Az Orbán-kormány eltelt kilenc hónapjában azt tapasztaltuk, hogy a legfontosabb törvények rendre egyéni képviselői indítványként kerültek az Országgyűlés elé. Ez eltér az eddigi magyar gyakorlattól, de eltér az általános európai törvény-előkészítési szokásoktól is. Egyedül az Egyesült Államokban találkozunk efféle gyakorlattal, de ott is csupán a törvények 15-20%-a indul egyéni képviselői indítványként. Európában a „csúcstartó” Franciaország esetében ez az arány csupán kb. 5%.

Magyarországon a törvények előkészítése alapvetően a minisztériumok törvény-előkészítési osztályaiban folyik. Ehhez társulnak a különféle szakhatóságok, a maguk speciális szaktudását adva, illetve (egy későbbi fázisban, amikor már „van miről tárgyalni”) az érdekképviseletek, ill. a leendő törvény által érintett területek képviselői. A törvénytervezetek ezt követően kerülnek az Országgyűlés szakbizottságai, majd azt követően az Országgyűlés elé; e fórumokon „adhatják bele a magukét” formálisan is az ellenzéki pártok – már ha tudják, ha van ehhez kellő erejük.

Nos, a dolog vége manapság, az említett, életüket egyéni indítványként kezdő törvényeknél is így van – ám az utolsó, az Országgyűlés plenáris ülése elé történő beterjesztést kivéve a teljes azt megelőző folyamat hiányzik.

Mindez – hogy úgy mondjam – „legális”, ám fel kell tennünk a kérdést, hogy „célszerű-e”? Továbbá azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy „miféle minőségű” törvények készülhetnek „ezzel a technológiával”?

Ha egy kormány a társadalom számára valóban hasznos törvényeket igyekszik alkotni, akkor ehhez mindenek előtt egy koherens társadalmi célrendszer kell, amelyről számos oldalról és egyértelműen bizonyítható, hogy valóban segíti a fejlődést és működőképes rendszert alkot majd. Ehhez valóságismeret és szaktudás kell. Mindkettő megszerzésében érdemes támaszkodni azokra a szervezetekre és személyekre, akik az egyes területek „specialistái”, tőlük kell és lehet adekvát információkat kapni. Ilyeneket a szaktárcáknál és szakhatóságoknál alkalmaznak általában. Ha egy kormány a törvénykezéseinél mégsem támaszkodik rájuk, akkor annak nyilván megvan a maga oka, amely a kormány szempontjából logikus és szükségszerű is – csak éppen egyáltalán nem biztos, hogy a kormány (speciális) szempontjai és a társadalom érdekei egybeesnek…

Hatalomra kerülése után az Orbán-kormány villámsebesen lecserélte a minisztériumi és szakhatósági „elitet” – néha Nagyfőnöktől őrkutyáig tartott a csere… Így e szervek kihagyásának indoka nem lehet az, hogy ezekben a minisztériumokban és szakhatóságokban „eleve ellenséges ágensek” ülnek, akik „ellenállnak a kormánynak” – különben is: hol láttunk már a Hatalomnak ellenálló magyar hivatalnokot? A „baráti erőkkel” feltöltött minisztériumokat, szakhatóságokat csak akkor „van értelme” kizárni a fontosnak tartott törvények előkészítéséből, ha a kormány feltételezi, hogy onnan „kiszivárogna” az, hogy „miféle disznóságok”, milyen „vitatható tartalmú” törvények beterjesztésére készül a kormány. Mert „nyíltan ellenállni” ugyan nem szokása a magyar tisztviselői karnak, viszont akadnak közöttük, akik imádnak jólértesültségükkel hivalkodni…

Az érdekképviseletek, szaktestületek, szakértők kizárása, megkerülésének célja már sokkal egyértelműbb – mondhatni: „szükséges” – akkor, ha a kormány „diktálni akar a törvénypiacon”, ha akkor is keresztül akar valamit elöltetni, ha az nyilvánvalóan szakmaiatlan és érvekkel nagyon nehezen lenne alátámasztható, megvédhető egy nyílt vitában.

…De ha fontos törvények előkészítéséből kihagyunk mindenkit, akinek kompetenciája lenne ahhoz, akkor vajon mégis kik írják a törvényeinket? És: hol írják ezeket?

Vannak netán az „egyéni indítványozó” képviselőknek saját szakmai apparátusaik? Ez aligha hihető, hiszen egyes képviselők egészen eltérő „szakmai háttérigényű” törvényeket kezdeményezgetnek. Nem valószínű, hogy ezek mindegyikéhez a hagyományos törvényelőkészítő fórumokéval összemérhető stábbal rendelkezhetnének – Rogán Tóninak sincsenek „privát minisztériumai” a spájzban…

Vagy ha még sincsenek efféle „képviselői magán-szakhadak” – és ugye ez nyilvánvaló, hogy nincsenek – akkor csak két lehetőség marad: vagy ők, személyesen írnak egy törvényt, „séróból”, vagy valahonnan, valakiktől készen kapnak egy szöveget és azt bábként nyújtják be a többi báb elé.

Itt elvethetjük az első lehetőséget, a séróból írást. A második lehetőséget viszont érdemes komolyan vennünk! Mert az nem mást jelent, mint hogy létezik egy „titkos szervezet”, valahol a miniszterelnök környékén, amely elvégzi a törvényelőkészítő munkát. Úgy, ahogy: vitatható célú és még vitathatóbb eredményű törvényeket hozva össze – de összehozva azokat. Ez pedig nem mást jelent, mint a „kodifikált”, alkotmányos rendszer direkt, szándékolt megkerülését!

Nem mást jelent ez, mint hogy egyes fontos dolgaink kikerülnek a demokráciában természetes, szükséges és jogos, nyilvános ellenőrzés alól, kikerülnek a normális döntéshozatali mechanizmusokból. És ha ez így van – márpedig láthatjuk, hogy így van – akkor ennek csak olyan okai lehetnek, amelyek szintén nem hozhatók nyilvánosságra, amelyeket nem vállal(hat) nyíltan a kormány. Olyan szándékok, amelyek ki akarják iktatni a kontrollt, olyan célok, amelyek nem esnek egybe a magyar nép többségének hosszú távú érdekeivel.

A kontroll akkor lenne veszélyes a kormányra nézvést, ha a demokratikus, alkotmányos elvekkel-gyakorlattal és akár a kodifikált joggal is szembemenő lépéseket tervez, vagy ha jelentős tömegeknek okozna védhetetlen érdeksérelmeket. A célok, amelyek érdekében a kormány az „illegalitásban folyó” törvénykezés eszközével él, éspedig folyamatosan, nyilvánvalóan nem lehetnek „közcélok – hiszen ha azok lennének, akkor ezeket egy nyílt folyamatban is vállalhatná és megvédhetné. Nem lehet viszont megvédeni egy nyílt szakmai vitában bizonyos „csoport- és egyéni célokat”. Nem védhetők például egy nyílt és szakmai érvek mentén folyó törvény-előkészítési procedúrában a kormány hatalmi monopóliumát szolgáló törvények, mint a médiatörvény, vagy éppen a magány-nyugdíjpénztárakat felszámoló törvény, de az Alkotmánybíróság jogkörét megnyirbáló és szintén „egyéni képviselői megvilágosodáson” alapuló törvény sem. Ha a kormány egy „hagyományos” törvényelőkészítő mechanizmusban próbálna meg ilyen törvényeket elfogadtatni, akkor olyan szakmai össztűzbe kerülne, hogy egyszerűen képtelenség lenne az ehhez hasonló törvények keresztülvitele. Vagy ha el is fogadtatná ezeket a kormány a szolgálatkész 2/3-dal, az előzetes vitákban már mindenki számára megmutatkoznának a szakmaiatlanságok és lelepleződne, hogy a kormány „valamiért erőlteti” ezeket.

Úgy a kormány megtépázva és erkölcsi hitelét vesztve kerülne ki a folyamatból. Az „egyéni indítványos meglepetés-taktika” viszont készületlenül éri a társadalmat, a szakmai csoportokat és az ellenzéket egyaránt. Bénulttá teszi őket a meglepetés ereje és már eleve esélytelenek bármit is tenni: egy már elfogadott törvényt visszavonatni, átalakíttatni ugyanis sokkal nehezebb, mint egy hosszú előkészítő folyamatban „tenni vele valamit”. Ha jó előre tudom, hogy az Ellenség készülődik, mozgolódik, akkor még sok mindent tehetek ellene – de ha csak akkor szembesülök vele, amikor már rajtam térdel és a nyakamat metéli, már legfeljebb csak jajgathatok…

Orbánék eleve úgy kezdtek neki a kormányzásnak, hogy már jó előre elhatározták: így fognak törvénykezni, így fognak kormányozni – mert jól tudták, hogy saját politikai céljaikat és a mögöttük álló, köréjük fonódott gazdasági érdekcsoportok „igényeit” csak ezen a módon tudják megvalósítani, egy „klasszikus” törvényalkotási folyamatban nem. Ha hatalmi monopóliumot akarnak kiépíteni, hosszú évekre, akkor ezt egyszerűen lehetetlen megtenni az addigi törvényi és alkotmányos keretek között – e kereteket pedig nem lehet szétfeszíteni egy hagyományos törvénykezési mechanizmusban, hiszen azt a mechanizmust éppen arra találták ki, hogy ne lehessen hatalommonopolizáló törvényeket keresztülerőltetni rajta.

Ők ezt az egészet egyszerűen megkerülték – mert meg akarják kerülni az egész demokráciát. Ne legyenek illúzióink: akinek nem kell a demokratikus kodifikációs „infrastruktúra”, annak a demokrácia sem kellhet.

Jelenleg sok fontos új törvényünk nem a köz érdekében születik, hanem magán- és csoportérdekeket szolgál ki. Ezek a „szolgatörvények” pedig egy nem nyilvános törvénygyárban állnak össze. Ennek a „gyárnak” a szakmai apparátusa jóval szűkebb szaktudást birtokol, mint a „legális” minisztériumi, szaktestületi apparátusok. Ebben a folyamatban tehát kizárt, hogy az egész magyar társadalom érdekeit jól szolgáló, szakmailag megalapozott, korszerű törvények születhessenek.

A kérdések, amelyekre felelnünk kell: akarunk-e suttyomban összeeszkábált törvények szerint élni? Akarunk-e csoportérdek-törvényeket? Lemondunk-e a törvény-előkészítés szakmai alapú fórumairól? Lemondunk-e a klasszikus törvénykezési folyamatba beépített érdekegyeztetési lehetőségekről?

Ha Orbánék feltett szándéka az, hogy nem működtetik tovább (legalábbis a fontos és kényes törvények esetében) a létező és nem véletlenül létrehozott minisztériumi, stb. törvény-előkészítő apparátust, akkor valamilyen forrásból létrehoztak és fenntartanak egy saját csapatot erre. Lehet-e demokratikusnak és a polgárokkal szemben nyíltnak és őszintének nevezni egy olyan kormányt, amely így törvénykezik? Hivatkozhat-e ez a kormány a „kétharmados többségére”, ha egyszer meg sem kísérel szembesülni azzal, hogy vajon valóban a polgárok többsége támogatná-e azokat a törvényeket (és azt az Alkotmányt), amelyek így, „illegalitásban” készülnek?

Tipikusan az antidemokratákra jellemző az, hogy ki- és felhasználva a demokratikus intézményeket és kereteket szerink meg a hatalmat, majd a demokratikus mechanizmusok kikapcsolásával, vagy formális működtetésével gyakorolják hatalmukat.

Kérdéseink a miniszterelnökhöz:

1.     Miért nem támaszkodott és támaszkodik fontos törvények meghozatalakor a minisztériumok és szakhatóságok törvény-előkészítő tudására, tapasztalataira és kapacitására?

2.     Ha saját csapatot tart fenn erre a tevékenységre, azt miből finanszírozza és miért nem legalizálja azt?

3.     Van-e olyan rendkívüli szükséghelyzet, amely rendkívüli, nálunk szokatlan törvénykezési mechanizmust indokol? Ha igen, mi ez és miért nem hozta eddig nyilvánosságra? (Az „elmúlt 8 év…” és „a gazdaság és a költségvetés helyzete” szokásos szlogenek nem indokolják ezt.)

4.     Ha bebizonyosodik (pl. a médiatörvény kapcsán), hogy ebben az „Új Törvénykezési Mechanizmusban” selejtes törvénytermékek születnek, akkor a jövőben lemond-e erről a módszerről, vagy a rossz tapasztalatok ellenére is tovább akarja azt működtetni? Ha igen, miért?

…„Tisztelt Miniszterelnök úr, várjuk érdemi válaszát!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr162623940

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stróman Tóni 2011.01.29. 21:24:46

Rogán Antal egészen egyszerűen egy politikai stróman. Mondjuk strómanokról korábban is beszéltek a rossznyelvek a Fidesz környékén, de a politikában közvetlenül korábban nem volt azért jellemző a strómankodás. Bezzeg most!A Pallasz Nagylexikona szerint...

Trackback: Reformügyi kilátások 2011.01.29. 21:23:26

A kormány tavaszi munkaterve alapján nem lesz itt sem nyugdíjreform, sem közoktatási reform. Sőt, igazából semmilyen olyan átfogó reform nem várható, ami egyébként várható és elvárható lenne egy forradalmi kétharmadtól...Ízlelgessük egy kicsit a hírt é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.30. 00:29:31

De nagyon a szívemből tetszett szólni - és azt hiszem, csak a direkt hülye nem akarja látni (mert már a vak is látja), hogy miféle kormányzásnak csúfolt valami történik kis hazánkban. Jogos a kérdés, de be is kéne nyújtani a parlamentnek... valaki olyannak, aki még képes kérdést intézni a miniszterelnökhöz. Nyilvánosan és érthetően ...