2013.05.29. 23:27 Szerző: Moin Moin

Értékek vagy politika?

Latrok.jpg

„– Gyenge vagy és végtelenül hitvány – üzent a csillagok fénye –, a mi törvényünk az erős, az egyetlen törvény.”

Zsoldos Péter: A Viking visszatér - 1963

 

Elmondható, hogy a mai politikai helyzet 2002-ben, az akkori választásokkal kezdődött. Addigra (pontosabban: az 1998-2002 közötti első kormányzati periódusa során) vált a Fidesz azzá, ami ma is: egy, a lehetőségek határain belül minden elérhető erőforrást a magáénak tudni akaró hatalmi gépezetté. Ekkorra alakult ki az a meglehetősen heterogén, sokféle motiváció alapján összeálló törzsszavazói bázis is, amely ma is e párt társadalmi beágyazottságát adja.

2002-ben – talán? – csak a vak véletlen vette el Orbánéktól a hatalmat, amelyet 2006-ban is csak egy másik véletlennek, Gyurcsánynak köszönhetően tarthatott meg az MSZP. Tanulságosak a 2002 – 2010 közötti választási adatok:

Év

A   Fideszre leadott szavazatok száma az 1. fordulóban

Változás   a Fidesz-szavazók számában

A   választás 1. fordulójában leadott összes szavazat száma

Változás   az összes leadott szavazat számában az előző választáshoz viszonyítva

2002

2   306 763

 

5 685 655

 

2006

2   272 979

-33   784

5 408 050

-277 605

2010

2   706 292

+433   313

5 132 531

-275 519

 

A 2010-ben tapasztalt „kiugrás” többletszavazatait (kisebb részben) a Gyurcsány-érában csalódottak és (nagyobb részben) a világválság hatására szorongók reménykedők adták, akik egy „biztos pontra” vágytak. Ők „menekültek” a Fidesz-ígéretekhez – de ez igen gyorsan elpárolgott, amikor csalódniuk kellett a Fidesz-Kánaánban. Ha mindehhez hozzávesszük a legutóbbi pártpreferencia-adatokat, amelyek szerint a Fidesz ma nagyjából 1,8-1,9 millió szavazóra számíthat (http://www.tarki.hu/hu/news/2013/kitekint/20130529_valasztas.html), akkor látható, hogy a 2014-es választáson is meglehet a Fidesznek az a nagyjából 2,2-2,3 milliós szavazótábora, ami már bő egy évtizede. (Hiszen a kampányban odacsapódnak még a ma bizonytalanok, vagy nem nyilatkozók közül is – és ugye ott lesznek a külföldi magyar állampolgárságot frissen kapottak, akik közül az aktív szavazók többsége minden bizonnyal a Fideszt fogja támogatni.) És csak ez a 2,2-2,3 millió lehet meg neki, nem több!

Miért fontos ez? Mire enged az következtetni, hogy a Fidesz-tábor stabilan beáll erre az értékre?

Ez azt jelenti, hogy a társadalom „nincs átitatva” a Fidesszel: ez a párt ugyan uralkodhat a társadalom felett, de a társadalom nem érzi azt a magáénak. Hasonló a helyzet, mint Kádár alatt – ráadásul ugyanúgy működik a véleményrejtegetés és a meglapulás is1. Ehhez új jelenségként még egyvalami társul: hiába nincs most külső erő az ország felett, amely megakadályozná a társadalom tetszés szerinti önszerveződését, ennek ellenére nem szervezi meg magát a magyar nép. Bár tudja, hogy megtehetné és az is egyre inkább világos sokaknak, hogy meg is kellene tennie, ám mégsem teszi: nem ért hozzá, nincsenek (már? még?) a magyarságnak valódi közösségalkotó késztetései. Amikor a nagy büdös magyar összetartozásról megy a duma, az mindig valamiféle külsőségekről, vagy valamilyen (többnyire kitalált) közös múltról szól és nem a mai, aktív, kreatív és öntevékeny (azaz: nem egy felülről elrendelt, NER-szerű) együttcselekvésről. Mintha a magyarság csupán egy nagy, illuzórikus és sérelmekkel teli történelem lenne, átkötve egy körénk tekert nemzetiszín kötéllel. Mára mi lettünk a „Bach-huszárok”: felvesszük a magyaros ruhát, de eszünk ágában sincs a magyar közérdek mentén cselekedni…

Ma a magyar állampolgárok négy nagy csoportot alkotnak:

  • Fidesz-hívők – ők az említett bő kétmilliós tömeg. Ők azok, akik megtalálják, vagy megtalálni vélik politikai, ideológiai és/vagy egzisztenciális érdekeiket a Fidesz működtette rendszerben.
  • Radikális jobboldaliak (hogy ez mit takar, most ne feszegessük) – ők egy körülbelül hat-nyolcszázezres társaság. Nagyon heterogének, a „csak egy sikeres Magyarországot akaróktól” a legvadabb, akár „klinikai eset” rasszistákig. Nincs éles határ köztük és a Fidesz-tábor között.
  • A „létező baloldal” hívei – az ő kötődésük többségük esetében kevésbé erős és kevésbé személyes jellegű, mint a Fidesz-híveké. Sokuk csak „jobb híján” nevezi meg valamelyik balos erőt az általa támogatott politikai csoportosulásként. (A Bajnai-féle Együtt 2014-et és csatolt részeit is ide kell számítanunk, annak ellenére, hogy „arcainak” egy része nem az MSZP felől jön és támogatóik többsége sem nevezné magát talán még „szocdemnek” sem – mert stratégiai és politika-dinamikai szempontból összességében ez az erő is túl sok balos elemet és célt tartalmaz ahhoz, hogy akár liberális, akár jobbközép lehetne.) Ők mindösszesen talán másfél millióan lehetnek. (A „maradék LMP” igazából csupán néhány tízezres támogatói tábora „éles helyzetben”, amikor egy bejutásra esélyes párt, vagy a szavazata elveszése között kell választania – ha egyáltalán szavazna – leginkább errefelé húzna.)
  • A „mélység” – ők nem politizálnak, csak igyekeznek túlélni. Számuk nagyjából hárommillió fő.
  • A valódi pártnélküliek – akik ugyan éppenséggel többségükben a társadalom legaktívabb tagjai közé tartoznak és az átlagosnál nyitottabbak és tájékozottabbak is, ám nem találják kielégítőnek, meggyőzőnek és megbízhatónak egyik létező politikai erőt sem.

Ez azonban csak a pártpolitikai szempontú felosztása az állampolgároknak, amely nem tükrözi feltétlenül az értékrendeket, hogy igazából mit támogatnak és mit utasítanak el. Attól, hogy valaki a Fideszt támogatja, még akarhat pl. átlátható államot – hiszen nem minden Fidesz-szavazó ért egyet a közgépezéssel és az ilyen-olyan „mutyikkal”. Vagy: attól, hogy valaki baloldali értékeket vall, még lehetnek fenntartásai egy MSZP-vezette kormány feltétlen tisztakezűségével kapcsolatban. Sőt: még a Jobbik-szimpatizánsok egy részének szemét is csípik a pártjuk homályos pénzügyei. Vannak tehát olyan érdekfolyamok, amelyek simán áthaladnak a párttámogatottságok határain – ráadásul nem is kicsi, hanem igen jelentős kérdésekben! Ez pedig azt jelenti, hogy az országban folyó politika korántsem képezi le a mindenkori politikával szembeni (jogos) állampolgári elvárásokat – és ha nem, akkor (elvileg) egy „pártpolitika alatti” folyamat is beindítható ezen elvárások mentén.

Erre akkor van esély, ha magukat az értékeket fogalmazzuk meg és kiemeljük azokat a politika által elénk kínált hamis kontextusból. Mert például az állampolgárok zöme szeretne itt politikai korrupciótól megtisztított közéletet, ám a politika úgy teszi fel a társadalomnak a kérdést, hogy „Ugye, nem akarjátok a korrupt Fideszt?”, vagy „Ugye, nem akarjátok, hogy visszatérjenek a korrupt komcsik?”. Látható: nem magát a korrupciót akarják akár egyik, akár másik oldal politikacsinálói kiiktatni, hanem a korrupció ürügyén a másik felet.  Hozzákötik a másik felet a korrupció fogalmához és így állítanak minket, állampolgárokat választás elé – holott valójában mindkét oldal ezerszeresen odakötötte már pártlétét a korrupcióhoz. A valódi választásunk tehát nem az, hogy válasszunk a politika által elénk kínált korrupt politikai csoportok között, hanem az, hogy az egész korrupcióra épülő rendszert regulázzuk-e meg a magunk eszközeivel, vagy pedig hagyjuk tovább forogni a magyar világot a politikai korrupció körül.

Az előbb „a magunk eszközeit” említettem – de hát miféle eszközeink vannak nekünk? Az eszköz nem más, mint hogy a politika ön- és pártcélú logikáját nem követő, azon túllépő, értékalapú választási lehetőségeket kínálunk fel az embereknek. Ne feledjük: nem csak Orbán Viktor, Mesterházy Attila, vagy Bajnai Gordon fogalmazhat meg kérdéseket és adhat ezekre válaszokat, hanem mi, magyar polgárok is. És nem csak azt tehetjük, hogy az ő kérdéseikre mondjuk, amit eleve hallani akarnak tőlünk, hanem kinyilváníthatjuk a saját, általában a politika milyenségével kapcsolatos elvárásainkat is.

 

 

1 Egészen pontosan: bár magával a rendszerrel és annak saját céljaival a társadalom többsége nem azonosult Kádár-rendszerben és ma, a Fidesz-rendszerben sem azonosul, ám ugyanakkor a társadalom egy jelentős része mindkét esetben elvárt egyfajta, a hatalom, az állam felől érkező (vagy: beígért) gondoskodást. Ebben az értelemben volt és van is társadalmi támogatottsága mindkét rendszernek. Ám ez – a 2002 óta mért támogatottsági adatok szerint – nem elegendő ahhoz, hogy a társadalom többsége oda is álljon a Fidesz mellé és a választáson szavazatával támogassa.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr335333085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2013.05.30. 03:29:07

Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én

helipokter 2013.05.30. 08:28:03

A cikk tetszett.

Szúrófény:
Szabó Dezső az élet lényegéről látszik elfeledkezni. Ilyen alapon a szerelem is "híg, tudományellenes, elemeiben ellentmondó..."
Tehát nem kéne lenézni a bármilyen oldaliakat, mert irracionális elemek is vannak a döntéseikben. Ez élet maga az irracionalitás.

Ha viszont a hülyeség meghalad egy bizonyos határt...
Ahhoz pl., hogy valaki igenelje a rezsicsökkentést, elég hülyének kell lenni --- de csak gazdaságilag.
(Alig van olyan megmozdulása Viktorunknak, amit hozzáértő, tisztességes ember helyeselhetne.)

Szúrófény 2013.05.30. 14:01:22

Mi változott? a nevek! 1526

„Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)

„…el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

helipokter 2013.05.31. 16:59:28

@Szúrófény:
És a politikusok minősége hűen képezi le a nép politikai kultúráját: Ez az ország tele van hülyével.
(És külön pech, hogy egy olyan alakot sikerült kifognunk, aki erre fogékony és gátlástalanul kihasználja.)
A hiba bennünk van.

Amíg ez a sok marha rá nem döbben, addig itt nem lesz kilábalás. Csak Orbántól tanulhatják meg --- a saját bőrükön --- és persze az enyémen. Csak az a kérdés, milyen mélyre kell még ehhez süllyednünk.