2013.05.15. 21:52 Szerző: Fuorcontrasti

Mi lesz a falvainkkal?

betyátok.jpg

Óh, nem fáj-é a szíve
Minden magyarnak, Hogy a magyar fiakkal
Gondolni nem akarnak?
De tán jő
Oly idő,
Melyben nékünk
A vidékünk
Új Hélikon lesz.

Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban - 1799

 

 

Egy blog leginkább a művelt, dinamikus középosztálybeliek „műve”. A blog: városi műfaj. Városiak szervezik városiaknak – én most mégis falusi témát veszek elő. Mert Magyarország településeinek csak 11-12%-a város (szám szerint 328), a többi, 2826 falu. falvakban él minden harmadik magyar: összesen 2.994.790 emberünk1!

Ahogy haladunk befelé a magyar vidék mélyére, úgy csökken a fiatal, jól keresők száma és sűrűsödik a nyomor. Tudvalévő, hogy számos szimpatikus és hasznos tulajdonsága mellet a fiatal, jól képzett és viszonylag jól is kereső réteg viszonylag kevésbé érzékeny „mások nyomorára”: neki is keményen kellett dolgoznia mindenért, amit elért, hát tegye azt más is, aki élni akar! De mi is az a nyomor? A nyomor ma Magyarországon azt jelenti, hogy az illetőnek esélye sincs arra, hogy olyan képességeket, tudást és mentalitást szedjen magára, amellyel legalább önfenntartó lesz a modern világban. Minden más: pénztelenség, otthon tengődés, „megélhetési bűnözés”, túlságos gyerekszaporaság, évek-évtizedek óta a munka világán kívül kerülés – vagy oda soha be sem kerülés – mind erre megy vissza.

Igen: nem véletlenül határoztam meg a nyomort annak tulajdonképpeni okával és nem a „tünetek” leírásával. Mert ha rászánjuk magunkat a nyomor látható tüneteinek kezelésére, de annak okát nem számoljuk fel, akkor semmit sem érünk az egésszel. Amíg az ok „üzemel”, addig nagyüzemi méretekben és bővített újratermeléssel állítja elő a mélyszegénységet – talán egészen addig, amíg az már az „épek társadalmát” is felrobbantja.

Persze: lehet gondolni-mondani azt, hogy ha kell, „a Törvény szigorával”, tűzzel-vassal, rendőrséggel, miegymással igenis meg fogjuk óvni a társadalmat, a jólétünket, javainkat és önmagunkat ettől az egész „gusztustalan fajzattól” – de ez nem több, mint önámítás; kb. annyi igazság van benne, mint amikor pl. a közelmúltban még Mubarak mondogatja, hogy „Hatalmon maradok!”. Ahogy őt is a tömegek kilátástalansága kergeti el – és utána lesz, ami lesz – úgy nálunk is eljön a nap, amikor a „mi Mubarakjaink” sem lesznek képesek uralni a terepet. Jobb lenne ezt elkerülni, mert most még megtehetjük!

Ahogy megállapítottuk, a nyomor oka a modern világba való bekapcsolódásra való alkalmatlanság. A nyomorgó emberek olyan „minták” szerint nőttek fel és élnek, amelyekre az egyéni kezdeményezőkészség, az előre tervezés, a dolgok logikus és célszerű végiggondolása nem jellemzőek. És nem jellemző a tudás iránti vágy sem. Ha jobban belegondolunk, akkor ezek a képességek sosem voltak igazán általánosak a magyar falusi lakosság tekintélyes része körében. Hosszú generációk tapasztalata errefelé, hogy az állam az egyes emberrel bármit megtehet és az egyes ember ez ellen aligha tehet valamit is. Ha éppen az a heppjük az Uraknak odafent, hogy vissza kell térni az államiba, hát akkor visszatérünk! Elvégre Mikszáth már rég megírta az egyszerű magyar nép viszonyulását az Urak szeszélyeihez: „Nincs az urak eszén ablak, hogy abba mi belenézhetnénk.

Igaz ugyan, hogy Mikszáth ezt egy háromszáz évvel ezelőtti Magyarországról írta, de vannak dolgok, amelyek igen-igen lassan változnak meg. Ilyen a nép mentalitása és önképe is.

Most pedig „meredek szakasz” következik: a mai magyarok közül azért viselkedtek (elnézést, de) „birkaként” az egyes választási helyzetben, mert egyáltalán nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy számukra is vannak választási helyzetek!

Nézzünk csak „magunk mögé” – úgy 70-80 évet, a nagy-és dédszülők korába. Mit találunk ott? Az ország egyharmada cseléd: azzal a „választási szabadságfokkal”, azokkal az életstratégiákkal, amit ez jelent… És azzal a kényszerű közönnyel. Olvassa el akárki Illyés Gyula Puszták népe c. szociográfiájának 8. fejezetét (http://mek.niif.hu/00600/00682/00682.htm#52) – és mindjárt megérti, hogy bizony: abban az „egyharmadban” kell keresnünk pl. a 2010 tavaszi „kétharmad” okát is. Ráadásul: az akkori magyar társadalom nemcseléd-tagjainak túlnyomó többsége sem élt „igazi polgárként”…

…De hát az kurva régen volt! Azóta minden megváltozott körülöttünk.” – mondhatják. Na igen, „körülöttünk” valóban minden megváltozott – de vajon bennünk, a mentalitásunkban történt-e/történhetett-e akkora változás?

Ne feledjük: a mentalitás, a „társadalmi stratégiák” önmaguktól csak igen lassan változnak. 2-3-4 generáció még egyszerűen túl kevés volt ahhoz, hogy az egész magyar társadalom zöme eljuthasson az önállótlanságra kényszerített cseléd gondolkodásmódjától az öntudatos és felelősen, önállóan határozni képes polgáréig. A lényeg: a környezet sosem „várta el” - sőt: sokszor nem is engedte meg - , hogy „az egyszerű falusi nép” nagyon „önállós(k)odjon”.

Téved, aki azt mondja, hogy ebben csak a szocializmus alatti kollektivizálás a bűnös. Az igazi bűnös az a „rend”, amely évszázadokig meghatározta a magyar falut és amely önállótlanságra kárhoztatta az ottani népesség jelentős részét, amelynek napról napra szabtak feladatokat, mindenféle kezdeményezőkészséget eltüntetve belőle. Ugyanakkor nem jött létre Magyarországon egy olyan erős ipar sem, amely munkásként felszívta volna e tömegeket – mint pl. Németországban, vagy Csehországban - így dinamizálva a társadalmat.

A szocializmus évtizedei nem a kollektivizálással okozták a legnagyobb „veszélyt” a falunak. (Azzal tulajdonképpen és összhatásában még előbbre is lépett a vidéki Magyarország – de most nem a szocializmus a témánk…) Ami hosszabb távon és igen mélyen negatívan hatott a falusi lakosságra az egy első pillantásra és alapvetően jó dolog volt: az ingyenes és tömeges oktatás. Megmagyarázom mire gondolok – és itt meredek állítások” következnek.

A II. világháború után radikális változások történtek az oktatáshoz való hozzáférés terén Magyarországon: olyan rétegek is tanulhattak és továbbtanultak, amelyeknek ez a Horthy-rendszerben nem volt lehetséges. A népi kollégiumok állnak e sor elején, de a ’60-as évekre általánossá vált, hogy akinek csak egy kis esze is volt, az az általános iskola után továbbtanult: legalább szakmát szerzett, de a falusi gyerekek is tömegével mentek gimnáziumokba és onnan jó eséllyel a felsőoktatásba. A „pártállam”, mondhatni, „futószalagon” szállította el a falvakból a tehetséget – a városokba, ahol azok a munkahelyek voltak, amelyek a képzett munkaerőt foglalkoztathatták. Vissza, a falvakba a szakmát, diplomát szerzett fiataloknak csak csekély része ment dolgozni, azon egyszerű oknál fogva, hogy ott nem léteztek és nem is létesültek olyan számban magasabb képzettséget igénylő munkahelyek. Egy-két orvos, tucatnyi tanár, talán egy-két jogász és néhány agronómus: ennyi diplomást igényelt egy átlagos falu a ’60-as-’80-as években. Kivételek, persze, akadtak – de azok kivételek voltak…

A negatív hatások már a ’80-as évekre nyilvánvalóvá váltak: létrejött egy szegregáció az országon belül. A tehetség és a képzettség otthagyta a falvakat. Igen: a tehetség is. Ne feledjük, hogy a tehetség tulajdonképpen a génekben (és az otthoni szocializációt „elvégző” közeg mentalitásában és mintáiban – erről még később lesz szó) rejlik. Ha a tehetséges géneket (az őket hordozó emberekkel együtt) elvisszük valahonnan (az említett „futószalagon”), akkor az adott közeg tehetséges génekben szegényebbé válik – és azok a spontán mutáción alapuló mechanizmusok, amelyek idővel „kisimíthatják ezt a völgyet”, csak sokkal hosszabb távon képesek érvényesülni. Ellentétben azzal az igen gyors, nagyjából 2-3 évtizedes szivattyúzással, amely a tehetséget elvitte a közösségből. Gondoljunk csak bele: ha egy faluból elköltözne mindenki, akinek (mondjuk) kék szeme van, akkor egy-két generációval később abban a faluban az átlagos gyakorisághoz képest csak sokkal kevesebb kékszemű ember születne. Alapvetően ugyanez a helyzet a tehetséggel is – noha annak öröklődése és génekhez kötődése sokkal komplexebb dolog, mint a szemszín, de a „trendek” és az azokat működtető mechanizmusok azonosak.

Ugorjunk a történet végére: a rendszerváltás úgy érte a falvak egy jelentős részét, hogy előtte évtizedekig nem sok történt az előbb leírt mechanizmusok kompenzálása érdekében. Azelőtt, a szocializmus évtizedeiben ott voltak a TSZ-ek, amelyekben különösebb személyes önállóság és kezdeményezőkészség nélkül is egészen jól elboldogulhattak a sem nem önálló, sem nem képzett falusi tömegek – még a „háztáji” adta „magánvállalkozási lehetőséget” is felülről, állami ajándékként kapták, készen, azt sem nekik kellett kitalálniuk – és: az sem igényelt sem különösebb szaktudást, sem szervezőkészséget, sem önálló, polgári mentalitást. (Mint ahogy a szövetkezetek sem dán mintára, a közösség elhatározásából, a közös érdekek felismerésétől vezéreltetve alakultak meg, hanem a Pártállam akaratából – itt sem sok szerepet játszott a tagok egyéni kreativitása. A ”jól menő” TSZ-ek élén pedig rendre egy „erős ember”: tehetséges, ügyes, stb. elnök állt, a tagság zöme azokban is passzív elfogadó volt, tette, amit az elnök elhatározott…)

A rendszerváltással – és az első, az MDF vezette kormány ideológiai alapú TSZ-ellenességével – a magyar paraszt magára maradt és magukra maradtak a falvaink is: a megfelelő és szükséges ismeretek híján, tapasztalatok nélkül. Kaptak önkormányzatot, de azt is felülről, azt sem ők találták-harcolták ki maguknak. Az ország döntéshozói pedig úgy tettek, mintha a magyar falvakat is dánok laknák… Talán bele sem gondoltak, abba, hogy mi ott a valóságos helyzet, mi történt a falvak népességével az előző 3-4 évtizedben, annak miféle negatív hatásai lettek.

A falvak többségében a rendszerváltáskor nem volt jelen egy önálló és gyakorlatias parasztpolgárság, amely helyben vállalkozhatott volna, anyagi és igényességbeli alapokat teremtve ezzel a falu fejlődésének – valahogy úgy, mint Ausztriában, vagy Szlovéniában is láthatjuk.

Igen: szabad volt, lehetett önállóan vállalkozni – de erre ott csak igen kevesek voltak valóban képesek, alkalmasak. Mintha az Állam azt mondta volna nekik: „Vehettek repülőt, repülhettek vele!” Csakhogy a magyar faluban nem volt pénz repülővásárlásra és senki sem rendelkezett pilótaképesítéssel. A „fővárosi urak” nem voltak arra tekintettel, hogy képes-e a magyar paraszt és a magyar falu megállni a saját lábán? Ők azt akarták gondolni, hogy igen – mert „ideáljaik” a világháború előtti jól boldoguló egyéni gazda – a későbbi „kulák” – illetve a néhány ”mintagazdaságot” vezető Horthy-korszakbeli földbirtokos („ärisztokrätä”) voltak. Azok a típusok, akik mindig is viszonylag kevesen voltak, szemben a sem tudással, sem az önállóságban való jártassággal nem rendelkező tömegekkel…

Itt vannak a leszakadó falvak és vidékek mostani bajainak gyökerei. De mit tegyünk most?

Fél évszázados folyamatokat kellene visszafordítanunk. Mindennek az alapja az, hogy ismét megjelenjen a tehetség és a korszerű tudás a falvakban, éspedig nem csak „kivételként”. De mikor történhet ez meg? Csak akkor, ha van miért oda visszamenniük azoknak, akik – vagy akiknek a szülei – onnan elszármaztak. Ez pedig nem történhet meg abban az „egyéni gazdálkodói” rendszerben, amelyet a ’90-es évek elején alakítottak ott ki – ahogy már írtam: ideológiai alapokon.

Mindaddig, amíg nem lesznek helyben, vagy nagyon közel szaktudást igénylő munkahelyek, addig aki teheti, el fog menni a falvakból. A folyamat vége: sok-sok olyan település, amelyet vagy eltartunk, vagy felszámolunk. Az eltartás iszonyú anyagi terhetek fog jelenteni – bármiféle remélhető valamikori megtérülés nélkül. És még a társadalom igen nagy anyagi áldozatai árán is csak nagyon szerény, nyomorközeli élet lehetséges ott. Ez nem megoldás. A települések „elsorvasztásával”, felszámolásával (sok egyéb mellett) pedig az a gond, hogy nem a valódi bajt kezeli: nem a falvak a baj igazi okai, hanem az ott élők gyámoltatlansága. Ha pedig ők gyámoltalanok, akkor azok is azok maradnak, ha a megszűnő falvakból máshová költöznek majd.

A baj oka tehát az, hogy helyben többnyire nincsenek „szingularitások” – de mi is az a szingularitás?

Rákeresünk az „szingularitás” szó jelentésére a Wikipédián, ezt találjuk: egyedi, kivételes, különleges viselkedést vagy szabálytalanságot mutató.

Éppen erre van szükség a falvakban is: hogy megjeleljenek olyanok, akik képesek az ottaniakhoz képest „egyedi, kivételes, különleges viselkedést” mutatni. Tudásban, szervezőkészségben, mintaadási és közösségteremtési képességek terén. Ezeket a személyeket neveztem fentebb „szingularitásoknak”. Ők lehetnek azok, akik képesek összekötni a helyi lehetőségeket a külvilágban elérhető forrásokkal és piacokkal.

Kétféleképpen kerülhetnek a most tengődő falvainkba ilyen emberek: vagy odacsábítjuk őket, vagy a helyiek között keressük meg, képezzük ki, látjuk el eszközökkel azokat, akik alkalmasak erre a feladatkörre. Az első lépés tehát a leszakadó falvak és nyomorgó lakosságuk felfuttatására a megfelelő személyiségek bevitele, vagy megtalálása – ezután képesek a külső (állami, EU-s, stb.) források igazán hatékonyan ellátni a feladataikat Ha hatékony programokat akarunk kidolgozni és működtetni, akkor az „emberkeresésre” kell alapoznunk ezeket. Vagy a már „kész”, „alkalmas” embereket kell ellátnunk eszközökkel és anyagi alapokkal, azzal a feltétellel, hogy ők odamennek és megcsinálják, amiért kiválasztottuk és támogatjuk őket, vagy az adott helyen kell „átfésülni” a helybelieket alkalmas, de most tudás és eszközök híján lévő emberek után. Elvileg mindkét út járható – akár párhuzamosan is. (A program „mellékesen” még a sokak által kívánt „honi vállalkozói réteg” gyarapodását is magával hozza.)

…A többit pedig rájuk kell bízni.

 

 

1 Forrás: 2011. évi Országos Népszámlálás, országos adatok - http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_orsz_2011.pdf, 27. oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr375302280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Husz_János_Puszita 2013.05.17. 17:39:39

Nem akarlak megbántani Fuor, de jártál te már falun?
Hemzseg a poszt az ostoba sztereotípiáktól.

legeslegujabbkor 2013.05.17. 18:22:14

@Husz_János_Puszita: A poszt írója a vidéken élőknek egy szeletével foglalkozik, akik a zöldségből, gyümölcsből vagy állatokból szeretnének megélni, a többieknek a közeli városokban sem akad munkalehetőség.
Örök probléma az időjárás, nomeg az, hogy az előállítási költségek sokkal magasabbak, mint az áruért kapott pénz. Ezt sokan a lánckereskedők kiiktatásával próbálják megoldani, a fizetőképes kereslet hiányát meg nem tudom, mivel lehetne.

Husz_János_Puszita 2013.05.17. 18:40:31

@legeslegujabbkor:

Oké de hogy jönnek ide a kékszeműek?

legeslegujabbkor 2013.05.17. 18:53:57

@Husz_János_Puszita:
"Ahogy megállapítottuk, a nyomor oka a modern világba való bekapcsolódásra való alkalmatlanság."
Szerintem falura költöző tanárokat toboroznak. Vagy színészek falujárását akarják segíteni.

Husz_János_Puszita 2013.05.17. 19:01:44

@legeslegujabbkor:

Lehet rossz faluban lakom, de nincs nyomor, sőt a hülyék aránya is átlagos eloszlást mutat.
Ami átlagon felüli, az talán az irigység és a pletyka, de nem reprezentatív a felmérésem.:D

legeslegujabbkor 2013.05.17. 19:30:18

@Husz_János_Puszita: Akkor a lakosok már tökéletesen alkalmasak arra, hogy bekapcsolódjanak a Nagy Trafikharcba.
A győztes részt vehet az "Ismerd meg 1 hét alatt BKV-val Budapestet" nevű szórakoztató utcanév-kvízben.