli kezekbe és hiába járatja exkluzív nyugati iskolákba a gyerekeit – a későbbi tőkeműködtetőket -, mert a jelenlegi újtulajdonosi réteg mentalitása egyszerűen alapjaiban ellentétes a verseny- és teljesítményalapúsággal (valójában kőkemény etatista-kontraszelektív), és ezt a mentalitást és ösztönös viszonyulásmodellt örökítik tovább gyermekeik felé is. A hatékony vállalatvezetés és -szervezés ugyanis nem csupán szaktudás kérése: alapvetően mentalitásé. Annak pedig semmi jele sem mutatkozik, hogy ez az újtőkés réteg – és majdani utódaik – elkezdtek volna innovációban és meritokráciában gondolkodni. (Ezt már korábban is előre jeleztük, a 2011 októberi Fidesz-hard után Fidesz-light? című írásunkban.)

…És ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami valóban „itt lehet még harminc év múlva is”: ez a mentalitás, amely versenyképtelenségre ítéli a magyar gazdaságot. A versenyképtelenség e versenykerülő mentalitás szükségszerű következménye, amely egyaránt van jelen tömegesen az uralmi és gazdasági elitben, valamint az egyszerű nép közében is. (Erről is írtunk már másfél éve a Versenyképesség és gondolkodásmód című posztunkban.)

Ez az irtózatos rettegés a „bizonytalan kimenetelű versengéstől” tartja ott a magyar társadalmat a Fidesz bűvkörében és ez adja azt a politikai támogatottságbeli relatív többségét is, amely újra és újra győzelmet és uralmi pozíciót biztosít neki. Abba csak viszonylag kevesen gondolnak bele, hogy a versengés nyertese – a tapasztalatok szerint – jellemzően az egész társadalom: hiszen bővül erőforrásokban. Kevesen gondolnak ebbe bele – és ők is csupán magányosan, magukat közösséggé nem szervezve. A(z ismételt) veszteségtől való félelmek olyan régóta és olyan mélyen itatták már át a magyar közgondolkodást és énképet, hogy ez (kevés kivétellel) végtelenül kockázatkerülővé és passzívvá tette a magyarok zömét. Ez tulajdonképpen egy természetes lélektani-tömeglélektani reakció – de ettől még halálosan önveszélyes! Ez a szorongásos pesszimizmus bénítja meg a közéletet és a gazdaságot – ha létezik reális „nemzethalál-veszély”, akkor ez az!

 

„Olyan katona egy sincs, aki ezer életveszélyt túlélne.”5

A kérdés „csak” az, hogy ki lehet-e ebből az ördögi körből szabadulni – hogy ki lehet-e szabadítani „a magyarokat” ebből az önmagát újratermelő csapdahelyzetből?

Egyénileg, persze, ki lehet – és folyik is ez tömegesen: aki tud, megy nyugatra: dolgozni-élni. Ez a folyamat azonban csak tovább ront a „benti” helyzeten. (Avagy inkább javít, lerövidítvén a romboló illúziókba kapaszkodó szakaszt, ahogy azt majdnem három évvel ezelőtt megírtam már Az ország elhagyása hazafias kötelesség! címmel itt.) Az elvándorlás miatt pedig egyre nő azok aránya, akiknek nem marad más, csak a szorongás és a passzivitás; és egyre csökken azok száma, akikből – legalább elméletileg – össze lehetne szedni egy Fidesz-váltó erőt. Mannheimból vagy Birminghamből pedig nemigen fognak mostanság „távpártoskodni” Magyarországon.

A helyzet az, hogy felülről, azaz a politikai és gazdasági elit soraiból aligha várható, hogy megszülessen „A Váltópárt”. A jelenlegi „mainstream” ellenzéki elitből a tehetség hiányzik ehhez, a kormánypárton belülről induló „palotaforradalom” pedig azért nem valószínű, mert ott ehhez túlságosan erősek  kölcsönös függések. Ráadásul egy komoly fordulathoz hiányozna a „palotaforradalmárok” személyes hitelessége is, amelyre támaszkodva jelentős választói tömegek támogatását kaphatná meg a fordulat végrehajtásához és saját korábbi „keményvonalas” társaik hatalomból való kiiktatásához.

Az előzőekben leírt kivándorlás egyre csak csökkenti annak a lehetőségét is, hogy a magyar középosztályból jöhessen létre ez a politikai mozgalom: egyre kevesebb és kevesebb, gondolkodásmódjában a Fidesz-paradigmával ellentétes, tehetséges ember magyar országon belül ehhez. Továbbá: a középosztály jelenleg nyilvánvalóan nem az önmaga megszervezésében látja a személyes kiutat a Fidesz-rezsim által létrehozott kutyaszorítóból, hanem vagy a kivándorlásban – ha teheti -, vagy a lapulásban.

A leszakadó, vagy már régóta deprivált társadalmi rétegek pedig számos, itt most ki nem fejtendő ok miatt képtelenek szervezett, adekvát és konstruktív társadalmi és gazdasági programmal bíró politikai erőként fellépni. (A középosztály és a leszakadók politikai passzivitásának okairól részletesebben olvashatni A középosztály hallgatása című, immár majdnem hároméves posztunkban.) Ekként a társadalmon belülről, a közép- és alsó rétegek felől sem jöhet megoldás…

Marad a külső hatás:

  • vagy egy „idegen hatalom” léphet(ne) közbe – ám ennek sem esélye nincs, sem pedig nem tenne jót a külső erők által már sokszor megtépázott magyar önbizalomnak,
  • vagy pedig efféle külső hatásként jöhet az összeomlás: amikor alapvető nagyrendszerek válnak gyakorlatilag működésképtelenekké, vagy a mindennapokat érintően súlyosan alulteljesítőkké. Ettől – részben az elvándorlás, részben a közösség erőforrásait magáévá tévő uralmi elit, részben pedig a magyar versenyszféra alulteljesítése következtében – nincs is messze az ország!

Ha az összeomlás előtti pillanatban és az összeomlás során létezni fog egy újratematizálni képes politikai erő, akkor van esély arra, hogy a társadalom kellően nagy hányada magáénak kezdi vallani e csoport értékrendjét és elfogadja/követi annak útmutatásait. Ehhez karizma és egyszerű üzenetek kellenek.

Ha ez a kettő együtt megvan, akkor bízhatunk abban, hogy a követező („ezredik”) veszély a Fidesz-rendszert úgy teszi sírba, hogy lesz utána konstruktív folytatás.

 

Kispártok mocsara

Ki lehet e kettős kritériumrendszernek alapján a Fidesz-váltó?

Az MSZP-re nem vesztegetnék szót… Akinek van szeme a látásra, tudja, mik az életesélyei ennek a pártnak. De nem jobbak a politikai hatalom megszerzése szempontjából a DK (értsd: Gyurcsány) esélyei sem. Hiteltelenség, tehetséghiányos „tisztikar”, vészesen öreg szavazóbázis: ebből bizony nem lehet siker!

Ami az egyszerű üzeneteket illeti, a Jobbiknak ezek megvannak. A politikai vezetői karizma (még?) hiányzik. Persze, az semmiképp sem lenne a valódi társadalmi-gazdasági előrelépés szempontjából kívánatos és hasznos, ha akár a Jobbik, akár valamely (esetleg szélsőbalos) demagóg, populista erő venné át az ország feletti vezetést – hiszen az ilyen erőkből épp az a mentalitás hiányzik, amely a valódi verseny- és teljesítőképesség alapja. Ezek a fajta erők mindig kontraszelektálnak és mindig etatisták. Mindennek ellenére egy káoszszerű helyzetben van némi esélyük hatalomra kerülni – mint Görögországban, vagy épp Portugáliában történt a közelmúltban radikális baloldali, Lengyelországban pedig egy szélsőjobboldali párt. A következmények borítékolhatók… (Venezuelában pedig épp most bukott meg a „Nagy Balos Kísérlet”, 16 év után, óriási pusztítást hagyva maga után.)

Létezik két-három magyarországi kispárt, amelyek legalább programjukban verseny- és teljesítményalapúság-pártiak – azonban ezek a magyar társadalom felfogó- és befogadóképességéhez mérten rettentően inadekvát módon adják elő a mondanivalójukat. Sokkal inkább „lelki igény(esség)ből” politizálnak, mintsem realizmusból. Így szó sem lehet egyszerű üzenetekről - ráadásul esetükben sem adott a politikai karizma. Ez pedig objektív – és ráadásul kettős – akadálya a naggyá növekedésüknek.

 

„Aki megmenti a nemzetét, nem törvényszegő!”6

A Fidesz nyilvánvalóan sokkal kevésbé lesz „engedékeny” a hatalomból való kivonulás terén, mint volt a rendszerváltáskori szocialista establishment: ezt már csupán azért sem várhatjuk el tőlük, mert sokkal nagyobbak, kézzelfoghatóbbak és nyilvánvalóbbak a személyes bűneik – értve pedig itt bűn alatt nem csupán politikai, hanem konkrét köztörvényes bűnöket is. Ráadásul, az addigra minden bizonnyal velük szemben „bosszúszomjas” jelentős állampolgári többség sem tolerálna valamiféle, az új hatalom részéről a Fidesz-vezérkarnak „en bloc” adandó „menlevelet”7.

Ezért annak, aki vállalni fogja a leváltó ellenzék vezetését-szervezését, akár komoly személyes kockázattal is szembe kell majd néznie: minél rosszabb lesz az általános társadalmi helyzet és minél nagyobb személyes egzisztenciális és büntetőjogi kockázattal néz szembe a Fidesz-vezetés, annál inkább akarják majd ők „bármi áron” elkerülni a bulást, amíg csak lehet. Nem lennék majd meglepve, ha a magyar politikatörténet legsötétebb rövid szakaszaki közér kerülne a Fidesz-rezsim bukása: az elmúlt évszázadból talán csak a Szálasi-rezsim bukása lesz hozzá fogható, ha nagyon rosszul sikerülnek a dolgok és ha a Fidesz-vezetés „mentális állapota” addigra (az állandó fenyegetettség következtében) annyira leromlana…

…A fentiekből az következik, hogy az új ellenzéki erő szervezője és vezetője leginkább egy olyan személy lehet, aki egzisztenciálisan nem kötődik Magyarországhoz – adott esetben nem is él ott -, és aki kiváló eu-s kapcsolatokkal rendelkezik, vagy legalább is ki tud alakulni körülötte efféle kapcsolatrendszer.

  • Olyan emberre lesz szükség, aki képes felmutatni az új szervezet és a régiek közötti alapvető különbséget - amely persze a politikai végeredményben is szükségképpen fog megmutatkozni: hogy amíg a létező pártok és vezetőik a továbbélésük módját, vagy éppen a saját identitásukat keresik, addig az új jövőképet ajánl.
  • Olyan vezető kell, aki olyannyira független a Fidesz által megestesített (és kiaknázott) magyar mentalitástól, és olyannyira elérhetetlen a Fidesz-rezsim hatóságai számára, hogy egyáltalán nem is kell arra tekintettel lennie, hogy jelenleg Magyarországot egy Orbán nevű alak vezette maffia épp ledominálva tartja.
  • Olyan ember kell, aki világosan látja, miért nem volt képes eddig a magyar társadalom élni a rendszerváltás adta sansszal - és aki látja és képes láttatni azt is, hogy miképpen lehet ezen – ennek az okain – változtatni.
  • Olyan valaki kell, aki képes kidolgozni és garanciaként a nép felé felkínálni azokat az alkotmányos és intézményes automatizmusokat, amelyek akkor is megvédik a demokrata államberendezkedést és a versenyalapú gazdaságot (egyszóval: a meritokráciát), ha épp a „népszellem” erre még nem alkalmas, az e téren való tapasztalatlansága követeztében – és aki ezekkel az alkotmányos és intézményes automatizmusokkal önmaga elé is áthághatatlan akadályt állít, ha netán öncélú politikára támadna kedve!8

A Magyarország lakóinak nagy többségét jellemző gondolkodásmód annak az oka, hogy „vezér” nélkül „győztes sereg” sem képzelhető el: az atomizált és az összefogás, valamint a közös érdekek definiálásának adekvát módszereit nem, igen ismerő magyar gondolkodásmód. Az a bizonyos sajátos magyar észjárás és politikai-társadalmi „látásmód”9, amelyet olyannyira meg kell változtatnunk ahhoz, hogy a ma zajló technológiai forradalom nyertesei közé kerüljön a magyarság is – mert ha ez nem sikerül, akkor valóban „a következő harminc évben is itt lesz” valami Fidesz-szerű hatalom és Orbán-szerű politikus!

…A tét tehát nagy – ahogy azt majdnem két és fél éve leírtam már Politizálnunk nem akármi okért kell! címmel…

 

 

 

 

1  Shakespeare V. Henrik – a francia hírnök, Montjoi szavai.

2Un bout de corps, un morceau de colonne vertébrale, tombe sur une de nos voitures.” („Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”) - Jean-Michel Fauvergue, a RAID (a francia biztonsági erők) igazgatójának szavai, amikor a párizsi terrortámadás elkövetőinek egyike a rendőrségi rajtaütés során felrobbantotta magát.

3 A fejezetcím első, kérdő mondata az SZDSZ, a második, kijelentő mondata pedig a Fidesz 1994-es választási szlogenje volt.

4 Béndek Péter ezt valószínűleg kb. úgy fogalmazná meg, hogy „hiányzik az erkölcse”.

5 Erich Maria Remarque: nyugaton a helyzet változatlan – a főhős, Paul Baumer szavai

6 Idézet Napóleonnak I. Sándor cárhoz a Száznapos Uralom alatt írott leveléből: „Én a koronát nem bitoroltam: én rátaláltam, lent a sárban. És akkor én, én felemeltem, a kardommal! És a népem, a népem helyzete a fejemre. Aki megmenti a nemzetét, nem törvényszegő!

7 Legfeljebb arról lehet majd szó, hogy egyes „bűnbánó”, azaz a Fidesz-rezsim lebontásában tevőlegesen és/vagy információ-átadással résztvevő korifeusok legyen lehetőségük afféle „vádalkura”…

8 Erről szól a 2012 őszén született A Köztársaság diktátora című poszt.

9 „…rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot” - Idézet Orbán Viktor 2009. szeptember 5-i, a kötcsei Polgári Pikniken elmondott beszédéből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr918213698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.12.31. 05:50:44

A nagy ungabunga közepette egy kis ugribugri, nertárs? Nana..

nemecsekerno_007 2015.12.31. 09:21:30

Valakinek megint írógörcse volt. Az a baj, hogy nem látjátok a Orbántól az erdöt.

Moin Moin 2015.12.31. 10:00:37

@HaFr: Na, majd megnézem, neked milyen lesz a gerinced 14 év miniszterelnökösködés után!!!

Moin Moin 2015.12.31. 10:01:34

@nemecsekerno_007: A poszt éppen nem Orbánról, hanem a magyarokról szól...

Moin Moin 2015.12.31. 10:02:37

@Ad Dio: Ja - csak hát a teendők sora is az!:-)

borzimorzi 2015.12.31. 15:25:39

Egy csomó kifejezetten jó megállapítás, majd jön az 5let a távminiszterelnökről. Pfff...

Mintha már láttam volna ilyesmit valahol:
www.youtube.com/watch?v=I9WnOjNfiJk

Üdv:
b

Moin Moin 2015.12.31. 15:48:15

@borzimorzi: Rosszul értelmezed: ez ui. nem egy közpolitikai tanulmány, hanem csupán az írói munkásságom része - és mint ilyenben, egy antik dramaturgiai fogást alkalmaztam, a Deus ex machinét, valahogy így: www.youtube.com/watch?v=qMgy7eVEmho

Keszthelyi.Aron 2016.01.01. 19:38:45

Nekem tetszett. Jó, hogy megint vagytok :)