2013.03.24. 15:51 Szerző: piefke

A nemzeti egység és a siker

pártus herceg.jpg

„Aus der Welt die Freiheit verschwunden ist,

Man sieht nur Herren und Knechte,

Die Falschheit herrschet, die Hinterlist

Bei dem feigen Menschengeschlechte.

Der dem Tod ins Angesicht schauen kann,

Der Soldat allein ist der freie Mann.”

„A világból eltűnt a szabadság,/Az ember csak urakat és szolgákat lát,/A hamisság uralkodik, az alattomosság/A gyáva emberi fajnál./ A katona a szabad ember,/Aki a halál arcába tud nézni.”1

Friedrich Schiller: Wallenstein tábora, "Fel, bajtársak, lóra!" (a dragonyosok kórusa) - 1798 (http://www.youtube.com/watch?v=sArBMkLVHPs)

 

 

Megteremthető-e a nemzeti egység? Az a nemzeti egység, amely ki tudja hány évszázada egyfajta központi elem a magyar közgondolkodásban – egy vágy, amely Árpár fejedelem kora óta talán még sohasem teljesült.

Az az igazság, hogy a nemzet egy része valójában nem egységesülni szerezne a nemzet többi részeivel, hanem uralkodni felettük. Nem az a helyzet, hogy az általuk „balliberálisnak” nevezettek ne tekintenék a „keményvonalas”, „elkötelezett” jobboldaliakat, vagy más nevükön az úgynevezett „nemzeti oldalhoz” tartozókat a magyarság szerves részének: számukra ugyanis ez a kérdés fel sem vetődik, nem az áll a gondolkodásuk középpontjában, hogy ki magyar és esetleg ki kevésbé az… Ez a „kezdeményezés” egyértelműen a nemzeti oldaltól ered: ők akarnak „kategorizálni” – éspedig azért, hogy mint kategorizálók (értsd: a kategorizáláshoz szükséges hatalom birtokosai) egyértelműen „jól jöhessenek ki” a dologból: akkor is felül és kivételezett helyzetben lehessenek, ha éppenséggel akár személy szerint, akár mint politikai/társadalmi elit, nem igazolják teljesítménnyel a kivételezettséget.

A nemzeti oldal ugyanis nem a teljesítményre, hanem a kivételesség(é)re építette rá az egész, fejében élő társadalmi rend-elképzelését. (Talán éppen ezért is gyűlölnek zsigerből minden olyan közösséget, amely alapvetően meritokrata: zsidóságot, kapitalizmust, demokráciát…) Ennek az elképzelt társadalmi rendnek a megvalósulását zavarja minden „konkurens elképzelés”, tehát ezek képviselőivel számukra nem is létezhet, nem is kívánatos az „egység”.

…Mindez nem jelenti azt, hogy bele kellene-lehetne törődni abba, hogy ők kisajátították a nemzetet maguknak. Végső soron ez még nekik sem érdekük hosszú távon, hiszen egy idő után senki sem lesz, aki büszke lenne egy sikertelen közösségre. Márpedig – mint fentebb írtam – a „nemzeti oldal” nem a teljesítményben, hanem a „rátelepedésben” gondolkodik, viszont a nemzetet sikeressé a valóságban csak a teljesítmény teheti! A nemzeti oldal egyfajta „belső gyarmatosítást” folytat – ez a társadalmi, gazdasági és pozíciószerzési stratégiájuk: „Az ember csak urakat és szolgákat lát” – ahogy Schiller írja, urakra és szolgákra akarja fel- és megosztani a magyar állampolgárokat.

Mármost, miféle „egységben” lehetünk mi velük, anélkül, hogy belemennénk az általuk elképzelt társadalommodellbe és -felosztásba? Őket meggyőznünk szinte reménytelen – ehhez ugyanis az kellene, hogy belássák: hosszabb távon a nemzet elerőtlenedéséhez vezet az a fajta teljesítménykerülő attitűd, amelyet ők éppen azért vettek fel, hogy ne kelljen megtanulniuk teljesíteni, hogy ne kelljen nyílt versenyben megméretniük magukat és képességeiket-tudásukat!

Két lehetőségünk van: vagy belemegyünk a játékukba, vagy tudomásul vesszük, hogy ők és gondolkodásmódjuk „örökké ellenség lesznek”.

Az első lehetőség: nem lehetőség - szót se többet róla! A második pedig látszólag szintén az ő stratégiájuk szerinti játék – hiszen (ismétlem: látszólag) éppen úgy kizár valakiket, egy közösséget a magyar népből, mint ahogy ők zárn(án)ak ki egyeseket. Azonban ez csak látszat, hiszen míg ők, a „nemzeti oldal” az egyes „kizártakat” azok valós teljesítményétől függetlenül zárnak ki, addig a mi attitűdünk egyértelműen befogadó és nyitott: bárki magyar lehet, aki a magyarság, mint kultúrközeg és mint együttműködő európai szereplő fejlődéséhez, erőforrásokban való gazdagításához, „emeléséhez” hozzájárul. Nem mi mondjuk meg, ki része a nemzetnek, hanem a saját teljesítménye és a hozzáállása a közös sikerhez és a többiekhez. Nem mellesleg: éppen a mi teljesítményalapúságunk adhat-hozhat létre valóságos alapokat a „nemzeti oldal” által fetisizált, dédelgetett nemzeti büszkeségnek is, hiszen egy üres, teljesítménnyel, sikerekkel alá nem támasztott, ki nem töltött nemzeti büszkeség csak köznevetség tárgya lehet a világban. Mondhatni: ahhoz, hogy őket, a „nemzetibüszkélkedőket” a világ valamennyire is komolyan vegye, éppen a mi teljesítményünk kell. …Persze nem az ő leosztásukban, ahol mi húzzuk az igát, ők pedig aratnak…

Nem közhetünk kompromisszumot ezzel a nemzeti jobboldallal és nem fogadhatjuk őket be sorainkba mai állapotukban – mert akkor éppen a jövendő sikeres magyarságot sodornánk veszélybe! De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy örökre kizárjuk őket. Ha konzekvensen képviseljük azt a nemzetideált, hogy a magyarság a jól teljesítők közössége – és ehhez megszerezzük a szükséges hatalmat is -, akkor képzelhető el, hogy egy idő után elkezdenek lazulni a ma a nemzeti oldalban a „nem nemzetiekkel” szemben táplált ellenérzések. Éspedig azért, mert ha sikeres lesz a nemzet, akkor csökken bennük a (hosszú századok óta tartó) sikertelenség következtében kialakult szorongás, ami az agresszív és kirekesztő nemzetkoncepciójuk alapja. Még az is lehet, hogy közülük majd számosan úgy fognak utólag visszaemlékezni a 2002 és 2014 közötti évekre, mintha ők már akkor is ezt a nyitott, befogadó és teljesítményalapú nemzetideált képviselték volna…

…Akik pedig mégsem – mert esetleg annyira távol kerültek már mindenféle teljesítményre való képességtől – azoknak még mindig ott lesz pl. az „ultra-lét”, vagy a Magyar Művészeti Akadémia zártkörű rendezvényei, ahol kedvük-késztetéseik szerint bizonyíthatják be egymásnak, hogy a magyarok a Szíriuszról jöttek, a pártus-Jézus vezette Battlestar Hungarica fedélzetén…

 

 

 

1 Az idézet utolsó két sora az eredeti német szövegben fordított sorrendben van (Der dem Tod ins Angesicht schauen kann,/Der Soldat allein ist der freie Mann.), mint ahogy azt a magyar fordításnál a magyar nyelv szerkezete megköveteli (A katona a szabad ember,/Aki a halál arcába tud nézni.).

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr805165832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2013.03.24. 16:37:40

Ez a nemzeti egység megteremtése, amihez egy közös ügyet kellene találni (Magyarország?), nehezen fog menni, ha az egyik oldal nem viseli el az ellentmondást, és nem megbeszélni akarja a közös ügyeinket, hanem kizár a társadalomból, mint nemzetellenest. Ráadásul azt, hogy becsületes verseny, már ovisként úgy értelmezték, hogy a nyerésért csalni is lehet, a többi meg hülye, ha betartja a szabályokat.
Ha csak azzal állnánk szóba, aki ténylegesen tesz vagy tenni akar az országért, akkor megint értelmezési gondjaink lesznek, mert bizonyos embereknek az ország a szűkebb családot jelenti csupán. Ettől hazafi.
Meg kell mentenünk Magyarországot.

dr. jenőke (jenőke) 2013.03.24. 19:25:52

Azt hiszem van igazság abban, amit írsz.
Volt egy nemesi származású, vezető beosztású kollégám, aki sorstársának tekintett (volt alapja, de emberileg nem) és Ő mondta nekem, hogy mi (tehát mi) másképpen látjuk a dolgokat, például Ő, mert a neveltetés meg ilyesmi, és nézett rám büszkén, támogatást várva.
Mondtam is: hát igen, Neked a lófasz is másképp áll a szádba.
Mindenki padlót fogott (persze csöndben), csak neki csillant fel a szeme, és azt mondta: naugye?!

toportyánzsóti 2013.03.25. 07:17:55

Ezek a nemzetiek teszik Magyarországot századok óta gyöngévé.Jelenlegi produkciójuk jól mutatja,elképesztően gyenge szintjüket!Magukra még a saját törvényeiket sem tartják kötelezőnek,erkölcs,kritika,törvény rájuk nem vonatkozhat!Tökéletesen skizoid amikor volt komcsi komcsizik!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.03.25. 11:37:31

"Két lehetőségünk van: vagy belemegyünk a játékukba, vagy tudomásul vesszük, hogy ők és gondolkodásmódjuk „örökké ellenség lesznek”. ... Az első lehetőség: nem lehetőség - szót se többet róla!"

Egy egyszerű tükrözés megmutatja, mekkora nonszensz a poszt.

Tegyük fel, a jobboldal szembesül vele, hogy mindent a "progresszió" ural. Nem lehet érvényesülni másképp, mint hogy haladó leszel. Csakhogy a "progressziót" kisajátította az ilyen-olyan baloldal, visszaél vele, jaj, mit tegyünk, mit tegyünk?

Az első lehetőség, hogy belemegyünk a játékukba, a második, hogy örökre ellenséggé nyilvánítjuk a baloldalt. Mit jelent belemenni a játékukba?

Kijelentjük, hogy számunkra ugyanúgy fontos a haladás, valójában mi vagyunk a haladók, aki igazi haladást akar, az ránk szavaz. Nyilvánítsuk örökre ellenséggé a baloldalt? Marhaság, ezzel csak szavazatot veszítünk.

Visszatükrözve a megoldást, a poszttal ellenkező eredményt kapunk: a baloldal számára az egyetlen épeszű megoldás, ha kijelenti, hogy szintén hazafi, ő az igazi hazafi, és aki valódi hazafiságot akar, az rá szavaz. Ezzel lehet szavazathoz jutni, kormányra kerülni, megvalósítani a baloldali célokat (akármik is azok). A jobboldal számára ez komoly kihívást teremt, a haza számára viszont nem jelent komoly veszélyt, mert a retorika bizonyos fokig kötelez. Aki hazafinak állítja magát, az kénytelen akként is viselkedni, és mindenki jól jár.

kuszkusz1 2013.03.25. 15:03:12

"Aki hazafinak állítja magát, az kénytelen akként is viselkedni, és mindenki jól jár."

Ehm..izé...ez netalántán úgy értendő, hogy a Viktor egy izé...ő egy...szóval amit mondtál...ő egy hazafi?

kuszkusz1 2013.03.25. 15:05:11

Vértes Lászlónak tettem fel a kérdést a Viktorunk hogyishívjákjáról.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.03.25. 16:42:09

@kuszkusz1: "Viktor egy izé...ő egy...szóval amit mondtál...ő egy hazafi?"

Igen, történelmi jelentőségű hazafi. Távlatosan gondolkodó, gyakorlatias politikus, akihez fogható -- természetesen jó értelemben véve -- nincs ma Magyarországon. Pedig lehet(ne) rá törekedni, szabad a pálya, nyílt a tér.

savanyujóska 2013.03.25. 16:50:31

@Vértes László: "Igen, történelmi jelentőségű hazafi. Távlatosan gondolkodó, gyakorlatias politikus, akihez fogható -- természetesen jó értelemben véve -- nincs ma Magyarországon."

Hú! Na most fordultam le a székről.

savanyujóska 2013.03.25. 17:26:48

@Vértes László:
Na, jó. Szóval ezzel nem lehet mit kezdeni. A Fidesz gazdasági téren maffiaként működik, politikai téren meg vallási szektaként. A szektatagokat meg észérvekkel meggyőzni arról, hogy Xenu nem létezik, nem lehet. Persze hallottam már olyanról is, hogy valaki Karády Katalinnak állított otthon oltárt, akkor Orbánnak miért ne lehessen?

Füst Milán egyik fiktív újsághirdetése: Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik. Te, és sok más értelmes, jóravaló ember, hőst kerestek magatoknak. Egyszer talán majd rá fogtok jönni, kielégítetlen szenvedélyeiteknek méltatlan tárgyat találtatok.

Husz_János_Puszita 2013.03.25. 17:43:54

Orbán és követői minden létező pszichológiai védekező mechanizmust produkálnak, ami csak létezik. Ez csak annyit jelent, hogy érzelmileg nem nőttek fel. Semmi többet. Őszintén akarhatnak jót.

Széleskörű kutatások bizonyítják, a siker receptje kb. 70% EQ + 30% IQ

kuszkusz1 2013.03.25. 17:49:53

@Vértes László:

Érdekes. Nekem már sok minden eszembe jutott a Viktorról, változatos és gazdag jelzőkkel illettem, de az általad használt szó nem volt köztük.

kuszkusz1 2013.03.25. 17:56:54

Eszembe jutott egy régi szösszenetem.

Kedves Mindnyájuk!

Van nekem egy gyönyörű Orbán Viktor szobrom. Eredeti műanyag, csak egy van belőle. Az van a talpára írva, hogy Made in Tajwan. Ez Mester szülővárosának a neve. A Mestert - aki Leonardo da Vinci néven mutatkozott be - személyesen is van szerencsém ismerni. Házról házra járt az utcánkban és nekem elmondta, hogy sajnos az igazi zsenit nem ismerik fel mainapság. Ezért az ő élete csupa mellőzés. Látta, hogy műértővel van dolga ezért megmutatta nekem a gyönyörű szobrot és csak arra kért, hogy ne beszéljek róla senkinek mert sok az irígye.
Én ezt meg is ígértem. A szobor maga megtestesült szépség. Igazán megérte azt a potom kétszázezer forintot amit a művész kért érte. Ha megnyomok a talapzatán egy gombot akkor a Viktor fejében kigyullad egy huszonötös körte. Ha kétszer nyomom meg akkor a Viktor alkotmányozni kezd. A harmadik fokozaton kiterjeszti a magyar állampolgárságot és az ezzel járó szavazati jogot a környező országokra. De ezzel vigyázni kell, mert a Viktor könnyen begerjed - a múltkor is kiteresztette a magyar állampolgárságot az Alsó-Nyasszaföldi Burum-burum törzsre. Úgy kellett a Viktor kihúzni a konnektorból mert füstölgött a feje.

Husz_János_Puszita 2013.03.25. 18:12:51

@kuszkusz1:

:D :D

Olyan mint a világítós Eiffel torony?

legeslegujabbkor 2013.03.25. 19:23:14

@kuszkusz1: Remélem nem kormozódott be az a gyönyörű szeme, és a mosolya is a régi.

kuszkusz1 2013.03.26. 06:34:37

@legeslegujabbkor:

Iszonyú szép. A Kerényi folyton ki akarja állítani, de én nem adom. Félek, hogy ellopják. Mondtam, hogy csak ha be van biztosítva, de amikor kijött a biztosító embere és meglátta a művet sírógörcsöt kapott. Hja. Mit tesz az irígység.

Tücsök1 2013.03.27. 15:25:56

@kuszkusz1: Tökéletes!A szomszéd faluban van egy gyönyöű sarokház,gondozott kerttel.Egyszer valaki felhívta a figyelmemet,hogy a keretben egy oszlopra ki van tűzve OV portréja,irattartó "bugyiba" csomagolva az eső ellen.Arra mentem, megnéztem úgy volt.Azóta is sírva röhögök,ha eszembe jut.

Tücsök1 2013.03.27. 15:31:50

@Vértes László: Imádatod tárgya már sokszor bebizonyította,hogy ő a meg nem értett zseni,akit ráadásul ostorral és bottal vernek mindenhol.Szépek ezek a jelzők, amivel felruháztad,de attól tartok,ha a máz lehullik róla,csak egy torzszülött marad.Akkor majd ti is jajveszékeltek,hogy nem ilyen lovat akartatok.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.03.27. 17:03:57

@Tücsök1: "Imádatod tárgya már sokszor bebizonyította..."

Nehéz átadni azt a lényegi üzenetet, hogy a politikusokat felesleges imádni/utálni. A jólétet kell akarni, igenelni, és amelyik politikus ezt szolgálja, arra célszerű szavazni.

Tehát ha neked jobb jelölted van (ész és nem szív szerint), akkor rá szavazz.

kuszkusz1 2013.03.27. 17:28:18

@Tücsök1:

Köszönöm!

Én is ismerek egy egyébként nagyon kedves idős hölgyet akinek az előszobájában van a Viktor fotója színesben.

Azt hiszem onnan jött az ihlet!

savanyujóska 2013.03.27. 17:34:53

@Vértes László:

Mutass nekem egyetlen politikust, amelyik azt mondja, hogy ő nem akar jólétet. És világosítsd meg kérlek előttem, a Fidesz hároméves ámokfutása mennyiben növelte az ország lakóinak jólétét és életszínvonalát?

Tücsök1 2013.03.27. 18:20:02

@Vértes László: Drága jó istenem!Az az üzenet igen rejtjelezve lehet,mert ami nekem jött,abból még a navajo indiánok sem tudták kikódolni,hogy OV az én jólétemet akarná.Nézz vissza egy csöppet,úgy fest a dolog,hogymomentán a béka segge alól vizslatjuk,merre lehet a jólét.Abban viszont igazad van,jelenleg nem tudnék az eszemre hagyatkozva választani.

Tücsök1 2013.03.27. 18:22:18

@savanyujóska: Valahogy úgy szól az elcsépelt frázis,hogy mindegyik a javainkat akarja.Néha kénytelenek vagyunk átadni "önként".

kuszkusz1 2013.03.28. 07:14:29

Én sajnálatos módon a Vincent törvényeit érzem mérvadónak szeretett Viktoromra és az ő bandájára.

"Első törvény: A kormány minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel. Ha elsőre nem nyilvánvaló egy kormányintézkedés indítéka, akkor lopni akarnak.

Második törvény: A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz.

Harmadik törvény: A Fidesz nyelvén az „emberek", a „polgárok" és a „magyarok" gyűjtőfogalmak mindig Orbán Viktort jelentik. A patetikus politikai szólamok csak a reorbanizálás után nyerik el a valódi értelmüket.

Negyedik törvény: Nem ez a legalja. Mindig van lejjebb.

Ötödik törvény (a hallgatás törvénye): A kormányzás három pillére a bolsevik hatalomgyakorlás, a maffiaszerű üzletvitel és a dilettáns államirányítás. Ha bekerültél a bandába, soha többet nem szállhatsz ki. Ha megpróbálod, kinyírnak. Még akkor sem úszod meg, ha hülyének tetteted magad.

Hatodik törvény: Ha azt mondják, hogy valamit meg akarnak védeni, az azt jelenti, hogy védelmi pénzt fognak érte kérni. Ha nem értesz a szóból, akkor szétverik, amit meg akarnak védeni."

savanyujóska 2013.03.28. 07:22:09

@Tücsök1:
Avagy a másik megfogalmazás szerint nekünk ígérik azt a jólétet, amit ők élveznek.