2010.09.12. 22:30 Szerző: piefke

Kertész és Wass

Tegnapi beszédében Gyurcsány Ferenc bevezetett néhány megkülönböztető attribútumot a magyar közéletbe: akik a ’89-es alkotmányban hisznek és akik a majdani 2011-esben. Akik a szabadságban hisznek és akik az ember feletti isteni igazságban – és: akik Kertész Imrét, illetve akik Wass Albertet kedvelik…

Értem én, mire utal ez a felosztás, van is alapja. Valóban sokan vannak Magyarországon, akik „önmagában való érték”-nek (is) tekintik a szabadságot és azokat az alapelveket, amelyeket az 1989-es alkotmány tartalmaz. És sokan érzik nagyon fontosnak azt, amit Kertész világa képvisel a Wass Alberti világgal szemben. Akik tegnap Gyurcsányt hallgatták, szinte kivétel nélkül így érzetek-éreznek…

Szinte kivétel nélkül: mert én nem! Számomra ez a felosztás egy régi világ kérdésein alapszik, nem a mai modern, nyugatos világén.  Ha jól meggondoljuk, ezek „negatívum-kérdések”: akkor keletkeztek, amikor se szabadság nem volt, sem a „tökmindegy, hogy honnan származol”-hozzáállás nem számított magától értetődőnek, viszont a nemzeti identitás kérdése általánosan foglalkoztatta a magyar társadalmat – megjegyzem: Wass Albert ifjúkorában valószínűleg a gyerek Kertész Imre is magától értetődő természetességgel vette az „egész Magyarország mennyország!”-szlogent. Csak ő később – szörnyű körülmények között – túllépett e kereteken, Wassék pedig benne ragadtak…

Szerintem az igazi választóvonal modernek és retrográdok között ott van, hogy valaki hisz-e a teljesítményalapú társadalomban, vagy sem? Mert ez hozza az igazi eredményt: a szabadság egyik legfontosabb terepe ugyanis a képességek szabad kibontakoztatása. A szabadság nem csupán arra való, hogy kötöttségek nélkül alkothassunk véleményt, hogy ha megismerünk egy teljesebb igazságot, akkor aszerint rendezhessük be a világot. Ez a „szabadság fejben” – de legalább ennyire fontos a tettekben való szabadság is!

A kérdés, hogy lehet-e egy ennyire frusztrált népet racionális célokkal magunk mellé állítani?

Ne képzeljük azt, hogy a „ballib oldalon” nincs frusztráltság – és nem is elsősorban a tavaszi választások miatt. Ahhoz, hogy megérthessük a „ballib frusztrációkat”, meg kell néznünk, kik is alkotják ezt az oldalt? Egyáltalán: létezik „ballib oldal”, vagy ez csupán egy „fantom”: értelmiségiek, akik évtizedek óta kapcsolatban vannak egymással és fenntartanak egy már nem is létező valóságot?

Tény és való, hogy sokan vannak, akiben él egy „bal”, vagy „lib” közeg: őket az életük, a környezetük vitte e közegekbe, hozzászoktak, hogy abban a valóságos és gondolati közegben éljenek. Az is tény, hogy ha „veszélyben érzik” magukat, akkor bemenekülnek a közegbe és ha a közeget érzik veszélyben, akkor „összébb zárnak”. Most pedig egyszerre mindkettő megvan: egyszerre „vált semmivé” a közeg és egyszerre érezhetik, hogy nem az ő világuk lesz az, ami most elkezd épülni.

A kettős hatás miatt azok, akik e közegekben régóta benne vannak, biztosan gyakrabban fogják igényelni a közeg nyújtotta élményt – és ezt egyrészt a közegek „frontembereinek” meg lehet lovagolni, másrészt a közegek felfokozott aktivitása okozhat olyan „optikai csalódást”, mintha erősödne és gyarapodna a ballib oldal – pedig csak ugyanaz a néhány száz ember jár gyakrabban össze!

Ez pedig nem erő. Azért nem, mert éppen ők voltak azok, akiknek (már) nem volt elég erejük, lendületük, szellemi kapacitásuk arra, hogy megőrizzék és megújítsák a baloldali és liberális mentalitás vezető pozícióit. Ez pedig így nem több, mint nosztalgia: a „régi jó világuk” utáni sóvárgás. De az új világ sosem a nosztalgiából táplálkozik!

…Fentebb arról volt szól hogy kik alkotják a „ballib „oldalt – de ennél fontosabb, hogy kik nincsenek benne? Épp azok, akitől (új) erőt kaphatna: az 1989 utáni világban felnőtté vált és abban tapasztalatokat szerzett fiatalok!

Most sokan azt latolgatják, hogy „milyen formában” fog Gyurcsány Ferenc visszatérni – de az igaz fontos kérdés, hogy milyen közeggel. Ha a „régi gárdát” szerzi meg, akkor nagy várakozásaink nem lehetnek: marad a régi fantáziátlanság, a régi sémák és rutinok, a régi gondolatok és cselekvések köre. Ahhoz, hogy sikerre lehessen vinni a modernizációt és a „modern demokraták” hosszú, a társadalmat a valódi, mentális reformok útján is elindító kormányzásra legyenek képesek, egészen új gondolatrendszer kell - és új emberek tehetsége. Minden generációnak saját magának kell a jövőjét megépítenie, nem hiheti azt senki sem, hogy „majd a Nagy Öregek” elvégzik ezt a feladatot – sőt: azt sem, hogy képesek lennének-lehetnének erre! Tudomásul kell vennünk, hogy - egészen ritka és egészen kivételes személyiségektől eltekintve - bizony minden „Nagy Generáció” nagyjai benne ragadnak a saját lendületes ifjúságuk világában és életük későbbi szakaszaiban is alapvetően onnan nézik és osztályozzák a világ újabb fejleményeit.

Most pedig nem csak Magyarországon van „új helyzet”, hanem azt is láthatjuk, hogy az egész világ híján van egy korszerű progresszív ideológiának – erről írtunk itt már korábban… A lényeg, hogy sehonnan sem várhatunk „kész mintákat” arra, hogy milyen is lesz a XXI. század 2.-3. évtizedének modern társadalma. Nem valószínű, hogy akár a „klasszikus” szocdem ideológia és receptek, akár valamilyen „késői szociális piacgazdasági” változata megfelelő lehetne. Arról nem is beszélve, hogy e modelleket a nagyon fejlett demokratikus és piacgazdasági mentalitással rendelkező észak-nyugat európai társadalmak fejlesztették kis, a saját viszonyaikra. Ha ezekre támaszkodva, ezeket „másolva” szeretnénk itt modern társadalmat és fejlődőképes gazdaságot csinálni, akkor úgy fogunk járni, mint az amerikaiak Afganisztánban, vagy Irakban, „a demokrácia exportjával”… Ezt a kalandot pedig jobb lesz kihagyni, mert ez semmivel sem lenne reálisabb elképzelés, mint Orbán „kötcsei világa”.

Igen, a nyugatos és modern Magyarország az egyetlen hosszú távon is életképes modell, amely nem vezet újra és újra válságokhoz. Csak ez a modell képes végre-valahára csökkenteni azokat a társadalmi (és személyes) frusztrációinkat is, amelyek megléte éppen a legnagyobb akadálya egy racionális és széles közmegegyezésen alapuló politikának. …De mit is jelent tulajdonképpen „a Nyugat” és „a modernitás”? Éppen azt, amiről az előző bekezdésben volt szó: azt jelenti, hogy új helyzetekre tudunk és merünk új megoldásokat találni és nem erőltetünk lejárt szavatosságúakat. Akkor lehetünk csak nyugati értelemben modernek, ha így járunk el.

Ez a gyakorlati politikában azt jelenti, hogy egy tudásalapúságot igénylő világban csak úgy lehetünk sikeresek, ha a demokrácia adta lehetőségekkel bevonjuk a politikába, a döntéshozatalba a legtehetségesebb embereinket – azokat, akiké az új világ lesz: építsék fel maguknak! Ha nem rájuk és társaikra támaszkodik az új politika, akkor sikeres sem lesz. Ha nem lesz sikeres, akkor maradnak, vagy növekednek a frusztrációk – és ha így lesz, akkor marad a retrográd, populista hatalom társadalmi bázisa is.

Ezt pedig nyilván nem akarják sem a ballib Nagy Öregek, sem a régi ballib közeg, de legkevésbé akarják ezt az 1989-es alkotmány adta szabadságban felnőtté vált fiataljaink – mert leginkább nekik nem érdekük egy sikertelen Magyarország!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr342291672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.