2012.01.04. 23:22 Szerző: piefke

Ünneprontás

„Ki lehet fosztani majd Angliát,

Melyre sokáig újabb éj borul…”

„…a sors szekerét butaság húzza.

S a véletlen. Semmi sem sikerült.

Alku, gyilkosság, árulások árán

Nem ráció – egy Pembroke* az eredmény.

Szülőföldem, vesztes vagy.”

Friedrich Dürrenmatt: János király – 1963 (Görgyey Gábor fordítása)

 

Kettős ünnep volt hétfőn Magyarországon. A kormány az új alaptörvényét ünnepelte, az ellenzék pedig az épp „alkotmányosan kimúlt” Magyar Köztársaságot. Nem tudom, melyik volt a két ünneplés közül az álságosabb!

Vajon mit ünnepeltek – vagy épp sirattak – a tüntető szocik és exszocik? A Nagy Lehetőséget, amikor vígan játszották a „pártfinanszírozósdit”: szégyenletes korrupcióba süllyesztve gyakorlatilag mindent, aminek köze volt a közpénzekhez? Azt a „pragmatikus politizálást”, amelynek „gyakorlatiassága” abban állt, hogy gyakorlatilag kéz nem maradt enyvtelenül? Ó, ne mondják nekem, hogy valóban a demokráciáért és csak azért mentek tegnap utcára – és azt se mondják, hogy csupán azért akarnak ismét hatalomra kerülni, hogy elhozzák a legtisztább és legtisztességesebb demokráciát. Vajon hogy hihetnénk ezt el? Vajon mi lenne velük, a „prominenseikkel”, ha eljönne egy valóban korrekt, teljesítményalapon pozícionáló, ellenőrzött demokrácia? Teljesítményük alapján vajon hányadikak lehetnének a „hágási rangsorban” ezek az alakok?

Az igazság az, hogy ha hipp-hopp, visszacsücsülnének a hatalomba, ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták, és amiért a jónép már annyira utálta őket: se felkészült kormányzás nem lenne, se tisztakezűség… És még ők oktatnak ki bárkit is, tisztességből, erkölcsből, etikából, nyugatosságból és demokráciából. Na, ne!

Hé, Bajnaiékat ki ne hagyd! Őket ne sorold a régi szoci-gárda közé! Ők vérprofik, majd ők..!” – mondhatják most egyesek – ám lássuk be: egyfelől Bajnaiék (Haza és Haladás) profizmusa gazdasági és menedzsmentprofizmus, amiből az következik, hogy nem terjed ki a társadalom más, a gazdaság működését alapvetően meghatározó területeire. Így önmagában egy profi gazdasági kormányzás korántsem lehetne elég ahhoz, hogy Magyarországot stabilan sikeressé tegye. Másfelől pedig: Bajnaiék mögött nincs semmiféle politikai szerveződés és mindeddig ennek a szándékát sem deklarálták. Márpedig ahhoz, hogy 2014 tavaszán a Fideszt le lehessen győzni, már most el kellene kezdeni működtetni egy efféle komoly szerveződést – ahogy azt legutóbbi posztunkban is leírtuk és megokoltuk (Naptár 2012-re - http://progressziv.blog.hu/2011/12/31/naptar_2012_re).

…Hát az „újak”? Azok, akik még sosem voltak hatalmon? Az LMP, a Szolidaritás, a Milla? Vajon az ő „rendszerük” mennyivel lenne jobb, mint a Fideszé most, vagy a szociké-szadeszeseké korábban? Jó, már hallom is: ők aztán igazi demokraták lennének, nem korlátoznának szabadságjogokat és nem vennének el szerzett jogokat sem! Nem törvénykeznének visszamenőlegesen. Nem betonoznák be magukat a hatalomba. (…Bocs’ de ezt honnan is kellene tudnunk-elhinnünk róluk próba és biztosítékok nélkül???) Igen ám, csakhogy ahogy az elképzeléseiket nézem és a szónoklataikat hallgatom, gazdasági és társadalmi téren nem lépnek túl az egyszerű populizmuson, az „aggyonazállam!”-on. „Legyen ez-legyen az!” – de hogy mitől lesz itt hatékonyabb gazdaság és zavartalanabbul működő állam, arról bizony eddig egy hang se hagyta el a torkukat. Jószerével nem is gondolkodnak ezen – mert ha gondolkodnának, ha nem csupán kisemberi vágyaik ösztökélnék őket, akkor legalább a kérdésfelvetés szintjén már régesrég szóba kellett volna hozniuk a követelések fedezetoldalát is! De nem: semmi! Komolyan: ezek az alakok azt képzelik, hogy a demokrácia nem igényel kőkemény anyagi alapokat? …Ha pedig akadnak közöttük olyanok is, akik tisztában vannak ezzel, akkor vajon miért nem szólnak ezekről? Netán attól tartanak, hogy ha a tömegnek szóbahoznának olyasmiket, hogy munkakultúránk és szervezni tudásunk baromira fejlesztésre szorulna, vagy, hogy a valódi polgári mentalitás megszerzése izzasztó és hosszadalmas tevékenység, amit kinek-kinek el kell végeznie, akkor egyből nem lennének már olyan népszerűek híveik körében?

Megfelelő anyagi alapok nélkül semmit sem ér a demokrácia és a szabadságjogok tiszteletben tartása, mert ha a társadalom nem képes magát finanszírozni, akkor előbb-utóbb úgyis eljön a szélsőségesek ideje: teret nyer a populizmus – aztán pedig jön a populisták valójában eredménytelen kormányzása (mint most is)… És ha a populisták kormányon akarnak maradni, arra nincs más módjuk, mint korlátozni a szabadságjogokat. (Persze hosszú távon ez is reménytelen…) Szóval: ha nincsenek megfelelő anyagi alapok, akkor a szabad és demokratikus társadalom és a szabadság és a demokrácia iránt elkötelezett, ám gyakorlati téren tudatlan és sikertelen politikai erők uralma csupán átmeneti lehet – afféle „tranziens jelenség”.

Ezért kár, hogy az újak és még „szüzek” nem képesek megtalálni a valóban működőképes magyar gazdasághoz vezető módszereket és megállnak bizonyos etatista és/vagy”ökogazdasági” szlogenek szintjén…

…Egyszóval: korrupt tolvajok, vagy a valóságban járatlanok ajánlkoznak mostanság a Fidesz alternatíváiként… Kössssz!

…Akik pedig az igazsággal házalnak - hogy t. i. milyennek is vagyunk mi, magyarok valójában – arra nem és nem akarunk hallgatni. Belőlük nem lehet itt vezető, mert valódi munkát követelnének, nem pedig csak azt, hogy „Higgyetek bennünk és akkor minden fasza lesz, de most már igazán és tényleg!” Igen: a magyar választó azt akarja, hogy hitegessék és megóvják attól, hogy szembe kelljen néznie önmagával. Nem akar más rendszert, mint amit egyedüliként ismer – és amelyről ugyan érzi, hogy szar neki benne, de annyira be van görcsölve, hogy görcsösen markolja a szart…

…De kell néhány szót szánnunk a bevezetőben említett kormányünneplésre is. Pontosabban arra, hogy vajon most, a 320 Ft-os euró-árfolyam eljövetelekor tényleg van-e bármi ok ennek a kormánynak bármely produktumát ünnepelni?

A kormány, ugye, azt állítja, hogy mindarra, aminek összefoglalása és fundamentuma az új alaptörvény, azért van szükség, hogy legyenek eszközei Magyarország felemelésére, hogy elérhetővé váljon itt a jólét és a stabilitás. O. K., talán még sokan bele is mennének egy eredményes és teljesítőképes hegemonisztikus hatalomba – na de ez a mostani nem ilyen! Egyértelmű: mióta orbánék vannak hatalmon, azóta minden csak rosszabb lett – „nem kicsit, nagyon!

Még az „elmúltnyócévben” rengeteget hallottunk mértékadó neokonzervatív-nemzeti véleményvezérektől, hogy orbánék mennyivel jobban fognak majd kormányozni, mint a szocik. Vajon mit gondolnak ma ezek a finom ízlésű és finnyás újkonzervatív úrifiúk, akik annyira támogatták annak idején a Fideszt? „Benéztük”? Netán „Elkúrtuk!”? Vagy készül már valami szofisztikáltabb okfejtés? Netán Arra készülnek, hogy orbán viktor immár nyilvánvaló bukását követően majd belőlük kerül ki az új, tűzközeli és mindent uraló vezetőgarnitúra? (Erről a lehetőségről írtunk már egyébként korábban: Fidesz-hard után Fidesz-light? - http://progressziv.blog.hu/2011/10/15/fidesz_hard_utan_fidesz_light)

…Amint a fentiekből látható, a magyar népnek jelenleg semmi oka bármit és bárkiket is ünnepelni. Jelen pillanatban semmiféle olyan kormányzati alternatíva nem látható, amely valóban képes lenne orbánék után egy sokkal jobb országot csinálni.

Magyarországot minden évben kifosztják, de nem bírnak vele, mert minden évben újra kezdődik a gazdagsága. A szép, vidám, nevető május előjön és mindent visszahoz megint…” – írja Mikszáth Kálmán. Most mi sem tehetünk mást, mint hogy a májusban bízzunk!

 

*Pembroke: az idézett Dürrenmatt-darabban kb. Lázár Jánosnak megfelelő figura.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr853520527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szolgálati Füldugó 2012.01.05. 02:39:33

Megáll az ész. Az új ellenzék még éppen csak hogy megszületett, és úgy ostorozod, mintha évtizede jelen volnának. Te olyan okos vagy, hogy tudod, hogy programra volna szükség, ők meg olyan hülyék szerinted, hogy nincs programjuk. Vazze, hát most kezdték! Nem tűnt fel, hogy most szervezik a programokat kidolgozó szervezeteiket? Menj már... Egy éve ilyenkor még semmi, de semmi nem volt. Az első milla-tüntetést január 15-én tartották. Azóta pedig mi minden történt! Jó magyar módra fitymálod. Progresszív... lófasz, esti fényben.

anonymand 2012.01.05. 04:52:29

@Szolgálati Füldugó:

Tisztelt Szolgálati Füldugó!

Megáll az ész! Meg, mert nem érthető, hogy miért nem ismerték még fel oly sokan, hogy össze kell fogni. Megáll, mert még oly sokan gubbasztanak hollóként, pedig a róka a sajt túlnyomó részét már kiénekelte csűrükből. Megáll, mert nagyon sokan még mindig nem értik, hogy a faágat fűrészelik alattuk, gőzerővel.
Az új ellenzék még nem született meg. A vajúdás idejét éljük, és a gyerek lehet hogy farfekvéses, mert pont a fej((e)k) még nem látható(k).
A türelmetlenség érthető, főleg attól, aki már korábban is látta, érezte, tudta, mivé fajulnak a dolgok.
Tegnap este Gerő a Tét-ben, kissé több türelemmel, de épp erről beszélt.

Tisztelettel:
anonymand

gmower (törölt) 2012.01.06. 09:34:22

Vannak azért abban az új alkotmányban jó dolgok is, csak arról nem sikk beszélni. Például hogy az önvédelem és a magántulajdon védelme végre alapjog lett, ennek már épp itt volt az ideje...

Koseberga 2012.01.06. 10:03:08

Gratulálok a szerzőnek, szép összefoglalása a jelenlegi helyzetnek.

Sajnos a magyar választó kiskorú, és ebből következően nem képes elviselni a valóság terhét. A politikus tudja, hogy a választó fejletlen realitásérzékével nem képes mérlegelni az ígéretek megvalósíthatóságát, ezért egy szép világról mesél nekik.
Persze könnyebb abban hinni, hogy ha jó helyre húzom be az ikszet, akkor jobban fogok élni, mint szembenézni azzal, hogy felelős vagyok az életem alakulásáért, és olyan életem lesz amilyenné én alakítom.

piefke 2012.01.06. 10:04:04

@gmower:

Éppen jókor emlegeted az új alaptörvénybe iktatott önvédelmi jogot: tegnap este beszélt erről Bárándy Péter a Klubrádióban Kolláth Györggyel. Ha kíváncsi vagy az okfejtésre, akkor itt meghallgathatod:

www.klubradio.hu/index.php?id=208

Az inkriminált rész a 2012. 01. 05-i adás 1. részében, 28perc 28 másodpercnél kezdődik - de a teljes beszélgetést érdemes meghallgatnod!

gmower (törölt) 2012.01.06. 10:06:18

@piefke: Nincs az az Isten, hogy én klubrádiót hallgassak, néha már tekertem rá az autóban, azóta is siratom az akkor elhullott agysejtjeimet. Kérlek foglald össze, hogy mi a baj azzal, ha engem nem zárnak börtönbe, miután leszúrtam a lakásomba betörő bűnözőt?

piefke 2012.01.06. 10:14:54

@gmower:

Hm... ha "nincs az az isten", hogy meghallgass a tiédtől és imádott orbánodétól eltérő, ám kőkemény szakmai logikára alapozott véleményeket, akkor el is hiszem, hogy szerinted minden létezhető világok legjobbika ez a mostani magyar...

...Csak akkor ne ossz észt, ha a valóság felét sem ismered!

Fasza gyerek lehetsz - tőletek ilyen szar hely Magyarország!

gmower (törölt) 2012.01.06. 10:50:31

@piefke: "Hm... ha "nincs az az isten", hogy meghallgass a tiédtől és imádott orbánodétól eltérő, ám kőkemény szakmai logikára alapozott véleményeket,"

Hmm. Szóval:
ad 1. nem imádom Orbánt.
ad 2. Az én véleményem nem egyezik az övével, de lehet átfedés a kettő közt.
ad 3. Klubrádiónak van logikája, de az közel sem "kőkemény szakmai", sokkal inkább pártalapú.

Én szívesen meghallgatom a Te véleményedet, akkor is, ha az különbözik az enyémtől, és azzal szívesen is vitázom. De ha neked nincs saját, önálló véleményed, csak a klubrádiót tudod ismételni, arra ne haragudj, de nem vagyok kiváncsi...

legeslegujabbkor 2012.01.06. 15:36:37

Sok-sok évvel ezelőtt (a 80-as években), a szükséges rendszerváltással előtérbe került az az igény, hogy különböző világnézetű emberek eszmét cseréljenek, vitatkozzanak azon, hogyan tovább. Most pedig (miután Orbán "eredményes" parlamentben eltöltött évei alatt mindenki meggyűlölte azt, aki nem úgy gondolkodik, ahogy ő), végre újra vitatkozni kezdhetünk anélkül, hogy megsértődnénk azon, hogy a másiknak más a véleménye.

Greg C. 2012.01.08. 09:17:30

Kit érdekel az ellenzék? Azon kívül, hogy tüntettek nem sok vizet zavarnak az önkényes kétharmad tükörsima medencéjében, ahol lubickolnak a hatalomban. Engem az érdekelne egyébként, hogy a "hőn szeretett" kormányunknak hogy nem sült le az arcáról a bőr az operában a meghívott vendégei előtt. Én igenis kellemetlenül éreztem volna magam, hogy több tízezren utálnak. A másik pedig az aláírógép. Ige, a köztársasági elnök úr. Az egész beszéde amit ki tudott adni drága önmagából egy egész szép nagy közhely volt. Ugyan már!