2012.03.31. 00:08 Szerző: piefke

A halál 50 órája?

 

 „…Voraus den Kameraden,
Im Kampf steh'n wir allein,
Steh'n wir allein,
So stoßen wir tief
In die feindlichen Reihn.”

(„… A bajtársak előtt,

A harcban egyedül állunk,

Egyedül állunk,

Így döfünk mélyre

Az ellenség soraiba,”)

Kurt Wiehle főhadnagy: Panzerlied (Páncélosdal) – 1933. július 25.

 

Ki az a hülye, aki felszáll egy torpedótalálatot kapott hajóra? Ki bízza rá sorság, jövőjét?

Ma dél óta tudjuk: Orbán Viktor. Pártjával együtt felszállt a Schmitt Pál nevű, nyilvánvalóan elsüllyedésre ítéltetett hajóra.

Orbánt nagyformátumú politikusnak tartják sokan – nos, mai lépésével, hogy „időt engedett” Schmittnek, igazolta azokat, akik ebben nem hisznek. Orbán ostoba, mert aki a politikában mindent akar, az köztudottan a nagy semmivel a kezében fog távozni a porondról a végén. Ostoba azért is, mert épp azt az utat választotta, amiért 2006-ban annyira megvetette Gyurcsányt: egy erkölcsileg tarthatatlan helyzetet kezdett el relativizálni, „meg- és kimagyarázni”. Ez a csávó nem tud veszíteni – de még csak ésszerűen visszavonulni sem. Egyszerűen nem tud elviselni lelkileg semmiféle veszteséget: láttuk őt 2002-ben és 2006-ban, tudjuk, hogy így van. „A haza nem lehet ellenzékben!” (2002) – „A köztársasági elnök sérthetetlen!” (2012): két demagóg, nyilvánvalóan önző politikai célzattal kitalált szlogen.

…És Schmitt? Aki azt mondta ma este: „maximálisan kiállok az igazamért”. Pali, miféle igazad van neked? Különben is, köztársasági elnökként nem inkább az igazság mellett kellene kiállnod – ha pedig az igazság nem a tiéd, akkor odébbállni?

„…az alispáni tisztség nem éppen páncél, hanem gyönyörű köntös, mely nem egészen az illetőé, aki viseli, egy kicsit azoké is, akik három évi tartamra a testére húzták, hogy benne ékeskedjék. S ha mármost az a kilátás van, hogy a testemnek irányzott golyóbisok azt a szép köntöst is ki találják lyukasztani, ami nem az enyém, hát egyszerűen levetem.”

(Mikszáth Kálmán: A fekete város – 1910)

Nem, Schmitt egykori sportolóként szintén nem tud veszíteni és küzdeni akar a végsőkig! És Orbán ehhez adja a nevét: hadd próbálja meg magát megvédeni és imázsát újrafényezni az öreg… Kap rá „egy-két napot” – mint Hessler ezredes az ardenneki áttörésre A halál 50 órája c. filmben…

Fanatizmus? Beszűkült tudatállapot?

Orbán gyakorlatilag mióta kormányra lépett, folyamatosan frusztrálódik: egyik kudarctól a másik tévedésig él. Már Szijjártó és Selmeczi sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy egyszer ez, másszor viszont annak épp az ellenkezője a mondás…

Néhány napja még azt mondta Orbán (Münchenben), hogy „a német és a magyar gazdaság lassan, de biztosan összenő” – ma pedig azzal, hogy „adott még időt az öregnek”, végleg elszakította az általa vezetett országot Németországtól politikai stílus terén. Nehéz lesz úgy „összenőtt gazdaságba” élnünk, hogy közben egészen másképp gondolkodunk alapvető politikai kérdésekben és egészen másképpen is viselkedünk!

Miért van az, hogy Németországban a köztársasági elnök nem sérthetetlen, ha kiderül róla valami disznóság, nálunk viszont (legalábbis a miniszterelnök fejében) annak kellene lennie? Csak nem arra készül Orbán, hogy e szánalmas módon ússzon majd ő is meg valamit?

…Schmitt pedig, mint akinek „elmentek otthonról”, arról beszél, hogy bizony, ő még PhD-zni fog! Istenem! Most 70 éves - aki tudni szeretné, hogy mivel jár a PhD-fokozat megszerzése, az olvassa el itt az erre vonatkozó általános szabályozást (2005. évi CXXXIX. törvény 68. és 69. §): http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0500139.tv), ill. a SOTE Doktori Iskolájának szabályzatát: http://phd.sote.hu/hu/szabalyzatok

„Tessék tudomásul venni, hogy megházasodom és örökösöket nemzek!”

(Szigligeti Ede- Makk Károly: Liliomfi – 1954)

…Sok sikert, Elnök úr!

Schmitt és teremtője, Orbán, egy olyan világban élnek, amelyben a pozíció lehetővé teszi az alapvető szabályokon való átlépést – de ez a világ Hegyeshalomnál véget ér. Vajon mit szólnak majd Schmitt elnökkollégái, ha legközelebb találkoznak vele? Hogyan képviselheti eztán Magyarországot? Miképpen fog Schmitt „elnök” viselkedni, ha netán rosszsorsa összehozza Joachim Gauckkal, aki egy lemondott elnök utódja? Játszhatják-e Magyarország urai azt a játékot, hogy ők mentesülnek az általános európai játékszabályok, erkölcsi felfogás alól? Vajon mivel szolgálták meg ezt a mentességet, miféle speciális magyar teljesítménnyel? Kivezetheti-e egy bűnös politikai elit az egész országot Európából, önző hatalmi érdekeik okán? Legitim ez? És legitim kormányfő-e Orbán ezek után is eddigi hívei körében? Mit mondanak a Fidesz-fan szülők gyerekeiknek ezután a tisztességesen végzendő munkáról, amikor idoljaik szarnak arra? Vagy netán hazugságban nevelik fel őket? De ha igen, akkor mit mondanak nekik, hogy miért vették el az egyetem professzorai Schmittől a doktorátust, ha egyszer ártatlan az ellene felhozottakban? Mit tegyenek ezek a szegény Fidesz-szülők – és mit tegyenek Orbán, Schmitt és a társaik?

Félek, nagyon sokra találod vinni, atyámfia. Azért most már eredj ki.”

(Mikszáth Kálmán: A fekete város – 1910)

…Illogikus ez az egész – és Magyarországon kezd egészen irracionálissá válni a helyzet. Ahhoz, hogy legitimnek tarthassuk továbbra is a hatalmat, amely az országot vezeti, valami egészen elképesztő szellemi bukfenc kell: ki kell iktatni a racionális érvelés erejét, ki kell kapcsolni a tényeket érzékelő, felfogó agyi funkcióinkat és persze kiiktatandó az egészséges emberi erkölcs is. Megéri-e ez az ár azért, hogy megmaradhasson a vakhit? Mit lehet vakhittel elérni?

…Nem tudom, hogyan kellene holnaptól folytatni itt az életet – azaz: dehogyisnem tudom! Hiszen erről szólt az egész Progresszív Blog, a kezdetektől: tessék elolvasni és máris adottak a teendők!

Harc lesz – erre számítson mindenki!

Tylman Susato: La Battaille (A csata) - http://www.youtube.com/watch?v=cv2Eq35cn8s&feature=related

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr184351237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

West Virginia 2012.03.31. 00:22:56

Pár hónappal ezelőtt ha a fidesz vezetők (Orbán, Kövér, Kósa, Lázár....stb), na és persze a szóvivők megjelentek valahol kioktatóan, arrogánsan válaszoltak az újságíróknak. Mára már eljutottak oda, hogy egyszavas, vagy még annyi választ sem adnak. Menekülnek az emberek elől.

garrett27 2012.03.31. 01:25:03

Az, hogy a FIDESZ hallgat, hogy Orbán Viktor a köztársasági elnök sérthetetlensége mögé próbál elbújni, az mindent elmond. Tényleg képtelenek veszíteni! Azok az emberek, akik a paraguayi vaddisznók nemi életéről is képesek lánglelkűen nyilatkozni, azok most inkább nem mondanak semmit. Mi tudjuk miért, de vajon azok is tudják, akik pártösszetartás miatt velük hallgatnak?

kzoltana 2012.03.31. 09:45:43

Hagyták a közszolgálati tévé emberei, hogy ez a – seggbenyalós, orálisan szexes, az aktus sajátosságaiból adódóan kölcsönös kielégülést nem nyújtó, de a tévében így mégis mosolygós – duma lemenjen a magyar népnek bele az arcába.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1979_schmitt_sajto
Holnap is hasonlóan koszos napra ébredünk, mint tegnap?

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.14. 21:06:17

Mindenki védi a maga kölykét, ameddig lehet!!!