Faszább.jpg

„Hiába menekülsz, hiába futsz. A sorsod elől, futni úgyse tudsz.”

Malcsiner Béla – 1942

 

Nemrégiben értesültem arról, hogy egy ez év ősz elején megrendezendő exkluzív gazdasági felsővezetői konferencia1 témája a magyar gazdaság versenyképessége lesz. Ez elindított bennem egy gondolatmenetet: lehet-e versenyképes gazdaságot csinálni egy olyan társadalomban, amely alapvetően versenyellenes?

Ha a politikusainkat hallgatjuk, akkor (ha a kérdés szóba kerül) tele van a szájuk a „versenyképesség” szóval – de a fejükben valami egészen más él: ami ott lakozik, az éppen ellentétes a versennyel. Nem más, mint a monopólium vágya és ideája. Valójában, ha a saját életükben-praxisukban találkoztak a versennyel, akkor abban a személyes pozíciójukra és azon keresztül az egzisztenciájukra is veszélyt jelentő tényezőt láttak, amelyet „ki kell iktatni, bármilyen eszközzel!”… Valójában magára a politikai hatalomra is azért van szükségük, hogy annak birtokában, azt kihasználva és azzal akár vissza is élve soha senkivel és semmiben ne legyenek versenyre kényszerítve.

…És ezt látja a társadalom és a gazdaság összes szereplője! Tudják és tapasztalják, a saját életükben is, hogy itt a versenyképességről szóló szavak csak lózungok, látják és átélik, hogy itt nem a teljesítmény, hanem a hatalom dönt… Ekként nyilvánvaló, hogy a „magyar kapitalizmus”, úgy, ahogy most van és az elmúlt bő két évtizedben volt és működött, tulajdonképpen egy nagy hazugság – semmi köze a nyugat-európai kapitalizmushoz. A tőke: állami forrásból ered, privatizáció, vagy állami megrendelések formájában, és állami-hatalmi befolyás és mesterkedés révén lesz belőle magánvagyon. Magánvagyonként pedig ismét csak nem a versenyképessé válást szolgálja, hanem az újabb hatalomszerzést…

A versenyképesség és a teljesítményalapúság között igen szoros összefüggés van: az utóbbi az előbbi egyik alapja. Mármost: ha egy versenyellenes, a teljesítményversenytől félő és arról évtizedeken át szisztematikusan le is szoktatott társadalomban a politikai döntéseket is egy versenyellenes és kontraszelektált uralmi elit hozza, akkor ugyan miféle mechanizmusokon át lehetséges mégis versenyképesség? Hiszen minden tényező ellene hat!

A mai magyar társadalomban és gazdaságban legfeljebb szigetszerűen, idegen, vagy személyes elemként van jelen a teljesítményalapú gondolkodásmód. És mivel az országban a közhatalmat, valamint a jelentősebb gazdasági erőforrásokat birtokló körök általában nem a nemzetközi mértékkel is elismerésre méltó versenyképességükkel tettek szert a jelenlegi pozícióikra, így, ha elfogadnák és „engedélyeznék”, támogatnák a versenyt, abban valószínűleg ők a vesztes oldalra kerülnének, kockáztatva a státuszukat.

Ahhoz, hogy egy gazdaságot általában a versenyképes jellemezhessen, az kell, hogy ott a verseny- és teljesítményelvűség rendszert alkosson, hogy ez legyen a közmegegyezés alapja, és hogy az ettől eltérő érvényesülési utak kivételek legyenek. Ha ez nincs így, akkor mielőtt magával a (gazdasági-vállalati) versenyképességgel foglalkoznánk, meg kell teremtenünk ennek társadalmai alapjait – és csak ezt követően „fordulatunk rá” igazán a makro- és vállalatgazdaságbeli elemekre. Kérdés, vajon miképpen lehetséges ez egy a magyarhoz hasonló „ellenséges környezetben”?

…Nem tudhatom, hogy a poszt elején említett konferencián miféle előadások és felvetések lesznek majd a versenyképessé tételt illetően, de gyanítom, hogy jobbára ennek csupán a (hogy úgy fogalmazzak) „mikromenedzsment-szintjéről” lesz szó. Nem tudom, hogy manapság, a mai politikai-hatalmi közegben egy ilyen konferencia szervezői és előadói (akik többnyire nyilván majd a versenyszférából jönnek) mennyire engedhetnék meg maguknak azt, hogy „szélesebb perspektívában” tárgyalják e témát? Hiszen, ha valaki rosszat szól, rosszul helyezkedik – és ráadásul valami komoly hasznot hozó üzlettel foglalatoskodik, éspedig hatalomfüggetlen gazdasági entitásként – akkor könnyen a célkeresztben találhatja magát!

Nem mellesleg, mára ezek a hatalomfüggetlen gazdasági entitások is megritkultak. Jóformán minden jelentősebb magyar, vagy Magyarországon működő cég függ az államtól, amely vagy megrendelőként, vagy a látszólag jogszerű, ám az utóbbi években megtapasztalt módon erősen szubjektív-szelektív szabályozás-ellenőrzés formájában tartja sakkban – ráadásul egy állandóan változó szabályok szerint folyó sakkjátszmában… Ehhez társul még az, hogy a hatalomhoz idomulásnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, mint ahogy az államhoz kötődő üzleti boldogulásnak is - ami viszont a korrupció és a kölcsönös, homályos függések melegágya. Így, mivel igen sok vállalkozás tulajdonképpen az államra alapozza a boldogulását (vagy önként, vagy alkalmazkodva a szokásokhoz), nem pedig a saját szabadpiaci teljesítményére és versenyképességére, ezért tulajdonképpen nem is érzi érdekeltnek magát abban, hogy a hatékonyságát és az objektív, világpiaci versenyképességét fejlessze – ehelyett inkább a kapcsolatait építgeti. Mindez, közkeletű szóval élve, „hazavágja” a versenyképességet: mivel egyszerűen nem teszi azt kifizetődővé ebben a rendszerben. Nem az fizetődik ki egy ilyen rendszerben, ha az ember, a vállalkozó, a menedzser, a vállalat innovatív, kreatív, holisztikus üzleti tervekben gondolkodik/tevékenykedik, hanem az, ha beleépül a rendszerbe

Ez a stratégia persze Hegyeshalomnál véget ér… A következménye pedig egy rendszerszerűen versenyképtelen gazdaság – és társadalom!

Ám államtól és környezettől független oka is van a magyar vállalatok versenyképtelenségének – nem is éppen jelentéktelen dolog: a magyar vállalkozói mentalitás. Ez a legfőbb „gyárkapun belüli” akadálya a magyar versenyképességnek: hogy sok-sok magyar vállalkozó nem úgy, nem azzal a szemléletmóddal építette fel és működteti a cégét, mint egy „nyugati tulaj”. A mentalitásbeli versenyhátrányunk talán a legnehezebben behozható az összes közül, hiszen az ember legszemélyesebb tulajdonságait, a gondolkodásmódját és a viselkedését, a világról vallott elképzeléseit és az erkölcseit érinti. Itt pedig nem elég az, hogy az ember az eszével tudja, miben kellene változnia – ezek sokkal mélyebben fészkelnek, mint a kognitív tudat, a lexikális tudás és a logika.

Ráadásul minden egyéb erre épül rá: a menedzsment-ismeretek, a normakövetés, a munkakultúra, a pontosság és a megbízhatóság. Ha „csak” kognitív vállalatvezetői tudással akarjuk ellátni a vállalkozóinkat és így növelni a versenyképességüket, akkor alap nélküli házat építünk.

…Mit lehet ezek után tenni a „mégis versenyképességért”?

Mindenek előtt fel lehet készülni azokra az időkre, amikor – kényszerűen - megtörténik a társadalmi, politikai és gazdasági paradigmaváltás.

Így akik majd (valamikor a jövőben) az ehhez szükséges eszközök – értsd: politikai hatalom – birtokában elhatározzák, hogy jelentős mértékben fejlesztik a vállalkozóink mentalitását, jó, ha tudják, hogy a „tréning” anyagába nem csupán szakismereteket, hanem személyiségfejlesztő programokat is be kell építeniük. A „lelki alapok” nélkül felrakott kognitív tudás hasznosulása nagyon kétséges, mert ha ellentét van a mentalitás és a tudás között, akkor hosszabb távon úgyis az előbbi dönt. Nyilván mindenki ismer olyan eseteket és embereket, akik, bár az eszükkel tudták, hogy mi lenne a helyes, mégis a lelkük sugallta módon cselekedtek. Ezt talán a legjobban Pál apostol fogalmazta meg a Rómabeliekhez írott levelében:

Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.” (Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele, 7.19 – i. sz. 55-58 k.)

…Ugyan ki ne akarna a vállalkozók és menedzserek közül hosszú távon is jól teljesítő, stabil vállalkozást, amely nemzetközi mércével is versenyképes? Csak a legelvetemültebb és legromlottabb „politikai vállalkozók” között lehetnek olyanok, akik eleve tesznek minderre - vagy mégsem? Lehet, hogy ez az általános, a gyakoribb, a „tipikus” magyar vállalkozói és menedzseri attitűd?

A vizsgálatok bizony azt mutatják, hogy a „pártholdudvarok” vállalkozói csupán a jéghegy csúcsai! Na, itt van a magyar gazdaság és vállalataink versenyképességének egyik nagy oka…

A másik okot talán „nemtudom!”-nak nevezhetném: A magyar egy olyan nép, amelyben (történelme okán) nem alakult ki a polgárság, a polgáriság – olyan nép, amelynek a hosszú távú tapasztalatai nem azt erősítették meg, hogy érdemes hosszú távra és körültekintően tervezni, akár az életben, akár a munkában-vállalkozásban. Ennek a népnek a tapasztalatai nem olyanok voltak, hogy pontosság, a megbízhatóság, a korrektség hozza hosszan távon a legnagyobb eredményt. Itt a cél sohasem lehetett a „hosszabb táv” – a reális cél a túlélés volt, rövidtávú taktikázással. Gondoljunk csak bele az elmúlt 20, 50, 100, vagy 500 magyar évbe: mikor volt az, hogy két, egymást követő generáció élhetett kiszámítható helyzetben? Soha!

…Hát lehetett itt „fejben polgárosulni”?

Éppen ezért, ha valaki versenyképes vállalkozásokat, gazdaságot és országot akar itt csinálni, akkor mindenek előtt kiszámíthatóságot és kölcsönös bizalmat kell „meghirdetnie”, azaz a politikája központi elemévé tennie! Átlátható állam és közpénz-kezelés, teljesítményelvű versenyeztetés, jogbiztonság: ezek a konkrét eszközök ehhez. Látható: a versenyképes gazdaság megalapozása és megvalósulása kifejezetten nem gazdasági eszközök által lehetséges – mivel valójában ott, ahol a gazdaság és a vállalatok általában versenyképesek, ennek társadalmi és mentalitásbeli alapjai vannak, amelyekre csupán ráépült minden, ami „szakma”. Akik csak szakpolitikai eszközökkel akarnak versenyképessé tenni egy alapjaiban versenyellenes társadalomban működő/vegetáló gazdaságot, azok (hogy Jézus mondá a keresztfán) „nem tudják, mit cselekesznek”!

Napjainkban mindent egy eleve kontraszelektív célokkal fellépő államhatalom akar a kezében tartani: az oktatást, a tudományt, a kutatást, a pénzügyek világát, a vállalati szférát (sokszor tulajdonosként), a jogot, az infrastruktúrát, azaz gyakorlatilag mindent, aminek komoly ráhatása lehet az ország milyenségére. Ebben a helyzetben két dolgot lehet tenni a versenyképesség terén:

  • Vagy egyszerűen lemondunk róla és ezzel együtt elfogadjuk, hogy belátható ideig az ország és a magyarság sikertelen, szegény és esélytelen lesz, hogy tovább növekszik a XX. század ’30-as évei óta fokozódó leszakadás Nyugat-Európától.
  • Vagy felismerjük, hogy „parciális”, azaz csak a gazdaságra-vállalatgazdaságra kiterjedő „megoldás” nem létezik: hogy komplex társadalmi és mentalitásbeli problémával, fogyatékossággal van dolgunk – amelyet kihasznál egy olyan elit, amely eleve valódi, objektíve mérhető teljesítmény nélkül, kizárólagosan a kontraszelektív eszközökre alapozva akar felül maradni és ezért „semmi sem drága neki”. Ha ez a felismerés megszületik bennünk, akkor a következő szükséges és logikus lépés, hogy ez váljon cselekvéssé: cselekvéssé, amelynek célja, hogy előbb a versenyképessé válást önérdekből akadályozó hatalmi tényezőktől szabaduljunk meg, majd pedig, ha ezt az akadályt sikeresen elhárítottuk, kezdjük le felépíteni az összes, fent felsorolt eszközzel, a meritokrata közmentalitást!

A magyar versenyképesség útja egy, a közpolitika egészére és alapjaira kiterjedő „meritokrata hatalomátvételen” és azt követően egy alapszabályaiban és boldogulási útjaiban a mérhető teljesítményekre alapozott társadalmi „alapszabály-rendszeren” át fog vezetni. Más út nincs! Ki-ki eldöntheti, hogy akarja-e ezt az utat bejárni?

Készen és ajándékba biztosan nem fogjuk megkapni a versenyképesség-alapú Magyarországot.

 

 

 

1 http://cebcevents.com/hu/esemeny/xxviii-vezerigazgato-talalkozo

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr776534483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

incze 2014.07.22. 16:23:14

a nerben a versenyképesség nem úgy értendő. nem professziók, szolgáltatók, termelők versengenek, hanem a nemzetek. a nemzetek közötti versenyt pedig úgy kell elképzelni, hogy vannak a nemzetvezetők, akik futtatják az alattvalókat a különböző derbiken, nagyjából ahogy a lótulaj a lovakat. ez a verseny élethalál kérdés, ezért minden eszköz megengedett, sőt a siker érdekében egyenest kötelező.

nem túl komplikált világkép, minden hülye megérti, nekik is szól.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.22. 17:00:20

"A magyar versenyképesség útja egy, a közpolitika egészére és alapjaira kiterjedő „meritokrata hatalomátvételen” és azt követően egy alapszabályaiban és boldogulási útjaiban a mérhető teljesítményekre alapozott társadalmi „alapszabály-rendszeren” át fog vezetni."

Szerintem mire egy ilyen hatalomátvétel megtörténhet, addigra már nagyjából léteznie kell az 'alapszabály-rendszernek', különben nem lesz, aki beszavazza a hatalomba a meritokratákat. Ez sajnos demokráciában így megy. De ha megint a Panzerekre gondoltál, akkor bocs. Amúgy meg te is a 22.századról beszélsz, ugye?

Moin Moin 2014.07.22. 17:21:45

@HaFr: Persze, a szabályrendszernek - a hatalomaspiráns meritokrata politikai csapat/közösség által deklaráltan (és önmaguk között gyakorlattá téve) léteznie kell. Ennek tömegvonzó és tömegszervező ereje van. (Ui. sokaknak lesz szimpatikus egy „tiszta rendszert” hirdető politikai közösség. Abba most ne menjünk bele, hogy miközben szimpatikusnak fogják találni, ebben mekkora része-szerepe lesz a hatalmi elitek elleni „bosszúvágynak” és hogy miközben sokak szimpatizálnak vele, vajon ezek mekkora hányada érti is meg pontosan, hogy „mire szavaz”?)

Végül is a „tiszta rendszer” (teljesítményelvűség + esélyegyenlőség) kívülről és hatásmechanizmusét tekintve éppen olyan identitásképző szlogen, mint a „nemzeti függetlenség”: azoknak, akik hisznek benne, akiket lelkileg motivál, egy „jobb világot” jelöl, mindenféle konkrét és részletes „algoritmus” nélkül.

Amúgy pedig: nem a 22., hanem a 30.!

Üdv: MZ/X

Husz_János_Puszita 2014.07.23. 11:13:43

"Kérdés, vajon miképpen lehetséges ez egy a magyarhoz hasonló „ellenséges környezetben”?"

Sehogy. A kontraszelektív hatalmat a kapitalizmus- és versenyellenes tömegek választják. Nem lehet a vállalkozói réteget sem kiragadni egy dinamikus rendszerből. A menedzsment mindig azt fogja tenni, amit a cég érdekei megkívánnak, a járadékvadászatnak a legkifizetődőbb formáját fogja választani.

Husz_János_Puszita 2014.07.23. 11:18:31

@Moin Moin:

Középosztály híján kétlem, tömegeket vonzana a teljesítményelvűség + esélyegyenlőség szlogen. Szinte senki nem érdekelt benne a szavazók közül.

borzimorzi 2014.07.23. 20:14:52

@Husz_János_Puszita: Ettől még a poszt hibátlan.

A tömegek, különösen a redisztribúcióra rágyógyult tömegek pedig csak azt hiszik, hogy nem érdekeltek benne. Azt képzelik, hogy a segélyek, a gyes, a nyugdíj az mind Állam Bácsi ajándéka.

Ahhoz, hogy ez kiverődjön a buta fejükből, sokkterápia fog kelleni. Nagyon vigyázni kell, hogy ezt a Fidesz legyen kénytelen rájuk mérni. Mert kénytelen lesz. Április óta nem jön pénz Brüsszelből, viszont a magyar KKV-k rekordszámban szűnnek meg. A hazai fejlesztések 97%-át eddig is az EU fizette. Na, most ez ugrik. Barom Orbán addig kekeckedett Junckerrel, hogy most szemernyi jóindulatra se számíthatunk, amíg ő lesz az elnök...

A következő túlzottdeficit-eljárásból nem fognak bennünket kiengedni, ráadásul 2015 őszétől a malopcsy által unortodox dölyffel felvett és az IMF által ajánlottnál kétszer drágább kölcsönöket is ki kell fizetni.

Egy év múlva Orbán vért fog pisálni és kénytelen lesz beismerni, hogy nem tud pénzt kakálni. Kénytelen lesz hozzányúlni azokhoz az újraelosztásra rácuppant rétegekhez, akik teljhatalomra juttatták. Még másfél év, és alig marad magyar cég. Az eddigi 600ezer elment emberünk mellé lesz sajnos még vagy 300ezer kivándorolt magyar adófizető is. Márpedig ahol az adóbevétel hibádzik, ott nincs miből osztani... Ezt a balhét azonban Orbánnak kell elvinnie. Egye meg, amit főzött! Szakadjon a nyakába az egész kozmás katyvasz!

Hiába magyarázza itt bárki is, hogy a kormány csak postás, és csakis az adóból befolyt meg a nemzetközi pénzpiacról hitelben felvett pénzekből tud osztogatni, s hogy az állam a pénzt nem adja, hanem csak közvetíti. Ezt nem hajlandók felfogni, amíg egyszer csak nem jön meg a segély és a nyugdíj.

Addig itt észre térés nem lesz. Sokáig reméltem, hogy nem kell eddig eljutni, hogy elég a józan érvelés. De kénytelen voltam kiábrándulni a magyarok eszéről táplált tévképzeteimből, amikor szembesültem vele, hogy milyen rengeteg ember volt itt olyan földbuta, hogy devizában képes volt eladósodni...

Üdv:
b

Husz_János_Puszita 2014.07.24. 17:12:25

@borzimorzi:

Tisztában vagyok a gazdaság állapotával. Orbán a cégeket fogja sarcolni továbbra is. Már nem hiszek a gyors sokkterápiában, sokkal inkább lassacskán fog kivérezni a gazdaság, mindig kis időt hagyva a keserves hozzászokáshoz. Évtizedekig lehet ezt nyújtani, lásd Argentínát például. Arra vigyáznak, a makroadatok nagyjából rendben legyenek, hogy mögötte mi van, az csak innen a porból látszik, az árok széléről. De ha úgy is lenne, jó magyar szokás szerint keresnénk bűnbakot magunknak, hiszen bennünk nem lehet hiba, büszke nép vagyunk. Ami meg jár, az jár punktum. Azzal sem vagyunk kisegítve, ha kínjukban megválasztják a szavazók a szocikat megint.

A választók valódi érdekei teljesen érdektelenek a mi szempontunkból. Mindenki a hiedelmei alapján szavaz, még mi is.

Moin Moin 2014.07.24. 22:14:20

@Husz_János_Puszita:

Erre csak ezt idézhetem:

„Du feiga‘ Jäga’, ‘s isch oa‘ Schånde
Und bringet dia’ gånz g‘wiß koa‘ Ehr’ngråiz.”

:-)

Husz_János_Puszita 2014.07.25. 16:16:10

@Moin Moin:

Wer is da feiga Jäga inda g'schicht? :)

Moin Moin 2014.07.25. 16:44:55

@Husz_János_Puszita: Da "feiga Jäga" is Girgls Kriagskomrad, de Sepp Pföad'l.

Liberalisszimusz 2014.07.27. 18:32:42

Miközben ezt olvastam, a HírTv-n azon sápaodoztak, hogy úristen le fog menni a tej ára Európában, de zt majd megállítják nehogy má' begyűrűzzön ide is...