2012.03.30. 00:31 Szerző: piefke

Mátyás királyt a palotába!

Mátyást mostan választotta
Mindez ország királyságra,
Mert ezt adta isten nekünk
Mennyországbul oltalmunkra.

Dal Mátyás királlyá választásáról – XVI. sz.

 

 

Most sokan ünnepelnek ebben az országban: „Megbukott Schmitt - itt van az igazság!” – mintha azzal az aktussal, hogy a SOTE megvonta a doktori címet Schmittől, visszatért volna közénk Mátyás király. Hiszen őutána sóvárogva hangzott itt e tájon századokon át: „Meghalt Mátyás király – oda az igazság!

…És lám, most hirtelen itt terem előttünk egy darabka igazság! De feltámadt-e ettől Mátyás?

Nem! Rá még várnunk kell! Mert ami ma történt, az nem az igazság győzelme volt. Nem az történt, hogy tisztességes életteljesítményt maguk mögött tudó, becsületes emberek természetes reakciója mondatta ki azt, hogy „Elvesszük a doktoriját!”, hanem egy hosszú és kínos maszatolási és méricskélési folyamat „legkisebb rossza” az, ami ma megtörtént. Orbán és körei úgy válogattak hosszasan a rossz és kevésbé rossz végeredmények között, mint tót a hugyos körtében: „Ez is pösös, az is pösös – de vajon melyik a legkevésbé pösös?” Melyik az, amelytől mi, az elit és szövetségeseik, az oligarchák tovább kormányozhatnak? Melyik az a megoldás, amelyiket a legkönnyebb lesz ha nem is megmagyarázni, de legalább elfeledtetni? És melyik esetén tudunk a lehető legjobban elhatárolódni a „kész tény” lopástól – hogy ne jusson a jónép eszébe az az egyszerű tény, hogy amíg Pali csak szövegeket lopott, külföldről, addig Viktor és társai az egész országot lopják el, a magyaroktól.

…Ugyan hol van ez az igazság győzelmétől – és hol van a nép győzelme ebben a dologban? A nép passzív volt. Mert csak várta a híreket, de nem alakította azokat. Kivétel az a néhány újságíró, akik előásták az infót, azok az egyetemisták, akik odaültek (talán egy tucat, a SOTE több ezer hallgatója közül – hát kell ennél szomorúbb bizonyíték arra, hogy lófasz van itt, de nem demokrata mentalitás?).

Passzívan nem lehet demokráciát működtetni – hiszen a demokrácia per definitionem a nép uralma. A passzív uralkodókról pedig egy közös dolgot jegyzett fel a történelem: meg szoktak bukni és elvesztik a hatalmukat!

…De ha a nép nem képes uralkodói feladatait betölteni, akkor mitévők legyünk? Legyünk vulgárrealisták és csináljunk hátra arcot az egész demokráciásdival? Vágódjunk hasra össznépileg Orbánék előtt, mondván: „Gyalogolj át rajtunk, jó gazdánk!”? Egyáltalán: létezik-e olyan módszer, amellyel eljuttatható egy egész nép a passzív alattvalói státuszból és a hozzáillő mentalitásból az aktív demokrataságba? Merthogy ezzel rendszerváltó politikusaink bizony adósak maradtak! Ők, rossz mérnök módjára, úgy számoltak, mintha itt „gránitkeménységű demokrataság” lenne és ezer évig csak azt várta volna a magyarság, hogy végre „a dolgozó nép okos gyülekezetében” maga intézhesse a sorsát, éspedig felelősséggel és kellő kompetenciával. Pedig itt sosem volt más, mint az atomizáltság futóhomokja – gránitról csak a Mórágyi-rögnél beszélhetünk Hunniában!

Le kell számolnunk azzal a közkeletű, magyar liberális és baloldali közegben elterjedt illúzióval, hogy itt minden további nélkül lehet demokráciát csinálni.

…És itt térek vissza Mátyás királyhoz!

Az tény, hogy a magyar lakosság (polgároknak nemigen tudom őket, többségüket, nevezni) a barom megadásával tűri azt, hogy jelenlegi uralkodó osztálya (igen! – szokjuk ismét e fogalmat!) a legelemibb hosszú távú érdekei ellenében cselekedhessen. Például: azt ad neki köztársasági elnökül, akit akar, és attól is veszi el ezt a titulust, akitől a politikai érdekei így kívánják – és ez csak a jéghegyünk csúcsa. Akik pedig mégsem tűrik ezt, azok sem képesek közösségként érezni önmagukat: ugyanolyan atomizáltak, mint a tűrő barmok, csak épp más az ízlésük – de a politika jóval több és más is, mint eszmék és esztétika!

Magyarországot manapság egy „negatív Mátyás király” uralja: sem a műveltsége, sem a széles látóköre, sem a távlatos elképzelései nem felelnek meg egy „ideális uralkodóéinak”. És nem véletlen, hogy épp a műveltséget tettem az első helyre, ugyanis az ország vezetése mindenek előtt kulturális kérdés… Miféle kultúrideálok élnek és munkálnak bennünk - afelé mozgatjuk az országunkat. …Nyilván, itt kultúra alatt nem az értendő, hogy az illető szereti-e, érti-e a klasszikus balettet, hanem az – is –hogy mit gondol az emberek közötti viszonyokról, mit tart helyesnek és általában: mit gondol a világról és hogyan fogja fel azt? A puszta hatalom nem elegendő ahhoz, hogy „nagy királyok” lehessünk…

Nincs demokrata mentalitásunk, van viszont egy önző uralmi elitünk, élén egy egyre zsarnokibb és egyre kényszeresebb „vezérrel” – hogy lesz ebből prosperáló közszabadság és gazdaság? Hogyan jutunk el a polgári felelősségtudatig és hogyan leszünk gondos előretervezők?

Tanárok kellenek. Tanulnunk kell. Tanárok alatt pedig olyan vezetőket értek, akik felfogják a jövő előtt viselt felelősségüket és megvan a kellő hatalmuk is ahhoz, hogy okosan rendezzék el az ország belső viszonyait. Igen: vezetőkről beszélek, politikai vezetőkről. Jól politizálni leginkább jó politikusoktól lehet megtanulni - ha már a történelmünkben nem voltak spontán, polgári módok erre. Olyan politikusok kellenek, akiknek a hatalom nem arra kell, hogy általa jól kifoszthassák az országot, hanem arra, hogy lassan, türelmesen megmutathassák a népnek, hogy miképpen kell országát gazdagítani. Olyan politikusok kell, hogy vezessék ezt az országot, akiknek nem az az ambíciójuk, hogy mindenáron ők vezessenek, hanem az, hogy kiemelkedő tudásukkal és képességeikkel egy még sosem elért minőségű Magyarországot segítsenek megteremteni.

Ilyen embereknek kell egy új, erős, ütőképes politikai erőt létrehozniuk, azért, hogy ilyen politikusok vezessék Magyarországot 2014 után.

…A magyar népről azt írtam fentebb, hogy passzív – ez igaz, de nem hülye! Ha megérzi, hogy felkínálnak neki valami minőségileg mást, akkor talán elegen ismerik fel, hogy érdemes egy x erejéig ezt a mást támogatni. Annyi talán elvárható és kitelik a magyaroktól, hogy „felismerjék Mátyás királyt”, akár álruhában is, hogy ismét köztük jár… Mert ha ez nem történik meg, ha legközelebb is csupán a „nagyurak” egyik csoportját cseréljük le a másikra, akkor az igazság még sokáig aludni fog!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr94349215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Irány az okmányiroda 2012.03.30. 09:19:43

Irány az okmányiroda. Mert ugye annak, akinek módosul a neve, ez a dolga. Fogja a SOTE szenátusi döntésének 33:4 arányú döntését igazoló papírját, összegyűjti eddigi hivatalos dokumentumait, befárad, sorszámot kér, sorban áll, igényel új személyit, l...

Trackback: Fluck Ákos különvéleménye Schmitt Pál doktori disszertációjáról 2012.03.30. 09:15:14

Lehet, hogy csak Fluck Ákos ügyvéd gondolta úgy, hogy szakmai tekintélyének és jó hírnevének a megőrzése fontosabb a számára, mint az, hogy megfeleljen a kormánypárt elvárásának, hogy mossák tisztára és tegyék elfogadhatóvá Schmitt Pál plagizált kisdok...

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:24

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vladimir964 2012.03.30. 08:58:53

"Zsarnoknak azt az uralkodót mondják, aki nem ismer más törvényt, mint tulajdon szeszélyeit...Megkülönböztetendő egymástól a zsarnokság, amelyet egy ember és amelyet több ember gyakorol. Ez utóbbi olyan testület zsarnoksága, amely a többi testületeket megfosztja jogaitól, és az általa megrontott törvények segítségével uralkodik." (Voltaire)
mintha csak a mai Magyarországról írta volna pluszkve 300 éve!
Még hogy nem a feudalizmusban élünk!!!

Egy Közülünk 2012.03.30. 09:23:00

Huhh, de rosszul olvasható, pedig kár érte, mert "főként a vége" nagyon igaz!
Ismerjük már fel végre, hogy magunkat kell először megváltoztatni, és utána már nem fognak ilyen senkiházik a fejünkön ugrálni!
Ha választani kell, hogy mi hagyjuk el az országot vagy ők, akkor egyértelműen ŐK menjenek! Nagy dilemma, de mondjuk ki végre: többet érdemlünk, és hozzanak a Schmitt félék a .... jó messzire! Mi meg fogjunk már végre össze!

Egy Közülünk 2012.03.30. 09:24:14

@Egy Közülünk: Mármint
"húzzanak a Schmitt félék a .... jó messzire"

Elijah_Baley 2012.03.30. 09:24:30

mátyás király ugye az a tót csóka, aki németcsajt vett el,az udvartartását olaszból lízingelte, magyarul nem beszélt, a parasztokat a legképtelenebb adónemekkel az éhenhalás szélére sodorta és a kölykeiket elvitte a kis magánáborúiba aminek eredményképp némileg megcsappant az ország lakossága, viszont beírta magát a történelembe azzal h felismerte a hazánkban remekül működő "dögöljön meg a szomszéd tehene" axiómát, ugye-e?

piefke 2012.03.30. 09:45:09

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Ha már…, akkor:
• A Hunyadi család román (havasalföldi) eredetű.
• A feleségei szlovén (Cillei* Borbála), cseh (Podjebrád Katalin) és spanyol eredetű nápolyi olasz (Aragóniai Beatrix) voltak.
• 5 nyelven beszélt: magyarul, latinul, oláhul (ez az óromán), törökül, németül – de (az akkoriban még nem annyira tisztán elváló) szláv idiómákat is értette.
• Az adózást egységesítette és megszüntette a „kivételezéseket”, mentességeket. Mondhatni: egyfajta „középkori közteher-viselést” vezetett be. (Az ő „adóbevallása” valóban „elfért egy söralátéten”…)
• Éhenhalásról szó sem volt – elég a korabeli külföldi beszámolókat elolvasni.
• „Kis magánháborúk”… Hm. Mátyás háborúi egytelen célt szolgáltak: azt, hogy Magyarország képes legyen önmagát megvédeni a török hódításoktól – és ennek biztosítva legyenek az anyagi alapjai is. Ezért törekedett mind Szilézia megszerzésére, mind pedig a Német-Római császári koronára. (A téma egyébként könyvtárakat tölt meg… Olvass!) Hogy mennyire igaza volt, mi sem bizonyítja jobban, mint Szilézia későbbi sorsa: ez a terület adta Poroszország gazdasági erejét, mondhatni: a mai „német gazdasági csoda” gyökerei nyúlnak legalább részben oda…
A poszt egyébként nem Mátyásról szól, talán észrevehetted volna…:-)

*A Cilleiek a szlovéniai Celje városából származtak, az volt uradalmuk központja. A celjei várban ma is látható Cillei Ulrik koponyája, rajta a Hunyadi László okozta sebhellyel.

Elijah_Baley 2012.03.30. 10:09:36

@piefke: ja, szilézia releváns lehetett az iparosodás elött úgy kéccáz évvel, még jobb lett volna, ha rögtön a szilíciumvölgyet próbálja meghódítani :)

s 2012.03.30. 10:16:31

"Mert ami ma történt, az nem az igazság győzelme volt." Igaz. Ami történt, az a hazugság bukása volt, de ez lehetne az első lépés az igazság győzelméhez.

"A tízezer mérföldes utazás kezdete a vándor első lépése lett." Lao-Che.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.30. 10:21:49

"Most sokan ünnepelnek ebben az országban: „Megbukott Schmitt - itt van az igazság!”"

Én nem osztom a felütésben megfogalmazottakat! Szerintem egy bohóccal kevesebb. Ez picit jó. De a főbűnös, aki odaültette a bohócot, ahová nem való, senki sem pisztergálja. Ork bán neo-kádárista rendszert épít ámuló szemünk láttára és nem látom a paradicsomokat repülni! :(

piefke 2012.03.30. 10:26:01

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Boroszló(Breslau/Wroclaw) neve mond neked valamit?

A középkor "húzóágazata" a posztókészítés volt, ebben jeleskedett ez a város, amely egyébként a (talán neked is ismerős) Hanza-szövetség tagja is volt.

...Ennyit az ipari forradalom előtti világ gazdasági tényezőiről... Mondom: olvass, ne csak kommentezgess!

Elijah_Baley 2012.03.30. 10:34:21

@piefke: amúgy értem én h a cikk miról szól, csak a poszt kapcsán eszembe jutott h Mátyás is olyan unortodox gazdaságpolitikát vitt szabadságharccal keverve, nem bántásiból írtam :)
nekem a történelem sose volt szakmám, a szláv idiómák viszont igen, akkoriban gyönyörűszépen elváltak már a nagyobb szláv nyelvek, biblia ugye volt óbolgárul a kilencedik században, a tizenötödikre lefordították már lengyel és orosz nyelvre is, szal Mátyás max valami alap ócseh nyelven beszélhetett ha már

piefke 2012.03.30. 10:38:48

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Inkább délszlávul, mivel a család birtokai a Délvidéken voltak.

Persze lehet, hogy a későbbiekben, prágai fogsága/házassága alatt (e kettő egyébként különbözik egyáltalán???), ill. boroszlói szeretője karjaiban "északszlávul" is tanulgathatott...:-)))

Elijah_Baley 2012.03.30. 11:13:32

@piefke: a délvidéket el is felejtettem, a csehszlovákok a mai napig remekül elvannak a horvát tengerparton, pedig vagy ezer éve a magyar honfoglalás elszigetelte őket egymástól.

piefke 2012.03.30. 11:22:24

@De gustibusaut bene, aut nihil:

Hmm... Lehet, hogy indítunk egy új blogot, "Mátyás és kora" címmel, különös tekintettel a szlávság középkori viszonyaira!

kzoltana 2012.03.30. 15:23:33

Az álamfő állruhában járlya az országot
(Schmitt Pál füle egészen jól fotózható volt hátulról.)
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1737_az_alamfo_allruhaban_jarlya_az_orszagot
Azok a boldog, szép napok, ég veled!