Kétségkívül az volna a legtermészetesebb, ha mindenkor a legjobb állna az élen, a legokosabb és a legtöbbet tudó, a legerősebb és a legvértezettebb, az a szem, amely legmesszebbre lát előre is és hátra is, ama világító gyújtópont, melyben a világ minden sugara összegyűlik: vagyis, ha az agy parancsolna, amint ezt a legegyszerűbb emberi individuum esetében is láthatjuk! De ez a magától értetődő, „normál” eset legfeljebb, ha egy tucatszor lett valósággá az emberi történelem általunk behatóbban ismert szakaszaiban. Egy tucatszor három évezred alatt!

Egon Friedell: Az újkori kultúra története - 1927

 

Mindeddig az elmúlt 22 demokratikus évünk során a kormányprogramokat felülről, készen kaptuk. Azokat a kormányokat adó pártok belső körei, kamarillaszerűen, különféle, e pártokhoz kapcsolódó érdekkörökkel és csoportokkal való alkuk során alakították ki. Ennek következtében azok nem a társadalom valós, hosszú távú igényeiből indultak ki, hanem a pártokból. Erősen „személyes jellegűek” voltak, továbbá jellemzően sohasem alkottak komplex, egymással szervesen kapcsolódó elemekből álló rendszert.

Pedig valójában Magyarországnak egy koherens közjó-program kellene – ám ilyen a fent leírt pártalku-folyamatok által aligha állhat elő. Emiatt új, az eddigitől eltérő programalkotási módszerre lesz szükség, ha orbán után, 2014-től kezdve valóban sikeres, jól működő országot szeretnénk.

Mi lehet ez a módszer?

Sokan javasolnak egyfajta „bázisdemokrata programalkotást”, amikor a civilek – magyarán: a politikával, a gazdasággal, a társadalommal és mindezek fejlesztésével nem hivatásszerűen foglalkozó, ahhoz kellő tudással nem rendelkező emberek - „tömege” hozna létre egy programot. Azonban írtunk már arról korábban, hogy egy modern ország, egy „posztindusztriális társadalom” szervezése, működtetése igen bonyolult és nagy tudást, tehetséget igénylő tevékenység, amit nem lehet jól csinálni „csupán jószándékból”…

Akkor mit tegyünk?

Az eddigi demokratikusan választott kormányok gyakorlatában ritka, kivételes alkalmak voltak azok, amikor valamely szakterület „elérhető legjobb fejének” javaslatai kormányzati cselekvéssé válhattak: szinte csak a Bokros és a Bajnai-Oszkó érákban - és akkor is csupán a gazdasági szükséghelyzet orvoslása során. De egyszer sem fordult még elő, hogy egy komplex – és meg is valósított – kormányprogramot úgy állítottak volna össze, hogy az egyes területek legjobb koponyáit összehívták volna és egy hosszú, szerves folyamatban egy logikus, összefüggő és a gyakorlatban is nagy valószínűséggel működő tervet állíttattak volna velük össze! És ha kevés volt erre két évtized, akkor ugyan miért bíznánk abban, hogy éppen most jönne majd el a csoda?

Pedig ha valaha, akkor éppen most kellene ez!

Van még valami, ami az objektív és a közjóra alapozott program létrejötte ellen hat – még akkor is, ha a legjobb szándékkal törekedne erre egy potenciális kormányerő kormányfő-jelöltje és annak tanácsadói stábja. Ez pedig nem más, mint az a jellegzetesség, hogy általában néhány nagy finanszírozó áll az egész politikai erő mögött. Innentől pedig megkerülhetetlen az ő befolyásuk, amelyet a tapasztalatok szerint rendre érvényesítenek is, akár a programban (abban is, ami nem kerül bele abba), akár pedig majd a tényleges kormányzás során. Igen hamar létrejön így az a gyakorlat, amelyről a poszt elején írtunk és amely képtelen a közjóra alapozott programot és kormányzást produkálni.

Akkor válik lehetségessé programban és kormányzásban a közjó folyamatos képviselete, ha akik a program és a kormányerő támogatását adják (anyagi téren is), semmi mást nem várnak el támogatásukért cserébe, mint éppen a közjó képviseletét.

…Létezik egy példa arra, amikor egy közösség az általa támogatott vezetőktől csak az adott közösség sikerét várja el: a kisrészvényesek által birtokolt vállalat. Ennek politikai analógiája egy olyan erő lehet, amely legalább a programalkotás során leginkább „kisrészvényesi támogatókra” tud támaszkodni. (Azért írom azt, hogy „legalább a programalkotás során”, mert ha a program egy ilyen folyamatban készül el és arra a bizonyos programra köt társadalmi szerződést az adott erő vezetése, akkor ez a későbbiekben is jelentős korlátozó erőt fog jelenteni – különösen akkor, ha az említett társadalmi szerződés azt is tartalmazza, hogy ha a vezetők eltérnek a programtól, akkor hatalmukat automatikusan elveszítik. E mechanizmusról hamarosan újabb, külön ezzel foglalkozó írást fogunk megjelentetni!)

Miként működik ez a modell a gyakorlatban?

Egy politikai erő deklarálja a köz felé, hogy szándékában áll minden egyes kormányzási szakterülettel, illetve a teljes kormányprogrammal összefüggésben az elérhető legjobb szakemberekre támaszkodni, őket a programalkotásra felkérni. Deklarálja továbbá azt is, hogy az e folyamat révén előállt programhoz fogja magát tartani, ha kormányra kerül – mondhatni: erre alapozza a saját kormányzása legitimitását (, amely így értelemszerűen azonnal elvész, ha letér a program kijelölte útról – és ehhez nem kérte és kapta meg előzetesen, pl. népszavazás formájában a vele „szerződésben álló” állampolgárok hozzájárulását).

A szándékait kinyilvánító erő a választópolgárok anyagi támogatását kéri, hogy így tudja finanszírozni a programalkotásban dolgozó szakembereket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a legjobbak szaktudása, munkája sokba kerül – és illendő is a kimagasló tudást és teljesítmény megfelelően honorálni; ez jó példát is mutat egy teljesítményelvűre tervezett társadalomban. Hogy ennek alapjait ne néhány „bárótól” kelljen megszerezni – és ezzel a leendő kormánynak feléjük elköteleződni – a finanszírozási hátteret szét kell teríteni a társadalomra, és a társadalomnak, a kormány szándékait támogató választópolgároknak tulajdonképpen célszerű is és kötelességük is e támogatást megadni.

Egy-egy támogató polgárra igen-igen csekély összeg (havi néhány száz forint) jut. Ezt ő „észre sem veszi” – ám cserébe (ha kellő számban vannak még ilyenek rajta kívül) rendkívüli értéket kap: a közjót képviselő és a legjobb szakembereket alkalmazó kormányt és ennek következményeképpen sikeres Magyarországot.

De nézzük a számokat!

Néhány tízezer támogató havi néhány száz forintja is százmilliós összeget jelent egy év alatt – ez pedig jelentős részben fedezi a szükséges kiadásokat. És az is nyilvánvaló, hogy ahogy halad a folyamat és az adott politikai erő egyre „szimpatikusabb” lesz egyre több választópolgárnak (akik ma erősen „kereső üzemmódban” vannak), egyre több és több anyagi támogató is előállhat közülük – így mire a választási kampányra kerül majd sor, addigra gyakorlatilag a szokásos pártfinanszírozási hókuszpókuszok nélkül is készen áll a szükséges anyagi bázis. Az egész rendszer kiépítése során „betervezett”, a program gyakorlati végigvitelére a kormányt rászorító kontrollmechanizmusok pedig jó hatásfokkal biztosítják, hogy a támogató polgárok utólag se érezzék „ellopott-kidobott pénznek” a havi párszázas adományaikat. Ez pedig jelentősen növeli a polgárok és a kormány közötti bizalmat – amire a magyar társadalomnak igen nagy szüksége van! Ez ui. kihat pl. az adómorálra is: ha azt látja a polgár, hogy a pénze, amit így vagy úgy a politikára és a közös célokra költ, jól hasznosul, akkor ez elkezdi kialakítani a ma fájdalmasan hiányzó közös célokban való gondolkodást és az azokért hozandó közös áldozatokat is természetesnek vevő közmentalitást.

Csak rajtunk, magyar választópolgárokon múlik, hogy ami itt írva áll, abból lesz-e valóság? És: egy ezen a módon létrehozott anyagi és eszmei támogató közösségnek lehetősége lesz arra, hogy kiválassza, felkérje a maga valóban rátermett, a bizalmat megszolgálni képes vezetőit is. Ekkor pedig immár nem csak a „felülről kapott” ajánlatok-ajánlkozók között leszünk kénytelenek „szabadon választani”, nem úgy, mint a poszt elején emlegetett elmúlt két évtizedben!

…Ha pedig mégsem lesz néhány tízezer - egy-két százezer önként jelentkező „politikai kisrészvényes” és nem leszünk képesek őket megszervezni, akkor ugyan mit akarunk mi itt demokráciásdit és felelős állampolgárosdit játszani? Akkor valóban csak egy orbán jár nekünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr653968138

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt utóda 2012.01.31. 15:17:58

   Schmitt utóda 2012. január 30. A találgatások helyett most a cselekvés ideje van. Az alábbi blogon megjelent írás Solymosi Frigyes szegedi akadémikus köztársasági elnökké választását és egyben a köztársasági elnöki szerep aktuálpoli...

Trackback: Magyarország új miniszterelnöke előreveti árnyékát 2012.01.30. 09:19:19

A Bajnai Gordon blogján megjelent írása alapjában megváltoztatta a politikai erőviszonyokat Magyarországon, még akkor is ha ez még nem teljesen nyilvánvaló mindenki számára. SOROK KÖZÖTT A politikai szempontból eddig a háttérben meghúzódó Bajnai...

Trackback: Viktor mindent megpróbált, csak azok a kurva bankok! 2012.01.30. 09:18:17

A december végén beharangozott közalkalmazotti végtörlesztés nagyjából azt az eredményt hozta, amit korábbi, a témában írt posztunkban prognosztizáltunk. Bár csodát persze lehetett várni, de egyértelmű volt, hogy idő, pénz és koncepció nélkül ebből az ...

Trackback: A matolcsizmus hatása a szexuális életemre 2012.01.30. 09:02:02

Az úgy volt, hogy volt már két gyerekünk, de mindig is hármat szerettünk volna, meg hát ott van a szex is, az sem esik rosszul időnként. Mondok hát asszonynak, mi lenne, ha....

Trackback: A potencia titka az egykulcsos SZJA 2012.01.29. 17:41:17

Egyre több gyerek születik, mert az egységes, 16%-os jövedelemadó megmozgatta a férfiak és a nők fantáziáját - tudtuk meg tegnap Matolcsytól, a nemzet szexológusától. Matolcsy György abból következtetett az adónem potencianövelő hatására, hogy mióta eg...

Trackback: A potencia titka az egykulcsos SZJA 2012.01.29. 17:40:05

Egyre több gyerek születik, mert az egységes, 16%-os jövedelemadó megmozgatta a férfiak és a nők fantáziáját - tudtuk meg tegnap Matolcsytól, a nemzet szexológusától. Matolcsy György abból következtetett az adónem potencianövelő hatására, hogy mióta eg...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.29. 17:39:09

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizottsági ...

Trackback: Felelős vagy kijáró polgárokat szeretnénk? - az önkormányzati modell igazi dilemmája 2012.01.29. 16:19:25

Felelős, döntésképes polgárokat szeretnénk? Akkor meg kell adjuk a polgároknak a valódi helyi döntés lehetőségét a fontos ügyekben - ha minden "odafent" dől el, akkor nem dönteni, hanem alkalmazkodni, kijárni tanulnak meg. Akkor tényleg vissz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alf (törölt) 2012.01.29. 16:20:27

Bajnai programja katasztrófát jelentene az ország számára és bebetonozná kiszolgáltatottságunkat.

Politizátor · http://westwing.blog.hu/ 2012.01.29. 16:27:25

Az ötlet jó és mindjárt társulnék is hozzá. Azonban a jelenlegi rendszer csak éppen a biztosítékokat mellőzi egy ilyen rendszer országos hatáskörű alkalmazására, a gyakorlat meg nem ismeri fel ezt. Ez sajnos azt jelenti, hogy egy ilyen elképzelés véghezviteléhez a jelenlegi rendszerben kell elérni komoly eredményeket, hogy a rendszer megváltoztatható legyen.

westwing.blog.hu/2012/01/28/a_kalozdemokracia

fludd 2012.01.29. 16:30:41

Árnyékkormány árnyékszéken...

Wagem 2012.01.29. 16:39:07

"bokros,bajnai,oszkó éra.."Te hülye vagy.!!Már bocs.

félszemű a király 2012.01.29. 16:54:17

elolvastam az írást, jó és szép! Csak azt nem értem, hogy ez a társulás miben lenne más, mint egy újabb politikai párt? Ugyanis ez is részérdeket képviselne, elvileg a részvényesek érdekeit, amely nem azonos az egész magyar társadalom érdekeivel, főleg nem a közjóval. Szerintem ugyanúgy működne, mint bármelyik másik politikai párt. Az is szép gondolat, hogy a legokosabbak, legbölcsebbek vezessék a társadalmat. Én egy bizonyos Platón nevű úrtól olvastam hasonlókat, de az ő elképzelései még sosem valósultak meg a gyakolrlatban úgy, ahogyan azt papírravetette. Azt hiszem, azt már leírhatjuk, hogy mindannyiunk szerencséjére! :-) Utoljára az USá-ban próbálkoztak a platonizmus ujjáélszetésével dohos egyetemi szobákbban. Ebből lett a neokon. Ez kell nekünk? Én nem hiszem!

félszemű a király 2012.01.29. 17:11:36

Az előző kommentemhez még ennyit tennék hozzá: Elvileg minden demokratikus politikai párt programja - a Jobbikot is ideértve!-azért jön létre, hogy a közjót szolgálja, ami egy elvont, közelebbről meg nem határozott, és meg sem határozható fogalom! Ezt a közjó szolgálatát az egyes pártok különböző módokon, általában az mentén a politikai ideológia mentén teszik, amelyik mentén megszerveződnek. Igenis van különbség a konzervatív, a liberális, és a szocialista politikai filozófia között, és az egyes eszmerendszerek a közjó elvont fogalmára is a saját homokozójuk felől közelítve tekintenek, és megoldást a helyzetre, vagyis kormányprogramot is ez mentén alkotnak, legalább is elméletben. A gyakorlat az persze torzul, mint ahogyan az a posztban is le van írva! Nálunk a baj ott kezdődik, hogy senki sem hiszi el arról a politikai erőről, amelyik a paletta másik térfelén áll, hogy ők is ugyanígy a közjót szolgálják, mint mi! De ezen nem hiszem, hogy bármilyen új politikai erő színrelépése segítene. Az okok azt hiszem, sokkal mélyebben gyökereznek, és ez az elfuserált rendszerváltásnak köszönhető. Mire a helyzet kiforrna, letisztulna, már nem lesz Magyarország! Azt hiszem, a probléma ott gyökerezik, hogy20 év után sem tudtunk szembenézni a múltunkkal, és azt feldolgozni, mint ahogyan azt más volt szocialista országok megtették,é s így még mindíg szellemekkel hadakozunk, a kommunizmus kísértetével!

P.O.E. 2012.01.29. 17:26:11

Igazából én egyáltalán nem látom mi a különbség egy mostani és egy ilyen "új típusú" párt között. A havi pár száz forint, amit sok embertől be kell szedni, az szerintem teljesen ekvivalens azzal ami most van: központi adóbevételekből finanszírozzák a pártokat. Az író körülbelül azt fejtegeti, hogy a magyarországi pártokkal az a baj, hogy túl kevés közpénzt használhatnak fel és ezért fordulnak nagyobb tőkéjű alanyokhoz. Kíváncsi vagyok mit szólna az istenadta nép, ha a pártfinanszírozás növeléséről lenne szavazás a parlamentben. Bár emlékeim szerint a) vagy volt már, b) kellően mérvadó emberek mondták már, hogy erre szükség lenne. Asszem inkább b). Legalábbis így első ránézésre nekem ez jött le.

zisz 2012.01.29. 17:27:47

@Alf:
ezt miből gondolod?

szamoai 2012.01.29. 17:53:35

Részemről hatalmas "like"!

Ez majdnem szó szerint ugyanaz mint amiről egy ideje papolok a szűk ismeretségi körömben.
Az ezen az elven működő államot, pontosabban annak államformáját egy rokonlélekkel "Állam Rt."-nek neveztük el. (Címszavakban: az állampolgárok "tulajdonosai" az államnak, részt vesznek a finanszírozásában, részesülnek a "profit"-ból, tulajdonosi szemlélettel törekszenek arra, hogy a lehető legalkalmasabbakra bízzák a működtetését)

Nincsen felelősség részvétel és áldozatvállalás nélkül. Civilizáltabb helyeken ez az adófizetésen keresztül valósul meg - itt ugye ez valamiért nem működik. Rá kéne ébreszteni a többséget erre a rendkívül egyszerű összefüggésre, ez szerintem megfelelő eszköz lenne rá.

Leonard Zelig 2012.01.29. 17:55:42

Árnyékkormányprogram, egy szó
MHSZ 138. §

Jofiu 2012.01.29. 18:33:14

@Alf: Leborulok bölcsességed és mélyenszántó érvelésed előtt, ó, mester.
Jelents még ki nekünk dolgokat, szomjazzuk a magyarázatra nem szoruló véleményed.

Hertelendi 2012.01.29. 18:41:03

@Alf: Jaja igazad van! Ezzel szemben Orbán a felemelkedést hozta

Van még...?

Hülyegyerek...

fűzfavirág 2012.01.29. 18:54:22

Nekem erről a posztról csak egy szó jutott eszembe, amiből világosan kiderül, hogy öregebb vagyok, mint az átlagos olvasója:
tervgazdaság
.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.29. 18:57:14

Szerintem a bázisdemokrácia nem működő képes nálunk. Nem tudunk nem nepotisták lenni. A haverok, családtagok, rokonok (l. Móricz) nélkül nem megy. Nem a szakértelem a fontos, hanem ,hogy ki-kinek-a-kije. Lehet, hogy mondjuk Ork bán nem ilyen (nagyobb összeggel nem fogadnék rá), de a csaptban a többség viszont igen. Nem tudunk elszakadni a törzsi gondolkodástól!

folyamatábra 2012.01.29. 19:03:54

Nem vagyok meggyőzve, hogy a Friedell utáni korszakban sikerült a 13. ilyen "normál" esetnek előállnia a posztoló által említett urakkal...

numberhunt · http://numberhunt.blog.hu 2012.01.29. 19:29:07

Csak hogy közelebb hozzuk: 100 ezer anyagilag is támogató havi 800 forinttal tudja előteremteni a jelenlegi legnagyobb párt állami finanszírozásával megegyező összeget, de arról nincs fogalmunk, hogy mennyit adnak össze a bárók (sokkal többet :).

Össze lehetne kapcsolni önerős alapú finanszírozással: amennyit adnak a tagok, annyit ad az állam is, persze egy felső limittel, és a kis pártok életképessé tételéhez egy alsó limittel. Olyan kis pártok támogathatók állami pénzzel 4 éven át, amelyek nem jutottak a parlamentbe, de megugrottak egy szintet (pl. 5% bejutás mellett elértek min. 3%-ot).

Természetesen szükséges a politikusok önkorlátozása is, ami viccnek hangzik, de legalább egy új alkotmány elfogadása során elengedhetetlen.

A kormányprogramnak tartalmaznia kell egy (főbb) költségvetési sorokra felállított sorrendet: előre nem látott események során milyen sorrendben és milyen mértékben fog hozzányúlni kiadás-bevétel változtatásakor. Ha ettől eltér, bukik.

pucratlan 2012.01.29. 19:35:10

Tehát a posztoló megalapításra javasolja a Magyar Technokrata Pártot, amely a pártoló tagok adományaiból működne, és egy árnyékkormány üzemeltetésével próbálná megszerezni a köz bizalmát.

Atesz. 2012.01.29. 20:15:51

Támogatom olyan szinten a javaslatot, hogy a szépen írják át megfelelően a törvényeket. (munka, btk, ptk, adó, egészségügy...) véleményeztessék a megfelelő felekkel. Utána a törvénytervezetet be lehet nyújtani, ha nem most akkor majd egyszer. Mivel összefogásból készülnének a törvények, így akérmelyik párt elfogadhatja felőlem...

tudom, szép álom...

komplikato 2012.01.29. 20:28:22

@félszemű a király: OFF:
"Elvileg minden demokratikus politikai párt programja - a Jobbikot is ideértve ..."
Most, hogy kinyilatkozták ők nem demokratikusok, talán még se?

sanyix 2012.01.29. 20:42:39

@Kompli: Azt nyiltatkozták ki, hogy nem "demokraták" tudod nem olyan "demokraták" mint gyurcsányék meg a szadesz... (tudod ezek olyan ex komcsi, dögöljön meg mindenki aki nem velünk ért egyet "demokraták")

kennyking 2012.01.29. 20:58:01

@Kompli: Végig kellett volna olvasni az eredeti nyilatkozatot és nem az indexből szerezni az információt.

bimmer 2012.01.29. 20:58:44

Nem sajnálom Orbánt semmilyen jelző miatt, de milyen iszonyatos pitiánerség és komolytalan már minden posztban tudatosan kisbetűvel írni a nevét.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.01.29. 21:07:55

Amíg Clinton pénzeli Bajnai alapítványát, addig nem hiszem hogy az én néhány száz forintom számítana neki.

És azt se gondolom, egy leginkább külföldi tőkével szponzorált párt, formáció, szervezet (Bajnai) a magyar közjót szeretné, Ferivel a háta mögött.

Gyokszi 2012.01.29. 21:23:42

Jó ezt így olvasni, de szerintem alapvetően rossz helyről közelítjük meg a problémát, mi itt, pármillióan. Nem még egy új vagy még egy erősebb kormány kellene, hanem ennek pont az ellentkezője. Egy kisebb, gyakorlatilag csak az emberek jogait biztosító kormányzat kellene. Joggal arra, hogy szabadon vállalkozhassunk, magunktól összefoghassunk, ha összejön annyi tőke, akár leválthassuk mondjuk a MÁV-ot (ma ez nem menne, gyakorlatilag monopólium) és tehessünk a saját jólétünkért. Hogy kihasználhassuk bármilyen képességünket, ötletünket anélkül, hogy valamilyen felesleges törvény vagy állami vállalat ezt korlátozza. Gyakran előfordul a szövegben a közjó kifejezés. De mi is a közjó? Kb. az lehet, ha van állami kórház. De ha nekem egészségügyi vállalkozásom van, az már nekem nem jó, hiszen ki jönne hozzám pénzért...tehát itt már buktam is. Olyan, hogy közjó nincsen. Viszont ez nem is baj, mert egy szabad országban a saját jólétért lehet küzdeni és mondjuk az egészségünkért összedobni a pénzt egy közös, szigorúan nem állami vállalkozásba. A szegényeken így is lehetne segíteni, de önkéntesen, nem pedig úgy, hogy az állam elvesz tőlünk, ha akarjuk, ha nem. + nem költenénk mondjuk a Malév Business Class fenntartására, amit sosem használunk (én nem :)) és pl. korlátozza a WizzAir-t a fejlődésében, tulajdonosának saját boldogulásában. Ez lenne az igazi kapitalizmus, ami bár szeretik újabban így feltüntetni, nem rossz dolog és eddig mindenhol fejlődést, jólétet hozott!
Remélem nem voltam túl hosszú, ha igen, bocsi érte! :)

komplikato 2012.01.29. 21:28:24

@sanyix: Sajnos ez más pártokra is igaz.

@kennyking: Audió-vizuális "élmény" volt, bár a jóember minden megnyilatkozása hasonlatos a "sajtreszelővel rejszolni" témához.

@Trompf: Éljen a magyar multik által pénzelt igaz magyar kormány. Aktuális lenne nálunk is egy "gorilla" balhé, mint a szlovákoknál ...

angyalföldi partizán 2012.01.29. 21:31:01

én szívesen adnék akár 900ft is havonta,elvégre telik a jól megérdemelt munkásőr apanázsomból és még csak nagy igényeim se lennének.pár bizottsági hely meg ,mondjuk, vezérig.-helyettes egy szabadon választott állami cégnél.persze ezt nem a zsozso miatt kérem,hanem azért,mert bár öreg mokesz vagyok,viszont még mindig értek sok mindenhez.ha ez nem lehetséges valamilyen általam nem ismert titkos ok miatt,akkor legyen a nagyköveti állás Kubában.ahh,azok a fincsi koktélok..

numberhunt · http://numberhunt.blog.hu 2012.01.29. 21:45:50

@Gyokszi: Szolgáló parlamentet és szolgáló kormányt! Ehhez teljes és folyamatos vagyoni átvilágítás, programtól való eltérés esetén visszahívhatóság a feltétele. Ez utóbbi nehéz ügy.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.29. 21:45:50

és ha lesz 100000 ember akkor mi lesz? Mi a faszt fogtok csinálni? Elmentek valahova dzsemborizni tavasszal, persze úgy hogy 99975 nem tud elmenni, a maradék fele lemondja és ott marad mondjuk végül jó esetben 3 ember, köztük a blog írója meg egy másik arc meg egy olyan aki ezzel az egésszel nem is ért egyet mert jobbikos csak titkolja. Haggyatok már az ilyen fasságokkal bazmeg. Kurvaszar ötlet. Geci szar és nem lesz belőle semmi.

piefke 2012.01.29. 21:54:57

@Gyokszi:

Érdekes kérdést vet fel a kommented: alkalmas-e és használható-e a másutt (pl. az USA-ban) működő „szabadversenyes” modell országok, társadalmak esetében is, amelyek történelme, fejlődése, mentalitása, stb. igen különböző a „mintaországokétól”.

A válasz: nem!
Te a polgárok korlátozásoktól mentes vállalkozási, szervezkedési és versenyszabadságában látod a megoldást a magyar társadalom (és benne a gazdaság) problémáira, azonban ennek komoly mentalitásbeli, szocializációs, tudati előfeltételei vannak, továbbá megfelelő ismeretanyag is kell hozzá. Mondhatni: más szocializációs közeg és más tapasztalatszerzési pályák kellenek hozzá, mint amilyenek a magyar társadalomban működnek.

Ha az állam, a kormányzat szerepét itt csupán arra korlátozzuk, amit te javasolsz, akkor abból nem a felelős és felkészült polgárok belátáson alapuló, jól működő „(békés) egymás mellett fejlődése” lenne, hanem az, amit manapság tapasztalhatsz magad körül: a legelszántabb, leggátlástalanabb és persze legönzőbb alakok alkotta „maffia-konglomerátum” hegemón hatalma.

…Most néhány szót a közjóról.

A kórházas példád félrevezető: nem az a közjó, hogy a kórház „állami” legyen, hanem az, hogy legyen jó kórházi ellátás. Így nem áll szemben egymással az állami és a magánkórház – feltéve, hogy a finanszírozás szektorsemleges és annak alapja csakis a gyógyítási teljesítmény… Amit pedig arról írsz, hogy hozzád, mint magánkórház-tulajdonoshoz „ki jönne pénzért”, ha létezne („ingesen”) állami kórház is, tévedés: minden kórházba pénzért gyógyítják a betegeket, ui. a TB-hozzájárulás, vagy az egészségbiztosítóknak fizetett pénz is végső soron a beteg pénze, ugyanúgy, mint ha valaki a magánkórházban, kp-ban perkálja ki aktuálisan a taksát.

A közjó az, ami minden polgár érdeke. Ebben benne van a vállalkozás szabadsága is, a színvonalas oktatás is, de olyan „nem materiális értékek” is, mint pl. az, hogy a jó teljesítmény, vagy éppen a szolidaritás fontosságára neveljük a fiataljainkat – mert ezeknek közvetett, ám elengedhetetlen hatásuk van a társadalom jó működésére.

Amiről te írsz, hogy „olyan, hogy közjó nincsen”, valójában egy sérült, torzult és atomizálódott társadalomban felnőtt, ezért „magányos farkassá” vált és akként (mindenki mással szemben is) „boldogulni” próbáló ember elképzelése az „ideális társadalomról”.

Az „igazi kapitalizmus”, amint te nevezed az általad jónak tartott társadalmat, valójában a XVIII-XIX. századi, meglehetősen kezdetleges formája volt a kapitalizmusnak – és a legfejlettebb kapitalista társadalmak már hosszú ideje túlléptek ezen. Ennek a fajta „ókapitalizmusnak” volt az ideológiája a szociáldarwinizmus – olvass utána, mi volt az, kik találták kis és kik lette a követői, továbbá hová vezetett ez a szellemi út!

A mai – és jövőbeni – korszerű kapitalizmus a tudásalapú, kooperatív kapitalizmus. Ez biztosítja most azt a fejlődést, amit te a „tiszta, szabadversenyes” változatnak tulajdonítasz…

Kalmár 2012.01.29. 21:58:13

Tabajdi azt mondta, hogy emberfelettien nehéz lesz elzavarni a Fideszt.
Egyetértek.
Főleg azért, mert vele kellene zavarni a lakosság többségét is.
Az meg választáson nem megy könnyen....

piefke 2012.01.29. 21:59:14

@Blassius:

Nagyrabecsült kommentedből két dolog derül ki:
1. El sem tudod képzelni, hogy valakiknek különb ambíciói legyenek, mint ez a megszokott önző-primkó-bunkó.
2. Te biztosan nem az az ember vagy, akire rábízhatnánk az ország vezetését.

Gyokszi 2012.01.29. 22:00:30

@numberhunt: Attól függ, mit értesz szolgáló alatt. Én boldog lennék, ha hadsereget, katasztrófavédelmi szolgálatokat, bíróságokat és börtönöket, esetleg utakat adna és ennyi. Ezeket (jogot pl.) nem tudnám én, állampolgárként sehogy sem csinálni, ezért ehhez kell nekem az állam. És kell azért, hogy a kereskedelem, a tulajdon védelme meglegyen. De azon kívül szerintem mindent meg tudnánk csinálni, a mai közszolgáltatásokat is beleértve. Miért ne lehetne pl. egy lakótelepnek (vagy ha nem megy többnek közösen) saját közműcége? Vagy nekem, magánszemélyként bármilyen vállalatom? És miért kellene beszállnom kötelezően mondjuk olyan dolgokba, mint a nemzeti filmalap vagy a fenti nemzeti légitársaság, ha engem nem érdekel és magamra is el tudnám költeni azt a pénzt. Önzőség? Lehet! De attól még az a jó szerintem, ha minél több jogom van nekem és minél kevésbé kötelez az állam. Nem ad, de így nem is kér (illetve inkább vesz el a megkérdezésem nélkül).

torró 2012.01.29. 22:35:34

Én tisztelem ,hogy ilyen szépen összehozta az elméletet, de ez roppant hiányos.Vegyük figyelembe hogy jelenleg borotva élen táncolunk, gazdasági szempontból, adósságunkról és a körülvevő nemzetközi problémákról nem is beszélve.És még tegyük hozzá,hogy tagja vagyunk az EU-nak aminek szabályai vannak.Tehát, mint álom nem rossz, de legyünk racionálisak. Ezt még nagyon sokára lehet, ha, egyáltalán,lehet kivitelezni. Hozzáteszem,hogy a körülvevő világnak is meg kellene változni!

kela-bá 2012.01.29. 22:42:32

Sok jó és okos gondolat, és van,vagy lesz eredménye vajon ? Kik, hogyan "rázzák gatyába" ezt a rendezetlen világot ? Mert ugye nem csak nálunk van gond. Vajon Davosban mostanság mi dől el,vagy nem ? (Alig hallani valamit az eseményekről.)
Addig is reménykedésként : Avatara-a magyarság szerepe 2012-ben.avi Egy kis ellazulásként...
Jó egészséget !

pyf 2012.01.29. 22:56:00

Ez volt az egyik legjobb írás, amit az elmúlt hónapokban olvastam. Minden szavával egyetértek. Már-már lelkesedés jeleit is mutattam, de aztán végigolvastam a kommenteket, és rögtön felébredtem. Ilyen és ehhez hasonló alakokkal ugyan mi a fenét lehetne elérni?! A szöveg teljesen világos és érthető volt, a kommentelők egy része viszont semmit nem értett meg belőle. Semmit! Talán ők fognak majd elgondolkodni egy új struktúrán? Egy fenét! Hiszen akkor sem kapizsgálják, ha elmagyarázzák nekik, nemhogy majd ők állnak elő új (és valóban konstruktív) ötletekkel. A másik részük pedig képtelen elszakadni attól a rögeszmétől, hogy még a rossz időjárásért is Gyurcsány a felelős, és amúgy a nap minden reggel orbán felséges seggéből ragyog fel.
Ezeknek tök mindegy, hogy orbán sokmindenben homlokegyenest az ellenkezőjét teszi annak, amit korábban ugatott, ezek az alakok akkor is állva tapsoltak neki, most is azt teszik. Erre mit lehet mondani?

Semmit. Erre untam rá tavaly, ebből nem kértem többet, és emiatt írom ezt a kommentet is majd 1500km-re Magyarországtól.

Ha látnám azt, hogy otthon valódi együttműködés kezdődne, amelyben rám is szükség van, amelyben kikérik a véleményemet, már mennék is haza.
Kétlem, hogy erre a következő években sor kerül...

Tajbor77 2012.01.29. 23:55:25

Ez ugyanaz, mint annó Horn mondott a "szakértők kormányáról"... és ugyanolyan protekcionista, Tocsikos lenne ez is, hiszen a "szakértőket" meg kell fizetni, ez természetes...
Outsider blabla.

Dr. Cica75 2012.01.30. 01:01:53

@pyf: Én is ugyanezekből az okokból írom ezt 2200 kilométerre Budapesttől. Hiába szeretem a hazámat, sajnos kénytelen voltam eljutni odáig, hogy egy dolgot várok csak el tőle: ne lépjen ki az EU-ból, mert akkor haza kell mennem. Szomorú.

karnak 2012.01.30. 02:46:01

@Trompf: nyilvan itt kizarolag clinton penzeleserol van szo ami tegyuk fel havi x mio huf.. gondolom nem sikerul megerteni h mondjuk magyarorszag eves kozbeszerzese ( allam-vallalatok-onkormanyzatok) kb 1%-a ( es igen ovatos voltam, mivel a visszaosztas korabban 5-15% volt altalaban, mara ez 20 felett van) hany tiz mrd huf csak a legfelso koroknek. Egy evben.
Megint sikerult okosat mondani, gyurcsanyozni egyet... 2012-ben.

karnak 2012.01.30. 02:54:24

Egy dolgot latok en, ma ennek az osszegnek kb tizszereset fizetjuk ki, adok fomajaban. A tobbi valoban mukidesi koltseg.

Mit is szeretne az iro? Meg fizetni? Fizetni de elszamoltathatoan, nem kozvetve? Most nem ugy kene mennie? Megy ugy? Valtozna valami?
Szeretne azt h a politika nem hatalmi erdekek ervenyesiteserol, lobbirol szoljon, toredekeert a mostaninak?
Ja aham. nem tudom mi kene hozza, inkabb egy jozan fej, vagy haborubol felepitkezo anarchia, nem x ezer ember bohockodasa.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.30. 03:36:37

@piefke: Kisbetűvel írod a miniszterelnök nevét és te nevezel engem primitívnek?
Farizeus zsidó vagy? Azok voltak ilyenek, Jézus utálta is őket rendesen.

Fritz David 2012.01.30. 04:00:23

@Gyokszi:

"Gyakran előfordul a szövegben a közjó kifejezés. De mi is a közjó?"

Semmi. A közjó egy szlogen. Arra használják az emberek, hogy ami nekik nagyon fontos, azt elnevezik közjónak, hogy mások számára is vonzó legyen. Ahhoz képest, hogy ez a módszer mennyire elcsépelt, még mindig hisznek benne sokan. Ez igazán érdekes.

"Kb. az lehet, ha van állami kórház."

Az nem. Ugyanis az állami kórház ugyan sokak érdeke lehet, de pénzbe kerül. Azt valakinek adóként ki kell fizetnie. Na most ha én azt mondom, hogy nem szívesen adnék erre pénzt, helyette vállalom a kockázatát annak, hogy nem kapok olcsó eü. ellátást, akkor ez nekem nem közjó. És ami 1 embernek nem jó, az már nem közjó.

"A szegényeken így is lehetne segíteni, de önkéntesen"

Ha a szegények ellátása az önkéntességen alapul, akkor mindig akkor a legkevésbé megoldott ez az ellátás, amikor a legnagyobb szükség van rá. Rossz gazd. helyzetben több a szegény és kevesebb az adakozó.

Merjünk őszinték lenni.

"A szegényeket önkéntesen is el lehetne látni" őszinte nyelven annyit tesz, hogy "Túl magasnak tartom a szegényekre költött összegeket, kevesebbet akarok adózni".

Fritz David 2012.01.30. 04:13:01

@piefke:

"az USA-ban) működő „szabadversenyes” modell"

Egészen konkrétan mi az USA-ban működő szabadversenyes modell?

"nem az a közjó, hogy a kórház „állami” legyen, hanem az, hogy legyen jó kórházi ellátás."

Ha jó az ellátás, az jó dolog. A jó utak is jó dolgok. A minden lakásba bevezett vezetékes ingyensör is jó dolog. Melyikre mennyi pénzt fordítson a köz? Mi van, ha valakinek a kórház fontos, másnak az autópálya?

A politika nem ott kezdődik, amikor dönteni kell jó és rossz között, hanem ott, amikor dönteni kell két jó dolog között. Ezt nem értik azok, akik a poszthoz hasonló naiv eszmefuttatásokat írják, és azt hiszik, hogy a politika lecserélhető a politikamentes "szakértelem"-re.

"A közjó az, ami minden polgár érdeke. Ebben benne van a vállalkozás szabadsága is"

Már miért? Mi van, ha van egy monopol cégem és élvezem a járadékszerű jövedelmemet? Akarok akkor vállalkozási szabadságot? Amúgy meg egy EU-tagállamban elég vicces a vállalkozás szabadságát propagálni. Az EU-ban olyan nincs, az EU egy félig-meddig szocialista szervezet.

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.01.30. 05:44:13

@pyf:
@Dr. Cica75:

A szabadversenyes "modell" szerintem nem működik. Működött, amíg harcban állt az "ellentáborral", és gyorsabb fejlődést kellett produkálnia annál. Viszont egy véges bolygón, amikor a gazdaság "teljesítményét" (energia és erőforrások ostoba pazarlása) pontosabban átfolyási sebességét CSÖKKENTENÜNK KELL, a folyamat vezérlésére alkalmatlan. Ez nem "magyar", hanem globális probléma, amiről tudtommal éppen Davosban kongatják a vészharangot.

Egyébként éppen azon törtem a fejem, hogy lenne értelme ennek az "árnyékkormánynak", csak én ezt a mai pénzügyi-politikai irányító fogalomrendszertől függetlenül képzelném el. Csak a létező dolgokról lenne szabad beszélni: erőforrások, feladatok - képzelt dolgokról, mint "pénz" nem.

Csak játszásiból: mit szóltok az alábbi, "dobozon kívüli" megközelítéshez?

hajnalvilag.blogspot.com/2012/01/mit-lehet-tenni.html

hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-kiut-magan.html

hajnalvilag.hu/projects/dust/dustRovid.pdf

bruhahahahihihi 2012.01.30. 06:14:52

Ebben a rohadék Orbán országban CSAK ORBÁN TEMETÉSE UTÁN LESZ REND ÉS BOLDOGSÁG!
eGY BETEG EMBER ROMBOLJA ITT A LEVEGŐT 21 ÉVE A POLITIKÁBAN. vÉGIGHAKNISZTA USZÍTÁSÁVAL AZ ORSZÁGOT ÉS AZ eu-T...A rOHADÉK:)

Deres · http://textura.blog.hu 2012.01.30. 06:37:43

Az árnyékkormány megalakítása valóban kiváló eszköz azok számára, akik a kormánnyal szemben alternatívát kívánnak felmutatni.

Az, hogy ezt jelenleg egyik párt sem teszi, mutatja, hogy az ellenzék teszetosza.

Kalmár 2012.01.30. 07:21:10

@bruhahahahihihi: "vÉGIGHAKNISZTA"

Ez a legszebb szó ebben az egyébként is gyöngyszemenek számító kommenteben!
:))))
Kora reggel, hogy lehetsz így betöltve primitív gyűlölettel?

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.01.30. 07:26:41

Érdeklődéssel olvastam az okfejtést, mint minden olyat, amely kiutat keres a jelenlegi állapotból. A problémát én abban látom, hogy itt nem csupán arról van szó, hogy a Fidesz-rezsim felelős a kudarcokért, vagyis, ha jobbakat tennénk a helyébe, akkor eljönne a Kánaán. Itt, nézetem szerint, sokkal nagyobb a baj, és ezen még 10 vagy 100 ezer okos ember sem segít, mert a 10 millióhoz képest kevesen vannak. Magyarországon, sajnos, a mentális és tudati állapot, a tömegeket tekintve olyan messze van a demokráciától, hogy az siralmas. Orbán hatalma erre épül, mert a maga szempontjából helyes felismerte, hogy a tömeghitegetéssel itt ellavírozhat.
Öt évet szántam rá az életemből, hogy mindazt a tapasztalatot, tudást, amit életem során szereztem Budapest rendbetételére fordítsam - mert azt hittem, hogy a panaszkodás valódi változtatási igényt takar. Visszatelepültem Magyarországra, és öt év alatt megértettem, hogy erről itt szó sincs.
Közjó igenis van! Csak a win-win tipusú társadalmi megegyezés akkor jöhet létre, ha azok, akik ma privilégiumokkal rendelkeznek, belátják, hogy hosszabb távon, akár 5-6 év alatt is, az ő helyzetük is jobbá válik, ha lemondanak a kivételezettségről, és segítséget nyújtanak egy tiszta, áttekinthető rendszer kialakításához.
De úgy nem megy, hogy minden maradjon, és mégis, jobb legyen NEKEM.
podo-pro.hu/irasok/kornyezet/podo-program/

Adalberto Gellenzeeri 2012.01.30. 07:35:03

@bimmer: Az a legnagyobb baj, hogy egyáltalán le kell írni a nevét. orbán már azzal is meg van tisztelve ha egyáltalán leírják a nevét. Az ő neve már csak egy lapos kövön kellene hogy legyen a felcsuti temetőben.

bruhahahahihihi 2012.01.30. 07:36:14

@Kalmár: a Végighakinzta -ez igazság.
A gyűlölet valóság. Ezt a Nemzeti Szar embert csak gyűlölni lehet. Szeretni csak az szereti akinek ad alamizsnát a seggnyalásért:))))
A határon túliak is pénzért tüntetnek és "állampolgárkodnak"--igaz ezt már csak számításból. Mert egy magyarul röfögő román eladná az anyját is 20 ezer forintért.

Kalmár 2012.01.30. 07:50:31

@bruhahahahihihi: Székelyekről beszélsz?
Magyarul röfögő román??
Ne nagyon lépj ki az akolból, mert hamar szájon ver valaki.

Befostál a többszázezer embertől igaz?
:)
Helyes.

bruhahahahihihi 2012.01.30. 07:57:15

@Kalmár: Te barom Orbán szart zabáló,..ezekkel magyarul röfögő román és szlovák idgenekkel a bértüntetőkkel és bérszavazókkal országon kívűl és belül....együtt is ennyien vagytok. ÖSSZ-VISsZ...:DDDD
Ha már "többszázezer"
( mert hazug BM szerint 400 ezer):DD Bruhahaha ..
Hááát..össz - vissz ennyien vagytok:DDDDD... a vidéki fidesz polgármesterek által indított szervezett buszokkal együtt) Hihihi
Ezektől nem kell beszarni--!!!Szart se érnek:)))))))))))))))))))))))))

lariflari 2012.01.30. 08:08:12

@Amichay: A tipikus reménykedő emberfajta vagy,akimég hisz a mesékben.Itt alapvetően az a baj,hogy lassan de biztosan már az emberek reménye is elszáll arra vonatkozólag,hogy jobb világ legyen ebben az országban!
Mindenki látja és tuja és érzi,hogy ebből a válságból nincs az a politikai hatalom,mely kivezetné az országot!
Mert egyszerűen képtelenség!
Mint ahogy maga az élet is képtelenné vált ebben az országban!

lyia (törölt) 2012.01.30. 08:20:24

Sok igazsága van piefke barátunknak, mégis azt gondolom, mindezen kísérleteket meg kell előzze, vagy vele párhuzamosan kell létrehozni egy civilizációs folyamatot, amely az egész magyar közgondolkodást kimozdítja abból a törzsi-feudális szemléletből, amiben ma van. És itt rögtön komoly akadályba ütközünk, a magyar közgondolkodásban ugyanis rendkívül erős a romanticizmus, a nagy tettek, a nagy szavak, a nagy emberek iránti vonzódás, az álmok álmodása - azok megvalósítása helyett.
Hogy csak a legfontosabbakat említsem: vissza kell helyezni jogaiba (ha nálunk egyáltalán volt ott valaha) az aprómunka tisztességét, a szorgalom, a tehetség és a tisztaság tiszteletét, a kisember mindennapos munkájának megbecsülését, a fontolva haladás művészetét, a másik ember megbecsülésének fontosságát. Másik elengedhetetlen feltétel, hogy minden politikai erőnek át kell állítania programját a "nemzet" szolgálatáról az állampolgári közösség szolgálatára. Előbbi ugyanis mindig kirekesztő jellegű marad, nem lehet megreformálni. A "nemzet" fogalmába minden politikai erő azt ért, akit akar, mert sem tudományosan, sem gyakorlatilag nem definiálható. Ezzel szemben az állampolgárok közössége precízen meghatározható, és nem lehet kirekesztő - hacsak valaki nem kezd el nemzeti alapon állampolgárságot osztogatni, mint azt a kormány teszi, teljes egyetértésben a mögötte álló pártokkal, ide értve a Jobbikot is,amely ezt a nemzeti alapú gondolkodást a hétvégén már valami háborús készülődés alapjává is kívánja tenni. Még egy fontos teendőnk lenne: megtanítani az embereket arra, hogy ne várjanak túl sokat az államtól, hanem legyenek kezdeményezőbbek - ehhez viszont az állam politikáját alakítóknak is egyre több szabadságot kellene adniuk állampolgárainknak, hogy legyen terük kibontakoztatni alkotó erőiket, ne fojtsa meg azt rögtön valami bírságot kiszabó állami hivatal.

Fritz David 2012.01.30. 08:28:20

@lariflari:

Ezeket a "lehetetlenné vált az élet" meg "sose lesz vége a válságnak" típusú dolgokat hogyan lehet megérteni? Hogy magyarázod el egy, a világvégeváró ellenzéki szubkultúrában járatlan embernek, hogy pl. Magyarországon nem lehet élni?

Fritz David 2012.01.30. 08:37:35

@lyia:

"elengedhetetlen feltétel, hogy minden politikai erőnek át kell állítania programját a "nemzet" szolgálatáról az állampolgári közösség szolgálatára. "

Ugye kétféle miniszterelnök volt '90 óta. Voltak a tizenötmilliós és a tízmilliós miniszterelnökök. Az előbbiek nemzetben gondolkodtak, az utóbbiak az állampolgárok közösségében. Az elmúlt 22 évből 12-ben az utóbbi fajta miniszterelnökök kormányoztak, tehát a Civilizációs Folyamat ügye egyelőre jól áll.

Kalmár 2012.01.30. 08:42:21

@bruhahahahihihi: Ha hiszed is, amit itt írkálsz, menj orvoshoz. Gondolom ezekből az idióta vihogásokból, hogy még gyerekorvoshoz jársz. Siess mert visszafordíthatatlan lesz az agysérülésed.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.30. 08:42:48

FELHÍVÁS!
Minden mozgássérültnek KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!!!! Annak is akinek a családjában, vagy a baráti társaságban van sérült ismerőse, hogy a MEOSZ tudjon segíteni! Innen is mennek a tíz ezres létszámokban mérhető Kormány ellenes "rágalmazó" panaszok az EU-ba! Tudják meg, hogy ez a rabló banda milyen "keresztyénykedő" mialatt, minden réteget el lehetetlenít a kíméletlen törvényeivel és az utcára tesz! Onnan pedig egy másik törvénnyel börtönbe juttat. EZ A FIDESZ-KDNP "keresztyénkedő" Kormány!

IDÉZET:

"Szövetségünk a 2012. január 1. napjától hatályba lépett, a rokkantságii nyugdíj ellátást megszüntető törvény közvetlen és közvetett hátrányaira tekintettel, minden lehetséges törvényes jogi eszközt igénybe kíván venni az érintett emberek érdekeinek védelméhez.
Ennek keretei közt a következő jogi lépések megtételét tervezzük:
- Eljárás kezdeményezése az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosánál annak érdekében, hogy az Országgyűlési Biztos indítson eljárást az Alkotmánybíróságnál annak megállapítására, hogy a törvény absztrakt normasértést valósít meg.
- Csoportos közvetlen eljárás kezdeményezése, konkrét természetes személyek részvételével az Alkotmánybíróságnál a törvény alkotmánysértő voltának megállapítása érdekében,
- Csoportos, közvetlen eljárás kezdeményezése, konkrét természetes személyek részvételével az Európai Emberi Jogi Bíróságnál (Strassburg) annak megállapítása érdekében, hogy a törvény sérti a vagyoni biztonsághoz való emberi jogot,
- Csoportos, közvetlen eljárás kezdeményezése a Magyar Helsinki Bizottság támogatásával és közreműködésével az ENSZ Konvenciónak a szociális biztonságra vonatkozó követelménye megsértésére tekintettel, az ENSZ Monitoring Bizottságánál
- A törvény hatálybalépésével kapcsolatosan keletkezett járulékos hátrányok megszüntetése érdekében jogszabály módosítások kezdeményezése a Magyar Kormánynál.

A nemzetközi jogi lépések megtételéhez, a nemzetközi jogban megfelelő jártassággal rendelkező szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság, illetve jártassággal és tapasztalattal rendelkező alkotmányjogász segítségét kívánjuk igénybe venni.
Tekintettel arra, hogy a jogi eljárások egyik része csak természetes személyek közreműködésével indítható meg, így minél magasabb számú érintett ember személyes közreműködés vállalása feltétlen szükséges.
A személyes közreműködést vállaló emberek szíveskedjenek adataikat a hegedus@meosz.hu emailre, vagy levélben a MEOSZ 1032. San Marco u. 76. postacímére dr. Hegedüs Lajosnak címezve mihamarabb, lehetőség szerint legkésőbb 2012. február 15. napjáig elküldeni, mert ezt követően szeretnénk a jogi eljárásokat megkezdeni és ennek érdekében az iratokat benyújtani.

MACISAJT 2012.01.30. 08:58:39

Már akkor rosszat sejtettem, mikor
a libaszakértő bazsajgott rám , kísér(t)etként...

Tévedtem.
Még annál is rosszabb jött:
"Az eddigi demokratikusan választott kormányok gyakorlatában ritka, kivételes alkalmak voltak azok, amikor valamely szakterület „elérhető legjobb fejének” javaslatai kormányzati cselekvéssé válhattak: szinte csak a Bokros és a Bajnai-Oszkó érákban".

Éppen a Malév kapcsán elmélkedhetünk
azon, mi lett abból hogy "valamely szakterület „elérhető legjobb fejének” javaslatai -kormányzati cselekvéssé válhattak"...

Hogy a többiről már szó ne essék.

Idet 2012.01.30. 09:21:58

@TrueY: Rossz hírem van: a világon mindenütt így működik a politika, legfeljebb a mérték változik. A nepotizmus nem törzsi, és főleg nem kizárólagos magyar tulajdonság

Kalmár 2012.01.30. 09:41:18

@A ratyi, trágár Fábry az M1-n, KDNP mit szól hozzá:
Nekem meg a tököm van tele azzal, hogí sportot űznek a rokkantnyugdíjból sok tízezren, korrupt körzeti orvosokkal együtt. Az vicc, hogy rekorderek vagyunk ebben is. Még a kommandós világbajnokságot megnyerő rendőrünk is rokkantnyugdíjasan nyert.

Sét 2012.01.30. 09:45:39

ideje az államcsődnek és ideje eltakarítani végre az elmúlt 20 év szemetét a sleppjükkel együtt.

ha ez nem történik meg...akkor ez tényleg csak egy szánalmas nép aki a múlt nagyjain lovagolva kér helyet magának Európában holott tenni nem tesz érte semmit.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.30. 10:08:53

@Idet: "Rossz hírem van: a világon mindenütt így működik a politika, legfeljebb a mérték változik."

Teljesen igazad van. De a klasszikus Mórickás vicc poénja illik ide: "Persze, hogy mindenki belepisil a medencébe. De nem a trambulinról!"

Ha Nyugaton, ha valaki lebukik, akkor lemond(atják). Nálunk meg még meg is simizik a fejét, hogy milyen ügyes. A KDNP nemlétező frakció 9 embere saját rokonát fizeti, mint titkár. Ez übergáz! És senki egy szót sem szólt!

Idet 2012.01.30. 10:32:08

@TrueY: Bár már nem vagyok újszülött, ez a vicc új nekem! Köszi!
A KDNP-hez nem tudok hozzászólni, mert erről semmit sem tudok.
Christian Wulff német Bundespräsidentet nyüstölik már egy ideje az überkedvezményes kölcsöne miatt, de nem hátrál...

2012.01.30. 10:42:56

@Blassius:" Kisbetűvel írod a miniszterelnök nevét és te nevezel engem primitívnek?"

A kettő nem zárja ki egymást.
A miniszterelnök nevétől függetlenül lehetsz Bunkó! (csak hogy meg ne sértselek!)
Bár én nem tartalak annak, a nép egyszerű gyermeke vagy, aki hisz a mesékben, majd a királyfi a parazsat evő paripáján legyőzi a gonosz ördögöt, elnyeri a királylány kezét, és a fél országot.

2012.01.30. 10:49:24

@Kalmár: igazad van! először Pintér nyugdíját vizsgáld! Aztán jöhetnek a rokkantnyugdíjasok.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.01.30. 12:45:50

@lariflari: Egy csöppet sem ismersz engem!Nem szoktam reménykedni, legfeljebb remélni. De már nem hiszem, hogy Magyarországot demokratikus úton jobb irányba lehet terelni. Diktatúra fogja megoldani, és nem a magyar tömegektől függ majd, hogy a következő diktatúra milyen lesz.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.30. 14:46:55

@Idet: "Bár már nem vagyok újszülött, ez a vicc új nekem! Köszi!"

Kerestem a viccet a neccet, de olyan sokan hivatkoznak rá (71900), hogy nem találtam bemásolható forrást a széna kazlában. :)

Kb. így hangoz az eredeti:
"Móricka szomorúan ér haza. Megkérdezi a mamája: _ Miért vagy szomorú? - Kiküldtek az uszodából. - Miért? - Mert belepisiltem a vízbe. - De mindenki bele szokott pisilni! - De nem a trambulinról!"

"A KDNP-hez nem tudok hozzászólni, mert erről semmit sem tudok."
Sok helyen ezen röhögtek, hogy a KNDP mennyire fontosnak tartja a családot. Élen is járnak a példával. :)

"Christian Wulff német Bundespräsidentet nyüstölik már egy ideje az überkedvezményes kölcsöne miatt, de nem hátrál... "
Igen, nagyon inog. Nálunk ez fel sem tűnne már senkinek. ;)