2012.04.12. 10:42 Szerző: piefke

Kit zár(j)unk börtönbe?

„A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni. És ha mégis meg­találja, mindjárt beleun: ejnye, de kellemetlen pofája van!”

Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász – 1898

 

E poszt apropója a Jobbik új törvényjavaslata (http://www.parlament.hu/irom39/06721/06721.pdf), mely az „Egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében szükséges törvénymódosításokról” címet viseli. Ebben azt javasolja a Jobbik, hogy legyen tilos és börtönnel is büntethető az a reklám, vagy médiatartalom, amely „egyes szexuális magatartászavarokat — különösen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat — társadalmilag általános elfogadott, követendő példaként mutat be”. A törvényjavaslat szerint „A médiatartalom nem lehet alkalmas a többségi társadalom egyetértését nem bíró, annak bírálatát kiváltó egyes szexuális magatartászavarok — különösen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat — népszerűsítésére.” Nem lenne szabad a médiumokban hirdetni (a javaslattévők megítélése szerint) „szexuális magatartászavaroknak teret adó rendezvényeket és szórakozóhelyeket” sem.

Először foglalkozzunk e törvényjavaslattal – azután pedig egy sokkal tágabb kérdéssel is: azzal, hogy a magyar társadalom egy útelágazáshoz érkezett… De erről majd később, alább! Most erről csak annyit, hogy az idézett törvényjavaslat is egy „tünete” ennek…

A konkrét Jobbik-javaslat többek között „A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényt” kívánja megtoldani – mintha a „szexuális magatartászavarok”-nak (értsünk ezek alatt bármit is) közük lenne a „gazdasági tevékenység”-hez… De hát mik is azok a bizonyos „szexuális magatartászavarok”? És: mit jelent az, ha egy efféle „magatartászavar” úgymond „társadalmilag általános elfogadott” és milyen viszonyban áll valaminek a társadalom általi elfogadottsága (tolerálása) és az, hogy azt a társadalom „követendő példaként” tartja nyilván?

A magatartástudományban a szexuális magatartászavarokat gyűjtőneve: parafília. Ezen belül az egyes zavarok tételes felsorolása az alábbi helyen található meg: http://hu.wikipedia.org/wiki/Paraf%C3%ADlia

Nos, látjuk: az „azonos neműek közötti szexuális kapcsolatnem szerepel ezek között. Értjük mi, hogy a Jobbik, benne a törvénymódosítást kezdeményező Mirkóczy Ádám képviselő és még sokan Magyarországon kényszert éreznek arra, hogy ezt is magatartászavarként határozzák meg (és azután erre hivatkozva különféle, általuk célszerűnek ítélt eszközökkel fel is léphessenek ellene). Ám felhívom az e gondolattal szimpatizálók figyelmét arra, hogy kényszert érezni valami iránt maga is masszív magatartászavar! Most nem térek ki arra, hogy mi valójában is a homo- és biszexualitás, illetve a leszbikusság, vagy a transzneműség, stb. és hogy mik az okai? Aki a valóságra kíváncsi, az bőségesen tájékozódhat… A lényeg: egyik sem „betegség”, nem „magatartászavar” és nem is „tanult viselkedés”. Mi inkább azzal foglalkozzunk, hogy miért tekint „betegnek” ma Magyarországon oly sok ember más, egyébként köznapi életében a társadalomba tökéletesen beilleszkedő embereket? És: mi ez a kényszeres purifikációs düh, amely egyre inkább elterjed itt – és amely nem csupán a „szexuálisan másoktól” szeretné megtisztítva látni Magyarországot, hanem a zsidóktól, a cigányoktól és az „idegen befolyás”-tól is.

…Nem véletlenül Mikszáth idézett mondatai vezetik be ezt a posztot. Ha valóban meg akarjuk érteni a purifikátorokban dolgozó erőket, akkor azt kell tennünk, amit magyar ember oly ritkán mer megtenni: szembe kell néznünk önmagunk, a magyarság valóságával! Mernünk és akarnunk kell utánajárni több évszázados közös, társadalmi vagy éppen saját, személyes sikertelenségeink valódi okainak. És eközben arra kell gondolnunk, hogy ha ezt most nem leszünk képesek megtenni, akkor ki tudja, mikor adódik erre esély és addig is mi mindenen kell majd keresztülmennünk.

A magyar nép sikertelennek érzi magát – ebben szinte tökéletes a nemzeti konszenzus. És sok magyar ember személyesen is sikertelennek érzi magát – sőt: már az előző generációkból is sokan így voltak ezzel! A sikertelenség-érzet öröklődő minta és önkép a magyar társadalomban. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy „Mások bezzeg…!” Mások sikeresebbek, jobban és zavartalanabbul élnek, kiegyensúlyozottabbak magabiztosabbak – és ez „basztat” sok magyart, mert nem érti, miért van ez így? Pedig érteni akarja – hiszen ez élete egyik legsúlyosabb tapasztalata.

Bizony: összefüggés van maga a sikertelenség és aközött, hogy nem értik a sikertelenség okait: mivel nem tudják, hogyan kellene sikeresnek lenni, e tudás hiánya meg is akadályozza őket abban, hogy megértsék a sikertelenségük valódi okát.

Az érthetetlen helyzet mindig frusztrálttá tesz – egyént és társadalmat egyaránt. De „valamiféle magyarázatra” lelkileg, a „talpon- és egybenmaradáshoz” akkor is szükség van, ha a valódi magyarázatot nem ismerjük – és ekkor jönnek a „félremagyarázatok”! Mivel nem tudjuk azt, hogy a problémák okai elsősorban bennünk, a mi hiányosságainkban vannak, ezért (logikusan) másokban keressük a problémák okát. Pláne így van ez akkor, ha egy közösségnek hagyománya az, hogy nem racionális analízissel, hanem érzelmekkel közelíti meg a dolgokat. Ezért bűnbakot keresünk, nem pedig önvizsgálatot tartunk…

…De kik alkalmasak bűnbaknak? Kikről hihető el, hogy léte és tevékenysége valóban képes akkora károkat okozni, ami egy népet sikertelenné tehet?

A bűnbak különbözik: nem fehér, hanem fekete a szőre. Embereknél pedig: valamit másképpen csinál. Ami más, szokatlan, az idegenkedést vált ki – az „idegent” pedig (ösztönösen) veszélyesnek érezzük!

A fejünkben úgy van, hogy akkor lennének rendben a dolgok, ha sikeresek lennénk. Ebből következik, hogy a sikertelenséget rendetlenségként, a „normális rend” hiányaként éljük meg. Nem érezzük úgy, hogy „rend lenne” ebben az országban – de ha nincs rend, akkor ugye okozniuk kell valakiknek a rendetlenséget. Mi nem lehetünk azok (hiszen, mint írtuk fentebb, nem tudunk a hiányosságainkról), ezért megint csak ott vagyunk, hogy „mások” a „rendetlenség” okozói!

Innen csupán egy (szintén logikus) lépés az, hogy lajstromba szedjük mindazokat, akik ilyen vagy olyan szempontból más rendben élnek: eltérnek a szokásaik, az életmódjuk, a színük, a vallásuk, vagy az ideológiájuk. Cigányok – mert „ők nem dolgoznak”, hanem „rajtunk élősködnek” és mert „bűnöznek”. Zsidók – mert ők nem keresztények, ráadásul irigyeljük is őket, mert „gazdagok”. (Fontos megjegyzés: akiket irigylünk, azokat könnyen kezdjük utálni is, akiket pedig utálunk, jólesik bűnbakká tenni, ha van rá mód…) És persze a „buzik” is - mert igaz ugyan, hogy amiben eltér az ő életmódjuk, az a társadalom, a nyilvánosság számára gyakorlatilag láthatatlan, de fejben igen-igen jól el tudjuk őket mégis különíteni magunktól, „rendes rendben élő emberektől”! (Leszbikkel, biszexekkel, transzneműekkel dettó ez a helyzet.) Tehát: ha csak „virtuálisan” is, de ők is „bomlasztják a rendet”!

…És itt is van előttünk a Jobbik „igazsága”: „Ha meg akarsz szabadulni a sikertelenségtől, akkor kergesd el a sikertelenség okozóit! Ha rendet akarsz, akkor kergesd el a rendetlenkedőket!” – a gondolatmenet minden lépése logikus és szükségszerű, csak éppen a kiindulási pont téves.

Azok a magyarság igazi ellenségei, akik a magyarság bajaiért másokat hibáztatnak – „Mert növeli, ki elfödi a bajt.*

…A poszt elején egy útelágazást említettem, ahová elérkezett a magyarság. Ennek az elágazásnak az egyik iránya az, amit a Jobbik és a vele egy véleményen lévők hirdetnek: mi semmiért sem vagyunk felelősek, mert minket az ellenségeink szipolyoznak, akik a hazánkra és a halálunkra vágynak. Éppen ezért: húzzon innen mindenki, aki „nem mi vagyunk” – mi pedig lépjünk ki minden a mi „magyar szabadságunkat” korlátozó és a mi „speciálisan magyar életünkbe” beleugató szervezetből! (Hiszen azokat úgyis épp az ellenségeink uralják…) Nincs szükségünk senkire – mert ha magunk maradhatunk végre-valahára itt, a (lehetőleg teljes!) Kárpát-medencében, akkor sorsunk jóra fordul és eljön a Magyar Kánaán!

…Mondjátok: ugyan mitől fordulna jobbra? Hiszen ha megszabadulnátok minden „külső hatástól”, akkor a dolgaitokat „még magyarabbul” csinálnátok: még tudatlanabbul, még szervezetlenebbül. Hiszen (már fentebb tisztáztuk) nem tudjátok és nem is akarjátok tudni, hogy mit „kúrtunk el, nem kicsit, nagyon” – és ezzel még szerencsétlenebbek lennétek!

És van a másik lehetséges irány: az önmagunkkal való szembenézés iránya – hogy végre ne csak „keressük” az igazságot, hanem legyünk is rá kíváncsiak, találjuk meg és merjünk szembenézni vele és tanulni belőle!

…A Jobbik most börtönbe szeretné záratni azokat, akik – szerintük – okozói a rendetlenségnek, a sikertelenségnek. Ha a Jobbikra hallgatunk, akkor annak nem egy valódi, működő és sikert hozó rend és szabadság lesz a vége, hanem az, hogy akik ezt az igazi rendet képesek lennének felépíteni, elmennek innen. Elmennek, mert pontosan tudják, hogy mi a különbség az általuk képviselt igazi, működőképes rend és a Jobbik-féle erőszakrend között.

 

*Illyés Gyula: Bartók – 1955

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr94387596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ariskerase · https://puccsista.blogspot.com/ 2013.11.10. 19:53:09

Látom nálad sikeres volt a liberális-bolsevik agymosás!

Dr. Valentin Narcisse 2014.04.21. 04:54:32

Nagyon primitív lett a poszt, pedig ígéretesnek indult. Nagyjából onnantól lett gyenge, hogy elkezdted kifejteni a véleményed, ami olyan tömény érzelmi alapú marhaság, hogy arra kár szót pazarolni. A helyesírásra sem ártana figyelni, ha már publikál az ember fontos közéleti témákban, legyen az akár csak egy blog.