2015.01.22. 15:31 Szerző: Moin Moin

„Mindent vagy semmit!”*

szotar.jpg

„Obliti privatorum publica curate”

(„Felejtsétek el a magánügyeket, törődjetek a közügyekkel!”)

Felirat a dubrovniki (ragusai) Nagytanács palotájának bejárata felett – XVI. század

 

1. Szabadidős politizálás?

Az egyetlen parciális probléma elleni tiltakozásul szerveződött tüntetésen szinte az első pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy annak résztvevői (a tüntetők) egyáltalán nem csupán az adott problémára – a netadóra – reagáltak. Valójában kezdettől tudták a résztvevők és szimpatizánsok, hogy „az egész rendszer” a baj és hogy csupán e rendszer egyik logikus „terméke” a netadó.

Így a tiltakozók csupán „hordfelületként” kezelték és kezelik a konkrét apropód: a rendszer megváltoztatására vágynak – annak a rendszernek a megváltoztatására, amelyet NER-ként ismert meg a világ. Tudják jól, hogy „parciális” eredmény immár nem oldja meg az ország gondjait – és az ő személyes problémáikat sem. A netadóval sem az a bajuk, hogy havonta 700 Ft-tal többet kell a netért fizetni, ham az, hogy az országot egy olyan rezsim és olyan politikusok uralják, akik „így működnek”: akik nem értik a XXI. századot, akik nem értik a modern infokommunikációs technológia jelentőségét a modern társadalomban, gazdaságban és kultúrában, olyan politikusok, akik a maguk szempontjából a hatalmukra veszélyes és ellenőrizhetetlen, éppen ezért „visszanyesendő” dolgot látnak az internetben.

Ezért harsant fel a „Nem fizetünk netadót!” mellett azonnal az „Orbán, takarodj!” is. Az emberek tudják, hogy ebben a NER-rendszerben lehetetlen „lokális győzelmet” aratni és tudják azt is, hogy nem lehet biztonságot és háborítatlanságot vásárolni benne azzal, ha „kiegyeznek” vele. Tudják, hogy a NER-rendszer „Mindent vagy semmit”-játékot játszik a magyar társadalommal – emiatt pedig tudják azt is, hogy legyőzni és felszámolni is csak akkor lehet azt, ha vállaljuk ezt a játékot.

A tömeg tehát tudta mindezt – kérdés, hogy a szervezők tisztában vannak-e ezzel és az ezzel kapcsolatos (mondhatni: történelmi) felelősségükkel?

A kérdés nem indokolatlan – hiszen pl. az elmúlt években hasonló tömegeket az utcára kivivő Milla sem tudta ezt. Ők „csak” sajtószabadságot, demokráciát és jogállamot követeltek, pontosabban azt, hogy a NER-rendszert építő Fidesz ne bontsa le ezeket. Azonban ép ésszel reálisan nem lehetett azt a Fidesztől komolyan várni, hogy hagyja békén a demokráciát, a jogállamot és sajtószabadságot, amikor éppen abból él és csak akkor képes fennmaradni, ha ezeket eltünteti a maga útjából. A Milla ott veszített, hogy „követelt” a NER-rendszertől és nem kínált-képzett helyette kormányzóképes politikai-hatalmi alternatívát. A Milla „civil” és „bázisdemokrata” akart maradni, elfeledkezve arról az egyszerű igazságról, hogy egy szervezett erőt (Fidesz) csak egy még szervezettebb képes legyőzni – a szervezettség pedig a politikában nem megy civilként, mert a szervezettség azt jelenti, hogy folyamatban (stratégiában) gondolkodunk, nem pedig csupán akciókban, a szabadidőnkben.

…Jól értsük meg: az ellenzék soraiból nagyon sokan úgy hiszik, hogy a Fidesz legyőzéséhez elegendő, ha csak a szabadidejükben és alkalmanként foglalkoznak politikával. Ez képtelenség: profi politikusokat csak profi – azaz főállású, a politikai közösségük által eltartott – politikusok tudnak legyőzni!

De nem elég, ha profik politizálnak: az is fontos, hogy miféle paradigma mentén teszik azt…

 

2. Teljesítményalapúság: a demokrata paradigma lényege

A Fidesz mindaddig legyőzhetetlen marad, amíg az ellene fellépők nem definiálják-deklarálják célként magának a NER-rendszernek a teljes, akluktól mentes felszámolását és amíg nem alakítanak ki erre a feladatra (és: az utána való kormányzásra!) egy szervezett, koherens, a közélet tejes spektrumán a tematizálást átvevő politikai erőt. Ugyanis ez hiányzik a „magyar ellenzéki egyenletből”: jelenleg a magyar politika féloldalas, nem a Fidesz erős, hanem a politikai paradigma-kínálat hiányos! Hangsúlyozom: nem csupán azért féloldalas a magyar politika, mert az ellenzéki pártok gyengék, hanem elsősorban azért, mert igazi, nem kontraszelektív paradigmát hitelesen senki sem képvisel úgy, hogy az adekvát politikai módszerekkel párosulna.

Ebből a szempontból valójában a magukat „demokratikusnak” nevező ellenzéki pártok sem demokratikusak: hiszen jelenleg nem létezik olyan párt Magyarországon, amelyet a vezetői ne tartanának a saját hitbizományuknak és amelyet a teljesítményre való nyitottság jellemezne. Egyik párt sem úgy működik, hogy a személyes teljesítmény alapozza meg a bizalmat – és persze a pozíciót is: valójában ezek az egy akolból származók gittegyletei, ahol (a belső pozícióharcok ellenére is) „a kör megtartása-megvédése” az elsődleges cél. Ráadásul mindeme pártok kényesen kerülik a teljesítménykontrollt: például létezik olyan közöttük, amelynek a vezetése nemrégiben önmaga eddigi politikai tevékenységére „megszavazott magának egy négyes alát” – mindezt az után, hogy a szavazói támogatottságuk két éve képtelen elmozdulni a 2-3%-os mezőből és hogy ennek következtében fél éven belül három választáson is megbuktak!

…Igazán nem tudom ezek után, hogy e pártok vezetői mit gondolhatnak a maguk társadalommal szembeni felelősségéről? Azt viszont tudhatjuk, hogy így nem jelentenek valódi ellenparadigmát a Fidesszel szemben.

A Fidesz-paradigma a mindennek a központi hatalomtól való függését jelenti. Ebben a paradigmában nincs helye sem a személyes, sem a közösségi, sem a gazdasági önállóságnak, sem pedig a központi hatalom körein kívüli kezdeményezéseknek, véleményformálásnak és cselekvésnek. Azért ellenséges ezekkel a Fidesz-hatalom paradigmája, mert a Fidesz-rendszer (minden állításával ellentétben) nem a teremtésben, hanem a kisajátításban gondolkodik. Azért nem kedveli az önállóságot, mert ha a társadalomban és a gazdaságban önálló, azaz a hatalom befolyásától és gyámkodásától független entitások tömege létezik, akkor ez automatikusan versenyt szül: elképzelésekben, innovációban, teljesítményekben, hatékonyságban, piacképességben, értékteremtésben, és akár társadalmi-politikai tematizálóképességben is. És ha ez megvalósul, akkor a hatalomról könnyen kiderülhet, hogy a hatalom koncepciója, megoldásai és emberei egyáltalán nem a lehetséges legjobbak.

Ez pedig a lecserélésükre megjelenő tömeges igényt indukál!

 

3. Intézményesített bizalom

Amikor a nyolc éven át kormányzó baloldali-liberális politikai erőkről bebizonyosodott (mivel a politikai és információs pálya szabad és nyitott volt), hogy nem teljesítményképesek, akkor gyakorlatilag hónapok alatt veszítették el ezek a politikai erők az addigi társadalmi támogatottságukat. Ám az, hogy a regnáló politikai erő elveszíti a támogatottságát, önmagában még nem elegendő a hatalma elvesztéséhez: kell egy másik olyan politikai erő is, amely képes magáról a választók elegendően nagy tömegében kialakítani azt a véleményt, hogy őt érdemes megbízni a kormányzással. A Fidesz képes volt erre – a hiba ott volt, hogy miközben kiépítette a bizalmat maga iránt, aközben hazudott a valóságos céljait és képességeit illetően. Tehette ezt azért, mert a magyar választóknak csupán egy kis része volt abban a helyzetben, hogy valóban belásson a kulisszák mögé – az volt a helyzet, hogy a nagy többség igazából nem is igényelte ezt.

A választók többsége „csak bízni akart”, csak reménykedni szeretett volna abban, hogy jöhet egy politikai erő, amely „mindent megold”. A választók ezen többsége talán a lelke mélyén nem is akarta kontrollálni azt, hogy valóban bízhat-e a Fideszben – mert makacsul ragaszkodott ahhoz az illúziójához, hogy létezik „felülről levezényelt jó élet”… Azért kapaszkodott ebbe az illúzióba, azért kötötte magát és sorsát ehhez és azt ezt kínálgató-ígérgető politikai erőhöz (a Fideszhez), nem érzete magát felkészültnek a polgári önállóságra és az önmagunk dolgairól való kompetens döntésekre (az öngondoskodásra).

Ebből csak baj lehetett – a baj mára be is következett! A nagy választói tömegek azonban azért passzívak még mindig az orbánizmussal szemben, mert nem tudják, hogy mi és ki jönne az után. Ha tudnák erre a választ és ez a válasz szimpatikus lenne nekik, akkor Orbánt és az egész Fidesz-rezsimet napok alatt lecserélnék már…

Mivel a mostani politikai hatalom sem képes valóságos teljesítményre, ezért csak akkor és addig maradhat fenn, ha és ameddig nincs rajta kívül egy másik, nálánál reálisabb paradigmát képviselő politikai szerveződés – egy olyan szerveződés, amely képes önmagával kapcsolatban a visszaellenőrizhető bizalom rendszerét felépíteni. A visszaellenőrizhető bizalom azért fontos, mert a társadalom és a politika között akkorára nőtt a bizalomhiány, amely már a politikai intézményrendszer működését akadályozza. Magyarországon rengeteg ember nem bízik sem magában (abban, hogy kompetenciái révén képes boldogulni és önmagáról biztonsággal gondoskodni), sem másokban, sem a politikusokban, sem a politikai szervezetekben, sem az állam intézményrendszereinek a közérdeket szolgáló mivoltában. Ennek az általános bizalomhiánynak a következménye a társadalmi és gazdasági kooperáció leállása: a magyar társadalom nem működik társadalomként és a magyar gazdaság nem működik nemzetgazdaságként. Az egész ország egymásra gyanakodó, a túlélésért önállóan harcoló entitások halmazára esett szét. Aki tud, menekül – aki nem, az reménytelenségbe süpped, vagy éppenséggel megpróbál a hatalomközelisége révén mások és az ország kárára jól élni.

Növekedést és biztonságot viszont csak a társadalmi és gazdasági együttműködés produkálhat. Azért, hogy lehessen együttműködés a társadalomban és a gazdaságban, meg kell erősíteni a bizalmat – ezért van szükség a visszaellenőrizhető bizalom politikájára!

…De miképpen kell ilyen politikát csinálni? Erre három elképzelés is létezik:

1. Hit: „Ha XY kormányoz, akkor minden O.K.!”

- Ennek alapján működik az Orbán/Fidesz- vagy épp a Gyurcsány/DK-effektus is.

2. „Becsületes és felkészült emberek”:

- Nem számol a hatalom megrontó hatásával

3. Intézményes garanciák:

- A kormányzás közérdekűségét, az átláthatóságot és az antikorrupciót alkotmányos és intézményes alapokra és ezekkel rendszerbe szervezett automatizmusokra bízza.

Az állam tisztességét nem szabad az állam vezetésében és működtetésében résztvevők privát tisztességére alapozni. Minden olyan elképzelés, amely a „jóemberekre” szeretné azt bízni, hogy az államot a tisztesség hassa át, bizony, nem más, mint amatőr. A profi a jól eltervezett és felépített rendszerben bízik: mert a rendszer emberfüggetlenül működik. Minden olyan politikus, aki arról beszél, hogy ő és az övéi „szentek” és éppen ezért nincs is szükség az ő államában megváltoztathatatlan alkotmányos keretekre és intézményes rendszerekre, valamint automatikusan működő kontrollmechanizmusokra, bizony vagy gazember, aki éppen az állam elrablását tűzte ki céljául – vagy pedig végzetesen naiv, az emberi természetet nem ismerő fantaszta. Akinek a célja a közjót hosszú távon is szolgáló állam, az nagyon-nagyon hosszú távra megváltoztathatatlanná teszi az állam kereteit megszabó, mélyen demokratikus és liberális alkotmányt1, az állam irányításában és üzemeltetésében résztvevőket pedig a politikai akaratoktól független korlátok és átláthatósági mechanizmusok közé tereli és ott is tartja.

Jól jegyezzük meg: a hatalom nem azért szerezhető meg adott időre és adott feltételekkel a demokráciában, hogy azzal visszaélve tetszésünk, ízlésünk, valamint adekvát, vagy épp hibás elképzeléseink, ideológiánk, stb. alapján magának a demokráciának az alapjait és intézményeit megváltoztathassuk. Ez nem foglaltatik benne a választások során kapott felhatalmazásban.

Ez egyszerűen azért van így, mert semmi sem bizonyítja azt, hogy másmilyen államberendezkedési alapok és másmilyen intézmények jobban szolgálnák a közjót, mint a demokrácia. Nincs olyan modernkori – azaz: a nagyon-nagyon bonyolulttá vált, technológiák és gazdaságok korából származó - példa, amely azt igazolná, hogy ha nem ellenőrzik és nem kérik számon a hatalmat, akkor az jobban teljesít. Csak ellenkező példák vannak. Maga az ellenőrizetlen hatalom sehol sem volt a modern korban a siker, a stabilitás és az általános társadalmi jólét alapjává. Az összes létező példa azt mutatja, hogy az ellenőrizetlen hatalom csak a társadalom nagy tömegeinek elnyomása és brutális mértékű kizsákmányolása árán tud növekedést produkálni – és az így teremtett jólét csupán a társadalom egy kis hányadára terjed ki2. Jó – vagy pontosabban rossz - példa erre Kína. Akik – mint Orbánék is – az efféle hatalmakat hozzák fel követendő példákként, azok valójában nem társadalomban, hanem elitben gondolkodnak csupán.

A fentiekből világos, hogy:

  • a Fidesz csak olyan profikkal győzhető le, akik nem csupán egy-egy területen akarnak „engedményeket-eredményeket elérni”, hanem eleve a teljes Fidesz-paradigma és rendszer legyőzésében-leváltásában gondolkodnak, éspedig
  • egy igazán demokratikus, azaz meritokrata paradigma nevében,
  • képesek létrehozni az új közbizalom rendszerét, mégpedig szilárd alkotmányos intézményekre alapozva azt.

 

 

 

 

*Mindent vagy semmit!” („Alles oder Nichts!”): II. (Nagy) Frigyes porosz király politikai vezérmotívuma.

1 Hogy az államnak és az alkotmánynak miért kell liberálisnak lennie – és hogy pontosan mit is jelent ez a „liberalizmus” -, azt a hamarosan megjelenő A liberalizmus c. posztunkban írjuk le.

2 Kína esetében ez a társadalom legfeljebb 20%-a. Oroszországban még ennél is jóval kisebb a „felülről szervezett jólétben” részesülők aránya.        

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr377097885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2015.01.22. 21:12:42

Nos, ez eddig hibátlan. Egyelőre nem látok olyan politikai erőt, amelyikből kinézném a fentiek - akár csak nagyobb részben abszolvált - megvalósítását. Egyáltalán annak a megértését, hogy szervezett erőre van szükség, nemcsak egy-egy karakán, krakélerkedő provokátorra, tüntetésekre stb. Ez mind nem elég. Ahogy nem elég az sem, ha egy ellenzéki párt csupán kampányidőszakban aktív. Azon kívül is dolgozni kell. Sőt, akkor kell igazán! A kampánycsinnadrattában már elvész egy pár százalékos ellenzéki párt hangja a zajban. Akkor már legfeljebb arra lehet elég ereje és pénze, hogy a választókkal már megismertetett üzeneteit megismételje, megerősítse, bevésse.

Ahhoz, hogy a Fidesz legyőzhető legyen, valami átütően jobb kell, mint a Fidesz. Az emberek már nagyon sokszor csalódtak abban, hogy elmentek szavazni az adott kormány leváltására, majd keserűen látniuk kellett, hogy az új se lett jobb, sőt. Konkrétan még akkor is rosszabbat kaptak, ha ugyanarra az erőre szavaztak, hiszen a 2014-es Fidesz még a 2010-es Fidesznél is sokkal rosszabb, nem, hogy egy igazán jól kormányozni képes erőhöz képest.

A bizalom elfogyott a politika iránt. Teljes az apátia, esetenként a kétségbeesés. Ezt megszüntetni csak azzal lehet, ha lesz egy párt, amelyik képes és hajlandó apródonként, napról napra megküzdeni a választók bizalmáért. Azzal, hogy igenis megcsinálja a programját. Ha nem is forintra-fillérre, ahogy Bajnai szerette volna, de megközelítőleg, legalább százalékosan meghatározva a költségvetési kereteket, irányelveket is. És arcokat ad minden egyes programhoz. Sőt, továbbmegyek. Minden egyes ilyen arcnak az iskolai végzettsége, más civil- vagy sportszervezetekben meglevő vagy korábbi tagsága, erkölcsi bizonyítványa stb. is nyilvánossá teendő. Igen, tudom, hogy ez támadási felületet nyújt, de, ahogy Presser énekli, "Csak az jöjjön...".

www.youtube.com/watch?v=C0RAnMk5e-4

Az a párt, amelyik ki fog nőni ebből a mai katyvaszos messiásvárásból, és meg fogja verni a Fideszt, az ilyen lesz. Hogy mikor, az persze nagy kérdés.

Üdv:
b

program készítő 2015.01.23. 09:40:09

A kép nagyon jó--ezeket az "embereket"nem szabadna látni a hírekben soha.

KissGecihuszár 2015.01.23. 11:57:42

Továbbra is azt gondolom, tekintettel arra, hogy az elmúlt 25 "rendszerváltó" év eddig felvonult érái külön-külön és együttvéve (ebbe biza a neoliberális karvalytőke helytartója, bajnai is bőven beletartozik, úgyhogy őt inkább ne említsük, ha lehet!) is arra jók, hogy a zember nemes egyszerűséggel lehúzza őket a wc-n, bár elképzelhető, hogy akkora dugulást okoznának, hogy a "Womás" kocsi is kapitulálna! Sajnos, vagy inkább hál Istennek, eljött az ideje a nagybetűs HAZAFIAK által -lehetőleg nem párt zászló alatt- kormányzott Magyarországnak, tehát igenis össze kell gyűjteni 5000 olyan embert, aki bőven letett annyit helyben az asztalra, mint tanár, orvos, szakmunkás, igazgató, polgármester, dajka, vállalkozó, hogy az a helyi kis közösség, mely éveken, évtizedeken át nyilván sokat köszönhetett neki, nos az 1 emberként emelné őt a magasba és a vállán hozná a Hősök terére, ahol aztán egyfajta EQ teszt, illetve CV, valamint kísérő levél kitöltését követően, azokat alaposan kiértékelve lehetne kiválogatni azt a 2-300 embert, akivel el lehetne kezdeni valódi demokráciát "játszani". S mert bőven maradna még "massza", melyből lehet építkezni, ezért amennyiben az említett emberekből akár 100-ról is kiderülne, hogy mégsem alkalmas arra a pozícióra, melyre ő magát, illetve a "bíráló bizottság" őt jelölte, nos akkor ismét lehetne kutatni a "lefűzött" 4700 db anyag közt, így elkerülve azt, hogy bárki olyan vigyen bármilyen területet, aki valójában totál alkalmatlan annak vitelére, függetlenül attól, hogy mekkora ászkirálycsászár volt a múltban. S ezért sem kell a pártosodás, hiszen amennyiben ez bekövetkezik, akkor a "kéz kezet mos" elve okán csak hatalmas véráldozat árán lehetne azokat a "kulcsfigurákat" eltávolítani, akik akkor esetleg "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni-t" játszanának. Persze, elkerülhető az egyfajta "totemmé" válás még akár a pártosodás esetén is, feltéve, hogy egy olyan új alakulat jön létre a fent említettekből, mely egyből az alapító okiratában lefektet olyan quasi kőbe vésett alapszabályokat, melyek mentén még a "kulcsfigurák" nyakára is seperc alatt kerülhet kötél, ha netán elbődülne a fejükben a majom. Azt le kell szögezni, hogy -ha tetszik, ha nem- eljött az ideje az őszinte szavaknak, mondatoknak, azaz igenis ki kell mondani egyesek számára akár sértő, dehonesztáló tényeket is, viszont ehhez olyan erő szükséges, mely még nem járatódott le, melyet minden körülmények közt legitimnek tekint a társadalom legszélesebb rétege!

ParaZita2 2015.01.25. 20:11:51

Nyilvánvaló dolgokról egy jó írás.

Évek óta ismételgetem az új alkotmány szükségességét.

Most már csak annyit tudok hozzáfűzni:
"a tett halála az okoskodás".
Tehát, nosza!