2015.04.05. 21:35 Szerző: Moin Moin

„Szakpolitikát, de azonnal!”?

szakpol.jpg

Könyörgöm, ne mondd, hogy ezer! - sírta összetett kézzel. - Ti mind bolondok vagytok, a Kapitánnyal együtt... Az a konzul ivott valamit előzőleg, és megcsúszott a nyelve... Ötvenezer dollár nem létezik, még negyvenezer sem...

Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló

 

 

1. „Higgye el nekem, én egyetlen rezsimnek sem vagyok ellensége. Sőt én mindegyiknek kifejezetten híve vagyok.”1

Miért van az, hogy a magyar választók között számosan vannak, akik úgy képzelik el a „jó politikát”, hogy az tulajdonképpen nem egyéb, mint „adekvát szakpolitikák” összlete. Miért van az, hogy amikor valaki-bárki előáll akár régi, akár új politikai aktorként, akkor a magyar publikum azon nyomban az illető szakpolitikájáról kezd kérdezgetni: milyen személyi jövedelemadót tervez, mekkora lesz az ÁFA, mit kezd a kórházak adósságával és lesz-e egyéni számlás nyugdíjrendszer?

Azt viszont szinte soha és senki sem kérdezi meg tőle, hogy általában miféle elképzelésrendszer, miféle paradigma él az illetőben az országgal és a világgal kapcsolatban? Persze, azt mondják, hogy „legyen demokrácia!”, meg hogy „szüntesse meg a korrupciót!” és a politikusok lopkodásait. De arról Magyarországon vajmi kevés kérdés hangzik el, hogy általánosságban mitől élhető egy társadalom és hogy mit kell csinálni, változtatni, megtanulni és pótolni ehhez?

Ezt a kérdést egyszerűen nem is ismeri a magyarok zöme, meg sem fordul a fejében az, hogy ezt is meg lehetne kérdezni – sőt: hogy legelőször ezt kell megtudakolni!

Merthogy erre szolgál maga a politika: annak adekvát célja nem más, mint a jól élhető társadalomra vonatkozó paradigma gyakorlattá tétele.

Azért van ez így, azért nem vetődik fel sohasem ez a kérdés, mert megszokta a magyarság, még a legkülönb közgondolkodói is, hogy a társadalomnak alacsony a szabadságfoka és így nincs benne, nem került bele a magyar közgondolkodásba az, hogy egyáltalán léteznek ezek az alapkérdések.

Miért jó Svédországban és miért rossz Magyarországon? Mitől működik jól a német gazdaság és mitől döglött meg a görög? Miért adott óriási lendületet Norvégiának az olajvagyon és miért nem prosperál az olaj-nagyhatalom Oroszország? …Amíg ezekre a kérdésekre nem ismerjük a válaszokat, addig ugyan miféle szakpolitizálásra lehetnénk képesek?

Elmondható, hogy minél inkább „benne van” egy adott társadalom közgondolkodásában a dolgok alapjaira való rákérdezés lehetősége és szokása, annál inkább képes az a társadalom gazdaságban, tudományban, innovációban és kultúrában magasan teljesíteni. Ez a közgondolkodásmód persze spontán módon egy nagyon hosszú és véletlenekkel teli folyamat révén szokott kialakulni.

Azokban a társadalmakban, ahol mind a széles tömegek, mind pedig az elitek elfogadják azt a felállást, hogy a hatalom szab meg mindent, és hogy a hatalom megtehet szinte bármit, ott az szokott történni rendszerint, hogy az emberek nemigen törekednek arra, hogy a fennállónál jobb hatalmat létesítsenek közösen, a maguk erejére-eszére, szervezőkészségére támaszkodva – mivel ezt a saját pillanatnyi egzisztenciájukra nézvést kockázatos dolognak érzik. Ezek a társadalmak örökösen az aktuális hatalom adta keretekhez való szubmisszív alkalmazkodás állapotában vannak: sohasem kérdőjelezik meg azt a paradigmát, amely alapján minden egyes aktuális hatalom be szokott rendezkedni e társadalmakban. Mert ez a paradigma hatalomról hatalomra ugyanaz: aki fenn van, ahhoz idomulniuk kell a lentieknek.

…És itt van a szakpolitizálás iráni igény igazi forrása: ha „az egészet” nem szokás, nem lehet vizsgálni, megkérdőjelezni, ha ennek sem az igénye, sem a képessége nem fejlődött ki az adott népben, akkor csak addig terjed a szellemi és belátásbeli horizont, hogy az adott paradigmán belül hogyan fog berendezkedni a hatalom. Mennyit központosít és mennyi pénzt enged szabadon elkölteni? Mekkora tanszabadságot engedélyez a pedagógusoknak? Mennyire ad pénzt a nyugdíjasok, vagy épp a szakszervezetek követeléseinek? Ám azt senki sem fogja felvetni, hogy „mi ez a marhaság, hogy a hatalom enged bármit is nekünk? Miért nem mi mondjuk meg a hatalomnak, hogy mit tehet és mit nem?”

A magyarok szakpolitizálás-igénye egyszerre ered az általuk szinte egyedüliként ismert alattvalói attitűdjükből, valamint az ebből az önállótlan-kiszolgáltatott attitűdből következő, a közügyeket illető magabiztosság- és biztonságérzet-hiányból: azt nem tudják, hogy miképpen, milyen módszerekkel és milyen eszközökkel kellene-lehetne egy közérdekű, az állampolgárok által kontrollált hatalmat felépíteni és működtetni – jóformán fel sem fogják azt, hogy egyáltalán létezhet egy efféle opció is az állampolgárok és a kormányzás/kormányzat relációjában. Azt viszont felfogják, ha azt hallják, hogy XY politikus vagy párt két százalékkal csökkenti az ÁFA-t, vagy a rezsit. Mindeközben pedig – miközben örülnek a hatalomtól ígért ajándékpénzecskének – nem hisznek egy olyan kormányzat lehetőségében, amelyet ők kijátszhatatlanul ellenőriznek.

A magyar közvélemény nem hiszi el, hogy „maga a politika” is létezhet: hogy létezhetnek általános politikai paradigmák is, nem pedig csak az ugyanazon „patriarchális etatizmuson” belüli szakpolitikák, megvalósulási módok és mániák között lehet válogatni… Meg kell viszont jegyezni azt, hogy a szakpolitizálás elsősorban a magyar baloldali és liberális politikai közeg és szavazóbázis „fétise”.2

Annak közvetlen oka, hogy ez a szakpolitikai (azon belül is elsősorban makrogazdasági-gazdaságpolitikai és fiskális) fétisizmus kialakult ebben a közegben, a Kádár-korszakban keresendő.3 Mivel az a rendszer „nem engedhette meg” (sem magának, sem a társadalomnak), hogy az egész társadalmi paradigmát érintő alapvető kérdéseket tegyen fel és keressen ezekre valóságos válaszokat, ezért minden problémát – és azok megoldását is – „átnyomott” a gazdaság- és szakpolitika dimenziójába. Alapvetően erre vezethető vissza a magyar közgondolkodás gazdaságpolitikai-szakpolitikai orientációja. Mivel a hatalom így tematizált, ezért annak ellenzéke is automatikusan átvette ezt (hiszen ők is csak „történelmileg determinált magyarok” voltak, azaz az ő szocializációjuk is olyan automatizmusokat alakított ki bennük, amelyek elhárították az igazán eltérő hatalmi paradigmákban való gondolkodást). Ezért a „szakpolitika” lett a rendszerváltó ellenzék politikai nyelve is – annak ellenére (és az állal sokáig elfedve), hogy ők, ugye, ellentétben a „komcsikkal”, természetesen „demokráciában gondolkodtak”. Ám valójában és politikai cselekvési mindennapjaikban nagyjából-egészéből ők is úgy bántak a hatalommal, mint egy hatalmi szorongásokkal terhelt autokrata. Ebben nőttek fel, ezt ismerték, ez működött bennük… Az általános társadalmi kérdések („nemzeti sorskérdések” formájában) pedig megmaradtak akár a „klasszikus” („nemzeti-keresztény”), akár a szélsőjobboldali politikai vágyak és illúziók által belakott terepnek…

A baloldali és liberális szakértők pedig lényegében az egész rendszerváltást úgy fogták fel, mint egy kétoldalú formális modellváltást: egypártrendszerből pluralista jogállammá, illetve tervgazdaságból szabadpiaccá. Ha végigelemezzük a rendszerváltás során alkotmányozási, jogalkotási és intézményalakítási, privatizációs, bankrendszer- és gazdasági szabályozás-átalakításai téren lezajlott folyamtatait, akkor egy erősen elméleties jellegű jelenséghalmazt találunk, amely során gyakorlatilag nem gondolták újra a társadalom mélyszerkezeteit és alapstruktúráit meghatározó-működtető paradigmákat, hanem ezekkel nem foglalkozva egyszerűen új játékszabályokat hirdettek ki.

 

2. „Mi pedig éltünk tovább… úgy, ahogy az ősök éltek a határtalan és otthontalan pusztákon.”4

De hogy e mélystruktúrák valójában mennyire változatlanul maradtak és működtek tovább, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mainstream politikától egészen a kisemberek hétköznapjaiig ugyanazok a rövidtávú érdekalkukra alapozott taktikai játszmák folytak továbbra is, amelyeket akár a ’70-es évekből is nagyon jól ismertünk.

A magyar társadalom, azon belül pedig a magyar politika és a gazdaság szereplői nem tanultak meg hosszú távú stratégiákat alkotni, ezekben gondolkodni – és egyáltalán: nem fogták fel ezek alapvető fontosságát egy - elvileg - a demokrata-piacgazdasági paradigmára épülő világban.

Sem a reformellenzék, sem azóta egyetlen kormányerő sem gondolkodott el azokon az élhetőségi és sikerességi alaptételeken, amelyekre fentebb már utaltam. A legkülönb politikai aktoraink is úgy tették a dolgukat, mintha az alkotmányban és a demokratikus intézményrendszerben 1990-ben létrehozott formális rendszer (amely oly távol állt a magyar társadalomban általános értékorientációtól és társadalmi stratégiától) magának a közgondolkodásnak az átalakulása nélkül, csupán bizonyos ad hoc szakpolitikák által is képes lehetne „perfekt, szilárd demokráciát” és sikeres piacgazdaságot teremteni és fenntartani… Aztán 2006-tól kezdődően, de különösen 2010 után egyértelművé vált, hogy ez nincs így. Ennek ellenére még ma is a legtöbben, akik szemben állnak a magyar jobb- és szélsőjobboldal által kínált társadalmi paradigmával, kényszeresen, jobb ötletük nem lévén csak az általánosságok szintjén megragadó demokratikus tirádákkal körbekanyarított szakpolitizáláshoz nyúlnak vissza. Jellemző, hogy még a mainstream baloldallal – és az egész kapitalizmussal – szembenálló újbalos csoportok sem beszélnek általános társadalmi paradigmáikról (persze nincsen is ilyen nekik…), hanem csak bizonyos kifejezetten „szakpolitikai jellegű” ötletekkel foglalkoznak, mint például a „feltétel nélküli alapjövedelem”, vagy éppen a „fenntarthatóság”.

…Pedig ez így nem fog menni! Egyszerűen lehetetlen „jó szakpolitikákat” kidolgozni anélkül, hogy az ezeknek koherens keretet adó paradigmát ne fogadtatnánk el a társadalom kellően nagy hányadával. Bárki beláthatja, hogy igen nehéz úgy érvelni például az oktatás teljes átszervezése és az erre fordítandó ezermilliárdok mellett, ha nem fogalmazzuk meg és tesszük elfogadottá a tudás- és teljesítményalapú társadalom paradigmáját. Ha ezt nem tesszük meg, akkor „szétszednek minket” a részérdekek: akkor nehéz lesz megindokolnunk azt, hogy miért nem épp az egészségügybe, az utak rendbetételébe, netán a vállalkozás-támogatásba, vagy az önkormányzatokba öljük ezt a hihetetlen összeget.

Nem helyes az a politikai felfogás, amely a jó kormányt szakpolitikus egyszerű „összegének” képzeli el - mint ahogy nem helyes a manapság is tomboló „küldetéstudatos maffiózók” által működtetett kormányzás sem. Nem helyes, ha úgy gondolkodunk, hogy „minden, ami nem konkrét számokba öntött szakpolitika, az feltétlenül csak üres filozofálgatás, vagy ostoba és veszélyes fantazmagória!” Még akkor sem helyes így engednünk a szakpolitika-fétisnek, ha azt tapasztaljuk, hogy sokan, akik potenciális ellenzéki szavazók, ezt várják el és így képzelik el azt a fajta „jó politizálást”, ami – elképzeléseik szerint – nekik tetszene. Fentebb leírtam már, miért gondolkodnak – maguktól, magukra hagyottan – ők is ekként: mert „a politika” náluk, az ő felfogásunkban sem az általános társadalmi paradigmánál kezdődik, hanem csupán az általuk is régről és egyedüliként személyesen is ismert „patriarchális-etatista” politikai modell egyik változatának választásánál.

Egy igazán felelős és széles látókörű, kormányzásra készülődő politikai erő természetesen nem maradhat meg ennél az elképzelésnél: mert éppen ez a politikáról alkotott elképzelés az egyik legfontosabb alapoka a „magyar sikertelenségnek”. Nekünk nem csupán egyszerűen „jobb szakpolitikai minőséget” kell szolgáltatnunk, mint Orbán, Matolcsy, Tóbiás, vagy Vona, hanem jobb általános politikai és társadalmi modellt is.

Szakpolitizálni ugyanis csak egy adott elképzelésrendszeren belül lehet koherens módon. Ezért a helyes politikacsinálási technológiai sorrend az alábbi:

  • Elsőként meg kell fogalmaznunk a társadalmi paradigmánkat.
  • Ezt követően lehet a már jól definiált és jól is kommunikált általános elképzelések megvalósításához szükséges konkrét politikai eszközöket és lépéseket megfogalmazni és propagálni.

Ez egy egészen más emberi és politikusi gondolkodásmód és egészen más munkamódszer, mint amilyen az elmúlt években-évtizedekben általánosan uralta a magyar közéletet: egy teljes, egymással összefüggő elemekből álló folyamat, nem pedig „ötletparádé” és persze „rohanás az események után”. Ha ezt nem így tesszük meg és nem visszük bele „alaptudásként” ezt a potenciális szavazóbázisukba, akkor sem azt nem tudjuk velük megérttetni, hogy mit miért csinálunk, sem azt, hogy milyen sorrendben és összerendezettségben, sem pedig azt, hogy miért nem csinálunk meg esetleg valamit, ami pedig” önmagában nézve” akár nagyon sürgős is lenne.

 

 

 

 

1 Bacsó Péter: A tanú - 1969

2 A jobboldal és a szélsőjobb egy egészen más fétist imád: a „nemzeti sorskérdéseket” – de ezek elemzése most nem feladatunk, mivel ezeknek vajmi kevés közük van bármiféle reális (azaz tényeken alapuló, végigszámolható) politikához. Helyettük ott csak sérelmek, vágyak, indulatok, túlkompenzált félelmek és kisebbrendűségi érzések, valamint csoportönzések vannak; és (jobb esetekben) még némi „antivilágbeli” ideologizálás: konzervativizmus és kereszténység…

3 A szocializmus évtizedeiben a saját identitását a rendszeren belüli belső emigrációban őrizgető „történelmi jobboldal” természetesen nem tette a magáévá ezt a csak a rendszeren belüli részletekre koncentráló attitűdöt, mivel neki megvolt a maga rendszerellenes paradigmája. Ez a paradigma viszont valójában legalább annyira megalapozatlan és inadekvát volt és maradt is, mint a szocialista rendszeré, csak épp más irányban. Ugyanakkor a ’70-es évektől kezdve a jobboldali körökben is kialakult egyfajta szakértői értelmiség, azonban ez ott sosem került a politikát és a politikai paradigmát meghatározó, hegemón pozícióba.

4 Hegedüs Géza: István - 1974

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr767342326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2015.04.05. 22:21:00

Jó poszt, köszönet érte!

Egyszerűbben is meg lehet fogni ezt a kérdést. Szakpolitikát forintra kiszámolt költségvetések mentén lehet csinálni. Csakhogy ma a 2018-tól következő 4 év vonatkozásában ezt lehetetlen megcsinálni. Ma követelni a szakpolitikákat bármely feltörekvő párttól: nonszensz. Éppen olyan bornírtság, mint amilyen az, ha egy olyan család követeli a háziasszonytól a jövő havi ebédek pontos felsorolását, amely családban senki se tudja, hogy a családnak a jövő hónapban élelmezésre fordítható kerete 20ezer forint, 200ezer forint, vagy 2 millió forint lesz-e. Mert ha 20ezer, akkor zsíroskenyér, tea, sülkrumpli és alma lesz a menü. 200ezerből már rendesen lehet főzni egy nagyobb családra is. 2 milliós keretből meg akkor is étterembe lehet járni, ha a felét félreteszik nehezebb időkre. A háziasszony számára megoldhatatlan feladat tehát úgy tervezni meg a jövő havi étrendet, hogy a szükséges keretösszegről fogalma sincs.

Pontosan ugyanebben a helyzetben van az a politikus is, akitől ma szakpolitikákat követelnek a 2018 utáni idők vonatkozásában. Senkinek sincsen ugyanis a források tekintetben érdemi információja. Csak azt sejtjük, hogy az őszödi beszéd óta a "trükkök százai" trükkök ezreivé szaporodtak. Azt látjuk, hogy nagyüzemi lopászat folyik, de nem tudhatjuk, mennyit fognak még 2018-ig ellopni. Csak sejthetjük, hogy ilyen turbótempóban ezermilliárdos lesz a nagyságrend. Sőt, azt sem sejthetjük, hogy a hazai fejlesztések 95%-át finanszírozó EU pontosan milyen következtetéseket fog jutni a görögök packázásait követően. Könnyen lehet, hogy azt a tanulságot fogják levonni a görögök esetéből, hogy minél előbb elzárják a pénzcsapokat, annál kevesebbet fognak veszíteni a renitens országok viselkedése miatt.

Ezért mindazok, akik ma szakpolitikákat követelnek, a lehetetlent kívánják. Vannak, akik jó szándékkal, tényleg érdeklődésből teszik fel ezeket a kérdéseket. ÉS vannak, akik kifejezetten trollkodásból, hiszen maguk is pontosan tudják, hogy a jelen helyzetben az egyenletnek nincsen megoldása. Nem lehet mit ígérni, mert nincsen mire. A Fidesz pontosan ezért számolta fel az állam gazdálkodását illetően a hajdan sem maradéktalan transzparencia legkisebb morzsáit is.

Üdv:
b

Moin Moin 2015.04.05. 23:18:40

@borzimorzi: Szakpolitikai koncepciókat lehet most is készíteni és ezeket be is lehet költségelni. Ám arra mindenképpen ügyelni kell, hogy ezek a koncepciók egy általános politikai alapkoncepción belül illeszkedjenek egymással.

A szakpolitika-készítés is egy többlépcsős folyamat: kellenek ezek az általános, a kormányzásra való felkészülés fázisában készülő tervek - és persze kell az a fázis majd, amely immár a tényleges költségvetési források ismeretében e terveket lebontja cselekvési algoritmusokra.

De egy biztos: nem maguk az egyes szakpolitikai elképzelések keltik fel a szimpátiát és szerzik meg a támogatást, hanem sokkal inkább az a "feeling", hogy "Ezek tudják, mit akarnak, miért és hogyan!" Nem a szakpolitikák hozzák meg egy politikai erő magabiztosságát - éppen ellenkezőleg: csak egy alapvetően magabiztos, a politikai koncepciójában bízó politikai erő lehet képes szakpolitikák útján is érvényre juttatni a maga elképzeléseit. Láthattuk, mivé silányul a szakpolitika egy, a magabiztosságát elveszített kormány alatt: Gyurcsány esetében. Most pedig azt látjuk Orbánék példáján át, hogy a szakpolitika egyik eleme, a kommunikáció hogyan omlik össze akkor, ha nincs (már) meg az az alapvető politikai koncepció, amely automatikusan szabja meg az egyes politikai eszközök - így többek között a szakpolitika - helyét és adekvát teendőit is.

(…Arra pedig a Bajnai-féle Együtt „a legjobb rossz példa”, hogy hiába vannak egy politikai erőnél önmagukban helyes szakpolitikai elképzelések, ha nincs meg ezek komplex és magabiztos politikai koncepcióbeli kerete és emiatt nincs meg a cselekvés és a kommunikáció tematizálóképes magabiztossága sem.)

borzimorzi 2015.04.06. 10:42:27

@Moin Moin: Ez stimmel. Preferenciasorrendeket fel lehet állítani. Akár addig is el lehet menni, hogy a költségvetést ennek megfeleltetjük, és elmondjuk, milyen irányok kapnak majd nagyobb súlyt, ha mi leszünk kormányon. Elmondjuk, hogy a TAO a jövőben befizetendő, és nem a kormányfő áhított stadionjába kell betenni a kijáróemberek útját egyengetendő. Hogyne. De ettől még nem lesz nagyobb az egész torta, hogy egyes célokra nagyobb szeleteket szánunk, sőt. Ha az Orbán-rezsim tovább futja az ámokot és a GDP-termelők elvándorlása tovább fokozódik, akkor könnyen lehet, hogy a torta mérete csökkenni fog. S ha az oroszok tovább folytatják az eszetlenkedést, akkor bizony a katonai kiadások masszív emelésére is szükség lesz. Vagyis kisebb összkeretből kell majd többet költeni.

De a sorrend valóban fontos. A magabiztosság elengedhetetlen. Épp csak nem építhető fel észérvekkel. 1990-ben Orbánnak még a tojáshéj a fenekén volt, de már akkora pofája volt, mint ide Lacháza. Nekem sokkal több élettapasztalatom van, mint neki volt akkor, mégis szerényebb vagyok, mert van némi önkritikám és tudom, mi mindenhez nem értek.

Mármost, vagy elfogadjuk, hogy csak olyan emberek kerülhetnek vezető pozíciókba, akiknek az önbizalma szinte a szociopaták gátlástalanságáig ér, és akkor jobb, ha feladjuk, vagy kidolgozzuk annak a módszerét, hogy hogyan lehet az embernek önbizalma úgy, hogy nem egészségtelen, kritikátlan önimádatot fejleszt ki magában, hanem megtanul asszertív módon kommunikálni. Ez utóbbihoz azonban meg kell tanulnunk egyebek mellett jó beszédeket írnunk és azokat hatásosan elmondanunk. Meg kell tanulnunk vitában felülkerekedni, debattőrködni, mégpedig 20 másodperces sound bite-okig menően, mert az még "beleférhet a híradóba". Ehhez irdatlan mennyiségű helyzetgyakorlat kell, kiscsoportos körben, és nem helyettesíthető blogkommentekkel. Ide az ember akkor ír, amikor kedve van hozzá, egyedül van a megszokott asztalánál. Nem kell felöltözve, sminkelve, szűk cipőben feszengenie, és nem ellenséges pillantások kereszttüzében kell az álláspontját megvédenie, szűkre szabott időkeretben. Ezt mind meg kell tanulni előbb, aztán lehet a nyilvánosság elé kilépni. Stb.

Üdv:
b

1ghost 2015.04.06. 11:02:59

"Szakpolitikát forintra kiszámolt költségvetések mentén lehet csinálni."

Dehogyis, borzimorzi, dehogyis. Ugyan már, ne viccelődj ilyen csacsiságokkal.

A szakpolitika ott kezdődik, hogy a szakértőket véleményükkel együtt nem hajtjuk el a halál retke farkára, s nem teszünk a helyükre szervilis, pénzsóvár, ám alacsony - sok esetben zéróhoz konvergáló - szakmai tudással rendelkező vazallusokat.

Majd mindezek után vak vezet világtalant alapon nekilátunk az ország kormányzásának. Na ez a szakpolitika komplett negligálása. S mindez egészen más, mint amit te itt írogatsz minderről.

Ez a mondatod pedig egyenesen rémálom: "Ma követelni a szakpolitikákat bármely feltörekvő párttól: nonszensz."

Az elmúlt 25 évnek a tanulsága éppen e gondolatod ellentétje.
Na ez van, üdv.
Ghost

szabadság elvtársak! 2015.04.06. 11:39:44

Kedves Moin Moin! Amíg nálunk egy tányér bablevessel szavazatokat lehet besöpörni, nem túl jók a kilátásaink.Lehet ígérgetni felelősség nélkül. Ráadásul a média tesz arról, hogy tálalva legyen. A külföld életszínvonaláról pláne nincs konkrét képe pár millió embernek. Majd ha eljutnánk oda, hogy a pódiumra kiálló korteskedő elé oda tennének egy szerződést, miszerint az ígéreteit be nem tartó jelölt, bizonyos határidőhöz kötve, felelősségre vonható, és írja alá, kíváncsi lennék hány lépne vissza. Persze tudom, ez utópia, de ennek így kéne működni.Talán jobban meggondolnák a lépéseiket. De így, azt tesznek amit akarnak. Ja és persze úgy kéne a generációkat felnevelni, hogy merjenek megkövetelni ígéreteket.

LaMettrie 2015.04.06. 12:41:56

Ha az elmúlt 25 évben valakinek voltak megfogalmazott paradigmái Magyarországgal kapcsolatban, akkor az éppen Orbán Viktor. A posztban a szerző ezt megerősítve beszél is jobboldali paradigmákról. A paradigmákat tehát nyilván a baloldaltól hiányolja.

Ezzel azonban ellentmondásba keveredett, hiszen a választók elkergették és vissza sem engedik a hatalomba a paradigma nélküli baloldalt, mert éppen a paradigmával rendelkező jobb oldalt választják. Éppen azért, mert rendelkezik paradigmával. Így a szerző egyébként hivatkozás nélküli premisszája a magyar társadalomról hamisnak bizonyult.

Moin Moin 2015.04.06. 13:04:18

@LaMettrie: Nincs itt semmiféle ellentmondás, hiszen a posztban nem a baloldali paradigmát hiányolom, hanem az adekvát paradigmát – ui. (ahogy a posztban is olvashattad, csak elfelejtetted idézni) a jobboldali paradigma sem adekvát. Ezt írtam erről a jobboldali „nemzeti sorskérdésekként” feltálalt paradigmáról a jegyzetekben: „…ezeknek vajmi kevés közük van bármiféle reális (azaz tényeken alapuló, végigszámolható) politikához. Helyettük ott csak sérelmek, vágyak, indulatok, túlkompenzált félelmek és kisebbrendűségi érzések, valamint csoportönzések vannak; és (jobb esetekben) még némi „antivilágbeli” ideologizálás: konzervativizmus és kereszténység…” Világos, hogy e paradigmának van ugyan egy két-két és félmilliós szimpatizánsi bázisa, ám ez sem azt nem jelenti, hogy ez hasznos és reális válaszokra képes paradigma, sem pedig azt, hogy ha valaki előáll egy sokkal életképesebbel,. az ne tudná arra támaszkodva elvenni a hatalmat a jobboldaltól.

A baloldal 2006 utáni összeomlása éppen azért történt meg, mert ők „nem gondoltak semmit” sem a világról, sem az országról (még az EU-ról és az euroatlanti együttműködésről sem, néhány szlogenen túl), csak (jobb esetekben) szakpolitizálgattak, de még azt sem annyira koherensen, hogy abból legalább sejthető lett volna valami paradigmafélség. Tömegszervező erő pedig azonosulásra késztető „közösségi énkép” híján nem is lehetséges.

(Egyébként véleményem szerint a mai technológiai közegben adekvát baloldali paradigma nem is lehetséges – mint hogy klasszikus jobboldali, konzervatív, nemzeti sem.)

borzimorzi 2015.04.06. 15:20:41

EZt a kis szöszenetet figyalmébe ajánlom minden leendő politikusnak és a választóknak is.

444.hu/2015/04/06/miert-valasztunk-meg-ujra-es-ujra-idiotakat/

Üdv:
b

program készítő 2015.04.06. 17:34:19

Alapjában nem lenne baj Orbánnal,ha nem hálózatépítő lenne,hanem politikusként viselkedne.Az,hogy program nélkül dolgozik,esetlegesen más tervéből mazsolázik,azt megismertek más politikusnál is "plágium".A hazugság nem fér bele a képviselői címbe,az ügynöktőrvény hiánya meg pláne nem.Ezért azt gondolom a politikus szó itthon nem jelent mást,mint gazdasági bűnöző.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.04.06. 19:58:17

Figyelemre méltó írás. Itt ott tudnék vele kötözködni de nem teszem. Húsvét van....nespa?

pucros 2015.04.06. 20:59:17

szinte hallom a "politizáló" nénikék dohogását, "hát miért nem lehet úgy csinálni a dolgokat, ahogy azt kell?"

conmorientes 2015.04.06. 22:39:17

Alapkérdések feszegetése manapság igen ritka madár, ezért ezt a szösszenetet az íve mentén nagyra kell értékelem.
Ezzel együtt lenne a kérdéskörrel kapcsolatban néhány észrevételem.
Úgy vélem az a felvetés amely a hanyatló legvidámabb barak gondolkodásmenetének mai hatásaira vonatkozik megállja a helyét, ugyanakkor értékelnünk kell azt, hgy abban a rendszerben értelemszerűen azért nem volt lehetőség a egfontosabb kérdésekben történő golbális, adekvát, vagy előremutató gondolkodásra, mert ezekben nem volt meg a rendszerből fakadóan a független és az ország sajátosságait figyelembe vevő lehetőség. Az az ernyő amelyet magam 56-nak nevezek, túlzottaj baljósló árnyként borult az egyediesség gondolatának egyértelmű evetése érdekében. A rendszerváltással speciálisan az volt az alapvető tévedés, hogy az kizárólag a relativ szabadság megteremtését, és a főhatalomnak a népfelség alapján történő megváltoztathatóságának lehetőségét tűzte ki céljául és feladatául, amely abban központosodott, hogy a hatalmi ágak szétválasztása és a demokratikus elvek megtartása bizonysan elegendő lesz az autikrata rezsimek kialakulásának megakadályozásához. Mint most látjuk ez csak egy lufi volt, mivel a szabadság terhével súlyosan terhelt és azzal élni nem képes társadalom tudati elgyengülése a szocializmushoz nagyon hasonlatos de annál agresszívabb és a hatalomgyakorlás eszközeit tekintve jóval gátlástalanabb rendszert termelt ki.
Ez a hiba pedig szerintem pont a ciklikus változékonyság megteremtésében keresendő. Egészséges társadalomban önmagától kialakulhat egy négy, vagy akárhány éves ciklikusság, amennyiben a szerző által meghatározott alapvető paradigmák kialakíthatóak, vagy már léteznek, itt azonban annyira felpuhult az utolsó 20 évben a diktatúra, hogy ezeknek a paradigmáknak a vitális igénye veszett el és maradt az önmutogató és céltalan szabadság ami már akkor is létezett nagyobb részben amikor azt elnyertük. Ezt pedig egy már akkor iszonyatosan elhibázottan működő irányító rendszerre terhelték rá, amely mára egyszerűen elburjánzott és rátelepedett a közgondolkodásra. Ez azonban nem hazai, hanem egyben az egész kontinensüket és az un. szabad világot terhelő átok.
A paradigmák önálló kialakítását sajnos a váltógazdálkodásből eredő rablógazdálkodás ellehetetleníti, és azt hiszem most már csak az lehet hátra hogy a legmélyebbnél is mélyebb fenékre leérve egy új és nagyon elkeseredett nemzedék amely ma már bővében termelődik, újra képes lesz látni a struktúrális gondolkodás szükségességét.
Esetleg lenne egy másik opcióm is, de az nem ide tartozik....
Ezzel együtt hiányolom a cikkből azt a konklúziót amely abból áll hogy milyen alap paradigmák meghatározását tartaná szükségesnek és azokat milyen csatornákon, vagy eszközzel próbálná meg érvényre juttani ?
Mert most úgy érzem nem az elvek hiányával álunk szemben hanem azzal hogy a társadalom túlnyomó része vagy teljes mértékben apatikus és apolitikus, vagy annyira szemellenzős, hogy képtelen megérteni bármilyen irány meghatározásához szükséges alapvető konszenzusigényt.... Azt gondolom ezt megteremteni az igazi kihívás.

Moin Moin 2015.04.06. 22:57:00

@conmorientes: Jók a felvetéseid és a kérdéseid!

Mindezekkel a korábbiakban már foglalkoztunk - itt is és az Élhető Zóna c. projektblogunkon is. Természetesen mind a paradigma-ajánlatunk, mind pedig annak implementációs módszerei megvannak.:-)

KissGecihuszár 2015.04.08. 17:47:26

Kellemes írás, mindazonáltal elkeserítő és egyben -már aki képes rá, mert birtokában van és nincs nála felfüggesztve- elgondolkodtató, hogy egyrészt mekkora pusztítást végzett a szüleink, azaz a mai 55-85 közti generáció túlnyomó többségében a kádáréra, másrészt viszont még döbbenetesebb, hogy mekkorát a mi, azaz a mai 35-50 közti generációnál, ugyanis mindegyik generációra -legábbis az érintett sokaságra- elmondható, hogy teljes mértékben képtelen összefüggésekben, rendszerekben, egyes alrendszerek közti ok-okozati összefüggésekben látni és gondolkodni, továbbá képtelen felismerni, hogy a saját kis hétköznapi piszlicsáré dolgain túlmenően is van "valami", melyet úgy hívnak: SZÜLŐHAZÁJA, s benne vannak más embertársak, azaz az ú.n. társadalom, melyért bizonyos fokig ugyanúgy felelős, mint magáért, illetve a gyerekeiért, unokáiért. Én egyébként továbbra is -immár mantraszerűen, melyért szíves elnézését kérem a többieknek- azt mondom, hogy valamirevaló, valóban legitim államhatalmat, kormányt, parlamentet csak úgy tudnék elképzelni -már amennyiben én lennék,aki momentán még nem vagyok-, hogy összeszedne, kiválasztana minden egyes kisközösség 1-1 kiváló embert, s ezt a min 4-5ezer embert a vállukon hoznák a Hősök terére, de lehet tőlem Ópusztaszer is, vagy az ország földrajzi közepe, ezen ne múljék és ott egy előre gondosan összeállított teszt segítségével választanánk ki azt a 2-300 valóban rátermett jéghideg profi embert, akikkel újra felépítenénk ezt a romhalmaz országot, mert talán a nép egyszerű gyermekeiből verbuvált regime talán képes lenne épp ésszel gondolkodva, emberként viselkedni, ugyanis nem kötelezné őket semmiféle pártfegyelem, pártérdek, mert egész egyszerűen én megszüntetném/ egy időre felfüggeszteném a politikai pártokat, mert -ha tetszik, ha nem- nálunk ez a műfaj nem vált be! Illetve, ami tán a legfontosabb, hogy ezeknek az embereknek ismét hinnének azok, akik kiválasztották, s a vállukon cipelve elhozták őket a "nemzeti kormányválasztó" jamborie-re, mert itt a legfőbb probléma mára a totális hiteltelenség, szava hihetetlenség lett, s ameddig ez gyökeresen nem változik meg, nos addig jöhet itt bárki, bármilyen pártzászló alatt, képtelen lesz átütő sikereket aratni! Márpedig sikeresség nélkül esély nincs az eredményes kormányzásra, végső fokon egy élhetőbb, jobblétben élő Haza létrehozására!