Új program.jpg

„Ott van haza, hol a haszon”.

Katona József: Bánk bán, Biberach mondása – 1815-’19

 

Attól, hogy valaki „baloldali”, még nem biztos, hogy kooperatív is. Attól, hogy valaki „liberális”, még nem biztos, hogy polgár is. Attól, hogy valaki „balliberális”, még nem biztos, hogy modern is. Pedig azt hiszik sokan, hogy ezek okvetlenül együtt járnak – de nem!

Hogy ez mennyire nem feltétlen kapcsolat, bizonyítja az, ahogy a baloldali és liberális magyar pártok, szervezetek és személyek működtek és működnek. Ha például pozíciók betöltéséről, vagy programok, stratégiák kidolgozásáról volt-van szó, akkor a bennük élő „magyar szocializációs ösztönök” által ösztökélten, automatikusan azok között kezdtek és kezdenek keresgélni, akik „a mi köreinkbe tartoznak”, akiket „ismerünk” - pedig itt a helyes hozzáállás az lenne, ha azok között indulna a casting, akik magukat az együttműködő, polgári és modern társadalomban érzik érdekeltnek.

…Fiúk-lányok: most szólok, hogy ez így nem fog menni! Mind a liberalizmusnak, mind a baloldaliságnak az az egyik legfontosabb alapállítása, hogy ne valamiféle kontraszelektív, kapcsolati gyakorlat szerint működtessünk közösségeket, hanem meritokrata módon. Hiszen éppen azzal léptek fel a történelem során ezek a szellemi és politikai irányzatok (a liberalizmus és a baloldal is), hogy változtassuk meg a korábbi, feudális, a „rangon”, a „körökbe tartozáson” alapuló rendszer. És amikor most ti, magyar balliberálisok, ugyancsak csupán a saját köreitekben vagytok képesek gondolkodni, akkor éppen a legyőzendő ellenség világfelfogását és társadalmi szokásait követitek.

És csodálkoztok, hogy „nem vagytok hitelesek” a saját társadalmi bázisaitok közegeiben!

Hát már hogyan lehetnétek azok, amikor a ti alapmondásotok az esélyegyenlőség volt minden korban – és persze ez az esélyegyenlőség nem csupán azt kell, hogy jelentse, hogy a szegény gyerek is járhat jó iskolába (muhaha!) és hogy a szegényembert is ugyanúgy látják el a kórházban, mint a kőgazdagot (még muhahább!). Az esélyegyenlőség azt is kell, hogy jelentse, hogy az MSZP-ben nem csupán azokból lehet vezető, vagy épp programadó, akik az elmúlt egy-két évtizedben keresztül lettek vezetve ennek a pártnak a káderszűrőin, amelyeket a puchlacibácsik és szekibácsik kezelgettek. És azt is kell, hogy jelentse az esélyegyenlőség, hogy a DK-ban vezető posztra nem csupán a Gyurcsány Ferenc által ki tudja, hogyan bevitt kétes, szocimúltú alakok kerülnek. Meg azt is kell, hogy jelentse az esélyegyenlőség, hogy az Együtt-PM-ben legalább el merjenek gondolkodni azon, hogy ne csak az így-úgy összeverődött, akár egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket-célokat képviselő, visszaellenőrizetlen teljesítményű ballibmozgalmár humánfiúk-lányok lehetnek „okosak”…

Bizony: amikor ezek a szervezetek nem nyitották meg a teljes és korlátozástól, kontraszelekciótól mentes teljesítményversenyt, és amikor nem tették ezt saját szervezeti és munkakultúrájuk alapjává, akkor a saját eszméiket és történelmi hagyományaikat hagyták el. Ezt bosszulta meg rajtik a szavazóbázis: a hiteltelenséget.

E szervezetek vezetői azért nem követték a saját politikai közösségeik által hirdetett elveke, mert ha követték volna, akkor sanszos lett volna, hogy náluknál tehetségesebb vezetők kerülnek a vezető posztokra – ők pedig, az eddigi vezetők, akik egzisztenciájukat éppen a szervezet vezetésére alapozták, mehetnek a kőbányába, vagy közmunkásnak… Vagy (más vezetők esetében) egyszerűen az a szervezeti kultúra, amelyben szocializálódtak, egy olyan szervezeti kultúra volt, amelyben sosem volt jelen az objektív, a külvilág által gyakorolt teljesítménykontroll. Ezek az őket szocializáló szervezetek nem a nulláról indultak, hanem voltak (szintén kontraszelektív) előzményeik (még a Millának és a Szolidaritásnak is: előbbinek az SZDSZ-hez kötődő hálózatok révén, az utóbbinak pedig szakszervezeti vonalakon) – így az ottani munkakultúra nem a „startupokra” jellemző, az önálló invención és belső, valamint külső teljesítményversenyen alapuló környezet volt. Elég csak megnéznünk a híres ballib „menedzserkarriereket”: egy kifejezés jut arról az eszünkbe, éspedig a hátszél

…Hogy nemigen megy más tehetséges ember e pártok közelébe, ezért csak a saját köreikből válogathatnak? De hát ugyan miért menne, amikor azt látja, hogy ezek a „vezérkarok” a „mikutyánkkölykeinek” vannak fenntartva?! Itt bosszulja meg magát a korábbi, a személyes pozíciót és egzisztenciát védő kontraszelektív szervezeti és vezetői hozzáállás: most, amikorra egyértelművé vált, hogy a „saját csapat” képtelennek bizonyult átvenni a Fidesztől a közpolitikai kezdeményezést, amikor ehhez nincs sem szellemi, sem módszerbeli alkalmasság, akkor egyszerűen nincs más raktáron, mint a vesztes gárda tagjai és a vesztéshez vezető önző, bezárkózó, féltékenykedő attitűd.

Ebből így más nem következhet, mint a marginalizálódás és az elsorvadás. Ha e szerveztek vezetői és az aktív tagság is megmaradnak a megszokott, ösztönükké vált szervezeti szemléletmódnál és a pozíció-őrizgetésnél, akkor ott a játék vége… Ideje ezt felismerni! És ideje azt is beismerni, hogy ha mégsem változtatnak attitűdöt és nem térnek vissza a liberális és baloldali esélyegyenlőségi gyökerekhez, akkor a büdös életben nem jutnak hatalomra. Igaz: ha meglépik a szükséges stratégia- és szemléletváltást és meginvitálják a tehetséget, akkor az is bizonyos, hogy a mai „főembereik” zöme egy-két év múltán már biztosan nem lesz vezető poszton.

El kell dönteni, kedves ballib szervezetek és szervezők: győzelemre akarjátok segíteni a papíron-alapítóokmányokban leírt nézeteiteket az esélyegyenlőségről - vagy csak egy kis, szaros, senkit sem érdeklő homokozót akartok még ideig-óráig magatoknak fenntartani, a siker legcsekélyebb esélye nélkül?

Az eddigi eredményeitek nem igazoltak titeket és nem igazolták a bezárkózó-féltékeny és köldöknéző attitűdötöket sem. Semmiben sem igazolták!

Vagy meghívjátok az omladozó hajlékaitokba az igazi invenciót, kreativitást, szellemi, szervezési és tetterőt, tehetséget, és akkor felújítják a lakot – vagy: rátok fog omlani!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr896482743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hanta boy 2014.07.07. 18:52:03

Kedves Agresszív blog!

Te ne szólj bele mindenbe!

A ballibsi oldal mindent nagyon-nagyon jól csinál!

Ha ballibsi vagy, inkább támogasd őket, mint fikázod....

Tyreo 2014.07.07. 19:01:49

"Ebből így más nem következhet, mint a marginalizálódás és az elsorvadás."
Vagy a kiegyezés és a látszatellenzékiség. Ha csurran cseppen nekik is valami, akkor a kalitka bezárult, az országnak harangoztak.
Ráadásul mivel az elmúlt években nem úgy ismertük meg a fiúkat akik önként lemondanának a hatalomról, így ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

laci0011 2014.07.07. 19:09:06

Putincidázó a rezsibohóckodással ellenére is elvesztette a szavazatai negyedét,micsoda siker kormányon?...Ballereknek sajna meg kell tanulniuk hogy bűnözőkkel hogyan kell harcolni,ami normális embernek nem könnyű.

Moin Moin 2014.07.07. 19:34:34

@laci0011: Nem ez a ballibek baja: nem az, hogy "túl normálisak" egy efféle harchoz - hanem az, hogy túl ötlettelenek és túl sablonosak, a saját, régi, kontraszelektált rutinjaik rabjai.

Mc Master 2014.07.07. 22:35:28

Sok gond van a baloldalon, többek között felaprózódtak. De a legnagyobb gond, hogy nincs egy arcuk.
Van aki már most visszasírja Mesterházyt: policatura.blog.hu/2014/07/07/attis_hianyzik_a_valasztoknak

Én követem a politikát, minden nap olvasom a híreket, de per pillanat "azt sem tudom", hogy ki az MSzP elnöke. A Botka talán.

Moin Moin 2014.07.07. 22:43:50

@Mc Master: Nem: július 20-tól Tóbiás József lesz az.

program készítő 2014.07.08. 08:01:50

Nehezen akarják elveszíteni a pénzüket,és felhasználnak egy pártnevet,attól hogy más ember vezeti-ugyanazok az arcok,sem normális program,sem más.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.08. 12:54:53

mit tett ez a szerencsétlen szigetvári, hogy az ő arca az elrettentő már megint?

progressziv.blog.hu/2014/07/03/egyuttes_gyozelem

Nah nem mintha nem érdemelné meg, hogy kiröhögjék, csak furcsa, hogy kettőből kettő ő lett. :D

Moin Moin 2014.07.08. 13:20:22

@doggfather:

Miért, kiét tegyük oda? A baloldalról van szó: Gyurcsány finoman fogalmazva is "nem jellemző", az MSZP-nek meg jelenleg nincs is feje... Persze, igazad van, most, hogy szólsz: a baloldalt jelen állapotában épp egy fejetlen alak szimbolizálja a legjobban!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.08. 13:24:04

@Moin Moin: hát ha a baloldal egyszer tényleg Szigetvári fogja szimbolizálni akkor vége is lesz annak a baloldalnak...

Moin Moin 2014.07.08. 13:27:34

@doggfather: Ájgentlich mi a bajod vele?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.08. 14:01:10

@Moin Moin:

úgy adja elő magát, mint egy ÚJ politikus, holott már dolgozott Gyurcsány előtt is, meg után is Bajnaival ugyi?
(hitelességi probléma #1)

Most végigcsinált egy kampányt ami után semmilyen felelősséget nem vállal. Pedig állítólag ő volt a fő kampányguru a Karácsony Gergővel.
(ő se vállal felelősséget egyébként)

(hitelességi probléma #2)

és akkor még arról nem is írtam, hogy OKA volt annak, hogy ő eddig háttérember volt. Valószínűleg ő is, meg a pártJAI is azt gondolták, hogy nem való előre. Valami hiányzik belőle.

gizmo26 2014.07.08. 14:56:49

Attól hogy egy párt "szocialista", még lehet "nemzeti" is.
(nemzetiszocialista - muahahahaha).

32FNewYork 2014.07.08. 15:22:12

Ez most egy jó és igaz meglátás, és egy még kevésbé hangoztatott baloldali ellentmondásra világít rá. Egyébiránt van több is, ahol az a védekezés, hogy a jobboldal gyakorlata pont ilyen az előzőekhez hasonlóan nem állja meg a helyét, hiszen ami az egyik oldalon önellentmondás, lehet a másikon éppen a dolog természetéből fakadó. Az már egy megint más kérdés, hogy kívánatosnak tartjuk-e vagy sem.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.08. 15:52:03

lehet belépni...
bizonyítani. oszt jonapot

Geo_ 2014.07.08. 16:38:54

"amikor ezek a szervezetek nem nyitották meg a teljes és korlátozástól, kontraszelekciótól mentes teljesítményversenyt"

Mostanság éppen nem ezért bírálják a "neoliberális álbaloldalt"-

geo.nolblog.hu/archives/2014/07/08/Albaloldali_neoliberalis_kapitulacio/

nu pagagyí 2014.07.08. 16:56:31

Az írásban megfogalmazott igény helytálló. Az ellenzék valóban szenved, jelenleg főleg attól, hogy hatalmon nem volt eléggé korrupt saját udvartartása feltőkésítéshez és az ország vagyonának szétlopásához. Ezt helyettük megtették a jelenlegi hatalomgyakorlók, akik kialakítottak egy olyan rendszert, amelyben rajtuk kívül mindenki csak a kegyükből, külön engedéllyel létezhet.

A poszt írója tehát, minimális eszközeivel akár el is kezdheti felmutatni azt a teljesítményt, amellyel széllel szemben pisálva megújítja majd - a nem is tudom pontosan mit szeretne: liberális, baloldali vagy esetleg egyszerre mindkettőt tartalmazó gondolkodást.

Addig sajnos ez is csak egy, az ellenzéket fikázó írások közül, akiknek a poszt írója nélkül is van éppen elég ellensége. Az írás körülbelül olyan fajsúlyú, mintha annak idején a Beszélő-körén kérte volna számon, miért nem buktatják már meg a despota Kádár-rendszert.

Moin Moin 2014.07.08. 17:02:01

@nu pagagyí: Ha szerinted valóban az az ellenzék "szenvedésének" a legfőbb oka, hogy "hatalmon nem volt eléggé korrupt saját udvartartása feltőkésítéshez és az ország vagyonának szétlopásához", akor ehhez a felismerésedhez csak gratuálni tudok!:-)

Kommented második és harmadik állítása pedig értelmezhetetlen.

borzimorzi 2014.07.08. 18:13:30

A poszt nagyon pontosan leírja, hogy mi mindenért nem müx semmi a Fideszt leváltani óhajtó oldalon. Mindenáron 100%-ot akarnak önmaguk és a haveri kör számára, nem érdekes, hogy milyen rossz, és egyre rosszabb "üzletben". Az sem érdekli őket, hogy egy sokkal jobb dologban 1% is többet érne mind az önbecsülésük, mind a személyes renoméjuk, mind az ország fejlődési esélyeinek előmozdítása tekintetében, mint ebben az izében a 100%. Evvan. És amíg evvan, addig senki nem fogja támogatni őket érdemben, mert ugyanazt a belterjes langyos lábvizet, ami az MSZP meg az SZDSZ káderpolitikája volt, senki sem kívánja a saját nyakába öntve látni.

Persze, az igaz, hogy a Fidesz pontosan ugyanaz a metódust működteti. A felső vezetésbe soha senkit nem kooptáltak, aki ne lett volna már a kollégiumban is Orbán haverja, legfeljebb azóta a vazallusai lettek. Ugyanezzel hűbérúr-hűbéresek felépítéssel nem lehet leváltani a fülkeforradalmár bagázst.

Mind a szervezeti felépítésben, mind a káderpolitikában újítani kéne, nem pedig másolni az amúgy sem igazán versenyképes modelleket. Ab start belső verseny lenne szükséges, amennyire csak lehet, objektív mércék alapján. Mondjuk, aki pártelnök akar lenni, az lesz szíves teljes plénum előtt beszélni 15 percet, de úgy ám, hogy a végén csápoljanak! :-)

De hát ez van. A félszemű a vakok királya, s az őt leváltani kívánók legmerészebb álmaikban is csak addig jutnak, hogy de jó lenne egy fél szem...

Üdv:
b

s 2014.07.08. 18:19:18

Szépen leírtad, hogy miért nem nyer a baloldal, és igazad is van mindebben. Viszont nem mondtál semmit. Azt mondtad, hogy egy saját elveivel is szembeforduló érdekkör nem nyerhet. Nem is nyert, természetesen.
Megfeledkezel viszont egy ennél sokkal érdekesebb kérdésről, nevezetesen arról, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy saját elveivel is szembeforduló érdekkör (fidesz) nyert. Ez felettébb furcsa, nem? Elvileg ők demokraták, de nem nagyon szeretik a szabad sajtót (kénytelenek elviselni, de nincsenek érte oda szemmel láthatóan). Egyéb szempontokat figyelve is tetten érhető a demokratikus berendezkedéstől való viszolygásuk, ott van például az erős centralizációs törekvés. Erre felelj nekem, jóember! Azt én értem, hogy miért nem nyert a baloldal, de ezen az alapon a fidesz sem nyert volna. Ebből világosan látszik, hogy nem ez (az elvekhez való hűség) a valódi oka a nyerésnek vagy vesztésnek. Annak teljesen más az oka, egészen pontosan a szavazói bizalom, illetve hiszékenység az ok.
Amikor a fidesznek sem fognak hinni, akkor előjöhetsz a szépen kimunkált, bár egyáltalán nem igaz elméleteddel, és okoskodhatsz, de a lényeg úgysem ez lesz, hanem az, hogy az nyer, akinek a leginkább hisznek.

Moin Moin 2014.07.08. 19:05:08

@s: Amit kérdezel ("hogyan lehetsége, hogy egy saját elveivel is szembeforduló érdekkör - Fidesz - nyert"), azzal szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt foglalkoztunk már ebben a posztunkban:

progressziv.blog.hu/2013/07/01/ki_lesz_az_ellenzek

Ott a 4. fejezetet kell elolvasnod, abban találod meg a Fidesz-támogatók viselkedésére a választ!

Szintén ezzel foglalkozott a 2013. 10. 09-i kltezésű, Az egyenlet még nincs megoldva c. poszt is, ebből idézek neked:

"Az MSZP „stratégái” azt a következtetést vonták le a 2010-es Fidesz győzelemből, hogy itt egy tömegpárt a populizmus módszerével tud sikert elérni. Ebből következett a „Menjünk vissza balra!” választási stratégiájuk is. Ám ez súlyos tévedés, ugyanis a Fidesz nem elsősorban a „jóléti típusú” populizmusra alapoz, hanem a nemzeti populizmusra! Továbbá: egy, a költségvetési források felett diszponáló kormánypárttal szemben az ellenzéki „jóléti ígérgetés” sokkal kevésbé hatásos. Illetve: amíg a szocialisták szegényebb támogatóit csak a „készpénz” érdekli, addig a jobboldali kisembereknek talán a havi néhányezer forintnál („rezsicsökkentés”) sokkal fontosabb az, hogy „felül érezhessék magukat”, kivételezettnek, legalábbis abban az értelemben, hogy „az övéik” (a „ magunkfajták”) vannak hatalmon és nem a „komcsik”, vagy a „tudjukkik”. Összefoglalva: egy ellenzéki párt bizonytalan, a hatalom sáncain kívül tett és csupán anyagi jellegű ígérgetései sokkal kevésbé képesek hatni, mint egy kormánypárt nacionalista kivételességre alapozó, nem csupán materiális, hanem direkt a lélekre ható propagandája, „szabadságharca” és „multiellenes magyarvédelmi politikája”. Ezzel a populizmussal pedig az MSZP egyszerűen nem képes versenyezni!"

A Fidesz 2010-es győzelmében is komoly szerepe volt ennek (t. i. a magyar "népi jobboldaliság" kivételesség-igényének), hiszen a Fidesz mellett 1997-'98 óta kitartó törzsszavazói bázis ezen az alapon politizál. Ám 2010-ben sokan oylanok is támogatták a Fideszt, akik "valami könnyű megoldást" vártak, az akkori kampányban populista stratégiával dolgozó Fidesztől. Ez utóbbi szavazók tűntek el a Fidesz mellől 2014-re, részbena Jobbikhoz átpártolva.

...A lényeg, hogy a Fidesz sohasem ígért esélyegyenlőséget: kivételezettséget ígért. És sohanem ígért teljesítményalapúságot sem: éppen a teljesítmény híján is lehetséges boldogulás lehetőségét lebegtette meg - legutóbb pl. a devizahiteles-mentés lózungjával és a "rezsicsökkentéssel". A "polgári párt"-ot a Fidesz-vezetők sohasem gondolták komonyan. (Ez a polgáriság-szolgen egyébként sok, önmagát polgári tradíciójúnak érző, főképpen idősebb embert is magával tudott ragadni - ám ők 2010 után csalódtak.)

nu pagagyí 2014.07.09. 06:10:19

@Moin Moin: Nincs eszköze az ellenzéknek. Az összes településen, nagyvárostól az utolsó tök faluig a gazdasági és politikai hatalom a Fidesz és szimpatizánsai kezébe került. Ráadásul, bolsevista módon egy központból vezérlik az egészet, vezényszóra cselekednek, egységesen hazudnak. Minden ellenállást azonnal megtorolnak, az ellenálló személy egzisztenciális "kivégzésével". Totális pártállam épült ki.

Ehhez képest nevetséges, hogy akinek nem tetszik a rendszer, az is azokat szapulja, akik még tesznek valamit, átvéve a hatalom primitív hazugságait: Gyurcsány a szemkilővő, Bajnai a libatolvaj, meg amúgy is loptak csaltak hazudtak meg még diktatúrát is építettek, na meg eladósítottak. Hadd ne soroljam, a lényeg hogy "hiteltelenek". Mondanom sem kell a felsorolásból semmi nem igaz, csak az emberek elhülyülése ért el egy olyan szintet, amiből már nehéz lesz kimászni, ha egy jobb országot akarunk.

Szerintem az ellenzéknek nem egymás ellen, hanem a hatalom ellen kell fellépnie, mindenki a maga módján, ha lehet támogatva egymást. Van éppen elég ügy, ami fontosabb annál, hogy ki tűzi zászlajára (például az emberi jogok totális elvételéből fakadó igazságtalanságok napi gyakorlata). Ha valakit kipécéz a hatalom, akkor azt meg kell védeni, nem pedig beállni a kórusba és rúgni rajta még egyet. Aki tenni akar valamit, ne azzal kezdje, hogy elhatárolódik mindenkitől. Csak egy gyakorlati példa: ha valami ellen megmozdulást szervez egy új titán, ne kösse ki, hogy ne legyen ott egyetlen meglevő ellenzéki párt se, inkább szólítson fel mindenkit, hogy támogassa. A teljesítménynek meg lesz a jutalma, csak előbb teljesítmény kell.

Moin Moin 2014.07.09. 09:48:03

@nu pagagyí: Az ellenzék eszköztelensége nem az általad leírottak miatt áll fenn: az ellenzék eszköztelensége mindenek előtt szellemi és szervezetkultúrabeli okokra vezetődik vissza. Ha valóban (csak) azok a tényezők számítanának és hatnának egy társadalomban, amelyeket te leírsz a Fidesz-hatalom jellegéről, akkor a világ összes létezett és létező diktatúrája örökké tartana. Mint tudjuk ez nem így van – ezért igenis: léteznek olyan nagyon hatékony eszközök, amelyeket az ellenzék is sikerrel alkalmazhat!

Aztán: itt a blogon sohasem olvashattál olyasmiket az ellenzékről, amiket te felsorolsz: szemkilövető, libás… A loptak-csaltak-hazudtak és eladósítottak pedig nem ebben a primitív formában említtetik, hanem a mögötte működő okokkal együtt. Abban pedig sajnos tévedsz, hogy a jelenlegi ellenzék – még MSZP-korában – nem volt korrupt, nem hazudott nagyon fontos társadalmi és gazdasági kérdésekben (maga sem értvén a valóságot) és nem adósított el. De az igazi hiteltelenség okai csak részben ezek: nagyobbrészt az említett szellemi determináltságuk miatt nem tudnak ismét hitelessé válni.

...És igazad van: „az ellenzéknek nem egymás ellen, hanem a hatalom ellen kell fellépnie, mindenki a maga módján, ha lehet támogatva egymást” – ám ennek is éppen azok a szellemi, szervezeti és munkakultúrabeli alapok lennének az előfeltételei, amelyek olyan fájdalmasan hiányoznak. (Nem csak az ellenzéki pártokból, hanem a magyar társadalomból is! E pártok – és a Fidesz is – csupán leképezik a társadalom ezen jellemzőjét.)

„Új titánokra” pedig éppen ezért van szükség: olyan új szereplők kellenek, akik éppen a szükséges szellemi és mentalitásbeli háttérrel rendelkeznek, az a természetes nekik – és ezeknek birtokában egészen más szervezeti kultúrájú politikai közösséget képesek megszervezni, amelyben nem a kontraszelekció, az egymásra való féltékenység és a mutyi, mint valódi szervezeti cél a meghatározó.

s 2014.07.09. 09:49:30

@Moin Moin: Köszönöm, hogy ide írtad a vonatkozó részt, mert alkalmi olvasó vagyok csak, nem követem folyamatosan az összes blog több éves írásait.
A lényeg ebben is az, hogy a pártok populista eszközökkel képesek csak a hatalmat megszerezni és megtartani, bár a populizmusuk alapja természetesen eltérhet . Ezek lejáró szavatosságú eszközök, az idő és a gazdasági széljárás mondja meg, hogy meddig lehet ezekkel boldogulni. Előbb-utóbb eljön az igazság pillanata, és onnantól nem lehet tovább hazudozni. A szocik beletenyereltek egy válságba, részint ez hozta össze a világbajnok buktájukat. Nem állítom, hogy enélkül nem buktak volna, de nem ekkorát. A fidesz is egy ilyen banánhéj felé ballag, de most eltompítja az érzékelését a hatalom mámora és a világgazdasági optimizmus.

"A lényeg, hogy a Fidesz sohasem ígért esélyegyenlőséget: kivételezettséget ígért."
Akkor csak a nevében demokrata, de a szavazói ezt vagy leszarják, vagy túl hülyék ahhoz, hogy felfogják, mit is jelent ez valójában. Azt jelenti, hogy ha a szopott fasz rossz végére születsz, akkor ott is fogsz elrohadni. Ha ez jó, akkor hajrá.

"És sohanem ígért teljesítményalapúságot sem: éppen a teljesítmény híján is lehetséges boldogulás lehetőségét lebegtette meg"
Ez a bukás biztos receptje. Ugyanis nincs teljesítmény nélküli boldogulás. Aki ezt nem fogadja el, a lelke mélyén még mindig Kádár apánk szocialista rendszerében próbál élni, de az megbukott, pont a teljesítmény hiánya miatt.

Moin Moin 2014.07.09. 10:03:56

@s: A dealerek alapszabálya, hogy az alkalmi fogyasztót is el kell látni anyaggal - mert így lehet belőle függőt nevelni!:-) Ezt a politikában "tömegbázis-építésnek" és "közpolitikai befolyás-szerzésnek" nevezzük...

És persze: a teljesítménytelenség a bukás biztos receptje!

borzimorzi 2014.07.11. 11:06:20

@Moin Moin: Nem azt céloztad ugyan, de pontosan megfogalmaztad, hogy miért nem strapálja magát a Fideszt megbuktatni kívánó csapat. Azért, mert féltik magukat: nem akarnak elkopni és besározódni a Fidesz megbuktatásának munkájában, hanem arra várnak, hogy majd megbukik magától is. Senki sem akar a ronda "tudjukki" lenni, aki megszorításokat, takarékosságot akar, és akire ujjal lehet mutogatni, hogy biztos az IMF ügynöke. Azt képzelik, majd akkorra kell formát időzíteni, amikor a Fidesz utáni időszakban az utód kiválasztásáért folyik majd a harc.

Csak azt nem értik, hogy a Fidesz nagyon rossz, és egyre rosszabb gazdasági-financiális és mentális állapotban fogja maga után hagyni az országot. A Fidesz attitűdje az "Utánam az özönvíz!" hozzáállás.

És sajnos, bárki is jön utánuk, nem fog tudni osztogatni és boldoggá tenni vele a sok-sok Kádár-korban maradt kisembert, aki azzal nyerhető meg, hogy nincs 300 forintos vizitdíj és 600 forintos kórházi napidíj, de van rezsicsöki. Tekintet nélkül arra, hogy az első miatt konkrétan lerohadnak a kórházak, az orvosok, a nővérek, a műtős asszisztensek és a takarítók is mennek külföldre. S persze tekintet nélkül arra is, hogy a módszeresen fosztogatott közüzemi szolgáltatók és bankok hamarosan már csak a szolgáltatásaik minőségének rontásával tudnak felelni a bevételük drasztikus csökkentésére. Kis pénz - kis foci lesz itt minden téren. A Kádár-kor kvintesszenciája a Horthy-korszaknak a Márai által megírt káderpolitikájával ötvözve. Ahhoz, hogy az emberek a fejükhöz kapjanak, nagy csattanással kell földet érniük. Persze, reménykedem benne, hogy legalább az államcsődig nem kell elmenni, de racionálisan szemlélve nem látok rá elég nagy esélyt.

Üdv:
b