2012.06.08. 14:38 Szerző: Đđ

Válalkozz, ha tucc!

„Hány jó ész lett vaddá,
Hogy nem mívelték?
Hány polgár búnyikká?
Hogy jóba nem nevelték!
Dudva lenne a dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász.
Hát már, hogy
A Somogy
Íly tudatlan,
Formálatlan,
Kié a hiba?”

Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban - 1799

 

 

Szándékosan írtam a címet hibás ortográfiával, mintha nem ismerném a helyesírást. Ezzel arra akartam utalni, hogy sokan úgy vállalkoznak, hogy nem ismerik e tevékenység elemi „ortográfiáját” sem: nem rendelkeznek adekvát vállalkozói ismeretekkel.

 

 

Kik a képzendő felnőttek?

 

Ha felnőttképzésről van szó, akkor rendszerint a társadalom és a munkakultúra alján élő, képzetlen, esetleg már huzamosabb ideje munkanélküli emberek képzésére gondolunk, vagy akár egy (a közszférában, esetleg egy cégnél történt) átszervezéssel munkájukat vesztettek „átprofilírozására”. Mindez fontos – de ahhoz, hogy az képzés után ők találjanak is stabil megélhetést adó munkahelyeket, létezniük kell ilyen stabil munkahelyeknek.

 

A kérdés: elég képzett-e a vállalkozói rétegünk ehhez? És ha nem – mint ahogy nem – akkor vajon nem rajtuk kellene-e kezdenünk a felnőttképzést? Nem ők-e a (felnőtt-)képzési láncszem első elemei?

 

 

 Kanász marad akinek a nevelője kanász

 

A „kapitalista centrum” nagy tőkés vállalkozói hagyományokkal és céges kultúrával rendelkező társadalmaiban évszázadok alatt fejlődött ki a vállalkozói léttel járó tudás és vált az a társadalmi ismeretek szerves részévé. Nem ritkák a sokgenerációs vállalkozások, ahol az új és új nemzedékek már eleve vállalkozóként szocializálódnak és rendszerint az iskoláztatásuk is a majdani vállalkozói lét elvárásai szerint szokott történni. Aki pedig vállalati menedzser akar lenni, akár úgy, hogy eleve saját cégben gondolkodik, akár pedig úgy, hogy előbb a tapasztalatokat más cégeknél szerzi meg, nyilván szintén támaszkodhat az adott társadalomban „a levegőben lévő” vállalatépítési és -vezetési munkakultúrára.

 

Nálunk ezzel szemben egyfelől sosem „járta át” a magyar társadalmat ennyire a vállalkozáskultúra, (különösen nem a „magyar magyar” társadalmat – hiszen vállalkozóink jelentős része a vállalkozások fellendülésének XIX. századi korszakában vagy zsidó, vagy német-osztrák eredetű volt, míg a „paraszti” magyar társadalomból legfeljebb kevés számú agrárvállalkozó emelkedhetett ki…), másfelől az „ántivilág” vállalkozói mindig is igyekeztek a nem-vállalkozói elit életstílusát és -felfogását követni, harmadrészt pedig, ugye, még ebben a „viszonylagos” vállalkozáskultúránkban is volt egy négy évtizedes szakadás. Amikor pedig a ’80-as évek végén kezdett ismét kinyílni a vállalkozói pálya, itt állt a Jónép telve a kapitalista jólét iránti vágyakkal, ám a kapitalista vállalkozáson alapuló jólét megteremtéséhez szükséges tudás, tapasztalatok és mentalitás szinte teljes hiányával! Innen startolt a magyar versenyszféra… És ha jobban belegondolunk, az elmúlt 22 évünk alatt még egyetlen kormány sem volt, amely a maga teljességében látta volna ezt a problémát és szisztematikusan akarta volna ledolgozni ezt a hátrányunkat. „Adottnak tekintette” a (magyar tulajdonban lévő) versenyszféránkat és legfeljebb abban gondolkodott, hogy az állam mennyire maradjon attól távol (liberálisok), hogy mennyire juttassa a külföldi (és: a Magyarországon letelepedett multi-) vállalkozásokhoz képest előnyösebb pozíciókba (jobboldali kormányok). Ami pedig közös volt minden eddigi magyar kormányban, az a versenyszférára rátett adóteher – de anélkül, hogy részletesen megvizsgálta volna annak valós és tartós terhelhetőségét és elemezte volna, hogy mit kell tennie a teherbíró képesség növelése érdekében.

 

 

Hol terem a magyar vállalkozó?

 

Szervezett rendszerben, országosan, részletesen kidolgozott és gyakorlatias tantervek szerint Magyarországon nem létezik vállalkozóképzés. Senki és semmi nem segíti ténylegesen a magyar versenyszférát abban, hogy szisztematikusan dolgozza le a társadalomtörténeti különbözőségek következtében fennálló hátrányait. Ez olyan, mintha a magyar nemzetgazdasági stratégiát a kiválóan képzett mérnökökre akarnánk alapon, ám anélkül, hogy létezne az országban szervezett mérnökképzés. Tudomásul kell végre venni, hogy a XXI. században a vállalkozás már nem mehet „séróból”, ellesett „trükkökkel": azt éppen úgy meg kell tanulni és a tanultakat be kell gyakorolni, mint bármely más komoly kenyérkereső foglalkozás esetében.

 

Ha erős magyar versenyszférát akarunk, akkor meg kell szerveznünk a vállalkozóképzést és e képzést össze kell kötni a vállalkozás-támogatás egyéb alrendszereivel. Hiszen nyilvánvaló, hogy hiába öntünk „számolatlan pénzeket” a mai tudásszinten álló vállalkozói szférába, az ott nem tud megfelelően hasznosulni. Az a helyes „technológiai sorrend”, ha az amúgy is erősen korlátozott anyagi erőforrásainkat úgy „vetjük be”, hogy tekintettel vagyunk a dolgok összefüggéseire.

 

A poszt elején a felnőtt munkaerő-képzést emlegettük és azt írtuk, hogy mindaz hiábavaló, ha a képzés után nem lesz olyan munkahely a versenyszférában, amely fel is tudja venni a drága pénzen kiképzett munkást. A sor elején tehát nem a munkás-, hanem a vállalkozóképzés kell, hogy álljon.

 

 

Jog az életképes vállalkozásra

 

A vállalkozásindítás - természetesen - alanyi jog, nem kell hozzá semmiféle, legalább alapfokú vállalkozói ismereteket adó képzésen részt venni és ott sikeres vizsgát tenni. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy leginkább és legközvetlenebbül magának a vállalkozónak lenne az érdeke, hogy értsen is a vállalkozásszervezéshez és-irányításhoz. Autót tartani alanyi jog: ha van pénzed rá, megveheted – de ha már ki is akarsz vele menni a forgalomba, előbb jogosítványt kell szerezned! Nos, ha kellő vezetni tudás nélkül megy ki valaki a friss vállalkozásával a „forgalomba”, akkor az legalább olyan veszélyes, mint ha autóval tenné ezt. Veszélyezteti a saját vállalkozását, az abba fektetett pénzét – de veszélyezteti a partnervállalkozásokat is, hiszen ha pl. (hozzáértés híján) becsődöl, akkor sokszor a partnerek is hoppon maradnak és ez akár bedőlési hullámot is elindíthat.

 

Igen kevés olyan eset van a vállalkozásindításban, amikor a piaci lehetőség „azonnali startot” indokol – illetve: az ilyen esetek zöme egyszeri kaszálási lehetőség. (Azokról az esetekről most ne beszéljünk, amikor az indítandó „vállalkozás” tulajdonképpen azért kell, mert a munkaadó az egyszerű alkalmazotti munkavállalás helyett ezt követeli a belépő dolgozótól. Ezek nem igazi vállalkozások – tulajdonképpen nem is szabadna létezniük. Ellenük „adófronton” lehet fellépni – de ez most nem témánk!)

 

 

Befektetni a menedzserképzésbe!

 

Akár a „külhoni” vállalkozói szférában, akár a magyarországi multik vállalati kultúrájában általános és természetes dolog a menedzserek folyamatos és rendszeres továbbképzése. Ezzel – és ennek költségeivel – úgy számolnak, mint befektetéssel, amely egyrészt meg fog térülni, másrészt, ha elmulasztják ezt a befektetést, akkor elveszti a vállalkozás a megújulásra való képességét is. Ehhez képest a magyar kis- és középvállalkozásoknál ez korántsem ilyen elterjedt. Nem ritka az, hogy még viszonylag nagy cégeknél sem szokás a vezetőképzés (vagy az kimerül a „csapatépítő tréningekben”, ami azért nem ugyanaz). A helyzet tehát az, hogy a startnál eleve hiányoznak az általánosabban vett menedzsment-ismeretek és a későbbiekben sem pótolják azokat.

 

Ezt az ördögi kört át kell vágni – és ezt nem várhatjuk Magyarországon máshonnan, mint egy céltudatos kormányzattól. Ha (szinte) az egész társadalomra és (szinte) a teljes versenyszféránkra és (majdnem) az összes vállalkozás-tulajdonosra igazak a fentiek – márpedig azok – akkor a megoldásnak is (szinte) a teljes magyar (vállalkozói) társadalomra kell kiterjednie. Ehhez pedig egységes képzési rendszer kell. Amikor a vállalkozás szabadságáról beszélnek, illetve arról, hogy az állam minél kevésbé avatkozzon bele a vállalkozások „belügyeibe”, akkor ez egy, a mai magyar viszonyoknál sokkal fejlettebb társadalmi és vállalkozói környezetből inadekvát módon ideimportált felvetés. Attól, hogy bevezetünk egy tudatos vállalkozási ismeret-fejlesztő programot, nem sérül a vállalkozás szabadsága – viszont gondoskodunk arról, hogy a központi költségvetésből csak olyan vállalkozások kaphassanak célzott projekttámogatásokat, amelyek már előzetesen megszerezték a támogatások hatékony felhasználásához szükséges ismereteket és alkalmazzák is azokat.

 

 

Milyen legyen a képzés?

 

Ma Magyarországon 650.000 vállalkozás létezik. Ugyanakkor Ausztriában ez a szám csupán 450.000. Nem állunk távol az igazságtól akkor, ha kijelentjük: a magyar vállalkozások többségét a fejlődésben nem elsősorban a bonyodalmas magyar adminisztrációs rendszer és nem is a tőkehiány gátolja, de még csak nem is az „agyonadóztatás”. A legnagyobb akadály az eleve ingatag alapokon álló üzleti koncepció – amely mögött a háttérben a vállalati tervezési tudás és tapasztalatok nem ritkán totális hiánya áll. Még egy egyszemélyes vállalkozásnak is kell rendelkeznie üzleti tervvel – nálunk pedig sok esetben még középvállalati szinten is „kamutervekkel” találkozunk, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a realitásokkal és/vagy a cég valóságos üzleti aktivitásával.

 

Amikor a magyar versenyszféra fejlesztésében gondolkodunk, akkor mindenek előtt azt kell elérnünk, hogy a fentebb már említett, valójában alkalmazotti munkaköröket „leplező” vállalkozásokban dolgozók kerüljenek át a legális foglalkoztatotti szférába. Az ilyen „(kényszer-)álvállalkozások léte ui. nem indokolt egy normális adórendszerben. A maradék, valóban vállalkozási tevékenységet űző cég számára olyan, központi, egységes rendszerben működő menedzserképzést kell bevezetni, amely:

·         a központi költségvetésből finanszírozott, vagy ha „önköltséges”, akkor e költségek az adóból leírhatók legyenek,

·         többszintű (az alapvető vállalkozási ismeretek megszerzése után van lehetőség – akár szakirány-specifikusan is – magasabb szintű és részletesebb menedzserképzésben is részt venni, és ezt a kormány ösztönzi),

·         a képzésben mindenek előtt gyakorlati ismereteket kell átadni és azok „szituációs gyakorlatokba” (is) legyenek beillesztve,

·         ne csupán kifejezett „praktikus” vezetői tudásanyag kerüljön a tananyagokba, hanem a vállalkozói és polgári mentalitást fejlesztő elemek is (akár szakpszichológusok részvételével),

·         mind a képzés során, mind a végén legyen komoly számonkérés,

·         a sikeres vizsga feltétele legyen egy, a saját vállalkozásra vonatkozó üzleti terv elkészítése.

 

A képzési rendszert nem „kampányszerűen”, hanem folyamatosan, hosszú időn át kell működtetni. lehetővé kell tenni azt, hogy a vállalkozók újra és újra igénybe vehessék azt, ismereteik bővítésére és/vagy frissítésére. A rendszer nem szükségképpen kell, hogy valamiféle „állami mamut” legyen, inkább olyan keretet kell elképzelni, amely megbízóként foglalkoztat erre szakosodott képző és vezetői tanácsadó szakcégeket is. A képzési rendszer kiépítése és üzemeltetése részben EU-s forrásokból is megoldható, de tény, hogy nem kis központi költségvetési forrásigénye is lesz. Azonban ha van ma Magyarországon hely, ahová megéri az állami költségvetésből pénzt befektetni, akkor az a versenyszféránk megerősítése – hiszen ez már rövid időn belül is megtérül a stabilabbá váló cégpozíciókban, az átgondoltabb vállalatfejlesztési stratégiákban, a növekvő innovációs késségben és ezek eredményeként a versenyképesebb termék- és szolgáltatási palettában, valamint a bővülő foglalkoztatásban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr434573729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piefke 2012.06.08. 22:38:25

@protézisesh:

Javaslatokat kértél legutóbb...:-)

Látod: vannak - csak kellenek olyanok is, akikkel meg is valósít(tat)hatjuk azokat!

Husz_János_Puszita 2012.06.09. 21:09:18

Sok helyütt lehet ma vállalkozói ismereteket tanulni, ha nem is államilag támogatott képzés keretében, de aki akar, megszerezheti a szükséges tudást. Nem ebben látom a fő problémát, hanem a polgári attitűd hiányában. Szinte teljes a kapitalizmus ellenesség, jobb és bal oldalon, állampolgárok, munkavállalók, bürokraták, aktívak és inaktívak körében. A kormány multi- és bankellenessége, paternalizmusa erre tett rá egy lapáttal. Ahelyett, hogy az alapképzésbe beépítenék a 21. századi polgári léthez szükséges ismereteket, fejlesztenék a rugalmasságot, alkalmazkodási képességet, kreativitást, önállóságot, társas készségeket, visszahozzák az iskolákba a körmöst. Ebből nem lesz kapitalizmus, sem demokrácia. Hiába a megszerzett tudás, amíg a vállalkozás lehetetlen körülményekkel küzd, addig a bozótharcos képességeire van leginkább szüksége.

A legnagyobb korlátot ma nem a vállalkozói ismeretek hiányosságaiban látom, abban is persze, de sokkal inkább a tisztességes piaci verseny, a bizalom és a polgári attitűdök hiányában.

Đđ 2012.06.09. 21:21:51

@Husz_János_Puszita:

"Aki akar, megszerezheti..." - de épp az általad is emlegetett polgári mentalitás hiánya miatt csak kevesen akarják és még kevesebben adnak érte ki (nem kevés) pénzt.

Ezen a helyzeten kívánunk változtatni a javaslattak. Ahogy írjuk: a program része a polgári mentalitás "begyakoroltatása" is:
"ne csupán kifejezett „praktikus” vezetői tudásanyag kerüljön a tananyagokba, hanem a vállalkozói és polgári mentalitást fejlesztő elemek is (akár szakpszichológusok részvételével)"

Husz_János_Puszita 2012.06.09. 21:39:39

@Đđ:

Egyet mondunk tulajdonképpen, annyi különbséggel, hogy én az általános iskolában kezdeném, legyen mire építeni később a vállalkozói ismereteket. Gondolkodásmódot, kezdeményező készséget, kockázatvállalást, mérlegelési képességet nem nagyon lehet iskolában megtanulni, azt gyerekkorban kell elsajátítani.

Đđ 2012.06.09. 22:55:42

@Husz_János_Puszita:

Javaslom, olvasd el a Tudás az időben c. jóval korábbi posztunkat!:-)

progressziv.blog.hu/2010/09/09/tudas_az_idoben