2012.12.18. 20:23 Szerző: piefke

A különbség

összhang.jpg„…Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.”

Petőfi Sándor: a XIX. század költői – 1847. január

 

Beértett a termés: amit a Jobbikkal vettetett el a „nemzeti jobboldal”, azt tegnap learathatta a Fidesz-KDNP minisztere által a Nemzeti Színház igazgatójává kinevezett Vidnyánszky Attila – és ami talán ezeknek a nemzeti köröknek még fontosabb: kiebrudalták Alföldit! Igazán ügyes: megvalósulhat az időutazás: a XXI. századból vissza, valahová a XIX-XX. fordulójára… Nem először írunk erről a témáról – és Vidnyánszky elődjéről, Alföldi Róbertről sem1

…Mi a baj Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház újonnan kinevezett igazgatójával? És miben jobb Alföldi Róbert? Itt nem „ideológiai”, „politikai szekértáborokhoz kötődő” választ kell adnunk, hanem a valódi, objektív különbséget kell megmutatnunk. Sokan foglalkoztak már a napokban – és amióta egyáltalán felvetődött a direktorváltás lehetősége – ezzel a kérdéssel, de szokás szerint eluralta a terepet és az agyakat az, hogy az éppen állást foglaló hova van bekötve. „Libsibolsi”-e, vagy „népnemzeti”? „Világművészet”-párti européer-e, vagy a „sajátosan magyart” felmutatni akaró, „nemzeti válaszokban” gondolkodó? Pedig van itt olyan mérce is, amely megkérdőjelezhetetlenül mutatja meg a különbséget.

Mind Vidnyánszky, mind Alföldi a maga módján – de szubjektíve semmiképp sem kevésbé – „kisebbségi létbe” született. Alföldi Róbert - nevéhez illően - alföldi falusi környezetben, csonka családban szocializálódott, nyilvánvalóan számos dologban erősen különbözött attól, ami körülvette: tehetségben, érdeklődésben, és vágyakban is… Vidnyánszky pedig kárpát-ukrajnai kisebbségi magyar: egy olyan közegben alakult a személysége, ahol ő, magyar lévén „európaibbnak”, egy, a korabeli szovjet-ukránnál „fejlettebb” és ugyanakkor „ősibb” kultúra letéteményesének tartotta-érezhette2 magát és naponta frusztrálódott attól a helyzettől, hogy mégis ő az, aki „lenézett”, „másodrendű állampolgár” az adott közösségben. Mármost, az a kérdés – és abból adódik a két ember közötti különbség is – hogy mit kezd ezzel a „kisebbségi” helyzetével: belesüpped és ez válik élete minden mást meghatározó központi kényszerévé, vagy pedig felülemelkedik rajta, éspedig képességei, intellektusa, intuitivitása és valódi világkultúrája révén. Nem mellesleg: éppen ez tesz különbséget „relatív” tehetség és valódi tehetség között is.

Igen: Alföldi és Vidnyánszky között az az objektív különbség, ahogy – képességeiken alapulóan – „kezelték” a személyes konfliktushelyzetüket és problémáikat. Jól megfogalmazta ezt már a XIX. század talán legnagyobb magyar nemzeti költője, a nyilvánvalóan univerzális zseni Petőfi is, a poszt bevezetőjében idézett módon…

A mai, totálisan nyitott világban egy emberi közösség az, amit létre tud hozni és nem az, aminek képzeli, hirdeti magát. Aki még ma is azt a harcot akarja továbbvívni, amelyet a XVIII. század végén II. József császár és a felvilágosodás hívei, illetve az akkor „friss ötletnek” számító nacionalizmust a saját privilegizált társadalmi státusuk megőrzésére felhasználó „megyei nemesség” vívott, az nagyon megkésett ember, annak aligha van adekvát tudása a mai világ valóságáról. Az ilyen ember görcsösen kapaszkodik egy XIX. századi nemzettudatba és „nemzeti kultúrába” (nem véletlenül hozott a pályázatában is XIX. századi példaképeket Vidnyánszky), attól félve, hogy az ő személyiségét kialakító közeg, amelyben ő az „örökké kisebbségben élő”, feldarálja őt.

A nemzetünkbe zárkózás mindig menekülés. Nem tudok tehetséggel és tettekkel – „teremtéssel” – felülemelkedni az engem körülvevő „másmilyenek” világán, ezért belemenekülök a „saját csak rám jellemző” kultúrámba. Azt fogom kivételesnek tartani – mert nem tudok mit kezdeni a nagyobb és általánosabb igazságokkal, azok „meghaladnak” engem… Akár a gazdaságban: a „nemzeti protekcionizmus”, a „nemzeti tőkések” támogatása, kivételes helyzetbe hozása csupán rejtegetni pórbálja azt a tényt, hogy ez a nemzet nem képes nyílt versenyben jól teljesíteni. És – akár csak Vidnyánszky a művészetben – nem a fejlődésben, a tökéletesedésben és az innovativitásban látom a kiutat, hanem abban, ha valami olyasmiben merülök el, ami rajtam kívül senkit sem érdekel.

A magaskultúra nem arra való, hogy kifelé valami „etnográfiai egzotikum” legyen. Egy ország „legerősebb” színháza nem attól lesz az nemzetközi szinten is, hogy ott az adott nemzet „kulturális önvédelme” folyik, egy rég elmúlt, szerencsétlen történelmi korszak itt maradt darabjaként. Gondoljunk bele, mi jelenti az újabban Orbán Viktor „bezzegországának” számító („bőrnadrág és laptop”) Bajorországban a magaskultúrát! Nem a „Hoamatstil”, a XIX. századi „hagyományos művészet”. Természetesen megvan ennek is a maga helye – de nem ez az, amivel a szellemi elit foglalkozik. Erre ott vannak a hagyományőrző körök – és Peter Steiner Pajtaszínháza. Pedig a bajorok is egy kulturális kisebbség, akiket „bedarált” a nagynémet egység a XIX. század második felében. De ők nem keseregnek ezen, nem zárkóznak bele ebbe – ők inkább kifejlesztették a BMW-t, meg az Audit! ...Vagy vegyük a lengyeleket, akiknek legalább olyan szomorú és sikertelen volt a történelmük, mint amilyen a magyar. Ehhez képest épeszű kultúrpolitikusnak Varsóban eszébe nem jutna az a furcsaság, hogy egy XIX. századi színházi szemlélet- és gondolkodásmódot képviselő figurát erőltessen a publikumra színházvezetőként.

Ha elolvassuk Vidnyánszky direktori pályázatát (itt olvasható: http://www.csokonaiszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=565&Itemid=145), abban komoly szellemi azonosságokat találunk mindazzal, amit Orbán képvisel. Az egész olyan, mintha a miniszterelnök 2009-es kötcsei beszédét fogalmazta volna át (ez meg itt: http://orbanviktor.hu/cikk/megorizni_a_letezes_magyar_minoseget). Azt már jól tudjuk, hogy Orbánnál – a nyilvánvaló személyes okokon (a fejlett nyugattal szembeni kisebbrendűség-érzésen) túl – ez az egész „nemzeti” világ csupán eszköz, amely a Fidesz gazdasági és szellemi holdudvarának térfoglalását, kivételes pozícióba jutását van hivatva szolgálni. Vidnyánszkyval is az a frusztráltság foglalhatott el „Isten kegyelméből”) újabb jelentős darabot Magyarországból, amely ott dolgozik magában Orbánban, de a „jobbkezében”, vagy akár Hoffmann Rózsában, Balogh Zoltánban és Fekete Györgyben is. Sajnos számos hasonló kaliber vár még „jussára”… Ezeknek az alakoknak maga a Kánaán az orbánista rendszer, amely hatalmi struktúráit eleve a kontraszelektáltak szolgálatkészségére építi, és amely rendszerben ezek a figurák szolgálataikért cserébe olyan pozíciókat és javakat szerezhetnek meg maguknak, amelyeket a (másod-sokadvonalbeli) képességeik és a tudásuk révén a büdös életben nem érhetnének el

Mindez persze csak „színház” – és az „előadás” (az Orbán-korszak) végével ki kell lépniük a „szereplőknek” a számukra oly rideg valóságba. Hogy ezt számukra is érthetően fogalmazzam meg: amikor Vidnyánszky már ismét csak legfeljebb egy vidéki színkört vezet, akkor Alföldi talán Berlin, vagy London valamelyik vezető színházában kapja a jobbnál jobb felkéréseket, ráadásul annyi lóvéért, amennyitől a guta ütné meg a „derék nemzeti urakat”…

Mondjátok magyarok: érdemes a régi magyar hagyományhoz híven örökké, újra és újra elzavarni a legtehetségesebb embereinket, azért, hogy az átlagosaknak legyen helyük? Annak idején, a derék katolikus klérus, hogy „birtokon belüliségét” és „mindenhatóságát” fitogtassa, a córdobai Nagymecset kellős közepébe épített/rombolt bele egy átlagos gótikus katedrálist. Amikor a király, V. Károly meglátta a „művet”, szomorúan csak ennyit mondott: „Most már van valamitek, ami bárhol megtalálható, azelőtt viszont olyasvalamitek volt, amiből csak egy létezett a világon.3 Azt hiszem, a vidnyánszkyasított Nemzeti Színház a mi aktuális córdobai új katedrálisunk: „elkötelezett nemzeti művészet” minden sarkon volt már eddig is a mi kis magyar világunkban, most lett egy újabb példány belőle…

…Alföldi meg majd elmegy – akár Córdobába!

 

 

1 Korábbi írásaink a témában: Színház, cirkusz és marsallbot - http://progressziv.blog.hu/2010/12/13/szinhaz_cirkusz_es_marsallbot, illetve Ki a faszszopó? - http://progressziv.blog.hu/2011/05/24/ki_a_fasszopo

2 Az egyes kultúrák „milyensége” és „minősége” közötti valós, vagy feltételezett különbségek témakörét most nem nyitjuk ki – de tény, hogy él egyfajta „kulturális felsőbbrendűség” tudata a magyarságban a környező népekkel szemben (osztrákok ausgenommen!) és ez különösen igaz a „trianoni” kisebbségi létre kényszerült közösségekben élőkre.

3 Más források szerint a király mondása így hangzott: „Létrehoztatok valamit, ami máshol már létezik, eközben leromboltatok valamit, ami egyedülálló volt a földkerekségen.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr224972072

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.19. 13:57:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werkolandinheaven 2012.12.18. 22:29:48

Gratula. Nagyon preciz latlelet!

eduard72 2012.12.19. 08:24:31

Remek írás.milyen érdekes,hogy komment nincs.Ebből is látszik,hogy mennyire érdekli ez a téma az embereket.SAJNOS!

Husz_János_Puszita 2012.12.19. 16:52:08

@eduard72:

Nem az hogy nem érdekel, nincs kedvem már a kommenteléshez. A gyomrunkat megüli a középszerűség és a dühöngő irracionalitás. Mindenki érzi, nem kellenek a szavak. Irkálunk, irkálunk. Pótcselekvés.

miért 2012.12.19. 17:03:37

Ezekre a gondolatokkal nincs mit vitatkozni. Kököni lehetne, de az ilen figuráknak már lejárt a munkaidejük.

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.12.19. 19:47:55

Hm... Egyrészt csatlakoznék Husz Jánoshoz. Másrészt személy szerint sajnálom a váltást, beleolvastam a "pályázatba", és látványos, hogy a gazdálkodásról valódi elképzelése nincs az írójának (illetve segítőinek, nem várom el egy rendezőtől a frappáns elemzést, de hát nevesítette a csapatát). Legtöbbet önmagáról beszél, nem foglalkozik azzal, hogy manapság folyamatosan teltházas a Nemzeti, és a nemzeti és magyar szavakkal leplezi a koncepció ürességét. Az Alföldi-féle színház több darabját láttam, a repertoár átalakulása, a mögötte rejlő tanulási folyamat tetszik, most nekem tetsző úton járnak.
De van egy óriási bibi, amelyet elfelejtettünk: az előző pályázat sem a fair play jegyében került eldöntésre. www.delmagyar.hu/belfold_hirek/baliko_tamas_lezarta_magaban_a_nemzeti-palyazat_ugyet/2041650/
Na, és ez a gond. Kire emlékszünk, aki felvállalta, hogy korábban hibázott, korábban jogot és erkölcsöt sértett, de ez így nem mehet tovább, ő félreáll? A "tiszta", új szereplőknek nem nyitott a pálya, kevés az erőforrás is, a régiek hallgatnak, és így bizalom nincs sehol, ami tovább erősíti a megújulás nehézségét. A morális kontraszelekció körbeért minden szakmán és szférában. És mégis el kell indulnunk,valamit tennünk kell, valahova csatlakoznunk kell, Alföldi esetében szolidaritás kell... Mert ez különben csak egyre rosszabb lesz.