2014.06.06. 14:49 Szerző: Moin Moin

A terepszínű multik

Bevetés.jpg

„Wenn wir marschieren,

Ziehn wir zum deutschen Tor hinaus;

Schwarzbraunes Mädel,

Du bleibst zu Haus!

(Az alkalomhoz illő szabad (és igen-igen erős!) ferdítésben:

„Ha mi kimasírozunk/Németország kapuján,/akkor a leányvállalatunknak/meg kell maradnia a helyi szokásoknál!”)

Régi német katonanóta – 1910 előtt

 

 

Lehet, hogy sokan most meg fognak lepődni, de egy multi nem azért szokott egy-egy országba betelepülni, hogy ott civilizáló hatást fejtsen ki. A multi azért megy oda, hogy keressen – hogy jobban és többet keressen, mintha nem menne oda. Civilizálni – vagy épp „demokratizálni” – csak annyiban és akkor fog, amennyiben és amikor ennek számára üzleti haszna van. Amennyire téves a (szélső)jobb és „nemzeti” oldal mantrája az „országot-nemzett kizsigerelő” és azt direkt szegénységben és fejletlenségben tartó multikról, ugyanannyira naiv az a „ballib demokrata” elvárás is, hogy egy nyugati, tehát demokrata közegből jövő multi lánglelkű demokrata forradalmárként küzdjön Orbán ellen a nem is létező barikádokon…

A multi nem civilizátor, nem demokrata – és nem is bajvívó: például nem fog egy ország lakossága helyett leszámolni egy autokratikus rezsimmel. Legfeljebb akkor támogat egy úgynevezett „demokratizálódási folyamatot”, ha létezik már az adott országban olyan harcképes politikai erő, amelynek társadalmi és gazdasági koncepciója, ha megvalósul, akkor a multi kiegyensúlyozottabb üzleti közegben végezheti tovább a maga dolgát az adott országban. De ízlésbeli, filozófiai okokból, vagy éppen valamiféle „törzsi hitvilág” és ellenségeskedés okán nem szokása harcba szállni.

Egy multi „civilizáló hatása” sokkal áttételesebben érvényesül, mint azt sokan képzelik, elvárják és szeretnék. Az Audi és a Mercedes bizonyosan komoly társadalmi hatást is gyakorol Magyarországon a gazdaságin kívül: ahogy a maga munkakultúráját szétsugározza (persze kemény minőségi és megbízhatósági elvárások formájában!) az alkalmazottak és a beszállító vállalkozások körében. De ahogy az Audi és a Mercedes sem áll neki saját polgármester-jelöltet állítani Győrben vagy Kecskeméten, úgy a Magyar Telekom sem áll(hat) neki Lázárt-Orbánt megbuktatni! Az, hogy egy, a Magyar Telekom által többszörös áttétellel birtokolt média megír róluk ezt-azt, inkább specialitás és kivétel – többek között ezért is bunkóság és a multi-világ működésének meg nem értése Lázár és Orbán részéről, ha az Origo-cikkek miatt „bevetik a nehézlovasságot” a világ egyik legnagyobb, összességében a magyar költségvetés másfélszeresét árbevételként produkáló multi ellen. (Nem mellesleg: akárhány Fidesz-ellenes, leleplező cikket is írna az Origo, az fikarcnyit sem árthat a Fidesznek – hiszen a magyar választói köztérben az írásoknak az „ellenoldali” politikai táborokra gyakorolt meggyőzőereje minimális. Ha egy „ballibnek” besorolt média ír valamit a jobboldalról, annak inkább „sorokat összezáró” hatása lehet, mintsem szavazótábor-erodáló… Hogy ennek ellenére a Fidesz „felizgatja magát” az Origo írásain, az a Fidesz-vezérek emberi „kleinkariert”-ségét1 és politikusi paranoiáját bizonyítja!)

Mindezt azért írom le, mert az utóbbi napokban az Origo-ügy kapcsán sokan hajlamosak voltak olyasmit számon kérni a Deutsche és a Magyar Telekomon, amely nekik nem feladatuk. És: hajlamosak voltak sokan olyan érvekkel próbálni hatni e cégekre, amely érvek kívül esnek az üzleti világon. Talán feltűnt azoknak, akik olvasták a tegnapelőtt e témában itt, a Progresszív Blogon megjelent nyílt levelet, hogy abban én kifejezetten üzleti érveket hoztam fel a Telekom-döntés ellenérveiként és kifejezetten egy „szakbarbár multi” belső logikájára támaszkodtam – nem pedig „ködös demokrata érveket” soroltam.

Egy multinak nem feladata a világmegváltás – ha egy multi, a technológiája révén, mégiscsak változtat a világon, azt nem direkt közpolitikai terepen és eszközökkel teszi, hanem a gazdaságra és azon keresztül a társadalomra és az emberek életére, személetmódjára gyakorolt átalakító hatásával.

A multi: alkalmazkodik. Terepszínű, azaz – amennyire és ameddig ez neki megéri – igyekszik az adott ország és társadalom szokásaihoz, a környezethez, az üzleti klímához igazodni. Például korrumpál, ha azt várja el tőle a helyi elit – és úgy korrumpál, ahogy az adott ország szokása diktálja. Így ment ez már a „régi jó világban” is: Bécsben a vezérigazgató elment az illetékes államtitkárral a badeni kaszinóba és hagyta őt nyerni, Bukarestben viszont az dívott, hogy a miniszter asztalán kellett „felejteni” a tele bukszát

És mint ahogy a paraszt sem áll neki befolyásolni, szabályozni az időjárást és a klímát, hanem csupán ésszerűen és célszerűen idomul ezekhez a tényezőkhöz a maga gazdálkodásával, úgy egy multi is „azt és úgy vet” egy-egy országban, hogy az neki ott a lehető leggazdagabb termést hozza, a lehető legkisebb veszteséggel. De hiszen mindenki ezt teszi a maga üzletében, vállalkozásában: ez a költség/haszon-optimalizálás. Ahogy egy textilkereskedő sem áll neki háromméteres embereket klónozni, hogy aztán azoknak jóval több szövetre legyen majd szükségük a ruházkodáshoz, úgy a multi sem „növeli meg a demokráciát” – mert ez messze meghaladná mind a szakmai ismeretit, mind a társadalmi beleszólási lehetőségeit. A multi nem is hadsereg – így a Deutsche Telekom sem azért van Magyarországon jelen, mint amiért a Deutsche Marine2 Afrika szarvánál, Szomália partjai közelében: hogy ott „Lázár-kalózokra” vadásszon…

…Mármost, ha valaki mégis azt várja el egy multitól, hogy annak tessen részt venni az ilyen-olyan demokratikus akciókban, akkor az legyen szíves a multi „saját nyelvén” és persze a saját, vagyis üzleti érdekei mentén alternatívát kínálni felé: szervezzen olyan politikai erőt, amely valóban polgári, valóban teljesítményalapú és valóban XXI. századi közpolitikát fog az országban megvalósítani – és ehhez „teljesítési garanciákat” is tud kínálni! Így a multi otthonosabban: stabil jogi környezetben és biztonságban érezheti magát, tud hosszú távú piacépítési stratégiát kidolgozni. Ha lesz ilyen, akár rövidebb távon is kormányképes, akkor lehet ép ésszel elvárni, hogy a multik inkább hozzá igazítsák az üzleti terveiket és ne a Fideszhez.

 

 

 

 

1 kleinkariert: kicsinyes, kisszerű, kiskaliberű [ember] (Szó szerint: „kiskockás” - „aprómintás” értelemben.)

2 Deutsche Marine: a Német Haditengerészet, amely az Atalanta nevű kalózkodás-ellenes ENSZ-akció keretein belül több egységgel van jelen a szomáliai partok térségében. Ld.: http://www.marine.de/portal/a/marine/!ut/p/c4/FchBDkBQDAXAs7hAu7dzC-weeaH5VUKROD0yu9FeP4HLJqStAddWu9Hq4ZYFu6DkSXcKLQ7kQ0HCEYl_ZloydCtN9QJJRXVv/

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr596282818

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit várhatunk egy Multitól? 2014.06.08. 09:37:57

Az Origo körüli ügy kapcsán más megjegyeztem: Nem éreztem az Origo szerkesztőségét függetlennek. Sok jó okkal írtam le, hogy a szerkesztői szabadság, sajtószabadság a piaci érdeknél mindig kevésbé volt szempont. De akkor mi vette rá a tulajdonost a füg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2014.06.06. 15:14:44

Hát basszus... még mindig azt szeretnénk, hogy jöjjön a jóistenke és mentsen meg minket. Nem tudom, miért nem segít végre, hiszen annyiszor szólítjuk meg...

Moin Moin 2014.06.06. 15:47:25

@nevetőharmadik:

Kohn már évek óta imádkozik lottóötösért. Az Úr egyszer csak megelégeli és ima közben leszól Kohnnnak:

- Te, Kohn, egye fene: teljesítem a kérésedet! ...De legalább adj nekem egy esélyt és vegyél végre egy kibaszott lottószelvényt!

Épp most írok egy új posztot a lottószelvény-vásárlásról!:-)

laci0011 2014.06.07. 06:54:29

Multiellenes törvények régen sokkan erősebbek voltak,ezek ellen harcolnak leginkább a zsebrevágott politikus csicskáik.Horvátország szép etalon,hogyan működik 1 multi bárhol a világon,megvesz bagóért döntési helyzetben lévő politikust és övé lesz az INA feletti ellenőrzés.Német multiknak köszönhetjük a 2 világháborút,ideje megint porig bombázni őket.

Moin Moin 2014.06.07. 09:07:10

@laci0011: A multik léte technológiai indíttatású. Régen azért volt a multik nemzeti szabályozása látszólag szigorúbb, mert akkoriban a multik még nem is voltak igazán multik (azaz: sok országban termelő-szolgáltató tevényekséget folytartó vállalatok), hanem a "nemzetközi, az anyaországon kívüli jelenlétük leginkább nyersanyag-beszerzésre és késztermék-eladásra korlátozódott. Ráadásul az még a nmezeti piacok kora volt, így a nemzetközi kereskedelmet/működést a vámok is erősen korlátozták.

És hogy a német multiknak köszönhettük a II. világháborút? Mondanál akárcsak eygeteln multit is a II. világháború előtti Németországból? A nagyvállalat ui. messze nem azonos a nemzetközi szinten termelő-szolgáltató multival!:-)

A II. világháború kitörésének semmi köze nem volt az akkor még nem is létező német multikhoz...

Husz_János_Puszita 2014.06.07. 17:10:11

A paranoia az ilyen rezsimek lényegi eleme, ösztönösen nyomnak el minden kritikus hangot. Nem fogják korlátozni magukat. Az EU nem fog minket megmenteni. Nekünk kellene, de én kiszálltam, csak ez az egy életem van. Nem várhatom meg, míg a magyar társadalom felnő, 100 évbe is beletelhet. :)

ParaZita2 2014.06.08. 09:15:51

Moin-Moin, HaFr, és még sokan mások: szellemes, jól tájékozott, jól verbalizált... s mégsem értem, miként marad el a hatás, hol az eredmény.
Igen, sok emberöltő kell (békeidőben) a
"megvilágosodáshoz" és még több a koherens tevékenységhez. Csupán ennyi lenne a magyarázat a topogásra? Csupán az emberi jellem, ez minden? Lassú a felfogásunk, lassú a reakcióidőnk, lehet, hogy a még a kommunikációnk sem elég koherens? Mégsem vagyunk "közös platformon"? (tudom, persze, oktatni kéne, sokkal intenzívebben. Csak ellenérdekelt erőtérben, persze.)
süti beállítások módosítása