Adlon.png

„Odi profanum vulgus et arceo.

Favete linguis: carmina non prius

Audita Musarum sacerdos

Virginibus puerisque canto.”

(„Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg!

ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha

nem hallott verseket ma, múzsák

papja, erős fiatal füleknek.”)

 

Quintus Horatius Flaccus: Ódák (III. 1., 1. – fordította: Babits Mihály) – i.sz. 23 előtt

 

 

Legutóbbi posztomban (Emlékmű az élőkért) felhívtam a figyelmet arra, hogy jelenleg mind kormányzati, mind magánszinten milyen célszerűtlenül bánunk a szegényeinkkel. Most e bánásmód stratégiai következményeiről lesz szó. Blogunk haladó hagyományaihoz híven most sem a filantrópia, a „jóemberkedés” és „lelkiismeret-ébresztgetés” műfaját alkalmazzuk, hanem rideg technokrata elvek szerint vizsgáljuk meg a kérdést.

 

„Nemzetpolitikánk szilárd morális és jogi alapjait letettük”

(Semjén Zsolt1)

Magyarország egyharmada évszázados távlatban a mindenkori szegénységi szint alatt élt. Ez alól csupán a Kádár-korszaknak az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig terjedő szakasza volt népiképp kivétel – ám ennek a húszéves pauzának komoly ára volt: a Kádár-kori szociálpolitikát a rendszer nem a saját erőforrásaiból, hanem súlyos eladósodásból fedezte. (Mondhatni: az akkori jólét alapja egy olyan jövő elzálogosítása volt, amelyben - azaz: a mában - a magyar társadalom még továbbra sem képes a szükséges erőforrásokkal ellátni önmagát, mint ahogy azt az elzálogosítás időszakában sem.) Éppen ezért, amikor ez az adósságpálya (a rendszerrel együtt) immár folytathatatlanná vált, szinte azonnal (néhány év alatt) visszaállt a szegénység „szokásos rendje és mértéke”.

A nyugati társadalmakénál nagyságrenddel nagyobb „szegénységhányadért” nem lehet (csupán) a szocializmus évtizedeit felelőssé tenni. A permanens magyar szegénységi adat oka nem csak abban keresendő, hogy míg a nyugati jóléti társadalmakban a II. világháborút követő évtizedekben piacgazdaság működött, amely innovativitása révén erős gazdasági fellendülést és ezzel erőforrás-gyarapodást hozott, addig Magyarországon kényszerűen a hatékonytalan szocialista-kollektivista gazdaság működött. Ez valóban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság erőforrás-teremtő képessége és hatékonysága nem növekedhetett a nyugati államokéhoz hasonló ütemben – ám a magyar társadalomban és közmentalitásban lévő okok sokkal alapvetőbb tényezők ebben: a híres-hírhedt elmaradt polgárosodás. Az a polgárosodás, amely társadalmi szinten és tömegesen „termeli ki” az önálló kezdeményezőkészsége és szervezni tudásukkal a társadalmat jelentős többlet-erőforrásokkal ellátó magánvállalkozói réteget.

E téren – magától értetődően, a rendszer ideológiájából következően – a szocializmus sem törekedett előrelépésre:

  • Csak iparosított, de nem polgárosított.
  • Csak „gazdagította” (értsd: jövedelemnövekménnyel látta el) a társadalmat, ám nem gyarapította lényegesen annak önálló erőforrás-teremtő képességét.
  • Csak „korszerű ismereteket” tanított, ám nem formálta a mentalitást, a gondolkodásmódot olyanná, amely ahhoz szükséges, hogy a korszerű ismeretek birtokában az emberek és menedzserek sokkal jobban szervezzenek-tervezzenek, mind a gazdaságban, vállalati szinten, mind pedig a magánéletükben.

Mindezek híján pedig éppen abban nem történhetett komoly előrelépés, ami az „egyharmados szegénység” alapja. Amikor a Kádár-rendszerben aktivizálták (engedték aktivizálódni) az emberek saját „kisgazdasági kezdeményezéseit” (háztáji, „maszekok”, szabadabban működő tsz-ek, szövetkezetek, majd a korszak végén pedig a gmk-k, stb.), akkor ez az esetek túlmondó többségében nem jelentette a munkakultúra és a vállalatszervezési-vezetési kultúra fejlesztését, hanem csupán az „extenzív tartalékokat” mozgósította, afféle „Kaparj kurta, neked is jut!”-módra. (Még talán a mezőgazdaság az a terület, ahol – részlegesen – komolyabb előrelépések történtek a vállalati kultúra fejlesztésében, azonban sajnálatosan éppen ezek azok a részeredmények, amelyeket a rendszerváltást követően – alapvetően „politikai dühből” – felszámolt az Antall-kormány.)

 

„A Szentháromságról a pogányok többet tudnak.”

(Pandulpho bíboros2)

A magyar társadalom úgy lépett át/vissza 1989-’90-ben a kapitalizmusba és a demokráciába, hogy nem rendelkezett azokkal a kompetenciákkal és azzal a mentalitással, amely e kettő működtetéséhez elengedhetetlen lett volna. Így az elvileg adott lehetőséggel – azzal, hogy kapitalista és demokrata közeg jött létre – képtelen volt élni a magyar társadalom önmaga felemelése érdekében. (Megjegyzem: sok, a II. világháborút követő időkben a szocializmust „kihagyó” és demokratikus berendezkedésű, ill. azzá vált európai ország sem rendelkezett/rendelkezik ezzel a szükséges kompetenciával/mentalitással – ez az alapvető oka a dél-európai gazdaságok gyakorlatilag permanens gyengélkedésének. nem véletlen, hogy ezekben is nagyjából a magyarénak megfelelő a szegénységi ráta!) Ráadásul a rendszerváltással együtt azonnal elindult a társadalomban rejtetten addig is benne (tovább-)élő két ellentétes politikai alapállás és társadalmi paradigma3 nyílt küzdelme, amely a 2000-es évek első évtizedének második felére-végére gyakorlatilag minden ésszerűségétől megfosztotta a közgondolkodást.

Tehát: nincs a kapitalizmusban való boldoguláshoz (azaz: a versenyképességhez, a teljesítmény- és tudásversenyhez) szükséges kompetencia, van viszont egy irracionálissá vált politikai köztér – és ezek következményeként van egy stagnáló gazdaság, amely fixálja az erőforrás-hiányt a társadalomban.

A magyar társadalom napjainkra reménytelenül befagyott!

…Mik ennek a következményei? És: miképpen lehet innen elmozdulni?

A következmények legsúlyosabbika a jövőben fog beköszönni: egyre kevesebben lesznek azok, akik fenntartják a társadalmat. Amikor ezt leírom, akkor persze egyáltalán nem a születésszámra, vagy valami hasonló „KDNP-s szövegre” gondolok: azok lesznek kevesen, akik rendelkeznek versenyképes, XXI. századi munka –és vállalkozási kultúrával és kompetenciákkal.

Emberünk ugyani van elég – több is, mint amennyivel az ország a jelen állapotaiban kezdeni tud valamit!

 

„Sokba kerül nekünk ez a szegénység!”

(Gandhi4)

Igen: a mai magyar társadalom és gazdaság egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a potenciális humántőkével. A gazdaság azért nem tud velük mit kezdeni, mert a társadalom előzetesen nem formálta őket erre alkalmassá: sem a mentalitásuk, sem a kompetenciájuk nincs meg, nem alakult ki ehhez.

Ha van alaptétele a XXI. századnak, akkor az nem más, minthogy minden társadalom pontosan annyira lesz sikeres, amennyire a tagjai XXI. századi tudással, kompetenciákkal rendelkeznek. Gyakorlatilag „lineáris kapcsolat” áll fenn a társadalom általános tudás-és kompetenciaszintje (a „kiművelt emberfő-hányad”) és a gazdasági sikeresség között (legalábbis azokban a társadalmakban, amelyek mérete nem elegendően nagy egy, a puszta lélekszám „felhasználásán” alapuló „gazdasági gőzhenger-effektus” működtetésén alapuló stratégiához, mit az ázsiai tömegtársadalmaknál). Ebből következően nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk a szegényeinkkel: hagyjuk-e őket ott, ahol vannak és úgy, ahogy vannak – vagy egy hosszú és a középosztály számára bizony áldozatvállalással járó folyamat során szellemi-gazdasági erőforrássá tesszük őket?

Az egyértelműen igazolt humángenetikai tény, hogy a populációban a „tehetséggének” aránya egyenletes5 eloszlást mutat: statisztikailag épp annyi tehetséges ember születik szegény, mint jómódú környezetben. Az egyes társadalmak „tehetséggazdálkodása” aztán ezt az adottságot vagy engedi érvényesülni, vagy pedig beletörődik a kontraszelekcióba és veszni hagy számos tehetséget, a bennük megtestesülő innovációs és gazdasági potenciállal együtt. Ez utóbbi egyenes következménye az adott társadalom és gazdaság erőforrásokban való szegénysége, stagnálása, leszakadása azon társadalmaktól, ahol ésszerű és hosszú távú belátáson alapuló tehetséggondozás, képesség-kibontakoztatás folyik.

A szegénység azonban nem csupán úgy „áll bosszút” egy, a szegényekkel nem törődő társadalmon, hogy a szegénynek született tehetségek teremtőenergiái elkallódnak. Úgy is pusztítja az erőforrásokat a szűklátókörű szegény- és nemzetpolitika, hogy érvényesülnek a szegénység szellemi és fizikai fejlődést, valamint a várható élettartamot és egészségi állapotot befolyásoló hatásai. A szegénység egyik jellegzetes és általános társult tünete az úgynevezett minőségi éhezés. Ez azt jelenti, amikor valaki ugyan nem éhezik a szó fizikai értelmében, kap elegendő energiát (jellemzően szénhidrátok és zsiradék formájában), ám a fehérje- vitamin- és nyomelem-ellátottságával már hosszan tartó problémák vannak. Nem eszik elég húst, friss zöldséget, gyümölcsöt – azaz nem fogyaszt minőségi élelmiszereket és táplálkozásában a szükségesnél és kívánatosnál sokkal nagyobb arányban vannak jelen az említett szénhidrátok (kenyér, tészta, krumpli) és zsírok. Ez oda vezet, hogy a fejlődő szervezet nem tud optimálisan „épülni”: mind az egyes szervek, mind az idegrendszer, mind a csontozat és izomzat fejlődése elmarad és alulteljesít az immunrendszer is. Ugyanakkor (a sok szénhidrát és zsír fogyasztása miatt) túlsúlyos lesz. (A gyerekek közel 40%-a túlsúlyos és jellemzően a szegényebb gyerekek azok!)

Hogy ennek mik a következményei rövid és hosszútávon, könnyen belátható.

  • Rövidtávon csökken a gyerekek szellemi kapacitása, nem képesek koncentrálni, tanulási nehézségekkel küzdenek (a hiányos táplálkozás ui. már rövidebb távon is idegrendszeri működési zavarokat okoz, amelyek következtében magatartászavarok is fellépnek), így reménytelenül lemaradnak az iskolában. Ez néhány év alatt olyan behozhatatlan tudáshátránnyá alakul, amelyet gyakorlatilag egész életükben sem fognak tudni behozni – és nagy eséllyel örökítenek tovább a gyerekeiknek is, hiszen megmaradnak a szegénységben és ezzel megmaradnak az annak idején őket is rossz pályára állító hatások. Ha még elvileg – a génjeikben – meg is volt a tehetség, az életviszonyok következtében képtelenek ezek hasznosulni. Diplomáról szó sem lehet így – mivel más az általános iskolában elveszítik erre az esélyt, a tanulásban való lemaradás miatt. Legfeljebb egy szakmunkásképzőbe (mai nevén: szakiskolába) juthatnak be – amiről tudjuk, hogy valódi esélyt nem ad. (Erről jó és nagyon szemléletes grafikonokkal illusztrált összefoglaló itt: Zsákutca a magyar szakmunkásképzés - http://index.hu/gazdasag/defacto/2014/05/12/a_magyar_szakmunkaskepzes_zsakutca/)
  • Hosszabb távon a gyerekkori – és a szegénységben maradás miatt valószínűleg később is megmaradó – minőségi éhezésnek a szervezet fejlődésére és működésére gyakorolt hatásai pusztítók. Az eleve rosszabb kezdeti állapotban lévő szervek és immunrendszer miatt sokkal nagyobb valószínűséggel betegszik meg és alakulnak ki krónikus betegségek. Ezek miatt csökken, vagy meg is szűnik a munkaképesség – ennek egyenes következménye az, hogy a társadalom erőforrás-termeléséhez az egyén nem képes hozzájárulni, de még akár csak önmaga és családja eltartása is nehézségekbe ütközhet. A több és krónikus betegséggel több és drága orvosi ellátás is jár, amely többletterhet jelent az egészségügyi ellátórendszernek és finanszírozásnak. A szegénység így lesz a végén nagyon-nagyon drága mulatság! A szegénységben élők várható élettartama 10 évvel rövidebb, mint az átlag-élettartam (74 év) és ráadásul ebből is sokkal kevesebb az aktív év – és (ahogy arról a tanulási képességekkel kapcsolatban már leírtam) ezen aktív évek alatt is csak alacsonyabb produktivitásra képesek.

Hangsúlyozom: ezek a tünetek a magyar társadalom egyharmadát veszélyeztetik! És jelenleg semmiféle politikai akarat nincs ennek a helyzetnek a megváltoztatására – sőt: ami az oktatással és a foglalkoztatással kapcsolatos kormányzati elképzeléseket és intézkedéseket illeti, ami az előző ciklusban és a most éppen kezdődőben eddig történt, az éppen ellentétes mindazzal, ami e nagyon kedvezőtlen helyzet megváltoztatásához kellene!

 

Sorvasztó stratégia

Semmi okunk azt feltételezni, hogy mindez véletlen lenne: minden intézkedés és törvénykezés koherens rendszert alkotva mutat abba az irányba, hogy a hatalom birtokosai nem szándékoznak változtatni ezen és nem áll szándékukban az, hogy jelentős tömegek emelkedhessenek fel, polgárosuljanak és szerezzenek XXI. századi kompetenciákat. Ennek lehetséges okairól is írtunk már a közelmúltban, a Beszéd az országról című posztban. Érdemes ott elolvasni, hogy világos legyen: a jelenlegi kormánytól aligha remélhető ebben változás, mivel a változás ellentétes lenne e kormányt adó politikai-gazdasági hatalmi körök személyes érdekeivel és mentalitásával.

A jelenlegi kormány úgy akar „nemzetet építeni” és „nemzetpolitikát” csinálni, hogy miközben a környező országokban élő „trianoni magyarokra” koncentrál, (és rájuk fordít milliárdokat) aközben a gyakorlatban „veszni hagyja” azt a többmilliós embertömeget, akik szegényként az ország politikai határain belül élnek! És: ezzel a paradigmával szemben az ellenzék sem rendelkezik jobb, kompetensebb, átgondoltabb ellenparadigma-ajánlattal – miközben sírnak, hogy „nem egyelendő a tömegbázisunk”, hogy „miért nem támogatnak minket a Fidesz-rendszer vesztesei?”

A poszt címében feltettem a kérdést, hogy nemzetpolitika vagy nemzetsorvasztás folyik-e valójában az országban, és fentebb már említettem, hogy a jelenlegi magyar kormány a „nagy nemzetépítése” közben veszni hagyja a szegényeket. (És ebben sajnos egyetért ebben vele és így nem áll ennek ellen a magyar közép- és felsőosztály egy jelentős része, amiképp azt a már idézett Emlékmű az élőkért című előző írásomban megjegyeztem.) Ha a jelenlegi hatalom és annak támogatói valóban komolyan gondolnák a nemzet „felemelését” és egyesítését, valamint Magyarország erőforrásokban való gazdagítását és magát a gazdaságfejlesztést is, akkor alapvető feladatnak tekintenék a társadalmi felemelkedést és a kompetenciafejlesztést a társadalom alsó harmadánál. Ezzel szemben ami „nemzetpolitika és nemzetegyesítés” címszó alatt valójában folyik, az nem más, mint a jelen kormányerő és uralmi elit hatalmát biztosító „választási matematika” működtetése. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ebből a szempontból sokkal „jobb befektetés” az, ha a történeti okokból eleve a „nemzeti oldalhoz” húzó trianoni magyarokat favorizálja a hatalom, hiszen ettől (mint láttuk április 6-án) szavaztok százezreit remélheti, csekély anyagi befektetés árán. Ezzel szemben a valódi, azaz a szegényekre is kiterjedő nemzetegyesítés messze nem hozna ilyen gyors és kézzelfogható-kiszámítható politikai hasznot. Hiszen e társadalmi csoport politikai aktivitása alacsony6 (éppen a már említett hiányzó társadalmi kompetenciák következtében) és még hosszabb időn át ez így is fog maradni.

Ezzel szemben egy valódi nemzetstratégia elsősorban azokkal számolna – és: azoknak kedvezne -, akiktől (ha még akár hosszabb távon is) a nemzet erőforrásokkal való gazdagítása remélhető. Ebből a szempontból a szegények sokkal jobb „befektetést” jelelnetek, mint a „külmagyarok” – hiszen míg az előbbiek teljesítménytöbblete az országot gazdagítaná, addig az utóbbiak semmivel sem járulnak hozzá az ország fenntartásához. És mivel ők egy másik államban élnek életmódszerűen, ott termelnek és oda fizetnek adót, ez így is fog maradni, akármennyire is hízeleg nekik a politikai gesztusok szintjén a jelenlegi kormányerő. Ők sem „hülyék” és látják, mi folyik Magyarországon – és a legtöbbjüknek bizony nem sok kedve lenne abban részt venni! (Gondoljunk csak a szlovákiai magyarságra: ott euró van és már a magyarnál jóval magasabb egy főre jutó GDP – de a trendek alapján Románia egy főre jutó GDP-je is mindössze 7 éven belül meg fogja haladni a magyar.)

 

A jégkorszak vége

…Mi, akik nem egy „befagyasztott” Magyarországban gondolkodunk, mint amiben a kormányerő érdekelt, és a „mainstream demokratikus ellenzék” meglehetősen populista, koncepciótlan, a fedezetoldallal nem törődő és csupán a „népszerűség” növelésére koncentráló elképzeléseit sem osztjuk, azt mondjuk, hogy itt az ideje megértenünk: a szegények nem „teher”, hanem tőke – feltéve, hogy megfelelően perspektivikusan foglalkozunk velük. Még ha a felnőtt korosztállyal alapvető változásokat nem is érhetünk el reális időkereteken belül, a szegénységben élő gyermekekkel akkor is mindenképpen megéri egy komplex kompetenciafejlesztő programot beindítani – mert nézzük csak a számokat! A Magyarországon kétmillió 19 év alatti gyermek él7, ezek harmada szegény. Ez hatszázezer gyerek. Mármost, ha abból indulunk ki, hogy a népesség nagyjából fél százaléka tartozik a kiugróan tehetséges kategóriába, akkor a ma szegénységben, tehát a tehetségérvényesülés szempontjából szinte teljes reménytelenségben élő gyerekek között legalább háromezer olyan akad, akiből akárki lehet: technológia-megújítók, tudósok, ma még nem is létező termékekre, szolgáltatásokra alapozott nagy (akár világ-)cégek megalapító is8. Azt hiszem, felesleges taglalnom mindennek az erőforrás-gazdagító hatásait…

 

 

 

 

1 Semjén Zsolt Köszöntője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság: Magyar nemzetpolitika – a nemzetpolitika stratégiai alapjai c. tanulmányból – 2012

2 Friedrich Dürrenmatt János király c. drámájából - 1968

3 A két politikai alapállás – nagyon leegyszerűsítve – a „szoci” és a „jobbos”. (Amely azonban egyáltalán nem jelentette egyértelműen azt, hogy e „hitekben” a politikai hatalom gyakorlói is teljes mértékben osztoztak volna a tömegbázisaikkal: e hiteket jobbára csupán mobilizáló eszközökként alkalmazták.) A két paradigma pedig a kontraszelektív, illetve a meritokrata – ez utóbbi jelentős és folyamatos „kisebbségi létével”. Természetesen, a politikai alapállások és a paradigmák nem fedik egymást: sem a „szoci”, sem a „jobbos” attitűd nem meritokrata (valójában mindkettő erősen és permanensen kontraszelektív) – mint ahogy a „magyar liberális” attitűd sem volt sosem ténylegesen, a mindennapi működésében teljesítményelvűséggel társuló.

4 Richard Attenborough: Gandhi - 1982

5 Ez alól azok a közösségek jelenthetnek ideiglenes kivételt, amelyeket olyan külső hatások értek, amelyek „elszivattyúzták” onnan a tehetséges (vagy, más esetekben, mint pl. az afrikai rabszolga-kereskedelem, pl. a fizikailag erősebb) embereket. Ilyen – bár korántsem „tragikus méretű” - hatás volt a szocializmus évtizedeiben működő, a tehetséges fiatalokat szinte kikerülhetetlenül a városokba, különösen a fővárosba szivattyúzó továbbtanulási rendszer. párosulva azzal, hogy a magasabb képzettséget, diplomát igénylő foglalkozások gyakorlására a falvakban csak nagyon szűk keretek adódtak. Ez két generáción át tartott a szocializmus alatt és tulajdonképpen máig sem változott: a mai napig sem urbanizálódott annyira a magyar falu, hogy ez a „tehetséggén-pumpa” leállhatna. Bár a magyar népességre vonatkozóan nem folytak olyan vizsgálatok, amelyek egzakt módon tárták volna fel e folyamatnak a falun maradtak génállományára gyakorolt hatásait, ám nemzetközi példák alapján valószínűsíthetjük, hogy történhetett változás a tehetséggének gyakoriságát illetően. E változás természetesen csak időleges, hiszen a mutációk néhány generáció alatt „kisimítják” ezt.

6 Valójában a társadalom legalján, az alsó két jövedelmi decilisben élők körében szokások „szavazatvásárlás” (pl. a cigánytelepek lakosságának „szervezett szavaztatása”) sokkal kisebb arányú, mint ahogy az a közvélekedésben elterjedt. Így az alsó társadalmi rétegek politikai-választói inaktivitását ez a „trükközés” érdemben nem nagyon javítja.

7 A KSH 2012-es adatai szerint 2.041.193 0 és 19 közötti gyermek élt az országban.

8Míg régen egy vállalkozás élettartama 62 év volt, addig mára csupán 18 év, 2020-ra pedig ez a szám legalább 15 évre csökken le. Ez azt jelenti, hogy a jövőben ma még nem létező cégek fogják uralni a piacot.” – Szelei Szabolcs, a Google Magyarország marketing igazgatójának szavai a budapesti Google Grund megnyitóján, 2014. 02. 05.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr96160918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyreo 2014.05.14. 01:55:52

Megint szép. Kérdés. A Mandineren futó, kivonuló középosztályról szóló cikkeket olvastad? Mi a véleményed róluk?
mandiner.blog.hu/tags/kivonul%C3%B3_k%C3%B6z%C3%A9poszt%C3%A1ly

Szúrófény 2014.05.14. 04:33:38

100 év zuruck!

A kormány kizárólagos létcélja az, hogy a felső tízezer gond nélküli egzisztenciáját és akadálytalan meggazdagodását biztosítsa, és ezeket a privilégiumokat korlátlanul vigye át utódaira, és minden nem oda tartozót, ezen privilégiumoktól távol tartson, és azokból kizárjon! Jászi Oszkár 1920
Most egyedül Budapesten 160 ezer munkanélkülit hagy jövedelem, segély nélkül, megadva néki az egyetlen magyar szabadságjogot: az éhenhalás szabadságát. Évente 100-200000 magyarországi dolgozót tett hontalanná, űzött kivándorlásba... ahol a mezőgazdasági munkások évi jövedelme 150 és 500 korona között ingadozott, amelyben a tüdővész évente 70-80000 embert pusztított el, amelyben 3-400 ezer gyerek nem jut iskolába, amely tízezrével kergette prostitúcióba a dolgozók leányait! Magyar Lajos 192?

Geo_ 2014.05.14. 07:45:02

Ha képzett és dolgozik, akkor adót fizet, a gyerekét taníttatja - ha "mélyszegény", akkor az egyetlen lehetősége a bűnözés. Az ezzel okozott kárt, a büntetés, védekezés költségét, stb, mind-mind érdemes figyelembe venni.

Nagyon tetszik a felvetésed!!

(Ugyanakkor mindez világméretekben is felmerül, ld Észak-Dél probléma.)

kublerek · www.vasalobolt.hu 2014.05.14. 07:57:14

Nahát szép jövőnek nézünk elébe. Ezek után én nem látok más megoldást a dolgok menetére minthogy el kell kergetni a jelenlegi elitet a francba és kialakítani egy sokkal ember barátabb klientúrát.Mert holnap már nekem sem lesz nyugdíjjam!!!!!

nevetőharmadik 2014.05.14. 11:16:00

Nagyon jó poszt. Ráadásul olyan politikai programot eredményez, ami támogatható lenne egy valóban megújult baloldalról is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.05.14. 12:51:52

Ez a stratégia mindenesetre a külhoni szavazatok számában egyelőre nem nyilvánult meg -- ami persze lehet, hogy csak Orbán kudarcát, nem pedig a szándékát tükrözi.

petrol pet 2014.05.14. 14:24:28

"és nagy eséllyel örökítenek tovább a gyerekeiknek is, hiszen megmaradnak a szennységben" - Nyilván elgépelés, de szebb lenne nélküle.

petrol pet 2014.05.14. 14:30:13

Ezt a cikket elolvasta egyáltalán valaki, mielőtt ide felkerült? "az ideje megértenünk: a szegények nem „tehet”, hanem tőke"
Egyébként van igazság a mondanivalóban, de konkrét javaslatokat nem olvastam.

]{udarauszkasz 2014.05.14. 15:55:32

A tarsadalom ilyen szisztematikus lezullesztese nekem nagyon hasonlit a naci nemetek Toeten durch Arbeit, zur Tode Arbeiten strategiajara, ahol addig dolgoztattak a foglyokat, amig szerencsetlenek fel nem dobtak a pacskert.
A mai strategia hasonlo: Tod durch Armut.
Szegenyseg altali halal. A tarsadalom jelentos reszet gyakorlatilag magara hagyjak, a tarsadalmi kirekesztettseg uj formai, uj dimenzioi kezdenek kirajzolodni. (es itt most nem feltetlenul a cigany kisebbsegekre gondolok...) Egyre tobben lesznek olyanok, akiknek se betegbiztositasa, se lakasa, se semmilyen egyeb tulajdona, se jovedelme, bevetele nem lesz, csak a ruhaja, amit hord, aztan az sem, es elviszi a kovetkezo tel.
Mivel ez szisztematikusan, rendszerkent, szinte intezmenyesitve megy, kezdem azt hinni, hogy a nepessegszabalyozas egy ujfajta modjat probaljak ki rajtunk. (nem ez lenne az elso, hogy kiserleteznek az orszagon...)

Husz_János_Puszita 2014.05.14. 21:18:45

Na akkor ide is bebököm.

Ez is mennyire beégett a köztudatba, hogy extrém nagy a szegénység Magyarországon. Tegnap belefutottam a Tárki anyagába, 2012.-ben érte el a relatív szegénység aránya az európai átlagot. Magam is meglepődtem. Milyen könnyen veszünk át narratívákat axiómaként a pártok szájából, a médiából.

http://www.tarki.hu/hu/research/hm/monitor2012_teljes.pdf

A legszegényebbeknek csak 30%-a cigány.

A poszttal egyetértek, valamit kezdeni kell a problémahalmazzal. A jó befektetés mindig megtérül.

Moin Moin 2014.05.14. 22:16:27

@Husz_János_Puszita:

A látszólagos ellentmondás ott van, hogy az egyes EU-tagállamokban a saját átlagjövedelem-szinthez képest állapítják meg a szegénységi szintet és a szegyének arányát. Így az egyes országok adatai egy az egyben nem is hasonlíthatók össze. Nyilvánvaló, hogy más a svéd és más a román szegénység – és még inkább különbözik az, hogy az egyes országokbeli, ott már szegénységet jelentő jövedelem mire elég és mekkora tényleges (akár fizikai, akár szellemi) nélkülözést takar.

Az EU szegénységi rátáját 2012 előtt a 2004 után csatlakozott országok, különösen Románia, Bulgária és Szlovákia, továbbá a balti köztársaságokban élő oroszok között tapasztalható szegénység, valamint a 2008-as válság utáni dél-európai országok hirtelen megugrott szegénysége (munkanélküliség + radikálisan lecsökkentett szociális ellátások) okozták. Az, hogy Magyarország 2012-re „behozta” az átlagot, egyértelműen a magyar társadalomban és gazdaságban lezajlott igen destruktív folyamat következménye.

További magyarázata a korábbi „jó” magyar adatnak a közismert, az ország gazdasági teljesítőképességéhez képest évtizedek óta túlfejlesztett szociális transzfer-rendszer (újraelosztás), amely szintén erősen hatott az alsó 2-3 jövedelemdecilisben. (A magyar újraelosztási ráta évtizedek óta beragadt az 50% körüli tartományban, kicsivel felette.) Ez az erősen nivelláló, az újraosztott jövedelmeket lefelé átcsoportosító rendszer szűnt meg 2010-zel kezdődően – ugyanakkor semmi sem történt a gazdasági hatékonyság és jövedelemtermelő képesség növelése érdekében. Így a lefelé irányuló szociális transzfert nem ellensúlyozta semmi, nem volt gazdasági növekedés, amely a százalékosan kisebb transzfer esetében is biztosította volna a kvázi változatlan nominális átcsoportosítást.

A magyar szegénység tehát nem a politika „legendája” – csupán mást jelent szegénynek lenni Schleswig-Holsteinben és mást Észak-Borsodban… Sch-H-ean gyakorlatilag nincs minőségi éhezés, É-B-ban meg tömegesen. Ráadásul, a magyar szegénység (ismét) immár két és fél évtizede masszívan jelen van – még az 1996-ra tervezett Bécs-Budapest Expo kapcsán jelent meg 1989-ben az akkori Magyar Nemzetben egy Lehoczki-karikatúra arról, hogy az akkor (is…) épp összerogyó Magyarország vajon mit fog kiállítani az Expón. A válasz: Özvegy Frejmovics Jenőnét, aki 40 $-ból él egy hónapig…

Husz_János_Puszita 2014.05.15. 18:15:04

@Moin Moin:

Én azt értem, és nem vitatom, amit írsz. Így van. Lehet, mostanra túlságosan allergiás lettem a demagógiára és a nyígásra. :) Nem a cikked a demagóg, félre ne érts. Tudtad például, hogy a magyar jövedelmi egyenlőtlenségek kifejezetten kicsinek számítanak Európában?

Moin Moin 2014.05.16. 00:12:45

@Husz_János_Puszita:

A jövedelmi (vagy inkább. vagyoni) egyenlőtlenségek valóban kisebbek Maygarországon, mint az EU átlajában, ám itt van egy nagyon vesztélyes folyamat az utóbbi időben, amelyről nemrég a Beszéd az országról c. posztomban (progressziv.blog.hu/2014/03/29/beszed_az_orszagrol )így írtam:

"Magyarországon az utóbbi néhány évben egy olyan periódusban növekedett meg erősen a vagyonkoncentráció, amely időszakban az ország gazdasága nem is növekedett. Ekképpen pedig ez a megnövekedett vagyonkoncentráció nyilvánvalóan nem lehet az egyéni és vállalati kreativitás, munkakultúra és versenyképesség-növekedés hozadéka. Ez a vagyonkoncentráció egyértelműen és teljes mértékben a politikai hatalom birtokában a közvagyont magánvagyonná tévő, azt a politikai-gazdasági elithez erőszakkal odaterelő, előre eltervezett folyamat következménye. Semmi okunk azt feltételezni, hogy akik ezt a folyamatot eddig a hatalmukkal, azaz a demokratikus felhatalmazással és a törvényhozói pozícióval visszaélve, teljesen koherens és konzisztens, szisztematikus rendszerben végezték, azok önként bármikor is felhagynának e rossz szokásukkal. Amíg ez az elit és konkrétan ezek a személyek vannak hatalmon, addig ez a folyamat nem fog leállni!"

Ez a baj!

Husz_János_Puszita 2014.05.16. 11:23:25

@Moin Moin:

Persze, ez baj, kétségtelen az utóbbi évek romló tendenciája. A szegénység felszámolása Jézus óta téma, nem vagyok benne biztos, egyáltalán lehetséges-e. Ha igen, csakis a teljesítmény elve mentén, de hát erről szól az egész blog.

kacsa232 2014.05.17. 17:48:33

@]{udarauszkasz:

"Emberünk ugyani van elég – több is, mint amennyivel az ország a jelen állapotaiban kezdeni tud valamit"

Az általad felvetett problémára a szerző meg is írta a választ.

Ez az ország jelenleg nem tud eltartani 10 millió embert és nem tud 2.5-3 millió embernél többnek "értelmes" munkát adni. Ez a kúrva nagy igazság.

Csűrhetjük-csavarhatjuk, de sokan vagyunk, még így is, a kivándorlókkal és az elbaszott születési rátánkkal együtt is!