Most az van soron, hogy kell egy új erő, amely képviseli mindazt, amire egyenként a magyar társadalom legtöbb, ma politikailag hontalan tagja vágyik és törekedne is: okos és hasznos célokért nyugodtan, szervezetten cselekedni! Meg is indult a mozgás: többen és több módon próbálkoznak és többféle „közegben”. Vegyük át, hogy van most „mocorgás”, ki mindenkire próbálnak alapozni a szervezők?

Vannak egyszer azok a demokrata önképű, főként 50-es-60-asok, akik már a ’80-as évek végétől szimpatizáltak a liberális demokrata eszmékkel. E társaság igazán aktív és ténylegesen aktivizálható, „mozgósítható és bevethető” tagjai alig néhány százan lehetnek… És ami még nagyobb baj, hogy ezek a régi Demokratikus Ellenzékhez tartozók még attól is képtelenek voltak pártjukat (az SZDSZ-t) megóvni, hogy az a korrupció melegágyává és gerjesztőjévé váljon, nemhogy „demokratává tudták volna tenni” a magyar társadalmat.

Vannak aztán a „baloldaliak”… Ők viszont nem igazán „modern fejek”, ráadásul a szocik „régi gárdája” simán továbbvitte magában egy Moszkvicson járó egykori TSZ-elnök világát. Az „új gárda” pedig ettől csak annyiban tért el, hogy jobbak voltak az öltönyei.

Lennének aztán a fiatalok, a 20-40-esek, ők azért már „modernebbek”, vannak fogalmaik, tapasztalataik a „Nyugat”-ról…

Csakhogy. Velük meg az a baj, hogy szüleik engedték, hogy a fiatalok százezrei nőjenek fel úgy, hogy számukra a közösségben való tevékenykedés – ami a demokrata politika alapja – gyakorlatilag ne is létezzen. Magányos farkas szüleiktől már eleve semmilyen komoly közösségi gondolkodást nem hoztak, erre jött aztán az a „versenyszellem”, amire az őket körülvevő vadkapitalista közeg szorította rá a szerencsétleneket. Azt a képtelenséget hitették el velük, hogy a leginkább akkor boldogulhatnak, ha egyedül, mindenki ellenében próbálnak élni – de azt a nyilvánvaló tényt senki sem ismertette meg velük, hogy a világ szinte összes valamirevaló teljesítménye, és minden jólét alapja mindig is és ma is közösségek együttműködésének eredménye…

Amint látjuk, baj van. Nincs még olyan közeg, amely tenni is kész hátországa lehetne az új erőnek.

Már eleve torz mentalitással vágtunk bele a „szabad és demokratikus Magyarország”-programba és azóta sem történt semmi, ami javíthatott volna ezen a helyzeten, nem jött senki, aki a valódi, önmagukért tenni kész közösségek példáját, „modelljét” terjesztette volna itt. Orbán és a Fidesz sem épített olyan közösségeket, amelyek léte valóban a közösség érdekeit szolgálta volna: a „Polgári Körök” és hasonlók igazi célja a Fidesz-elit hatalomra juttatása volt, semmi egyéb. És a „nemzeti radikálisok” sem állnak jobban: az ő közösségeik – pl. a „Gárda” – csak arra valók, hogy egymás közt jól kiacsarkodhassák magukat; „szerepjátékok” színterei, ahol egy csomó frusztrált és egyébként nagyon magányos alak aklon belüli „kiéléses terápiát” folytathat. De sem ők, sem senki mások nem végeznek igazi közösség- és társadalomépítő, pozitív célokat szolgáló tevékenységet.

Az emberi viselkedés kutatói azt mondják, hogy az emberek aközben válnak közösségi lényekké, miközben másokkal együtt hasznosnak tartott „közös konstrukciókat” hoznak létre, „közös hiedelmeik” alapján. De hát miféle „közösen hasznosnak tartott” konstrukciók vannak itt és miben hiszünk mi közösen?

Itt a „hasznos” azt jelenti, amitől ÉN gazdagabb leszek – és eközben mit se számít az, hogy másoknak ez „mibe fáj”. Legyünk őszinték: még azok is így élnek, akik pedig magukban „hűdenagy demokratáknak” képzelik magukat! Igen, persze, tudom: erre kényszeríti őket „közeg”… Az meg, persze, eszünkbe se jut, hogy valaminek úgy is a birtokába kerülhetünk, hogy azt mások, a közösségünk tagjai önként szolgáltatják nekünk. Ezt a viselkedéstanban altruizmusnak nevezik – és hiszik-nem hiszik: évmilliók óta az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonság, ami génjeinkbe van égetve!

…De ha ott van, akkor Magyarországon miért nem működik? Netán a magyarok nem „a majomtól származnak”? Nos, ha egy embert, vagy egy közösséget huzamosan bizonytalanságban tartunk, ha újra és újra szétbombázzuk a közösségi kötődéseit, akkor ez az ösztön elsorvad benne, leáll. És ebből következően: ha hagyjuk, hogy nyugton legyen ismét, akkor ismét beindul a közösségért való tenni készség is.

Nem az tesz jót a magyarokkal, aki felzaklatja, fellázítja őket, hanem az, aki higgadtan, nyugodtan, magabiztosan képes velük szót érteni. A nyugalom és a magabiztosság ugyanis „kisugárzik”. Aki csak azt tudja, hogy új és új „programokba” hajszolja bele az embereket, aki „minden héten új világot teremt”, az okozza a legnagyobb kárt a közösségnek. Egy program kell, de amellett hosszan ki kell tartani. Egy jobb világot kell építeni, de azt végre valóban fel kell már építeni is, nem csak beígérni naponta. Erre van szükség és ettől állnak össze az emberek is, ettől fognak tudni igazi közösségeket alkotni.

Az emberek most még nem demokráciát akarnak és nem szabadságot, hanem tervezhető és meg is valósuló jövőt. Nekik az jelenti a szabadságot, hogy ha van egy jó ötletük, akkor azt elég nagy biztonsággal meg is valósíthatják. Nem „megagiga projekteket” akarnak ők, hanem azt, hogy az utcaseprők ne csoportba verődve beszélgessék el a munkanapot a Köz pénzén. Az embereknek az a jó, ha a cég, ahol dolgoznak akkor megy jól, ha jó a termék és nem akkor, ha valaki a Főnök haverja „odafent”. Mert ha a „haveri teljesítmény” a mérvadó, akkor egy idő után nem fognak igazi teljesítmények születni a gazdaságban – és akkor nem lesz ránk vevő a világ és nem tesz pénzt a zsebünkbe.

A demokrácia alapjaihoz tartozik a mentalitáson és a stabilitáson kívül még egy fontos dolog: ez nem más, mint a munkakultúra. Magas szintű munkakultúra nélkül nem létezik igazi, stabil, jól működő demokratikus társadalom, ilyenre nincs egyetlen példa sem a világban! Mivel pedig itt, Magyarországon évszázadokig a pillanatnyi túlélés volt a reálisan elérhető cél, ezért nem terveztünk soha előre és alaposan – úgysem volt érdemes. Ezért nem alakult ki nálunk és bennünk egy alapos, a részleteket is mindenkor kidolgozni akaró munkakultúra. Nem véletlen, hogy a „Kenjük be sárral!” magyar és nem német, svájci, vagy holland mondás… Igen: itt csak arra volt idő és erő, hogy épp csak betapasszuk a dolgokat: az is tartott addig, amíg a következő rablóhorda odaért és úgyis szétkúrta az egész építményt… Szerencsétlen volt a történelmünk – de a jövőnk nem kell, hogy az legyen. Ha tudjuk, mi torzult el és mi nem fejlődött ki nálunk, akkor azt helyreigazíthatjuk és kifejleszthetjük, nem is sok idő alatt. És akkor a következő generációnak már éppúgy egy jól működő és alaposan átgondolt világ lehet a természetes, abba nőhet bele, mint a szerencsésebb történelmű és ezért már ma is sikeres népeknél.

Ennél többet nem is adhatunk sem magunknak, sem nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr762384112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.