Sokat és hosszú ideje írtunk már itt a Progresszív Blogon a magyar politika „észhiányos” voltáról. Kívülről nézve úgy tűnik, mintha valami speciális átok tartaná távol a magyar politikai erőket az ésszerűségtől. Arra – az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján – csak valami rendkívüli külső kényszer volt képes rövid időkre rákényszeríteni minket és amitől „az első adandó alkalommal” azonnal eltávolodtunk, valamiféle „szimbolikus politizálás” kedvéért.

A magyar politikában varázslóiskolák harcolnak egymással a hatalomért. Ez egy irracionális világ. Azért ilyen, mert itt a többség nem szereti a valóságot, mert az számára sokszor igen kellemetlen volt, ezért nem „szerethette meg”… Ez a nép formákban gondolkodik, szimbólumokban – talán azért, mert olyan hosszú ideig nem gondolkodhatott a valóságban: nem gondolkodhatott el arról, hogy mit tegyen a valóságban, mert nem volt módja azon önállóan változtatni. Maradtak a formák és szimbólumok…

Nos, a politizálás szimbólumai a pártok. Jelenleg nincs egyetlen olyan magyar párt sem, amely egyszerre racionális, erős, magabiztos és jól szervezett lenne: jelenlegi pártjaink vagy valami gengszterizmusban, vagy valami ostobaságban érdekeltek, vagy pedig maguk sem tudják, merre és miért éppen arra kellene haladni, vezetni az országot. Az is bizonyos, hogy addig biztosan nem fogják tömegek támogatni a racionális politikát, amíg formálisan nincs kit támogatniuk. Ennek a népnek nem erős oldala (még) a demokrataság, ezért (még) nem is alkot öntevékeny módon és tömegesen „politikai alternatívákat”. Igen: az a helyez, hogy elé kell tolni a választás kész lehetőségét – a jó választásét is!

Ez így nem mehet tovább. Nem célszerű abban az állapotban maradnia a magyar népnek, hogy ne létezzen értelmesen és célszerűen politizáló alternatíva, amelynek nagy baj esetén, ha az eddigi „kísérletek” kudarchoz vezettek és káoszt okoznak, át lehessen adnia a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat.

És mivel jelenleg nem létezik ez a politikai alternatívát jelentő erő, ezért még ha akarnának sem csatlakozhatnának hozzá azok a szakmai téren erős személyiségek sem, akikre mint szakpolitikusokra igen-igen nagy szüksége lenne egy olyan helyzetben lévő országnak (és társadalomnak), mint a miénk.

Hová állhatna most egy Bokros Lajos, hová állhatna Oszkó Péter, ahol nem csupán írni és beszél(get)ni lehet okosan és szakmailag megalapozottan, hanem cselekedni is? Hová állhatnának azok, akik képesek lennének megcsinálni egy értelmes társadalombiztosítási, nyugdíj-, vagy egészségügyi ellátórendszert? Hová állhatnának be azok, akik képesek lennének valóban hatékonyan működő szegény-, vagy romapolitikát kidolgozni? Hová álljanak most be azok, akik tudják, hogy miféle oktatási rendszer kell ahhoz, hogy „korszerű tudásalapú társadalommá” válhassunk?

Álljanak be ezek az embereink talán a hülyék, vagy a gazemberek alkotta „politikai tömörülésekbe”? Az egyikben szégyellnék magukat, hogy odatartoznak, a másikban pedig „jó okkal” meg sem hallgatnák őket. Ma minden pártunk (így vagy úgy, ezért vagy azért) kontraszelektált – tehát: egyszerűen nem képesek integrálni és jól hasznosítani a legjobb fejeink tudását, képességeit. Pártjaink a varázslókat szeretik - persez azokat, akiket, ha kell, egy pillanat alatt el is tüntethetnek...

És kit támogathatnak azok a magyar választópolgárok, akik nem akarnak sem illúziókban, sem szólamokban bízni? Akik „csupán” egy „simán futó” államot szeretnének, amely kiszámítható és hagyja a polgárait nyugodtan tenni a saját dolgukat? Amelytől, igaz, nem várhatók „csodák”, de nyugodt és szakszerű kormányzás igen és amely elől nem kell nyugatra disszidálni, mert képes itt is nyugati viszonyokat teremteni – természetesen polgárai együttműködésére építve!

Mindaddig szerencsétlen pályán fogunk haladni, amíg nem létezik magyar racionális politikai erő. A minket körülvevő világot egyszerű, de áthághatatlan szabályok irányítják, a „kormányzati minimum” az, hogy ismerjük és betartjuk ezeket. Hogy felfogjuk: nem a mi „nagyságrendünk” az, hogy „felfedezzünk” új szabályokat, mint pl. az a szerencsétlen „Keleti Szél”… El kell tudnunk fogadni, hogy Nyugat vagyunk – mert aki nem fogadja el, hogy ő ki, az nem is élhet a saját lehetőségeivel. Nem mehetünk el Brüsszelbe keleti kaftánban, lovon, hátrafelé nyilazgatva – mert Augsburgnál úgyis meg szokták állítani az ilyen „kalandorokat”…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr852496128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.