„…rágd a szivükbe - nem muszáj

hősnek lenni, ha nem lehet.”

József Attila: Szállj költemény… - 1937. március

 

1. Mennyi a magyar szabadság?

 

Miniszterelnökünk a héten Brüsszelben szépen, csendesen (mondhatni: sunyiban) letette a szabadságharc fegyvereit - legalábbis szóban, mert a tettek, a konkrét törvényátírások még nem következtek el. Nem is lepne meg, ha itthon, amit lehet, el is szabotálna abból, amit tőle EU-bácsi és IMF-néni megköveteltek és folyna továbbra is a Nagy Nemzeti Egy Kézbe Kaparintás – vagy legalábbis annak erős kísérlete!

…Erről jut eszembe: tudja-e a Kedves Olvasó, kinek volt ez a szokása? Ki beszélt másképp külföldön és cselekedett megint másképpen otthon? Ki volt az, aki annak idején a szövetségesei és a nyugat felé (mert akkor ez még két külön halmaz volt!) szavakban gazsulált – közben pedig otthon, a saját maga uralta terepen szépen csinált mindent úgy, ahogy akart? Bizony: egy bizonyos Nicolae Ceaușescu!

Ezt tegyék ki az orbán-fan „nemzetiek” a kirakatba: orbán ugyanazt csinálja, amit a „Kárpátok (másik...) Géniusza”!

Ő is „végtörlesztett”: visszafizette országa devizahiteleit (így akarván függetlenedni a külföldi „elnyomástól”) – és ennek is éppoly szubjektív oka volt, mint manapság orbánnál. És ezzel ő is szétzilálta országa gazdaságát, szembemenve minden gazdasági és társadalmi ésszerűséggel. Ja, és ő volt az is, aki arab tőkével tervezett bankot alapítani, hogy megkerülhesse az általa is „kizsákmányolónak” tartott „nyugati” pénzügyi szervezeteket és bankokat. (Természetesen jó kapcsolatokat ápolt Kínával is…)

…De térjünk vissza a saját dolgainkhoz és azon belül témánkhoz, a magyar szabadsághoz! Először is: a szabadság fogalma erősen keveredik itthon a fejekben a függetlenséggel. Egymás szinonimáiként használatosak e kifejezések: sokaknak az a „szabadság”, ha „nekünk senki se dirigál!” – ezt láttuk tombolni a múlt heti „békementben” is. …De lehet-e „totál független” egy kicsi, erőforrás-hiányos és dezorientált ország Európa közepén manapság? Még a kérdés is képtelenség!

Amikor a pénzpiacok „beáraznak” egy országot, akkor annak várható teljesítőképességét állapítják meg. Mi jellemzi az adott ország gazdaságát, segíti-e, vagy éppenséggel rontja a hatékonyságot a politika? Erősek-e a vállalkozások – és ha nem, akkor vajon mitől nem azok? És vajon megteszi-e a kötelességét a politika, a hatalom birtoklói a gazdaság erősödése érdekében?

Egy ország gazdaságában (és társadalmában is) a politikán kívüli jelenségek, sajátosságok és folyamatok önmaguktól csak lassan és kevéssé szoktak megváltozni – ami gyors változásokra képes, az a politika. Magyarán: amikor a piac „aktuálisan beáraz”, akkor az adott országban folyó politikát minősíti. Ez történt az utóbbi évben Magyarországgal és a magyar forint árfolyamával is: az egyre romló várakozások nyilvánvalóan nem a magyar gazdaság és társadalom spontán, lassú folyamatainak, hanem az orbánista-matolcsysta politikának szólt! És amikor kedden orbán azt mondta, hogy véget vet annak, amit az elmúlt másfél évben csinált és csináltatott itthon másokkal, akkor a piacok is azonnal reagáltak: ez áll a forintárfolyam-javulás mögött.

…De ebből az is nyilvánvaló, hogy a magyar politikának egyszerűen nincsenek és nem is lehetnek eszközei arra, hogy szöveggel, propagandával, vádaskodással, kommunikációval, stb. befolyásolhassák a piacok ellenében a megítélésünket. És az is következik ebből, hogy ha a piacok már megint azt fogják tapasztalni orbánékkal kapcsolatban, hogy megint csak a szájuk járt, de közben nem valósulnak meg itthon a Brüsszelben megígért változások, akkor ismét elszabadul a „független magyar fizetőeszköz” árfolyama is.

A magyar (cselekvési) szabadság addig terjed, ameddig a magyar teljesítőképesség és hatékonyság. Bárki, aki „kijelentésekre”, „demonstratív akciókra” akar alapozni, csak önmagát és a népet áltatja…

 

 

 

 

 

2. A névtelen bizottság

Mit mond el a magyar társadalomról az, hogy a Schmitt plágiumügyét vizsgáló bizottságba csak úgy sikerült tagokat toborozni, hogy személyüket nem hozzák nyilvánosságra?

Hát ekkora beszarás van ebben a népben? Tényleg ennyire úgy érzik, hogy „félni kell”?

…Most tekintsünk el attól, hogy vajon „magától”, „tök véletlenül” szemelte-e ki „áldozatát” az ismeretlen kutató-leleplező, aki aztán eladta a HVG-nek a sztorit? Ugyan ki hisz abban igazán, hogy valaki egy szép napon arra ébred, hogy épp egy olyan „senki” 20 évvel ezelőtt írott munkájának eredetiségét kezdi kutatni külföldön, 9 hónapig? Igen: egy „senki” – mert Schmitt köztársasági elnökként sem számít valakinek. Nincs hatalma, ha megbukik, semmi sem történik, „nem préda” igazából az illető senkinek sem. Ha valaki ellene kutakodik ebben a mai magyar rendszerben, akkor azzal egy célt teljesít. Valakik nyilvánvalóan hosszú ideje tudták, hogy Schmitt „ollózott” annak idején és ezt (jó magyar szokás szerint) nem is igen tartották magukban… Pletykáltak erről – és ez eljutott a valóban befolyásos és hatalmas körök és személyek füleibe is. Ott, szokás szerint, készült erről egy dosszié – amit elő lehetett venni, ha valakinek a Körből úgy alakultak az érdekei… És máris indulhatott a titokzatos Kutató… A sajtó pedig publikálta az eredményeit… Sch pedig bukhat…

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi lesz Schmittel és az sem igazán lényeges, hogy kinek kell a helye… Sokkal lényegesebb az a szervilista attitűd, amivel a Tudományos Közélet reagált a felkérésre.

Ha csupán a logikát használták volna ezek az urak (vagy hölgyek?), akiket be akartak venni a bizottságba, akkor ők is rájöhettek volna arra, amit fentebb írtam: hogy Sch levadászása már „eldöntött dolog” és ezért nem is veszélyes ebben a vadászatban részt venniük. (…Sőt!) Azt meg ugye már ne is várjuk el magyaroktól (ennek a közmondásosan büszke népnek a fiaitól), hogy akkor is készek legyenek az igazság felderítésében közreműködni és az eredményt nyilvánosan közzétenni, ha az esetleg egy igazi hatalmasság ellen szól.

…De nem, csak „sunyiban” vállalják a dolgot (, mint orbán az elkerülhetetlen változásokat Brüsszelben, ld. feljebb, az 1. „félposzt” elején). Azt mondják: nem szeretnék, ha politikai befolyás érvényesülhetne a bizottság tevékenysége során. Most ismét jöhetnénk azzal, hogy maga az ügy is politikai érdekekből „lett kezdeményezve” (lásd fentebb), ám igazából az a fontos itt, hogy az a bizonyos „politikai befolyás” csak akkor érvényesülhet a munka során, ha maguk a tagok engedik azt érvényesülni!

Bizony, igaza volt a plágiumügyben 17 oldal eredeti forrásaként szereplő Klaus Heinemann német tudósnak: "Nem vet jó fényt magyar kollégáimra, ha politikai opportunizmus miatt tartózkodnak attól, hogy megbüntessék az alapvető és lényegi tudományos etikai normák ellen vétőket." (INDEX: Heinemannt felkavarta Schmitt plágiumügye  - http://index.hu/belfold/2012/01/23/heinemann_nem_dolgozott_egyutt_schmittel/) Tegyük hozzá: a magyar társadalomra sem, ha egyszer ez a tipikus reakció egy ilyen helyzetben!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr123869174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.