2014.02.27. 01:31 Szerző: Moin Moin

Győzhetett volna az ellenzék?

Hullák.jpg

„Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

Ézsaiás próféta könyve, 40. fejezet, 30-31., Károli Gáspár fordítása - 1586

 

Talán furcsa, hogy a címben máris múlt időben szerepel az ellenzéki győzelem lehetőségének kérdése: mintha ez a poszt már a választások után, az eredmények ismeretében íródott volna. Időutazók nem vagyunk, de a választások eredménye már tudható e nélkül is – és tudhatók az ellenzéki kudarc okai is. Tudható az is, hogy mit kellett volna tenni ahhoz, hogy ez ne így legyen – és persze az is tudható, hogy miért volt erre képtelen az a társaság, amiket még vagy negyven napig „Összefogásnak” neveznek (utána meg valószínűleg Szétszaladásnak).

Alapvetően: mindig az győz, aki szervezettebb, jobban vezetett, akinek (legalább önmaga előtt) egyértelműek a céljai, és aki kellően magabiztos és határozott. E tényezők nélkül lehetetlen győzni – és e tényezők mindegyike hiányzott és hiányzik ma is az Összefogásból és annak minden egyes pártjából és minden egyes vezetőjéből.

Ez a társaság – amely évekkel ezelőtt szétszakadt, egymásnak esett, majd az utolsó utáni pillanatban ismét egymáshoz gravitálódott – tulajdonképpen két évtizede nem tudja, hogy ki-mi is lenne ő. Vannak szlogenek - balosság, társadalmi szolidaritás, Európa, demokrácia, jogállam, piacgazdaság, stb. -, ám e szlogenek messze nem tükrözték és ma sem tükrözik e társaság valóságos elképzeléseit, céljait és mentalitását. Mert ha ez utóbbiakból kellene jelszavakat alkotniuk, akkor valószínűleg az önzés, a kontraszelekció, a bezárkózás, a pozíció- és jövedelemféltés, a koncepciótlanság, a modernitás meg nem értése lennének ezek a jelzők. (…És hogy mégiscsak meg lehessen őket különbözteti a Fidesztől, jönnének még az ott nem jellemző tulajdonságok, mint a fegyelem hiánya, a hatékonytalanság és a szervezetlenség. Ez is csak magyar közegben fordulhat elő: hogy az egyik politikai erő azáltal legyen mégis vállalhatóbb és kevésbé veszélyes a másiknál, amiben rosszabb amannál!)

Ma – és már jó ideje – azzal, hogy a baloldal szocializmus-korabeli nosztalgiákat ébreszt a 60+-osok egy részében, képtelenség megszólítani és bevonzani azokat, akiknek nem számít a 3,60-as kenyér feelingje. Az is kevés, hogy ígérik azt a modernizációt, amelyről maguk a baloldali vezetők is félnek a lelkük mélyén. Az sem elég, hogy „nyugatosnak” látszik valaki – pl. Gyurcsány, vagy Bajnai -, mivel ez a nyugatosság csupán külsőség: ha valóban azok lennének, akkor mindenek előtt hinnének a nyílt teljesítményversenyben, aminek viszont szignifikáns jele az lenne, ha nem csupa „régi elvtárs és haver”, „bizalmi embereik” alkotnák a pártjaik vezetését, hanem minden egyes fontos funkcióban az arra objektíve legalkalmasabb személy lenne. …Ez nincs így és ennek más oka nem lehet, mint az, hogy e vezetőkben valójában nem él a hatékonyság, az objektivitás és a teljesítményalapúság: valójában ők is a kontraszelekció, a „jó kapcsolatok” és a „holdudvar” termékei és továbbörökítői.

…Innentől kedve az egész „Miért nem sikerült az ellenzéknek?”-kérdés már csak puszta formalitás: hát persze, azért nem, mert nem voltak hozzá sem elég tehetségesek, sem eléggé a valódi képességek és tudás alapján szelektálók – ezek következtében pedig kívül rekedt a szervezeteiken az innovativitás, a kreativitás, a teljes konstrukcióban való gondolkodás képessége és persze az önreflexió is. A Fidesz lehet, hogy aljas, de tehetségesen, szervezetten, következetesen és fegyelmezetten az. Az Összefogásbeliek pedig lehet, hogy el is hiszik magukról, hogy ők valóban „más minőséget” képviselnek, egy modernebb, demokratikus Magyarországot, amelyet szakértelemmel szervez a politika, és amelynek a gazdasága nem a mutyin alapszik – ám mindez hiába, ha egy ilyen Magyarország vezetéséhez, megszervezéséhez és irányban tartásához ők kevesek, ha valójában nem is értik, mi minden és milyen széles összefüggésrendszerben kellene ehhez.

A magát demokratikus alternatívaként hirdető ellenzék képtelennek bizonyult a pontos feladat megfogalmazására és az abból következő munka leosztására és véghezvitelére is. Legfeljebb egyesek és legfeljebb részleteket fogtak fel ebből. A demokratikus ellenzék – az Összefogás pártjai – nem voltak képesek majd’ négy év alatt elkészíteni a modern magyar társadalom terveit, holott ennek elkészítése az alapja minden egyéb, remélt sikernek és pozíciónak. Mert hiába szeretnénk mi Magyarország vezető politikai ereje lenni és hiány akarok az ország miniszterelnöke lenni, ha nem tisztáztam azt, hogy pontosan minek is akarok az élére állni? „Hívlak titeket!” – jó, de mire? „Támogassatok!” – jó, de miben? Orbán tudott olyan módon hívni és kérni sokakat, amely mód és cél rájuk hatott is – az összefogók közül viszont senki sem „lőtte be helyesen” sem a célt, sem a célcsoportokat, sem a hívószavakat: nem csináltak politikát!

Meg kellett volna szólítaniuk azt a hiányzó több mint egymillió embert, akikkel most le vannak maradva a Fidesz mögött – de nem mérték fel azt, hogy erre a hiányzó tömegre mi minden hathat vonzóan. Azt sem mérték fel, hogy ez a tömeg messze nem egységes – noha van egy „legnagyobb tömbje”: az igazi nyugatosságot akaróké, azok, akik az egész életüket a jól teljesítésre tették fel. De éppen ezek szemében voltak a leghiteltelenebbek azok a baloldali politikusok, akikre egyáltalán nem a jól teljesítéshez kötött egzisztencia életstratégiája volt a jellemző. Bajnait sokan még el is fogadták volna effélének – ám csupán a válságkezelő miniszterelnöki egy évéből kiindulva, és amikor „jöttek az infók” Bajnai valóságos, immár politikai vezetői kvalitásairól, akkor nagyon hamar odalett a nimbusza! A „Majd ő megoldja…!”-ból gyorsan lett „Pöcs!” és attól, hogy Bajnai beszélte a technokraták nyelvét („forint fillérre…”), még nem valódi technokrata módjára gondolkodott, hanem nagyon is „szoci módra”, aki kis alkukkal képzeli el az érvényesülést.

A Fidesz végig lépéselőnyben volt – és nem csupán az elmúlt szűk négy évben, hanem valójában már 2006 nyarától kezdve, amikor elkezdte részletekbe menően felépíteni a maga többlépcsős és többkomponensű stratégiáját. (E stratégia előzményei pedig részben még az 1990-es évek közepére, az „ideológiai pálfordulásra”, részben a 2002-es választási bukást követő hónapokra, a „formális hatalomtól független spirituális hatalom” doktrínájáig nyúlnak vissza – de ez most nem témánk.) A Fidesz azért volt lépéselőnyben, mert volt stratégiája – míg a baloldal csak taktikázgatott, azt is jórészt egymással. Marakodó őrmesterekkel az élen vonult a megtépázott, elbizonytalanodott sereg egy „Napóleon” és a „Grande Armée” ellenében…

…Na, ezért írhattam le bátran a poszt címében azt a megelőlegezett múlt időt!

De a saját gyengeségein és fogyatékosságain kívül és a Fidesz-stratégia létén és működésén túl voltak még egyéb, az Összefogás pártjai ellen ható tényezők is: ezek alapvetően azok a politikai erők és hatásuk, amelyek a „sem nem Fidesz-sem nem szocik”-létre alapozták a legitimációjukat: az LMP és a Jobbik léte és hatása.

Az LMP, ez a „gyakorlati működését” tekintve Fidesz-szatellit, végül is betöltötte a funkcióját: az a „verbális agresszió”, amellyel az elmúlt ciklusban ez a párt a Fideszt támadta és az a gyakorlati obstrukció, amellyel következetesen kerülte el a baloldallal való tényleges együttműködést, képes volt elegendő emberre hatni ahhoz, hogy „alternatívát” kínáló pártként elvigyen 4 %-nyi szavazót, akiknek szavazatai nagy valószínűséggel elvesznek, hiszen jelenleg az LMP-nek nemigen van esélye a saját erejéből bekerülni az országgyűlésbe. (Összeesküvés-elméletekről, hogy t. i. a Fidesz majd „becsalja” őket, most ne essék szó…)

A Jobbik-feliratú zsákutca is arra jó, hogy a változást („jobb életet”) akarók táborát aprózza el. Nehezen becsülhető meg az, hogy a Jobbik híveinek mekkora hányada szavaz majd azért erre a pártra, mert ők még „szüzek”: nem voltak hatalmon és lehet róluk azt hinni, hogy „ők nem válnak majd korruptakká”. Valószínű, hogy a Jobbik táborát legalább felerészben olyanok alkotják, akik értékrendje valójában balos (esélyegyenlőséget szeretnének, a jövedelmek nivellálását, ilyen-olyan „állami ellátásokat”, létbiztonságot – és persze a „csúnya, kapitalista” teljesítményverseny kikapcsolását is) és a balossága mellet csak legfeljebb „átlagos szinten” kisebbségellenes és intoleráns, de semmiképp sem akarna erőszakos eszközöket bevetve látni. A Jobbik igazi veszélye éppen ezért nem abban áll, hogy esetleg egy „fasiszta Magyarország” születik meg általuk, hanem abban, hogy sok naiv, a közpolitikában, a gazdasági folyamatokban-pénzügyekben esetleg járatlan, valamint „tiszta közéletet” akaró, alapjaiban jószándékú embert terel el vakvágányra: olyan politikai szerveződéshez köti őket, amelynek valójában nincs esélye a hatalom megszerzésére és amelyik természetesen képtelen is lenne a hatalom birtokában megvalósítani a transzparens, jól teljesítő, stabil Magyarországot - hiszen elvei és gyakorlati elképzelései „megoldásai” erre teljességgel alkalmatlanok. A Jobbik híveinek jelentős része elvileg lehetne egy modernizáló és demokrata politikai erő támogatója is – ha létezne ez az erő, hiteles, bizalmi alapú politizálással és alkalmas vezetőkel. A jobbikosok zöme csak sikert, felemelkedést akar, magának és az országnak is (persze fogalmuk sincs arról, hogy mik ennek adekvát eszközei), nem pedig „vérfürdőt” – az „igazi nácik” a Jobbikban is abszolút kisebbségben vannak, erről nem árt meg nem feledkezni! Az a „demokratikus ellenzéken” belüli általános verdikt, hogy „Aki jobbikos, az náci!”, egyszerűen nem igaz: valójában csak arra jó, hogy a demokratákat hiteltelennek és vitaképtelennek tüntesse fel a Jobbik e „szoft” hívei szemében. Hiszen ők jól tudják magukról, hogy nem azért vannak a Jobbik mellett, mert „zsidót-cigányt akarnak öni”, hanem mert bízni szeretnének valakiben, akitől remélhetik, hogy nem egy „örökké vesztes”, lecsúszó Magyarországon kell élniük. Ezért, amikor ezek az emberek azt hallják „balról” és demokrata körökből magukról, hogy „fasiszta csürhe”, hát, akkor ezzel kb. vége is van számukra mindenfajta demokrata, balos, liberális és modernizálói hitelességnek és szimpátiának!

…Mit tehetne még ez a (tehetség-)szegény és (saját felkészületlensége és gyengesége következtében) szerencsétlen Összefogás, hogy legalább ne bukjon akkorát, amekkorát fog? Mit tehetne ma, negyven nappal a „deadline” előtt, hogy legalább a Fidesz-kétharmadot megakadályozza és ezzel – elvéve a Fidesz legyőzhetetlenségének nimbuszát – hitet adjon a nemfideszes magyaroknak?

Egyvalamit: bizalmi alapú politikát hirdethetne1! Ezzel legalább magához ragadhatná a kezdeményezést – ugyanis éppen ez az, amire a Fidesz egyáltalán nem számít ettől az ellenzéktől és ezeknek az alakoknak az „Összefogásától”. Erre – egy, a közbizalmat intézményes garanciákkal feltámasztó stratégiára - nem lenne lépése a Fidesznek: Habonyárpit valszeg vastüdőbe kellene tenni…

…Hadd „adomázzam” egy kicsit – hogy láttassam, miért nem sikerült a „nagy ugrás” az összefogásnak. Még 2010. szeptember elején felvetődött a Nagy Kérdés: Gyurcsány Ferenc számára lehetséges-e még a „feltámadás” a politikában? Akkor azt mondtam: erre csak az adhat lehetőséget és csak az teremtheti meg egy új politikai karakter alapját, ha elrúgja magától mindazt, amire addig támaszkodott: ha szakít az MSZP-vel. Mondjon le a parlamenti mandátumáról és kezdje el a semmiből, a nulláról felépíteni magát: új emberekkel, jó tervek alapján, csak a teljesítményre és a tisztességre alapozva mindent – és e kettős szűrőn átengedve mindazokat, akikkel később együtt fog dolgozni. …Nos, ezt (összességében) nem csinálta meg, mert szerintem nem merte megcsinálni: idegen volt neki ez a dolog! Ehhez ugyanis az kellett volna, hogy „a kezében érezze” azt a magabiztos és cselekvőképes erőt, amely „A Semmiből Nagyot Építők” kizárólagos sajátja: egy Steve Jobsé, egy Bill Gatesé, vagy a már fentebb emlegetett Napóleoné. Ez az a valami, amire oly fájdalmasan kevés magyar példa volt a rendszerváltozást követően a magyar versenyszférában, de a közpolitikában is, és amely oly távol áll a magyar közmentalitástól, és amelyre így oly kevéssé vagyunk szocializálva. Amennyire Amerikában ez természetes, annyira hat ez Magyarországon rémületesen. …Gyurcsány végül is szakított az MSZP-vel – miután egy évig meg akarta azt szerezni magának. Épített új szervezetet – csupa MSZP-s „bontott téglából”. Készített terveket az új politikára – csupa régi fejjel. Ami pedig a „teljesítményre és tisztességre, mint kizárólagos szervezeti szelekciós tényezőre való alapozást illeti… Nos, ez sem valósult meg. Csoda-e, ha így éppen azok bevonzása volt eleve lehetetlen, akikről pedig a „modern, nyugatos Magyarország” a leginkább szólna? Tévedés az, hogy Gyurcsány múltja tartotta igazán távol ezeket – valójában a módszerei. Azok a módszerek, amelyek a múlt(já)ban is okozói lettek a sikertelenségnek, és amelyekkel a jövőben is csak sikertelen lehet valaki.

…Azért meséltem el ezt a régi történetet, hogy szemléltessem: hová vezet az, ha valaki úgy szeretne „új erővé”/újra erőssé válni, hogy semmit sem változtat sem magán, sem a munkamódszerein, sem a csapatán, sem a szervezet- és stratégiaépítő gyakorlatán. A baloldal a régi, túlhaladott módszerei és szemléletmódja miatt vált vesztessé, bizalmunkra méltatlanná a múltban – így ha bizalmat és arra támaszkodva sikert akar, akkor nincs más hátra, mint a teljesítmény és tisztesség módszerét alkalmazni!

Ki tudja? – hátha lehet F1-es nagydíjat nyerni képes versenyautót építeni egy kiszuperált Ladából is?!

 

 

 

1 Erről, ennek tartalmáról és módszeréről szó Támogatás – vagy távolmaradás? c. posztunk - http://progressziv.blog.hu/2014/02/19/tamogatas_vagy_tavolmaradas

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr295834600

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.27. 11:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prognosys 2014.02.27. 04:14:11

"csupa MSZP-s bontott tégla"

sírok XD

...és milyen igaz...
Azért a jobbikos felvetést árnyalnám azzal, hogy ez a folyamat nagyjából annak a végeredménye, ami a magyar politika hitelességének egyre erőteljesebb erodálásából, a nemzeti minimum hiányából fakad! A jobbik akkor kezdett erősödésbe, amikor a magyarnak, demokratának tetszelgő véleményvezérek nemzetellenes uszítása eljutott egy olyan pontra, ahol a legnézettebb médiumok az összes ballib politikai erő hallgatólagos támogatásával a "kis ember" számára is egyre nyilvánvalóbb módon kezdte ki a nemzeti jelképeket, hagyományokat, tagadta annak értékeit.

Ezek pedig olyan dolgok, amik magyarságukban sértik azokat, akik ebben a közösségben érzik jól magukat.

Én nem tudok attól gusztustalanabb dolgot elképzelni, mint ami meg is történt - hogy magyarországon magyar nyelven sértsenek méltóságukban és gyalázzanak meg nyilvánosan magyar embereket! Egy ilyen tettre semmilyen mentség nincs! Márpedig a ballib ebből akart napi rutint csinálni: az emberei is meg vannak/voltak rá!

Hát persze, hogy mindezek után a jobbik kezében jóval hitelesebb a magyar zászló, mint azokéban, akik már megtaposták! És most irigykednek!

Az, hogy a jobbik képes-e az országot vezetni, nem csak a saját politikusaitól függ, hanem attól is, hogy mennyire lesz hatékony egy vele szemben álló erő gáncsoskodása, illetve mennyire képes a maga hitelét megőrizni. Ez utóbbiban nem kételkedem. Egy kis rosszindulatú, öncélú gáncsoskodásért pedig egyik oldalnak sem kell a szomszédba mennie!

A ballib oldal másik nagy bűne, hogy összezárnak saját köztörvényeseik mögött. Ebbe nem is megyek bele jobban, mert erre sincs mentség: milliós állami pénzek sikkasztása -> 4 év börtön -> vezető pozició az MSZP-ben? És mindezek letagadása? Kinek hiteles?

Hohenstaufen 2014.02.27. 05:37:49

Nagyon jó, inspiráló és gondolatépítő írás, gratulálok!

Tyreo 2014.02.27. 08:00:26

Ez eddig még le se esett, de mennyire igaz :DD
-Miért bukott a baloldal?
-Mert balfaszok.
-És miért vállalhatóbbak mégis mint a Fidesz?
-Mert balfaszok.
:DDD

PAPÓ38 2014.02.27. 08:23:58

Gratulálok, végre egy objektív, intelligens elemzés.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.27. 08:41:26

Az Összefogás részei között antagonizmus van, ez eddig is tudható volt, s a legnagyobb gond az MSZP balos törzsszavazói és a liberálisok (= Gyurcsány) között van. Ezért csoda lett volna, ha a közös lista nem kapott volna kevesebb támogatást, mint külön-külön a részek.

Gyakorlatilag megismétlődik az MSZP-SZDSZ játszma. Gyakran hallom MSZP-szavazóktól, hogy az SZDSZ a hibás az MSZP összes bajáért.

A Jobbik és az LMP meg elviszi a protesztszavazatokat is most saját keménymagjukon kívül. Ha csak a szélsőjobbosokra építene a Jobbik, 7-8 %-nál többet nem érne el. Ugyanígy az LMP: ha csak a zöldekre számíthatna, nem jutna be a parlamentbe.

Moin Moin 2014.02.27. 10:43:45

@prognosys:

Mindenek előtt: ne sírj („sírok XD”) – nem illik az egy „kisnyilashoz”, hiszen nem vagy te valami lányoskodó bibsi-libsi!:-)

Komolyra fordítva: a politikai és általában a közbizalom erodálódása sokkal több komponensű folyamat, mintsem hogy csupán a nemzeti minimum hiányával lehetne indokolható. Valójában az a helyzet, hogy a nemzeti minimum hiánya – én inkább az alapvető dolgokat illető konszenzus hiányát mondanék – is csak egy következménye a magyar társadalom és közmentalitás milyenségének.

Az, hogy a ballibsi demokraták „nemzetellenesen uszítottak volna”, egy szándékos, önfelmentő tévedés. Valójában arról van szó, hogy a magyar társadalmi stratégiák negatívumainak felemlegetése sok, magát frusztráltnak, a magyar népet-országot pedig sikertelennek érző emberben keltett súlyos feszültséget – hiszen ezek a feltárt fogyatékosságok, negatívumok azzal szembesítették őket, hogy „Mi, magyarok, valamit nagyon rosszul csinálunk!” és ez a gondolat nagyon közel áll ahhoz az érzéshez, hogy „A magyarok rosszak!”. Itt pedig belépnek az egyéni és kollektív lélek tudat alatti, észrevétlenül működő önvédelmi-önfelmentő mechanizmusai… Letagadjuk a valóságot és letámadjuk azt, aki azzal traktál minket.

Nem emlékszem olyan esetre, amikor valaki is a magyar nemzet ellen uszított volna (hol? kit?) – kivévén néhány, a környező államokban tevékeny „hipersovinisztát”, akik legalább olyan frusztráltak, mint a magyar hipersoviniszták. De tudtommal pl. Corneliu Vadim Tudor, vagy Jan Slota nem részei a magyar ballib demokrata közegnek.:-) Azt sem tudom, hogy pontosan melyik esetre gondoltál, amikor azt írtad, hogy „Magyarországon magyar nyelven sértsenek méltóságukban és gyalázzanak meg nyilvánosan magyar embereket”? Kérlek, ezt pontosítsd! Vagy netán itt pl. a Gyurcsány, Bajnai elleni szervezett, aljas, hazug és önző hatalmi-politikai indokok alapján végigvitt lejárató kampányról lenne szó?:-)))))

…Alapvetően akkor válik valaki számára „különlegesen fontossá” a nemzeti lét és annak szimbólumai, ha az illető valamiért identitást keres: kapaszkodókat a szemében „veszélyes és bizonytalan”, átláthatatlan és emiatt ellenségesnek érzékelt világban. A magyar zászlót senki sem „taposta meg” – ellentétben pl. az EU zászlajával, amelyet felgyújtottak és meg is tapostak sérült lelkű radikális jobberek. pedig jó, ha tisztában vagy azzal, hogy a magyarság felemelkedésének egyetlen útja az európaiság – de persze nem várom el tőled azt, hogy ezt a tényt egy szóra el is fogadd tőlem! Az pedig, hogy „az EU elnyomó hatalom!”, legalább akkora butaság, mintha annak idején Stralsund vagy Tallinn őt elnyomó hatalomnak nevezte volna a Hanza Szövetséget, csak azért, mert nálánál nagyobb városok, Hamburg, Bréma is tagjai voltak annak.:-)

A Jobbik országszervező és –vezető képességeit illető kétségek megalapozottak. Ha elolvasod, amit itt a szocialista elit kontraszelektáltságáról és képességhiányáról leírtam, akkor láthatod, hogy pontosan ez a helyzet a Jobbikban is. Közepes, vagy annál is csekélyebb, viszont rendkívül frusztrált intellektusok hirdetnek lehetetlen módszereket, téves helyzetértékelés alapján. Ebből semmiképp sem lehet siker – és nyilván nem azért, mert a „tudjukkik” majd gáncsoskodni fognak.:-)

Ami a saját köztörvényesek mögötti akár MSZP-s, akár fideszes összezárást illeti: ez igaz! …Kár, hogy a Jobbik vezetői is úgy foglaltak állást – már évekkel ezelőtt – hogy „a maffiózókkal is jóban kell lenni!”, továbbá, hogy ez a hótiszta párt (a Jobbik) egyszerűen képtelen transzparens és komolyan vehető módon elszámolni a saját finanszírozási hátteréről. Ez pedig megalapozott kétségeket ébreszt egy esetleges Jobbik-kormány tisztességét illetően is!

prognosys 2014.02.27. 15:44:20

@Moin Moin: "ne sírj („sírok XD”) – nem illik az egy „kisnyilashoz”"

A röhögéstől sírtam :D!

Szóval komolyan: köszönöm a választ! Ezeket jó hogy leírod, mert minden ilyen véleményből tanulni lehet (és kell is). Az előző hozzászólásomat nem fejtettem ki elég pontosan: konkrétan arra az esetre gondolok, amikor 2012-ben a budapesti Hősök terén Dániel Péter egy transzparenssel "kampányolt" egy Gárda megemlékezésen, amelyre az volt felírva, hogy "magyar seggbe magyar faszt!".

Továbbá az olyan esetekre, amikor indulatos cigány emberek "öld a magyart" ordibálással mennek neki teljesen védtelen embereknek. A politika pedig nem hogy elhatárolódna az ilyen esettől (lást: pl. Olaszliszka...hogy csak az egyik legsúlyosabb esetet említsem), hanem lapít. Ha ez fordítva történik, akkor ott már "összdemokrata" fasisztázás indul be! Ezek nem tudnák, hogy valójában ugyanúgy magyarok? Azaz magyar megy neki magyarnak? Vagy mi? Vagy csak akkor, abban a pillanatban nem magyarok! Ez a manipuláció netovábbja, nemde?

Ezek azt gondolom, hogy túlmennek puszta sértettségeken! A rendőrség hozzáállása is erősen hullámzó képet mutat, ami nem a törvények betartásának / betartatásának irányába hat! Pedig sok esetben pusztán ezzel meg lehetne akadályozni gyilkosságokat! Ez pedig arra enged következtetni, hogy "láthatatlan kezek" folyamatosan belenyúlnak a rendszerbe és érdekeiknek megfelelően eltérítik azt a törvényesség útjáról. Javaslom, nézd csak meg pl, hogy jártak a tolvajkergetők (youtube) is munkájuk közben!

később folyt. köv.

Moin Moin 2014.02.27. 16:34:49

@prognosys:

Tudom, hogy attól sírtál: én hasonló eseteknél sírás helyett a hátamon szoktam hemperegni – de hát ki-ki másként éli meg az élet kemény perceit!

Persze: Dániel és az olaszliszkai cigányok is magyarok – de mindenek előtt sérült személyiségek, akik ez utóbbi „minőségükben” tették, amit tettek és nem magyarként. Jó hosszú téma, hogy kit mi visz el addig, hogy efféle lépésekkel érzi csak kifejezhetőnek a benne dúló vihart. Valójában alig van különbség abban, hogy valaki épp a cigányokkal agresszív-e, vagy épp cigányként agresszív másokkal: mindkettő súlyosan zavart személyiségfejlődés következménye, amelyet a szűkebb-tágabb környezet és a saját képességek determinálta életesélyek, a meg nem értett, vagy épp ellenségesnek érzett-tapasztalt külvilág és még jó csomó tényező okoztak.

Az „összdemokrata fasisztázás” viselkedéstani szempontból ugyanaz a jelenség, mint az „összfasiszta zsidózás/cigányozás”, vagy épp a „békemenetesek” EU- és multiellenes tirádái: mindegyik tulajdonképpen a magukat „sarokba szorított patkánynak” érzők „kitámadásai”. Nem tudati, hanem ösztönreakciók.

A rendőrségről meg csak két dolog:
1.) Az általad említett – akár súlyosan kriminális – jelenségek kezelésére nem a rendőri módszerek a legalkalmasabbak, hanem a jelenségek okainak (ld. fentebb) megszüntetése.
2.) A magyar rendőrség a rendszerváltás óta folyamatos politikai befolyásolás alatt áll; eddig egyetlen kormány sem tett annak érdekében komoly lépéseket, hogy egy modern, szakmai alapokon álló és működő rendőrség legyen – hiszen ha ilyen lenne, akkor az nagy valószínűséggel elsőként épp a vezető politikusok egynémelyikét vinné el.:-)

Gyalogos Nethuszár 2014.02.27. 17:49:42

@Moin Moin: "Nem emlékszem olyan esetre, amikor valaki is a magyar nemzet ellen uszított volna..."
Talán nem olvasol Amerikai Népszavát.

flobeer 2014.02.27. 18:34:30

egy Bajnai vezette Együtt-PM-MSZP listával azert nem lenne ennyire lefutott ez a választás. Hogy nem láttak , hogy ez az egyetlen esélyük?

czjanos 2014.02.27. 18:35:20

A baloldal hibája, hogy csupa régi arccal áll a színpadra. Bezzeg a jobboldal, ott aztán új a szereposztás: Orbán, Kövér, Áder,. Pintér, Matolcsy, Kósa (a sínkenő), Lázár, Navracsics, hogy csak az élmezőnyt említsem.

bekerült 2014.02.27. 18:38:24

Micsoda szellemi teljesítmény és persze hazabeszélés ez az írás !

Elementárisan mutatja be, hogy úgy kell a saját táborunkból nagyot csinálni, ha a többi ellenzékit alaposan besározzuk és elmondjuk mindenek !

Persze bőszen hallgatnak a saját szerény képességeikről, hogy nehogy kiderüljön, hogy csak Orbán Viktor szekerét szeretnék tolni !
Saját magukról ugyanis tudják, hogy soha nem lehetnek kormányzó erő, na, de nehogy már a baloldal sikereket érjen el véletlenül.

Nekik megfelel az egész, ahogy most van.

Mesélhetnek itt megújulásról, mint a FIDESZ esetében, akik demokratákból diktátorok lettek, vagy Schifferékról, akik a zöld mozgalomból a JOBBIK és Orbán szekértolójává váltak !

Micsoda megújulások !

Ehhez képest a JOBBIKNAK tényleg nem kell megújulni, mert minek ugye ?
Úgy se lesz belőlük még csak kormányzó erő sem és járhat a szájuk, mondhatnak amit akarnak !

És mondanak is !

Kutyát békát, kasztrálást, meg mindent, csak, hogy a zavarosban ők is tudjanak pecázni !

Megette a fene az egészet, ebből a jobboldalból nem lesz már semmi és tönkre fogják tenni az országot !

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.27. 18:48:17

@Gyalogos Nethuszár: meg nem hallgatta anno azt a fideszes eu képviselő elvtársat, aki a maszop kormány idején az ország elleni fellépésre kérte az EU-t.

R_Gábor 2014.02.27. 18:56:17

@Moin Moin: Valamit nem értek. Le tetszett vezetni, hogy miért tökfejek és totálisan alkalmatlanok az ország kormányzására az Összefosás pártjai: az MSZP, DK, E-PM, ex-SZDSZ és társai. Eddig teljesen egyetértünk. Én konzervatív szavazó lennénk, de úgy gondolom, abban is egyetértünk, hogy nem adunk jó osztályzatot a jelenlegi kormány teljesítményére. Most hogy én gyenge közepest adok, Ön meg elégtelent, az szerintem árnyalatnyi különbség. Valószínűleg abban is megegyezünk, hogy ezek után köpünk egyet, alá állunk, és elmegyünk szavazni. Lehet, hogy én "jobbra", Ön meg "balra", mert nekem csak az biztos, hogy nem MSZP, Önnek meg, hogy nem FIDESZ, de egyikünk öröme sem lesz felhőtlen. Mindketten örülnénk, ha mindkét oldalon életképes alternatívák születnének, akikben lehet bízni, hogy értelmesebben vezetik az országot.
Itt egy párt, amelyik alternatívát jelenthetne a baloldalon: az LMP. Eddig annyi sikerült nekik, hogy parlamentbe jutottak, aztán félig leszalámizták őket, és most mintha Ön is azt hányná fel nekik, hogy nem csatlakoztak a baloldali együttműködéshez. Pedig teljesen egyértelmű, hogy ha ahhoz csatlakoznának, akik ellen részben alternatívát akartak nyújtani, akkor segget csinálnának a szájukból és megszűnnének önálló erőként létezni, vagyis egész biztosan nem kapnának esélyt eredeti céljaik elérésére. Lehet, hogy így sem fognak, de akkor legalább megpróbálták, és elegánsan veszítenek. Nem érdekel, hogy ki volt Schiffer dédapja, mert eddig ahányszor hallottam beszélni a rádióban, az volt a benyomásom, hogy észérvekkel támasztja alá a mondanivalóját és következetes. Csomó mindenben nem értek vele egyet, de imponál, hogy következetes. Még olyan áron is, hogy esetleg kiszorul a politikából. Mert felfogta, hogy ha lemegy kutyába, akkor biztosan nem valósíthatja meg a politikai céljait, ha viszont kitart, akkor még van egy minimális esélye.
Ha azzal támogathatnék egy szerintem a jelenlegi "baloldalnál" hitelesebb erőt, segíthatnék abban, hogy a számomra teljesen elfogadhatatlan MSZP és sarjszervezetei eltűnjenek a közéletből, az nekem megérhetne akár egy listás szavazatot is. Egy hitelesebb baloldal hátha a FIDESZ-t is rászorítaná, hogy értelmes konzervatív politikát folytasson, ne nézze agyhalottnak a választóit. Vagy esetleg ki tudja, megjelenhetne egy nála hitelesebb, valóban konzervatív párt. Az én preferenciám maradna az, ami most, de örülnék, hogy végre nem ellenségnek, csak ellenfélnek kell tekintenem a másik oldal politikusait.
Ezért sajnálatosnak tartom, hogy sokan ennyire leírják az LMP-t. Ha senki nem szavaz rájuk, mert "esélytelenek", azzal csak a jelenlegi helyzet konzerválódik.

Kritikus 73 · https://kritikusa.blog.hu/ 2014.02.27. 19:03:22

Ez a cikk egy bölcselkedés egyrészt arról, amit ma már könnyen észrevehet bárki, nevezetesen, hogy rosszul áll az Összefogás szénája, másrészt okoskodás arról, hogy Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány vezette csapatok mindent elb*sztak amibe csak belekezdtek. Külön-külön is és együtt is. Ez sajnos félig-meddig igaz, bár azt 100% -ra kijelenteni, hogy veszíteni is fognak, kicsit túlzás. Ez az írás kárörvendés is, olyan közhelyekkel, hogy "csak a magabiztos győzhet" meg hogy "minden felelős pozícióba a legalkalmasabbat kéne tenni" ... stb. Ezek nagy ívű igazságok ám, melyek kimondásához nagy talentum kell kétségtelenül. Persze könnyű hibákat keresni egy rosszul teljesítő szervezet működésében, és sokkal nehezebb eleve jól csinálni valamit. Ekézni a hat pártot, mert nem tudnak hatékonyak lenni, olyan, mint döglött lóba rúgni, vagy egy hajléktalant mocskolni. Felesleges, méltatlan, pitiáner. Ami viszont súlyos hiba a cikkben, az a Jobbik megítélése. Aki olyat leír, hogy "balos értékrendűek vannak a Jobbikban" az bármire képes. A poszt készítője tökéletesen félreérti és félreértelmezi a Jobbikot. Ez gáz. Összességében azt hiszem a cikk témaválasztás a problémás. Nem azt kéne boncolgatni, hogy mit csesztek el az összefogásos fiúk, hanem azt, hogy mi kellene ma Magyarországon ahhoz, hogy abból a társadalmi bázis-struktúrából mely megkövesedett 1990 óta (populisták, baloldaliak és nácik adják az 5 millió magyar szavazásra hajlandó 95% -át) miként lehet kormányváltást csinálni. Na egy ilyen posztot szívesen olvasnék a Progresszív Blog jövőlátó, magabiztos szerkesztőitől. Hajrá fiúk!

troni 2014.02.27. 19:07:45

Ehhez ugyanis az kellett volna, hogy „a kezében érezze” azt a magabiztos és cselekvőképes erőt, amely „A Semmiből Nagyot Építők” kizárólagos sajátja: egy Steve Jobsé, egy Bill Gatesé, vagy a már fentebb emlegetett Napóleoné. Ez az a valami, amire oly fájdalmasan kevés magyar példa volt a rendszerváltozást követően a magyar versenyszférában, de a közpolitikában is, és amely oly távol áll a magyar közmentalitástól, és amelyre így oly kevéssé vagyunk szocializálva.

Hehehe. semmiből nagyot építőt? Kihagytad Vona Gábort

Trackers 2014.02.27. 19:14:32

A baloldal kormányzási esélye Gyurcsánnyal nulla.
(Fideszeseket mozgósít, ingadozó MSZP-seket eltántorít)

Nem beszélve arról, hogy Gyurcsány akkor erősödhet jobban, ha az Összefogás veszít, azaz érdekében se áll a győzelem.

Nem véletlenek ezek a mondatok se pl:
index.hu/belfold/2013/10/17/gyurcsany_es_greczy_titokzatoskodik/

Hiába kérdeztük Gyurcsányékat az MSZP-s pénzekről

Dezső András

2013. október 17., csütörtök 17:46 |

Mindenki tudja, de nem tudni, mit? Vagy senki nem tudja, hogy mit is sejtet? Vagy sejteti azt, amit nem is tud? Azt viszont tudjuk, hogy sem Gyurcsány Ferenctől, sem Gréczy Zsolttól nem tudjuk meg azt, amit eddig is legfeljebb csak sejtettünk.
Címkék
gyurcsány ferenc, gréczy zsolt, mszp, dk
h i r d e t é s

"Én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk" - mondta napokkal ezelőtt Gyurcsány Ferenc az MSZP-ről egy fórumon.

Vagy ezek a megnyilvánulások a DK részéről:
index.hu/belfold/2013/10/24/te_vagy_az_utban_-_igy_szidtak_mesterhazyt_a_dk-sok/
A nemrég feltöltött videón viszont elég világosan látszik, hogy a színpad előtt rengeteg DK-szimpatizáns áll, a skandálás és bekiabálások közben az ő zászlóik lengenek. "Te vagy az útban!", "Lépj hátrébb!", "Takarodj!", "Ne mellébeszélj! Összefogást!" – többek közt ezeket kiabálják a tömegből egyesek a láthatóan zavarban lévő Mesterházynak.

Bada Bing 2014.02.27. 19:14:36

Egyre inkább úgy érzem, hogy lesz még itt meglepetés a választásokon a fanyalgóknak.

Van itt egy bő milliós választói réteg, aki eddig nem igazán nyilvánult meg a közvéleménykutatásokban és az utolsó pillanatig kivár. A kompromisszumképtelensége miatt eddig ellenszenves LMP nekem most egyre inkább az egyetlen vállalható megoldásnak tűnik, mert végső soron egy nagyon rossz kompromisszumból maradtak ki. Most visszatekintve azt hiszem tudatosan és helyesen.

Én arra fogadok, hogy az LMP magasan a közvéleménykutatási adatok fölött fog teljesíteni a választásokon.

Velesi Gusztáv 2014.02.27. 19:15:43

mit? semmit.

tudod miért? ha megpróbálsz segiteni nekk, azt úgy fogják fel mint személyes sértést.

sajnos javitani a teljesitményen csak akkor lehet ha előbb sikerült felismerni hol vannak problémák.

ha mesterházy nem képes megérteni mit is jelent hogy a tárki szerint 14% tartja őt alkalmasnak a miniszterelnöki posztra, akkor nincs segitség.

nem, nem azt jelenti, hogy alkalmatlan. hanem azt, hogy a kampány úgy ahogy van, el lett szúrva.

na ezt próbáld elmondani neki, vagy bármelyik összefogásosnak.

tudod mi lesz a válasz?

még kétsze akkor hangerővel és kitartással ismétlik a mondókájukat.

és azt hiszik, te őkert személyesen megfúrni akaró valamelyik politikus ellenségük aknásza vagy.

tudom, mert megpróbáltam :p

Velesi Gusztáv 2014.02.27. 19:18:54

@Bada Bing:

ezzel szemben a jobbik fog magasan a várakozások felett teljesiteni,

nem nem azért irom mert én egy fasisztoid náci kurucinfós bérkmmentelő csökevény vagyok.

olvasd el a tárki kutatásait és rájössz miért.

szociológiai okok miatt.

Velesi Gusztáv 2014.02.27. 19:21:48

@Trackers:

az mszp képviselői az atv-n jobára szdsz-esek. fő kampánytémája a nácihecc és öszöd.

én azon lennék meglepődve ha hoznák a húsz százalékot. ilyen kampány mellett, amit egyedül a saját táboruk lemorzsolására alkalmas formában folytatnak.

buday008 2014.02.27. 19:22:39

A kérdés itt baromira egyszerű az emberek olyan szinten megutálták az mszp-szdszt hogy bárkire csak rájuk többet az életbe nem szavaznának?? --mert ha a fidesz nyer az erről szólna a többi meg csak duma.. lehet a fideszt sem szeretik ( sőt valószinű sok rászavazó sem ) de Gyurcsányt az életbe nem .. a jobbik meg magában hordozza a polg. háborut - anyira még nincsenek elkeseredve -ezért a fidesz. szoval kb erről szól ha a fidesz nyer. a jobbik akkor fog simán ynerni ha elhitetia romákkalhogy rajtuk is segíteni akar és nem háborut- ha ez sikerül neki--egyből menesztve lesz a " 2 oldal"

buday008 2014.02.27. 19:25:41

a simon ügy meg sajnos baromira a leghülyébb időpontban jött.. eredmény- a jobbik érdekes módon ugrott...hihetetlen amatőrizmusra vall hogy pozícióban hagyták..jó ok mondhatnák erre hogy nézd mega fidszt---ok dea fidesz van hatalmon és az mszp a kihívó- valószinű ez leheta mérleg nyelve..

szőkekóla · https://www.youtube.com/watch?v=xKcbYUwmmlE 2014.02.27. 19:29:09

Jó kis írás volt, valóban. Nem is kellett sokat várni, hogy egymásnak essenek az emberkék. Az azért szomorú, hogy senki sem a magyar emberre gondol, mindenki tolja a saját hülyeségét, mint a politikusok. Ti sem vagytok különbek, semmivel sem. Itt már mindenki leszerepelt, mit kell ezen megmagyarázni? Néha tényleg azt gondolom, hogy fizetett emberek kommentelnek, és nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni a jelenkort. Évek óta zuhanunk, ti meg a koncon marakodtok. Megoldást, vagy a megoldásra törekvést sehol sem látni, csak ennyi:
szavazz rám, hogy ne a másik legyen. Béke veletek.

vuvuzela importőr 2014.02.27. 19:29:55

@Moin Moin: Identitásra mindenkinek szüksége van, nem csak beteg, gyenge, buta embereknek (sőt). A nemzeti identitás szerintem szerves részünk, ha valaki számára nem, azt inkább nem hiszem el de ha mégis, nem értem...

@prognosys: magyar a magyar, a cigány az meg cigány, nem vagyunk usa.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.27. 19:30:28

@buday008: szerintem meg tudatosan volt időzítve. Ha valóban bűncselekmény történt, elgondolkodnék a fidesz felelősségén is: vajon ha előbb tudtak róla, eddig miért kussoltak? Persze sohasem fogjuk megtudni, mert ezer évre titkosítva vannak azok az akták amikből esetleg kiderülhetne.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.27. 19:31:00

@vuvuzela importőr: a náci meg náci, csak annyi gerince sincs, mint anno az elődöknek.

vuvuzela importőr 2014.02.27. 19:37:25

@álfirkász: ez hogy jön ide? az nem etnikum...

Velesi Gusztáv 2014.02.27. 19:39:28

@buday008:

dehogy ugrott meg a jobbik. sosem voltak 10% alatt. csak az úgy volt "poliitkus", hogy a két választás között gyengénk mutatják őket.

igy történhet meg, hogy egy párt 0 kampányerőfeszitéssel hirtelen másfélszeresére növeli táborát.

Husz_János_Puszita 2014.02.27. 19:40:25

@Moin Moin:

egy szichologus veszett el benned :)

kheiron 2014.02.27. 19:47:37

Többször került elő a posztban az, hogy a baloldali vezetők "versenypiacon" meg "teljesítményelven" működnek.

Ez irtózatosan nagy butaság.

Mind Gyurcsány, mind Bajnai pályafutása összességében nem szól másról, mint arról, hogy hogyan lehet a személyes kapcsolatok segítségével minél több állami pénzre szert tenni (vagy állami vagyon igen kedvezményes körülmények segítségével történő privatizálása, vagy állami támogatások-megrendelések megszerzése útján). Soha semmi közül nem volt semmiféle szabad versenyhez, nem csoda, hogy képtelenek másként gondolkodni, csak az urambátyám-világban.

Aki ténylegesen a versenypiacon lett nagy, az mondjuk a graphisoftos Bojár, vagy a Prezisek. Ők ténylegesen a saját letett teljesítményük alapján tartanak ott, ahol.

kheiron 2014.02.27. 19:49:32

@kheiron:

Még ténylegesen jó példák pl. a Cserpes és a Lipóti pékség tulajdonosai vagy Rubik Ernő.

Prognozuoti Blasio 2014.02.27. 19:54:06

Oda kerülnek ezek a mocskos fasiszták, ahova valók. A szemétdombra, a pokol bugyraira. A baloldal a sátán, és egyre gyengül. Aztán mehet utána a fél-fasisztoid Fidesz is, és zárhatnak a pokol kapui.
Le a gyűlölködéssel, a fasizmussal, a sátánnal!! És győzzön a Jobbik!

Parajpuding 2014.02.27. 20:41:17

Kedves blogíró nertárs. Ne felejtsd el időben kihúzni a kezed a biliből.

Fejesrob 2014.02.27. 20:48:20

Ez jó. Mit lehet tenni, hogy ne legyen akkora a veszteség.

Mondjuk, első körben kidobni akik miatt elbuktatok. Gyurcsány, Kuncze, Bajnai, ezek legfeljebb az ATV-n és a veterán munkásőrklubban jó arcok.

Második körben bocsánatot kérni, azért, amiket az EP képviselők, Göncz és tsai műveltek.

Harmadik körben kirugdosni a hazaáruló és tolvaj libsiket.

Akkor talán csökken.

lobaszopiatej 2014.02.27. 21:05:07

Ismét egy blogszerző aki az erős kezet hiányolja.
Pedig egy demokrácia érdekharc - kellene legyen -, nem központi uralom.
De ebben a qrva országban alamizsnáért térdel a nép, erős kezű imázsos vezetőnek behajolva.
Kár hogy a baloldal erölteti a progresszív adót, így egyik nagypárt szocialistább a másiknál.

mikka 2014.02.27. 21:12:06

Eeeeemberek!!!

Már csak 3,5% százalékot kell elvenni az Összeszopás szövetségétől és akkor egy büdös bunkó sem juthat a baloldalról a parlamentbe a 15%-os pártszövetségi szabály miatt :))) Húzzunk bele!

( ezt még egy híres balos elemző is említette mint lehetőséget de nem számolt vele komolyan..talán mostanában revideálja majd a nézeteit a kis huncut :)

Ben Franklin 2014.02.27. 21:18:54

Hát erre várni kell 2018ig.

Ugyanis nincs 15%-os szabály minden pártszövetségnél 10% a limit ha 1nél több párt van benne.

nevetőharmadik 2014.02.27. 21:19:16

@lobaszopiatej: Erős kéz nélkül nem lehet vezetni. De ha az erős kézhez tartozik egy okos és becsületes fej is, akkor pontosan tudja, hogy mit kell erős kézzel irányítania és mit nem. A blogszerző egyébként az okos és becsületes fejet hiányolja, nem az erős kezet. Sőt pont azt írja, hogy az ellenzék (mivel neki sincs okos és becsületes feje) pont annyival jobb, hogy legalább erős keze sincs mellé. Csak ezzel még pont nem vagyunk kint a vízből.

Kim Jong il 2014.02.27. 21:25:36

A boszmefogas ott vesztette el ezt nagyon, amikor a kurcsanyit beengedte az akolba. Legkesobb 15ben o lesz az mszp vezetoje megint, a mesterhazy nevet meg visszamenolegesen kihuzzak minden jegyzokonybol, es kiretusaljak a kepekrol. :D :D :D

Ahogy meg mar korabban is irtam, a boszme az maga a nullaval szorzas. Azt ahova beveszik, ott rothadas es pusztulat jon.

Kim Jong il 2014.02.27. 21:26:47

@mikka: merhetetlen melegseg tolti el a szivemet, amikor erre gondolok mint realitasra. GYONYORU lenne!!!

Anselmo 2014.02.27. 21:32:46

Nagyon cinikus írás, én legalábbis biztosan nem az alapján szeretek vagy nem szeretek politikusokat, amiket a poszt felvázol. Vannak akikben felfedezek némi értéket és helyes célokat, miközben a poszt világképéből hiányoznak az értékek - ez megfelel a divatos elképzelésnek, hogy a politikusok mind gazemberek. Én vagyok különc a saját véleményemmel.

J.László 2014.02.27. 21:38:19

Ami szerény személyemet illeti, nem a Fidesz kétharmadáért szurkolok, hiszen az valószínűleg meglesz ismét.

Azért drukkolok, hogy a "baloldal" idén annyit se kapjon, mint 2010-ben. Égjenek csak, mint a Reichstag.

Anselmo 2014.02.27. 21:40:35

Megjegyzem, az ellenzék nem csak az Összefogásból áll, hanem 3 különböző erő. Ki bánja az Összefogást?

Ben Franklin 2014.02.27. 21:42:10

Hát bazmeg úgy tünik ugyanannyian fognak zokogni a MASZOP sírjánál mint az SZDSZénél és az MDFénél.

lobaszopiatej 2014.02.27. 21:49:09

@nevetőharmadik: "A blogszerző egyébként az okos és becsületes fejet hiányolja, nem az erős kezet."

Becsületesen ma nem lehet nagy párt vezetőjének lenni.
Ez a pártfinanszírozás miatt van.

Itt aki több pénzt korrumpál a Pártba és függeszti ki magát nagy panelházak falára, éjjel-nappal csak a Qrcsány-Obranescu follyon a csapból, na ott mindenki beszarozza magát.

Mert erre van igénye az embereknek: agymosásra meg erős kézre, valamint egy démonra (a "másik" oldal).

És itt vége is az igazi érdekharcnak, mert a másik "erős" fél "ellen" kell szavazni, a többi "elveszik".

Ez nem érdekérvényesítés hanem átverés. A nép meg ezen vegetál. A másik a hibás, ez mindennek a baja. A másik adózzon. Adjon több nyugdíjat az állam, mert megérdemlem 40 év aktatologatással, becs szó.
Ezért marad ami eddig is volt.

Moin Moin 2014.02.27. 22:01:59

@köznapló:

Kezdjük a végén!

Tévesen írod, hogy „populisták, baloldaliak és nácik adják az 5 millió magyar szavazásra hajlandó 95%-át”, mivel mind a balosok, mind a „nácik” között szép számmal vannak populisták (pontosabban: olyanok, akik fogékonyak a populizmusra).

A Jobbikban pedig bőven vannak balos elemek – mind magánbak a pártnak az ideológiájában, mind a programjában, mint a vezetői, mind pedig a hívei fejében-vágyaiban. Ne feledd, hogy a szélsőjobb – akár a kül-, akár a belföldi – eredetében is számos baloldali elemet, követelést, elképzelést fogadott magába. Mi is volt a náci párt eredeti neve? És hát az SA is a kapitalizmussal és a „gazdagokkal” szemben inkább kispolgári és munkásérdekeket képviselt kezdetben. A magyar nyilas mozgalom pedig szintén sok, a baloldalra és a munkásmozgalmakra jellemző programponttal rendelkezett. Különösen igaz a hívek, szimpatizánsok körére az, hogy sok baloldali ideál él bennük – és ezen az sem változtat, hogy e „szocializmus” nem internacionalista, hanem „nemzeti” keretek között jelenik meg. Hiszen a szocializmusnak nem alapjellemzője a nemzetköziség: az elsősorban a társadalmi különbségek csökkentésére koncentrál. (Pl. hogy a szocialista mozgalmak mennyire nemzetiek tudnak lenni akkor is, ha egyáltalán nem szélsőjobbosak, azt jól példázza az I. világháború kezdetekor elfoglalt német, ill. francia szociáldemokrata álláspont…)

Az Összefogás – és különösen az MSZP – pedig még egyáltalán nem „döglött ló”: amíg él Magyarországon kb. egymillió szimpatizánsuk, addig aligha múlik ki ez a pártdínó. Az az érzésem, hogy még legalább egy-két kormányzati ciklus idejéig számolni kell a jelenlétével a közpolitikai porondon, persze egyre inkább lecsengőleg.

Az, hogy csak a magabiztos győzhet, valóban stratégiai közhely – ám úgy látszik, hogy a hat, az Összefogásban tömörülő párt vezetői közül egynek sem evidencia ez, mint ahogy a magyar társadalom is úgy tesz és úgy is látszik viselkedni, mintha fogalma sem lenne erről az igazságról. Így talán nem baj ezt felemlegetni – mint ahogy az első osztályban is szokás felrajzolni a betűket a táblára, meg hogy „1+1=2”, noha azok szintén „evidenciaszámba mennek”…:-) (Egyébként a győzelem előfeltételei között csak az egyik a magabiztosság – ajánlom figyelmedbe a többi felsoroltat is!)

…Az meg, hogy mit kellene ma csinálni? De hát ott van, vastagított betűkkel, a poszt vége felé!:-)

Végezetül: Nézd, én elhiszem, hogy te egy pánikoló balos szimpatizáns vagy („Jaj istenem, nem tudjuk megverni a Fideszt!”) és ez a pánikérzés, bizonyos mértékig beszűkíti a kognitív képességeket és az objektivitást – de vazze, ne abba rúgj már bele, aki a kijáratot és a megoldást mutatja nektek! (Mi pedig valóban „jövőlátók és magabiztosak” vagyunk – nézd csak vissza az elmúlt szűk négy évben általunk leírtakat: minden bejött. Ennek oka és módszere egyszerű: objektívnek kell lenni és a maguk teljes és valóságos összefüggéseikben kell a dolgokat vizsgálni és láttatni is.)

balkon-úr 2014.02.27. 22:02:39

@kheiron: Szerinted a másik oldalon nem erről szól a történet? Csak a csőlátó nem látja: ...bányák, .okaj, ..micska, szinte minden amihez nyúlnak, stb. Dehogynem, ne legyél vak, ne áltasd magad!

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.02.27. 22:05:15

@balkon-úr: csak a másik oldallal kapcsolatban nem szokták felhozni, hogy "bezzegők megmérettettek a nagyszabadkapitalizmusban saját erőből és sikert sikerre halmoztak a hatalmas tehetségük okán"

zobod 2014.02.27. 22:07:41

Az baloldali ellenzék választási készülődése arról szól már vagy egy éve, hogyan lesz befutó helye a liberális politikusoknak az mszp listáján (amit most Összefogás közös listának hívnak), melyikük tudja magát rákönyörögni/ráerőszakolni az egyetlen mandátumszerzésre is alkalmas baloldali pártlistára, mivel a pártalapítós projektjeik nem igazán jöttek össze. A nép sem hülye, ezt a pozícióvadászaton, könyöklésen kívül mást felmutatni nem tudó produkciót nullának értékeli.

Amit nyert az mszp azzal, hogy a kilencvenes, és kétezres években hírhedtté vált mszp kiskirályokat és pártmadámokat háttérbe szorította, azt el is vesztette rögtön a bukott liberálisok felkarolásával.

Moin Moin 2014.02.27. 22:10:12

@kheiron:

Te azt hiszem, félreolvastál/-értettél itt valamit! Éppen arról írtam - és a korábbi posztokban is esett erről szó -, hogy a "nagy szoci managerek" valójában csak a privatizált vagyon "gondnokai" voltak.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.27. 22:57:35

A Kormány már 1,3 millió aláírást gyüjtött és végzett mind a 106 választokörzetben, a Böszmefogás még nem és sehol sincs.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.02.27. 23:09:19

Több dologban nem értünk egyet. Az egyik, hogy ez a választás lefutott lenne.

- Meg tudja nyerni a baloldal ezt a választást?
- Áhh ők semmit se tudnak.
- És a FIDESZ képes ezt elveszíteni?
- Igen, a FIDESZ mindenre képes.

Nincs ellenszere a rezsicsökkentésnek. Sárdobálás mehet oda-vissza. Kampányolni a FIDESZ jobban tud, mert nem csak a választási kampány, de a kormány sikerpropagandája is megy... Egy őszinte programot a megszorítások miatt nem mernek előre beígérni.

Az egyetlen taktika a részükről "a FIDESZ még ezt is elveszítheti" helyzet.

Ehhez pedig vannak olyan választói csoportok akik közelebb vihetik a FIDESZt. És a kampánycsend hiánya azt is jelentheti, hogy ehhez elég az is, hogyha valaki hirtelen felindulásból ad le "protest szavazatot", míg sok FIDESZes a biztos győzelem miatt otthon marad.

Az összefogás győzelmi esélyeit viszont az csökkenti, hogy ahhoz, hogy bárki is kormányt alakíthasson onnan, egyben is kell maradniuk egy esetleges választási győzelem után, márpedig igen nehéz azt a bagázst bármely előzetes egyezség és program nélkül tartósan egyben tartani, és rábírni, hogy egy vezetőt támogassanak.

bubuka150 2014.02.27. 23:18:18

Egy-két éve olvasom ezt a blogot. Nagyon sok mindennel egyet értek, de mostanában unalmassá váltatok egy kicsit. Jelszavakat írtok. Kellene ez, kellene az. Teljesítmény alapú értékelés,tudásalapú társadalom, innovatív gondolkodás. Új vér a politikába. Ez az írás végig az összefogás ekézésével telt. Arra lennék kíváncsi, hogy a Prog.blog. szerzőgárdája mit tenne ebben a helyzetben, ami ma van. Mit tenne a helyi kiskirályokkal, a tákolmánnyal, a földbirtokokkal, a Közgéppel. A Jobbikkal, mert az ő gazdaság politikájukról csak annyit sikerült megtudni, kelet felé nyitás, "élelmiszerdömpinggel" látjuk el a keleti bajtársakat.Tiszta KGST gazdaság, gondolják ők. Putyinnak olajért magyar almát?Erről szívesen olvasnék egy írást. Vegyünk egy fikciót, Ti vagytok az Összefogás helyében és tételezzük fel, hogy eddig bénáztak, de most aztán komolyan akarjátok.Hogyan kezdenétek el az újjáépítést?

dr kíváncsivagyok 2014.02.27. 23:54:20

@mikka:
"Már csak 3,5% százalékot kell elvenni az Összeszopás szövetségétől és akkor egy büdös bunkó sem juthat a baloldalról a parlamentbe a 15%-os pártszövetségi szabály miatt :))) Húzzunk bele!"

Azért ápr. 6 - án estére készíts be Andaxint...

rudenz ulrich 2014.02.27. 23:55:34

Moin Moin,
arra volnék nagy tisztelettel kíváncsi, hogy ha egyszer, mint mondod,
1. az Összefogás kontraszelektált, tehetetlen, egymással marakodó politikusok gyülekezete, amely
2. már el is veszítette a választásokat,
akkor:
mihez képest is elveszett szavazat mindaz, amit az LMP kapni fog?

Ha helyes a helyzetleírásod az (ál)baloldallal kapcsolatban, legyen már egy hiteles erő a parlamentben, hogy nagyobb esély legyen legalább 2018-ban kitörni ebből a kétpárti mókuskerékből. És ez szerintem tényleg alternatíva lehet, ha bejutnak, hiába teszed idézőjelbe a szót.

Az sem stimmel, hogy az LMP elvesz az Összefogástól szavazatokat, hiszen aki "össze akar fogni" az úgysem őket választja.
E mellett a fel sem merül, hogy fideszesek éppen olyan számban (vagy nagyobb számban) állhatnak át hozzájuk (vö. Hadházy)?

dr kíváncsivagyok 2014.02.27. 23:55:57

@Válasszunk:
"Kampányolni a FIDESZ jobban tud, mert nem csak a választási kampány, de a kormány sikerpropagandája is megy..."

Tessék mondani,...és az országgal mi lesz ????

prognosys 2014.02.27. 23:56:29

@vuvuzela importőr:
" magyar a magyar, a cigány az meg cigány, nem vagyunk usa."

Helyes! A bökkenő csupán az, hogy az etnobiznisz és egyéb megfontolásokból eredő etnikai manipuláció arra alapoz, hogy ez így nincs egyértelműen kimondva.

Lásd pl: amikor segélyekért kell sorba állni, akkor "cigány kisebbség", amikor valamilyen hátrány éri őket, akkor "magyarok" és lengetik a személyit! A holokauszttal kapcsolatos kommunikációban is ugyanez az elképesztő kettősség tapasztalható: "az elkövetők és az áldozatok is magyarok voltak" - szól a verdikt, de amikor kártérítésért kell perelni, akkor pedig hirtelen "zsidó kisebbséggé" válnak az addigi "magyarok".

Ki kellene végre állni és egyértelműen megfogalmazni, halmazelméletből kiindulva, hogy a cigány kisebbség, illetve a zsidó kisebbség részhalmaza-e a magyarságnak vagy sem!?

Ha igen, akkor szerintem jogos az a követelés, hogy a magyar törvények betartása rájuk is vonatkozik, melyek nem csak jogokat, hanem kötelezettségeket is előír! Ez az, amit a Jobbikon kívül egyik párt sem vállalt fel idáig:

a törvények betartatását ott is ahol ez eddig nem volt megszokott és természetes (az egész fasiszta ajvékolás erről szól).

Vagyis nem pofonosztogatásokról és polgárháborúról, ahogyan azt igyekeznek itt egyesek félremagyarázni, hanem arról, hogy előbb tisztázzuk a fenti kérdést, azután tegyünk rendet úgy, hogy az mindenkivel szemben igazságos legyen!

Ha pedig a válasz nem (márpedig egyszerre mindkettő nem lehet), akkor meg semmilyen jogalapja nincs arra, hogy zsarolja a magyar többségi társadalmat segélyekért, megélhetésért, eltartásért, stb...mivel ezzel kivonja magát a hatályos magyar törvények alól (és úgy is viselkednek)...a másik oldalról pedig ezek nemhogy számon kérve nincsenek, de mintha még lovat is adnának alájuk!

Adódik a kérdés: vajon mit csináljon az, aki nem zsidó vagy cigány kisebbséginek született? Erre ez a rendszer azt mondja, hogy pech! Nem tudja magát egyiknek vagy másiknak hazudni ugyanazokért az előnyökért, vagyis a magyar többségi társadalom mára így lett kiszolgáltatva ezeknek a kisebbségeknek. Lett belőlük csicska, bérrabszolga, stb...még a munkanélküli segélyeket is visszakurtították 3 hónapra. Éljen meg és tartsa el a gyerekét, amiből tudja!

jogalany 2014.02.27. 23:59:36

@Válasszunk:
A választás 2006 -ban dőlt el, mikor Gyurcsány - O.V.-al megegyezett a 8 év neked, 8 év nekem idő intervallumokról. Hónapokkal ezelőtt már megírtam, Gyurcsánymak csak egy célja van, bekerülni az Országgyűlésbe és ezt valahogy el is érte, talán pont azzal, hogy Ő tudja kik kaptak még Simon -on kivűl az Indonéz csali pénzből. (akkor 3 milliárd $ tűnt el és csak egy érkezett meg a célba. De ahhoz képest, hogy Ukrajnában most derült ki eltűnt 15 milliárd $ az államkasszából, hmmm )

dr kíváncsivagyok 2014.02.27. 23:59:54

@Moin Moin:

"Te azt hiszem, félreolvastál/-értettél itt valamit! Éppen arról írtam - és a korábbi posztokban is esett erről szó -, hogy a "nagy szoci managerek" valójában csak a privatizált vagyon "gondnokai" voltak."

Hány év kell neked , hogy a Fidesz által "privatizált " vagyonokról is írjál, vgy csak egyáltalan elkezdd keresni ?
Vajon hányszáz milliárdot síboltak ki a 4 év alatt ???
Kik a strómanok és kik a VALÓDI haszonélvezok ????

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.02.28. 00:00:11

@dr kíváncsivagyok: Választási esélylatolgatás nem erről szól, nem ezen múlik. Amúgy az országgal mi lesz kérdésre a blogomon több érdekes választ kaphatsz.

@prognosys: Ha részhalmaz akkor is érhette olyan hátrány amiért a közösből akar kompenzációt. Ráadásul te is olyan nemzetiségűnek vallod magad, és olyanra hivatkozva kérsz segélyt, amilyet épp kitalálsz, nincs közhiteles nyilvántartás.

jogalany 2014.02.28. 00:05:07

@prognosys:
Talán lottózon, de ne az ötösön, mert a nagynyereménynek 3 milliárdnak már megvan a gazdája. Másfél hete is volt egy véletlen teliszelvény, de adatátviteli hiba miatt nem volt játékban, visszakapta a 225,- Ft -ot a szabályzat szerint.
Játszon a hetesen, ott még nem játszanak az adatbázissal az eljövő hosszú bájtok éjszakái nyomán. Lám ott nyert is egy hajléktalan. Az ötösön, csak rokon, smittelő, Megyó, Horn tudott nyerni ekkorát.
Miért nincs joga egy játékosnak, hogy tudja a szelvénye játékban van-e?
Megmondom, ha nyílt lenne az adatbázis nem lehetne csalni.

dr kíváncsivagyok 2014.02.28. 00:05:40

Rohadt Fideszgyíkok , a bíróságokat mégsem sikerult bekebelezni ???
Olvassátok , genyák :

"Három éves pereskedésére került pont nemrég Szabó Lászlónak, a Siklósi Közoktatási Intézmény volt főigazgatójának, akit még 2011 áprilisában mentett fel posztjáról a helyi önkormányzat egy rendkívüli ülésen.

Szabó László a Pécsi STOP kérdésére elmondta, amikor 2011-ben felmentették a főigazgatói tisztségéből, akkor indított egy munkaügyi pert az önkormányzat ellen, és kért tőlük egy hivatalos indoklást a felmentés miatt. Az önkormányzat egy 12 pontos listát állított össze, amelyben a volt főigazgató elmondása szerint olyan tételek szerepeltek, mint nem megfelelő kommunikáció, és a tagintézmények közötti feszültségek rossz kezelése.
A főigazgatói posztra egy pécsi fideszes képviselőt, Bognár Lászlót választott meg az önkormányzat. Bognár több éves tanárkodás mellett a pécsi önkormányzat oktatási bizottságának is tagja volt. A képviselő 2012 szeptemberében mondott le posztjáról, azóta az SKI élén Mikola Jánosné áll megbízott főigazgatóként, aki a fideszes siklósi alpolgármester Mikola János felesége.

A főigazgatói poszt után Szabó László magyar-történelem szakos tanárként tanított tovább az intézményben még egy évet, majd 2012 augusztusában érte a következő meglepetés: az iskolában egyfős leépítést jelentettek be, amely hogy, hogy nem a harminc éven felüli munkaviszonnyal rendelkező Szabót érintette, aki ekkor már 50 éves elmúlt. A dologban még annyi volt a szépséghiba, hogy az intézménybe utána - a létszámleépítés ellenére - egy főt felvettek a magyar és történelem órák ellátására.

Szabó László ekkor indította el második munkaügyi perét az önkormányzat, mint munkaadó ellen. Mivel 2013-tól az iskolák állami fenntartásba kerültek, a perekben a jogutód Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett az érintett. A pedagógus a főigazgatói posztból való felmentése miatti pert első fokon megnyerte, mert tételesen tudta cáfolni az önkormányzat által összeállított 12 pontot. Ezt a döntést a KLIK megtámadta, de a bíróság másodfokon is Szabónak adott igazat.

Az elbocsátása miatt indított másik perében is nyert első fokon, a bíróság döntését a KLIK már nem támadta meg. Szabó László szerint elbocsátásakor egy európai uniós irányelvet sem vettek figyelembe, amely a nemre és korra való tekintet nélküli esélyegyenlőséget is kimondja.

A nyertes perek után kapott anyagi kártérítést, a perek végkimenetelét viszont már külföldön tudta meg, ugyanis az elbocsátása után ott kényszerült munkát vállalni.

"Régebben egy ilyen helyzetben az ember el tudott menni egy másik önkormányzat által fenntartott intézménybe tanárként dolgozni, de most, hogy az állam lett mindenhol a munkaadó, esélyem sem volt a perek miatt állásra" - fogalmazta meg a főigazgatóság előtt igazgatói posztot is betöltő Szabó. A volt pedagógus hozzátette: elkeserítő, hogy több mint harminc év munkaviszony után fel kellett adnia a tanári hivatását.

Szabó László szerint az ellehetetlenítése mögött koncepciós eljárást lehet felfedezni, mivel 2002 és 2010 között önkormányzati képviselő volt a dél-baranyai városban, szocialista támogatottsággal. A volt tanár hozzátette, hasonló eljárásról szerzett tudomást a híreket olvasva: Békés megyében egy tanárt azért rúgat ki mindenhonnan a KLIK pár nap munkaviszony után, mert a testvére az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje.

prognosys 2014.02.28. 00:07:06

@Válasszunk:

"Ráadásul te is olyan nemzetiségűnek vallod magad, és olyanra hivatkozva kérsz segélyt, amilyet épp kitalálsz"

Ebben én kételkedem!

"nincs közhiteles nyilvántartás."

Csak egy kérdés: ki és milyen indokkal akadályozza ennek létrehozását, hivatkozva bármilyen (esetleg nem létező) kisebbségi jogokra?

Ez a zavarosban halászat lehetőségének a netovábbja!

dr kíváncsivagyok 2014.02.28. 00:08:11

@Válasszunk:

" Választási esélylatolgatás nem erről szól, nem ezen múlik. Amúgy az országgal mi lesz kérdésre a blogomon több érdekes választ kaphatsz."

Tudod,..én már a baltásgyilkos elengedésekor , Schmitt kinevezésekor , a manyup pénzem lenyúlásakor (stb.-stb.) Eldontottem...

prognosys 2014.02.28. 00:12:52

@jogalany: "de adatátviteli hiba miatt nem volt játékban"

Aki ért egy kicsit az informatikához, annak ez igen gyenge érv! Magát a lottószelvényt sem tudta volna feladni, pontosabban az igazolást kézhez kapni, ha valóban adatátviteli hiba történik.

Mára viszont az életnek szinte minden tere annyira hitelét vesztett, hogy abban sem lehet bízni, hogy valóban nem manipulálják-e a lottó adatbázisokat.

Én mindenesetre tartom magam a régi mondáshoz: "a lottó a szegények adója"

Ben Franklin 2014.02.28. 00:17:32

Az Mszp mint név/logó még idén max. jövőre megszünik, közvetlenül miután Feri kitúrja Ateszt. Ez semeddig sem fog tartani.

Gyurcsótánnyal semmiben sem tudok se egyet érteni se együtt érezni de csak ő tudna valamit kezdeni a ballenzéki szavazókkal. Őszöd, elkúrás 2018ban már homályos emlék lesz a szavazók 90%-ának, ráül a feri a gázrezsóra kitalálja az új nevet, logót, dumát és még lehet belőle valami! Nagy erőkkel vesz részt a külföldi tőke továbbra is Mo. 'építésében', ezeknek is kell csatorna, ha a fidesz túl nemzeti lesz (bár Orbán se egy hülye gyerek), Feri elad bármit bárkinek.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.02.28. 00:32:51

@dr kíváncsivagyok: A te döntésed pedig nem a választási eredményről szól...

@prognosys: Ez a lehetőség viszont a világban szinte mindenhol adott. Megjegyzem, hogy a kettős állampolgárságos népszavazás kapcsán is jeleztem már, az a gond, hogy így olyan "magyarok" kapnak magyar és EUs állampolgárságot, akik mondjuk magyarul nem igazán tudnak, de az orosz anyanyelvi szinten megy nekik.

Kis szerencsével, annyi magyarul nem tudó "magyart" engedünk be, hogy mondjuk a "Nagy Szlovákia Párt" vagy a "Csatlakozzunk Oroszországhoz Párt" is nyerhessen választásokat.

Szerinted milyen "magyaroknak" volt fontos, hogy a kedvezményes honosítási eljárásban ne kelljen mondjuk a nyelvtudást bizonyítani?

Benderik 2014.02.28. 00:39:16

"A nem radikálisnak látszó radikális párt imázsáról már régen lecsúszott a Jobbik: mindenki tudja, kik is ők."

Most akkor mégse csúszott le? Na jó, nem kekeckedek, de akkor mégis veszélyesen ügyesek. Bár azt még fenntartod, hogy hatalomra nem jutnak, és azt is, hogy max. bénák lennének.
Hatalomra most tényleg nem jutnak, de ha és amennyire mégis, vagy legközelebb, felhatalmazva érezhetik magukat programjuk bármelyik radikális részére is, még ha választóik többsége nem is arra a részre szavazott, csak a közélet megtisztítására.

prognosys 2014.02.28. 01:12:42

@Válasszunk: Ezt a "ki a magyar" kérdést szinte lehetetlen ebben az értelmezési keretben objektíven megítélni.

Ha arra gondolok, hogy milyen mai következményei vannak a trianoni békediktátumnak, akkor akár azt is lehet mondani, hogy attól, hogy abban a rendkívül hátrányos környezetben, ahol büntetik az élő magyar nyelv használatát, nem csoda, hogy néhány egykor volt honfitársunk leszármazottai ma már nem tudnak magyarul. Kérdés, hogy őket attól még sajátjainknak tekintjük-e vagy sem!? Ennek ékes példája a szlovákiai nyelvtörvény vagy Malina Hedvig ügye, de ide lehetne sorolni a Székely nemzeti zászló romániai üldözését is...és ezek elvileg EU-s országok, csakúgy mint Magyarország!? Persze kivétel Ukrajna.

Szerintem az egy tévhit, hogy az EU-ba való beléptetéssel "megszűnnek" a trianoni határok. Nem! Abban az EU-ban, ahol soviniszta felsőbbrendűségen alapuló dekrétumokat lehet érvényben tartani más, szintén EU-s országokkal szemben, ott egyszerűen ezt nem lehet hitelesen kommunikálni!

Nekünk, az anyaországban élőknek kell azt eldöntenünk, hogy 95 évvel trianon után mit kezdünk a külhonba szakadt leszármazottainkkal!? Helyes-e vagy sem, hogy egy itteni választásba beleszóljanak!? Nagyon nehéz kérdés!?

Ha a leszármazásukat tekintem, akkor igen, mindenképpen!

És persze, nemzetbiztonsági szempontból viszont nem, mivel a pontos nyilvántartások hiányában komoly kockázatot jelent az ország számára, hiszen így fekete pákót is magyar származásúnak lehet tekinteni: nosza akkor adjunk neki szavazati jogot.

Az a baj, hogy a nemzet ellenségei is gyorsan tanulnak, így nem igazán adott volna hatékony szűrőt az sem, ha valaki igazolja a magyar nyelvtudását. Lásd ismét pl. Dániel Péter esetét! A trójai falótól nem nagyon van hatékonyabb harcmodor, ezért nem árt tisztázni, hogy ki a magyar és ki nem!

A mai körülmények között így én sem tartom helyesnek, hogy külhoni testvéreinknek szavazati jogot adjunk a múltra való tekintettel!

A következő négy évben viszont lehet lázasan dolgozni azon, hogy kiépüljön a visszaélések kiszűrésére egy adatbázis, ami megalapozottá teheti ezt a döntést! Az adatvédelmi biztos ellenkezését pedig takarékra kell állítani ezekkel kapcsolatban és értésére adni, hogy van a visszaéléseknek olyan fajtája, amit csak ilyen adatbázisok segítségével lehet megakadályozni! Persze ahhoz azt is garantálni kell, hogy nem jut ez az adatbázis a politikai maffia kezére!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.02.28. 01:52:51

@prognosys: Alapvetően 3 hibát is elkövetsz.

Egyfelől Trianon előtt szerinted a szlovák területeken nem éltek pl. szlovákok? Ők akkor keletkeztek? Innen pedig semmilyen adatbázis nem tudja elkülöníteni a szlovákot a magyartól.

Trianon előtt kiegyezés ide vagy oda, mégis a monarchia részei voltunk, így bizony volt itt szép keveredés, és sokan földrajzilag is messzire kerültek.

Másfelől: A vegyes családok leszármazottai több nemzethez, nemzetiséghez tartozónak is vallhatják magukat. Okkal. Ebben az esetben esélytelen őket egy kinyilatkoztatás alapján egy nemzetiséghez tartozónak besorolni.

Ajánlom figyelmedbe, hogy bizony Magyarország több mint 1000 éves történelmének a 90%-ában az ilyen vegyes családok alapítása, a politikai házasságok meghatározóak voltak.

Harmadfelől: Magyarok nem csak Trianon és a monarchia kapcsán kerültek a határainkon kívülre. Akadtak olyanok akiket elüldöztek.

Ha nincs hiteles adatod, nem tudsz miből adatbázist létrehozni. Ilyen adatbázist sok ilyen hiányosság miatt jóra nem lehet használni, rosszra viszont igen.

prognosys 2014.02.28. 02:03:51

@Válasszunk: "Ha nincs hiteles adatod, nem tudsz miből adatbázist létrehozni. Ilyen adatbázist sok ilyen hiányosság miatt jóra nem lehet használni, rosszra viszont igen."

Ebben igazad lehet. De az előző hozzászólásomat azzal kezdtem, hogy lehetetlen objektíven meghatározni, hogy ki a magyar és ki nem az!

Vagyis arra célzok, hogy de igen: nyilván voltak mindenféle keveredések trianon előtt is!

Inkább csak elmélkedtem arról, hogy ezeket az cigány-zsidó-magyar típusú ellentmondásokat hogyan lehetne elfogadhatóan feloldani. Nem kívánok abba a hibába beleesni, hogy ezt én akarjam meghatározni, de annyit azért elvárnák, hogy ha valaki valamilyen nemzetiségűnek vallja magát, akkor annak törvényeit betartsa és legyen ebben a meggyőződésében konzekvens!

Vagyis ne az érdekei mentén legyen valaki zsidó, cigány vagy magyar, hanem azért mert komolyan azt gondolja, hogy az, ami!

De alapvetően megint visszatérünk az eredeti kérdéshez: egy kisebbséghez tartozó csoport tagja, ha Magyarországon él, akkor annak részhalmaza-e, és ha igen akkor joggal lehet-e számon kérni rajta a magyar törvényeket!? Véleményem szerint igen!

jogalany 2014.02.28. 08:58:52

@prognosys:
Az adatbázis egy szerverre kerül, folyamatosan és nincs kapcsolatban a műholdas adatátvitellel, csak az érkezéssel. Ezért a szelvény feladásakor nem jelzi semmi sem, hogy az adat a szerverre került -e, ha véletlenül valóban rossz és a szerverre bevitethetetlen az nem megy visszafelé jelzéssel. És természetesen nem csak arról van szó, hogy mennyire biztonságos -e a rendszer, hanem arról, hogy így bárki aki bennfentes a szervert és az onnan kiírt CD -t is manipulálhatja, természetesen a húzás utáni pár percben. Van olyan program , mely a parancsnak megfelelően kitöröl vagy beír számsort és a helyet is rendbe teszi, aztán törli saját magát is nyomtalanul. Tavaly júliusban megírtam, csak a 3 milliárd elérésekor lesz ötös telitalálat és úgy lőn, hiszen valakinek hozományra volt szüksége. Elötte smittelő jutott 3,5 milliárdhoz. Azóta sem volt telitalálat, másfél hete lett volna egy, de adatátviteli hiba miatt a szabályzat szerint visszafizették a szelvény árát.
Talán jogy lenne tudni minden játékosnak, hogy szelvénye bejutott-e, mert 1. joga lenne akkor is a szelvénye árához, ha még húzás előtt kiderül szelvénye nincs az adatbázisban és nem csak akkor ha telitalálata van és csakis az tudja meg akinek ilyen szelvénye volt. Vagy más megközelítésben, vehetne újabb szelvényt , hogy játszhasson.
A szabályzat ezen részét pont azért írták, hogy mert a szelvényt feladó nem tudja, hogy az adatai beérkeztek-e, semmiféle visszajelzés nincs rá.

vuvuzela importőr 2014.02.28. 10:39:56

@prognosys: Magyarországon, magyar állampolgár tökmindegy, hogy milyen etnikai csoporthoz tartozik, a törvények nem tesznek különbséget. Az csak egy kulturális (és egyre kevésbé genetikai) hovatartozást jelent. Úgy érzem sokszor keveredik a kettő pedig más-más dolgok...

Moin Moin 2014.02.28. 11:04:50

@prognosys:

Azt hiszem, rosszul és feleslegesen is teszed fel azt a kérdést, hogy „valaki cigány-e, zsidó-e és ezzel együtt magyar-e, vagy sem?” Ha egy népcsoport hosszú évszázadok óta él egy, az övétől így-úgy eltérő kultúrában, akkor az a másik kultúra már annyira „átjárta” és a két kultúra annyira hatott egymásra, hogy nem lehet nem szerves alkotórészének tekinteni – pláne akkor, ha az adott kisebbség a mindennapjaiban a többségi nyelvet használja: azon gondolkodik és még egymás között is azon kommunikál, azon neveli a gyerekeit, stb. De ettől függetlenül természetesen őrzi a saját kultúráját, vagy annak bizonyos elemeit is és van kapcsolata a saját közösségével: családi, érzelmi, nyelvi, szokásokbeli, stb. – bár lehet ez a kapcsolat akár ambivalens is, hiszen egy-egy kisebbségi csoport kultúrájában lehetnek a többségi társadalommal ellentétes szokás- és szocializációs elemek is. (És figyelem: ezek az ellentétes, eltérő szocializációs elemek lehetnek olyanok is, amelyek „felette állnak” a többség egyik-másik szokásának – erről alább még lesz szó.)

Van egy érdekes anekdota erről a kettős kötésről. Amikor kitört az 1967-es arab-izraeli háború és Magyarország megszakította a diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ez utóbbi természetesen magyarországi származású budapesti követe elment egy régi pesti barátjához tanácsért, a tanácskérés lényegét így fogalmazva meg:
- Hát most menjek haza, vagy maradjak itthon?
Bizony: érezheti valaki mindkét kultúráját egészen a magáénak és ez egyáltalán nem jelenti azt, amit a közelmúltban a Jobbik feszegetett az országgyűlésben, hogy t. i. azért kellene „elszámoltatni” a képviselőket kinek-kinek az esetleges kettős állampolgárságával, mert hogy az automatikusan jelent nemzetbiztonsági kockázatot. (Ami kimondatlanul is egyértelműen azt jelenti: „Áruló, ágens vagy!”)

Attól, hogy valaki cigány, vagy zsidó, vagy akármi, még lehet szívvel-lélekkel magyar is. Egy kettős kultúrában felnevelkedett ember csak akkor szakít az egyikkel és akkor fordulhat azzal szembe, ha előzetesen olyan élmények érték, amelyek miatt úgy kell éreznie: a másik kultúra kizárja őt. Egyébként semmi oka a szembefordulásra szocializációja „egyik felével”. Az pedig nevetséges feltételezés, hogy e kisebbségi kultúrákban „direkt, tendenciózus nevelés” folyna arra, hogy valójában csak a kisebbséghez érezzék tartozónak magukat.

A cigányok viszonya azért ambivalens és olykor ellenséges a magyarsággal szemben, mert egyfelől vannak a tradicionális cigány kultúrában olyan szokáselemek, amelyek miatt szinte „programozottan” konfliktushelyzetek jönnek létre. A magyar-zsidó viszonyban pedig egyrészt működnek a magyar antiszemita szellemi vonulat hagyományai (amelyek a XIX. sz. végén amiatt jelentek meg politikai elemként, mert egyes csoportok a magyar társadalmon belül vesztes pozícióba kerültek a kapitalizálódó Monarchián belül a kapitalizmussal társadalomtörténeti okok következtében „jobban bánni tudó” zsidó vállalkozókkal szemben). Másészt „zsidó oldalon” azért mégiscsak ott fekszik hatszázezer olyan halott, akik a gázba vitelük előtt néhány évvel zömükben még legfeljebb csak úgy gondoltak a zsidóságukra, mint katolikusok között a reformátusok a saját vallásukra – vagy még úgy sem. Azért az elég nagy sokk egy népcsoportnak, ha egyszerre azt mondják nekik, hogy „Majd mi megmondjuk nektek, kivagytok és hogy ennek következtében nagy valószínűséggel füstté kell válnotok!”. Képzelj el egy Radnótit, vagy egy Örkény Istvánt ebben a helyzetben: egyikük se érezte magát korábban másnak, mint magyarnak… (Örkény apja pl. „méltóságos úr” volt a Horthy-korszakban.)

Végezetül javaslom, hogy olvasd el az alábbi, jóval korábban íródott posztunkat is e témában - és a hozzáfűzött kommentjeeinket is!

progressziv.blog.hu/2013/01/29/bunos_ciganyok_frusztralt_magyarok

...Tudom, hogy sokmindenben vitatkozni fogsz a leírtakkal - de a vita konstruktív dolog!:-) És: ez a vita nem a cigányokról, zsidókról, stb. szól, hanem a magyarokról és Magyarország "milyenségéről".

stone pit(er) 2014.03.02. 20:33:29

Mindég van néhány dolog az írásaitokban, ami bizonytalanná tesz. A teljesség igénye nélkül. Visszatérő meglátás, hogy a szerencsés (nekik) körülmények miatt vezető pozícióba kerültek, sem tapasztalattal, sem empátiával, sem képességgel nem rendelkeznek egy sikeres és minden értelemben fejlődő ország alapjainak lerakására. Bár sokmindeni átérzek ebből, mégis egy kicsit olyan buddhista életérzés csap meg. Az igazság az, hogy nekünk abból kel építkeznünk ami jelenleg van. Tudom, azt mondanád, hogy tisztában vagytok ezzel és épp ezért akartátok valamiféle katalizátorral segíteni és fejleszteni azt ami van. De hát nem fejlődött. És akkor most mi van? Most akkor itt várjak, hogy a közelebbi vagy távolabbi jövőben végre kiválasztódik az életképesebb csapat? Elnézést! Közben elkalandoztam. Szóval, hogyan ismerem meg a még nem kipróbált Rátermettet? Sikeres a gazdasági életben? Próbálok nyugatról, példákat keresni. Nekem kevés jut eszembe, aki már valamely más területen bizonyított, és hirtelen politikusnak állt. Általában a Bill Gates-ek, vagy Howard Schultz-ok nem érnek rá akkor a politikával foglalkozni amikor 10-20-30 évig felépítik vállalataikat, amelyek szervezeti jellemzői akár egy országnak is példát állítanak. Persze közvetlenül gondoltam. És ha csak valamivel kevesebb hasznot hoznak, mint néhány nagyszerű magyar nemzetközi vállalkozás, akkor valószínűleg egy egész életere adnak munkát az alapítónak, még azzal is, hogy kinevelje utódát. Akiknek nem, azok nem kis része pont úgy szerencsés, mint az aki a rendszerváltás idején sem a postázóban kezdte a vállalati ranglétrán. De, ha még találok is egy általam ismert példát, mint Jimmy Carter, akkor meg kiderül, hogy politikailag amatőr. Külpolitikához nem ért, bár legalább jóhiszemű. Igaz, egyes vélemények szerint, az Ő általa elindított pénzügyi reformok fordultak termőre, és Reagenek csak be kellet ülnie a jóba. Nem beszélve arról, hogy ez utóbbi legalább olyan egyszerű gondolkodású volt, csak máshogy. Talán találnánk arra is példát, hogy valaki arany kiskanállal a poharában született, de még is jó politika formáló vált belőle (Kennedy?). Sajnos ismereteim ennél tovább nem terjednek. A lényeg! Ülnél ölbe tett kézzel. Ez is egy üzenet, már ha eljut a címzettekhez. Pont úgy félremagyarázható, ha csak 52%-os a részvétel. Az ölbe tett kéz nem rátok vonatkozik, hiszen egy javaslattal már közvetlenül is előálltatok. De én alapvetően, csak négyévente szoktam interakcióba keveredni a politikusokkal. Szóval a buddhisták. Á nem! Inkább Osho. Figyelmeztet, hogy nagyszerű gondolatok születhetnek, de cselekvés nélkül mit sem érnek.
Biztos halottad már: Két szerzetes, akik egy olyan szekta tagjai amelynél a nők érintését is tiltják, sétál az utcán. Egy nagy pocsolyánál nagyon szép lány álldogál és nem tud átkelni a túloldalra. Az egyik szerzetes az ölébe kapja és átsétál vele. A másik megdöbben, de nem szól semmit. Majd a nap végén nem bírja tovább, és mégis megkérdezi: Hogyhogy átvitted a túloldalra azt a lányt? Mire a másik: Ja, te még mindég azt a lányt cipeled?

Szóval nem fogadták meg a tanácsot. Hmm.......

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.09. 00:12:39

@Moin Moin: Pár dolgot érdemes leszögezni.

"Ha egy népcsoport hosszú évszázadok óta él egy, az övétől így-úgy eltérő kultúrában, akkor az a másik kultúra már annyira „átjárta” és a két kultúra annyira hatott egymásra, hogy nem lehet nem szerves alkotórészének tekinteni – pláne akkor, ha az adott kisebbség a mindennapjaiban a többségi nyelvet használja: azon gondolkodik és még egymás között is azon kommunikál, azon neveli a gyerekeit, stb"

A zsidó nép tán beolvadt a többségi társadalomba, átjárta valaha annak kultúrája?
Más példa: az erdélyi szászok tán beolvadtak a magyarok közé 800 éves erdélyi tartózkodásuk alatt?

Láthatjuk tehát hogy teljesen fölösleges ex cathedra fennsőbbrendűséggel megfogalmazni baromságokat, amikor bőven találunk ellenpéldákat is.

A cigányok erőszakosan lettek letelepítve, Mária Terézia és utódai által. Nem felzárkóztató program keretében, és nem segélyosztás útján, hanem börtön - és egyéb súlyos büntetések terhe mellett. A kádár-korszakban voltak még hasonlóan egyeduralmi megoldások, amelyek rendszer fennállása alatt úgy-ahogy működtek is, persze annak lehetőségei és keretei között.

A liberális módszer, vagyis az esztelen segélyezés és a "felzárkóztatásra" kidobott pénzek már bebizonyították erejüket az elmúlt 20 évben. Ami nem működik az nem működik.

"Attól, hogy valaki cigány, vagy zsidó, vagy akármi, még lehet szívvel-lélekkel magyar is"

Már a felsoroltak miatt sem, de ha az illető másik kultúrája olyan hogy a magyar kultúrával ellenséges (zsidó =goj, cigány =gádzsó ill "geci paraszt magyar"), de legalábbis elhatárolódó (szász), akkor ott jószerével két ellentétes pólus közt kell választani.

"A magyar-zsidó viszonyban pedig egyrészt működnek a magyar antiszemita szellemi vonulat hagyományai (amelyek a XIX. sz. végén amiatt jelentek meg politikai elemként, mert egyes csoportok a magyar társadalmon belül vesztes pozícióba kerültek a kapitalizálódó Monarchián belül a kapitalizmussal társadalomtörténeti okok következtében „jobban bánni tudó” zsidó vállalkozókkal szemben)"

Üres és felületes pszichologizálás. A zsidók bőven megtettek mindent amit lehetett, hogy a többségi táradalom megutálja őket, pedig még állami névmagyarosító akció is volt, ez bizonyíték a magyar naivitásra és balekségra. A történész így ír erről:
betiltva.com/2006-2009/200708-szekfu-gyula-harom-nemzedek/

Magáról a cikkről pedig csak annyit, hogy elvont bölcselkedés, egyetértek az előttem szólóval. Én kétlem hogy az mszp ne lenne meritokratikus és eredményorientált. Többször lecserélték a vezetést, az öreg titánok jobban háttérbe vonultak. A problémát inkább abban látom hogy mindenfajta ideológia hiányzik belőle -pár hívószó skandálásán kívül - illetve ezen hívószavak többségét alaposan megutálta vagy legalábbis kiábrándult belőle a társdalom jelentős többsége.

A fideszből is hiányzik az igazi koherens ideológia, de a fidesz sikeréhez meg a szocialisták iszonyatos baklövései járultak hozzá -lásd öszödi beszéd, és a rákövetkező népverés, a folyamatos forradalmi hangulat több évig stb-, a kétharmadot is ennek köszönhették, amivel teljes médiahátszelet biztosítottak maguknak, reményeik szerint örök időkre. Ha a még mindig a 2010 előtti médiaviszonyok között operálna a fidesz, a szokásos rotációval (kormányváltás esetén az M1 és a Duna kormánypárti lesz, a többi marad olyan ami volt), már régesrégesrégen minden egyes nap Bajnai- és Mesterházy nagyinterjúkat látnánk-hallanánk-olvasnánk már több éve, és Bajnai már rég 15-20%-on járna egymagában. Ennek hiányában még az egyszem ATV műsoridejéért is meg kell küzdeniük. Nem sajnálom egyébként őket, de ez is hozzátartozik hogy a technikai hátteret megértsük.

tamas11 2014.03.09. 07:58:10

@Nemzetstratégia:
... "A liberális módszer, vagyis az esztelen segélyezés és a "felzárkóztatásra" kidobott pénzek már bebizonyították erejüket az elmúlt 20 évben. Ami nem működik az nem működik."
Primitív ostoba gondolat a tiéd.
Élő cáfolatai mindazok, akik felzárkóztak, beilleszkedtek.Fogalmad nincs mi, s hogyan történt a hatvanas- nyolcvanak években, és ebből indulsz ki...
Elsikkadsz afelett, sőt elsikkasztod azon időszak eredményeit, sőt látványát, amikor sikeres volt a kormányzati szándék. Eszedbe sem jut, hogy a disszonancia új generációkkal újratermelődhetett? Igazi netto előítéletes "logika" amely nem veszi észre, hogy mit tettek emberek ötven év alatt is. Csak azért, mert nincs BENNED semleges jó szándék, vagy képesség. Ezt látva biztosra vehető, hogy magad is OKA vagy a kritizált folyamatoknak, nem pedig áldozata.
Neked gúnyneved a nemzetstratégia, ahogy becézed magad.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.09. 11:34:46

@tamas11:

"Élő cáfolatai mindazok, akik felzárkóztak, beilleszkedtek."

Hát azt nehezen, mivel a genetika mai állása szerint az intelligencia és egyéb személyiségjegyek meghatározó mértékben öröklődnek. De te a nagy liberó fennsőbbrendűságedben biztos tudsz mondani pozitív példát, hogy ezerből egy beilleszkedett, és akkor máris el lehet feledkezni az ARÁNYOKRÓL.

"Elsikkadsz afelett, sőt elsikkasztod azon időszak eredményeit, sőt látványát, amikor sikeres volt a kormányzati szándék."

Az elmúlt 20 évben sosem volt sikeres a kormányzati szándék. Aki mást állít, közönségesen hazudik.

Van Kopátsy Sándornak egy tanulmánya, pont az ilyen barmoknak szól a tartalma.
www.kopatsy.hu/Tanulmanyok/mire_epithetunk.pdf

Ott van benne hogy a keletnémetekre és a délolaszokra kidobott több évtizedes pénzek mit értek el. Lelövöm a poént: semmit. Pedig nagyságrendekkel többet költöttek rájuk, mint mi valaha is.

A "felzárkóztatás" mit olyan, liberális demokráciákban, egy kegyetlen tréfa. Ócska trükk, mely még a németeknél és olaszoknál sem működött. De már megszoktuk hogy liberálisokat nem érdeklik az olyan apróságok mint a valóság.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.03.09. 11:53:29

@Nemzetstratégia: ahogy a magadfajta nácikat sem érdekli más, mint a cigányozás, zsidózás, mocskolódás.

tamas11 2014.03.09. 11:55:20

@Nemzetstratégia:
csak támadsz, észre sem veszed, milyen tartományban érthetnénk egyet, miben van igazunk... Én eleve a KÁDÁR korszakra gondoltam. Írom is : "a hatvanas-nyolcvanas években"... Annak viszonylagos sikere ugyanúgy mértékadó, mint a későbbiek kudarca, ebben az ügyben.
A volt NDK-sok igazodástörténetéről is árnyaltabb képem van mint neked, azt is jól ismerem.
Viszont a durvaságod, arroganciád jellegzetes, nem példa nélkül való. Vajon ezt melyik félresiklott közösséggel azonosítod? Ugye , nem a magyaréval?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.09. 13:55:09

@tamas11: Akkor most mi a téma? hogy liberális fölzárkóztatás megbukott? Igen, megbukott. A kádár-rendszer viszonylag jobb volt e tekintetben? Viszonylag jobb volt, (de erről írtam is). A kettő összefüggésben áll? Igen. Ezt megbeszéltük.

Én forrásokat hoztam, amiről lehetne akár vitát is folytatni, de láthatólag a pármondatos beugatásoknál, nácizásnál többre nem futja. Hát, ez van.

Ja még annyit, hogy a volt NDK-s igazodástörténet a kudarc iskolapéldája, aminek legjobb példái a volt keletnémet szellemvárosok, amelyek pusztulnak, romlanak le, senkit sem érdekel. A népesség vándorol el, a demográfiai viszonyok a padlón stb. Biztos lehet ezt még "árnyalni", mint ahogy a citrom is narancs, csak savanyúbb és kisebb.
Akárhogy árnyalgatjuk, ez bizony kudarc, mint ahogy a délolasz régió felzárkóztatására fordított pénzek is.

tamas11 2014.03.09. 16:10:35

@Nemzetstratégia:
akkor tehát a nemliberális felzárkóztatás is megbukott?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.09. 18:14:01

@tamas11: Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy:
"minden esetben érdemes felzárkóztatni?" Vagy: "A felzárkóztatás kötelező parancs?"

De válaszolva kérdésedre: Magyarországon most, még az Orbán- kormány alatt is, a liberális felzárkóztatás egy fajtája folyik. Amely pedig garantáltan működésképtelennek bizonyult. Látszik hogy a magyar demokrácia,-mint bármely demokrácia- nagyjából ennyit tud, ennyi van benne.

Most demokrácia van, tehát csakis demokratikus megoldásokban lehet gondolkozni, különben a nyugati véleményformálók kicsinálnak bennünket. Ennyi, a kör bezárult.

Lehet hogy a nemliberális felzárkóztatásnak lenne értelme, egy egyeduralomban. De nem élünk abban.