No, előmásztak a Hanyistókok az MSZP mocsaraiból és elkezdték Gyurcsányt hínárral és mocsárgázzal fojtogatni!

Vannak dolgok, amelyekkel nem értek egyet Gyurcsány Ferenc új platformja kapcsán, szerintem – és a logikus érvek szerint is – „kívül tágasabb” lenne, tudniillik az MSZP-n kívül sokkal tágabb tér nyílna a modernitásnak, éspedig azért, mert a „máris modernek” éppen ott, kívül vannak és az Istennek se akarnak majd bemenni valami MSZP-s be. A fasz se kívánkozik a rothadó iszapba, a csúszómászók és "kajmánok" közé… De azt kifejezetten gusztustalannak találom, amit „párttársai”, az MSZP-n belüli egyéb platformok „képviselői” művelnek! Azok az alakok, akik tulajdonképpen megfúrták a reformokat 2006-2007-ben, mert a saját „klasszikus szavazóbázisukat” féltették – vagyis: a saját pozíciójukat - , most minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek csírájában elfojtani azt a koalíciót, amit Gyurcsány kitalált arra, hogy annak révén friss erők és friss, erős gondolatok kerülhessenek a progresszív oldalra.

Ezek az alakok semmit, de semmit nem voltak képesek kitalálni, amivel egy erős baloldalt, egy erős, merész, lendületes és vonzó modern pártot alakíthattak volna ki a „klasszikus MSZP”-ből. Egyetlen épkézláb és valóban működő gondolatuk sem volt – legfeljebb „elvi vitákat” tudtak folytatni. Olyanokat, amelyek egyáltalán nem érdeleltek senkit sem… És most, hogy van valaki, aki azt mondja, hogy ami eddig volt és ami belül, a pártban van, az nem elég, akkor leugatják! Akkor azt vetik a szemére, hogy „sikertelen” volt – éppen ők, akik annak idején elgáncsolták és megbuktatták! Éspedig azért buktatták meg, azért álltak ki mögüle, mert a saját rohadt kis egzisztenciájukat és a saját kis „párton belüli homokozójukat” féltették.

Ezek az alakok vegyék tudomásul, hogy aki nem képes teljesíteni, amikor arra szükség van, aki csak a maga seggét védi, annak nem lehet szerepe, az kussoljon, mert ide most erő és kreativitás kell, nem pedig klikkharcosok. Aki a „régi bázisban” képes csak gondolkodni, aki nem lát túl a „régi párt” korlátain, az maga állít akadályt a modernizálás útjába – tehát: Orbánt támogatja! Ezek az alakok talán azt hiszik magukban is, hogy az MSZP még kell az embereknek? Nem kell: a jobboldaliak mindig is rühellték, a többiek pedig nem akarnak egy erőtlen, céltalan bandát támogatni. Mert nem érzik úgy, hogy „lefedné őket” és megtestesítené őket egy efféle társaság. Ugyan miféle „meglévő és megőrzendő tömegbázisra” hivatkoznak ezek a Gyurcsány-fúrók? Kik azok, akik elpártolnának – szerintük – a baloldaltól, ha jönnének azok a rohadt náci neoliberális reformok és reformerek? Ha odaállnak Gyurcsány mellé azok a szemét, lelketlen közgazdászok?

Szerintem ez az elpártolás-elmélet alapjaiban téves: ha a klasszikus baloldal-támogatók azt látják, hogy a baloldalt elvileg megtestesítő párt (MSZP) erőtlen, AKKOR lécelnek le, leginkább a szélsőjobbra, pánikjukban. Akkor farolnak le, ha úgy érzik, a létező baloldali párt képtelen hathatósan javítani az ország állapotán, mert az a párt képtelen megszerezni a hatalmat, mert nem tud értelmesen beszélni, mert nem képes erőt felmutatni! Uraim, a „lúzerek” sem maradnak meg egy lúzer pártnál! Ez az igazság.

Viszont: ha a „kisemberek” azt tapasztalják, hogy feltámad egy új erő, amely magabiztosan kommunikál, mert erős és magabiztos embereket tömörít és a legtetterősebb embereit állította az élre, akkor feltámad bennük a remény – és akkor az Úristen sem tántoríthatja el a kisembereket attól, hogy támogassák ezt az új erőt. Így működik az emberi lélek, így fog megerősödni tömegbázisában is egy modernitás-párt. De azzal, hogy csak „kuporgatjuk megmaradt fillérékinket”, semmire sem fogunk menni!

Mars vissza a mocsárba!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr962359753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.