2014.03.29. 22:46 Szerző: Moin Moin

Beszéd az országról

Moszkvai Dinamó.jpg

 

Ma és holnap demonstrál a kormány és tüntet az ellenzék is. Ez alkalmakból több, egymásnak homlokegyenest ellentmondó közpolitikai beszéd hangzott és hangzik el… Ezért nem árt egy olyan beszéddel is szembesülni, amely nem „politikus”, hanem csupán objektív…

 

1. Magyarország következő évei

 

Majdnem pontosan öt éve tartottam egy előadást Magyarország helyzetéről és esélyeiről…, amikor szintén csak napok választották el Magyarországot egy fontos politikai aktustól. Akkor új kormány lépett hivatalba, a Bajnai-kabinet, most pedig néhány nap múlva országgyűlési választások lesznek… Egy kormányváltás, vagy egy parlamenti választás egy stabil demokráciában nem nagy dolog: nemigen változik az állam és polgárai viszonya, nem kerül új alapra a hatalom és a gazdaság kapcsolata. Nem változik a társadalom sem.

2009 tavaszán tulajdonképpen egy, a stabil demokráciákra jellemző kormányváltás történt: korrekciók voltak, de államfilozófia-váltás nem – és nem is számított arra senki, hogy micsoda változást hoz majd újabb egy év múltán a következő kormányváltás…

…Nos, én bizony akkor is komoly változásokról beszéltem – komoly, alapvető változások szükségességéről, amelyek híján Magyarország nem válhat sikerországgá. E változások kivétel nélkül elmaradtak, sőt: épp az ellenkező irányba(n) tolták el az országot – Gyurcsány itt egy másik, rokon értelmű kifejezést használna.

Azt mondtam: komoly változások nélkül az ország nem válhat sikeressé – de:

  • Hol is tartunk most igazában?
  • Ehhez képest miféle változásokról van szükség?
  • Miben és kiknek kell változniuk?
  • Hogyan lehet elkezdeni és keresztülvinni e változásokat?
  • Kik legyenek-lehetnek a kezdeményezők?
  • Vajon mindent a semmiből kell kitalálni, vagy léteznek minták?

Nézzük csak meg, mi jellemzi a sikeres, hosszú távon is jól teljesítő és emellett a legjobban élhető országok politikai és gazdasági mentalitását – és vessük azt össze a Magyarországon a politikai és gazdasági elit körében általánosan dívó szokásokkal!

 

„Bezzegországok”

Magyarország

Mentalitás

polgári

uralmi

befektet

kivesz

fejleszt

fogyaszt

piacok felé

hatalom felé

gyarapodás

stagnálás

piac minősít

hatalom minősít

Üzleti stratégiák

önállóság

államhoz-párthoz kötődés

innovativitás

idomulás

hatékonyságnövelés

befolyásszerzés

versenyképesség-növelés

kapcsolatok kihasználása

 

 

2. A leszakadás-elszakadás orbáni stratégiája

 

Mit teszel, ha nem vagy elég jó focista ahhoz, hogy a Bundesligában legyél sztár, ám a lelked mégis arra vágyik, hogy téged éltessen a lelátó? Hát, ha miniszterelnök ugyan vagy, de polgár, az nem, akkor például: építesz magadnak egy stadiont Felcsúton

Mit teszel akkor, ha meg akarod valósítani az elképzeléseidet, ám mindenki, aki komoly tudással és tapasztalatokkal rendelkezik arról, amit csinálsz, éppen az ellenkezőjét tanácsolná neked? Hát, ha igazából nem is országot vezetsz, hanem csupán egy magánmaffiát, akkor például Matolcsykkal-Hoffmannokkal töltöd be a kulcspozíciókat: tehetségtelen, ám akarnok és mindenek előtt tőled függő és ezért hozzád hű figurákkal… (…Pedig még az igazi maffiák is csak a teljesítmény és a kompetenciák mellett követelik meg a hűséget, nem pedig a helyett.)

Ha valaki szereti a hatalmat, ám azt nem képes egy teljesítményalapú környezetben a saját és csapata kormányzati teljesítményével és az általa vezetett ország sikerességével igazolni, akkor ösztönösen elkezd eltávolodni ettől a siker- és teljesítményalapú világtól: ez egyszerű kudarckerülő attitűd. Magyarország távolodása-távolítása a teljesítményalapú nyugattól ekképpen szükségszerű folyamat az orbáni rendszerben: nem értik e világot, nem ismerik az azt sikeressé tévő módszereket sem – viszont frusztrálja őket már a Mariahilfer straße is (ahová Matolcsy is jár bevásárolgatni…), nemhogy Brüsszel. Tudják-érzik, hogy azt ők nem tudják reprodukálni. Ők csal elsajátítani képesek a javakat, de a megtermelésükhöz nem értenek.

…A leszakadás/leszakítás és a nyugattól való (mint mondtam: frusztráció-alapú és ösztönös) elszakadás orbáni stratégiája miatt – annak szükségszerű következményeként – előbb-utóbb annyira eltávolodik majd a magyar gazdasági (és: vállalati gondolkodásmódbeli) modell az euroatlantitól, hogy ez együttműködési nehézségekhez fog vezeti a magyar cégek és európai partnereik között. Ide fog vezetni a nagy „nyugattagadás”: hiába szeretne majd egy „multi” Magyarországon magas műszaki színvonalú termékeket gyártani, ha hiányzik majd a beszállítói-alvállalkozói közeg, amely nyugati mércével mérve is teljesítményképes, hatékony és innovatív. Hiszen ha a magyar vállalkozó akkor boldogul, ha „kapcsolati alapokon” áll, ha az államhoz és a pártholdudvarhoz kötődik, akkor nem az önállóságban, az innovativitásban és hatékonyságnövelésben/versenyképesség-növelésben lesz érdekelt. E tulajdonságok híján pedig az általános magyar vállalati színvonal és munkakultúra ismét csak a szocializmus-korabeli szinten fog tudni teljesíteni – azoknak az időknek a vállalati és gazdasági tapasztalataiból pedig tudhatjuk, hogy az a magyar vállalati modell nem volt képes hatékonyan és korszerűen produkálni, sem pedig így kooperálni nyugati társaival. Ha pedig az az etatista gazdasági-vállalati modell olyan volt, akkor semmi okunk azt tételezni fel, hogy ez az újetatista modell majd minőségibb eredményeket hozhat.

(…Még az Orbán által bezzegezett Kína sem a kapcsolatokra és az ezek révén lecsorgó állami megrendelésekre építette a ’80-as évektől kezdődően a maga gazdasági modelljét, hanem a világpiac-orientáltságra. Ott is csak az a cég lehet sikeres, amelynek jól eladható termékei vannak. Az „elvárt lojalitás” pedig jóformán csak azt jelenti: ne csinálj antikommunista propagandát! Valójában a „kapcsolatok” ott is csak problémákat okoznak: segítenek abban, hogy időlegesen el lehessen tüntetni a belső adósságokat. De valódi világpiaci siker ott sem születik abból, ha valaki a tartományi párttitkár veje – mert a világpiac szarik a tartományúr-elvtársra!)

 

3. „Az elnyomás legkomiszabb formája a szegénység.”1

 

Mindezek tükrében bizton megállapítható: Magyarország stagnálása, leszakadása/leszakítása nem csupán az állam- és gazdaságvezetési inkompetencia következménye. Nem is csak ott keresendő az oka, hogy az „átlagos” magyar vállalkozó sokkal kevésbé rendelkezik az általánosan vett vállalkozói-polgári kompetenciákkal, mint nyugati kollégái – de még csak nem is önmagában a tőkehiány az oka mindennek (hiszen a bankok fulladoznak a kihelyezetlen tőkétől). Magyarország megerősödése, a gazdaság magára találása koncepcionálisan gátolt: a nem teljesítményalapú politikai elit (és a vele szimbiózisban létező „gazdasági holdudvar”) „kisugárzása” ez az egész országra, szinte a teljes társadalomra és gazdaságra. …Mert mi is lenne ezzel az elittel-holdudvarral, ha elkezdene a politikai hatalom más játékot játszani: ha kinyitná a kapukat – és a pénzcsapokat – a valódi teljesítményalapúság előtt? Mi lenne vele, ha kompetenciaalapúan viselkedne? Hát az lenne, hogy nagyon gyorsan elveszítené a pozícióit – hiszen sem a politikai, sem a gazdasági, sem a vállalati menedzser elitje nem épp a legkiválóbbakból tevődött össze – hanem a legjobb hatalmi kapcsolatokkal rendelkezőkből.

(…Ennek tükrében például e „játék” leghatalmasabb eleme is azonnal érthetővé válik: az oroszokkal eltervezett paksi beruházás és az azt finanszírozni hivatott orosz államhitel racionális menedzserésszel fel nem fogható és meg nem indokolható jellege, a magas, fixen és igen hosszú időre meghatározott kamat. Ugyanis, ha a magyar gazdaság több kormányzati cikluson át stagnálni fog, akkor igen komoly és egyre csak növekvő megterhelést jelent majd az orosz állam felé esedékes évi törlesztés – ez pedig valósággal kivéreztetve tartja majd a magyar gazdaságot és a növekvő lakossági terheken keresztül magát a magyar társadalmat is. Nem lesz erő innovációra, versenyképes és önerejükből fejlődni tudó magánszférára - ezek híján pedig egyre kevesebb szabadon felhasználható erőforrása marad a magyar társadalomnak. Ha pedig a társadalom jelentős többsége a napi megélhetésért kell, hogy fáradjon és nem lehet igazi perspektívája a változásra, akkor passzivitásba merevedik – ami valóságos istenáldása lesz a hatalmi elit számára! Ha egy gazdaságban nincs jelen az önnön erejéből életképes polgárság, akkor nemigen létezhet önálló, államfüggetlen társadalom sem: ezek híján pedig hosszú ideig csak „csend és hullaszag” lesz az országban!)

Nem az a komoly veszély, hogy a szegénységre és kilátástalanságra való determináltság következtében „forradalom lesz” – hiszen egy jólszervezett forradalmat akár fellendülés, valamint új, a réginél jobb rendszer is követhet. A valódi veszélyt a stagnálás jelenti: mert az tartja fenn a leszakadást a versenytársakról és az együttműködő partnerektől egyaránt. A stagnálás egyik ismérve és következménye pedig éppen az, hogy nem születik semmi új, ami sikeressé tehetne. A stagnálás egyre erőtlenebbé teszi a társadalmat és az egyes állampolgárt is, továbbá elerőtleníti a gazdaságot, a vállalkozásokat – és ezzel (hogy a hatalmon kívül minden és mindenki erőtlen) megnöveli a hatalommal való további visszaélés kockázatát is. Ennek komoly jeleit már tapasztalhatja is Magyarország – hiszen Magyarországon az utóbbi néhány évben egy olyan periódusban növekedett meg erősen a vagyonkoncentráció, amely időszakban az ország gazdasága nem is növekedett. Ekképpen pedig ez a megnövekedett vagyonkoncentráció nyilvánvalóan nem lehet az egyéni és vállalati kreativitás, munkakultúra és versenyképesség-növekedés hozadéka. Ez a vagyonkoncentráció egyértelműen és teljes mértékben a politikai hatalom birtokában a közvagyont magánvagyonná tévő, azt a politikai-gazdasági elithez erőszakkal odaterelő, előre eltervezett folyamat következménye. Semmi okunk azt feltételezni, hogy akik ezt a folyamatot eddig a hatalmukkal, azaz a demokratikus felhatalmazással és a törvényhozói pozícióval visszaélve, teljesen koherens és konzisztens, szisztematikus rendszerben végezték, azok önként bármikor is felhagynának e rossz szokásukkal. Amíg ez az elit és konkrétan ezek a személyek vannak hatalmon, addig ez a folyamat nem fog leállni!

A folyamat – elméletileg - két esetben állhat le:

  1. Ha a „régi gárdát” leváltja idővel gyermekeik „új generációja”, akik – nemzetközi iskolázottságuknál és személyes tapasztalataiknál fogva nem egészen ugyanazon a szocializáción mennek keresztül, mint a vagyonszerző „ősök” és ezáltal más, teljesítményalapú stratégiákat kezdenek el követni. Azonban ez egy nagyon esetleges és akkor is csak hosszú időn át változást előidézni képes út lenne – ráadásul az „újak” közül is sokan dönthetnek úgy, hogy Magyarországot, mint többé-kevésbé „zárt rendszert” továbbüzemeltetve, tulajdonképpen nem is kell változtatniuk a stratégián, hiszen az nekik is ugyanúgy termel, mint az előző generációnak.
  2. A másik eset az, ha (akár egy gazdasági, majd abból kialakuló társadalmi kataklizmát követően) abból a közegből jönnek új vezetők, amely közeg – kisebbségként – már most is jelen van az országban és a magyar versenyszférában is, és amelynek élet-halál kérdés az, hogy Magyarországon is teljesítményalapon folyjon a lapok osztása. Ám ez a kisebbség ma még teljességgel szervezetlen – az ide tartozók jószerivel nem is ismerik egymást, nemhogy hálózatot alkotnának. Ráadásul e közegben is jelen van, éspedig nem is kevéssé az a két stratégia, amely folyamatosan amortizálja e közeget: a kivándorlás és az idomulás – ami kiegészül még két káros jelenséggel, az egész magyar társadalmat átható általános bizalmatlansággal és a „ki az okosabb?” pozíciójátékkal. E kettő pedig gyakorlatilag el is lehetetleníti a kooperációt egy, a kompetenciákon alapuló hierarchiában.

Minél inkább növekedni fog a(z elején még tervezett és a hatalmi pozíciók birtokosainak kedvező) leszakadás, annál inkább nő a rendszerrel elégedetlenek tömege. Minél többeknek fog „nem tetszeni a rendszer”, minél többen ébrednek rá arra, hogy ők a rendszer nettó vesztesei, annál inkább nő majd az apátia. Az apátia következtében fokozódik az összgazdasági teljesítménycsökkenés, hiszen az apatikussá vált társadalom nem innovál… Ez az összgazdasági teljesítménycsökkenés gyorsítja a lefelé haladó spirált, amelyben a magyar társadalom él… Majd pedig elkövetkezik a töréspont, amely igen rövid és bizonnyal kaotikus, sok veszteséggel járó periódus alatt felül fogja írni a jelenleg „végtelen ideig tartóknak” látszó folyamatokat.

…De van egy „második front” is, ahol a kurzus koherens módon igyekszik „fejlesztetni” az állampolgári passzivitást: ez pedig a demokráciával és a jogállamisággal szembeni bizalmatlanság és érdektelenség növelése. Ha egy politikai erő a teljesítményhiányos hatalmát akarja prolongálni, akkor nagyon fontos azt elérnie, hogy az állampolgárok ne tekintsenek a hatalommal szembeni eredményes (köz)érdekérvényesítés eszközeként-lehetőségként se a demokratikus intézményekre, se a jogra-jogállamra. Minden olyan lépés, amely relativizálja a jog erejét, növeli annak esélyét, hogy az állampolgárok ne is próbáljanak meg jogi procedúrák által gátat szabni az államhatalomnak és visszaéléseinek. És hasonlóképpen: ha az állampolgárok úgy látják, hogy a választásokat a hatalom úgyis manipulálja, eltorzítja az eredményt és eltávolítja azt a valódi népakarattól, akkor ez növeli a passzivitást.

Ha nem bíznak és nem bízhatnak az állampolgárok sem az államhatalmat gyakorlók jóhiszeműségében, sem a demokrácia és a jogrendszer eltérítetlenségében, sem pedig abban, hogy az államnak azok az intézményei, amelyek – elvileg, a deklarációk szintjén – függetlenek a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól, akkor onnantól kezdve úgy érzik: nem érdemes játszaniuk ezt az egész demokráciásdit – hiszen az csak arra jó immár, hogy a hatalmon lévők az állampolgári akaratra való hivatkozással azt csináljanak, amit csak akarnak!

…A kivéreztetve tartás miatti stagnálás következtébeni elerőtlenedés, a demokrácia intézményrendszerének manipulálása miatt a hatalom dolgai feletti kontroll lehetőségéből való kiábrándulás folytán megnövekvő állampolgári passzivitás: ebből egy olyan magyar jövő képe bontakozik ki, amelyben a tízmillió „egyes ember” nem tehet majd mást, mint hogy összehúzza magát és a fejére húzza a takaróját

 

4. Alternatív jövő – miképpen?

 

Valóban ez lenne a magyar jövő? Vagy van ennek reális alternatívája – és ha igen, akkor miképpen kell ezt az alternatív jövőt megteremteni?

A válaszhoz vissza kell térnünk az előadás elején említettekhez: a magyar és a „bezzegországok” tipikus szokásaihoz. Ez volt az a táblázat:

 

„Bezzegországok”

Magyarország

Mentalitás

polgári

uralmi

befektet

kivesz

fejleszt

fogyaszt

piacok felé

hatalom felé

gyarapodás

stagnálás

piac minősít

hatalom minősít

Üzleti stratégiák

önállóság

államhoz-párthoz kötődés

innovativitás

idomulás

hatékonyságnövelés

befolyásszerzés

versenyképesség-növelés

kapcsolatok kihasználása

Magyarország akkor lesz „bezzegországgá”, ha olyanok határozzák meg a közpolitika menetét, akikről fentebb azt mondtam, hogy számukra „élet-halál kérdés az, hogy Magyarországon is teljesítményalapon folyjon a lapok osztása”. Ha ezek nem szerveződnek életerős és cselekvőképes/programképes politikai erővé, akkor továbbra sem fog szerepelni semmiféle, a stagnálás állapotán változtatni képes tényező sem a „Nagy Magyar Egyenletben” – és így annak siralmas eredménye sem fog megváltozni!

A Fidesz 2009 őszén meghirdette a „centrális erőtér” politikai-hatalmi programját – és azt a magyar társadalom és a magyar versenyszféra érdekei ellenében következetesen meg is valósította. Azt kell mondjam, hogy tekintettel a sajnálatosan demokratizmushiányos magyar mentalitásra, a centrális erőtér, mint módszer, még akár jól is jöhetne – ám hasznos csupán akkor lehet ez a módszer, ha annak egyetlen célja a magyar közgondolkodás polgárosítása. A 21. században a társadalmi, gazdasági és vállalati sikerhez csak a tudásalapú kapitalizmuson keresztül vezet út. Ehhez viszont polgári, azaz teljesítményalapú játékszabályok kellenek, ugyanis ettől eltérő közegben nem életképes. Bármely más, ettől eltérő modellt választ a magyarság, azzal maga dönt a leszakadása mellett. Lehet őrizgetni „a létezés magyar minőségét” (ahogy azt Orbán nevezte), ám akkor ez a bizonyos „minőség” a tengődés lesz!

Ma Magyarországon rengetegen akarnak maguknak úgy nyugati életszínvonalat, hogy ehhez keleti módszereket akarnak felhasználni. A politikai elit és a gazdasági elit igen tekintélyes hányada a személyes kapcsolatok és kölcsönös függések „sztyeppei módszerét” kombinálja a hatalommal-befolyással való brutális visszaéléssel, a „köznép” pedig az idomulás és engedelmesség „muzsiktempója” révén remél némi kis egzisztenciális biztonságra szert tenni, azt „kiérdemelni”… A helyzet az, hogy a történelem nem ismer arra példát, hogy ebből a kombinációból bármi jó is származott volna össztársadalmi szinten. Ma a sikert és a jólétet a versenyben való sikeresség, azaz a hatékonyság és az innovativitás biztosítja - vagyis csupa olyasmi, aminek totális ellentéte az a kontraszelektív pozícióosztás, amelyre a magyar társadalom alapoz.

 

5. „A hitel híja minden mozgást elakaszt”2

 

Mi az, ami egy társadalomban mindennek az alapja – és amiből a magyar társadalomban fél évszázada sosem állt annyi rendelkezésünkre, amennyit mégis elfogyasztottunk?

Az erőforrások. Magyarország gazdasága immár fél évszázada nem képes ellátni a magyar társadalmat annyi erőforrással, amennyit az reális keretek között igényelne és amennyit felhasznál. Vagy hitelből fedeztük az előállított erőforrások és a jogos szükséglet közötti különbözetet – ez vezetett a Kádár-korszak óta „lerázhatatlan” eladósodáshoz –, vagy pedig restrikcióval hoztuk időleges egyensúlyba a kettőt. Világos, hogy egyik út sem kívánatos, mert egyik sem képes egy fejlődő, jólétben élő ország alapját adni.

Az erőforrások a gazdaságban keletkeznek – annyi, amennyit az adott társadalom általános technológiai színvonala, munkakultúrája, tudásszintje, tőkeellátottsága és persze mentalitása mellett előállhat. A szocializmus évtizedeiben mindezek nem alakulhattak szabadon, erős ideológiai kontroll valósult meg. Ez lefojtotta a kreativitást, az innovációt, amely komoly technológiai lemaradáshoz vezetett. A munkakultúra ugyan lényegesen „iparibbá” vált, mint amilyen a II. világháborút előtt volt, tömegesen váltak ipari munkássá azok, akik azelőtt csak a mezőgazdasági munkát ismerték. És ugyan jelentős részük városi lakossá is vált, ez mégsem jelentett sem igazi munkakultúra-váltást, sem mentalitásváltást, sem pedig polgárosodást. Nem volt jellemző, hogy az életmód- és munkatípus-váltás együtt járt volna a döntési kompetencia növekedésével – hiszen az új, szocialista-kollektivista társadalom is felülről vezérelt volt. Még a szocialista iparban „menedzserré” vált szakértelmiség sem viselt a nyugati vállalati menedzserekéhez fogható döntési felelősséget – hiszen tervgazdálkodás folyt – és így nem is tanulhatta meg azt a fajta önálló szervezni-vezetni tudást, amely az „igazi” menedzserek sajátja és nem viselte olyan mértékben önálló döntései következményeit sem. Pontosabban: éppen annak voltak (negatív) következményei, ha „önállóskodott”. A szocialista menedzserek zöme is csupán egyfajta „hivatalnok” volt.

…És amikor eljött az igazi menedzserkedés lehetősége, a ’80-as évek végén, akkor ott állt egy teljes társadalom gyakorlatilag mindenféle komolyabban vehető „tőkés tudás” nélkül. Nem léteztek olyan természetes és általánosan elterjedt társadalmi pályák, amelyeket bejárva fel lehetett volna szedni azokat a (nem csupán elméleti) menedzsment-ismereteket, amelyek legalább megközelítőleg versenyképessé tették volna a magyar váltakozások vezetőit és tulajdonosait a régen polgárosodott társadalmakban felnőtt és tevékenykedő kollégáikkal.

 

6. „Fogalmuk sincs az uralkodásról”3

 

Magyarországon sem a társadalomban, sem pedig a vállalkozói rétegben nem jellemző a tudatos előretervezés: ez egy „máról holnapra élő” társadalom volt, hosszú századokig. Nem léteztek polgári pályák, minták – ezeket rendre megszakították és elsöpörték a történelmi körülmények. Ez az igazi a legmélyebben fekvő oka a magyar versenyszféra általános versenyképtelenségének, gyenge teljesítményének - és az innováció hiányának is, hiszen innováció csak ott van, ahol hosszú távra tervez és tervezhet a vezetés. Aki erőforrásokkal akarja gazdagítani a magyar társadalmat, aki gazdasági fellendülést szeretne, az, ha birtokolja az állam eszközkészletét, nem „direkt” gazdaságfejlesztést kell, hogy csináljon – hiszen az eleve lehetetlen a hiányzó vállalkozói mentalitás és tudás híján. Ha jóval több erőforrást szeretnénk, akkor jóval több jól szervezett, sikeres és versenyképes, a saját lábán szilárdan álló vállalkozásra van-lesz szükségünk. Az „állami vállalkozás”, az államosítás és a „nonprofit rendszerek”, mint általános irányvonal, nem működőképesek, hiszen épp az önállóságot, a polgári kezdeményezést és a motiváltságot ölik meg. Nem létezik a világban olyan sikeres, stabilan jól menő-jól működő társadalom és gazdaság, amely ne a szabad, polgári, kapitalista vállalkozásra alapozna. Azok a társadalmak és gazdaságok pedig, amelyek jelenlegi jólétüket vagy egy-egy természeti erőforrásnak (legjellemzőbben olajnak-gáznak), vagy pedig egy-egy speciális geopolitikai helyzetnek köszönhetik (mint pl. Szingapúr), valójában és végső soron szintén a fejlett, magasan polgárosult jóléti társadalmak által finanszírozottak – hiszen az azokban létrehozott erőforrások és fejlett technológia tartják életben őket. E fejlett társadalmak fogyasztása-fogyasztói híján rájuk és nyersanyagaikra sem lenne szükség. (Még az sem tartaná életben-mozgásban e „nyersanyag-jóléti” gazdaságokat, ha exportjukat átterelnék pl. Ázsia feltörekvő gazdasági nagyhatalmai felé, hiszen Kína és India iparának igazi végfogyasztói is az euro-atlanti államok: azok vásárlóereje – no meg az onnan érkező technológiai innováció – nélkül e nagy és látszólag „mindenható” gazdaságok egykettőre befagynának!)

Magyarország, mint csekély belső piaccal rendelkező, nyersanyag- és energiaszegény ország egyszerűen nem választhat más utat a jóléthez, mint az innovatív-kreatív, tudásalapú, jól szervezett-jól menedzselt, nagyon hatékony vállalkozások világa.

Ha megkérdezzük az embereket, hogy ennek a világnak a valósággá válásához mi hiányzik a leginkább, akkor rendre azt a válasz kapjuk, hogy „a pénz”, azaz a tőke – ám ez sajnos nem ilyen egyszerű. Valójában a tudás és a vállalkozói ismeretek és készség hiányzik, illetve maga a vállalkozói mentalitás. Ha van teendőjük az eljövendő kormányoknak és parlamenti többségeknek az ország erőforrásokban való gazdagabbá tételéért, akkor az nem más, mint a társadalom korszerű tudáshoz juttatása és a vállalkozók menedzsment-ismereteinek fejlesztése.

A korszerű tudáshoz juthatás érdekében sürgősen vissza kell fordítani azokat a folyamatokat, amelyeket az utóbbi három évben a jelenlegi kormány a közoktatásban-felsőoktatásban beindított. Mondhatni: vissza kell fordítani a pénzfolyamot a stadionok felől az iskolák felé. De ez még nem elég – hiszen akkor csak egyszerűen reprodukálnánk azokat a korántsem üdvözítő állapotokat, amelyek a „tudatos iskolarombolás” előtt léteztek: alacsony presztízse miatt egyre kontraszelektáltabbá váló pedagógustársadalommal, merev, nem igazán kompetenciafejlesztő iskolarendszerrel és olyan sokszor elavult tudást, rég elmúlt műveltségideált továbbadó tananyaggal, sokszor leromlott oktatási infrastruktúrával. Mivel a tudás elengedhetetlen feltétele a világban zajló és a jövő stabil sikerességét garantáló technológiai forradalomban való részvételünknek, így ha van „stratégiai ágazat” Magyarországon, akkor az az oktatás. Ezért nem szabad sajnálnunk innen a pénzt.

 

7. „Mindég jó és körültekintő törvényeik voltak és azokat mindég megtartották”4

 

…Ám hiába költünk sok-sok milliárdot évente az oktatásra és hiába lesznek így jólképzett, korszerű tudással bíró fiataljaink: ha nem lesznek jól működő, innovatív vállalkozásaink, éspedig tömegével, akkor ezek a kiképzett emberfők vagy munkanélküliek lesznek, vagy országelhagyók. Őket akkor tarthatjuk itthon és akkor térül meg az oktatásba fektetett tőkénk, ha a másik fontos területen is előbbre lépünk: a vállalkozói kompetenciák területén.

Eddigi kormányaink rendre „vállalkozásfejlesztésben” gondolkodtak: állami forrásokkal, kedvezményes hitelekkel, állami szervezetek által organizált piacépítéssel, exportlehetőségekkel próbáltak fellendülést elérni. Ám ez csak annyit ért, mintha a régi motorba öntünk új olajat. Hiába a kedvezményes források, ha nincsenek olyan végiggondolt vállalkozások, ahol az üzleti terv nem csupán egy-egy „nagy ötletből” áll, és ha a „vállalkozás” csupán az egykettőre – és gyakran mások kárára – történő meggazdagodást szolgáló eszköz, nem pedig egy tudatosan, polgármódra felépített jövő.

Az állam feladata nem az, hogy vállalkozásokat fejlesszen – hiszen ez egy tőkés gazdaságban a kezdeményező polgárok dolga – hanem az, hogy ha az adott társadalom még nem, vagy csak kevéssé polgárosult, akkor terjessze-oktassa a vállalkozásszervezést és-irányítást. Adhat ugyan támogatást, ám csak akkor, ha a támogatott előbb elsajátította a sikeres vállalkozáshoz elengedhetetlen tudnivalókat. Az államnak egy olyan helyzetben, mint amilyenben a jelenlegi magyar társadalom van, a „vállalkozófejlesztés” a feladata.

Akkor lesznek sikeres vállalkozásaink és világviszonylatban is kurrens termékeink, ha lesznek, éspedig tömegével, igazi, nem az államtól „megoldást” és támogatást váró vállalkozóink.

Az állam megoldani nem tudja azt, hogy fussanak a vállalkozások, de akadályozni igen! Ha az állam és a gazdaságpolitika hektikus, akkor nem lehetséges kiszámítható, megalapozott üzleti terveket készíteni – ezek hiányában pedig a vállalkozás jövőjét, innovációját, finanszírozását, piacépítését tervezni. És ha ezek ellehetetlenülnek, akkor maga a vállalkozás lehetetlenül el: nem csak egy-egy vállalkozás, hanem általában az adott országban működő vállalkozás lehetősége. Ráadásul a hektikus állam a közbizalmat is rongálja – márpedig kapitalista vállalkozás kölcsönös bizalom nélkül nem működhet. Lehessen bízni abban, hogy a keretek és szabályok szilárdak, hogy azokat egy erőszakos, magát mindenhatónak képzelő állam nem ráncigálja a pillanatnyi érdekei szerint. Éppen ezért – hogy lehessenek tervezhető vállalkozások, azokból pedig többlet-erőforrásaink – Magyarország leendő kormányának meg kell hirdetnie a bizalmon alapuló politikai és gazdasági rendszert! Partneri viszonyt kell kezdeményeznie a társadalommal és a vállalkozásokkal. Az állam – és a vezető - ne akarjon se mumus, se mindenható lenni: az egyik megbénít, a másik szétzilál

 

8. „Egyszerűség, cifraság nélkül.”5

 

Vannak sokan, akik úgy szeretnének „egyszerű életet” maguknak, hogy minden bonyolultabb probléma megoldását odatestálnák az államra. És vannak is bőven olyan politikusok, akik vállalkoznak is erre, akik azt ígérik, hogy elég csak rájuk szavazni és minden egyszerűvé válik az egyszerű embereknek. Most is épp ilyen politika folyik az országban.

Az eredményt – vagy inkább következményt – láthatjuk: az állam nem oldja meg az életünket.

Az állam nem lehet ott minden családban, nem lehet ott minden vállalkozásban, hogy helyettünk mérlegelje a lehetőségeket és döntsön. Az állam csak távolról, durva becslésekkel képes a világot érzékelni és emiatt egyszerűen képtelenség az, hogy jó, személyre és helyzetre szabott döntéseket hozhasson. Az állam csak általánosságokban képes cselekedni: nem azt mondja, hogy a te vállalkozásoddal foglalkozik, hanem „a vállalkozásokkal” – pedig nyilvánvaló, hogy a többszázezer magyar vállalkozás többszázezer egyéni helyzetet jelent… Az állam csak „általában az oktatással” tud és akar foglalkozni, de nem lehet képes minden gyerek, minden fiatal egyéni képességeit, érdeklődési körét precízen feltérképezni és ezt, mint valami gigaadatbázist, „összefésülni” a bel- és külföldi tanulási és elhelyezkedési lehetőségekkel, életpálya-esélyekkel.

Én egy olyan államban tudok csak hinni és csak olyan politikus szavát veszem készpénznek, amely-aki nem tartja magát mindenhatónak és nem is akarja azért magához vonni az összes döntési hatáskört, hogy ezáltal viselkedhessen minden(t meg)hat(ároz)óként. Csak a vallás(ok) istene(i) mindenható(k) – de XXI. századi politikusként nem az a feladat, hogy istent játsszunk.

Politikusként csak annyi a feladat, hogy felmérje a lehetőségeket és azok közül a lehetséges legjobbakat válassza ki és ezekből építsen közpolitikát. Az a feladat, hogy ne használjon olyan eszközöket, amelyek még soha és sehol sem működtek – és pláne ne erőltessen ilyeneket a társadalomra.

Tudom, hogy Magyarországon sokan azt várják, hogy „mondjon meg mindent a politikus”: olyan politikusra vágynak sokan, akinek ott a kezében a Bölcsek Köve. 2010-ben is épp egy magát ilyennek beállító politikusra szavaztak sokan, mert hinni akartak abban, hogy a XXI. században is lehet valaki polihisztor.

Nos, nem lehet – mert a világunk már nem fér el egyetlen fejben.

A XXI. század világa, társadalma, gazdasága nagyon összetett – de éppen ez az összetettség, ez a sok-sok pontból kiinduló kreativitás és innováció, a sok-sok elképzelés adja az erejét, a gazdasági alapjait. Aki egyszerűségre vágyik, annak el kell fogadnia a szegénységet is, aki egyszerű világot ígér, jó populista módjára, az valójában a nyomorba hívja a népet!

 

9. Eligas quem diligas!6

 

Íme, a két politikai ajánlat:

  1. A felelős és polgári, amelyben az összetettség lehetőségeket jelent arra, hogy minél több fejből minél több jó ötlet pattanjon ki, és hogy ezek az ötletek a sokféleségben többnyire működhessenek is, gazdagítva minket. A tapasztalatok, tények azt mutatják, hogy minden sikeres „bezzegország” éppen ilyen világ.
  2. Azoké a politikusoké, akik bármikor megígérik az embereknek azt, hogy ők képesek egyszerűvé, áttekinthetővé tenni a világot és levenni az emberek válláról a döntés felelősségét ebben a bonyolult világban. Ám a helyzet az, hogy az így berendezett országok - „kis világok” - valójában nem egyszerűek, hanem kaotikusak és súlyos, elfojtott ellentmondásokkal terheltek, ahol a kreativitás és a kezdeményezőkészség előtt számos „állami sorompó” áll. Így az innováció lelassul, ellehetetlenül és kikerülhetetlenül válik államhatalmi érdekek és döntések tárgyává. Ezekben a kis világokban a dolgok értéként az szabja meg, hogy mennyiben segítik és mennyiben akadályozzák az államhatalmat birtoklókat – hiszen ők döntenek mindenben és ezek a döntéseik óhatatlanul is önérdek-vezéreltek szoktak lenni.

A politikus feladata nem az, hogy mindent eldöntsön, hanem az, hogy amiben szükség van az állami szabályozásra, abban célszerűen, áttekinthetően és a közérdeket képviselve döntsön. És amikor dönt, akkor ne a benne élő hitek vezessék ebben, hanem a valóság minél teljesebb ismerete. Lehet, hogy valakinek a szívéhez a futball közelebb áll, mint a géntechnológia – de ez még nem ok arra, hogy az államhatalom birtokában a futballstadionokat és ne a géntechnológiát oktató egyetemi tanszékeket fejlessze.

…És ha már a személyes hiteknél tartunk: engem sosem érdekelt, hogy ki miben hisz, ha attól függetlenül kész volt célszerűen együttműködni másokkal. Általánosságban: az államnak nem feladata az, hogy megszabjon valamiféle „állami hitelveket”. Nem az állam dolga, hogy megmondja, mi tartson össze egy népet, egy közösséget. Még csak az sem feladata, hogy „rangsoroljon” az egyes (nem destruktív) közösségeket összetartó eszmék, világnézetek, dolgok és célok között. A hatalom nem arra való, hogy mások fejéből „kiverjünk” nekünk nem szimpatikus gondolatokat és helyükre a mi hitünket ültessük be. Nem hiszek az állam által átnevelt állampolgárban: a történelem azt mutatja, hogy minden, a polgárai átnevelésével foglalkozó állam súlyosan mulasztott más, fontosabb és hasznosabb területeken. Nem tudom elképzelni, hogy attól hogy valakiből nacionalista-konzervatív-keresztényt nevel az iskola, az illető színvonalasabb termelőmunkát fog végezni, vagy jobban tanítja majd a matekot a suliban, mintha ateista, liberális és Európa-polgár lenne. Higgyétek el: nem ilyesmiken múlik a dolog! Akik mindenáron a saját elveiket igyekeznek kizárólagossá tenni az államhatalom eszközeivel, azok ezt azért csinálják így, mert sejtik, hogy önmagukban az elveik sem nem elég meggyőzők, sem nem elég vonzók, és az sem bizonyítható tényekkel, hogy ezek az elvek sikeresebb társadalmat és jobban működő gazdaságot eredményeznek.

Ha egy elv jó, akkor az magától terjed el: az emberek azért kezdik követni, mert az eredmények ezt igazolják. Így terjedt el a szabadság elve: mert a szabad emberek közösségei sikeresebbek, mint az „állami rendszerekben” élő társadalmak.

 

 

 

1 Gandhi egyik mondása – 1940-es évek eleje

2 Széchenyi István: Hitel – 1830

3 Friedrich Dürrenmatt: János király, Pandulpho bíboros szavai (ford.: Görgey Gábor) – 1963

4 Mikszáth Kálmán: A fekete város, az író jellemzése a szász polgárokról - 1910

5 Szalamiszi Epiphanus: Ancoratus – i. sz. 392

6 „Válaszd ki, kit szeretsz!” – latin közmondás

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr755885087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamas11 2014.03.30. 10:29:26

egyetértek az elemzéseddel, csak arra emlékeztetnék, hogy nincs deszkakerítés a jelen folyamatok, és a jövőkép fenyegetései közt.
Amit kilátásba helyezel a vesztes stratégiák útját járva, az már bekövetkezett, folyamatban van. Nem élhetsz figyelmeztetéssel és ténymegállapítással egyszerre.
A kötelező optimizmus sugallja tán?
"már százszor megmondtam, hogy semmit se mondok kétszer"

nevetőharmadik 2014.03.30. 15:07:10

@tamas11: No igen, javában benne vagyunk, de talán még nem teljesen menthetetlen vagy visszafordíthatatlan a helyzet. Szerintem Moin Moin nem egyszerűen figyelmeztetni akar, hanem ráébreszteni is, mert bár jócskán benne vagyunk már, még messze van az alja.

Moin Moin 2014.04.01. 23:22:36

@HaFr:

Nyugi, a gépen voltam - és der Mann sei am Münchner Flughafen festgenommen worden!

...De arról fogalmam sincs, hogy miért kellett magad koszovói menekültnek álcázni?

nevetőharmadik 2014.04.07. 21:39:54

Nnna... itt egyelőre nincs hogyantovább-poszt, szóval ehhez írom :)

A választási eredmény az, ami, de megtudtunk egy elképesztően fontos dolgot: a Fidesz elérte politikai potenciálja végső határát - sőt, már leszállóágban van!

Vesztettek több, mint 600 000 szavazót ÚGY, évtizedek óta nem látott hatékonyságú propagandagépezetet építettek ki, és mind retorikában, mind politikai cselekvésekben kimaxolták a populizmust. Úgy mosták a népesség óriási részének az agyát, ahogyan nem szégyellték (és nem szégyellték). Ez a gépezet bár látszólag mindent visz, valójában mégis megbukott, hiszen a Fidesz támogatottságát nem tudta növelni, sőt. Bebizonyosodott, hogy a Fidesz a nyílt diktatúrán innen minden elképzelhetőt beleadva ennél többre egyszerűen nem képes. Többé már nem lesz képes a támogatottságát megnövelni (igaz, a meglévő támogatóit valószínűleg menthetetlenné fanatizálta, de ez olyan szempontból jó hír, hogy velük nem kell foglalkozni, csak konstans körülményként kezelni).

Sokan csak megsemmisítő vereséget látnak itt, én azonban elképesztő lehetőséget! Egy óriási, többmilliós, szabad politikai "piacot", amiből a legfőbb ellenség, a Fidesz már nem tud kiharapni többet. Szinte védett piac! Eddig csak sejthettük, hogy így van, most a választások számai már bizonyítják is ezt. Nem beszélve arról, hogy ebből a piacból a régi-új baloldal sem tud lényegesen nagyobb szeletet kihasítani, egyedül talán a Jobbiknak van még növekedési potenciálja.

Amióta - és amíg legalább formálisan - demokrácia van, talán még soha sem volt új formálódó erőnek ilyen kedvező helyzete. Persze, tudom korlátozott nyilvánosság, meg minden, de a legfontosabb: a szavazók nem foglaltak! Nem elcsábítani kell őket, nem kell a többi párttal harcolni értük. Egy feladat van: hiteles és vágyható alternatívát nyújtani nekik.

Igaz, ez óriási és nagyon nehéz feladat, de elképesztő eredményekkel kecsegtet. Belátom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az általunk kínálni óhajtott politikai "termék" sikeres lesz. Csak jól lehet megcsinálni, de a "jól csinálásnak" talán még soha sem volt ekkora jutalma.

Fölösleges gyászolni, amikor van miért lelkesnek lenni!

stone pit(er) 2014.04.08. 10:20:35

@nevetőharmadik:
Szia!
Mi a véleményed a matematikáról?
No, szóval: A Fidesz birtokol és négy év múlva is birtokolni fog bő 2 millió szavazót. A Jobbik birtokol 1 millió szavazatot és Ők a híveik szemében még "ártatlanok" Az MSZP öregjei akkor is vannak 500 000-n ha a padlást is le kell értük söpörni. Ha 75 százalékos a részvétel, akkor bő 6 millió ember megy el szavazni. Ennél több nem igen lesz egy "stabil demokráciában" (mi még oda tartozunk az EU-nak is hála). 2,5 millió emberrel légyőzheted a Fideszt, de akkor minden más ember rád szavaz! És akkor nem vettük azt számításba, hogy a közvélemény kutatok eredményei hatására a Jobbikból is átszavazhatnak a Fideszre
a "kisebbik rossz" elmélete mentén. Persze ekkor már az MSZP is fogyna, hasonló okból. És akkor ott vagy, hogy az egykulcsos adó nem is rossz, nem is jó. Nyugdíj pénz már nincs. Stb. Mivel akarsz gyűjtő párt lenni. Sok zöldséggel? Az igazsággal? Fájni fog, de valódi polgárok leszünk? Milyen jó lesz ez neked kedves választó, de a rezsid egy hamisság, a bankszerződés meg egy jogos alapokon nyugvó megállapodás? Talán bejön. De a Fidesz zöldsége van olyan, mint a marihuána. Hamis, de amíg szedem addig jó.

nevetőharmadik 2014.04.08. 12:34:08

@stone pit(er): Igen, mint írtam, ez óriási és nehéz feladat, és a "termék" sem biztos, hogy kelendő.

De: nem kell félni az igazsággal való próbálkozástól. Az igazságot elfedni szándékozó hazugságok (lásd rezsicsökkentés) elérték a maximális teljesítményüket. Akikre ezek a hazugságok hathattak, azok már elmentek szavazni. A megoldás, ha van (nem biztos), a maradékban van. Épp ez a lényeg, hogy végre le lehetne számolni azzal az előfeltevéssel, hogy csak populizmussal és szociális demagógiával lehet Magyarországon érvényesülni, mert szemmel látható, hogy a maradékra ez még sincs hatással.

És nem csak kellemetlen igazságok vannak. A társadalomban rengeteg jogos sérelem gyűlt fel, amikre válaszolni kell. Eddig ezt csak a Jobbik tette meg (olyan válaszokkal, amilyenekkel).

Még egyszer: mindaz, amit írtam, nem azt jelenti, hogy séta-galopp egy új ellenzéki erő összerakása és győzelemre vitele. Sőt, valószínűleg nagyon nehéz lesz érvényesülni, és az is valószínű, hogy nem sikerül. A számok, amiket írtál, igazak - azonban piaci rés egyértelműen van. Nem lehet azt mondani, hogy ezzel a néppel nem lehet mit kezdeni. Az, hogy a Fidesz mindent letarolt és az egész népet meghülyíti, tévedés. Sokat ugyan, de még többet nem.

stone pit(er) 2014.04.08. 12:56:56

@nevetőharmadik:
Igazad van! Csak is az igazsággal szabad nekifeszülni a következő választásnak. Nem is tudnám a szívem adni egy maszatolós katyvaszra. Csak arra céloztam, hogy nehéz az őszinte, szakszerű beszéd mögé ekkora tömeget állítani.
Bizony a Jobbikkal is le kell ülni vitatkozni. Kijelenthető, hogy bizonyosan eltérő megoldásaink vannak egy problémára, de az Ő általuk felvettet probléma létezik. Még akkor is, ha diagnosztikai módszereik sem tökéletesek. Az pl. senkit sem győzött meg (hiszen legfeljebb csak ezt hallották), hogy a szegregált iskola nem megoldás. Attól még úgy érzi, hogy a gyerekét megfélemlítik az iskolában és erre nem adott választ csak a jobbik. A legegyszerűbb példákra sem figyel. Vitatkozni, tisztelettel. Megértem a politikusaikkal szembeni ellenérzést, de Ők csak képviselnek 1 millió embert. Ha a társadalmi folyamatokról szóló vitából rekesztik mi őket, az pont úgy nem más, mint az MTV-ből "kirekeszteni" az ellenzéket.
Igen, a néppel akkor is kell valamit kezdeni ha nehéz. Mi végre akkor ez az egész ha nem a népet akarjuk a jótékony tanulás ösvényén tartani? Elbotlani, elkanyarodni szabad. A nép egyáltalán nem ostoba. Egy..ügyü, de hát mindenkinek a maga problémája, egója a legfontosabb. Ha meg valaki nem tudja elmagyarázni, minek mi az ára és milyen haszont várhatunk érte (win-win érzést átadni), azért az nagymértékben hozzájárul a sikertelenségéhez.

stone pit(er) 2014.04.08. 13:07:15

@stone pit(er):
Mindenesetre a rezsire, vagy még egy-egy kiemelt témára mutogatni az eredmények láttán marhaság. Ezt biztosan tudtunkra adták az arányok és az eloszlás. Igen, lejt a választási rendszer, de ez még bőven demokratikus, és az eredménybe most nem ez szolt bele igazán. Inkább azt magyarázza el a jövő ellenzéke, hogy ha módja lesz változtatni milyen módon szeretné azt elérni, hogy a valós választói számarányokhoz közelebb álljon, de a hatásai egyszerre segítség az újonnan formálódó alakulatokat és akadályozzák meg az ebből csak hasznot akarok indulását.

nevetőharmadik 2014.04.08. 22:07:23

@stone pit(er): Ráadásul lehet itt mondogatni, hogy mennyire maga felé hajlott a Fidesz keze (a.k.a. csalt), semmilyen választási rendszerben nem tudott volna nyerni az ellenzék. Ezt a tényt kellene előbb feldolgozni.