Deep impact.jpg

„Az ember családi otthonába betör egy rabló, ellopja az ezüstkanalakat, nosza, szaladjunk utána: megálljon, tolvaj úr, tessék visszatérni, és elvinni a villákat és a késeket is, mivel hogy az egy garnitúra.”

Mikszáth Kálmán: A Noszty-fiú esete Tóth Marival - 1908                 

 

„Két választás Magyarországon”1

Mikszáth felvezetéséként idézett regénye tulajdonképpen két világ, két mentalitás és két erkölcs összecsapásáról szól: az egyik a teljesítménytelen, de mégis kivételezettséget elváró, a másik pedig a polgári mentalitás – és ezek küzdelmét látjuk a mai Magyarországon is. De helyesebb lenne, ha „küzdelem” helyett azt írnám, hogy az előbbi folyamatosan rátámad az utóbbira.

Arra hiába várunk, hogy majdcsak számszerű többségbe kerülnek azok, akik belátják a polgári mentalitás előnyösebb voltát és öntudat-fejlődés terén eljut a magyar választópolgárok többsége odáig, hogy egyszerűen nem lesz hajlandó populista, ígérgető pártokra és politikusokra szavazni. Azért várjuk ezt hiába, mert a polgári mentalitás kifejlődéséhez és megerősödéséhez folyamatos és zavartalap tapasztalatok kellenének, hogy t. i. a polgári hozzáállás hozza meg az eredményeket: a jólétet, a sikert, a gyarapodást – azonban ebben a társadalomban ilyen tapasztalatok egyszerűen nem létezhetnek. A miniszterelnök ugyan „munkaalapú társadalomról” papol, ám hiába a munka a társadalom alapja, ha a csúcsokon lévők az élősködésből élnek jól. Így a magyar társadalomban megszerezhető mindennapi tapasztalatok éppenséggel ellentétesek azokkal, amelyek polgárrá nevelnének. …De ha még a társadalomban számszerűen többségben is vannak azok, akiket a valóságos érdekeik a polgári világhoz közelítenének, akkor is az a helyzet, hogy a számszerű többség úgysem ér semmit, ha ez a többség nem cselekvő. Azt kell elérni, hogy a cselekvők között legyen kellő számú polgáriság-párti szavazó.

Amikor az egyik – az éppen hatalmon lévő – párt már készpénzért veszi a leg(ön)tudatlanabb emberek szavazatait, akár rezsicsökkentésért, mint országos szinten, akár tűzifáért, mint Baján, és amikor a legnagyobb ellenzéki párt vezetője az újraelosztás növelésében látja a jövőt, akkor egy polgár csak kettőt tehet: kétségbeesik és elhúz az országból, vagy harcol. Akkor egy polgár érzi, hogy itt nem róla szól a politika és olyan politika folyik az országban, amely nem teremthet sikeres jövőt. Ez a politika azért ilyen, amilyen, mert akik csinálják, azok képtelenek mindenféle értékteremtésre: nem is ambíciójuk ez és nem is lennének rá alkalmasak. Az ő ambíciójuk a bármikor anyagi gyarapodásra váltható hatalom. Ez egy olyan rendszer, amelyben a felül, hatalomban, pozícióban lévő egyén jólétének forrása a hatalmi pozíció: a hatalom termeli a jólétét – persze a nép és a tisztességes piaci viszonyok kárára!

Igen, a mai Magyarországon is, akárcsak a történelmünk során szinte mindig, az elit a hatalommal termelteti magának a jólétet – és ezt a csak a hatalom közelében érvényes igazságot általános szlogenné tették a politikai hatalom birtokosai: azt hirdetik a népnek (azaz: e hatalom kárvallottjainak és finanszírozóinak), hogy nekik is akkor lesz jó, ha a hatalom a markában tart mindent, és ha mindent a hatalom intéz az országban. És sok, a „gondoskodó állam” közegében felnövekedett ember el is hiszi ezt, hiszen egyrészt egykor, a Kádár-rendszerben nekik (viszonylag) jó volt – és akkor ugyebár az állam tényleg mindent a kezében tartott, másrészt pedig egyáltalán nincsenek tapasztalataik a nyugati típusú, azaz teljesítményalapú polgári viszonyokról. Ők csak a magyar, „felélő”, „hatalmi kapitalizmust” ismerték meg (és: utálták meg) az elmúlt két évtizedben, így könnyű nekik eladni azt az egyébként hazug állítást, hogy az „egyszerű emberek” jólétének alapja is a „koncentrált állam”… És mire mindenki előtt kiderül, hogy ez hazugság, addigra az állam birtokosai már minden lényeges eszközt és erőforrást a magukévá tesznek – tehát: hiába tudja majd akkor már a jónép, hogy átverték, nem tehet majd semmit. A demokratikus jogait megnyirbálták, (vagy még inkább) formálissá tették, a(z amúgy sem valami erős) polgárság anyagi függetlenségét felszámolták, azt is állam- és hatalomfüggővé züllesztették…

…A mindent a maga kezébe kaparintó államhatalmi elit és klientúrája persze majd nem tudja jól, hatékonyan üzemeltetni a megszerzett javakat – hiszen ők nem polgárok, nem értenek a polgári vagyonkezeléshez-vagyongyarapításhoz. Ők „szpáhik”, akik csak erővel elvenni tudnak és azután pedig felélni… Ebből pedig a javak és az egész magyar gazdaság lezüllése fog következni. A sorozat vége a mérhetetlenül lecsúszott magyar társadalom lesz, lerobbant infrastruktúrával (ami a „nonprofittá” tett közműszolgáltatásokban majd valóban nem keletkezett, a fejlesztések finanszírozásához pedig elengedhetetlenül szükséges nyereség híján robban le), döglődő egészségüggyel, elmaradott, doktriner ismereteket oktató iskolarendszerrel, a világ élvonalától reménytelenül lemaradt tudománnyal – és persze tökéletesen versenyképtelen gazdasággal.  Szűk három évtizeddel a rendszerváltás után az ország ismét leküzdi így majd magát „szovjet szintre”…

Ez fog történni, ha hagyjuk továbbra is azt, ami itt két évtizede tart és egyre csak erősödik! Addig-addig félünk az újtól, a versenytől, a mentalitásváltástól – és az elitcserétől -, hogy a végén sokkal nagyobb trauma fogja érni a változatlan viszonyok között élni akaró népet, mintha idejében vállalta volna a változtatással járó kényelmetlenségeket. Eljön még az az idő, amikor már nem a cigányoknak kell tűzifát és rezsihátralék-elengedést ígérgetni a szavazataikért cserébe, hanem a középosztálynak.

 

„Félünk az ismeretlentől”2

Elérkezett az ország oda, hogy már a gyerekek is megismerkednek a félelemmel: azt látják, hogy a szüleik és a tanáraik szoronganak valami olyasmitől, amitől 1989 óta nem kellett. A gyerek a felnőtteket utánozza – ezért ha sokáig maradna a mai rendszer, akkor ismét felnőne egy lapító, polgártalan nemzedék, ami 2-3 évtizeddel tolná ki Magyarország sikeressé válásának esélyét.

Ha egy ország nem polgári (és: nem lelni földjében olajat-aranyat), akkor az az ország nem lehet sikeres úgy, hogy ez általános jóléttel párosulna és hosszú távon is fenntartható lenne. Minden stabilan sikeres ország az öntevékeny, az állammal szemben nem sunyító, hanem kezdeményezőkész, a félelem légköre helyett bizalommal teli társadalom otthona. Amikor a Fidesz arról beszél, hogy a „munkaalapúvá”, azaz: felülről vezéreltté, minden kapcsolatot az államhatalmon átvezetővé és a Fidesz által hozott „regulák” szerint élővé tett társadalom a felemelkedés záloga, akkor valójában arra gondol, hogy ne kezdeményezzünk, hanem engedelmeskedjünk – mert ha nagyon rákapnánk az önállóskodásra, akkor egykettőre megszabadulnánk tőlük. Ezért kell a félelem: ezért kell lesöpörni minden önálló kérdést és önálló kezdeményezést. Nekik megérni – nekünk viszont nem!

…A gyerekek szülei ismét félnek a munkahelyükön, és nem csupán attól, hogy ha az (a munkahely) megszűnik, akkor ők munkanélküliekké válhatnak. Nem, mára „biztos” állásokban dolgozók is félnek a munkahelyükön: attól, amit esetleg mondanak és amelynek következményei lehetnek. Ismét előállt a klasszikus magyar társadalmi helyzet: az állampolgárok és az állam szembeállnak egymással. Egy igazi demokráciában az állam azonos és egyenlő az állampolgárokkal és nem más, mint az állampolgári érdekek intézményesülése – ez a mai magyar államról nem mondható el, tehát nincs igazi demokrácia.

Az a baj ezzel az újfajta félelemmel, hogy a retorzió független a munkában nyújtott teljesítménytől: a retorzió az elvtelen hűség gyakorlata ellen vétőket sújtja. Az nyilvánvaló, hogy megalapozottan kritizálni egy rossz rendszert általában azok szoktak, akik képesek és szeretnek is jól teljesíteni ésszerű és jól szervezett közegben – így ha ők kritizálnak, akkor az jogos kritika, és ha ezért őket retorzió éri, vagy netán ha eltávolítják őket a pozícióból, akkor a tehetséget, a kompetenciát és a jó teljesítményt büntetik és távolítják el. Ez pedig rövid úton vezet a bajba: ha egy rendszer előrébb helyezi a lojalitást a teljesítménynél, akkor bukásra van ítélve – csak az a baj, hogy ebbe a bukásba rendszerint magával viszi a társadalmat is!

…Ezért nem elég csak kivárnunk azt, amíg a Fidesz-rendszer belebukik a maga inkompetenciájába: mert ez a belebukás súlyosan érintené az országot is, szinte minden egyes embert és családot.

 

„Amit Isten kihagyott, azt nem pótolhatod.”3

A magyarok többsége érzi már, hogy arrafelé nem vezet számára tovább út, amerre az elmúlt két évtized kormányai vitték. De a magyarok többsége, mint írtam, egyszerűen nem ismer más utat, mint a hatalom kijelölte és felügyelte utat. Talán sejti már, hogy mindenképpen változásnak kell jönnie, de fogalma sincs arról, hogyan kellene változtatni. Ezért retteg és magába zárkózik: nem érzi, hogy bárkiben is megbízhatna. Nem akarja azokat tovább maga fölött tudni, akik most ott vannak, de nem akarja visszahívni azokat sem, akiket ezek bő három éve váltottak le. Sem a mai profi, maffiokráciát alkotó tolvajokat nem szereti, sem a korábbi dilettáns, fantáziátlan és megújulás-képtelen, emiatt pedig (jobb ötlete híján) szintén tolvajkodó garnitúrát.

…Kire szavazzon, aki polgári országot szeretne?

Van ugyan egy-két olyan csoport (tényleges pártoknak nem nevezném őket), akik „tőrőlmetszett kapitalizmust” ígérnek, ám ezeket nem politikusok szervezték, hanem (jobb esetben) szakemberek – az pedig alaptétel a politikában, hogy a szakpolitika nem politikacsináló tényező! Ráadásul e szakemberek személyisége távol áll attól, hogy „karizmatikusnak” lenne nevezhető, márpedig a gyakorlati politikában a személyiség ereje legalább olyan döntő tényező, mint az igazság – sajnos sokszor még nagyobb is… Nem képzelhető el „tömegpolitika” - és így a választások megnyerésére esélyes tömegpárt sem – „politikai középpontot”, azaz a tömegeket megmozgató és magához vonzani képes személyiség nélkül.

…Ezért ha polgári értékrendet képviselő politikai erőt akarunk, akkor kell egy karizmatikus, a polgári értékrendet magában hordozó és azt hitelesen megjelenítő és közvetíteni tudó politikus! Csak ekkor áll elő az a helyzet, amelyben nem kell már visszahívnunk egyik tolvajt sem.

 

„Meine Ehre heißt Treue”4?

A poszt elején a kivételezettség-alapú és a polgári világ ellentétéről volt szó, a „tolvajok” és a „teremtők” közötti kibékíthetetlen ellentétről. Magyarország erőforrás-szegénységét történelmi távlatokban az okozta – és az okozza ma is -, hogy a hatalmat birtoklók rendre az első kategóriába tartoztak, még azokban az esetekben is, amikor származásukat illetően egyáltalán nem voltak „előkelőek”.  A parvenük is ugyanazt a hatalmi koncepciót folytatták, amint a „született urak”. És ha netán személy szerint nem is használták ki a hatalmukat a saját anyagi gyarapodásukra, mégis eltűrték, hogy a rendszer a régi, nem polgári sablon szerint épüljön ki és üzemeljen5. Azt hitték, hogy a hatalmi elitre vonatkozó „…élni hagyni” kell ahhoz, hogy a hatalmuk fenntartható legyen: ezzel vásároltak stabilitást.

…Így maradt fenn és öröklődött a magyar hatalmi koncepció nem polgárisága, egészen a Fidesz-kormányig! A párt- és klientúra-finanszírozás a szpáhibirtok mai formája. Azért senki sem fog igyekezni, felhalmozni és befektetni, hogy pártpénztárnokok osztozkodjanak a polgári szorgalom hozadékán…

Én, mivel ismerem a történelmet és ismerem a „hűségalapú rendszerek” végzetét is, nem tudok hinni egy ilyen rendszerben: egy ilyen rendszer – lásd fentebb, a Félünk az ismeretlentől c. fejezetben - objektív okokból lesz sikertelen. Én az olyan rendszerben hiszek, amelyikben a mérce a teljesítmény. Ám a teljesítménynek van egy előfeltétele: a kiszámíthatóság – hiszen csak akkor adok bele apait-anyait, ha tudom, hogy közben valaki „odafent” nem kezdi el önkényesen tologatni az útjelző cölöpöket. Így nem elég azt mondani, hogy legyen a rendszer teljesítményalapú: az is kell, hogy az állam megbízható, szavatartó és hosszabb távon érvényes játékszabályokban gondolkodó legyen. És ha egy állam ilyen, akkor az az állam átlátható módon, azaz a saját maga által meghirdetett és a társadalom által elvárt szabályokat mindenkor betartva hozza a döntéseit – és ha a döntései így születnek, akkor az az állam transzparens lesz: ez pedig nem más, mint az állammal szembeni állampolgári bizalom kiváltó faktora!

A rendszer így válik koherenssé és konzisztenssé: kiszámíthatóság, szilárd és mindenkor betartott szabályok, ebből következően átlátható állam, amely bizalmat ébreszt az állampolgárokban, előbb az állammal, majd egymással szemben is (hiszen mindannyian a szabályok szerint játszunk!) – és ebből megszületik a teljesítményalapú társadalom és gazdaság, ami kitermelni a teljesítményt, az pedig a bővülő erőforrásokat.

 

„A föld ne mozogjon, hanem álljon”?6

Nem új trend a magyar politikai gondolkodásban a polgárosító szándék. Mivel a magyar történelem nem úgy és nem olyan irányban haladt, hogy az erős polgárság magától, tömegesen jöhetett volna létre, ezért már a XIX. század elejétől felismerték a legélesebb, világlátott elméink, hogy a jólét alapja a polgári mentalitás. Sajátos és sajnálatos tény, hogy 183 évvel Széchenyi Hitele7 után még mindig ugyanez a feladat áll a magyarság előtt – olyan tény ez, amely arra utal, hogy a magyarságban „immanens tényezők” okozták és okozzák a kapitalizmussal való konfliktusos viszonyát és a kapitalizmusban való sikertelenségét is. Szinte semmi sincs meg a magyar szokásokban, mentalitásban, ami a kapitalizmushoz kell, talán egyet, a kreativitást kivéve – azonban ez az egy sem képez „rendszert”, azaz szervezett folyamatot8, hanem meg szokott maradni a „Van egy jó ötletem!” szintjén. (Ezért is nem szoktak sikeresek lenni az egyébként valóban egyéni, kreatív ötletekre alakuló magyar vállalkozások…)

A mai napig tart a világra nyitottak és a világ elől menekülők harca a magyar közéletben: István király és Koppány mai is harcban áll – jelenleg a menekülők táborát a Fidesz vezeti, a nyitottakét pedig senki. Így most Koppányék állnak nyerésre… Már a 2010-es országgyűlési választásnak is így mentünk neki: féloldalasan – ebből lett a „fülkeforradalmi több mint kétharmad”. Közkeletű tévedés, hogy a „nyitottak” azonosan egyenlők a ballib oldal pártjaival-politikusaival – a nevezettek maguk is ezt terjesztik magukról – ám ez egyszerűen nem igaz! A legtöbb ezoldali politikusban is valójában ugyanúgy a kivételezettségre vágyó és hűségalapú („a mi kutyánk kölyke”) világkép él – és a kivételezettség-alapúság eleve kizárja a világversenyre való nyitottságot és bizony az alkalmasságot is. Amikor fentebb arról írtam, hogy „senki sem vezeti” a nyitottak táborát, akkor erre is gondoltam: ezt a tábort nem vezethetik olyasvalakik, akik nem tartoznak bele ebbe a táborba. Addig nem lesz, nem lehet országos szinten magyar versenyképesség, ameddig senki sem szervezi-vezeti a (valódi) polgári tábort – mert addig az ellentábor mindig a közhatalom birtokosa marad, még akkor is, ha valami valószínűtlen csoda épp a mai „demokratikus ellenzéket” juttatná kormányra, hiszen ők sem polgáriak, így valójában ők is az ellentábort, a teljesítményképteleneket gyarapítják. Hiába mondják, hogy ők a fejlett nyugat mintáit akarják meghonosítani, ha eközben úgy gondolkodnak, úgy érzenek és úgy is viselkednek, mint egy ősi keleti nép vezérei. Nem a Boss-öltöny, az iPhone és az Audi tesznek nyugativá, hanem az, ha mi magunk is elő tudunk állítani ehhez hasonló színvonalú termékeket.

…Egy fejletlen polgári önállósággal bíró társadalomban nem lehet társadalmi átalakulást csinálni a hatalommal szemben, hanem csak a hatalom birtokában. Zűrzavart lehet kelteni, éhséglázadást lehet kirobbantani – akárcsak 1956-ban történt – de szervezetlenül és koncepciótlanul nem lehet egy társadalmat polgári irányba fordítani.

 

 

 

 

* A kép a Deep impact c. film egyik jelenetének felhasználásával készült.

1 Mikszáth Kálmán 1893-’95-ös regényének címe.

2 X. Gergely pápa szavai a Polo-fivérekhez, 1271-ből (Marco Polo A világ leírása c. könyvéből – 1299)

3 Sam Mussabini atlétaedző szavai a Tűzszekerek c. filmből – 1981

4 „Becsületem a hűség” – az SS jelmondata

5 Itt elsősorban Kádár Jánosra gondolok

6 Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, Baradlay Kazimir szavai - 1869

7 Széchenyi István Hitel c. könyve 1830-ban jelent meg.

8 Nem úgy, mint például az itáliai formatervezés világában, ahol a kreativitás beleilleszkedik a terméktervezés és –gyártás teljes, jól átgondolt folyamatába. Aki látott már olasz sportkocsit, vagy járt a római Via Condottin, tudja, mi a különbség ezek, illetve egy magyar „jóötlet-vállalkozás” termékei között.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr175589808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savanyujóska 2013.10.21. 07:53:23

„egy polgár csak kettőt tehet: kétségbeesik és elhúz az országból, vagy harcol.”

Aki elmenni nem tud, a harcot pedig reménytelennek látja, mint velem együtt oly sokan, az tehet egy harmadikat is, berendezkedik az egyéni túlélésre. Megtölti a spájzot, épít egy magas kerítést, és vesz egy puskát.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.21. 08:09:15

"Nem a Boss-öltöny, az iPhone és az Audi tesznek nyugativá, hanem az, ha mi magunk is elő tudunk állítani ehhez hasonló színvonalú termékeket."

Ez fantázia. Egyszerűen le kell mondani a maximalizmusról: Mo. NEM a leggazdagabbak országok egyike, utoljára 600 éve volt az, de a gazdag világ része. Elérhetetlen célokat nem érdemes kitűzni.

toportyánzsóti 2013.10.21. 09:18:13

Szenvedtek rendesen 1000 Forintokból kormányváltást vizionáló jobberek.Miniberlusca rendesen átqrta a bucijaitokat,most aztán vele Együtt mentek a csatornába,elvtelen erkölcsnélküli dilettánsok.Tőletek hülyébb már nincs,akik beengedtetek a köreitekbe 1 liberálszélkakas komcsifattyat.

toportyánzsóti 2013.10.21. 09:19:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mit tudsz te arról mi volt 600 éve?Időgéped van?

toportyánzsóti 2013.10.21. 10:20:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Neked kellett volna,olvasnod,nem csak a képeket nézegetned.

nevetőharmadik 2013.10.21. 10:52:39

@savanyujóska: Az már nem polgár.

A magyar évszázadok óta ezt csinálja. Mire mentünk vele? Ugyanis pont hogy _túl_ élni nem lehet. A rossz, amit ki akarunk bekkelni, velünk marad. Azt hiszed, túléltünk mi bármit is? Lehet, hogy túléltük az úri Magyarországot, lehet, hogy túléltük a szocialista Magyarországot, de túléltük azt a Magyarországot, ami csak lefele csúszik, túléltük azokat a problémákat, amik az összes korszakot jellemezték, mert minket magunkat is jellemeznek?

Nem, kurvára nem éltük túl, hát itt van velünk minden újra! Soha nem is ment el semmi! Mert soha nem küldtük el! Csak élünk a képzelt falaink mögött, és hagyjuk, hogy itt legyen a szar.

Mennyid van hátra? 30, 40, 50 év? Te majd jól meghalsz, és a szar itt marad utánad is, ez él túl téged, és nem fordítva.

Amúgy meg: a faladon átmennek, puskádat elveszik, a spájzod kirámolják. Csak mert már 2 ember is több együtt, mint 10 millió egyenként. Ne csapd be magad az egyéni túlélés lehetőségével!

savanyujóska 2013.10.21. 11:40:40

@nevetőharmadik: „A magyar évszázadok óta ezt csinálja.”

Így van. Lapítunk, kollaborálunk, túlélünk. Nem mintha nekem tetszene, de mi az alternatíva? Forradalom? Volt már néhány, állítólag most is éppen zajlik egy, mennyivel jutottunk velünk elébb? Értelmes építő munka, amivel lassan jobbá tesszük az országot? Ehhez meg már túl öreg vagyok, hogy higgyek benne. Soha nem ment el semmi, persze, mert nem is akartuk elküldeni. Nem idegen erők kényszerítették ránk a rendszert, hanem mi építettük fel magunknak, és úgy néz ki, a többség jól is érzi magát benne. Vagyis vagy megszokik, vagy megszökik.

nevetőharmadik 2013.10.21. 14:23:37

@savanyujóska: Értem, amit mondasz, átérzem. Csak rossz lenne látni, ha beletörődsz, mert akkor az még egy győzelem nekik. Mit tudok ajánlani?

Forradalomban gondolkodni szerintem is felesleges (legalábbis jelenleg), pont mivel általában nincsen mögötte tudatos, hosszabb távban gondolkodó, értő és építő koncepció. De ha van ilyen koncepció, forradalom nélkül is érdemes próbálkozni vele.

De ha már arról van szó, hogy mit lehet csinálni: aktívan keresni kell azok társaságát, akik nem akarnak kibékülni ezzel az évszázados szarral. Az egyedüllét bénító tudatát kell legyőzni, mert ezzel teremtődik meg a cselekvési lehetőség. Ez apróságnak tűnik, de pont az a lényeg, hogy az ilyen apróságok ágyaznak meg a nagyobb dolgoknak. Csak ne add fel, ha kérhetem :)

savanyujóska 2013.10.22. 08:50:16

@nevetőharmadik: Nem hinném, hogy az egyedüllét tudata bénítja az embereket. Akikkel szóba kerül ez a téma, azok többsége, legalábbis az értelmesebbje, nagyjából hasonlóképpen látja a helyzetet. Az értelmes cselekvés lehetősége hiányzik.
Annak idején Szász Endre mondta egyszer valahol, hogy ő szeret itt élni, de ha valamit csinálni akar, alkotni akar, akkor kimegy az Államokba, mert ott három nap alatt többre jut, mint itt egy év alatt.