2012.05.09. 00:34 Szerző: Đđ

Irodalmi zsidózás

„Én a tökéletesség ostromlásában hiszek – és a jövő mindenképp az enyém!”

Richard Attenborough: Tűzszekerek (Harold Abrahams szavai) - 1981

 

Van abban valami ironikus, hogy párhuzamosan derül ki az egri önkormányzat „büdöszsidózása” és az, hogy a készülő (és minden bizonnyal hatályba is lépő) új Nemzeti Alaptantervben (NAT) nevesítve szerepel egy bizonyos Szabó Dezső. Hogy ki is ő? Hát, nem csodálom, hogy sokaknak ez a név semmit sem mond: írói életműve „minimum elavult”, a XX. század elejétől a negyvenes évekig tartó pályája során született írásai mára lábjegyzetté váltak…1 De akkor mégis miért „kodifikálják” Hoffmannék őt? Mit tud ez a fickó? Mivel érdemelte ki ezt a megkülönböztetett figyelmet – és miért állítottam párhuzamba az ő „natosítását” az egri „büdöszsidózással”?

A válasz egyszerű: Szabó Dezső volt a magyar fajiság és antiszemitizmus leginkább magával ragadó, e gondolatokat igen hatásosan előadó-feldolgozó és a köztudatba átvinni képes „apostola”.

Legnagyobb hatású regénye az 1919-ben megjelent Az elsodort falu – gondolom, ez lesz a kötelező olvasmány is tőle. Amit a tiszaeszlári per „bűnvádi eszközökkel” próbált elérni, azt tette irodalmi eszközökkel Szabó: a zsidóságot a magyarság végzeteként állította be.

…Sok minden van Az elsodort faluban – és Szabó életművében is: parasztromantika - számára a magyar egyenlő volt a paraszttal és a magyarság „természetes állapota” a falu „örök” hűbéri rendje, amit a zsidók (és a németség) képében a falura és általában a magyarságra törő kapitalizmus és/vagy szocializmus zavart meg, tett tönkre. (Érdekes, hogy épp e két, szervezni és kooperálni képes, a tudást, a képzettséget nagyra értékelő nép válik „főellenségekké”. Logikus ez, hiszen a kapitalizálódó Magyarországon általános volt az a tapasztalat, hogy az említett tulajdonságok felértékelődtek és sikeressé tették az ezek birtokában lévőket – ellentétben az e tulajdonságokkal kevésbé rendelkező „klasszikus úri”, vagy éppen paraszti mentalitású, gondolkodásmódú magyarsággal…) Szabó tagadta a demokráciát is: nem tudott vele mit kezdeni, nem értette azt és nem fogta fel annak társadalmi hasznát sem. Az ő ideálja a bezárkózó-kirekesztő totalitárius állam volt. (Ugyanakkor – magyar fajvédőként – elutasította a német nácizmust, majd élete végén a magyarországi nyilas terrort is – ám magát a fajvédő magyar fasiszta ideológiát nem.)

…Mit fog tapasztalatként, szellemi útravalóként leszűrni Szabóból a mai tizenéves tanuló, akinek a Szabónál leírt világ, a századforduló és a ’20-as-’30-as évek (falusi) Magyarországa sokkal távolibb és idegenebb világ, mint a Csillagok háborúja „messzi-messzi galaxisa”? A mai tizenéves semmit sem fog érteni-megjegyezni a 80-100 évvel ezelőtti világ dolgaiból, mivel azok közül a mai életben semmivel sem találkozik – egyet kivéve: az antiszemitizmust! Rátalál Szabónál a magyarság „balsorsának” egyfajta magyarázatára: „Hát persze, a kapitalizmus és a zsidók!” – és már rohan is a Jobbikba!

…És akkor csodálkozunk majd, hogy a magyar fiatalok egyre távolodnak a világtól, egyre kevésbé lesz arról hiteles, adekvát tudásuk - ettől aztán egyre inkább frusztráltakká válnak, és hogy a frusztráció levezetésére ott lesz a fejükben a NAT által gondosan elébük tálalt Szabó-féle „vonzó és kristálytiszta antiszemitizmus” és a magyar fajiság eszmevilága.

Nincs még egy európai ország, ahol az alaptantervben nyílt antiszemita uszítás szerepel(het)ne – kivéve ezt a mi „áldott Magyarországunkat”! Nem elég az „oldalági” (erdélyi) magyarfaj-mániákus Wass Albert (a maga német Vaskeresztjével) – kell az igazi, a tőrőlmetszett is: Szabó Dezső. Eszmei téren ő áll az egész elcseszett „magyar különutasság” kapujában: ő mutatta az irányt, adta a muníciót az egész magyar antikapitalista és fajvédő „spektrumnak”, ő plántálta bele annyi fejbe itt azt, hogy van „független magyar út” és hogy az valóban járható is, feltéve, hogy megszabadulunk az „idegen elemektől”… Pedig hát…: lófaszt van „külön magyar út” – ezt csak azok hirdetik, akik meg akarják úszni azt, hogy másokkal kelljen nyílt versenyben megmérkőzniük. Csakhogy a történelem díjakat mindig csak a versengők kötött szokott osztogatni…

Ez az egész magyar nemzeti-fajvédő-antiszemita szellemi közeg olyan, mint egy szörnyű és kártékony, a beteget romlásba döntő kényszerképzet: aki elkapja, az onnantól azt véli valóságnak. Ez mozgatja, ebben gondolkodik, ez lesz az ő szubjektív világa, amely fekete lyukkért tartja örökös fogságában. Nem lát ki és nem is akar kilátni belőle. És mivel ez az egész egy hamis valóság, emiatt a valós világban is téves cselekedetekre sarkall. Ezzel pedig egyre csak növelik az „ősi magyar szerencsétlenséget”…

Azok, akik nemrég Egerben zsidóztak egy kiadósat – és akiké ma ott (is) a hatalom – egy olyan „kispolgári” magyar szellemi közegben nevelkedtek, amelynek horizontját eredetileg Szabó és holdudvara adta… És ez a szellemi közeg van Hoffmann és társai fejében is: ez a magyarság- és kapitalizmuskép. Ez a „helyes társadalom-ideál”: a szigorúan kötött, hűbéries, „Mindenki a maga helyén!”-modell, amely már annyira, de annyira leszerepelt. Hát azok, akik ma előírják, hogy Szabót kell olvasni az iskolákban, valóban azt hiszik, hogy az a Magyarország a jó, a valóban működő és sikerre vivő Magyarország, amiről ott olvashatunk? Vagy ők sem hiszik ezt – ám kitűnő ideológiai fegyvert találnak Szabó eszméiben arra, hogy beleneveljék a fiatalokba az orbánizmus „felülről zárt”, tekintélyelvű társadalomideálját? Igaz: sokkal könnyebb úgy oligarcháskodi egy nép felett, ha az a nép elhiszi, hogy „alul a helye”! Sokkal könnyebb úgy egy „centrális erőteret” fenntartani, ha a fiatalokat eleve a demokratizmus ellen neveljük.

Ámde: nem az szereti – és viszi előre – a hazáját és a nemzetét, aki szépen előadott, tetszetős hazugságokkal uszítja annak fiait a világ és a valóság ellen. Ezt tenni olyan, mintha valaki a katonáit félrehordó fegyverekkel küldené harcba… Az ifjúságot avas eszmékkel megmérgezni pedig a legbecstelenebb dolgok egyike – csak azt nem értem, hogy ezek után Hoffmann miért viseli még a (francia – Trianon, fújjj!) Becsületrendet?2

 

 

1Szabó Dezsőről bővebben itt: http://mek.niif.hu/02200/02228/html/06/101.html és itt: http://mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/szabodez.htm

2http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoffmann_R%C3%B3zsa#D.C3.ADjai.2C_kit.C3.BCntet.C3.A9sei

 

Update:

Miután több kommentező is megkérdőjelezte, hogy vajon olvastam-e Szabó Dezső Az elsodort falu c. regényét, közlöm, hogy igen, éspedig anyai nagybátyám javaslatára, aki bár az eszével ostobaságnak tartotta az antiszemitizmus, azonban „ösztönösen” mégiscsak az volt. (Nem utolsó sorban éppen a „fogékony korában” olvasott Szabó Dezső – no meg a kor, a késői '30-as-korai ’40-es évek hatására.) …De mivel alapvetően korrekt, az objektivitást az érzelmektől elválasztani képes ember volt, ezért úgy adta Az elsodort falut a kezembe, hogy előtte olvassam el Száraz György Egy előítélet nyomában c. esszékötetét is…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr874497389

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Nemzeti Alaptanterv része lesz a népi mozgalom? 2012.05.09. 16:15:00

Üdvözítő és bátor dolog, hogy egy kormány nevesítve a fiatalokhoz közelebb hozná az örök rendszerkritikus szegényparaszti irányzatot, mely mint a Horthy-rendszer alapvető maradi rendiségét, mind a szocializmus ésszerűtlenségét és álszentségét élesen bí...

Trackback: Egri felolvasó 2012.05.09. 16:09:33

- A Nemzeti Igazság Minisztériumának irányelvei szerint az Útmutatás Hetén sem lazulhat a fegyelem, nem adhatunk teret ellenőrizetlen, ne adj isten kritikus gondolatoknak. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében mindenféle felolvasók nem ka...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puncás Margit 2012.05.09. 15:12:19

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Mert a zsidók bementek a házadba lakni? És a te országod a te házad? Véredet ontottad érte? Rá van írva velővel, hogy a tied? Ha legalább egymillió évre nem tudod visszavezetni a családfádat, hogy itt élt a Kárpát-medencében, akkor fel is út, le is út!

dr. mesterséges színezék 2012.05.09. 15:13:49

@negondolkozz!majdénmegmondom!: "Pár család irányítja a bankokat. A világ gazdaságát. "

Szúrj ki velük! Költözz a Bakonyba és tarts kecskét (tej, hús, öltözet, szex megoldva)!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:14:40

@seheresezádé: Ja, így már nem vagy akkora hatalmas tolerancia bajnok? Erre szoktam mondani, hogy könnyen belép a Magyar Gárdába a legnagyobb LMP-s is, ha kap a szomszédjába egy száztagút... :)))

Puncás Margit 2012.05.09. 15:17:57

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Hát te meg soha nem is voltál. Nekem a szomszédomban roma zenészek laknak, és békében élünk.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:19:23

@seheresezádé: Zenészek? Te tényleg szellemi fogyatékos vagy.
Nem is érsz több szót.

Puncás Margit 2012.05.09. 15:21:43

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Te meg egy személyeskedő náci csökevény vagy.

zum trucc 2012.05.09. 15:25:37

@qwertqwert: mindenben tévedsz. Nem vagyok sem szélső, sem egyéb balos. Egyébként az antiszemitizmus világszerte mostanában a baloldalon tenyészik, csak a mi térségünk ilyen hagyományosan jobber antiszemita. Már aki.
Ó, istenem, a régi szép idők, amikor az MSzP azóta joggal elfeledett ifjúsági szervezete Zsidesz-ként szidta a Fidesz-t.

zum trucc 2012.05.09. 15:31:35

@Cortez70: Gondolj bele, ha pl. a te mamádat vagy lányodat...elvinnék egy ilyen Auschwitz-féle helyre...mindegy, milyen uszító ideológia nevében..milyen indoklással...és a dolog iparosítása.
Egyébként nem origó. De, ha arról van szó, illesszük-e a NAT-ba az egyik hatásos uszítót (aki ráadásul, mivel Auschwitz előtt írta ezt az amúgy nem túl jelentős könyvet, tkp. kevésbé felelős, mint aki ma propagálja), na akkor és csak akkor ez az egyébként általam gyakorlatilag sosem használt szó bizony helyénvalóvá válik.

zum trucc 2012.05.09. 15:37:26

@Réz Aladár: Az én irodalmi ízlésemet tanár nemigen befolyásolta.
Az komolyan nem remélhető, hogy a max. egyetlen órán, praktikusan öt percben megemlített könyv ellentmondásossága kibontható lenne minden iskolában. Vagy akárcsak egyben is.
Nekünk Németh László regényeit éppen csak megemlítették anno. Nem azért mondom, de ha már ellentmondásos politikai állásfoglalásokat akarunk irodalomórán bemutatni, akkor legalább a művek legyenek kristálytiszták. Mert a magyar irodalom óra az irodalomról és nem a politikáról szól. És Németh is dilettáns politikus volt, habár igazi, nagy író.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 15:45:45

@Gogol: Olvasd el a cikket:

kuruc.info/r/9/95878/

Talán segít a világ megértésében, látóköröd szélesítésében.

zum trucc 2012.05.09. 15:46:23

@Réz Aladár: 14.54-kor tett bejegyzésed bölcs valóságismeretet tükröz.
Valaha magam is, nem oly rég két gyermekem érettségizett fővárosi elitgimnáziumokban. Egy-egy jó tanár már csodaszámba ment. A zöm csak "tanbarom", nagy senkik.
Az egyetemi élményeink sem jobbak, egyetlen pozitív példa a szakkollégium volt egyik gyerekemnek. Na az tényleg bejött.
@nlght84: semmi ilyen ocsmányság nincs a Talmudban, aminek a zöme nem más, mint az Ószövetség. Amúgy meg a zsidók kb. 95%-a nem vallásos.

zum trucc 2012.05.09. 15:49:07

@Bafana: Melyik kort nem ismerem? Milyen alapon tételezel tudatlanságot, ha valaki nem ért egyet veled?
Szerintem a vita elemi szabályait illetően te vagy tudatlan.
"Hát igen, nem egy Romana, meg Story-magazin szint" Nevezett sajtótermékeket nem olvasom, még a kezemben sem volt egyik sem. De te nyilván többet forgatod ezeket a modern szemeteket is.

vargánya 2012.05.09. 15:58:07

"Szabó Dezső. Hogy ki is ő? Hát, nem csodálom, hogy sokaknak ez a név semmit sem mond: írói életműve „minimum elavult”, a XX. század elejétől a negyvenes évekig tartó pályája során született írásai mára lábjegyzetté váltak…1" És ki is az, aki ezt a MEGFELLEBBEZHETETLEN IGAZSÁGOT kinyilatkoztatja? Miheztartás végett. És ezt ki nem szarja le? Utoljára a kommunisták mondták meg, hogy miről/kiről mit KELL gondolni. A "helytelen" gondolatokat akkor az ÁVH üldözte, ma pedig az SzDSz-es gondolatrendőrség. A globális mainstream-hatalom magyarországi helytartóiként ügyelnek a PC betartatására. Hogy ezt az életidegen PC
"értékrendet" kik szülték meg, hogyan tudták elfogadtatni a megfélemlített politikusokkal és a közvélemény nagy részével, nos arról nagy a hallgatás.

Gábor a Jobbszélső 2012.05.09. 15:58:28

Az ember nem attól lesz antiszemita, hogy regényeket olvas, hanem attól ha elkezdi átlátni a nyugati világ szennyét. Csak a vak és ostoba embernek nem lesznek ellenérzései azzal szemben ami a kárára van.

zum trucc 2012.05.09. 16:01:57

@nlght84: Lehet, hogy keverem.
Mondd, nagyon hülyék, kvázi gyengeelméjűek szerinted a zsidók?
Mert ahhoz azért nagyon-nagyon hülyének kell lenni, hogy valakik ilyen könnyedén kiadják a "titkaikat".
Attól tartok, valójában ezek csak kitalációk.
Magyarországon becslések szerint 80-100 ezer zsidó származású ember él. Az összes hitközség kumulált létszáma nem éri el az 5000 főt.
Rengeteg a vegyes házasság, a magyarosított név, akár csak a jobbereknél (Vona,meg az a hídlezárós eszement).

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 16:02:08

A "zsidó Biblia" nem a Talmud, hanem a Tóra és a Haftárák.
A Talmudból érdekes, de nem érdemes csipegetni. Bárhol felütjük, özönlik belőle a fensőbbrendűségi tudat és a gójok lenézése.
Amúgy a Tamud keletkezése igen szövevényes, egyes "ágai" valósággal kegyesek, alig villantanak fel ezt-azt az alapvonásból.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 16:05:30

@zum trucc: a kérdés maximálisan indokolt, de könnyű válasz adható rá.
Nagyon adtak rá, hogy a lényeg titokban maradjon, és a legkínzóbb spanyol üldöztetés sem tárta fel a legzaftosabb fejezeteket, pedig nagyon vadásztak rájuk. Ellenben a zsidó BELHARCOK nyomán az utóbbi századokban számtalan inkriminált rész a "gójok" elé tárult, mégis valószínű, hogy az ún. "összkiadásokban" távolról sincs benne minden.

zum trucc 2012.05.09. 16:06:12

@negondolkozz!majdénmegmondom!: húha, akinek ez a szedett-vedett, kétes állításokat és közismert dolgokat vegyítő, vasvillával összehányt cikk szélesíti a látókörét, hát az nem lehet egy zseni.
A kurucinfó nem a kiművelt emberfőknek ír, és talán ezért eléggé igénytelen cikkekkel nyomul.
De a magyar ember nem annyira hülye, ahogy a kurucok feltételezik. Szerintem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.09. 16:09:18

Azt se feledjünk már el, könyörgöm, hogy Szabó Dezső részt vett a falukutatásban és a szociográfia műfaját maga is formálta, az érem másik oldalát is érdemes volna megemlíteni. Meg nem értem, az Egri Csillagok is baromira távoli, mégis oktatjuk, József Attila meg kommunista volt, ami érződik műveinek elitellenességében, Ady meg azon kívül, hogy kurvázott, pályája legelején beszélt az oláh alsóbbrendűségről.

Tessék félrerakni a kettős mércét, Szabónak sem csak antiszemita oldala volt.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 16:11:33

@zum trucc: A csapnivaló irodalomtanáraim (egy kivétel Anci néni az akkor 64 évés vén csataló) az én irodalmi izlésem sem befolyásolták túlzottan. A családi környezet sokkal inkább. Ám a szélsőséges ideológiákra nagy az igény mostanság, főleg a fiatalok körében. Ahhoz, helyre tudják tenni a fejekben a katyvaszt beszélni kell róla. Meg kell mutatni és meg kell magyarázni, hogy miért nem. Nem elég történelem órán riogatni csontig aszott embereket ábrázoló haláltáboros képekkel.

Az erkölcsi nevelés bevezetését én pont ezért tartom helyes lépésnek. Illetve ezért kell irodalom órán is foglalkozni a kérdéssel. Sőt ha nem elég még nyelvtan órán is!(Nézzük meg a szavak értelmét, tanuljunk meg érvelni és ne hagyjuk, hogy a hamis érvelés befolyásoljon)

Egy komplex társadalmi problémát (radikalizmus) nem elég egy szempontból kezelni. Csak a helyesen értelmezett átfogó humán műveltség képes rá magyarázatot adni.

Idealizmus részemről, hogy ezt mind elvárom, de biztosan önnek is voltak elvárásai mikor a gyerekeit minőségi iskolába járatta. A családalapítás nekem még távoli célnak tűnik és szóba került már ugyan az emberi szemlélet változása :)de nem hiszem,hogy ebben a kérdésben radikálisan megváltozna az álláspontom.

Egyébként sem vagyok nagy híve a radikális változásoknak. :)

Melchi Zadok 2012.05.09. 16:11:36

@Kimondom az igazságot: akarod mondani, idióta jobbikosnak idióta irodalmat.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.09. 16:16:05

@seheresezádé: Dehát Sickratman ironikus volt ott, mint a Trubadúrban is.

Senkifia 2012.05.09. 16:26:10

Szerintem szüntessük be Wagner zenéjének a játszását, az egész világon, mert a rohadék hitler kedvence volt,és szinte kizárólag germán témákkal foglalkozott,és a germán felsőbbrendűségről zenélt...
beszarok, ezt a hülyeséget...

excopp 2012.05.09. 16:26:42

@genyamagyar:
- a harmadik mondatodat azért még csiszolnod kell
- nem kicsit, nagyon...

zum trucc 2012.05.09. 16:27:24

@Réz Aladár: Látja, úgy kezdtük, hogy miben nem értünk egyet, és aztán kiderült, hogy elég sok mindenben hasonló a véleményünk. Maga humanista alapállású, és ez a lényeg.
Közben azért ugye olvassa a többi bejegyzést is? Némelyik egészen félelmetesen primitív és előítéletes. Mondhatni picit sem humanista.
Egy fél nap alatt született 660 komment. Egy szinte senki által nem olvasott szerzőről. Azért ez valami irracionális dolog.
Az iskolai irodalomoktatás arra sem képes, idő hiányában és a rossz tanárok miatt, hogy a vitathatatlan értékeket, a nagy és kismestereket bemutassa. Nem érdemes vitatott és zűrös alakokat bevenni a tantervbe.
Az ideológiai ("erkölcsi") nevelés elvileg jó dolog, gyakorlatban visszájára fordulna. Nekünk volt "világnézetünk alapjai" tantárgy a gimiben, még a tanár sem vette komolyan.
Reménytelen vállalkozás az ilyesmi.
Ahhoz kellene egy minimális társadalmi értékkonszenzus, hogy aztán azt oktatni lehessen. Ha lenne ilyen, az jó lenne, de akkor meg nem kellene oktatni.

excopp 2012.05.09. 16:31:58

@zum trucc: (16:27)
- az etikaoktatás kapcsán elegendő a KÉRDÉSeket feltenni
- azon majd elgondolkodnak a diákok
- képesek rá - hidd el

VVA 2012.05.09. 16:32:07

Sajnálatos, hogy a blog szerzője állítása ellenére egyáltalán nem olvasta Szabó Dezső művét. Ha ugyanis olvasta volna, tudná, hogy az egyébként minden társadalmi csoport iránt nagyon kritikus regény a zsidóságról igen árnyalt képet ad: Farkas Árpád és Ámos Imre beszélgetése szinte a zsidóság apoteózisa... A könyv egyébként legalább annyira "magyarellenes" vagy "keresztényellenes" is, mint "antiszemita"! Szabó Dezső ugyanis a kor (1918!) teljes társadalmáról fest sajnos jogosan meglehetősen sötét képet, és mivel ebbe a társadalomba a zsidók is beletartoztak, ők sem maradhattak ki. De semmivel nem hízelgőbb saját osztálya, a keresztyén (kálvinista) úri középosztály, a vezetésre képtelen értelmiség, sőt papság(!)ábrázolása sem. Összességében nagyszerű és igaz mű, ismerete nélkül nem is igazán érthető meg az a történelmi kor, amelyik pedig nagy hatással van napjainkra is. Ezért kellene elolvasni, legfőképpen azoknak, akik veszik maguknak a bátorságot, hogy írjanak róla. Enélkül csak újra és újra leírják azt a sok közhelyet és hülyeséget, amit valahol bizonytalan forrásokból, harmad-negyedkézből összeszedtek. A Farkas-Ámos dialógust pedig valóban kötelező olvasmánnyá kéne tenni.

excopp 2012.05.09. 16:33:48

@genyamagyar:
- nincs kérdés
- megjegyzem, ilyen válaszért kár volt bejelentkezned...

zum trucc 2012.05.09. 16:33:53

@excopp: legyen neked igazad, legalábbis ebben a dologban

zum trucc 2012.05.09. 16:38:37

@-WA-: Hát, ugye ízlésbeli kérdésekben nem is lehet cél az egyetértés.
Nem véletlen hívták Szabó Dezsőt "bölénynek". Saját vad és strukturálatlan indulatait, igen gazdag, sokakat érintő gyűlöletét minden intellektuális szűrő nélkül öntötte az olvasóra. Mindenkiről mondott mindent. Néha az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján valaki még jól is járhatott.
Dehát a bölény egy nemes vad, és ez a szerző, ez bizony nem nemes.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 16:46:09

@Gábor a Jobbszélső: "Az ember nem attól lesz antiszemita, hogy regényeket olvas, hanem attól ha elkezdi átlátni a nyugati világ szennyét. Csak a vak és ostoba embernek nem lesznek ellenérzései azzal szemben ami a kárára van. "

Az ember valóban nem attól lesz antiszemita, hogy regényeket olvas. Attól lesz az, hogy:
- keveset olvas
vagy/és
- nem megfelelő forrásokból olvas vagy/és
- amit elolvasott nem tudja megfelelő kritikával értelmezni.

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2012.05.09. 16:50:04

@genyamagyar: Jól van, gyűlöljél csak, kibírjuk. Csak te bele ne betegedj!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 16:53:32

@nlght84: Talmud-„fordítása” [szerkesztés]1911-ben írt, A Talmud magyarul című műve a magyar szélsőjobboldali és antiszemita körökben máig népszerű. A benne szereplő tematikus és tendenciózus idézetek, valamint a fordítás kérdései miatt máig viták tárgya. „Fordítása” miatt már a Horthy-korszakban perbe fogták[forrás?], mely során bebizonyosodott, hogy Luzsénszky az eredeti Talmud szövegét nem látta, ehelyett August Rohling Der Talmudjude című, a Talmudot keresztényellenesnek beállítani igyekvő 19. századi összeállítását ültette át magyarra, amely maga sem eredeti, hanem Johann Andreas Eisenmenger, 1700-ban megjelent Entdecktes Judenthum című művének kivonatos feldolgozása, mely a Talmudot és a rabbinikus irodalmat sötét színben festő számtalan hasonló munka közül a legismertebb, máig ható forrása az antiszemita célú Talmud-„ismertetéseknek”. Fordítási hibáit többek között Franz Delitzsch mutatta ki a Rohling művét elemző munkájában.[4]

Annak ellenére, hogy Luzsénszky ugyan ezen összeállítása miatt antiszemita körökben máig népszerű - műve e témában lényegében az egyetlen, állandóan idézett „alapműnek”, személye pedig alapvető hivatkozási pontnak számít -, említése kizárólag az antiszemita polémiáknak köszönhető. A Magyar katolikus lexikon,[5] illetve a Szinnyei-féle életrajzi lexikon rövid szócikkein kívül más forrásban nem lelhető fel,[6] nevét (és kétséges munkásságát) sem a Jewish Encyclopedia, sem a judaisztikában alapműnek számító Encyclopaedia Judaica nem említi (még a Talmud-félrefordítások között sem), jelentősége ebből következően alapvetően megkérdőjelezhető.

hu.wikipedia.org/wiki/Szentessy-Luzs%C3%A9nszky_Alfonz

ennyi...

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 16:55:26

@zum trucc: Sajnos olvasom. Egy két értelmes megszólalástól @-WA-: eltekintve, csak a fejemet fogom. Könyörgöm tényleg a Talmudról megy a vita? Meg a gonosz vérivó zsidókról? Gumicsontot nem rágcsálok.

"Ahhoz kellene egy minimális társadalmi értékkonszenzus, hogy aztán azt oktatni lehessen. Ha lenne ilyen, az jó lenne, de akkor meg nem kellene oktatni. " Na ezzel megfogott! :) Még gondolkoznom kell a válaszon.

zum trucc 2012.05.09. 16:57:01

@nlght84: amúgy Izraelt az ENSz közgyűlés kétharmados határozata hozta létre, na meg persze az a majdnem 8 millió ember, ebből majdnem 6 millió zsidó származású, aki ott él.
Úgyhogy a te véleményed aligha releváns.
Amúgy meg ne hidd el az összes hazugságot és rágalmat, amit terjesztel.
Kiemelkedik a környező elmaradottságból.
,

zum trucc 2012.05.09. 17:00:05

@Réz Aladár: Látod, a legrosszabb forgatókönyv jött be. A leplezetlen antiszemiták magukénak tekintik Szabó Dezsőt.
Ezt még én is túlzásnak tartom. De tény.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.05.09. 17:00:20

@Gogol: "Neked nincs eszed."

Ez a te szádból dicséret, senkiházi!

@genyamagyar: "Én például azt gondolom, hogy magyar egy genetikai hulladék, és kár, hogy Hitler nem velük kezdte."
"adjuk ki a román nacionalisták műveit is, amiben leírják, hogy a magya egy állatias népnek nem nevezhető szardarab."

Te honnan keveredtél ebbe az országba és miért vagy itt? Nem kéne eltakarodnod, mielőtt megtalál egy ember?

excopp 2012.05.09. 17:02:01

@genyamagyar(16:38):

- a gyűlölet elvakít
- ősmagyart is + erdélyi szászt is + cigányt is + zsidót is
- próbáld egyszer érvekkel
- persze, az kicsit komplikáltabb
- de elegánsabb is...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 17:08:22

@nlght84: "az egyik ezt állítja, a másik azt, nyílván csak a zsidók beszélnek/olvasnak héberül, tehát azt mondanak amit akarnak"

ha luzsenszky nem beszelt heberul, akkor hogy forditott barmit is???

drDankó · http://sportization.blogspot.com/ 2012.05.09. 17:15:04

Đđ te egy igazi hazug, uszító féreg vagy!

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.05.09. 17:16:06

@zum trucc: Nos igen magukénak tekintik. De vajon miért? Nem hiszem, hogy az irodalmi érzékük, a kifinomult kritikai szemléletük avagy a koherens világlátásuk áll a háttérben. Sokkal inkább a tudatos szembehelyezkedés jelensége. Ha valami ellen egy baloldali felnyí és szerepel benne a zsidó szó, rögtön jön egy önjelölt hazafi és a védelmére kel. Már csak azért is. Hamvas írja a puritánokról a Bor filozófiájában( kötelezően ajánlott!:) ) hogy "bizonyos meghatározott elvek vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség" jellemzi őket. Ebben az értelemben a nacionalista, antiszemita "hazafiaink" bizony kőkemény puritánok.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.05.09. 17:34:09

@nlght84: ne koszond, mert abban biztos lehetsz, ha odaig fajul a helyzet en veled szemben leszek barki oldalan...

Meglehet ott se vótam 2012.05.09. 17:36:55

A ballib megélhetési rettegőkön kívül foglakozik bárki is naponta a zsidókkal?

Ha van valami, ami gerjeszti az antiszemitizmust, akkor az pont ez a állandó paranoid ajvékolás.

J.László 2012.05.09. 17:46:13

Mi a fészkes fenéért kell minden vízcsapból a zsidókérdésnek folynia? A zsidóknak szép hazájuk van Magyarországon. Jól élnek, gyakorlatilag kinyalják a seggüket, nem kell Gázában katonai szolgálatot teljesíteniük, balhé nélkül lehetnek kettős állampolgárok. Büntetőjogi védelem alatt állnak ("holokauszttagadás"). Mi kell még nekik? Folyton visítanak? Akkor, ha ütik, akkor is, ha simogatják őket?

Bicepsz Elek77 2012.05.09. 17:46:22

Hogy kibol lesz klasszikus es kibol nem, az mindig politikai kerdes is. Szabo Dezso nem volt partember sehol, ehen is halt 1945 telen.
Unalmas mar, hogy egyik.oldalon tulertekelik a "nemzetkozi zsidosag" hatalmat, a masikon meg ugy csinalnak, mintha nem letezne. Az az oldal is hibas, amelyik uzsorahiteleket helyez ki, es az is, aki munka helyett hitelbol akar egyfajta eletszinvonalat fenntartani. Az alkalmazkodas nem mindig visz elore, foleg ha egyes orszagoknak nem valo(gorogoknek az eurozona pl). A problema, hogy a nagy orszagok elnyomjak a kicsiket, es bar ez az elet rendje, azt hazudjak, hogy ez nem igy van.
Luzsenszky forditasa az egyetlen Talmud forditas. Ha valaki venne a fardsagot es csinalna masikat, akkor lenne osszehasonlitasi alap(o azt allitotta, hogy az osszes peret megnyerte ezt is ki kene vizsgalni).

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:49:14

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Luzsénszky Talmud-fordítása (szemelvénye) teljességgel tudománytalan, nem is az eredetire épül és felettébb tendenciózus a válogatás.
Ám a voluminózus bírálatok helyett mennyivel célszerűbb lett volna azt mondani: Luzsénszky itt és itt hamisít, ugyanis az eredeti Talmudban ezek a mondatok nem szerepelnek. Csak hát ezt nem lehetett felróni a válogatásnak.
Egyébként a Mein Kampfból se idézgessünk elrettentő példákat, mindig csakis a teljes könyvet...

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:51:10

@J.László: vigyázz, már az is antiszemita, aki kiejti a száján a "zsidókérdés" szót.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:56:05

@Meglehet ott se vótam: sok az antiszemita Magyarországon, de a közeledésnek, kibékülésnek sokkal nagyobb kárt okoznak a Hanáknék, Landeszmanok, Kerteszek és Kertészek, azaz a legvadabb, szájtépő antiantiszemiták.

VVA 2012.05.09. 17:56:07

Hölgyeim és uraim: itt nincs moderátor, aki kiszűrné a kultúrálatlan, trágár gyalázkodókat? Ébresztő!

Cang 2012.05.09. 17:57:22

@genyamagyar:@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Lehetséges hogy az nlght84 kolléga által idézett Talmud részletek rossz indulatú félrefordítások, de érdekes módon elég pontosan leírják azt zsidó-gój viszonyt, aminek a gyakorlati alkalmazására számtalan példa látható a régi történetektől kezdve mind a mai napig.

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:57:35

@-WA-: kibuggyannak belőled a régi, lendvaiildikós reflexek? ;)

Farkantoán Chatpartner 2012.05.09. 17:59:03

@Cang: hogyne, százával lehet olvasni, hogy nini, itt vessző van pontosvessző helyett, de azért baromi hamisítás egy sem került elő Luzsényszky szemelvényébl.

VVA 2012.05.09. 18:01:53

@zum trucc: Szerintem a "leplezetlen antiszemiták" nem olvasták (olvassák) Szabó Dezsőt, és más irodalmi szerzőt sem. Ha mégis magukénak tekintik, akkor ugyanolyanok, mint akik "antiszemitasága" miatt harcolnak ellene.

VVA 2012.05.09. 18:09:32

@Farkantoán Chatpartner: Barátom! A pöcegödör nem vitapartner. Ami pedig Lendvai Ildikót illeti: én soha nem tartoztam vele egy fészekaljba, sőt: de ha valahol valamikor a kocsmai trágárság ellen tiltakozott, jól tette.

Cang 2012.05.09. 18:13:53

@Farkantoán Chatpartner: Nem is az a lényeg hogy most pontos a fordítás vagy sem. Elhangzanak feltevések, szempontok, az olvasó meg nézzen szépen körül, hogy a tapasztalatok mit mutatnak.

nu pagagyí 2012.05.09. 19:20:58

A bűnbakkeresgélés Magyarországon mindig rendkívül gyümölcsöző volt. Kiteljesedése megfelel a "Ki nevet a végén" társasjáték "Menj vissza a start mezőre" kockájának. Remélem nem akarunk ismét belelépni. Bár, ahogy elnézem, igény lenne rá. Nem tudom mikor jövünk rá, hogy nem a zsidókkal van baj, hanem velünk. Tanuljunk úgy, mint ők, legyünk olyan szorgalmasak és ügyesek és akkor nem kellene itt verni a nyálat ostobaságokat fröcsögve. Érezhetnénk magunkat jól is. A zsidók egyik előnye velünk szemben, hogy összefognak, a másik, hogy közösen segítik azt a gyereket, aki tehetséges és aki ha viszi valamire meghálálja a közösségnek. Ezt mi is meg tudjuk tanulni, nem olyan nehéz. Gyűlölködés helyett meg lehetne próbálni, valami jót is feltételezni a másikról. Aki az üzleti életben viszi valamire, tekintse embernek alkalmazottait, becsülje meg a munkájukat, áldozzon közösségi célokra. A jövőtől ne sajnáljuk a pénzt, adócsalás helyett inkább követeljük meg mire költse az állam a pénzünket, például mindenki által elérhető magasszintű oktatásra. A politikus tekintse szolgálatnak a munkáját. Úgy általában, irígység helyett inkább arra kellene törekednie mindenkinek, hogy teljesítményével nyerje el mások tiszteletét.

zum trucc 2012.05.09. 19:50:15

@Réz Aladár:Nagyon okosakat írsz. Nem tagadom, nekem ez az okfejtés új, és nagyon gondolatébresztő. De értettem, Hamvas Béla kötelező,esetemben bepótlandó.
@-WA-:Sőt, sokkal rosszabbak.
@nlght84: Na jó, ennyire "basic" forrást szinte sértés megadni. Érdekes és hősies történet volt valóban az izraeli államalapítás, a hatnapos háború azért nagyot szólt, meg Entebbe se volt semmi...de semmi esetre sem érdemes ennyire kitágítani a poszt eredeti témáját.
Valami civilizálatlan és erősen másodosztályú magyar íróról volt szó eredetileg, akit persze mindketten ununk. Tudod mit, szerintem nekünk nincs egymásnak mondanivalónk. Én passzolok.

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2012.05.09. 20:51:45

@genyamagyar: Egyébként a hozzád hasonlók hozzászólásai leplezik le, hogy sokan csak azért csapódnak a baloldalra, mert hagyományosan ott gyülekeznek azok, akik nem szeretik a magyarokat. Szó sincs tehát liberalizmusról, toleranciáról, szociális érzékenységről meg más magasztos eszmékről, csak a magyarellenes soviniszta birkák akolmelegéről.

A poszthoz még annyit tennék hozzá, hogy az egri önkormányzat nem zsidózta le Székhelyit. Egy önkormányzati cég képviselője ejtette ki a száján a büdös zsidó szókapcsolatot, de ő éppen hogy Székhelyi mellett kardoskodott, és az önkormányzatiakat vádolta azzal, hogy biztos azért nem engedik fellépni a városban Székhelyit, mert egy büdös zsidónak tartják. Senki sem mondott tehát semmi rosszat Székhelyi származásáról. Ennek ellenére a Mazsihisz megható rettegésbe kezdett, "intellektuális" szimpátiatüntetét tartanak Székhelyi mellett, sőt az izraeli nagykövet is bojkottál. Ennyire tájékozatlanok lennének?

Ezt az olcsó populizmust nevezik manapság progressziónak?

2012.05.09. 23:05:24

@nlght84: "az egyik ezt állítja, a másik azt, nyílván csak a zsidók beszélnek/olvasnak héberül, tehát azt mondanak amit akarnak, "

Helytelen következtetés. Nyilván csak a magyarok beszélnek magyarul, az angolok angolul, stb. Ugye?
Az iskolaigazgatóm azért tanult meg, hogy eredetiben tanulmányozhassa a bibliát.
Ja, a mai zsidók NEM beszélik az ótestamentum nyelvét!

2012.05.09. 23:12:20

@nlght84: Azért a teljesség igényével, vizsgálni kéne a másik oldalt is. Izraelbe mind a mai napig járnak át palesztinok dolgozni. Bocs, de Izraelben élnek is palesztinok. Ja,. tényleg. Izrael nem létezik, mert az Palesztína. Magyarország sem létezik, mert ez meg Morávia???

2012.05.09. 23:16:35

@nu pagagyí: Igazad van, ezen én is gondolkoztam sokat. A magyar egy roppant tehetséges nép. Akkor mi bajunk a zsidókkal? Nem kell mást tenni, csak jobban csinálni, mint ők! Ja, hogy a magyar világhírűvé lett tudósok java zsidó? Hogy a világszerte ismertté vált színészek -bár magyarnak vallották magukat- zsidók? Piha! Összeesküvés!

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.09. 23:24:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért pont anyádat meg apádat hagyod ki a felsorolásból, cérnametélt?

piefke 2012.05.09. 23:37:26

@Gábor a Jobbszélső:

Meghallgattam a belinkelt felvételt... ha nem lennék álmos már, visítva röhögtem volna rajta!:-)

Szóval: ha tényleg érdekel az I. vh. 1916-18 közötti szakasza (is), akkor javaslom, olvasd el Sebastian Haffner: A német birodalom hét főbűne c. munkáját! Elég, ha áttekinted a német U-Boot-háború történetét, abból is elég a hónapról hónapra elsüllyeszett ellenséges (angol) hajó-össztérfogatot - és máris belátod, hogy amiről ez a derék úr beszél a videón, kész hülyeség! A Kaiserliche Marine precízen vezetett hadinaplóiból világosan kiderül, hogy szó sem volt "a háború megynyeréséről" már...

2012.05.10. 08:55:54

@Azúrkék égbolt: Melyik felsorolásból? A világhírű tudósok, vagy a híres színészek köréből hagytam ki őket? Nem. Bár a családom nevét minden iskolás gyermeknek tanítják. Te meg büszke is vagy rá. Én viszont rád nem. Minek kell személyeskedni?
Tényeket: sorolj fel tíz nem zsidó, német/sváb származású Nóbel díjas magyart!
Sorold fel az aradi vértanúkat!Nézd meg a Hunyadi, Rákóczi családfát!

excopp 2012.05.10. 08:58:23

@Űrlény Lajos (20:51):

- tetszik!!!

Cortez70 2012.05.10. 09:26:30

@zum trucc: Értem.Szerinted pl. Szerbiában aszerint ítélnek meg egy szerb írót, hogy hogyan viszonyul
bő 50ezer délvidéki magyar 1945ös agyonlövéséhez?Azt kell látni, mi volt előbb:A zsidóság 1880 utáni gyors térnyerése, az 1919es események bőven szolgáltattak alapot az antiszemita érzelmekre,nem az antiszemitizmust torolták meg a zsidók 19ben.
A deportálások gyakorlatilag nem indultak meg a 44es német megszállásig.
Franciaországot,Hollandiát miért nem vádolják antiszemitizmussal, ahonnét szintén elvitték a zsidókat?ott nem működött közre a helyi rendőrség?
Mi a helyzet "szlovákiával" és romániával, akik rögtön begyüjtötték a saját zsidóságot a háború kitörésekor?
Akik szintén a németek oldalán küzdöttek, mégis a győztesek közé tartoznak?Ők is állandóan szórják a hamut a fejükre?A lágerekben milliószámra haltak meg a szovjet hadifoglyok...az ő családjuk is kapott kárpótlást?

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 10:10:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nobel díjas magyart? Miért nem inkább katolikus rabbit, te szerencsétlen?!
Nyilván nem érdek nélkül nyalod gyarmatosítóink seggét, hacsak nem fűződik valamilyen érdeked otromba véleményed hangoztatásához.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 10:11:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az utolsó mondatot elrontottam így kávé előtt, de talán így is érted.

piefke 2012.05.10. 11:46:13

@nlght84:

"A Talmud fenti hivatkozásával" az a k.nagy baj, hogy nincs benne a Talmudban! Azt egy magyar antiszemita fordította - de nem a Talmudból, hanem egy német antiszemita korábbi khm... "művéből".

Ja, és olvastam, hogy héberül tudó nem zsidót keresel - őt javasolnám: nol.hu/lap/hetvege/20120428-a_magyar_tortenelem_zsido_arca
- felvidéki magyar nemesi család sarja. Ő jó lesz neked?:-)

És egyébként van még egy módszer arra, hogy számodra tökéletesen hiteles Talmud-fordításhoz juss hozzá: ha te magad tanulsz meg héberül! ja, hogy az meló lenne? Hát, wazze, ez van!:-) Azt a kifogást pedig ne próbáld felhozni, hogy "te a szemét zsidók nyelvével nem akarsz foglalkozni", mert ha ennyire utálod a zsidókat, akkor rád is vonatkozik a régi mondás, hogy "az ellenséget ismerni kell!"

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.10. 11:47:50

Csak hogy pár dolgot tisztázzunk.
@Cortez70:
1. A zsidóság nem nyert teret 1880 után.
Annyi történt, hogy az egységes Németország létrejötte után nagyon megerősödött az egyébként is jelenlévő antiszemitizmus és attól kezdve érzékenyebben reagáltak a jelenlétükre.
2. Az antiszemitizmus nem reakció. Ennek hosszú története van az ókortól kezdve.
3. 19-ben nem a zsidók toroltak meg, hanem a kommunisták. Bár köztük sokan voltak zsidó származásúak, de ők maguk nem tartották már magukat zsidónak. (hasonlóképp, mint ahogy Sztálin is grúz származású volt, de nem tartotta magát grúznak).

@nlght84:
1. Palesztina nem létezett, mint ország.
2. Az egy sivatag volt és semmi több. A nagy "kirablástól" komolyan felfejlődött.
3. Izrael megalapítása nem volt ilyen egyszerű. Ez egy évszázados folyamat volt (a cionizmus reakció volt a XIX. század második felében felerősödött antiszemitizmusra), ahogy vándoroltak oda. Aztán volt még egy nagy adag terrorizmus is, illetve a háború után paradigmaváltás volt a brit gyarmatügyben. A legtöbb brit gyarmat független lett. Gondolom nem hiszed, hogy az indiaikat megkenték az ENSZ-t.
4. Nem a Talmudról beszélsz, hanem a Talmud mintájára írt propagandáról.
5. Valószínűleg nem szerepel ilyen a Talmudban.
6. A Talmud ma már csak az ortodox zsidókat érdekli, akik viszont még a zsidóságon belül is erős kisebbség. A többiek számára csak történelem.

@Azúrkék égbolt:
1. Magyarország nincs gyarmatosítva, mint ahogy a világ többi része se.
2. Most gondolj bele, hogy 15 millió zsidó uralkodik 7 milliárd ember felett. Nem nevetséges egy ici-picit?
3. Mély fájdalom, de a Nobel-díjasaink többsége tényleg zsidó volt.

piefke 2012.05.10. 12:29:33

@Cortez70:

1. Az, hogy vannak Szerbiában is Szabó Dezsőhöz hasonló „életművel” büszkélkedő írók, és esetleg azok benne vannak az ottani tananyagban (nem tudom, nem ismerem a szerb NAT-ot, de te sem, gondolom…), még nem ok arra, hogy a magyar NAT-ban szerepeljenek ilyen írók, mint a „nemzeti irodalmi kánon” oszlopos tagjai! Ha jól tudom, Magyarország független Szerbiától, tehát nem kell követnünk őket.

2. A zsidóság 1880 utáni térnyerése nem valamiféle „világ-zsidóösszeesküvés” következménye volt. Az ok igen egyszerű: a kiegyezést követően Magyarország rohamosan kapitalizálódott – és a kapitalizmusban sem a magyar nemesség, nem a magyar parasztság nem volt járatos, a zsidóság (és a németség) viszont igen. A zsidóség esetében itt „bosszulta meg magát” (magyar antiszemita szempontból) az, hogy hosszú évszázadokig nem foglalkozhattak földműveléssel és el voltak tiltva a földtulajdonlástól is. Ki voltak zárva a céhes iparból is – tehát maradt nekik a kereskedelem és a pénzügyletek… Évszázados (kényszerűségből fakadó) jártasságuk az általad felemlegetett korszakban térült meg nekik – ennyi a sztori…

3. 1919–ben (gondolom, itt a Tanácsköztársaságra gondolsz) a Kommün vezetői között voltak zsidó származásúak, de ez sem a „világ-zsidóösszeesküvés” egy momentuma és bizonyítéka, hanem ennek is igen egyszerű okai vannak. A zsidóság (és a németség) volt a legpolgárosodottabb társadalmi réteg, ezért ők álltak szemben a leginkább a Monarchia félfeudális, már a korabeli Európában is elavult társadalmi viszonyaival és szellemiségével és emiatt közülük kerültek ki az átlagot meghaladó számban a „polgári radikálisok” is. E mozgalom közel állt eszmei téren az akkor még progresszív marxizmussal (ami korántsem volt azonos a szovjet típusú, lenini-sztálini kommunista eszmerendszerrel). És amikor (saját tehetetlensége folytán) a polgári demokrata kormány cselekvésképtelenné vált, az Antant pedig kezdte megszállni a magyar területeket, a polgári radikálisokból, szocdemekből és marxistákból álló „kompánia” elérkezettnek látta az időt a hatalomátvételre. (Ismétlem: többen között, sőt, elsősorban azért, hogy megvédhesse a magyar területeket – lásd még a Felvidék visszafoglalása Landler Jelnő vezetésével.) Az 1919-es események nem az antiszemitizmusra szolgáltattak „bőven alapot” (ahogy írod), hanem azokat a régi uralkodó osztály érezte magára és hatalmára nézvést életveszélyeseknek – ezért szított antiszemita hangulatot a kommunisták ellen, összemosva a kommunizmust a zsidósággal. Az antiszemitizmus felszításához pedig felhasználták a már meglévő korábbi antiszemita irodalmat és antiszemita politikusokat is – de ez már egy külön történet…:-)

4. „A deportálások gyakorlatilag nem indultak meg a 44es német megszállásig.” – hát… Ha a „gyakorlatilag”-ba számodra nem fér bele pl. a munkaszolgálat, ahol külön táborokban tartották a zsidó származású magyar katonákat, hanem csak kifejezetten az Auschwitzba való szállítás, akkor igazad van – de kívánom neked, hogy ne legyél „kifejezetten” deportálva, „csupán” a numerus claususban, a bizonyos foglalkozásoktól való eltiltásban, a kamenyec-podolszki „áttelepítésben” és a m ár említett munkaszolgálatban legyen részed… Aztán, ha túlélted mindezt, majd leülünk és szépen újra megbeszéljük, hogy mi a „hátrányos megkülönböztetés”…:-)

5. Franciaország, Hollandia, Csehszlovákia: Ne feledd, hogy ezeket az országokat részben, vagy teljesen megszállták a németek. Tehát: ezekben az országokban nem az adott ország szuverén döntése alapján került sor a deportálásokra. A deportálásokban résztvevőket egyébként a háború után le is ítélték – pl. a szlovák fasiszta bábállam felét, Tisot felkötötték… (Pl. Hollandia német Gauleitere, Robert Ley pedig, aki az ottani deportálások felelőse volt, Nürnbergben öngyilkos lett a börtönben.) Franciaország, Hollandia és Csehszlovákia tehát azért tartoztak a győztes hatalmak közé, mert Németország háborút viselt ellenük, amelyet végül elveszett, míg a felsorolt országok kezdettől fogva (a semleges Hollandiát kivéve) a majdani győztes szövetségesek közé tartoztak. (Már a ’30-as évektől léteztek erre vonatkozó két- és többoldalú szerződések.)

6. „A lágerekben milliószámra haltak meg a szovjet hadifoglyok...az ő családjuk is kapott kárpótlást?” – igen! Németország háborús jóvátételi kártérítést fizetett a Szovjetuniónak, amelyben nevesített tételként szerepeltek az elszenvedett emberáldozatok is. Azért nem az egyes szovjet családoknak fizettek, mert itt „állam és állam közötti jogügyletről” van szó. A zsidóság azért egyénenkénti kárpótlást kapott, mert ott egy állam, illetve a saját és más országok állampolgárai között történt a kártérítés jogalapját képező atrocitás, ezért maga az atrocitást elszenvedő, ill. annak örökösei jogosultak a kártérítésre.

zum trucc 2012.05.10. 14:12:25

@Cortez70: Szerbiában sajnálatos módon a magyarok elleni atrocitásokat megelőzték a helyiek (szerbek, horvátok, magyarok, zsidók stb.) elleni magyar és német atrocitások. Ez nem menti a magyarok szervezett lemészárolását. Érdemben "piefke" nagyon meggyőző válasza ad alapos választ a kételyeidre.
Az 1919-es Tanácsköztársaság zsidó származású vezetői nem tekintették magukat zsidónak, nem akartak zsidóként viselkedni és természetesen a zsidó vallást is leszarták. Ezzel együtt Horthy különítményei több zsidóellenes progromot szerveztek. A jobber toposz ellenére 1919 nem a "zsidók bosszúja" volt, hanem a világháború csúfos elvesztésének egyik következménye, akárcsak Trianon. Mindkettőért végső soron a nagyon tehetségtelen magyar és osztrák uralkodó osztályok felelnek.
1941-ben Magyarországról 20 000 "nem magyar honosságú" zsidót deportáltak. Mind meghalt. A zöme valójában magyar volt.
A jogfolytonos kormányok francia és holland földön nem, vagy kevéssé vettek részt a disznóságokban. Egyes hatóságok és politikusok igen, de ezeket elég rendesen felelősségre vonták.
Szlovákia és Románia jó félévvel a háború vége előtt átállt a Szövetségesek oldalára. Ezért természetesen elismerés illeti őket.
Romániában nagyon sok zsidót öltek meg a helyi Gárdák, de szervezett deportálás nem volt, sőt magyar zsidók is Románián át menekültek.
A németek elismerték a népirtást, nemcsak zsidóknak, hanem cigányoknak (gondolom ennek különösen örülsz), oroszoknak, lengyeleknek is fizettek. Még belgáknak is.
Úgy érzem, kicsit egyoldalú a véleményed. A tényeket lenne érdemes nézni.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 14:24:05

@Lord_Valdez:1.De igen. Simon Peresz kijelentette.
2. Nem 15millió, hanem kb 200 uralkodik a világ nagy része felett. Jó mulatást!
3. Mint ahogy a Simon Wiesenthal Központ is ritkán hurcol meg zsidókat, mint népirtásért felelősöket.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.10. 14:49:54

@Azúrkék égbolt:
1. Nem megszállást mondott, hanem felvásárlást.
2. Az se biztos, hogy tényleg ezt mondta. Az, hogy a videóra ezt a feliratot rakták nem bizonyíték.
3. akkor miért utálod a maradék 14,999 milliót, feltéve, hogy mind a 200 zsidó
4. A Wiesenthal központ kimondottan nácikra vadászik, pl. az ruandai népirtás hidegen hagyja.
5. mégis kit kellene felkutatnia?
6. tudományos eredményért adják, nem származásért.
7. mi a faszért érdekelné a Svéd Királyi Tudományos Akadémiát a származás?

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.05.10. 15:36:57

1. Az ugyanaz.
2. Haha
3. Hol olvastál ilyet? Tények sorolása = utálat?
4. Persze, hiszen rasszisták, csak a saját fajuk érdekli őket, a többi úgyis csak goj.
5. Akik felelősek a háborúkért.
6. Haha2
7. www.jewcatch.com/files/BIRO_A_Nobel-dij_zsido_reszrehajlasa.pdf

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.10. 19:36:18

@Azúrkék égbolt:
1. Marhaság. Semmi köze egymáshoz a két fogalomnak. Ha én megvásárolom a USA minden négyzetcentijét, akkor se lesz semmi beleszólásom az amerikai politikába. A gyarmatosítók pedig fizetni nem szoktak.
2. Ja, ezek szerint, ha valaki leír valamit, az automatikusan igaz. Jó tudni.
3. Pontosan hol is vannak itt a tények? A "200 ember uralja a világot"-típusú képzelgések lennének azok? Vagy mások koholmányai? Netán a városi legendák?
4. Aha. Az etnocentrizmus nem rasszizmus. És az etnocentrizmus egyáltalán nem idegen a magyaroktól sem. Persze ezt nem értheted, hiszen te nyilván mindent félredobtál, hogy a hutuk és tuszik közé álljál annyira törödsz az egész emberiséggel.
5. Úgy érted, hogy le kellett volna vadászniuk a különféle afrikai diktátorokat. Mégis miért foglalkoznának ezzel?
6. Nyilván semmi köze ahhoz, hogy olyan dolgokat fedeztek fel, mint a fotoelektromos effektus, vércsoportok, penicillin. Egyszerűen kerestek egy zsidót és ráfogtak valamit, ugye.
7. Mi ez a fos?
Mi az, hogy a zsidók egy nemzetet alkotnak? Ez baromság.
Viszont arra jó volt a link, hogy rájöjjek, hogy honnan veszed ezt a sok baromságot.
Pl. azt írja:
"A Collins-Venter-Sulston trio megérdemelte volna 2002-ben az élettani és orvosi Nobel-díjat. De nem ez történt. A Karolinska Intézetben a Nobel Közgyűlés elvi döntésében más kutatási terület díjazásáról határozott; megtartotta Sulstont (és a HGP-t) a jelöltlistán, de elutasította Collinst és Ventert. Kitüntette Sulstont a C. elegans (egy féreg) kutatásáért az emberi genom (ember!) szekvenciája helyett, ezáltal „szabad utat” adott a Nobel-díjhoz Sydney Brenner és H. Robert Horvitz számára, akik történetesen mindketten zsidók. Ezzel létrejött a zsidó fölény, bár a C. elegans haszna az emberiség számára továbbra is felfedezésre vár."
A valóság viszont az, hogy nem a féreg kutatásáért kapták, hanem az apoptózis felfedezésért. Ez a sejtek beépített önmegsemmisítő mechanizmusa, ami kulcsfontosságú a szervek kifejlődésében, illetve tumor sejtek elnyomásában.
Az viszont igaz, hogy Caenorhabditis elegans nevű féregben fedezték fel és nem emberben.
Mellesleg Sulston is kapott, méghozzá ugyanezért.

Ha minden ismereted ilyen torz forrásokból származik, akkor mindent értek.

pobeda 2012.05.10. 20:10:20

@nlght84: A hamis Talmudból idézel?

2012.05.10. 22:48:06

@Azúrkék égbolt: : "Nobel díjas magyart? Miért nem inkább katolikus rabbit, te szerencsétlen?!"

Már ezt is elrontottad. Nyomoronc.
Sok, magát magyarnak valló, zsidó származású tudós kapott Nobel díjat. Gondolom, rájuk nem vagy büszke.

2012.05.10. 22:54:21

@nlght84: Megkértem. Ilyen tételek nem szerepelnek benne. Ez volt a válasza. Az idézett helyek sem.

2012.05.10. 22:58:00

@nlght84: Kár, hogy nem érted a párhuzamot. Tudod, a Biblai is ír róla, hogy a zsidók mikor költöztek be az ígéret földjére. Kicsit korábban, mint mi a Kárpát-medencébe. Szóval akkor nekik nem jár a föld, mint haza, nekünk igen?
Vagy ez a föld a morváké, adjuk vissza a cseheknek, mi meg költözzünk vissza az Etel-közbe?
Normális?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.11. 07:01:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Sőt, igazság szerint a Kárpát-medencében is éltek zsidók. Igaz, hogy rabszolgaként hurcolták be őket a rómaiak, de akkor is éltek már itt.

2012.05.11. 08:55:45

@Lord_Valdez: Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Jézus magyar volt! Tehát a zsidók nem zsidót öltek. Vagy a rómaiak ölték meg? De akkor miért a zsidókat üldözzük?
Az a baj, hogy középkori szinten ragadt a gondolkodásunk. Persze a zsigeri ösztönök még korábbiak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.11. 09:17:45

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Pláne! Nem tűrhetjük, hogy magyarokat öldössenek. Ez személyes ügy. Bosszút állunk. Előbb 15 millió zsidó, aztán 60 millió olasz. Nem gond, csak azt nem tudom hová temetjük őket :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.11. 09:54:35

@Trompf: "A Jobbik senkivel nem lép koalícióra."
Dehogynem! Sokkal opportunistábbak ennél! :)

"Mivel ők az egyetlen Unió ellenes, államadósság visszafizetésének megtagadását (csőd) képviselő párt."
Ebben nem vagyok biztos, hogy csak ők. A fityisz kommunikációjában is sok erre utaló nyom lelhető fel. Szerintem.

"Szerintem 2014-ben patt helyzet lesz.
Azaz a Jobbik nélkül senkinek nem lesz 50%."
Én is ettől félek! Annyiban mást gondolok, hogy a fityisz el fogja érni az 50%-or. Ez a dél-amerikai szabadságharcos attitűd bejön a választóknak! :(

Hunor Levente 2012.05.11. 13:48:38

@pobeda: Érdekes, Irodalmi zsidózás a bejegyzés címe és egyesek ennek készséggel eleget téve lobogtatják is a Talmudot.

Egyébként vesd össze:
- "Gójok becsapása OK.
Sanhedrin 57a. Egy zsidó nem köteles egy gój ("Cuthean") munkáját megfizetni."
- www.come-and-hear.com/sanhedrin/sanhedrin_57.html

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.05.11. 16:26:42

@Hunor Levente:
És biztos, hogy ez hiteles forrás?
Gyanús, hogy a botrányszagú kijelentések ki vannak emelve.

Egyébként a Cuthean nem gójt jelent, hanem szamaritánust. A gójokra a gentile kifejezést használják.

windex 2012.05.11. 17:51:23

@maretz: te mit olvastál tőlem, nagyokos? ;-) mert ezt nem én írtam. ettől függetlenül wass nagyszívű, érzelmű pali volt, de bármennyire is kedves a szívednek, amit írt, nem jó író. de nem baj, ha az ember nem azért szeret valakit, mert jó író, hanem akkor is szereti, ha nem jó, mert felismeri a maga gondolatait az írásokban. és ugye annak, hogy valaki jó író-e, nem az a feltétele, hogy egyet gondol-e velem, illetve, ha bármely oknál fogva tetszést arat. gondoljunk pl courts-mahlerre, akit tömegek imádtak, pedig rémes író volt. viszont jó kiszolgáló volt. hát szerették. szabót nem ismerem úgy, mint wasst, nem is mondtam semmit vele kapcsolatban. de látom, sokfelé hadakoztál itt a blogon, hát összekeverted kicsit, mit kitől és kinek. sebaj, a lényeg: szeresd wasst akár, de ne hidd el, hogy jó író :-)

Kisinyovi Goro 2012.05.18. 14:56:00

@Ben Franklin: a kérdésednek nincs értelme. a Dreiser idézeteddel meg mit kezdjek, amikor Izraelben kis túlzással, az etiópokon és az "arabokon" túl az orosz zsidók a cigányok és ez ténykérdés.

az orosz zsidó oroszul beszél és iszik, mint a kefekötő, a jemeni zsidó ékszert készít, furcsa dialektusban vartyog és irtózik a szesztől, a marokkói zsidó arabul beszél és elő-előfordul, hogy többnejű, irtózik a szesztől, a magyar zsidó pedig közel annyira asszimilált, mint az amerikai, viszont azzal szemben szeszpárti (l. kóser szilva). de persze, a zsidó az zsidó, ahogy az olasz amerikai is olasz, alapvető lényegében nem változik (tán), de azért könnyedén kategorizálható ekképp.

meg mintha frank-ón lényegre reagáltál volna, Benjámin, ha így jártál volna el a villámhárítóval is, nem arattál volna osztatlan sikert.