2015.01.26. 16:54 Szerző: Moin Moin

Válságok, vágyak, kiutak

regi_szoveg.jpg

„A pártja egy unalmas, amatőr szervezet, maga pedig egy féltékeny barom!”

Hitler – a Gonosz születése (Hitler - The Rise of Evil) - 2003

 

1. „Nem a mi hibánk!”

A Syriza nevű görög balpopulista párt választási győzelme jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk a göröghöz számos szempontból hasonlító és hasonló helyzetben lévő magyar társadalom és politika esélyeiről.

A görögök most ugyanazért választották az országuk vezetésére a Syrizát, mint 2010-ben a magyarok a Fideszt: mert megígérte nekik, hogy ki lehet surranni a valóságból anélkül, hogy a válsághoz vezető tulajdonságain változtatna a társadalom. A magyarok már tudják azóta, hogy nem lehet – ez a tapasztalat vár hamarosan a görögökre is. Közülük ma még sokan abban bíznak, hogy a válság megszülte a megváltót – mi, magyarok már tudjuk, hogy önmagában a válság csak önmagát szüli újra és újra…

Mindenképpen kell valamiféle „idegen attraktor”, amely képes kimozdítani a válságból a társadalmat. Hiszen ha nem jelenik meg egy, a társadalom viszonyait és működését – azaz tulajdonképpen elegendő számú ember közéleti viselkedésmódját – megváltoztató új elképzelés, akkor nincs semmi, ami a válságot előidéző társadalmi működést felülírhatná. A Fidesz éppen azért nem tehette sikeressé a magyar társadalmat, mert annak régi mentalitását testesíti meg: az önzést. A Syriza pedig azért nem lesz képes a választói hozzá fűzött reményeit beváltani, mert nem a görög társadalom és a görög emberek viselkedésében akart változást indukálni (amely aztán képessé tenné őket többlet-erőforrások előállítására), hanem csak az ország hitelezőiében.

Abból, hogy egy társadalom – csapdába kerülvén – „ki kell igya a bürökpoharat”, még nem születik meg automatikusan a pozitív és konstruktív politikai alternatíva. Valójában a helyzet éppen fordított – és ennek lélektani, viselkedéstani okai vannak: egy társadalom mindaddig csapdában vergődik (ha egyszer, bármiféle ok következtében, odajutott), amíg meg nem jelenik az onnan őt kivezetni képes alternatíva. A „nyomor” általában nem szokott racionális megoldásokat szülni – kivévén az egyébként is rációra hajlamos társadalmakat, de ezek önhibából csak súlyos történelmi frusztrációk hatására és csak rövid időre szoktak csapdába kerülni. (Ld. a németek 1933-1945 közötti periódusát, vagy az izlandiak 2000-es évekbeli mélyrepülését.) A nyomor – vagyis: a tartós, frusztrációkat okozó stresszhelyzet – éppen hogy a kognitív funkciók nagy lerontója. Ösztönösen és meggondolatlanul lehet ugyan lázadni a nyomor következtében – úgy, mint az 1956-ban történt – de előre és alaposan felépített stratégia szerinti társadalmi-közpolitikai fordulat, koncepció ettől (a nyomortól) nem várható. Úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az éhes ember csak arra tud koncentrálni, hogy jóllakhasson – bármi áron, akár a jövőjét is kockáztatva.

Ráadásul az sem prognosztizálható teljes bizonyossággal, hogy Magyarországon egy, akárcsak a görög csődközeli helyzethez hasonló szituáció is kialakulna a következő években. Nem áll elő az a helyzet, amelyben komplett szektorok munkavállalói maradnának hónapokra fizetés nélkül: ilyen veszélynek nem teszi ki magát a Fidesz-rezsim (hiszen ez a végét jelentené), ezért ilyen (mint írtam, önmagában egy jobb társadalmi ajánlatot el nem hozó, meg nem szülő) esélyt nem kap az ellenzék. Sokkal inkább várható egy elhúzódó stagnálás, amely ugyan távolít az EU-s, vagy akár csak a környező országokra jellemző átlagtól, ám ez a távolodás, leszakadás egy lassú folyamat, amely nem érzékelhető napról napra – még évről évre sem. Így van-lesz idő „hozzászokni” (ismét) ahhoz, hogy „ez itt nem a Nyugat!”. Amihez pedig hosszászoktunk, az nem motivál cselekvésre.

A lecsúszás csak bénít, nem inspirál – legalábbis nem össztársadalmi méretekben. Marad a jól ismert magyar módszer: egyéni megoldások keresése, egyéni menekülőutaké, egyéni alkuké, marad az egymás ellen játszott játszmák világa, marad az, hogy a legtöbben abban hisznek, hogy a többiek kára, kijátszása, elárulása, semmibe nézése árán lehetséges boldogulniuk, a hatalommal nem konfrontálódva. A politikai alternatívaállítás ellen hat az is, hogy az egyéni játszmákra alapozott taktika ellehetetleníti a közös cselekvéshez kellő kölcsönös állampolgári bizalmat: a magyar emberek és a magyar vállalkozások mind-mind magukban állnak szemben az állammal-rendszerrel – erősödik ez a többszáz éves koherens történelmi tapasztalat. Még a köztestületek (szakszervezetek, szakmai érdekképviseletek, civil szerveződések) is az államhatalom közelségétől fogják remélni a kis, privát érdekeik legalább részbeni teljesülését – „természetesen” akár a saját tagságuk hatalom felé történő kiárusítása, érdekeik elárulása árán is! És: az ellenzéki pártok is rá fognak találni arra a „logikára”, hogy a kormánypárttól függ a létük és vezetőik egzisztenciája – és ez abban a pillanatban lehetetlenül majd el, ahogy elkezdenének valódi alternatívává válni akarni. Hát inkább nem akarnak majd…

A „latrinákból” nem fog előmászni „Ausztria győzelme”!1 A kibontakozást máshol és másképpen kell keresni!

 

2. Az idegen attraktor

Fentebb írtam, hogy „egy társadalom mindaddig csapdában vergődik (ha egyszer, bármiféle ok következtében, odajutott), amíg meg nem jelenik az onnan őt kivezetni képes alternatíva”. Ebből pedig, mint egyedüli megoldás, az alternatívaállítás szükségessége következik: egy olyan alternatíváé, amely képes lelket önteni az ellélektelenedett-ellélektelenített emberek tömegeibe. Lelket önteni pedig mindenek előtt nem a mondanivaló maga szokott, hanem a mondanivaló és a beszélő személye együttesen. A létező ellenzéknek és benne a baloldalnak nem a múltja a baja, hanem az, hogy nincs olyan erejű személyiség ott, akinek felléptével immár nem a múlt lenne az érdekes, hanem az a jövő, amelyet ő kínál. (A Gyurcsány-féle tranziens jelenség épp ezt a funkciót töltötte be 2005-2006 között.) „Okos testületektől” éppúgy nem várható szellemi megújulás, mint „jószándékú civil közösségektől”: a lélek, mint írtam, másként működik.

Az ellenzéki alternatíva kérdése egy kiemelkedő vezető kérdése. Amíg az ellenzékiek – régiek, baloldaliak és újak, jobbközepek – megmaradnak a mai szokásaiknál és a mai személyekben való gondolkodásnál, addig Orbánék nyugodtan alhatlak, Habonyárpi pedig akár téli álmot is vonulhatna – az alkotmányossággal és a demokrácia maradványaival egyetemben…

Hadd hozzak egy közismert tömegmotivációs példát, Jézus sztoriját arra, hogy mi a szellemi vezető jelentősége. A közismert történetben sem a tanítványok közösségéből jött a vadiúj, megváltó eszme és motiváció – és még csak nem is a minden tekintetben kiváló és nagyszerű szónok Keresztelő Szent Jánostól. Ő ugyanis tudta, hogy még ő sem elég a feladathoz: ahhoz jézusi kvalitások kellenek. János nagysága éppen abban állt, hogy felismerte: nem ő a megváltó, nem ő a vezető, nem ő az, aki igazán képes mozgósítani az új hit mellett. És a tanítványok közösségének nagyszerűségét is éppen az adta, hogy felismerték: követniük kell Jézus tanításait, nem pedig konkurálni vele. A korai keresztények közössége meritokrata és kooperatív közösség volt – ezért vált győztessé! Ellentétben az ellenzékkel, amely nem meritokrata: az egyes régi és új szervezetek vezetői „önmagukban gondolkodnak”, nem pedig objektív alkalmasságban-kiválósságban – és nem is kooperatív: mert „féltékeny barmok” csordái csupán. Persze, ez érthető: aki nem a legjobb, az esetleg szoronghat attól, hogy egy jobb átveszi tőle a vezetést. De hát – ha emlékszünk az evangéliumra – a keresztények közösségét is tulajdonképpen Keresztelő Szent János kezdte megszervezni és mégsem félt azt a később csatlakozó Jézusnak átadni.

Itt tehát az a kérdés, hogy akár a régi, akár az új ellenzék vezetői mit akarnak: saját homokozót a saját, szubjektív elképzeléseik kiélésére – vagy győzni és egy, a Fidesz-rezsimétől radikálisan polgáribb világot elkezdeni felépíteni? Tetteik alapján azt állíthatjuk: az előbbit – még akkor is, ha közülük egyesek ezt nem is tudatosan csinálják. Mert annak is csak ez az eredménye, ha ugyan nem a személyes anyagi érdekek által mozgatván, hanem csupán a valóságos helyzet követelményeit fel nem ismervén játssza valaki a maga kis játékait… Éppen emiatt: a pozícióféltésük miatt nem válhatnak ezek az ellenzéki pártok és vezetők azokká az új attraktorokká, akikre szükségünk lenne – és emiatt van-lesz szükségünk arra, hogy létrehozzuk a magunk friss politikai alternatíváját!

Azonban még két dologgal kell foglalkoznunk az új politikai alternatíva kapcsán: a magyar társadalom politikai értékorientációival kapcsolatos feltételezésekkel, illetve azzal, hogy kell-e ennek az új politikának bármit is mondania az úgynevezett „magyar sorskérdésekről”?

 

3. Van-e igény a jobboldaliságra?

Az első kérdés – az értékorientáció - azért fontos, mert él egy elterjedt vélekedés arról, hogy „a magyarok jobbra tolódtak” és ebből következően sok politikai gondolkodó képzeli úgy, hogy az új politikai alternatíva csak „jobbközép” lehet. Azonban ez tévedés. Amit a magyar társadalom „értékorientációbeli jobbratolódásának” gondolnak, valójában csupán a társadalmi önzés növekedése, de semmiképp sem a klasszikus öngondoskodó-autonóm polgáriság felé való közeledés. Ami pedig különösen nem történt meg, az az önálló polgári léthez alapfeltételekként szükséges képességek, tudás, kompetenciák felfejlődése – márpedig ezek nélkül igazi, funkcionális jobboldali értékrend sem működhet az emberekben.

A 2002 és 2010 közötti baloldali érával kapcsolatos csalódottság valóban létrehozott egyfajta, csupán a pártpreferenciákban megnyilvánuló „virtuális jobbratolódást”: ennek lett a Fidesz nagy győzelme 2010-ben – ám ez, mint írtam, nem az értékrendben végbement változás volt, hanem csupán arról volt szó, hogy egy többszázezres, csalódott tömeg keresett új reményforrást. Ugyanez történt a közelmúltban is, amikor egykori Fidesz-szavazó tömegek váltak Jobbik-szimpatizánsokká: ez sem valódi radikalizálódás, hanem csupán új reménységkeresés – és mivel a baloldalon (ahonnan egyébként ennek a tömegnek a zöme eredetileg származott) egyszerűen nincs újabb reményadásra képes párt, emiatt kénytelenek „még inkább jobbra menni”… Ám ennél jobbra már nem leng ki az inga: akiknek „mindenáron kell a remény”, azok már nem lesznek szignifikánsan többen – legalább is nem azok közül, akik nem mérlegelik a pillanatnyi reményszükségletük hosszabb távú árát.

Nem fognak tömegek vándorolni balról jobbra, sem szélsőjobbra: akiknek erre késztetésük van, már jobb-szélsőjobbon vannak. Egyébként pedig: mint írtam fentebb, értékrendek terén nemhogy jobbra tolódott volna a társadalom – éppen ellenkezőleg: távolodott a szerző által remélt-várt polgári jobboldali értékrendtől és etatistábbá vált. Jobban utálja a kapitalizmust is, mint korábban és jobban hisz (ismét) a „társadalmi (aktuálisan nevezne: „nemzeti) tulajdonba vételben”, mint évekkel ezelőtt. A radikális jobboldal számottevő erősödéséhez pedig – mint fentebb már leírtam – nem lesz elég erős és elég gyors a tömeges elnyomorodás, pláne nem a politikailag aktív középrétegnél. …És persze: miért is ne lenne elképzelhető „egy jobbközép, polgári alternatíva”, de ennek léte nem a (valójában nem is kimondott és definiálatlan) „tömegigénytől” függ, hanem attól, hogy lesz-e politikusi erő, amely ezt képviselje? Mint írtam, nincs igazi, azaz közösségszerveződési szinten is működőképes jobboldaliság a magyar társadalomban, ezért aztán valóságos tömegigény sincs egy jobboldali-konzervatív pártra: nem jobboldaliság van, hanem csak önzés, amely az emberek hosszú ideje tartó magukra hagyatottságának, a perspektívátlanságnak és az oly sokszor elpazarolt közösségi erőforrásoknak az egyenes következménye. Ez az önzés nem jobboldali értékrendet termel, hanem további atomizálódást: csak tovább erodálja azt az amúgy is gyenge összetartozás-tudatot és közbizalmat, amely nélkül pedig nem létezhet és nem működhet a társadalom.

Mindebből pedig az következik, hogy ha működő és közbizalommal teli társadalmat szeretnénk, akkor az nem érhető el úgy, hogy egy feltételezett, ám nem létező értékrendre szervezünk pártot. Az új pártnak nem jobboldalinak kell lennie a sikerhez, hanem realistának, őszintének és bizalomalapúnak.

 

4. Van-e nekünk sorskérdésünk?

A jobbratolódás mellett a másik kérdés, ami előjön, ha egy új politikai szerveződésről esik szó, hogy az új szerveződés „milyen válaszokkal szolgálna a magyar sorskérdésekre”?

Mik is ezek a sorskérdések? Vannak ilyenjeink egyáltalán – vagy ez is csak egy lózung?

A helyzet az, hogy úgy nevezett „sorskérdések” tipikusan a sikertelen népeknél vetődhetnek csak fel közpolitikai témaként – amikor valami kibúvót keres az adott nép, vagy annak egy politikai közössége az önmagával és főképp az objektív valósággal és saját, hiányos teljesítőképességével való szembenézés helyett. Vagy: ha egy politikus, egy politikai erő, valódi (és nyilván tisztességtelen) szándékait leplezendő, port akar hinteni, el akar altatni. Éppen olyan ez, mint amikor valaki a politikáját az úgynevezett „népszellemiségre” alapozza: ez a politika a „Mi különlegesek vagyunk!” álságos, kontraszelektív és önfelmentő politikája. Ez a Fidesz politikája - ahogy Orbán Kötcsén fogalmazott:

„Ha föltesszük azt az egyszerűnek látszó kérdést, hogy egy közösség miért alakít kormányt, miért szervezi meg az életét állami formában, és miért vállalja mindazt, ami ezzel jár, akkor a kérdés egyszerűségéhez igazodó válaszokat kaphatunk. Azért alakítunk kormányt, mert így nagyobb jólétet és biztonságot lehet elérni, nagyobb mértékben lehet garantálni az egyéni, illetve a kollektív függetlenséget és szabadságot, és így tovább. Magyarország azonban történelménél, méreténél és erejénél fogva – s ez utóbbinál talán találóbb, esetleg pontosabb lehet a gyengeség kifejezés használata – speciális helyzetben van, amely nem teszi lehetővé, hogy beérjük ezekkel az egyszerű válaszokkal. Magyarországot, a magyar emberek közösségét kormányozni valami mást, ennél többet is jelent. S itt fontos megjegyezni, hogy amikor Magyarországról beszélek és a kormányzás lényegéhez közelítek, akkor én ezt kisbetűvel és két szóban írom: magyar ország. Nézetem szerint ugyanis a mindenkori ideális magyar kormányzatot annak a felismerésnek kell vezetnie, hogy a magyarok közössége, s egyáltalán a létezés magyar minősége többek között abból ered, hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot. Természetesen a maguk mód­ján mások is leírják, értelmezik és kifejezik a világot, de mintha az valahogy mást jelentene. Ha úgy tetszik, az másfajta művekben ölt testet. De meggyőződésem, hogy így leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja. S ez a kulturális minőség az, amit egy kormányzatnak meg kell őriznie, illetve ezt a közösséget abban az állapotban kell megtartania, hogy a bennünket az összes többi nemzeti közösségtől megkülönböztető kulturális minőség fennmaradjon. Valójában tehát a kormányzás célja és feladata – nagybetűvel és egybeírva – Magyarország közjogi értelemben vett vezetése, tartalmilag pedig annak biztosítása, hogy a nagybetűs Magyarország kisbetűvel és két szóban írva: magyar ország maradjon.”

…Napról napra tapasztalhatja Magyarország, hogy miféle gyakorlati politika jön ki ebből!

Mi a svéd, a német, a svájci sorskérdés? Talán attól sikeresek ezek a népek, mert jól válaszoltak az ezermilliárd eurós sorskérdésre? Ismét csak Gyurcsánnyal élve: „Lószart, mama!”. Ha már „sors” és „kérdés”, akkor e két fogalom helyes összefüggése éppen az, hogy a jó sorsot a helyesen megfogalmazott és a gyakorlatban folyamatosan jól megválaszolt kérdések garantálhatják – de nem „egy nagy kérdést” kell feltenni-megválaszolni. „Mit kell idén tennem, hogy a jövő év is sikerévem lehessen?” – ez az igazi polgári (jobbközép) kérdés, nem pedig az, hogy „Mi a magyar és mi végre van a világon?”

Úgy is fogalmazhatnék, hogy a „sorskérdés” a már akkor is bukásra ítélt „nemesi nemzet” tipikusan tizenkilencedik századi vesszőparipája volt, afféle „hol kúrtuk el?”. A polgár ezzel szemben igenis „gazdaságban, jogban gondolkodik” – és ezeket mintegy összefoglaló egységben, azaz államban (vagy újabban: államszövetségben). Avagy: a sorson nem gondolkodni kell, a sorsot kovácsolni kell!

Ismét csak ott vagyunk, hogy a politikáról való filozofálás keveredett a valódi, gyakorlati politika helyére. Magyarország politikai életének nem az a baja, hogy a baloldal – vagy az ellenzék - nem mereng a nemzet sorsán, hogy nem törődik a nemzet szellemével, és hogy nem gondolkodik „etnikai közösségben”. A politikai élet baja az, hogy nincs politika. Mert sem a kormányzati megszállás és erőből lerablás nem az, de nem az a töprengés, a vívódás, a bizonytalankodás és a féltékeny tehetségtelenség sem.

Sokan hisznek a magyarok közül a „Nagy Megoldásban”, valami olyasfélében, hogy ha elég rafináltak, ha elég ügyesek vagyunk, akkor „egyszerre csak összejönnek a dolgok”. Ez megint csak nem polgári, mert a polgár a stratégiájában nem számol csodával. Ahogy azt Thomas „Ketchupos” Heinz is megmondta: „Valami szokásosat kell csinálni szokatlanul jól!” Nem az a sikerrecept, hogy valami fantasztikus nagy trükköt kell villantani, akár slamposan és következetlenül is. Ne foglalkozzunk akkor a „nemzetsorssal”, ha a napi aprómunkával, lépésről lépésre való előbbre jutás sem akar összejönni!

Például a baloldal baja sem az volt 2010 előtt, és ma sem az, hogy „nem képes válaszolni a nemzeti sorskérdésekre”, hanem az, hogy csak középszerű emberek vezetik, éspedig évtizedes távlatban2. A „magyar rosszsors” (a szegénység és erőforrás-hiányosság) oka pedig nem az, hogy „materialista módon csak gazdaságban gondolkodunk és elhanyagoljuk a nemzeti sorskérdéseinket”, hanem az, hogy nem értünk a gazdasághoz (tágabban értelmezve ezt: az erőforrásaink ésszerű felhasználásához, azok növelése érdekében) – sem. De ezen nem az önmagunk és a múltunk felett való gondolkodás segít, hanem a tanulás – és persze egy új politikai erő és vezető vonzó, személyes példája.

 

5. Kiút az etatizmusból

Van itt egy többségében, etatista és egalitárius, azaz valójában baloldalias vágyakkal élő nép – e vágyakat helyükre tenni és a realitások keretein belül beteljesíteni képes politikai erő nélkül. Ehhez képest vannak, akik narratívákat (pl.: autonóm polgár, demokrácia, jogállam, alkotmányosság, köztársaság, minimális állam, stb.) kínálnak egy ilyen népnek, nem gondolván azzal, hogy egy szűk, specifikus körön túl nemhogy nem érdekesek és nemhogy nem szimpatikusak ezek a narratívák, hanem egyszerűen érthetetlenek. És még csak nem is az a baj, hogy e gondolatok önmagukban véve hibásak lennének (mert nem azok!), hanem az, hogy rossz közegben akarják alkalmazni őket. Egy jó és sikeres politika és politikus sosem az ízléséből és a vágyaiból indul ki: egy jó politikus az őt körülvevő társadalmi közegből indítja az akcióját – és nem (mondjuk) az olvasmányaiból. Bár voltak és talán vannak is nagy politikusok, akik egyben nagy gondolkodók is, ám sikereiket sosem a nagy eszméknek köszönhették, hanem a gyakorlati érzéküknek: annak, hogy ezeket az eszméket „gyakorlati lelkesítőeszközként” tudták bevetni, jól tudván, hogy az embereket nem (önmagában) az eszme, hanem az életük érdekli.3

…Összefoglalva: Magyarországon jelenleg senki sem folytat adekvát, a viszonyokból kiinduló politikát. Magyarországon a politika vagy a politizálók hatalmi és egzisztenciális igényeiből indul ki, vagy valamiféle (szubjektív, import-)elvekből, amelyekhez a politizálók értelmi és ízlésbeli téren közel érzik magukat. És lehetséges, hogy egy-egy ilyen elv valahol-valamikor képes egy-egy jól működő társadalom alapelvéül szolgálni, ám a magyar viszonyok közepette mégsem működnek, nem lévén közük a valóságos magyar mentalitáshoz, szokásokhoz. Elveikhez csak diktátorok szokták „hozzáigazítani” a valóságot, nem pedig demokrata közösségek szervezői. A negyedszázaddal ezelőtti magyar „rendszerváltás” nagy tévedése és hibája éppen ez volt: „bevezettek” egy állam- és gazdasági struktúrát (a demokráciát és a kapitalizmust), tekintet nélkül arra, hogy értette-e azt a nép, és hogy azonosulhatott-e azzal. Bevezették – de el nem magyarázták és semmit sem szerveztek meg jó előre ahhoz, hogy a nép megszerethesse azt. … És akkor most jönnek „új fiúk”, elvileg új politikai koncepciókkal – ám e koncepciók valósághoz kapcsolódása semmivel sem jobb, mint a negyed századdal ezelőtti kísérletnél volt. És az újak ugyanúgy nem foglalkoznak az újdonság megérthetőségével – vagy annak hiányával – és megszerettetésével sem. Márpedig: aki a magyarokat felkészültnek tételezi fel a demokrácia és a piacgazdaság mindennapi gyakorlására, az semmire sem fogja vinni a politikában – Magyarországon ez csak távlatos cél lehet!

Ahhoz, hogy a magyarok jókora többsége megszeresse az önállóságot, az előre tervezést, a felelősségvállalást – no meg a kapitalizmust is -, előbb azokat kell megszeretnie, akik ezeket hirdetik nekik. Ahhoz pedig, hogy kialakulhasson a közbizalom – ami az együttműködés alapja -, az kell, hogy az újonnan előlépő politikusaspiránsok „szervezzék meg” a bizalmat önmaguk iránt.

 

 

 

1 „Ausztria győzelme latrinákból mászott elő… A háborús dicsőséghez vezető útnak ez volt a receptje: este hatkor a katonák krumplis gulyást kapnak, fél kilenckor a legénység kikakálja magát a latrinán, és kilenckor aludni tér. Ilyen hadsereg elől rémülten menekül az ellenség.” – idézet Jaroslav Hašek Švejk c. regényéből.

2 Gyurcsány Ferenc egyes tulajdonságaiban kilógott a középszerűek sorából, ám ő is messze állt a kívánatostól.

3 Az emberek materialisták – és az eszméket csak a saját boldogulásuk érdekében követik. Bizony, még az evilági jócselekedetnek is önző célja van, az is csak egy befektetés: a túlvilági boldogság érdekében. Avagy: az altruista tettek célja sem más, mint (a közösség sikerén át) saját sikeres túlélésünk – vagy ha az személy szerint nem lehetséges, akkor legalább a génjeinké.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr937111657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2015.01.26. 21:52:40

@HaFr: Kedves Trockij elvtárs!

Be kell valljam, megleptek elismerő szavai - ugyanis jelen írásomat az Ön több mit egy évvel ezelőtti Szavazz a baloldal ellen (hafr.blog.hu/2014/01/05/szavazz_a_baloldal_ellen )című írásának megbírásása céljából vetettem papírra...

Baráti üdvözlettel:

az Ön Joszif Visszarionovicsa

borzimorzi 2015.01.26. 22:12:37

@HaFr: Jó bizony. Ezért is kellene összefognotok. MoinMoin olvtárs jól tud rendszerekben, stratégiákban, folyamatokban gondolkodni. Minden politikai csoportban, de cégben, színtársulatban is kell egy ember, akinek víziója, jövőképe van, és fogalma a cél eléréséhez szükséges feladatokról, folyamatokról. Ezek az emberek jellemzően háttéremberek, tanácsadók, amolyan szürke eminenciások.

Ők jellemzően csak nagyon kis csoportban folytatott kommunikációban sikeresek. Ilyen a négy- és hatszemközti beszélgetés és a blogolás is, ahol végső soron a poszter az origó és az ő írásához kapcsolódnak a kommentek. Viszont az ilyen emberek többnyire irritábilisak lesznek, ha egyszerre sok embert kell hatásuk alá vonniuk, mivel annyira már nem lehet ráhangolódni. Ez ritkán sikerül, és ettől előfordulhat, hogy az ilyen ember a frusztráció miatt szinte hisztérikusan viselkedik. Sok ember között ugyanis megfordul a feladat: azt kell elérni, hogy ők hangolódjanak rá az előadóra. Ehhez azonban olyan átütő erő kell, amilyen nagyon kevesekben van meg. De akiben megvan, az el tudja érni, hogy a hallgatói úgy érezzék, ők is pont azt gondolják és érzik, amiről ő beszél. Ezt nem lehet megtanítani senkinek. Az erre való képesség vagy megvan valakiben, vagy nincs, és utóbbi esetben nem is fejleszthető. Előbbi esetben is csak nagyon kemény munkával csiszolható tökéletesre.

Úgy hallottam harangozni, hogy te ebben talán jó vagy. Majd még el is megyek beszédeidet meghallgatni, hogy meggyőződjem róla. Pletyók alapján ugyanis nem ítélek.

Ha összefogtok, nem lehetetlen, hogy létrehozzatok valami olyan értéket, amely több, mint a pusztán ti kettőtök értékének az összege. Ez nem lehetetlen, volt szerencsém olyan kétfős teamhez, ahol 1+1=3 volt, mert 3 ember munkáját végezték el ketten.

Persze, súrlódások mindig vannak, erre kell némi kenőolaj, de vannak magamfajták is, akik meg erre alkalmasak.

Persze, nem kötelező rám hallgatni. Ha senki nem hallgat rám, akkor lesznek majd mikroszkopikus kis pártcsírák, jó esetben már mérhető támogatottsággal, de mindenképp az 5% alatt. Orbán meg majd 2018-ban is dörzsölgetheti a markát, hogy a sok kis 5% alatti párt milyen sok szavazatot elvont az ő leváltását óhajtóktól.

Ráadásul már megkezdte a készülést is 2018-ra. A 27%-os ÁFA rekordmagasságú Európában és a hazai termékeket versenyképtelenné teszi a magyar piacon az importtal szemben, viszont melegágya az áfacsalásoknak. Ráadásul most még az árufuvarozás nyilvántartása is úgy megnehezül és megdrágul, hogy a magyar vállalatok végképp nem fogják bírni. Pláne, hogy a fizetőképes kereslet is csökken az elvándorlás miatt. Erre a Fidesz válasza az lesz, hogy hagyják a magyar cégeket tönkremenni, aztán majd fillérekért felvásárolják őket. S mikor már szinte minden ágazatban a NERnyikek lesznek a piacvezetők, hatalmas piaci részesedéssel, akkor - Voila! - le fogják csökkenteni az Áfa mértékét. Arra a szintre, ahol már az eredeti tulajdonosoknak is bőven megérte volna. Ezzel bebetonozhatják magukat még akár 20 évre is! Ezt mindenképpen meg kellene akadályozni.

Kimondhatatlanul elegem van a sok tesztoszteron-fűtött kiskakasból, amelyik mindegyik a saját kis szemétdombján kukorékol ahelyett, hogy értelmes viták és kompromisszumok mentén együttműködne más kiskakasokkal. Ennél rusnyább állatfaj már csak az, amelyik a kispártoknak a Fidesz kegyéből leeső támogatási összegre apellálva kapaszkodik tíz körömmel a székébe. Mert abból akar megélni beláthatatlan ideig, hogy állami támogatás már 2-3% esetén is van, és abból pár emberke kényelmesen megélhet.

Üdv:
b

ParaZita2 2015.01.27. 10:09:10

@Moin Moin: technikai megjegyzés:
(félrefordítás vagy:) hatásvadász csúsztatás:
"Az idegen attraktor" cf.: "An attractor is called strange if it has a fractal structure..." in en.wikipedia.org/wiki/Attractor

"Különös attraktor" is megfelelő fordítás. Volt calami (hátsó) szándékod az "idegen" szó használatával?

Kétkedés: "...Van itt egy többségében, etatista és egalitárius, azaz valójában baloldalias vágyakkal élő nép..."
Tanítasz te magyar egyetemeken? Beszélsz te fiatalokkal is? Állításodat igazolja reprezentatív felmérés netán?

Moin Moin 2015.01.27. 11:39:41

@ParaZita2:

1. Az idegen attraktor a posztban nem matematikai, hanem stratégiai szakkifejezés: egy adott rendszer belső logikájából, törvényszerűségeiből nem következő (tőle „idegen”), többnyire a rendszeren kívülről jövő, vagy kívülről a rendszerre hatást gyakorló entitást jelent.

2. Az, hogy „többségén”, azt jelenti, hogy a teljes magyar társadalom többsége etatista és egalitárius. Nyilván léteznek ettől eltérő értékrendű csoportok is, akár a magyar egyetemi ifjúságon belül is. Én is ismerek ilyen egyetemi hallgatókat, pl. az általad is rendszeresen látogatott blogokon gyakran kommentező „Tyreo”-t.

3. Nem tanítok magyar egyetemen – és természetesen léteznek a magyar társadalom értékpreferenciáit feltáró részletes kutatások, pl. ez bárki által hozzáférhető hivatkozásokat tartalmaz erről: anonymus-hu.blog.hu/2013/06/04/osszezavarodott_magyarok

ParaZita2 2015.01.27. 12:39:15

@Moin Moin:
3): remek hivatkozás, kösz. Talán csak annyit fűznék hozzá, a felmérések óta elteltek évek, és zajlottak események, amelyek hatással lehetnek a válaszokra, tehát csak fenntartásokkal kell elfogadni azon kutatások eredményeinek aktuális és teljes érvényességét.
2)"Tyreo"? az ki?
Azzal nem tudok kiegyezni, hogy a magyarok "többsége etatista és egalitárius". Ha így lenne, akkor az a magyar kultúra (a magyarság) halálát jelenti. (emberöltők során, természetesen) Ha netán mégis így volna, azt gondolom, csak átmeneti kábultság, s a kijózanodás esélye megvan, akár hónapok alatt is bekövetkező változások nyomán.
1) "Idegen attraktor" kapcsán elfogadom azt, hogy meg lehet erőszakolni szakkifejezéseket is (ha egyik terület használja egy másik terület kifejezéseit, de helytelenül), ám kontraproduktívnak tartom. Mondhatom úgy is: "idegen attraktor" inkább elidegenítő, semmint befogadandó gondolatot hordozó kifejezés.

KissGecihuszár 2015.01.27. 13:44:13

Top írás! Komolyan mondom, ezt kőröztetni kéne minden médiumban, hogy eljusson a legutolsó faluszéli floppy bácsihoz és nusinénihez is, mert ez egy olyan tükör, melybe ajánlatos lenne belenézni a honi felnőtt társadalom alsó hangon 80%-nak, ugyanis kimondom, hogy kábé ennyi százalék sérült! Ki így, ki úgy, ki ilyen, ki olyan aspektusban, de a 20 és 80 közti generációk 80%-a orvosi eset, ez tutifix! Márpedig ameddig széles néprétegek nem jutnak el odáig, hogy képesek legyenek mélységi önkritikát gyakorolni és akár 180 fokos turn aroundot véghez vinni, nos addig ebben az országban bárki is kerül hatalomra, eleve kudarcra van ítélve! Azt gondolom, hogy így NEGYED SZÁZADDAL a módszerváltást követően végre ideje lenne az össznépi szarhalmazért nem a "pirézeket", nem a Jóistent, nem a Ruszkikat, az USA-t, netán a számunkra eddig vagy 20ezer MRD HUF támogatást nyújtó EU-t, meg a ki tudj, még kit hibáztatni, hanem elsősorban sokaknak magukban keresni a személyes kisiklásaik, kudarcaik eredőit!

ParaZita2 2015.01.27. 15:10:44

@KissGecihuszár: "...végre ideje lenne ...elsősorban sokaknak magukban keresni a személyes kisiklásaik, kudarcaik eredőit..."
Kérdés: mit csinál a magyar köz és tömegmédia?
Megfelel-e ennek az elvárásodnak, s ha nem, akkor miként feleltethető meg annak?
Egyéb megoldás?

Moin Moin 2015.01.27. 15:18:25

@ParaZita2: 3.) Mindenki, aki komolyan foglalkozik értékpreferencia-kutatásokkal, jól tudja, hogy ezek nagyon szilárd képződmények és maguktól nem t módosulni – pláne nem rövid idő, néhány év alatt. Mindez nem keverendő össze a pártperferenciák változásaival, egyébként a pártperefernciák közötti „ugrálások” is kifejezetten az értékpreferenciák alapján mennek végbe. Pl., ha egy etatista tömeg csalódik egy „baloldali”, vagy „liberális” politikai erőben, mert az „nem tartja jól őt”, akkor minden további nélkül képes reményeit egy „jobbos” pártba helyezni, ha attól „jóltartást” és az öngondoskodás alóli felmentését remélheti. Az értékpreferenciákat csak az -> idegen attraktorok képesek komolyabban megváltoztatni.

2.) Mint írtam, a magyarságra vonatkozó értékpreferencia-vizsgálatok egyértelműen, folyamatosan és többszörösen igazolják, hogy a magyar felnőtt korú lakosság többsége etatista és egalitárius. Ezzel neked jogod van „ki nem egyezni”, de a tény ettől még tény marad.:-) Ráadásul, mint írtam, az értékpreferenciák nagyon szilárd, a személyiség integráns részét képező és a szocializációval kialakult elemei, így „átmeneti kábultságról” sem beszélhetünk. A magyar etatizmus alapja a szorongás, az egzisztenciabiztonság „történelmi távlatokban” is megnyilvánuló hiánya és az önállóság modelljének és eszközkészletének nem ismerete. Az egalitarianizmus pedig az a sérült, torzult önkép és értékrend, amely azért torzult el, mert évszázadokon át nem lehetett a saját teljesítmény össztársadalmi és közösségi szinteken a pozícionálódás és az értékmérés alapja, hanem a „ki mennyit ér és kinek mennyije van” folyamatosan -> az idegen attraktoroktól függött.

1.) Ne ránk haragudj, hogy megesik az, hogy néha egyes szakterületek más területek kifejezéseit átveszik és újraértelmezik! Ez a mocskosság sajnos általános: pl. az „alapok” az építészetből így került a közgazdaságtanba, a „híd” pedig az útépítésből a fogászatba. Amúgy a fogászok igazi szemetek, ui. van olyan kifejezésük is, amelyet egyszerre három szakmától is elloptak: a „szuvasodás”, amit az erdészek, ácsok és asztalosok szaknyelvéből oroztak el! De épp a matematikusok sem bűntelenek, akik az „összeadást” a papoktól vették át!:-) [„Woas de God verbund’n hot, sollt Mensch ned trenna!”]

Moin Moin 2015.01.27. 15:22:41

@KissGecihuszár: Hát akkor terjeszd!:-)
Biztosan van vagy 500 Facebook-ismerősöd: oszd meg velük! A közeli haverokat meg hívd meg magadhoz és beszéljétek át, tanuljatok belőle - ahogy a szocreál festményeken teszik Mao Ce Tung könyvéből a pionírok!:-)

...Mert ott kezdődik az ún. "önálló polgár", hogy nem másoktól várja csak a neki tetsző gondolatok multiplikálását. Pl. a szászok, amikor Luther kiszegezte a tételeit a templomkapura, fogták magukat és a saját költségükön kinyomtatták azt számos példányban, hogy eljusson mindenkihez! Na, erre a mentalitásra alapozódik a mai német jólét...:-)

KissGecihuszár 2015.01.27. 17:18:34

@Moin Moin: Most lehet, hogy ki fogsz nevetni, de nem vagyok fenn a faszbúkon! Sorry...

KissGecihuszár 2015.01.27. 17:27:15

@ParaZita2: ÁÁÁ, dehogy! A honi -főként a "királyi"- média jelen állapotában totálisan alkalmatlan az objektív tájékoztatásra! De az ATV, RTL duó sem nevezhető -amúgy BBC policy szerint- objektívnek, nem is beszélve a nyomtatott sajtó bizonyos orgánumairól. Persze, a baj ott van, hogy kevés (azaz zéró!) az olyan műsor, ahol pl. a "nép egyszerű, ámde az átlagnál értelmesebb gyerekei", azaz mi, a 120 feletti EQ-val rendelkező, patyolat tiszta real polgárok vitathatnánk meg konkrét történések, témák mentén a sokakat foglalkoztató kérdéseket. Ez -egyebek mellett- azért is lenne kívánatos, mert sok olyan arc válna ezáltal ismerté, akik esetleg reálisan szóba jöhetnének egy valódi rendszerváltás alkalmával.

ParaZita2 2015.01.27. 22:19:48

@Moin Moin: :)egye fene, velem lehet egyezkedni.
Kerdes, ha ertekpreferenciak tartossagat vesszuk, akkor mit akartok ti? (Vagy barki?) Tudom, a kovetkezo generaciokert tartozunk igazan feleloseggel. Ha ezt osztod, akkor biztatasom, ha nem, akkor fenntartasom.
"Idegen attraktor": elvetve! Kulso behatas, kulso kenyszer, de semmikeppen nem "foreign/alien attractor". Maradhat "ia" is, de akkor a celkozonseg szukul, s kerdes: "mit akartok?" meg inkabb fennall. (Termeszetesen jol tudom, az igazi valaszt a tapasztalat majd megadja.)

nevetőharmadik 2015.01.28. 01:36:02

@Moin Moin: 1. Nekem a kedvenc ilyen lopott szakkifejezésem nyelvtan órán az igék vegyértéke volt. Amikor a tanár ezt kiejtette a száján, az agyam ledobta a szíjat és ölni támadt kedvem.

Egyébként pedig ez az írás az amúgy is elég jó írásaid közül is kiemelkedik, tanulságos volt, köszönöm. Az 5. szakasz különösen kijózanító és nagyobb alázatra intő volt számomra :)

A sors(kérdés) különösen mókás dolog. Valójában sors nem is létezik. Út létezik. Az út, amin járok, határozza meg, hogy hova jutok. Nem az, hogy hova szeretnék jutni. És az emberek túlnyomó többsége utakat választ, nem pedig célokat - aztán meg csodálkoznak, hogy hova jutottak. Sőt, a trükkös része az, hogy hiába választunk célokat is akár, a mindennapi életben a cselekedeteinkkel utakat/útirányokat választunk. Szóval az, hogy van-e magyar út, létezik-e az élet magyar minősége (és hogy azt védeni kéne), teljesen irreleváns: mert nem számít, hogy az út magyar-e, hanem hogy hova vezet el.

A dolog buktatója is ez: ha fejreállunk is, a nép neki szimpatikus utat fog választani, függetlenül attól, hogy az hova fog vezetni. Itt pedig a konklúzióm megegyezik a tiéddel: akkor választ olyan utat, ami amúgy nem feltétlen tetszene neki, ha az úton olyan személy vezetné, akit elég szimpatikusnak talál ehhez.

Ja, és ez addig megy, amíg a személyes szimpátia tart.

ParaZita2 2015.01.28. 11:10:45

@Moin Moin:
írod: "...hogy kialakulhasson a közbizalom – ami az együttműködés alapja -, az kell, hogy az újonnan előlépő politikusaspiránsok „szervezzék meg” a bizalmat önmaguk iránt..."
Kedves uram, ön vizet prédikál és bort iszik! :)
Tehát, hogyan is van ez?
@nevetőharmadik:
1) ha a progblog is politikusaspiráns (s nem csak "prédikátor"), akkor mit tesz azért, hogy irányukban bizalom épüljön ki?
2) MoinMoin nick mögé rejtőzött, arc és név nélküli egyén bármit is mond, a fenti (saját) elgondolása szerint így teljesen hiteltelen, megbízhatatlan politikusaspiráns.
Hiszem, ha látom! Ki ez az ember? Kiben bízzunk meg? (ismered: "Sötétben bujkáló, rémhírt terjesztő ellenformadalmár, reszkess!")
3) Tehát ezért van sokkal "nyerőbb" pozícióban Béndek doktor! Ő fölvállalta magát, nem rejtőzik, lehet vele nem egyetérteni, de van nyílt emberi személyisége, egy integritása, lehet benne bízni. No de egy MoinMoin-ban? Mit lehet számonkérni egy rejtőzködő/bujkáló/=kitakart arcú /betörő?/bandita?/rendőr?/bankrabló? egyén(?)-en?
4) Tehát előbújni, vagy elenyészni, ez áll előttetek.

nevetőharmadik 2015.01.28. 11:31:13

@ParaZita2: Most komolyan azt magyarázgatod, hogy a víz vizes?

nevetőharmadik 2015.01.28. 11:43:12

@ParaZita2: De komolyabbra fordítva: ez a bejegyzés és a benne foglaltak általános irányelveket, módszereket, stratégiai megfontolásokat írnak le. Ezek (pl a bizalom kiépítése) általánosan érvényesek mindenkire, aki politikai aspiráns. Aki nem politikai aspiráns, arra nyilvánvalóan nem. A blogban leírtak hasznos tanácsok Béndek Péternek is, Szigetvárinak is, Tóbiásnak is, Bokrosnak is, és Moin Moinnak is, amennyiben politikai aspiránssá válik.

A politikai aspiráció lényegéből fakadóan nyilvános. Azaz aki nyilvánosságra lép, az politikai aspiráns, aki pedig nem lép nyilvánosságra, az értelemszerűen nem az. Hiszen a leghülyébbek is tudják, hogy egy blogra max a Goldenblogon lehet szavazni. Ennélfogva a kifogásaid nem különösebben értelmesek.ó, hacsaknem azt feltételezed, hogy a blog írója meglehetősen hülye.

A blognak és ennek a bejegyzésnek nem az a szerepe, hogy a mondott bizalmat építse fel a választókban. A blog célközönsége sem a választók általánosságban, hanem azok, akikben van hajlam a közéleti szerepvállalásra.

Ne aggódj: amint Moin Moin és környezete úgy dönt, hogy politikai aspiráns lesz, nyilvánosságra fog lépni, meg fogod tudni, hogy ki volt a nicknév mögött (vagy nem, mert nem szükséges, hogy a név és arc majd megmondja, hogy milyen nicknév mögül blogolt). És akkor azt is látni fogod, hogy pontosan tudják: nem blogolással lehet kiépíteni a közbizalmat, mert nem blogolással fogják tenni.

ParaZita2 2015.01.28. 14:18:00

@nevetőharmadik: Én -másokkal ellentétben- nem vagyok tévedhetetlen: vélelmeztem, hogy a progblog motiváltabb a "hittérítésnél" (értsd: csak beszél - bármily szépen és okosan is hangozzék - valamiről, mint egy kívül álló, kíbic).
Tegyük föl, politikai aspiráltságuk is van, akkor bizony hiteletelenek: már bizalomról "papolnak" és közben bizalmatlanságot mutatnak.

Csak BTW, nekem személyesen MoinMoin-nal van nagy bajom: lett légyen ő bármilyen "koponya", de emberileg súlyos problémáim vannak vele, s isten óvjon bárkit, hogy rá kellejn bízni másnak az érdekei védelmét, képviseletét. Semmiféle alázatot, tiszteletet, empátiát nem mutat. Az emberi értékrendemben ez kemény stigma, de türelmes vagyok, és én szavazok bizalmat - még MoinMoin-nak is. Ki fog nőni a tévedhetetlen okostojás szerepből, és lehet még belőle nagy ember is, jelenleg már csak az EQ és SQ-ját kell hozzá növelni.
(s akkor nem fogom úgy érezni: egy zseniális szélhámos, álarcos rabló)

Moin Moin 2015.01.28. 16:46:19

@ParaZita2: „…emberileg súlyos problémáim vannak vele, s isten óvjon bárkit, hogy rá kelljen bízni másnak az érdekei védelmét, képviseletét” + „zseniális szélhámos, álarcos rabló” – kontra „én szavazok bizalmat - még MoinMoin-nak is”.

Ezek szerint egy olyan „zseniális szélhámos rablónak” szavazol bizalmat, akitől az isten óvjon…

…Mondd: te el is olvasod, amit leírsz?:-)

Aztán: szerinted Béndek „nyerő pozícióban” van, éspedig pusztán amiatt, mert „fölvállalta magát”. Igen, ez a magyar virtus: az mindegy, hogy valaki következetlen, átgondolatlan, alapvető módszertani hibákat ejt és hogy olyan politikai terméket kínál, amire ebben a formában a publikum nem vevő – de mégis ő a „nyerő”, mert arccal tolja a marhaságot!

Úristen!:-)

nevetőharmadik 2015.01.28. 18:10:36

@ParaZita2: Na, megkaptad az empátiát és tiszteletet a zseniális szélhámos álarcos rablótól :)

Pedig ez nem lett volna szükséges. Ha nem ilyen hitelességi dumákkal kezdesz kötözködni a szezont a fazonnal keverve, hanem eleve kerek-perec megmondod, hogy "te Moin, senki sem szereti az ilyen mindent-jobban-tudok lekezelő okostojásokat, mint te*, szóval ha politikára adnád a fejed, ne is álmodj bizalomról meg népszerűségről addig, amíg ilyen vagy" - na az releváns kritika lett volna, amiről esetleg lehet beszélni.

*különösen akkor nem, ha éppen tényleg jobban tudnak valamit