2013.09.27. 18:50 Szerző: Moin Moin

A sereg és a szöveg

dragonyosok.jpg

Prinz Karl ist erschienen

auf Friedbergs Höh'n,

Sich das preußische Heer

mal anzusehen.”

(„Károly herceg megjelent

a friedbergi magaslaton,

a porosz sereget

végre megszemlélni.”)

 

„Fel, ansbachi dragonyosok…!” – német katonadal a Hohenfriedbergi induló dallamára – 1845 körül

 

,,Lesz néhány ostoba húzása"1

…Kezdjük a közelmúlt reményeinél, tévedéseinél és kudarcainál!

Ha volt valaha is olyan politikus- és vezetőaspiránsa a magyar modernitás- és kapitalizmuspártiaknak, akitől sokat vártak és akiben sokan bíztak, akkor az bizonyosan Bajnai Gordon volt. Másfél-két évvel ezelőtt nemigen tudtam úgy beszélni 25 és 45 év közötti jólképzett magyar (főként reál-)értelmiségivel, hogy ne emlegette volna fel őt, mint „reménységet, aki már bizonyított”. (Ellentétben Gyurcsánnyal, aki épp azt bizonyította, hogy nem volt alkalmas a feladatra…) Aztán eljött 2012. október 23. és Bajnai debütált – de egy furcsa, számára „nem természetes” közegben, a Milla-tüntetésen és egy félszeg, nem éppen átütő erejű beszéddel. Ám még így is napok alatt elérte a frissiben megalakult Együtt a 14%-os népszerűséget.

…Ez nagyon-nagyon régen volt: jelenleg Bajnai pártja (nevezzük úgy, ahogy mindenki) talán ha 3%-on áll. Valamit „elkúrt, nem kicsit, nagyon”.

Ahogy a poszt elején írtam, Bajnait a jólképzett kapitalizmuspártiak várták és ők támogatták – volna, ha nem áll össze rögtön, első lépésként három, a kapitalizmussal és a teljesítményelvűséggel éppen hogy hadilábon álló társasággal: a Millával, a Szolidaritással és az LMP-szakadárokból összeállt PM-mel. A praktikus technokrata Bajnai vajon mit remélt ezektől a szövetségesektől? Tömegtámogatottságot? Hiszen az egyiknek sem volt: 2012 őszére a Milla már lecsengett – akik egy évvel korábban még láttak benne fantáziát, addigra megtudták róluk, hogy céltalan, koncepciótlan, „majd’ szétesem, olyan laza vagyok”, fegyelmezetlen protesztbagázs. Ez pedig taszította mindazokat, akik (mint írtam, főképp reálértelmiségiként) támogatták volna Bajnait. A Szolidaritás? Az sosem mozgatott meg tömegeket – a néhány ezer, a „szerzett jogaiért” hőbörgő rendvédelmis egyszerűen nem vehető számításba társadalmi bázisként egy olyan politikus esetében, mint Bajnai, aki kijelentette, hogy „nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogyan jutunk A-ból B-be”. (Részlet Bajnai 2013. február 9-i „kormányértékelő” beszédéből – forrás: http://www.egyutt2014.hu/hirek/bajnai_gordon_beszede_%E2%80%93_kormanyzas-ertekelo_2013.html) A PM pedig egyenesen kapitalizmusszkeptikus - elég csak vezetői blogjait olvasgatni.

Szinte a kezdettől elkezdett balra sodródni-húzni Bajnai és az általa szervezett politikai összlet. (Pártnak-pártszövetségnek csak nehezen mondanám, mivel a vezetése kezdettől esetleges és kaotikus – ld. itt: http://www.egyutt2014.hu/hirek/szovetseg_a_korszakvaltasert.html) Ám itt az a kérdés, hogy van-e a baloldalom megoldás? Pontosabban: a baloldaliság-e a megoldás Magyarország jelenlegi alapproblémáira? Egyáltalán: mi ez az alapprobléma, amely „minden mozgást elakaszt”. …És ebből következően: mit mondjon, mit ígérjen meg és mit tegyen majd az, aki egy modern Magyarország érdekében akarja mobilizálni a jólképzett 25-45 évesek „seregét”, azokat, akiket az elmúlt 11 hónapban nem sikerült maga mellé állítania Bajnainak?

 

„A hitel híja minden mozgást elakaszt”2

Mi az, ami egy társadalomban mindennek az alapja – és amiből a magyar társadalomban fél évszázada sosem állt annyi rendelkezésünkre, amennyit mégis elfogyasztottunk?

Az erőforrások. Magyarország gazdasága immár fél évszázada nem képes ellátni a magyar társadalmat annyi erőforrással, amennyit az reális keretek között igényelne és amennyit felhasznál. Vagy hitelből fedeztük az előállított erőforrások és a jogos szükséglet közötti különbözetet – ez vezetett a Kádár-korszak óta „lerázhatatlan” eladósodáshoz –, vagy pedig restrikcióval hoztuk időleges egyensúlyba a kettőt. Világos, hogy egyik út sem kívánatos, mert egyik sem képes egy fejlődő, jólétben élő ország alapját adni.

Az erőforrások a gazdaságban keletkeznek – annyi, amennyit az adott társadalom általános technológiai színvonala, munkakultúrája, tudásszintje, tőkeellátottsága és persze mentalitása mellett előállhat. A szocializmus évtizedeiben mindezek nem alakulhattak szabadon, erős ideológiai kontroll valósult meg. Ez lefojtotta a kreativitást, az innovációt, amely komoly technológiai lemaradáshoz vezetett. A munkakultúra ugyan lényegesen „iparibbá” vált, mint amilyen a II. világháborút előtt volt, tömegesen váltak ipari munkássá azok, akik azelőtt csak a mezőgazdasági munkát ismerték. És ugyan jelentős részük városi lakossá is vált, ez mégsem jelentett sem igazi munkakultúra-váltást, sem mentalitásváltást, sem pedig polgárosodást. Nem volt jellemző, hogy az életmód- és munkatípus-váltás együtt járt volna a döntési kompetencia növekedésével – hiszen az új, szocialista-kollektivista társadalom is felülről vezérelt volt. Még a szocialista iparban „menedzserré” vált szakértelmiség sem viselt a nyugati vállalati menedzserekéhez fogható döntési felelősséget – hiszen tervgazdálkodás folyt – és így nem is tanulhatta meg azt a fajta önálló szervezni-vezetni tudást, amely az „igazi” menedzserek sajátja és nem viselte olyan mértékben önálló döntései következményeit sem. Pontosabban: éppen annak voltak (negatív) következményei, ha „önállóskodott”. A szocialista menedzserek zöme is csupán egyfajta „hivatalnok” volt.

…És amikor eljött az igazi menedzserkedés lehetősége, a ’80-as évek végén, akkor ott állt egy teljes társadalom gyakorlatilag mindenféle komolyabban vehető „tőkés tudás” nélkül. Nem léteztek olyan természetes és általánosan elterjedt társadalmi pályák, amelyeket bejárva fel lehetett volna szedni azokat a (nem csupán elméleti) menedzsment-ismereteket, amelyek legalább megközelítőleg versenyképessé tették volna a magyar váltakozások vezetőit és tulajdonosait a régen polgárosodott társadalmakban felnőtt és tevékenykedő kollégáikkal.

 

„Fogalmuk sincs az uralkodásról”3

Magyarországon sem a társadalomban, sem pedig a vállalkozói rétegben nem jellemző a tudatos előretervezés: ez egy „máról holnapra élő” társadalom volt, hosszú századokig. Nem léteztek polgári pályák, minták – ezeket rendre megszakították és elsöpörték a történelmi körülmények. Ez az igazi a legmélyebben fekvő oka a magyar versenyszféra általános versenyképtelenségének, gyenge teljesítményének - és az innováció hiányának is, hiszen innováció csak ott van, ahol hosszú távra tervez és tervezhet a vezetés. Aki erőforrásokkal akarja gazdagítani a magyar társadalmat, aki gazdasági fellendülést szeretne, az, ha birtokolja az állam eszközkészletét, nem „direkt” gazdaságfejlesztést kell, hogy csináljon – hiszen az eleve lehetetlen a hiányzó vállalkozói mentalitás és tudás híján. Ha jóval több erőforrást szeretnénk, akkor jóval több jól szervezett, sikeres és versenyképes, a saját lábán szilárdan álló vállalkozásra van-lesz szükségünk. Az „állami vállalkozás”, az államosítás és a „nonprofit rendszerek”, mint általános irányvonal, nem működőképesek, hiszen épp az önállóságot, a polgári kezdeményezést és a motiváltságot ölik meg. Nem létezik a világban olyan sikeres, stabilan jól menő-jól működő társadalom és gazdaság, amely ne a szabad, polgári, kapitalista vállalkozásra alapozna. Azok a társadalmak és gazdaságok pedig, amelyek jelenlegi jólétüket vagy egy-egy természeti erőforrásnak (legjellemzőbben olajnak-gáznak), vagy pedig egy-egy speciális geopolitikai helyzetnek köszönhetik (mint pl. Szingapúr), valójában és végső soron szintén a fejlett, magasan polgárosult jóléti társadalmak által finanszírozottak – hiszen az azokban létrehozott erőforrások és fejlett technológia tartják életben őket. E fejlett társadalmak fogyasztása-fogyasztói híján rájuk és nyersanyagaikra sem lenne szükség. (Még az sem tartaná életben-mozgásban e „nyersanyag-jóléti” gazdaságokat, ha exportjukat átterelnék pl. Ázsia feltörekvő gazdasági nagyhatalmai felé, hiszen Kína és India iparának igazi végfogyasztói is az euro-atlanti államok: azok vásárlóereje – no meg az onnan érkező technológiai innováció – nélkül e nagy és látszólag „mindenható” gazdaságok egykettőre befagynának!)

Magyarország, mint csekély belső piaccal rendelkező, nyersanyag- és energiaszegény ország egyszerűen nem választhat más utat a jóléthez, mint az innovatív-kreatív, tudásalapú, jól szervezett-jól menedzselt, nagyon hatékony vállalkozások világa.

Ha megkérdezzük az embereket, hogy ennek a világnak a valósággá válásához mi hiányzik a leginkább, akkor rendre azt a válasz kapjuk, hogy „a pénz”, azaz a tőke – ám ez sajnos nem ilyen egyszerű. Valójában a tudás és a vállalkozói ismeretek és készség hiányzik, illetve maga a vállalkozói mentalitás. Ha van teendőjük az eljövendő kormányoknak és parlamenti többségeknek az ország erőforrásokban való gazdagabbá tételéért, akkor az nem más, mint a társadalom korszerű tudáshoz juttatása és a vállalkozók menedzsment-ismereteinek fejlesztése.

A korszerű tudáshoz juthatás érdekében sürgősen vissza kell fordítani azokat a folyamatokat, amelyeket az utóbbi három évben a jelenlegi kormány a közoktatásban-felsőoktatásban beindított. Mondhatni: vissza kell fordítani a pénzfolyamot a stadionok felől az iskolák felé. De ez még nem elég – hiszen akkor csak egyszerűen reprodukálnánk azokat a korántsem üdvözítő állapotokat, amelyek a „tudatos iskolarombolás” előtt léteztek: alacsony presztízse miatt egyre kontraszelektáltabbá váló pedagógustársadalommal, merev, nem igazán kompetenciafejlesztő iskolarendszerrel és olyan sokszor elavult tudást, rég elmúlt műveltségideált továbbadó tananyaggal, sokszor leromlott oktatási infrastruktúrával. Mivel a tudás elengedhetetlen feltétele a világban zajló és a jövő stabil sikerességét garantáló technológiai forradalomban való részvételünknek, így ha van „stratégiai ágazat” Magyarországon, akkor az az oktatás. Ezért nem szabad sajnálnunk innen a pénzt.

 

„Mindég jó és körültekintő törvényeik voltak és azokat mindég megtartották”4

…Ám hiába költünk sok-sok milliárdot évente az oktatásra és hiába lesznek így jólképzett, korszerű tudással bíró fiataljaink: ha nem lesznek jól működő, innovatív vállalkozásaink, éspedig tömegével, akkor ezek a kiképzett emberfők vagy munkanélküliek lesznek, vagy országelhagyók. Őket akkor tarthatjuk itthon és akkor térül meg az oktatásba fektetett tőkénk, ha a másik fontos területen is előbbre lépünk: a vállalkozói kompetenciák területén.

Eddigi kormányaink rendre „vállalkozásfejlesztésben” gondolkodtak: állami forrásokkal, kedvezményes hitelekkel, állami szervezetek által organizált piacépítéssel, exportlehetőségekkel próbáltak fellendülést elérni. Ám ez csak annyit ért, mintha a régi motorba öntünk új olajat. Hiába a kedvezményes források, ha nincsenek olyan végiggondolt vállalkozások, ahol az üzleti terv nem csupán egy-egy „nagy ötletből” áll, és ha a „vállalkozás” csupán az egykettőre – és gyakran mások kárára – történő meggazdagodást szolgáló eszköz, nem pedig egy tudatosan, polgármódra felépített jövő.

Az állam feladata nem az, hogy vállalkozásokat fejlesszen – hiszen ez egy tőkés gazdaságban a kezdeményező polgárok dolga – hanem az, hogy ha az adott társadalom még nem, vagy csak kevéssé polgárosult, akkor terjessze-oktassa a vállalkozásszervezést és-irányítást. Adhat ugyan támogatást, ám csak akkor, ha a támogatott előbb elsajátította a sikeres vállalkozáshoz elengedhetetlen tudnivalókat. Az államnak egy olyan helyzetben, mint amilyenben a jelenlegi magyar társadalom van, a „vállalkozófejlesztés” a feladata.

Akkor lesznek sikeres vállalkozásaink és világviszonylatban is kurrens termékeink, ha lesznek, éspedig tömegével, igazi, nem az államtól „megoldást” és támogatást váró vállalkozóink.

Az állam megoldani nem tudja azt, hogy fussanak a vállalkozások, de akadályozni igen! Ha az állam és a gazdaságpolitika hektikus, akkor nem lehetséges kiszámítható, megalapozott üzleti terveket készíteni – ezek hiányában pedig a vállalkozás jövőjét, innovációját, finanszírozását, piacépítését tervezni. És ha ezek ellehetetlenülnek, akkor maga a vállalkozás lehetetlenül el: nem csak egy-egy vállalkozás, hanem általában az adott országban működő vállalkozás lehetősége. Ráadásul a hektikus állam a közbizalmat is rongálja – márpedig kapitalista vállalkozás kölcsönös bizalom nélkül nem működhet. Lehessen bízni abban, hogy a keretek és szabályok szilárdak, hogy azokat egy erőszakos, magát mindenhatónak képzelő állam nem ráncigálja a pillanatnyi érdekei szerint. Éppen ezért – hogy lehessenek tervezhető vállalkozások, azokból pedig többlet-erőforrásaink – Magyarország leendő kormányának meg kell hirdetnie a bizalmon alapuló politikai és gazdasági rendszert! Partneri viszonyt kell kezdeményeznie a társadalommal és a vállalkozásokkal. Az állam – és a vezető - ne akarjon se mumus, se mindenható lenni: az egyik megbénít, a másik szétzilál

 

„Egyszerűség, cifraság nélkül.”5

Vannak sokan, akik úgy szeretnének „egyszerű életet” maguknak, hogy minden bonyolultabb probléma megoldását odatestálnák az államra. És vannak is bőven olyan politikusok, akik vállalkoznak is erre, akik azt ígérik, hogy elég csak rájuk szavazni és minden egyszerűvé válik az egyszerű embereknek. Most is épp ilyen politika folyik az országban.

Az eredményt – vagy inkább következményt – láthatjuk: az állam nem oldja meg az életünket.

Az állam nem lehet ott minden családban, nem lehet ott minden vállalkozásban, hogy helyettünk mérlegelje a lehetőségeket és döntsön. Az állam csak távolról, durva becslésekkel képes a világot érzékelni és emiatt egyszerűen képtelenség az, hogy jó, személyre és helyzetre szabott döntéseket hozhasson. Az állam csak általánosságokban képes cselekedni: nem azt mondja, hogy a te vállalkozásoddal foglalkozik, hanem „a vállalkozásokkal” – pedig nyilvánvaló, hogy a többszázezer magyar vállalkozás többszázezer egyéni helyzetet jelent… Az állam csak „általában az oktatással” tud és akar foglalkozni, de nem lehet képes minden gyerek, minden fiatal egyéni képességeit, érdeklődési körét precízen feltérképezni és ezt, mint valami gigaadatbázist, „összefésülni” a bel- és külföldi tanulási és elhelyezkedési lehetőségekkel, életpálya-esélyekkel.

Én egy olyan államban tudok csak hinni és csak olyan politikus szavát veszem készpénznek, amely-aki nem tartja magát mindenhatónak és nem is akarja azért magához vonni az összes döntési hatáskört, hogy ezáltal viselkedhessen minden(t meg)hat(ároz)óként. Csak a vallás(ok) istene(i) mindenható(k) – de XXI. századi politikusként nem az a feladat, hogy istent játsszunk.

Politikusként csak annyi a feladat, hogy felmérje a lehetőségeket és azok közül a lehetséges legjobbakat válassza ki és ezekből építsen közpolitikát. Az a feladat, hogy ne használjon olyan eszközöket, amelyek még soha és sehol sem működtek – és pláne ne erőltessen ilyeneket a társadalomra.

Tudom, hogy Magyarországon sokan azt várják, hogy „mondjon meg mindent a politikus”: olyan politikusra vágynak sokan, akinek ott a kezében a Bölcsek Köve. 2010-ben is épp egy magát ilyennek beállító politikusra szavaztak sokan, mert hinni akartak abban, hogy a XXI. században is lehet valaki polihisztor.

Nos, nem lehet – mert a világunk már nem fér el egyetlen fejben.

A XXI. század világa, társadalma, gazdasága nagyon összetett – de éppen ez az összetettség, ez a sok-sok pontból kiinduló kreativitás és innováció, a sok-sok elképzelés adja az erejét, a gazdasági alapjait. Aki egyszerűségre vágyik, annak el kell fogadnia a szegénységet is, aki egyszerű világot ígér, jó populista módjára, az valójában a nyomorba hívja a népet!

 

Eligas quem diligas!6

Íme, a két politikai ajánlat:

  1. A felelős és polgári, amelyben az összetettség lehetőségeket jelent arra, hogy minél több fejből minél több jó ötlet pattanjon ki, és hogy ezek az ötletek a sokféleségben többnyire működhessenek is, gazdagítva minket. A tapasztalatok, tények azt mutatják, hogy minden sikeres „bezzegország” éppen ilyen világ.
  2. A politikai ellenfeleinké, akik bármikor megígérik az embereknek azt, hogy ők képesek egyszerűvé, áttekinthetővé tenni a világot és levenni az emberek válláról a döntés felelősségét ebben a bonyolult világban. Ám a helyzet az, hogy az így berendezett országok - „kis világok” - valójában nem egyszerűek, hanem kaotikusak és súlyos, elfojtott ellentmondásokkal terheltek, ahol a kreativitás és a kezdeményezőkészség előtt számos „állami sorompó” áll. Így az innováció lelassul, ellehetetlenül és kikerülhetetlenül válik államhatalmi érdekek és döntések tárgyává. Ezekben a kis világokban a dolgok értéként az szabja meg, hogy mennyiben segítik és mennyiben akadályozzák az államhatalmat birtoklókat – hiszen ők döntenek mindenben és ezek a döntéseik óhatatlanul is önérdek-vezéreltek szoktak lenni.

A politikus feladata nem az, hogy mindent eldöntsön, hanem az, hogy amiben szükség van az állami szabályozásra, abban célszerűen, áttekinthetően és a közérdeket képviselve döntsön. És amikor dönt, akkor ne a benne élő hitek vezessék ebben, hanem a valóság minél teljesebb ismerete. Lehet, hogy valakinek a szívéhez a futball közelebb áll, mint a géntechnológia – de ez még nem ok arra, hogy az államhatalom birtokában a futballstadionokat és ne a géntechnológiát oktató egyetemi tanszékeket fejlessze.

…És ha már a személyes hiteknél tartunk: engem sosem érdekelt, hogy ki miben hisz, ha attól függetlenül kész volt célszerűen együttműködni másokkal. Általánosságban: az államnak nem feladata az, hogy megszabjon valamiféle „állami hitelveket”. Nem az állam dolga, hogy megmondja, mi tartson össze egy népet, egy közösséget. Még csak az sem feladata, hogy „rangsoroljon” az egyes (nem destruktív) közösségeket összetartó eszmék, világnézetek, dolgok és célok között. A hatalom nem arra való, hogy mások fejéből „kiverjünk” nekünk nem szimpatikus gondolatokat és helyükre a mi hitünket ültessük be. Nem hiszek az állam által átnevelt állampolgárban: a történelem azt mutatja, hogy minden, a polgárai átnevelésével foglalkozó állam súlyosan mulasztott más, fontosabb és hasznosabb területeken. Nem tudom elképzelni, hogy attól hogy valakiből nacionalista-konzervatív-keresztényt nevel az iskola, az illető színvonalasabb termelőmunkát fog végezni, vagy jobban tanítja majd a matekot a suliban, mintha ateista, liberális és Európa-polgár lenne. Higgyétek el: nem ilyesmiken múlik a dolog! Akik mindenáron a saját elveiket igyekeznek kizárólagossá tenni az államhatalom eszközeivel, azok ezt azért csinálják így, mert sejtik, hogy önmagukban az elveik sem nem elég meggyőzők, sem nem elég vonzók, és az sem bizonyítható tényekkel, hogy ezek az elvek sikeresebb társadalmat és jobban működő gazdaságot eredményeznek.

Ha egy elv jó, akkor az magától terjed el: az emberek azért kezdik követni, mert az eredmények ezt igazolják. Így terjedt el a szabadság elve: mert a szabad emberek közösségei sikeresebbek, mint az „állami rendszerekben” élő társadalmak.

 

 

 

1 II. (Nagy) Frigyes porosz király mondása Lotaringiai Károlyról a hohenfriedbergi csata (1745. június 4.) előtt.

2 Széchenyi István: Hitel – 1830

3 Friedrich Dürrenmatt: János király, Pandulpho bíboros szavai (ford.: Görgey Gábor) – 1963

4 Mikszáth Kálmán: A fekete város, az író jellemzése a szász polgárokról - 1910

5 Szalamiszi Epiphanus: Ancoratus – i. sz. 392

6 Válaszd ki, kit szeretsz! – latin közmondás

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr125536695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2013.09.27. 19:19:08

"Magyarország, mint csekély belső piaccal rendelkező, nyersanyag- és energiaszegény ország egyszerűen nem választhat más utat a jóléthez, mint az innovatív-kreatív, tudásalapú, jól szervezett-jól menedzselt, nagyon hatékony vállalkozások világa."
Teljesen igazad van, csak egy baj van, még az életképes cégek is ebben a gazdasági környezetben először az innováción, a fejlesztésen spórolnak.

"Ha az állam és a gazdaságpolitika hektikus, akkor nem lehetséges kiszámítható, megalapozott üzleti terveket készíteni"
Ez az oka, hogy meg sem születnek ezek a tervek, nem hiszem, hogy ne lenne elég képzett ember, akik még a felsőoktatási megszorítások előtt tanultak, és akik a terveikkel most már inkább külföldön akarnak boldogulni.

nevetőharmadik 2013.09.27. 20:24:29

@legeslegujabbkor: pedig hallottam már pár olyan cégről, amik a válság kitörésekor nem kibekkelésbe fektettek be, hanem technológiai fejlesztésekbe, és amikor a gazdaság kezdett erőre kapni, akkor mintha csúzlival lőtték volna ki őket. Igaz megfogtam most magam, mert nem emlékszem a cégnevekre.

Nem mondom, ebbe is bele lehet bukni, de hát mibe nem? A kockázatot nem lehet kiküszöbölni, ha az ember eredményt akar elérni.

A poszthoz: gyönyörű, világos okfejtés, ezt külön meg is osztom.

Venyigeszu 2013.09.27. 23:13:17

Van egy pornóproducer ismerősöm, az ő szakmájában (is) mondás, hogy "mindig tagadj!". Ha a feleség rajta kap a szereposztó díványon egy másik nővel, akkor csak annyit kérdezz: "Nekem hiszel, vagy a szemednek?!"!
:-)))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.28. 09:30:15

"Bajnait a jólképzett kapitalizmuspártiak várták és ők támogatták – volna, ha nem áll össze rögtön, első lépésként három, a kapitalizmussal és a teljesítményelvűséggel éppen hogy hadilábon álló társasággal: a Millával, a Szolidaritással és az LMP-szakadárokból összeállt PM-mel"

Pontosan így van. Bajnai egy lufi. Most már odajutott, hogy nincs szavazótábora.

jános515 2013.09.28. 17:57:02

Már 1848-tól mondják és azóta is várják.
Döglödött, haldoklott, rohadt és mégis mindig talpra állt.
Ellenben a magyar gzdaság, akit talpra állitottak, mindig visszacsúszott és fejreesett, hiába mondta szegény Petőfi, hogy talpra magyar !