A gyöpig.jpg

„Horthy Miklós, én is a tied vagyok!

Viselem a rózsás kis szuronyod.

Szuronyodnak rózsafa a nyele,

Rá van írva Horthy Miklós neve.”

Katonanóta a ’30-as évekből

 

Tegnap sokak vágya kezdett beteljesülni: a Milla-tüntetésen bejelentették az Együtt 2014 megalakulását, a Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás részvételével.

Rengeteg kérdés vetődik fel ezzel a szövetséggel kapcsolatban! A dolgok jelenlegi állását és feltételezhető kidolgozottságát-előkészítettségét tekintve ez inkább tűnik egy médiaaktusnak, mint valódi, átgondolt, közös stratégián alapuló szövetségnek. Mintha az ellenzéki közegben egyre erősebb társadalmi nyomás préselte volna össze őket… Bajnai tulajdonképpen ki is mondta, hogy nem belső késztetésből, nem egy „víziót” megvalósítandó lép a mozgalom élére, hanem – kvázi – a tömegek nyomásának és a „helyzetnek” engedve.

Kezdjük az elemzést talán vele, Bajnaival, mivel ő tűnik az összefogás emblematikus figurájának és mivel nála/körülötte látjuk a legtöbb kompetenciát és erőforrást is – noha nyilvánvalóan nem elegendőt egy 2014-es győzelemhez!

„- Vátozik az ember, Kay…” – mondta Michael „Don” Corleone a Keresztapa 3. részében, amikor volt felesége egykori tetteit veti a szemére. Nos, a tegnap látott Bajnai sokban különbözni látszott a 2009-’10 es, miniszterelnöki Bajnaitól. Megpróbált „népszónokibb” lenni (ezt az új szerep követelte – volna – meg tőle). Megfutotta azt a kötelező kört is, amelyet a 2010 előtti baloldallal való, elvárható kritikus elszámolás követelt meg tőle, megemlítve egy fontos dolgot: a múltban cselekvő és hibákat elkövető önmagukkal való szembenézés szükségességét. Ez nyilvánvalóan a magyar baloldal hibáira vonatkozott elsősorban: a korrupcióra, a kontraszelektáltságra, a hajlamra a „zárt kasztként” való létezésre – azokra a negatív jellemzőkre, amelyek miatt a létező magyar baloldal elveszette a tömegek támogatását és bizalmát, és amelyet addig nem is szerethet vissza, amíg ugyanazok és feltehetőleg ugyanazt csinálnák újra a hatalom birtokában, mint azelőtt. Ezért úgy tartja a közvélemény, hogy a „létező baloldalt”, amely alatt elsősorban az MSZP értendő, csak erős „kontroll” alatt tartva lehet (majd, talán) belevonni bármiféle választási egységfrontba. Ez pedig nyilván csak akkor lehetséges, ha mondjuk egy év múlva már nyilvánvalóan nem az MSZP lesz a legerősebb ellenzéki politikai tömörülés, hanem az új mozgalom…

…De nézzük a szövetség másik két tagszervezetét is!

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy miképpen fog egységes – és: egységesen kommunikált – programot alkotni a Haza és Haladás-féle gazdaságközpontú technokrácia a Szolidaritás „már-már szociáldemagógiájával”? Hogyan jön össze a programban a „szerzett jogok” és szociális vívmányok fenntartása (amit a Szolidaritás vezetője a beszédében is emlegetett) azzal az államháztartási reformmal, amelyről a Haza és Haladás háza táján beszélnek? Vajon feltette-e már azt a kérdést Bajnai Kónyának, hogy „Péter, mi van a forrásoldallal?” – és ha feltette, vajon miféle választ kaphatott erre? Vagy a győzelemig szekrénybe zárják az efféle „konfliktusos csontvázakat”?

Amit eddig a Szolidaritás produkált, az egy erős (és véleményem szerint rosszul felfogott) szakszervezeti attitűd: „Adjanak a munkavállalóknak!”. Ez egészül ki „nyugdíjvédelemmel”… De egy szó sem hangzott el erről az oldalról a gazdaság élénkítésével kapcsolatban. Ez mindaddig rendben is lenne, amíg ez az attitűd részt nem vesz a kormányzásban. Tudom, hogy a Szolidaritás támogatói, a társadalmi bázis ezt az attitűdöt várják el – és, mondjuk ki, ezt képesek szellemi horizontjukkal felfogni! – de onnantól kezdve, hogy a Szolidaritás vezetői részt kérnek a (majdani) hatalomból, már a klasszikus „Követelünk!”-attitűdnek ki kell(ene) egészülni egy holisztikusabb gondolkodásmóddal – és ezt a gondolkodásmódot a saját társadalmi bázisukkal is meg kellene érttetniük, hacsak nem akarnak hazudni és/vagy nem akarnak gazdasági katasztrófát. Mint ahogy a (Tamás Gáspár Miklósnak oly kedves) görög Siriza programjával sem lehetne fenntartani hosszabb időn át a néhány évvel ezelőtti görög életszínvonalat és szociális ellátásokat, akképpen a Szolidaritástól eddig megismert gondolatok mentén sem lehetne Magyarországot működtetni és fejleszteni – ígérjenek bármit is ezek a politikai erők ma. Ha van feladata ma a Szolidaritás által a kormánytól követelt társadalmi érdekegyeztetésnek, akkor az nem a követelőzés, hanem a beláttatás: hogy ha csak egymástól követelünk, akkor abból nem lesz haladás – és egy idő után a haza is veszélybe kerül, egy csőd által.

Amire most Magyarországnak szüksége van-lesz, az egy hatalmas tanulási folyamat, sok-sok értelmes és türelmes magyarázattal, sok belátással és a politikai elit által mutatott konzekvens személyes példával. Most, ha a társadalmi csoportok „önzése” beépül(het) a mainstream politikába és ne adj Úristen része lesz az új kormányprogramnak is, akkor ezzel senki sem fog nyerni – csak még gyorsabban élné fel a magyar társadalom a zsírtartalékait. Akik ma valóban a „bérből és fizetésből élők”, az elesettek, a nyugdíjasok érdekében akar politizálni, az csak a gazdaságfejlesztés érdekében politizálhat, mert csak a fejlődő versenyszféra lesz majd képes megtermelni a szociális ellátásokat megalapozó erőforrásokat.

Türelmet és áldozatokat kell kérnie most egy felelős, az egész néppel törődő politikának – de úgy, hogy világosan megmutatja a társadalommal azt is, hogy mibe fogjuk közösen befektetni az ezen áldozatokkal előteremtett erőforrásokat. Hogy az egyik társadalmi csoporttól „kisajtolt” pénz nem egy másik, az aktuális kormányhatalom számára fontosabb csoport rövidtávú kielégítésére fog elfolyni, hanem gazdaság-, munkakultúra-, hatékonyság- és tudásszint-fejlesztésbe, ami által a befektetés hamarosan elkezd megtérülni – nekik, az áldozatot vállalóknak is!

Érdekes a tegnap bejelentett szövetség abból a szempontból is, hogy nem az első sem a Szolidaritás, sem pedig a Milla pályafutása során. Bármilyen rövid is a magyar állampolgári memória, arról nem feledkezhetünk el, hogy nyár végén már szóba került kettejük részvételével egy másik politikai kooperáció is: az Új pólus (az LMP, a 4K! és a Szolidaritás összeborulásával – ld.: http://mandiner.hu/cikk/20120807_uj_politikai_polus_formalodik_az_lmp_korul). Az Együtt 2014 két tagja („kétharmada”?) tehát két hónapon belül már a második „örök szövetséget” jelentette be tegnap. Azt pedig lássuk be, hogy az Új pólusban lévő LMP és 4K! nézetei legalább annyira távoliak a Haza és Haladás által képviseltektől, mint azt fentebb már a Szolidaritás kapcsán emlegettem. Ha felsoroljuk két oszlopban a „zöld”, „balos” és „kisemberi-szociális” csoportok, valamint a H&H elképzeléseit, akkor jóval több eltérést, mint egyezést fogunk találni – ráadásul igen lényeges elemekben.

…Hát, nem tudom!

Most azért kell odaállnunk Bajnai mellé, hogy az Együtt 2014-ben (mondhatni, áttételesen) minél több Haladás és minél kevesebb Szolidaritás legyen. És azért is oda kell állnunk, hogy legyen erő ebben a mozgalomban – mert most még nincs! Az erő: célok. Az erő: szervezettség. Az erő: összetartás. Ezek nélkül pedig nincs győzelem 2014-ben!

Bajnai tegnap meghívott mindenkit a Együtt 2014-be, aki tud és akar is tenni Orbán leváltásáért és azért is, hogy azután egy sokkal minőségibb kormányzás következhessék - és erre a meghívásra szükség is volt – mert szükség lesz olyan emberekre és az ő tudásukra, képességeire, akik ma még nincsenek sehol a magyar politikában. Igen: Bajnai meghívott tegnap „mindenki” – de a győzelemhez nem csak „mindenkire” lesz szükség: ide, a győzelem megszervezéséhez nem „akárkik” kellenek…

…A 2014-es győzelemnek vannak személyi és dologi előfeltételei!

A 2014-es győzelem nem fér össze a Milla eddig megtapasztalt lazaságával, vezetetlenségével és „civil amatőrizmusával”. És a 2014-es győzelemhez nem elég az, hogy a Szolidaritásnak (saját bevallása szerint) 640 településen vannak aktivistái – mert egy populista protesztpolitizálás mellé odacsatlakozott aktivista nem biztos, hogy éppen azokkal a képességekkel és szándékokkal rendelkezik, amely egy jól szervezett, egységes, reális társadalmi és gazdasági programmal rendelkező politikai erő mellé kellene. Ugyan miért lenne jó kommunikátora a Magyarország számára szükséges gazdaság- és társadalom-politikának az az ember, aki „szerzett jogai” védelmében állt oda a Szolidaritás (lengyelből „fordított”) zászlója alá?

Nem: ide másféle aktivisták kellenek majd! Kell 106 profi, akik az egyes választókörzetekben szervezik és irányítják a munkát. Kell egy team, amely a programon dolgozik – és hangsúlyozom: nem csak gazdasági programon, hanem komplex társadalmi programon. És persze: kellenek majd a 3190 magyar települést „végigstrabancolni” kész aktivisták is… Bizony: a választási győzelem nem pillanatnyi lelkesedésből, hanem szorgos, szervezett aprómunkából is épül. Kérdés: lesz-e ehhez elegendő önfegyelem és teljesítőképesség – és az is, hogy honnan és kikben lesz ez meg? Kérdés az is, hogy ezek az emberek be tudnak-e épülni a szervezetbe és kulcspozíciókba juthatnak-e abban? Mert ha nem, akkor máris „ott a dolog vége”, hiszen akkor ez az Együtt 2014 is csak egy olyan, „tipikusan magyar”, kontraszelektált társaság lesz, mint az eddigiek. Akkor ez a szövetség is csak a létrehozói „homokozója” lesz: nem az objektív szükségletek döntik el a lépéseit, hanem csupán a „celebjei” személyes ambíciói – és az Együtt 2014 „maximális teljesítőképességét” is csupán az ő képességeik maximuma (vagy: közös minimuma?) jelentheti!

Ez pedig semmiképp sem lenne elég 2014-ben!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr14868199

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bizonytalanok: szó sincs 3,5-4 millió potenciális választóról 2012.10.26. 10:26:42

Közel sincs többmilliós tartalék a bizonytalanok között: a tényleges szavazatot hozó aktív pártnélküliek egy legfeljebb egymilliós, ráadásul egyértelműen megosztott tábort alkotnak jelenleg.  REINER Roland írása Kapcsolódó hivatkozások: Me...

Trackback: Először és utoljára 2012.10.26. 09:44:38

  Mielőtt teljesen idiótának néznél megnyugtatlak: nem én vagyok az idióta, hanem azok, akik azt gondolják, hogy háborút csúzlival is meg lehet nyerni. Főleg akkor, ha az ellenfeled nem a Pál utcai fiúk közül szabadult, hanem olyan vércse, akinek...

Trackback: Először és utoljára 2012.10.26. 09:44:34

  Mielőtt teljesen idiótának néznél megnyugtatlak: nem én vagyok az idióta, hanem azok, akik azt gondolják, hogy háborút csúzlival is meg lehet nyerni. Főleg akkor, ha az ellenfeled nem a Pál utcai fiúk közül szabadult, hanem olyan vércse, akinek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arbet 2012.10.26. 07:51:28

@midnight coder: Oszt Orbán mit tett ezek ellen az "erők" ellen? Miért "adja kölcsön" a médiát, hogy minden csapból Bajnai follyon és a 2014-es ellenzéki felzárkózás? Miért nem cibálta elő a szoci csontvázakat a szekrényekből és miért van szabadlábon az elmúltnyócév összes hazug tolvaja?

Nincsenek itt jobb meg baloldali érdekcsoportok. Mindegyik oldal egyazon kéz ujjai, csak hol az egyikre hol a másikra húzzuk fel a gyűrűt.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.26. 07:52:00

Roppant sok igazság, gondolat és kérdés van benne, nagyon kíváncsi leszek mi lesz ebből... A különböző érdekek néha ütközhetnek, de normális kommunikációval szerintem ezek - a nemes cél érdekében - áthidalhatóak, illetve megfelelően fontossági sorrendbe állíthatóak. Mérlegelni kell a dolgokat mindhárom fél részéről, mert hát Magyarország jövője a tét, nem lehet szórakozni tovább, hogy aztán még jobban leszakadjunk a régiótól is...

Én szorítok Bajnaiéknak, Orbánék nálam kicsapták a biztosítékot, hánynom kell tőlük és az intézkedéssorozatuktól, a Jobbik teljesen komolytalan, nem is igazi alternatíva, így meg lényegében maradt az Együtt 2014

pánpéter 2012.10.26. 07:55:49

@midnight coder: Erre mondtam én azt, hogy majd Kónya megdumálja Gordonnal, hogy akkor csk kéne fizetni a "szerzett jogokat" még vagy 40 évig. Ez sosem fog megtörténni. Éppen ezért tiszta sor, hogy Kónya ezen az álképviseleten keresztül akar a húsosfazékhoz jutni... Nevetséges.

gaffel 2012.10.26. 07:56:04

@pánpéter:

a kotelezoen fakultativ programot :)))

Régi Péter 2012.10.26. 08:01:24

A cikkben fölvetett problémát az orbánt leváltók nem veszik elég komolyan. A probléma lényege: azoknak az alapvetően balos (értsd nagytőke kritikus) emberek támogatásával (Szolidaritás, Milla, TGM), szavazatával kellene nyerni, akiket majd később a kapitalista technokrata Bajnai meg fog szorítani, az így keletkezett megtakarítást meg a multikba pumpálni gazdaságélénkítés címszó alatt. Ebbe már egyszer belebukott az mszp-szdsz kolalíció, szerintem még egyszer nem fog sikerülni beadni a választóknak, hogy a csóró megszavazza azt aki még csóróbbá teszi. Ez a műsor (most húzzuk össze magunkat, hogy később majd jó legyen) már a 80-as évek eleje óta megy. Magas labda ez az orbán kezében levő médiának. A magyar társadalom nagy része sajnos tájékozatlan, könnyen megvezethető, de ennyire azért nem!

szintetikus 2012.10.26. 08:04:04

muhaha, Bajnai körül?
aki mellé Kuncze "ciántabletta" Gábor odaáll, oda jóérzésű ember nem megy
ezzel a kör bezárult, nem lehet kire s(z)avazni...

2llkedő 2012.10.26. 08:05:15

@pánpéter: "2009-ben. kis SZJA emelés"

???????

2llkedő 2012.10.26. 08:06:11

@midnight coder: "csak a húsosfazék érdekli."

Piktorra és tsai-ra gondolsz?

Húsleves 2012.10.26. 08:09:44

Nem olyan bonyulult ez a kérdés kedves posztoló hogy ennyire boncolgatni kelljen. Rengetegen megmondták a Milla "civil ügyetlenségei" alapján már a kezdet kezdetén, hogy a bukott SZDSZ köpönyegforgatói által felülről szervezett mozgalom, annyi köze van ezeknek a civilekhez, mint a Fideszes polgári köröknek volt.
Az eredmény persze nem ezt támasztja alá, ááá nem!
Bajnainak ugye semmi köze nem volt az elkúráshoz, hiszen éppen csak gazdasági ügyekkel foglalkozott abban a kormányban
vastagbor.blog.hu/2012/10/22/szakitani_az_elmult_husz_evvel
Balavány milyen hitelesen szólt a cigányokhoz, és milyen hiteles volt a bocsánatkérése miután leleplezték, hogy egy cigánygyűlölő tetű. azért az "őszinte" bocsánatkérése után még odament fröcsögni arra a blogra, ahol a pofájába nyomták az igazságot, hogy megpróbálja személyeskedésnek láttatni a leleplezését. Szent ember!
mandiner.blog.hu/2012/10/21/gyurcsanyista_libsikbol_jobbos_falanxistak/fullcommentlist/1#c18100297
És persze felsorakozik a dicsőséges rendszerváltók mögé Gyurcsány, Kuncze, és az LMP-nek az a része, aki nem Schiffer.
Bajnai nem most lépett elő, szépen fel volt építve az egész, hajlok rá, hogy igazuk van azoknak, akik szerint már a másfél éves beugrása is a nép beugratása volt. Azért szavaztak meg neki akkor mindent, hogy később fel lehessen sorakozni a "tisztakezű", eredményes "szakértő" mögé.
A Milla az meg úgy röhej ahogy van.
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/10/12/gordon_milla_szdsz
Egyelőre annyit tudunk róluk, hogy nincsenek egymillióan, nem akarnak sajtószabadságot, nem demokratikusak
és rasszisták.
SZDSZ reloaded.

Húsleves 2012.10.26. 08:11:24

Ja és a képpel kapcsolatban: Bajnai állítólag nem tudta hogy Orbán előtt szurkol.
Nahát...

csavari 2012.10.26. 08:19:25

Mitől változna a libatolvaj gyilkos? maximum még többet lop, még több embert tesz a sírba! lassan követnie kell az apja példáját akinek el kellett menekülnie az országból mert a búza termelő gazdák felakasztották volna amiért a fia módszereinek elő futára volt!
Elvitte a terményt csak elfelejtett fizetni, azóta a labancoknál "tengeti" az életét a rabolt javakból!

2llkedő 2012.10.26. 08:21:25

@pánpéter: "szuperbruttó? megvan?"

Sávhatár kitolása megvan?

Önnek megyünk (törölt) 2012.10.26. 08:25:39

@szintetikus:
"aki mellé Kuncze "ciántabletta" Gábor odaáll, oda jóérzésű ember nem megy
ezzel a kör bezárult, nem lehet kire s(z)avazni... "

Ott van már a fél ballib tábor. Aztán csodálkoznak, hogy a többség nem kajálja be ezt a "civil" dumát.

Az egész csak a hatalom megszerzésére irányul. Te hallottál már valamit, hogy mit akarnak csinálni, ha kormányra kerülnek? Én a nagy általánosságokon (amikbe A-tól Z-ig mindenféle intézkedés belefér) kívül semmit.

Adalberto Gellenzeeri 2012.10.26. 08:28:35

Kellenek az ilyen írások, melyek kételyeket vetnek fel, buktatókat írnak le egy társadalmi kísérlet indulásakor, melynek célja, hogy a rosszból jó legyen. A kételyeken gondolkodni kell, a felvetett buktatókat el kell kerülni. De a helyzet annyira rossz, hogy lépni kell és egy biztató folyamatot támogatni kell. Aki nem szeretne ezen a helyzeten változtatni, valóban nem érdemel bocsánatot. De nem Bajnai és társai büntetnek a semmittevésért. Hanem a semmittevők büntetik családjukat, gyermekeiket, társaikat, a többi embert. Mert továbbra is ebbe a jövőnélküli rabszolgaságba tartja a társadalmat.Orbanisztánba. Ahol nem számít becsület, munka, képesség, csak párttagkönyv, vagy még az se, csak, hogy a nyelvünk beleérjen valamely istentudattal rendelkező nagyhatalmú hátsójába. Hát rajta turulok , rajta csak . Számonkérni sem Bajnai fog rajtatok semmit, hanem gyermekeitek, unokáitok, szomszédotok, ha tovább merülünk az erkölcsi és anyagi mocsárban. Szegényedik az országunk, szegényednek az emberek. De meg is fordíthatjuk, szegényednek az emberek, szegényedik országunk. A szegény embernek nem a lapostévé és a szarvasgomba hiányzik. Hanem az, hogy nem tudja taníttatni gyermekét, nem tudja egészségben tartani gyermekét, sem gyermekének sem önmagának nincs lakása és az élet egyetlen dolgában sem tud szabadon dönteni, mert az anyagi nélkülözés jelöli ki neki a rossz döntéseket. Kényszerül tudatosan mindig rosszul dönteni. Ez sorvasztja a testet a lelket, frusztrál, és katatónná tesz. Hát rajta csak turulok, rajta. Válasszatok....

P.Guszti 2012.10.26. 08:30:40

pánpéter 06:25:41:

Egy dolgot kivéve teljesen egyetértek Veled. Azonban az az állítás, hogy Medgyessy 15 évre kilőtte a magyar gazdaságot, valószínűleg korrekcióra szorul. Legalább 25 évre lőtte ki. A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok tevékenysége következtében kb. 25%-kal kisebb lett a magyar GDP, mint amennyi lehetett volna, ha a nyugdíjas választók 2002-ben nem dőlnek be a Lendvai 19 ezer forintos csalijának.
Ez ellenőrizhető is: kb. 25%-kal maradt le 2002 óta a magyar gazdaság a hozzá hasonló lengyel, szlovák, cseh gazdaságoktól.

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2012.10.26. 08:31:38

@pánpéter: Miért nem lehet az, hogy egyszerűen belátta, hogy a jelenlegi kormány olyan szintet képvisel, amely egyszerűen elviselhetetlen lenne még négy évig. Most ismét naivnak tűnhetek, de ha valaki valóban valami "élhetőbb", versenyképesebb országban szeretne élni, miért olyan hihetetlen, hogy a kormányváltás mellett dönt? Még ha az bizonyos kompromisszumokkal is jár?

Politika nélkül meg lehet tüntetésekre ezer számra járni, attól még kurvára nem fog változni semmi. A nép figyelmét fel lehet ezekkel kelteni, de valamilyen változást elindítani, kezdeményezővé válni, jóformán csak politikusokkal lehet...

pánpéter 2012.10.26. 08:31:43

@félázsiai 2llkedő:
látom ebben a kérdésben sem fogunk dűlőre jutni. persze nem is kell feltétlenül.
ahogy én látom és gondolom, neked teljesen mindegy hogy mi jön, csak orbán menjen. az orbán fóbiád okán gyakorlatilag bármit képes bevenni a gyomrod, jöjjön akárki, csináljon akármit.
amit én persze értek, meg amúgy is a te döntésed. ha neked az kell, ami 2006-2010 között volt, ha neked az tetszett, ha akkor, abban jól érezted magad, ha akkor volt élhetőbb az életed, akkor hajrá Gordon. de fogad el, hogy én - és még sokan - nem akarjuk azokat az időket. nem akarjuk az szdsz-t, nem akarjuk Kunczét, nem szeretnénk adóemelést, nem akarunk ingatlanadót fizetni, és nem akarunk egy neoliberális, a kapitalizmusban és a hitelben mindenek felett hívő embert az ország élére kívánni!

Önnek megyünk (törölt) 2012.10.26. 08:31:46

@Adalberto Gellenzeeri: "Aki nem szeretne ezen a helyzeten változtatni, valóban nem érdemel bocsánatot"
Hee???
Tehát aki másképp gondolkozik, vagy netalántán másban látja a kiutat, az egy szép napon el lesz majd tüntetve? Tiszta '50-es évek...

Önnek megyünk (törölt) 2012.10.26. 08:37:00

Friss index cikk:
"Bajnai azt mondta, nem áll be a Gyurcsány Ferencet ostorozók kórusába, mert szerinte a volt kormányfő negatív megítélése messze erősebb, mint azt az egyébként valós hibák és tévedések indokolnák."

Végül is tényleg volt olyan súlyos, hogy ez idő alatt pár nagyságrenddel lejjebb ment az emberek életszínvonala, meg, hogy a 2004-ben csatlakozott országok között elsőből utolsók lettünk...

Atyaúristen... :(

pánpéter 2012.10.26. 08:38:33

@unrealnoise:
"de ha valaki valóban valami "élhetőbb", versenyképesebb országban szeretne élni, miért olyan hihetetlen, hogy a kormányváltás mellett dönt?"
nekem nem is ezzel van a gondom. De Bajnai nem egyszerűen kormányváltás. Bajnai itt volt 2006-2010 között, bársonyszékben ült. mint ahogy írtam: fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos, önkormányzati miniszter, gazdasági minszter, majd miniszterelnök. ami 2006-2010 között történt - az állmacsődközeli helyzet, a nemzeti csüccs, a 80% államadósság, az IMF hitel, és minden, ami miatt 2010-ben a fidesz 2/3ot kapott, a jobbik meg parlamenbti erő lett - abban Bajnainak oroszlánrésze volt. ott ült komrányüléseken. akkor is ott ült, amikor kiderült az öszödi beszéd. meg akkor is, amikor szétverték a budapestieket. felemelte a szavát, hogy hééé, oda a demokrácia, meg demokratikus jogok, meg ferikém ezt nem kéne? hallottad ezt tőle nyilvánosan, akárhol?
innen nézve pedig amit most mond, tesz, cselekszik, az nem hiteles, és nem valós reakció. éppen ezért a céljai sem valósak. a hatalom megszerzére irányul, semmi másra.

Adalberto Gellenzeeri 2012.10.26. 08:39:22

@Önnek megyünk: Mondjuk, ha elolvasná kedves uram amit írtam, látná, hogy semmiféle eltüntetésről nincsen szó. Hozzászólásom lényege, hogy ebben a kérdésben a magánember döntése is befolyásolja a társadalmat, mindenki saját maga kap önmagától döntéséért jutalmat, vagy büntetést, netán bocsánatot. Majd az idő eldönti. De nem igazán van kedvem magyarázkodni, mert elég világosan fogalmazok.

Atrox 2012.10.26. 08:46:01

Arra gondoltam, hogy Bajnainak esetleg lehet esélye, és átgondolnám, hogy tőlem is kapna szavazatot. Azonban Gyurcsánnyal és az általam még jobban megvetett Kuncze-SZDSZ párossal a háta mögött sohasem! Ha Bajani nem rázza le magáról ezeket a régi kullancsokat, akkor bizony nem lesz esélye begyűjtenie szavazatokat az Orbán politikáját nem kedvelő, de alapvetően jobb oldali érzelmű szavazóktól. Ők sohasem fognak újra egy Gyurcsány-MSZP-Kuncze-SZDSZ bandára szavazni, még ha Bajnai is van az előtérbe tolva. Ezt sajnálom, mert ha holnap írnák ki a szavazást nem lenne olyan, akire szavazni tudnék jelenleg...

alfacharlybravo 2012.10.26. 08:47:49

@Régi Péter: 2002 ben is sikerült nekik. Az MSZP propagandája a csóró tömegek felé, hogy azért nem kapnak segélyt mert a gazdagok nincsenek megadóztatva nem rossz. Mert például ha nekem felemelik 36-40 % ra az SZJA mat mér én is lecsúszok a csórók közé. A nyugdíjat 20 -25% kal csökkentik meg még egy pár megszorító intézkedés az tetszene azoknak akiknek semmije sincs. Az MSZP hozza a tömegeket az észt majd volt SZDSZ sek. Akkor tényleg nem lesz oktatás egészségügy meg semmi, meg állami vagyon, csak állam adósság. Görög és spanyol példa.

felcsutisuttyo 2012.10.26. 08:50:30

@fefe79: fefe79 nek igaza van!!!!
Orbán is győzött 2010-ben, protest szavazatokkal, holott halvány ötlete sem volt arra, hogy mit fog kezdeni az országgal.
Ha a Fidesz továbbra is így kormányoz, talán még a népfelkelés is összejöhet, nem hogy a protest szavazatos vereség.
ezen kívűl:
HA ORBÁN ELCSALJA A VÁLASZTÁST(ahogy a 2010-est is)...akkor GARANTÁLTAN IGAZI FORRADALOM , FELKELÉS LESZ!!!!!

alfacharlybravo 2012.10.26. 08:50:39

@szintetikus: Retkes Attilla Kunzét és Kókát sikkasztónak nevezte. Ingatlan panamával elsíkították a párt vagyonát.

felcsutisuttyo 2012.10.26. 08:55:03

Ha megértik az emberek,és pártok, civil szervezetek,:
hogy csak egykörös a választás..és a 106 választókörzetben 1 KÖZÖS JELÖLT LEHET, akkor még a segget kinyalt határon túliak szavazatával együtt is ÖSSZEJÖHET A 2.5 MILLIÓ SZAVAZAT és a 2/3 -ad....s azzal a FIDESZ MAFFIA összes fosságát meg lehet szüntetni ÉS A 8-10-12 évre kinevezett seggnyalókat el lehet zavarni a poziciókból...

Egy igaz ember 2012.10.26. 08:55:23

Gordonka épp most pislog az Atv-ben. Mintha csak a Holdról jött volna. Beszélt a fiatalok itthon tartásáról, a jogállamról.

"El lehet innen menni" - amikor ezt mondta a miniszterelnök, akkor milyen pozícióban is volt? Mintha nem hallottam volna a tiltakozását.

Talán csak pislogott akkor is...

Rémbódess 2012.10.26. 08:55:46

Gyorselemzés: "Felrobbant" Bajnai Gordon Facebook-oldala a 23-i beszéd után!

facebook.figyeles.hu/20121019_20121026_facebook_bajnaigordon.htm

KG2000 2012.10.26. 08:56:48

Index főcím:

"Bajnai: Nem állok be a Gyurcsányt ostorozók kórusába"

Nem állítom, hogy csalódtam Bajnaiban, mert pontosan tudtam, hogy ezt fogja tenni, nincs is más választása. A Bajnai-Gyurcsány szerelem a Medvegyev-Putyin szövetséghez hasonlít, azzal az óriási különbséggel, hogy mindkét orosz kőkeményen az orosz nép és az orosz nagyhatalom érdekeit képviseli EREDMÉNYESEN. Ami nyilvánvalóan nem igaz a Bajnai-Gyurcsány párosra. Az is nyilvánvaló, hogy az agresszivitás és a mérhetetlen hataloméhség szempontjából Gyurcsány játssza a Putyin szerepét.

felcsutisuttyo 2012.10.26. 08:57:10

@alfacharlybravo: Koszos Attilára senki nem emlékszik, de a Kunzével sokan szimpatizálnak még most is. Kóka meg eltűnt a sikkasztott lóvéval...

KG2000 2012.10.26. 08:59:17

@Egy igaz ember: Azért az elképesztő, hogy a Bajnait istenítők számára nem világos, hogy Bajnai is egy bábu, mint Medgyessy volt. Attól eltekintve, hogy egyáltalán nem biztos (én ki is zárom), hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje lesz.

Egy igaz ember 2012.10.26. 09:00:51

@pánpéter: Az alapcikkel együtt a te hozzászólásod világít rá a legjobban ennek az egész helyzetnek a fonákságára.
Miért éppen Bajnai? Ennyire vak lenne az Orbán-ellenes blokk?
Vagy éppen Bajnai Orbán embere?

laci_52 2012.10.26. 09:03:25

Az MSZP támogatása nélkül nem nyerhet Bajnai '14-ben, de lehet, hogy azzal együtt sem...

Alkibiadesz 2012.10.26. 09:03:33

Nos, ha már biológiai analógiákkal élünk, akkor ki lehet jelenteni, hogy igenis a „zsírtartalékok” felélésére van szükség! A lerakódott zsírból ugyanis önmagában sohase lesz izom, csak akkor, ha elégetjük azt. Az ugyanis jól látszik, hogy a magyar tőkések, a „nemzeti burzsoázia” sok mindent produkált az utóbbi 22 évben, de fejlődő versenyszférát, azt nemigen. Ha nem volt állami megrendelés, támogatás, mutyizás, stb, akkor nem volt fejlődés se. És ez a rendszer is csak úgy működhetett, hogy az állam fokozatosan leépítette a saját „gondoskodó” apparátusát. Ezt a rendszert igazolják azok az elgondolások, melyek szerint, az „előbb a növekedés, majd aztán jöhet az igazságosság”. Ez pedig óriási igazságtalanság, hiszen nem másról van szó, hogy nem a saját ügyessége és versenyképessége, hanem a „nép zsírjának” elszívásával hizlalta a hazai „elitet”.
Ráadásul a fidesz se csinál mást, minthogy a gazdaságfejlesztés érdekében feláldozza az igazságosság elvét. Éppen ezért a bajnai féle gazdaságközpontú koncepció önmagában, a szolidaritás követelései nélkül” nem hozna lényegi váltást az orbáni gazdaságpolitikához képest, hiszen hosszú távon nem lenne fenntartható. Ehhez az kellene, hogy a nyertesektől a vesztesek felé forduljon a tőkeáramlás iránya.

KG2000 2012.10.26. 09:05:51

@Atrox: Az, hogy ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje, az MSZP dönti el. Hiszen az egyetlen valódi érv az időközi választások eredményei, ahol, mint látjuk, csak és kizárólag az MSZPnek van esélye a győzelemre. Ez egészen biztosan nem fog változni a következő másfél évben sem. Tehát én Mesterházynak jóval nagyobb esélyt adok, mint Bajnainak. Ezzel a gondolattal barátkozz. Mondjuk Mesterházy Gyurcsány államtitkára volt annak sportminisztersége alatt, de kétségtelen, a 2010-es választások utáni hatalmi harc egyértelmű nyertese Mesterházy volt Gyurcsánnyal szemben. Mivel Bajnai valójában Gyurcsánynak kell, hogy revansot vegyen az MSZPn és személyesen Mesterházyn, ezért még elég sokáig kapkodni fogják a fejüket azok, akik a "baloldalra" szánják a szavazatukat.

KG2000 2012.10.26. 09:11:58

@pánpéter: Bajnai elsősorban Gyurcsány revansvágyának a trójai falova, meg a Millásos és tsai azt gondolják, hogy Bajnai esetén nagyobb szelet jutna nekik a koncból - ami igaz is, de azért az MSZP is nyomatna nekik egy-két milliárdot évente, meg tudnának egyezni.

Egyébként Mesterházy, aki szerintem a valódi esélyes pontosan ugyanazt tenné, mint amit a pontjaidban felsoroltál. Ő is járt az elmúlt hónapokban Clintonénál...

alfacharlybravo 2012.10.26. 09:17:57

@felcsutisuttyo: Kunze és a libás Bajnai ugyanolyan szemforgató szarháziak, csak a Pedofil Kunzénak van egy jópofa szemita humora ezért talán szimpatikusabb. Csak azt sajnálom, hogy amikor toltam a biciklim a Gizella utcában és Kunze éppen hajtott ki a kapun egymásra bámultunk és én nem emeltem fel a kezem mutattam be neki a középső ujjam. Hát néha le vagyok már bénulva.

Viktus 2012.10.26. 09:20:55

Ez eddig nagy nulla ... Bajnai nem tudom mit tanulmányozott eddig, de rájöhetett volna ez a volt SZDSZ mag, amelynek egy részét már elvitte az LMP anno, és amelyből ez az új csapat is akciózni akar a nyugdíjas negyvenesek érdekvédelmével egyetemben teljesen esélytelen. Budapest határain túl nem tudnak ezek sem majd kiépíteni semmit. Drogosok-feminista leszbikusok meg a többi fő arc nem nagyon nyerő.

Viktus 2012.10.26. 09:25:14

Ja a 4K! meg mindent visz vannak négy budapesti kerületben? :D vagy ennyi a tagság 4 kanos gyerek?

felcsutisuttyo 2012.10.26. 09:29:29

@alfacharlybravo: az nem baj,.....:D
csak az a baj hogy anyád szarni készült és te estél ki belőle. Most is szaros a szád...ja, az a Nemzeti Rohadék Törpe seggétől van..hm..értem:)))

felcsutisuttyo 2012.10.26. 09:30:59

@Viktus: pontosan:DDD hehe...az össz tudás kijött belőled:)))hehe

felcsutisuttyo 2012.10.26. 09:33:01

ha elcsalja a Nemzeti kis Szuarjankó megint a választást (mint a választási törvényt is faragja magának) AKKOR BIZTOS JÖN A POLGÁRI FORRADALOM ÉS AZ ÖSSZES FIDESZ MAFFIÓZÓ ÉS SEGGNYALÓ KI LESZ IRTVA!

Viktus 2012.10.26. 09:35:33

@felcsutisuttyo:

Az a baj a nagy "ellenzékben" van ennyi ... ilyen pár fős szarokkal bohóckodnak gyakorlatilag a keleti-régió legjobban szervezett párthadseregével szemben ami a Fidesz.

alfacharlybravo 2012.10.26. 09:38:06

@Viktus: Barátom a Dunában volna a helyed úszóleckére.

Orbán Diktor (törölt) 2012.10.26. 09:38:42

@Egy igaz ember: "Gordonka épp most pislog az Atv-ben"

Ne azt nézd, hogy pislog, hanem hallgasd meg azt, amit mond. Ha meg nem érdekel, akkor senki sem kötelez arra, hogy ne a felcsúti maffiára szavazz.

alfacharlybravo 2012.10.26. 09:40:59

@felcsutisuttyo: Még emlékszem a kalasnyikov karbantartásra szeretnék veled találkozni a Duna parton.

Orbán Diktor (törölt) 2012.10.26. 09:41:58

@Viktus: "Ez eddig nagy nulla ..."

Még szerencse, hogy te nem kellesz oda, sem a hozzád hasonló Orbán-tálib, nyilas vagy kommunista.

Viktus 2012.10.26. 09:44:57

Na itt egyenesen tükröződik az ellenzék mély sötétsége, ezért marad a szar Orbán ... most minek helyére ugyanolyan agyament éhes csürhe? az az érdekes Bajnai ehhez az idiotizmushoz adta a nevét.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2012.10.26. 09:44:58

@alfacharlybravo: A te problémádra is van segítség, csak a megfelelő szakemberhez kell fordulni.

felcsutisuttyo 2012.10.26. 09:47:32

@Faszt vagytok ti lovas nemzet: igazad van..mondjuk egy hóhérhoz:)))hehe

felcsutisuttyo 2012.10.26. 09:48:27

@alfacharlybravo: megtalálunk ..ha addig nem merülsz el a Fidesz szarban:)

felcsutisuttyo 2012.10.26. 09:50:56

a Nemzeti Törpe temetésén találkozunk:))) hehehe

Rive 2012.10.26. 09:54:22

"A dolgok jelenlegi állását és feltételezhető kidolgozottságát-előkészítettségét tekintve ez inkább tűnik egy médiaaktusnak, mint valódi, átgondolt, közös stratégián alapuló szövetségnek."

Ez azért van, mert a dolgok jelenlegi állását tekintve ez egy (nagyon jól szervezett és pozicionált) médiaaktus volt.

A most következő ~ fél-egy év fogja feltölteni politikai tartalommal.

alfacharlybravo 2012.10.26. 09:59:14

@felcsutisuttyo: Tudom olvastam az Ószövetséget.

quendelapo 2012.10.26. 10:00:07

@Pop40:

Orbán rendszerének leváltásához és az új alkotmány létrehozásához kétharmad kell, de a kormányzáshoz nem. Tehát nem kell, hogy mindnen párt és szervezet,amelyik szövetkezik Orbán leváltására részt vegyen az új kormányban is. Az új játékszabályok kialakításában kell részt venniük.
A kérdés, az, hogy a szövetség tahjai között hogyan lehet elosztani a mandátumokat - sőt a körzeteket - hiszen már a jelöltállításnál el kell osztani a helyeket. Valószínűleg egy körzetekre lebontott közvéleménykutatás alapján.
Nem lesz ez egy békamenet.....

azbesztos 2012.10.26. 10:01:20

Bajnai húzzon el! Mit ígér a libatolvaj és sleppje az embereknek? Hogy megint átcímerezik az országot, hogy megint a kommunista alkotmány visszahozatalát tartják a legfontosabb feladatnak? Ők, akik 19 százalékos adóval és szuperbruttóval csesztették, a legszegényebb rétegeket? Miért kell a szegényeket sarcolni a mostani 16% helyett 19 százalékos adóval, az európai minimálbérek felénél kevesebbet kereső „középréteget” (szerintük a gazdagokat) 16 % helyett 25-százalékos adóval? Bajnai, lenne a szegények megmentője, ő aki első intézekedésként egy egész havi nyugdíjat vett el a nyomorgó idősektől? Ők, akik, amint csődbe vitték az országot, azonnal felvettek tízmilliárdnyi hitelt a mi kontónkra, amit azután a nejlonzacskós-nokiás dobozos csatornáikon keresztül elvtársaik zsebébe csorgattak? Miért baj, ha a legszegényebbek, akik eddig munka helyett kénytelenek voltak kocsmákban, játéktermekben gyógyítani depressziójukat most közmunkán, napi hat órával ötvenezer Forinthoz juthatnak? Miért baj, ha a társadalom előregedése ellen legtöbbet tevő nagycsaládosokat adókedvezményekkel támogatjuk? Miért baj, ha nem engedjük utcára rugdalni a csalással, hitelrabszolgaságba taszított milliókat? Miért kellene a most közel százezres minimálbért vissza csökkenteni az bajnai féle 60 ezres szintre? Kérjük szépen, Bajnai húzzon el! Nem fogjuk bántani, de húzzon el, és a Lehet Menni a Picsába (LMP) párttal, a néhány tízezres létszámukat milliósnak hazudó újbolsevik Millásokkal, a szélsőbalos Debil Koalícióval együtt takarodjanak a homályba, mert a magyar nép nem kér belőlük.

alfacharlybravo 2012.10.26. 10:03:26

Ha összeszámoljátok, hogy hány Holokauszt volt mára világban Egyiptomtól Birkenau -ig. Nem gondoljátok, ha így megy ez tovább lesz is?

Cervisia 2012.10.26. 10:11:08

@Ad Dio: Sajnos nagy kavar van a fejekben, hogy mire is menne az IMF hitel. Az államadósság finanszírozása úgy néz ki, hogy kiadnak kötvényeket fix futamidőre, tehát egyszer lejárnak, ezeket vissza kell fizetni. Úgy áll, hogy mostanában elég sok, méghozzá eurókötvény fog lejárni. Mivel nem állunk jól, a nyugdíjvagyont meg elbaszták Mol-ra és hasonlókra, ehhez új hitelt kell felvenni, lényegében megújítani a meglévőket. Az a nem mindegy, hogy ezt a piacon teszik 7-8%-ra, vagy az IMF hitelből 3-4%-ra. Nagyjából ezer milliárd forintról lehet szó, ami így helyből évi 30-40 milliárd forinttal kisebb kamat, ennyi reális hatás várható például a tanárok béremelésének elhalasztásából.

Cervisia 2012.10.26. 10:12:20

@félázsiai 2llkedő: Mert már a fideszesek egy része se tud másba kapaszkodni, csak hogy "különben visszajön a Feri".

dögölj meg 2012.10.26. 10:14:39

@Pop40: Csak a fasiszta fityeszesek libatolvajozzák Bajnai elvtársat ! Holott a független bíróság is kimondta,hogy az a libatolvaj,aki bemászik egy idegen portára és a hóna alá kap egy libát.Bajnai vezérigazgató úr cége csak azt tette,amit a részvényeseik érdeke megkívánt.Szerződéses partnereiktől átvettek kb.180000 db.libát ,levágták,feldolgozták,értékesítették,majd csődöt jelentettek és a parasztoknak egy fillért se fizettek.
Csak azt nem tudom,hogy jogi nyelven ez
mit jelent?

felcsutisuttyo 2012.10.26. 10:16:27

@quendelapo: nemcsak leváltani kell!!!!!!!!!!
hanem KELL A 2/3 AD--HOGY AZ ÖSSZES fIDESZ bAROMSÁGOT , ÉS A SAJÁT ALAPSZAR ALKOTMÁNYUKAT ELTÖRÖLJÜK S ÉRVÉNYTELENNÉ TEGYÜK.

felcsutisuttyo 2012.10.26. 10:18:07

@Cervisia: a Nemzeti Törpe most már kettős gumibugyiban jár...fél az Gyurcsánytól (pedig már nem kell) és a Bajnaitól.....(na meg tőlem, csak azt még nem tudja) hehehe

Cervisia 2012.10.26. 10:20:06

@Régi Péter: " Ez a műsor (most húzzuk össze magunkat, hogy később majd jó legyen) már a 80-as évek eleje óta megy."

Ja, és amikor egyszer működött, Bokros után, ki is baszta el? Viktor a választási kampányával.

Cervisia 2012.10.26. 10:22:45

@pánpéter: Felesleges itt Orbán-fóbiázni, miközben a Fidesz-tábor csak úgy roskad a fóbiáktól. Gyurcsány, Bajnai, MSZP, EU, IMF..

Gyuri bá 2012.10.26. 10:23:58

@alfacharlybravo: Ha a Retkes azt mondja, akkor biztosan úgy van. Esetleg egy bírósági döntést tudnál prezentálni, vagy ez is a szokásos légből kapott kampányszöveg?

Gyuri bá 2012.10.26. 10:26:59

@Orbán Diktor: Nagyon okos vagy kb. 6 elemi.

tjunior 2012.10.26. 10:26:59

@azbesztos: nagyon szépen felmondat a házi-feladatod, könny szökött a szemembe. Esetleg valami önálló gondolat? pl. hogy az úristenbe nincs még itt a földi paradicsom, ha Viktor mindent jól csinált? de nehogy elkezd a B oldalt mantrázni..IMF, Bankok stb.

azbesztos 2012.10.26. 10:33:40

Csak azt nem értem miért gyűlölik a baloldaliak a millások, az LMP, a DK és Maszop a szegényeket? Azért mert ők tették őket azzá? Ha már lelkiismeretük nincs is, egy kis szánalmat, megértést elvárhatnának az emberek a baloldalt megszálló tolvajbandáknak ha nem is a vezetőitől, legalább a szimpatizánsaiktól. Éhező gyermekekről, nyomorgó hajléktalanokról beszélnek, akik az ő politikájuknak köszönhetően éheznek és váltak hontalanná. Az Isten irgalmazzon az ilyen érzéketlen, lelkiismeretlen, kegyetlen embereknek, mint ez a bajnai is.

Cervisia 2012.10.26. 10:36:28

@azbesztos: Ja az szja 19 helyett 16, az áfa meg 25 helyett 27, az infálció meg pörög. Szerintem köszönik szépen.

A minimálbér meg olyan dolog, hogy minél nagyobb, annál kevesebb embert fognak minimálbéren foglalkoztatni. Aztán mehetnek közmunkában Nyerges földjét kapálni.

A nagycsaládososok adókedvezménye meg kb arra jó, hogy legyen miből fizetni a csekkadót, bankadót, telekomadót. Igen, azt is mi fizetjük. Meg vedd hozzá, hogy ezek miatt mennyit romlott a gazdaság teljesítménye. Hogy az államosítások, jogbizonytalanság, leálló hitelezés miatt mennyi beruházás maradt el, hány cég ment csődbe. Ja várj, ehhez több kellene annál, hogy Orbán de szépen beszél, bezzeg Bajnai csak pislog.

Alkibiádész77 2012.10.26. 10:40:22

Bajnai meg a Szolidaritás együtt nagyon jól kifejezik azt az ellentmondást, ami a magyar álbaloldalt (miféle közép? ki jött ebben a szövetségben középről?) mindig is jellemezte. Persze az ígéretek kellenek, a szociális demagógia is kell, másképp nehéz hatalomra jutni, de ha már a kormányrúd kézben van, a technokrata vonal érvényesül.
Megyóval nem az volt a fő probléma, hogy osztogatott (végrehajtotta azt, amit ígért), hanem az, hogy nem teremtette meg a szociális kiadások alapjait - ehhez egy gazdaságpolitikai fordulatra lett volna szükség. A béremelések következtében megnőtt a kereslet, ez egy gazdasági növekedéshez teremtette meg az alapot (a GDP kb 4% körül nőtt akkoriban!). A többletet azonban kiszivattyúzták a multik az országból - pedig egy, a megfelelő módon támogatott kkv-szektor munkahelyeket teremthetett volna ebből a többletből, abból adóbevételek keletkezhettek volna, és nem következik be a további eladósodás.
Megyó alatt az államadósság 53% körülről 60% körüli szintre emelkedett. Utána jött Gyurcsány és Bajnai a neolib technokrácia jeles képviselői. Jöttek a reformok, a leépítések, a megszorítások, a megfelelő befektetői környezet megteremtése, autópályák stb. Az államadósság 60-ról 85%ra emelkedett!
Szóval a bajok oka nem a túlköltekezés - ahogy Róna Péter nagyon helyesen mondja, hanem az, hogy az eddigi kormányok mind a nagytőke érdekeit képviselték a gyakorlatban a közjó helyett. Ez az Orbán-kormányra is igaz, a bankokat megszorongatja ugyan (aminek így, semmi értelme) de egyébként ő is arra épít, hogy idejönnek a multik az olcsó munkaerő miatt - a megszorításokra ugyanis elsősorban azért van szükség, hogy európai viszonylatban csökkenjen a magyar munkaerő ára, és ezért megérje kizsákmányolni.
Alapvetően mindenki ezt csinálja 22 éve látható eredménnyel, ez az alapvető baj, nem más.
Ilyen szempontból tökmindegy, hogy Bajnai vagy Orbán (vagy Gyurcsány).
A szokásos áldilemma.
Ha az LMP kiesik, az csak annyit jelent, hogy mindezt a magyar társadalom 5%-a sem képes felfogni.
Majd meglátjuk.

Régi Péter 2012.10.26. 10:43:33

@Cervisia: Kétségbe vonom, hogy Bokros után működött. Csak azért voltak 2 évig tartó eredményei mert 1/5 áron Suchmann mindent elprivatizált, és néhány milliárd külföldi kölcsönt ebből visszatörlesztettek, plusz nyilván támogatták a hormongyuszi szavazóit (ingyenes utazás a MÁVon pl.)

2llkedő 2012.10.26. 10:44:29

@KG2000: Az is nyilvánvaló, hogy az agresszivitás és a mérhetetlen hataloméhség szempontjából Piktor játssza a Putyin szerepét.

2llkedő 2012.10.26. 10:46:18

@Alkibiádész77: "Ilyen szempontból tökmindegy, hogy Bajnai vagy Orbán (vagy Gyurcsány)."

Vagy Paprika Jancsi, vagy Víz Elek, vagy....

alfacharlybravo 2012.10.26. 10:47:44

@Gyuri bá: A Helyi Téma XX. XXIII kerület 2012 szeptember 19.

Cím Kuncze és Kóka Mint az eb a Szaharát 2.

Kuncze és Kóka az SZDSZT-t is kiürítette

A múlt het számunkban foglalkoztunk azzal, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZZ) az SZDSZ 2009-2010. évi gazdálkodását elemző vizsgálata megállapította: stb.

Nincs kedvem az egész cikket leírni de az ÁSZ jelentést meg el tudod olvasni valahol.

Cervisia 2012.10.26. 10:49:02

@Régi Péter: Ha csak két évig tartottak volna az eredményei, akkor Viktorka nem tud ezüsthajózni, kedvezményes lakáshiteleket osztogatni, Széchenyi programozni..

Viktus 2012.10.26. 10:52:07

@quendelapo:

Ott tart a baloldal most kb. , ahol a jobb oldal tartott a rendszerváltás után. A Fidesz szalámizásos előrenyomulásáig volt többféle párt rakás piszlicsáré szervezet, amely marakodott össze-vissza teljes baloldali médiafölény mellett.
Most a baloldalon van pár nagyobb párt meg egy rakás semmi piszlicsáré szervezet akikkel tárgyalni sem kellene lásd. 4K mert nem többek egy baráti társaságnál. Mellette totális jobboldali fölény.

Kíváncsi leszek ebből mit tudnak kihozni, mert Orbán Viktort lehet szidni a kormányzáshoz nem nagyon ért, de a politikai csatározásba tud helyezkedni - embereket válogatni nem véletlenül nőtte ki magát a Fidesz azzá ami. A Bajnaiban nem nagyon látni azt az erőt a táncoslábú Mesterházyban pláne.

dagiiron 2012.10.26. 10:53:31

@Adalberto Gellenzeeri:

Öröm ilyen beírásokat olvasni. Mindig megtudom, hogy a szegénység 2010-ben jelent meg az országban Orbán miatt. Ja, talán mégse? S lehet, hogy előtte senki se akarta megszüntetni az állami csecsen élők kialakulásának az okait? esetleg nem volt valami munkáraösztönző, hogy a segélyekből, illetve a különböző alanyi jogon járó állami pénzekből (pl. családi pótlék stb), jobban lehetett élni, mint munkából? Ja, s az meg rendben volt, hogy a RENDESEN bejelentett emberek az átlagbér felett már a legmagasabb adókulcs alapján fizettek a közösbe? az rendbe volt, hogy olyan mértékű terhek raktak az adózókra, hogy a magánszféra dolgozói tapsikoltak, ha a zsebbe kapták a fizetésük nagy részét, mert itt mindenkinek járt minden, s ezt a lakosság 10%-a fizette ki.

Adalberto Gellenzeeri 2012.10.26. 11:11:27

@dagiiron: Kedves jó uram. Szegénység mindig volt, van és lesz is. Csak a mértéke nem mindegy. Aki tanult, szorgalmas, nincs szenvedélybetegsége, annak nem szabadna elszegényedni. Most azonban minden eddiginél több szegény van már most. Tessék csak a Magyarországon "élő" egymillió nélkülöző gyerekre gondolni. Mit tetszik gondolni, miért mennek el az emberek, főleg a fiatalok innen. És mindig lesz aki segélyből szeretne élni, de a normális ember nem ilyen. És a 47 000 Ft-os "munka " sem megoldás. Az elmúlt időszakok kétségtelen zavarosak és terméketlenek voltak. Ennek kell véget vetni. Az még koránt sem biztos, hogy Bajnai a befutó.De az összefogás gondolata nem elvetendő.

Gyuri bá 2012.10.26. 13:45:21

@alfacharlybravo: Hát a helyi téma az biztos hogy hiteles, de bírósági feljelentés, elmarasztaló ítélet stb.stb.nem pofázni kell, hanem bizonyítani!

Gyuri bá 2012.10.26. 13:50:58

@azbesztos: Kár próbálkoznod, nem fog menni, érted? nem fog menni!

alfacharlybravo 2012.10.26. 13:52:13

@Gyuri bá: Járj utána baszki, Retkes Attila adott nyilatkozatot az újságnak. Ha még valaki más vádaskodna talán nem hinném, de neki kellett a bankkal elsíkálni 800 Millát amit Kuncze és Kóka hátra hagyott. Csak tudja, hogy mit csinált nem?

Gyuri bá 2012.10.26. 13:57:42

És hogyan tudta "elsikálni", meséld már el!

alfacharlybravo 2012.10.26. 14:07:27

Hagyj békén nem érdekelnek a mocskok korrupciós ügyei kérdezd D209 -est ő ismeri az SZDSZ dolgait. Kóka, Kuncze, Pető és Magyar Bálintot említi Retkes. Fodor Gáborral próbálták szanálni az 1 milliárdos sarat de 200 Millát sikerült visszafizetni. A Magyar Fejlesztési banknak.

azbesztos 2012.10.26. 14:12:09

Szopjátok le Lúdmillát (bajnait.)

alfacharlybravo 2012.10.26. 14:13:58

Azért van még humor Pesten.
Lúd-Millás tüntetésnek nevezte valaki a köcsög füves csapat 23. buliját

alfacharlybravo 2012.10.26. 14:16:26

Ennek a szende bérenc Libatolvajnak tényleg olyan Lúdmillás kinézete van.

Husz_János_Puszita 2012.10.26. 17:03:59

@pánpéter:

Bajnai második szja kulcsa évi 7 milliónál kezdődött.

Husz_János_Puszita 2012.10.26. 17:11:34

@pánpéter:

A Szanyi a legnagyobb ócska szociális demagógiát nyomja, amióta az eszem tudom. Ha rá szavazol, biztosan lesz havi 150 ezer bruttóra 50%-os adókulcs.

Husz_János_Puszita 2012.10.26. 17:33:34

Bajnai helyében hagynám ezt a lúzer kapitalizmusellenes országot a francba. Egyenlősködjenek, szedjék el egymástól, ami szerintük nekik "jár". Mert a kapitalisták is lelépnek innen hamarosan, aztán lehet osztani a semmit. Megvárom még 2014.-et, ha nem lesz változás, lépek én is.

quendelapo 2012.10.27. 11:10:05

@Viktus:
Többet ésszel, mint erővel!

:)

quendelapo 2012.10.27. 11:12:55

@felcsutisuttyo:

én is ezt írtam.

Az ezután, illetve már ezzel párhuzamosan kezdődő napi kormányzáshoz, a gazdasági és szociális programokhoz nem kell kétharmad. Ahhoz elég az egyszerű többség is, ebből következik, hogy az ovi leváltására szövetkezők közül, nem mindenkinek kell részt vennie a kormányban is.

Husz_János_Puszita 2012.10.27. 12:42:05

@quendelapo:

Nem sajna. A fityiszes költségvetési tanács bármikor megvétózhatja a költségvetést az új tákolmány szerint. Muszáj kétharmadot szerezni, ha nem akarunk szükségállapotot. Legalább az alaptörvény átírására konszenzust kell összehozni, utána lehet egyszerű többséggel kormányozni. Megoldás lehet még, felhígítani az ellensúlyok intézményeit, míg többségbe kerülnek a kormány emberei. Nem tudom mennyi teret adnak ennek a hatályos törvények, de mindenképp veszélyes, mert megint csak túlhatalmat ad a kormány kezébe.