2011.02.02. 22:44 Szerző: piefke

102 019

 „Sosem a legnagyobb tömeg győz, hanem a legszervezettebb és a legkitartóbb.”

 

A tegnapi hírrel, hogy 102 019 ember maradt MANYUP-tag, máris sokan foglalkoznak és sokféleképpen. Van ugye egy hivatalos verzió, amelyet Selmeczi Gabriella adott elő. Van ennek MSZP-s ellenváltozata és számos cikk, blogposzt is rágja a témát. És ma megszólalt Orbán is… Annak ismeretében, amit ő mondott, itt az ideje készülődnünk: vagy egy boldogabb országba, vagy a küzdelemre!

De mielőtt erről lenne szó, nézzük, miért is ment vissza simán a tagok 97%-a? Egyáltalán: jelentett-e bármiféle valódi közösséget (felfogásban, tudatosságban, stb.) az egykori MANYUP-tagok tömege?

Mivel e pénztárakat kötelező jelleggel hívták életre (egyébként helyesen – de ez most nem témánk), ezért azokba „boldog-boldogtalan” bekerült, akit erre az életkor-határok köteleztek - nem csak azok, akik önként vállalták az öngondoskodás útját - ezért a tagság reprezentálta az egész magyar aktív (a MANYUP-korhatárokon belüli) társadalmat: volt köztük ifjú közgazdászzseni és harmincas hóttsötét tajparaszt is. Eleve nem várhattunk tehát azonos tudatossági fokú döntést. A 3 millió tag között szép számmal voltak a „politikailag inaktívak” is – ők aztán biztosan nem ásták bele magukat a vonatkozó jogszabályokba és a nyugdíjfronton várható valószínűségeket sem latolgatták hosszasan. Simán ültek otthon a seggükön – talán nem is hallottak az egész ügyről, vagy azt maximum valami fővárosi huncutkodásnak gondolták - mint békési paraszt ’56-ot annak idején…

Ha átvetítjük az általános magyar választói aktivitási adatokat a MANYUP tagok tömegére és abból próbálunk közelíteni a maximálisan lehetséges „tudatos elgondolkozók” arányára, számára, akkor a 3 millióból (hatvanvalahány százalékos aktivitással számolva) nagyjából 1,8–1,9 millió tagot kaphatunk. Legfeljebb tőlük volt remélhető bármiféle „megfontolási hajlandóság”. De ez is csak „virtuális dolog”, mert közülük csak kevesekben élhetett akkora önállóságra való képesség, hogy az alapja lehetett volna az „Államhatalommal” való ellenszegülésnek. Ezeknek az embereknek a jó része abban nőtt fel az utóbbi két évtizedben, hogy örüljenek, ha van munkájuk, éppen ezért „ne nagyon ugráljanak”, mert az „megbosszulhatja magát”. És ami még talán ennél is lényegesebb: ők is azok közé a tipikus magyarok közé tartoztak, akik az általános bizalmatlanságot szokták meg: „Mindenki átver itt mindenkit!” Ők is átverik az államot, amikor számla nélkül, adómentesen dolgoznak-dolgoztatnak és őket is ott veri át az állam, ahol csak tudja. Ez számukra a természetes életérzés, nem is igen ismernek mást.

Így aztán hatott rájuk a szlogen az „eltőzsdézésről”… Éppen a legsérülékenyebb pontjukon támadta, piszkálta fel őket az állami propaganda: a biztonságérzetükre és bizalomigényükre apellált.

Mert az emberben él a természetes igény arra, hogy bízhasson-bizakodhasson valakiben vagy valamiben. Különösen egy olyan erősen bizalomhiányos társadalomban, mit a magyar. Erre a bizalomigényre játszott rá az állam: „Bízz bennem, én segíteni foglak!

Ezek az emberek többségükben hónapról hónapra élnek: sem lehetőségük, sem képességeik nincsenek a hosszú távra tervezésre. Az az idő, ami nekik a nyugdíjig még hátravan, számukra beláthatatlan és megfoghatatlan. De bízni kell valamiben: ha nincs a bizalomnak reális, számukra is megfogható és kézben tartható alapja, akkor legalább valami illúzió kell nekik – és ezt adta meg Orbán a „Személyesen garantálom a nyugdíjatokat!”-szöveggel.

Ezért is volt végtelenül tisztességtelen és hazug az Orbán-kormány propagandája és maga a tett is: a MANYUP-ok felszámolása. Mert ugyan mikor volt a magyar történelemben olyan „30-40 év”, amikor valóban az lehetett volna a társadalom tapasztalata, hogy a dolgok előre tervezetten alakulnak? A rendszerváltás óta még el sem telt ennyi idő – és hány, miféle változást élt át az ország? A Kádár-rendszer a ’60-as évek eleji „konszolidációjától” a totális bukásáig sem élt kerek 30 évet – és az utolsó egy-másfél évtizede már maga volt a bizonytalanság. Horthy is csak 20 évig tartott ki. Ferencjóskát lehetne talán emlegetni – de az egy egészen más világ volt, ráadásul már egy évszázaddal ezelőtt, mára semmiféle valós hagyatéka nem maradt… És most is azt látjuk nap mint nap, hogy milyen gyorsan és mennyire változik a világ – ugyan miféle 30-40 éves kiszámíthatóságot vehetünk itt komolyan és mi más lehet egy olyan politikus, aki ezzel jön, mint szélhámos?

…Együtt voltak tehát az állami nyugdíjrendszerbe való „sikeres visszaterelés” feltételei: az emberek görcsösen bízni, reménykedni akartak valamiben és adott volt a politikai erő is, amely bármekkora hazugságra képes volt azért, hogy a saját hatalmát fenntartsa. És azon sem kell meglepődnünk, hogy az emberek zöme simán hagyta, hogy állatok módjára bánjanak vele: tereljék, ahová a „Jó Pásztor” akarja. Hosszú generációk tapasztalata errefelé, hogy az állam az egyes emberrel bármit megtehet és az egyes ember ez ellen aligha tehet valamit is. Ha éppen az a heppjük az Uraknak odafent, hogy vissza kell térni az államiba, hát akkor visszatérünk! Elvégre Mikszáth már rég megírta az egyszerű magyar nép viszonyulását az Urak szeszélyeihez: „Nincs az urak eszén ablak, hogy abba mi belenézhetnénk.

Igaz ugyan, hogy Mikszáth ezt egy háromszáz évvel ezelőtti Magyarországról írta, de vannak dolgok, amelyek igen-igen lassan változnak meg. Ilyen a nép mentalitása és önképe is.

Most pedig „meredek szakasz” következik: a mai magyarok közül azért viselkedtek (elnézést, de) „birkaként” ebben a választási helyzetben, mert egyáltalán nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy számukra is vannak választási helyzetek!

Nézzünk csak „magunk mögé” – úgy 70-80 évet, a nagy-és dédszülők korába. Mit találunk ott? Az ország egyharmada cseléd: azzal a „választási szabadságfokkal”, azokkal az életstratégiákkal, amit ez jelent… És azzal a kényszerű közönnyel. Olvassa el akárki Illyés Gyula Puszták népe c. szociográfiájának 8. fejezetét (http://mek.niif.hu/00600/00682/00682.htm#52) – és mindjárt megérti, hogy bizony: abban az „egyharmadban” kell keresnünk a múlt tavaszi „kétharmad” okát és a tegnapi „97%”-ét is. Ráadásul: az akkori magyar társadalom nemcseléd-tagjainak túlnyomó többsége sem élt „igazi polgárként”…

…De hát az kurva régen volt! Azóta minden megváltozott körülöttünk.” – mondhatják. Na igen, „körülöttünk” valóban minden megváltozott – de vajon bennünk, a mentalitásunkban történt-e/történhetett-e akkora változás?

Ne feledjük: a mentalitás, a „társadalmi stratégiák” önmaguktól csak igen lassan változnak. 2-3-4 generáció még egyszerűen túl kevés volt ahhoz, hogy az egész magyar társadalom zöme eljuthasson az önállótlanságra kényszerített cseléd gondolkodásmódjától az öntudatos és felelősen, önállóan határozni képes polgáréig. És ahogy a poszt elején írtam: a 3 millió MANYUP-tagban ott volt az egész társadalmunk: az említett évtizedekkel ezelőtti „egyharmad” és a többi „nempolgár” leszármazottai is.

…Akadt viszont 102 019 emberünk, akik nem így reagáltak – ők a húszéves magyar demokrácia hozadéka. Ezek az emberek már nem hisznek abban, hogy egy Orbán-szerű miniszterelnök szava évtizedekre előre érne valamit és meghatározná itt a jövőt. Ezek az emberek folyamatokban gondolkodnak, nem pedig csak állapotokban: megnézik, hogy miből mi következhet és nem úgy vannak vele, hogy „…majd meglátjuk!”. Ha nagyon sarkosan akarnék fogalmazni, akkor ezek azok az embereink, akikről most bebizonyosodhatott, hogy képesek, tudnak és akarnak is egy jól működő polgári demokráciában élni – vagy akár azt megszervezni és iránytani is.  Ez a 102 019 ember Magyarország legnagyobb kincse. És ők adhatják Magyarország leendő legerősebb politikai közösségének magvát is – éppen ezért lehetnek ők a leendő győztesek. Mert a nyugdíjháború még nem ért véget…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr912634674

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az egyiptomi tüntetőkkel - Hungarian solidarity 2011.02.02. 23:43:29

Mutassuk meg, hogy Magyarország a szabadság oldalán áll!Kilencedik napja tartottak a többnyire békés demonstrációk Egyiptomban, az elnök lemondását követelve. A mai napon Mubarak elnök verőlegényei (nemzetközi sajtó források szerint a rendvédelmi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FFU 2011.02.03. 09:28:10

Tartalmát illetően nagyon jó, és gondolatébresztő írás! Gratulálok!

piefke 2011.02.03. 11:31:19

@FFU:

Olvastam a január 20-i Török Gábor-kommentedet és látom: te is számolsz a politika mögött álló pszichológiai tényezőkkel.

...Ha gondolod, keress meg minket a progresszivblog@gmail.com-on - de előtte olvasd el a "Miért nem tüntetek?" c. néhány nappal ezelőtti posztunkat is!

Zebrateve 2011.02.03. 22:38:00

Igen, mindenben igazad van, egyet kivéve: az emberek közötti bizalom tekintetében inkább közepesen állunk, mint rosszul, lásd: www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_wvs_keller.pdf

Egyébként minden stimmel:
- az állam döntsön helyettünk, mert választani bonyolult,
- az ember úgysem tud változtatni a dolgokon,
- ugyanakkor a bizalom hiánya az állam felé
- és az átöröklődő stratégiák/attitűdök.

piefke 2011.02.04. 06:57:09

@Zebrateve:

Igen, ismerem a TÁRKI-kutatást - 2009-ben Hahn Endre egyik előadásán is hallottam...

Azonban: épp a bizalom (és abban is az emberek közötti VALÓSAN MŰKÖDŐ bizalom) kérdésében nem a valós képet adja - inkább mutatja a magyarokban élő "idealizált önképet", mint a mindennapi cselekvésekben valóságosan létező egymás közti bizalmi viszonyokat. (Erre Hahn is tett egyébként utalást, hogy itt nem valóságos cselekvési szituációkban mérték-vizsgálták a "működő bizalmat", hanem "önbevallás" alapján, egyfajta "szólambizalom" volt csupán mérhető.)

ephudd 2011.02.08. 12:26:17

Nagyon jó írás. Minden szavát mintha én írtam volna: egyetemi oktatóként, Ph.D-val, otthon nulla megbecsüléssel. Most éppen külföldön ösztöndíjjal, ahol első sorból nézhetem, hogyan röhögnek rajtunk nyugaton, mennyire szalonképtelen Orbán, berzenkedhetek a hazugságokon, s láthatom az "EU válságát"... De ki marad majd otthon az ostobákon, s belőlük élő demagógokon kívül?