2011.02.27. 17:01 Szerző: Đđ

„Lopnak!”

Azok a mocsok, rohadék politikusok! Mind csak lop!” Hányszor halljuk ezt a vulgárrealista kijelentést – és valóban: a „trend” ez. Bármikor, bármilyen új garnitúra költözött be a Hatalomba az elmúlt húsz évben és bármennyire is ígérgette, hogy „Ők aztán nem…!”, bizony, ugyanúgy – vagy még jobban és szervezettebben – kezdték e a közvagyont magánvagyonokká transzformálni…

Egyszer, még a XIX. században megkérdeztek egy Párizsban járó híres orosz történészt, hogy mit mondana, ha egyetlen szóval kellene Oroszországot jellemeznie, mire ő így felet: „Lopnak!” Ha ma minket kérdeznének, mi is leírhatnánk ezzel az egy szóval a magyar politikát – és nem is lennénk igazán távol annak valóságos mozgatórugóitól.

Miért van ez és miért hagyjuk ezt?

A lopást két dolog akadályozhatja meg: ha meggátol minket ebben a felelősségtudat és/vagy ha komolyan kell tartanunk a következményektől. Nálunk most mindkettő hiányzik – ráadásul a második akadály is csak akkor működhet igazán, ha létezik az első: a társadalmat és azon belül a politikát is átható általános közösségi felelősségtudat.

Mi kell ahhoz, hogy létezzen egyáltalán ez bennünk és közöttünk? És miért nincs ez meg nálunk?

A kifejezés – „közösségi felelősségtudat” - maga ad erre választ: ha nincs közösségérzés az egész társadalommal, akkor a közösség iránti-előtti felelősségtudat és a közvagyon iránti tisztelet sem létezhet enélkül. Egy atomizált és egyénileg taktikázó nép nem érez egymás iránt felelősséget, „semmi közünk egymáshoz”. A politikus, mint „A Nép Gyermeke”, sem érzi tehát úgy, hogy „bármivel tartozna” a népnek, a szavazatáért cserében. A hatalomban egyéni lehetőséget lát a felemelkedésre – és legfeljebb azért igyekszik jó képet mutatni magáról, hogy minél tovább hatalmon lehessen.

…Ennyit a politikusról – de mi van a néppel? Az miért nem változtat ezen? Miért hajlandó bitang, tolvaj, nyilvánvalóan korrupt alakokat beszavazni a hatalomba, miért „nézi el” tulajdonképpen az egész lopkodósdit? Nem lennének eszközei arra, hogy kipenderítse az efféle alakokat a hatalomból? Dehogynem! Egyszerűen nem kellene rájuk szavaznia…

Valami más van itt, valami, ami nem engedi normalizálódni a viszonyokat.

Fentebb írtam már: egyénileg taktikázunk. Ezt teszi a pógár is, ha épp az érdekei úgy kívánják és a lehetőségei megengedik: lefizeti az önkormányzati tisztviselőt, vagy ha nagyobban játszik, a céljaihoz kellő politikust is. És miközben pénzt csúsztat a megfelelő zsebbe, fennen lármázik, hogy korrupt és tolvaj a politika… Vagy ha épp igazán egyszerű pógárral van dolgunk, akinek nincsenek korrupciós szituációi, akkor az meg nem hajlandó azzal szembenézni, hogy mibe is kerül a jó politika? Ő, a Kisember, szegény (persze relatíve), ezért eleve utál mindenkit, akinek több a fizuja – így azt szeretné, ha senkinek sem lenne több, végezzen akármilyen munkát és bármilyen magas színvonalon! Aki sokat keres, az gyanús! Aki sokat keres, az megaláz és átver engem!

…És hát igen: ma valóban létezik korreláció a sokat keresés és a disznóságok között – de vegyük észre: nem szükségszerű, hogy ez így legyen és hogy így is maradjon! Ha – kezdetnek a politikában – összekötnénk a kiváló teljesítményt a kimagasló honoráriummal, akkor máris egy „új világban” találhatná magát a magyar társadalom és elkezdhetne új, jobb, eredményesebb és célszerűbb szabályokat tanulni.

De vajon hajlandók lennénk-e megfizetni a jó politika és a jó politikusok árát? Nem mi vagyunk-e azok, akik álszent, hazug és öncsaló módon azt várjuk el a politikusoktól és a politikától, hogy „kvázi ingyen” tegye a dolgát? Tudom, ez lehet reakció is arra, hogy bár a politikusok az átlagosnál (sokkal?) jobban keresnek, mégis lopnak és mégis korruptak – de legyen eszünk belátni, hogy ennek oka részben a közösségtudat és közösségi felelősség vészes hiánya (belőlünk is, nem csak a politikusokból) és az, hogy a magyar társadalom nem és nem akar szembesülni azzal, hogy mint minden jó szolgáltatás, a felelős és hozzáértő politika is egyrészt a legkiválóbbakat igényli, másrészt a legkiválóbbakat bizony illik meg is fizetni! Akik pedig politikusokként belemennek ebbe az álszent játékba, azok a legönzőbb köcsögök: semmi közük az igazi felkészültséghez (kevés kivétellel), nem tudnak és nem is akarnak jól teljesíteni – jól élni viszont igen és minden további nélkül élnek-visszaélnek a hatalmukból adódó lehetőségekkel, hogy ezt elérjék.

Amikor a rendszerváltás után a magyar politikusok egy része elkezdett korrupt lenni és lopni, akkor bizony nem tett mást, mint folytatta a régi magyar szokást: „Élj a lehetőségeddel, mert ha nem élsz vele, akkor örökké alul fogsz maradsz - és inkább legyél rohadék felül, mint hogy alul rohadj meg!” Ezt játszottuk-játsszuk már oly régen és oly sokan itt. A Kisemberek már Kádár alatt is hazavitték a munkahelyről a szerszámot… A Nagyemberek meg mindent, amit csak megkívántak. Ebben nőtt fel ez a társadalom – és amiben felnövünk, az bizony működik is bennünk.

Én nem hiszem, hogy Janika a szociktól már tízévesen elhatározta és tudatosan törekedett arra, hogy majd ha nagy lesz, gazemberkedni fog és azt sem hiszem, hogy Janika a Fideszből szintén már gyerekkorában elhatározta ugyanezt. Nem: az élet alakítgatta őket és amikor eljöttek a lehetőségek, az élet által alakítgatott Janikákban beindult a szoftver… És az élet nem alakította ki a közösségi gátakat: „Legfeljebb a haverok tartoznak hozzám, de a többi tahó szakadjon le rólam! Szerezzenek ők is, ha tudnak – ha meg nem, dögöljenek meg!

El kell döntenünk végre: fizetünk-e a jó politikáért? Megértjük-e, hogy nem a „drága” politikus a baj, hanem a rossz politikus, aki visszaélhet a hatalmával? Hajlandók vagyunk-e elfogadni azt az egyszerű és nyilvánvaló igazságot, hogy a jó sokba kerül – de sokkal hasznosabb is, mint a rossz? Ráadásul most úgy néz ki, hogy nekünk a rossz is került-kerül legalább annyiba… Csak nem legálisan, ahogy a jó kerülhetne, hanem stikában, svarcban, „okosban”. A pénz kiadjuk, hagyjuk eltékozolni és hagyjuk, hogy ez a „politikafinanszírozási mód” aláássa, rongálja az egész közéletet, hagyjuk, hogy szó se lehessen bizalomról nép és politikusai között…

Hát ésszerű ez? Kinek jó ez? Nekünk biztosan nem!

 

feedback surveys

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr932695212

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem adom, ez az enyém! 2011.03.01. 06:42:13

   Mondta Bokros Lajos és kezét óvóan a szíve fölött hordott kitűzőre tette ezzel is jelezve, hogy az élete árán is megvédelmezi azt. Csodálom, és mély tisztelettel nézek az olyan emberekre, akik ennyire hűségesek, odaadóak és ragaszkodó...

Trackback: Orbán Viktor azt üzente... 2011.02.27. 17:46:41

   Egyelőre még nem azt, hogy elfogyott (bár egyre jobban csökken a talpasok száma) a regimentje, hanem csak annyit, mint Uri Geller szokott: MUKODJ!  Illetve kicsit cizellálta az üzenetet együttműködésre, valahogy így: „Mi mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.03.01. 07:17:23

Országos csúcs ez az eszmefuttatás, és ez nem vicc!!
Annyira igaz és annyira jól megfogalmazza a helyzetet, hogy közéleti együttműködést lehet rá építeni. A bal- és jobboldal felváltva keresi a legócsóbb megoldásokat, aztán felváltva koppan, mikor kibukik, hogy valójában mennyibe kerülnek (túlzok, mert ki se derül, csak rémálmainkban sejthetjük a tényleges költségeket). Egy vállalatigazgató 50-200 milliót keres évente, egy bankigazgató 1,5-3x annyit, akkor miért sajnáljuk az ország irányítóitól a pénzt? Költői a kérdés, de nagy indulatokat vált ki.
Én kb. 2006 óta mondom ezt a jobboldali köreimben (meg baloldali köreimben is), örülök, hogy most a cikkíró is kimondta. Ha együtt mondjuk, kitartóan, hátha hat.