2010.09.05. 21:18 Szerző: piefke

Orbán Viktor harakirije

Hát kérem, ezt is megértük!

Kötcsén, a Polgári pikniken csak a jobboldalhoz köthető sajtóorgánumok lehettek jelen. Azon a pikniken, amely a „Nemzeti kormányzás” címet viselte!

Na, akkor ezt most bontsuk ki!

Van egy kormány, mely magát „a nemzet kormányának” mondja-tarttatja – hiszen még a tevékenységével foglalkozó tanácsozásnak is e címet adta. És e nemzeti kormány tagjait és kormányfőjét egy pillanatra sem gondolkodtatja el az, hogy az egész nemzet jövőjéről folyó tanácskozásra csak jobboldali sajtó mehetett be – senki más!

Nincs itt ellentmondás? A teljes nemzethez nem tartoz(hat)nak hozzá azok, akik egy más társadalom-felfogás hívei? Hiszen, ha pusztán a számokat nézzük, akkor a jelen kormányra a 8 millió választójoggal rendelkező magyar polgárból 2,7 millióan szavaztak csupán – a többiek nyilván azért nem, mert nem értenek egyet azzal, amit e kormányt adó párt(ok) közös dolgainkról tart(anak).

Vagy: ha Orbánék mégis elgondolkodtak azon, hogy az egész nemzet tervezett kormányzásáról tartandó megbeszélésre mégis csak a jobboldali sajtó tehesse be a csülkeit, akkor itt valami olyasmi van, aminek semmi köze ahhoz, amire az elmúlt bő 200 évben az euro-atlanti világ legfényesebb elméi törekedtek. Mert akkor itt csak az a nézetrendszer legitim, csak az adhatja a „nemzethez tartozás” alapját, amelyet a kormány képvisel – mindenki más és a másféle elképzelésekkel szimpatizáló médiumok „nem nemzetalkotó elemek” ezek szerint!

Eljutottunk oda, ahová Ceausescu „fénykorában”: ott tudvalévőleg „egyetlen nemzetalkotó etnikum” létezett – itt pedig egyetlen nemzetalkotó ideológia létezhet csupán…

Persze van egy sunyi elképzelés is a háttérben: Orbánék nagyon is érzik, hogy az egész „nemzeti kormányzás” egy „agyaglábú törpe”, átgondolatlan és egymással egységet nem képező elemek katyvasza. És tartanak attól, hogy egy erős és elfogulatlan „nyilvánosság-kontroll” megléte esetén pillanatok alatt nyilvánvalóvá válna, hogy „kormányzásuk” valódi céljai: maga a hatalom és az általa biztosítható pozíciók, melyekre „lelki szükségletük” van, továbbá az anyagi erőforrások, melyeket egy, a monopolisztikus hatalom által uralt, a tényleges versenyt ekképp kizáró terepen megszerezhetnek és a maguk javára hasznosíthatnak.

Hát micsoda szégyen az egy kormánynak, ha csak "a kezéből evő" média előtt van mersze beszélni! Ez a teljesítményképtelenség, a felkészületlenség és az öncélú hatalomgyakorlás nyílt, megsemmisítő beismerése!

…Orbán Viktor ma kivonta kardját és elvégezte a hasfelmetszés ősi rituális szertartását… Kimúlt. Ideje új miniszterelnök után néznünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr442273868

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népnemzeti vers 2010.09.06. 08:00:08

 Népi? Nemzeti?  - Nem túl régen népi volt itt minden most meg nemzeti. -        Ki akarta, ki akarja, -        hogy így legyen, nemde ti? -    &nb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozicsenko 2010.09.06. 08:15:16

veress, draskovits, szilvási és a többiek vicceiről jó ideig csak a jobboldali sajtó tudósított

amig a népszava, a népszabó és a többiek mélyen hallgattak mindenről

ahogyan 2002ben a hetihetes buktatta meg orbánt, úgy mára a jobboldali sajtó kellett ahhoz, hogy gyurcsányék elhasaljanak...

japp: az őszödi beszédben gyf egyértelműen elmondta, hogy a baráti sajtó segítsége kell majd...

ezek után a jobboldali és a baloldali sajtó és a kormány kapcsolatáról beszélni felesleges...

(hogy is volt a hirtv és veress kapcsolata? nem amikor lefejelte a kamerát, hanem pl amikor drogot akartak elrejttetni a hirtv autójában???)

FIDES AGITÁTOR 2010.09.06. 08:18:05

Nem tartom rossz ötletnek, hogy Smitt Pál elment erre a zártkörű rendezvényre.
Szerintem elmegy majd a Jobbikos rendezvényre is, meg egy balos rendezvényre is. Miért ne? A Jobbik már hívta is. Idézek:
"A rendezvény főszakácsát egyébként a Jobbik is meghívta disznóvágásra, de Schmitt Pál eddig nem válaszolt a megkeresésre. Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerint az államfő megszegi alkotmányos kötelezettségét azzal, hogy a nemzet egységének kifejezése helyett "pártrendezvényeken asszisztál". Novák azt mondta: a nemzet egységét Schmitt a továbbiakban csak úgy fejezheti ki, ha a "Fidesz-piknik" után más hasonló meghívásoknak is eleget tesz."

FIDES AGITÁTOR 2010.09.06. 08:21:24

@jozicsenko: Sajnos igazad van, ezért kell különbnek lenni. Valószínűleg Neked sincs titkolnivalód.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.06. 08:38:18

És Rákosi elvtárs boldogan törölgeti könnyes szemeit egy narancssárga zsebkendővel...

Caprica99 2010.09.06. 08:47:15

@duncan: te honnan veszed ezt a "Tita nick"-et?
Egy hozzászólását sem látom ebben a posztban, te meg folyton neki válaszolgatsz! :-oo

Caprica99 2010.09.06. 08:49:49

@dakota jennifer:
Még mindig ezen a lerágott csonton nyammogsz?
Új érvet nem találtál még ennyi idő után sem?
Te kis idióta!

piefke 2010.09.06. 08:56:06

@Caprica99:

"Tita nick" úrtól zsidózás, fröcsögés, személyeskedés és hasonló szimpatikus megnyilvánulásai miatt sajnos örökre el kellett búcsúznunk: kitiltottuk és épületes baromságait moderáltuk, ezért nem látod.

hodara 2010.09.06. 08:56:17

Közlöm mindenkivel a Hír TV sem mehetett be.Nem is igazán értem a posztot?
Nem volt benn hivatalosan a média.

piefke 2010.09.06. 09:00:01

@hodara:

"Nem volt benn hivatalosan" - mondd te vagy ennyire "naiv", vagy azt szeretnéd, ha mi lennénk azok?:-)
Van erre egy szép magyar nemzeti mondás: Nem szarok a kútba, csak a peremére - és hagyom, hogy belecsorogjon!
Nem hívom meg "hivatalosan", csak "hagyom, hogy ott legyen" - és utána a nekem tetsző módon tájékozasson.

szerjóska 2010.09.06. 09:02:00

én csak azt nem értem, h miképp lehet alapítványt létrehozni partiszervezésre. megsúghatná vmi fideszes, mert akkor adómentesen összehozok valami jó kis teknópartit a garázsban.

egyébként meg a "balos" médiát (ez mi is? atv-tv2?) azért kellett volna beengedni mert a fülkeforradalom miniszterelnöke, miniszterei és maga a Nemzet Atjya, Pali is részt vett a dzsemborin. na azért.

kezdhet a jobbik konszolidálódni (64 vármegye, gárda, morvai, csanádka-elődke, nem-volt-holokauszt, lágerbe-a-cigókat out), mert szaglik már a kormányváltás 2014-ben, a maszop meg a bikicsunájt nyomja csak a nyuggerhadnak, hadd nedvesedjenek csak a mamik, az lmp meg fake, az ország meg b*szik rá a réteken csiripelő madárkákra, meg nem akar 26 ft/kwh-ért szélerőmű-áramot venni, ha vehet 6 ft/kwh-ért a csúnya-gonosz-elpusztítja-a-földet-csernobil-halál atomerőműtől.

Netuddki. 2010.09.06. 09:05:06

Kimatekoztam. Az Indexet sem hívták meg.

hodara 2010.09.06. 09:08:48

@piefke:
Ezt nem értem???Ha tájékozatlan vagy miért írsz posztot?A jobboldali médiát sem engedték be.Azért írtam,hogy hivatalosan nem mert a fidesznél van aki felvételeket csinál a rendezvényeikről.Ezeket láttad.Ez nem sajtó nyilvános rendezvény volt,és pont.Ilyen rengeteg van minden pártnak.Az törvénytelen lett volna ha csak a jobboldali tévéket engedik be.Ez nem így volt.Ez az MSZP módszere volt!

Netuddki. 2010.09.06. 09:09:45

@kamu schmitt" díjat a gonosz törpének karácsonyra!: Na jó, meg lehet érteni.
Egy ilyen rendezvényen egy kicsit elengedik magukat a fijjugg és esetleg olyan szavak is elhagyhatják orczájukat amit az ellenséges ballib média úgyis csak kiforgatna. XD

Aladár69 2010.09.06. 09:10:56

@Cuppanj a végére!: egy ilyen esetet mond, légyszíves!!!

Netuddki. 2010.09.06. 09:11:25

@kovi1970: Lásd Öszöd meg hasonlók.
Azért remélem valaki itt is csinált "titkos" felvételt és megosztja velünk hadd csámcsogjunk egy jót. XD

Ringlósztár 2010.09.06. 09:13:17

@alien:
Ember, nekem is teljesen analóg volt néhány párbeszéd a SW3-ból a mai magyar helyzetre, főleg Palpatin szenátor rendet és békét ígérő felszólalása, a háttérben játszódó események kontrasztjával.

Lefetyke 2010.09.06. 09:13:29

@walker57: A korábbi években a magyar média jelentős része nem hogy komolyan vette a hivatását, hanem egyenesen küldetésének tekintette Orbán és a Fidesz lejáratását. A Sváby-féle riport csak a jéghegy csúcsa volt. Az utóbbi egy-két évben kezdett átfordulni a dolog, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kormányra lépnek 2010-ben.
És ez most objektív tény függetlenül attól, hogy egyébként támogatod-e a Fideszt vagy épp utálod.
És persze közben a HírTV és az Echo sem kímélte cseppet sem az MSZP-t. A különbség abban van, hogy a szocik messze kerülték az olyan médiát, ami nem együttműködő, a Fidesz meg vállalta a megmérettetést. És ennek most, amikor a szocikat mindenki szídja (nestrot-trollt kivéve), van egy komoly következménye: az MSZP nem találja a helyét a médiában, még az ATV is necces. A Fidesz tudna "ellenséges" terepen is szerepelni. Kár, hogy nem teszik, mert nincsenek is rászorulva.

@piefke: Mutyizás ügyben egyet is értek, meg nem is. Azért szoci-mélységekbe szerintem a Fidesz akkor se süllyedt, amikor még volt mit ellopni, most meg, hogy már gyakorlatilag nincs, nem is képesek rá. De ez nézőpont kérdése.
Mindenesetre szerintem a Fidesz-korrupció abban merül(t) ki, hogy ami munkát el kellett végezni, azt a sajátjaiknak osztották ki. Az MSZP-korrupció lényege meg, hogy kitaláltak mindenféle ürügyet, elvégeztettek teljesen felesleges munkákat csak azért, hogy egy nagy rakás pénzt ellopjanak. Különösen szakértői cégek, tanulmányok képében, vagy azzal, hogy állami feladatköröket magáncégekkel végeztettek el. Lásd pl. laktanyák őriztetése biztonsági céggel. Vagy önkormányzati szinten a Hospinvest ügy. De lehet, hogy ezt csak én gondolom/látom így.

shwarcz bácsi 2010.09.06. 09:15:00

én csak annyit mondok.svéd-magyar 2-0
orbángyurcsánycsányisanyi,futballokos nemzet vagyunk,csányi a garancia a minőségi futballra magyarországon,új stadiont a népnek,közpénzből persze,és aranyérem helyett a smitpali érmét osztogatják majd a győzteseknek.narancsköztársaság.

FIDES AGITÁTOR 2010.09.06. 09:20:59

A májusi buli 3 000 000Ft volt csak.

szpma.hu/taxonomy/term/7

Az Alapítványt támogató szervezetek

2004. Konrad-Adenauer-Stiftung - 20.000 Euro
2005. Konrad-Adenauer-Stiftung - 20.000 Euro
2006. Konrad-Adenauer-Stiftung - 20.000 Euro
2006. Európai Néppárt - 574 580 Ft (brüsszeli tanácskozás költségtérítése – 2 fő)
2007. Konrad-Adenauer-Stiftung - 30.000 Euro
2007. Európai Néppárt - 102 472 Ft (hágai tanácskozás költségtérítése)
2007. február International Republican Institute - 176 000 Ft (ljubljanai tanácskozás költségtérítése)
2007. december Európai Néppárt - 3 138 001 Ft (2007. május 4-6. EU képzés támogatása)
2007. december Európai Néppárt - 3 138 001 Ft (2007. június 1-3. EU képzés támogatása)
2007. december Európai Néppárt - 100 420 Ft (brüsszeli tanácskozás költségtérítése)
2008. Konrad-Adenauer-Stiftung - 30.000 Euro
2008. Konrad-Adenauer-Stiftung - 1 106 544 Ft (Kötcsei találkozó támogatása)
2008. Konrad-Adenauer-Stiftung - 1730 Euro (nov. 24-29 közötti EU-elnökség szeminárium támogatása)
2008. European Ideas Network - 120 400 Ft (Fiuggi tanácskozás költségtérítése)
2009. European Ideas Network - 105 760 Ft (Brüsszeli tanácskozás költségtérítése)
2009. Konrad-Adenauer-Stiftung - 30.000 Euro
2009. European Ideas Network - 114 912 Ft (Brüsszeli tanácskozás költségtérítése)
2010. Konrad-Adenauer-Stiftung - 30.000 Euro
2010. Konrad-Adenauer-Stiftung - 3.000.000 Ft (2010. május 30-i Kötcsei találkozó támogatása)

vérhangya 2010.09.06. 09:21:56

@piefke:

Elmondom neked, mert látom nem tudsz róla. A kötcsei Fidesz rendezvény meghívásos alapon szerveződik, baráti összejövetelnek számít. Ha te azon akadsz ki, hogy nem hívták meg rá a balos médiumokat, akkor ne fáraszd magad annyira, hisz tudtommal egy baráti összejövetelre te sem hívnád meg a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t, vagy bármely más jobbos médiát.

Azt is közlöm veled, hogy ez a kötcsei rendezvény már évek óta így zajlik, kicsit későn keltél fel, ami nem gond, de a dátum 2010, legközelebb korábban kelj.

Látom azt is, hogy nálad nagy a szólásszabadság, gondolom kimoderálod azt, aki neked nem tetszően kommentel Gratulálok!

nemecsek ernő áruló 2010.09.06. 09:22:21

@mép: Kulcsár meg Áderhez ment tanácsért. Vastagon benne van mindkét oldal, ne aggódj. Azért kellett titkosítani 90 évre, hogy már senki ne éljen a felelősök közül, amikor kiderülhet.

stratez 2010.09.06. 09:27:41

Hagyjuk a süketelést, ez egy zártkörű magánrendezvény volt, oda pedig azt hívok meg, akit én akarok. Nem kormányzati és pártpiknik. Így tették ezt az előző kormánypártok is, csak emlékeztetném a piefkéhez hasonlóan rövid emlékezőtehetséggel megáldottakat a söjtöri lakomára...

nemecsek ernő áruló 2010.09.06. 09:30:10

@vérhangya: Egész más színezete van annak, ha egy ellenzéki párt hívja össze "baráti piknikre" a haverokat, mint annak, ha egy _KORMÁNYZÓ_PÁRT_ nem hív olyanokat, akiket nem akar.

Előbbi szimplán egy rendezvény. Utóbbi gyávaság, mert félnek, hogy valaki olyan kérdést tesz fel a _KORMÁNYZÁSSAL_ kapcsolatban, amire nem lenne jó felelni.

Persze most majd elkezdesz Gyurcsányozni, de van róla fogalmad mennyi Gyurcsány mondat nem jelent meg a HírTV képernyőjén, mert az egyszerűen nem illett az embereket megnyomorító képbe?

Egyik oldal cenzúráz, és megválogatja, mit ad le. Másik oldal esélyt sem kap, hogy kérdezzen. Kicsit vicces, hogy a jobbos emberkék mindig futva menekülnek a balos kamerák elől, és vajh miért csak balosokat lehet látni pogácsával teli szájjal böfögve szerencsétlenül kapálózva, hogy most nem nyilatkozom, gyere már később (igen, a gyere már később rész nem szokott benne lenni az esti híradóban, de oly elfogulatlan vagy, ezt biztosan tudod. ;))

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.06. 09:31:18

Ha a kormány betartja az EU által kialakított játékszabályokat, és nem löki félre a pénzügyi világszervezetek segítő kezét, akkor gyorsabban véget vethetne a devizahiteles családok kálváriájának. A képviselő szerint a következő száz nap feladata a befektetői bizalom visszaállítása kell legyen, mert ez a magyar családok és a magyar munkavállalók érdeke.

Forradalmi, nemzeti handabanda kormány, itt a megoldás!

dtk74 2010.09.06. 09:32:33

Csak annyit mondanék, hogy:
ROSSZABBUL ÉLEK MINT FÉL ÉVE.

FIDES AGITÁTOR 2010.09.06. 09:34:43

@stratez:

Nem szeretnék vitatkozni, de a májusi rendezvényt egy külföldi alapítvány szponzorálta. Gondolom a mostanit is. Az alpítvány egyébként nemes célt képvisel. Olvashatod!
Konrad Adenauer Alapítvány
“Európa egysége csak kevesek álma volt, de sokak reménye lett. Ma mindannyiunk számára szükségszerűség. Szükségünk van rá biztonságunk, szabadságunk és nemzetként, valamint a népek szellemi alkotó közösségeként való létünk számára.
Konrad Adenauer Részlet a 1954. december 15-i kormánynyilatkozatból

Politikai képzési munkánkkal nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt a békét, a szabadságot és az igazságosságot kívánjuk elősegíteni. Különösen szívünkön viseljük a demokrácia megszilárdításának, a szociális piacgazdaság megteremtésének, az európai egység elősegítésének, a transzatlanti kapcsolatok intenzívebbé tételének, valamint a fejlesztéspolitikai együttműködésnek az ügyét.

A tudományos alapmunkálatokat és aktuális elemzéseket mindig előrelátóan, a politikai cselekvést előrevetítve készítjük el. A berlini székhelyű akadémia fórumot biztosít a politika, a gazdaság, a társadalom és a tudomány közötti párbeszéd számára mindazokról a kérdésekről, amelyek meghatározóak jövőnk szempontjából.

Konferenciáinkon és kongresszusainkon olyanok számára biztosítunk találkozást, akiknek van “mondanivalójuk”. Évi több mint 3500 rendezvényünkön mintegy 150 ezren vesznek részt.

A tehetséges fiatalokat nemcsak Németországban támogatjuk eszmeileg és erkölcsileg, hanem Közép- és Kelet-Európában is. Egykori ösztöndíjasainkkal, akiknek száma ma már meghaladja a 10.000-at, szoros kapcsolatot ápolunk.

Kínálatunkat kiállítások, felolvasóestek és díjak egészítik ki. Támogatjuk a művészi utánpótlást és évente átadjuk a rangos KAS irodalmi díjat. Fiatal újságíróknak speciális projektek keretében nyújtunk támogatást. Saját helyi újságíróknak szóló díjunkat 1980 óta kapják meg a legjobbak.

A Kereszténydemokrata Politika Archívuma a kereszténydemokrácia németországi és európai történetét kutatja és dolgozza fel. A látogatónak átfogó dokumentumállomány, modern médiumok, valamint egy kereken 150 ezer címet magában foglaló politikai és kortörténeti könyvtár áll rendelkezésére.

A német politikai alapítványok formájukat tekintve világszerte egyedülállóak. Kiegészítő funkciót töltenek be az állami nemzetközi együttműködés mellett, tevékenységüket az állam, a Német Szövetségi Köztársaság támogatja. Eszméik és értékeik nemzetközi együttműködés keretében történő megvalósításához az alapítványok hasonló világnézeti elveket valló partnereket keresnek. Így külföldön is különböző, de egyenrangú érdekeket támogathatnak.

Az alapítvány Németországban 2 oktatási központban (a Bonn melletti Sankt Augustin és Berlin) és 16 képzési szervezetben végzi munkáját.

nestrot10 2010.09.06. 09:39:44

@kamu schmitt" díjat a gonosz törpének karácsonyra!:

Az Emberek embere c. versem:

Palikának borvirágos orcája,
rá van gravirozva a palettára
Májfoltos fejéről megismerni messziről.
ahogy a Sándor palotából kistíről.
Gumigerinc derekával görnyedten közlekedik,
Érdes nyelve elkopott már, de még próbálkozik...
A Pápánál szeretne majd egy poziciót fogni,
Ha mást nem a Vatikánban takarítani:))))
s végre megtalálja igazi helyét a világban,
a lapát a seprű és a rongy társaságában:)

nestrot10 2010.09.06. 09:43:23

@kovi1970: Köcsödi beszéd ...:D mi? vagy Köcsei köcsög beszéd?:)

hodara 2010.09.06. 09:46:05

@kamu schmitt" díjat a gonosz törpének karácsonyra!:
Ezt egy MSZP-s politikus mondta.Na az aztán mérvadó.Eddig miért nem csinálták???
Ha a régió többi országával együtt ingadozott volna a forint most a CHF:216
helyett 208 lenne.Ettől vége lenne a devizahitelesek kálváriájának!Sötét vagy.Csak az van beárazva,hogy az IMF elment ami jó döntés volt mert ha meg is egyeznek sokkal jobb a tárgyalási pozíció.

Még valami a devizahitelesek legnagyobb baja az MSZP volt
1.Engedte,hogy mindenki CHF-ben adósodjon el
2.Az MSZP alatt 30%-ot gyengült az euró 25%-ot a CHF
3.Rengeteg ember elveszítette a munkáját azért nem tudott fizetni.
4.A bankok beárazták a nemfizető ügyfelek költségeit.Erre akkor miért nem figyelt oda a PSZÁF????

nestrot10 2010.09.06. 09:46:28

@Lefetyke: Hülye Fidesz bérenc vagy---nem látod hallod, hogy évek óta, de még most is fingatta és Fingatja a Fideszeseket a Kálmán Olga?:...Hülye primitiv Lfetyelő lefetyke:9 nyald a kis törpe seggét!

vivat 2010.09.06. 09:49:53

Ha ez baráti összejövetel volt, akkor valóban azt hívnak meg akit akarnak.. de akkor ne használják a nemzeti jelzőt, mert ez nem csak rájuk vonatkozik, hanem a nem barátiakra is, akik szintén a nemzet részei...bár ez fideszéknél másként értendő:csak a mi kutyánk kölyke lehet nemzeti!

hodara 2010.09.06. 09:51:16

@nestrot10: Ugyanez a Kálmán Olga meg fülét farkát behúzva hallgatta az Orbánt.
Akkor mégiscsak tud valamit.

nestrot10 2010.09.06. 09:52:45

@hodara: Orbánt is megfingatta....persze neked a szent tehén szarhat büdöset is...azt is megeszed:)

nestrot10 2010.09.06. 09:55:39

Orbánt is megfingatta a Kálmán Olga, kényszeredetten vigyorgott csak a törpe....persze neked a szent tehenetek bármilyen büdöset szarhat, azt is megeszed :DDD

vivat 2010.09.06. 09:57:36

@hodara:
Ne vidd már félre az éneket! Nem Járai tartotta magasan a banki kamatot egész regnálása alatt, így természetes, hogy nem forintba vették fel az emberek a hitelt... emlékezzél már erre is vissza!!!!
Aztán emlékeztetnélek arra is hogy Bajnaiék átadásakor 170 Ch körül számoltak a bankok, most meg 220-al, tán vissza somfordált Bajnai, vagy Gyurcsány???
Ki van kormányon azóta , nem az Orbán???
Kósa-szíjjártó óta több mint tízezerrel nőtt a részletem... legalább ne szépítsd olyanok előtt a dolgokat, akik szenvedő alanyai ennek a hőzöngő bandának!

hodara 2010.09.06. 10:03:54

@nestrot10: Az ATV-s betelefonálók is azt mondták,hogy nagyon puhány volt

palackos 2010.09.06. 10:05:47

@Lefetyke:"a Fidesz meg vállalta a megmérettetést"
napkelte?

vérhangya 2010.09.06. 10:10:54

@GerzSonka:

Kicsit vicces, hogy a jobbos emberkék mindig futva menekülnek a balos kamerák elől,

Veres úrra gondolsz, aki lefejel?
Vadaira, Szekeresre, aki nem nyilatkozik?
Hagyóra?
Magyar Bálintra?
Gyurcsányra?

vivat 2010.09.06. 10:13:03

@dtk74:
Én is rosszabbul élek, a havi tízezer forínttal,amit kivisz a bank plusszban meg az emelkedő árakkal....csak tudnám, hogy engem miért nem talál meg a közvéleménykutató??!

hodara 2010.09.06. 10:22:15

@vivat: Nagyon buta vagy de megpróbálom elmagyarázni.Bár elnézve lehet,hogy felesleges lesz.A forint alakulását 99%-ban a környező devizák alakulásához mérten nézik(http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=137946&sp=1&p=2).Ezektől eltérés 2 ponton volt Kóka-Szijjártó beszéd.Itt volt ugrás 2 hét alatt visszaállt.Júliusban amikor elment az IMF akkor volt egy 4% os gyengülés.Ez megmaradt.
A CHF minden devizával szemben EUR,PLN,CZK-hoz képest is rekorderős.A Portfólió elemzője 220 ft-os CHF nél mondta ha végig a trendeket követte volna a forint akkor a CHF 210 lenne.
De ha te csak azt tudod szajkózni amit a Szanyi mond(bár már beigazolódott,hogy hülyére vesznek titeket)Nézzük az a kormány megalakulásakor az EUR 276 most 284 3,5% a CHF akkor 194 most a CHF 216 ez 10% De a CHF mindenkihez képest erősödött.
Látod az euróhoz képest alig volt elmozdulás.Jó lenne ha tájékozódnál!

gonosztojás (törölt) 2010.09.06. 10:23:17

Az kisemberke nagyon fél. Sőt retteg.
Saját kommandós testőrhadsereg kell ahhoz hogy kimerészkedjen a nép közé, és minden nyilvánoságtól ezek szerint kiveri a víz.
Ebből "vigyorgó" lesz...
Vagy egy éjszaka bekattan és lemészárolja a családot.
Szánalmasabb mint a nyársatnyelt szocelődje.

szőketisza 2010.09.06. 10:25:58

@Cuppanj a végére!: Ne haragudjatok,de én sem hívok meg a bulimba egy gennyedék fidesznyiket sem!
Nem baj?

hodara 2010.09.06. 10:28:45

@vivat: Ja és a részleted növekedéséhez csak gratulálni tudok mert 10% os gyengülésnél 10000 forinttal nő akkor 100 000 ft a törlesztőd?Amúgy már írtam a bankok minden bedőlt hitelt beáraznak a többibe.
Hogy értsd ha az árfolyam visszaáll az eredetire te akkor sem fogsz annyit fizetni mint az elején.
Amúgy az MSZP alatt az 50 000 FT-os törlesztőmből lett 86 000 ft.Na ez növekedés.

szőketisza 2010.09.06. 10:29:55

@fynndafrail: "hasonlóan az efféle blogokat firkáló kreténekhez -- szalonképtelen büdösbunkó"
Kiváló jellemzést adtál önmagadról. Gratulálok!

Mérges 1234 2010.09.06. 10:36:17

Kedeves Fidesz fun-ok.

AZ, hogy az elmúlt 8 éveben minősíthetetlen és az országra nézve igencsak káros politizálsá folyt, azt talán már csak Gyurcsány nem vitatja, csakhogy

ettől függetlenül, ami most folyik kormányzás címszó alatt, egyelőre nem igen jobb, sőt hosszabb távon arra enged következtetni, hogy nagyon megszopjuk.....

Persze nem volt más válaszátsunk, de azért kritikát megfogalmazni legyen már jogunk.

A FIDESZ és a Viktor stilúsa az, ami gáz, a nekünk igazunk van és pont. Ez visz minket végképp a szakadékba. Tudom fidesz szemüvegen keresztül ez még nem látszik, de mire észreveszitek már késő lesz.

nestrot10 2010.09.06. 10:36:38

@hodara: azt nem az Orbánra mondták te barom...már kevered a szart a fossal:)

vivat 2010.09.06. 10:38:38

@hodara:
Kedves hodara! A helyedben senkit sem minősítenék sem butának, sem hülyének, és abszolute nem érdekel, hogy mit mond a Szanyi.. CSAK A ZSEBEMET NÉZEM, AMIBŐL KIVESZNEK!

CSAK NEM AZT AKAROD ELVITATNI, HOGY A KÓSA-PETIKE PÁROS KIJELENTÉSEIRE NEM NEGATÍVAN REAGÁLT A FORINT???

nestrot10 2010.09.06. 10:39:05

@vivat: merta közvélemény kutatók is pártkatonásak..és most a Fidesz fizeti őket ( tárki, median) (Alapból a Századvégé meg amúgyis Fidesz droid...Stump banda)
Nem kell figyelembe venni őket hazudnak...a Fidesz támogatottsága már sokkal kisebb!

nestrot10 2010.09.06. 10:40:20

@gonosztojás: Orbán alapból gumibugyiban jár...pláne ha valaki csak kimondja a Gyurcsány nevet---tudja, hogy Gyurcsány még a földbe fogja döngölni!!!!!!!!

Mérges 1234 2010.09.06. 10:41:29

@vivat:

"CSAK NEM AZT AKAROD ELVITATNI, HOGY A KÓSA-PETIKE PÁROS KIJELENTÉSEIRE NEM NEGATÍVAN REAGÁLT A FORINT???"

De hülye vagy ezt már a vezír világosan megmondta, hoigy aki ezt gondolja az hülye.

Megmondta semmifél összefüggés nincs.

Azt nem érem, hogy a Viktor és bandája hülye, vagy gonosz?

Örök dillema, mondjuk ugyanezt nem értettem a Fletónál sem.

A hülye tán jobb lenne, és hajlok rá, hogy ezek szimplán hülyék, de legalább jót akarnak.

hodara 2010.09.06. 10:42:30

@nestrot10: Te a jó .................................................... te gyökér.Nézd meg még egyszer az Olga még csak partiban sem volt vele.Ott volt a Kéri László is és mondta az Olgának,hogy nem nagyon tudta megfogni.Másnap a betelefonálós szarjukban meg mindenki értetlenkedett,hogy miért volt ilyen puhány az Olga.
Tudtam,hogy barom vagy legalább igazoltad

hodara 2010.09.06. 10:46:04

@vivat: Nem vitatom.Azt írtam akkor volt egy ugrás.Az 2 hét múlva már visszaállt.
Ami megmaradt az az,hogy elment az IMF.Az 4-5%

vivat 2010.09.06. 10:47:01

@nestrot10:

Tök mindegy neki kire mondták! Az a fontos számára, hogy itt ossza az észt, mintha más hülye lenne !

szőketisza 2010.09.06. 10:47:22

@hodara: "CHF akkor 194 most a CHF 216"
Honnan a francból vetted ezeket a számokat?

hodara 2010.09.06. 10:51:40

@vivat: Amúgy javaslom olvasd végig a cikket amit belinkelek
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=137946&sp=1&p=2
Ez mai és a Portfólió inkább baloldali,így elfogultsággal sem vádolhatod.
Az MSZP-nél ez csak az első 100 nap a teljesítménye utána sokkal rosszabb és a forintromlás még nagyobb volt.Ott keresd a törlesztőd növekedését.Ha az árfolyam nem változik a törlesztőd akkor is nőni fog mert folyamatosan árazzák be a bedőlt hiteleket

nestrot10 2010.09.06. 10:53:06

@vivat: igazad van...D észre sem kell venni.... ennek a Fityisz droidnak -100 az IQ-ja...nem lehet vele mit kezdeni...ez csak seggnyalásra jó...:) a gonosz törpének:) Mindegyik ilyen:)

vivat 2010.09.06. 10:54:42

@hodara:

Nem kevés ugrás volt, és nem állt egészen vissza, és újra tetézte az IMF kivonulása... hidd el nekem figyelem...azt is látom, hogy a környező valuták hogy reagálnak..
Jó lenne, ha ha a kormány meg egyéb potentátok nem beszélnének össze-vissza, és a pökhendiséget félre téve rájönnének, hogy nem mi diktálunk a világnak, hanem a világ,ezen belül szükebben a z EU.. és akár tetszik ez Orbánnak akár nem vegye tudomásul, hogy a bolha ne köhögjön, nem az IMF tartozik nekünk, hanem mi nekik...és ha akkor kihúzta az országot a szarból, a játékszabályok szerint ne mi verjük a tamtamot!

gonosztojás (törölt) 2010.09.06. 10:56:08

Mit kell ekkora palávert csapni.Biztos megbeszélték hogy még hány ex-reformkommunistát és hajdani pártállami kedvencet kell bevonni az új szarkotmány megszövegezésébe...
Majd a Hírétvé baltaarcú hírolvasói és műsorvezetői elmagyarázzák a póri népnek a truvájt.
(Tényleg, biztos hogy nem biorobotok vannak a Hír-eseknél? Olyan furcsák a betonszerű bábuarcokkal.)

hodara 2010.09.06. 10:56:27

@vivat: Kedves!Semmi észt nem osztottam.Állítottál dolgokat amik nem igazak.Nem szerintem nem igazak hanem közgazdászok szerint sem.Ezek tények ha utána olvasol erre te is rájössz.
Nem akarlak meggyőzni,hogy a fideszre szavazz de valótlan hülyeségeket ne állítsunk.170 forintos CHF??????????

szőketisza 2010.09.06. 10:57:48

@hodara: A svájci frank forintárfolama májusban még átlagosan 165-170 ft között mozgott, ma pedig többnyire 220 ft felett van. Ez bizony 30%-os emelkedés!

Lefetyke 2010.09.06. 10:58:52

@dtk74: Csak a véleményemet írtam le. Nincs miért magyarázkodnom, nem én csináltam jól vagy rosszul valamit.

@palackos: Igazad van, arra az egy műsorra valóban bojkottot mondtak egy ideig. Egy ideig. És ez azért korántsem ugyanaz, mint komplett csatornákat és újságokat bojkottálni, ahogy az MSZP tette. A közvetítő stábokat is kitiltani, a kérdező riportert megütni (ezt csak egy barom csinálta, de ő kétszer)...
Mellesleg, de most komolyan: Napkelte(!) Te a helyükben nem bojkottáltad volna?

@nestrot10: :)))))
(Úgy általában, de főleg a Gyurcsányos reagra.)

hodara 2010.09.06. 10:59:09

@nestrot10: Ennek a fityisz droidnak közgazdász diplomája van az IQ egy picit több.Egy picit!

vivat 2010.09.06. 11:05:16

@hodara: Tudod az a szomorú, hogy gazdasági dolgokban is azt kell nézni, hogy bal, vagy jobboldali közgazdász vagy elemző nyilatkozta, mintha a számok nem ugyanazt mutatnák...
Utálom az összes politikust jobbról, balról, középről.. mindegyik a saját zsebét tömi...

de az most nagyon érdekel, hogy mit igértek Orbánék, és mivel akarják teletömni az agyamat, mert amit most csinálnak az számomra csak negatívum volt, meg egy csomó szemfényvesztés, hablaty... várom, hogy érdemben is tegyenek valamit!

hodara 2010.09.06. 11:05:27

@szőketisza: Na ezt írtam erre vagyok allergiás!!!!!!!!!
Most linkeltem be
www.valutaweb.extra.hu/2010.m%E1j.html
Miért hazudsz????????????
Ráadásul a Fidesz 2010 június 1-től van kormányon.
Így most őket védem.Május első 3 napjában CHF 188-189 de utánna jött a Görög válság és egyből 193-
Szörnyű milyen emberek vannak itt.

szőketisza 2010.09.06. 11:05:28

@hodara: "@nestrot10: Te a jó .................................................... te gyökér.
Tudtam,hogy barom vagy legalább igazoltad"
Kíváló önjellemzés!

nestrot10 2010.09.06. 11:06:03

sok buta..vásárolt diplomás közgazdász ül a Fidesz bandában ezért a kosz....ezzel ne kérkedj...az IQ amire büszke vagy kicsivel több mi?.D -99?.)

fg56 2010.09.06. 11:06:18

Hogy miért nem tud ebben az országban egy olyan kormány felállni, amely valóban tesz is a magyarokért és nem TESZ a magyarokra - csupán csak hadovál. Gyurcsány tehetésgtelen lúzer volt, Orbán pedig egy kártékony diktátor. Mindkettővel csak veszíthet az ország. De mikor és főleg kivel fogunk végre nyerni is, mert az emberek egyre szarabbul élnek

vivat 2010.09.06. 11:06:43

@hodara:
Akkor szia szakmabeli, egyszer csak közös nevezőre jutunk...

nestrot10 2010.09.06. 11:07:41

Mai hír, olvassátok a cikket....IMF és az EU címmel:
EP-képviselő úgy véli, hogy ha a kormány betartja az EU által kialakított játékszabályokat, és nem löki félre a pénzügyi világszervezetek segítő kezét, akkor gyorsabban véget vethetne a devizahiteles családok kálváriájának. A képviselő szerint a következő száz nap feladata a befektetői bizalom visszaállítása kell legyen, mert ez a magyar családok és a magyar munkavállalók érdeke.

nestrot10 2010.09.06. 11:09:29

EU válasz: a válasz egyértelmű abban a tekintetben, hogy az unió akkor tudja folytatni a tárgyalásokat, ha a kormány megtette a szükséges intézkedéseket.

hodara 2010.09.06. 11:10:18

@szőketisza: Befejeztem veled a társalgást.Mert a hangnem egy dolog egy másik,hogy hazudsz.
"A svájci frank forintárfolama májusban még átlagosan 165-170 ft között mozgott"
Nem is értem.
nestrot10 nek meg erre(azt nem az Orbánra mondták te barom...már kevered a szart a fossal:) reagáltam,úgyhogy nem engem jellemez

nestrot10 2010.09.06. 11:11:13

egyébként Európa kormányfői szarnak Orbánra! Nem véletlen---ismerik már...( mikor ápoltatta magát kétszer is Ausztriában , amikor vesztett mindíg:)

nestrot10 2010.09.06. 11:14:19

Mai:
Az uniós biztos aggodalmát fejezte ki a pénzügyi szektor különadója miatt: felhívta a figyelmet arra, hogy a különadó ebben a formában nagyon kedvezőtlen hatással lehet az ország befektetői megítélésére, illetve a gazdasági növekedésre. Emellett az uniós küldöttség úgy találta, hogy a számos más jogszabályt érintő törvény több eleme - abban a formában, ahogyan még az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások idején a parlament elé került - vélhetően nem felel meg az uniós jognak. Az EU-küldöttség emlékeztette továbbá a magyar kormányt azon kötelezettségére, hogy a Nemzeti Bank számára teljes függetlenséget kell biztosítania - idézte fel a közlemény.

hodara 2010.09.06. 11:14:40

@vivat: Na erre befizetek.Aki ilyeneket ír az nem közgazdász.Csak ha szándékosan ferdítesz.
Ja erre nem is reagáltam.
"Nem Járai tartotta magasan a banki kamatot egész regnálása alatt, így természetes, hogy nem forintba vették fel az emberek a hitelt... emlékezzél már erre is vissza!!!!"
Járai rosszul regnált ezért volt 2006-ban Európa legjobb jegybankára.A forint alapú lakáshitel a fidesz alatt támogatva volt.

vivat 2010.09.06. 11:15:43

@fg56:
Hát erre még várni kell egy ideig... de meddig lesz türelmünk, azt nem tudom?! Mindenesetre azon csodálkozom, hogy ennyi baklövés ilyen nagyfokú diktátum után még hallgat a mély.....

vivat 2010.09.06. 11:21:17

@hodara:
Nem ferdítek szándékosan,a tiedre én is befizetek!
Forgasd már vissza a régebbi lapokat, mennyien bírálták Járai magasan tartott kamatpolitikáját?!Ne mond, hogy ez jó volt akkor az országnak...

hodara 2010.09.06. 11:22:28

Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely 2004 óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt, és a hiánycél teljesítésére vonatkozó határidőt már két ízben meghosszabbították - emlékeztetett a biztos.

Rehn mindazonáltal hozzátette: a küldöttség üdvözölte a kormánynak a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékát kitevő 2010-es hiánycélra vonatkozó vállalását, és méltányolta, hogy a költségvetési hiány 2010 első felében jelentkező túllépését számos korrekciós lépés követte, amelyek között jelentős bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések is szerepeltek.

vivat 2010.09.06. 11:22:42

@nestrot10:
Minderre magasan tesznek, mi meg szívjuk...

vivat 2010.09.06. 11:26:14

@hodara:
"Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely 2004 óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt, és a hiánycél teljesítésére vonatkozó határidőt már két ízben meghosszabbították - emlékeztetett a biztos"

Pontposan ezért nem kellene abban reménykedni Orbánnak, hogy az EU jövőre megengedi a 3% on felüli hiánycélt...

hodara 2010.09.06. 11:26:41

@vivat: Tudom,hogy bírálták.Az MSZP!Ha csökkenti az alapkamatot gyengül a forint.Az egésznek a lényege az volt először arról 2006-ban majd 2009-ben csatlakozunk az euroövezethez.Ez az akkori adatok alapján reális volt csak hát az MSZP meghamisította az államháztartás adatait!

hodara 2010.09.06. 11:32:53

@vivat: Lehet,hogy nem lehet,hogy igen.Szerintem is valószínűbb,hogy nem.De nem ülök le tárgyalni úgy,hogy az lesz amit te akarsz.Ja és ez lehet,hogy fontos tényező lesz a magánnyugdíjpénztárak befizetésének elszámolásánál.

Vad.Korte (törölt) 2010.09.06. 11:34:56

"Kötcsén, a Polgári pikniken csak a jobboldalhoz köthető sajtóorgánumok lehettek jelen."

Fáj, hogy a jobboldal a baloldaltól tanult technikákat használja? Hagy fájjon! Még hogy a FIDESZ nem tanult semmit... Hehe!

8 millióból csak 2,7m szavazott rájuk? Hogy lesz ebből kétharmad? Ez nekem sehogy nem jön ki...

genyamagyar 2010.09.06. 11:34:58

@hodara: "Ráadásul a Fidesz 2010 június 1-től van kormányon."

Nézd, január óta mindenki tudta, hogy jön Orbán, illetva azt is, hogy semmiféle programja nincs.

vivat 2010.09.06. 11:36:11

@hodara:
Hogy ki mit hamisított meg, ki mit tervezett felül, vagy alul /infláció/ az is megérne egy misét!
Sajna, mennem kell, hív a kötelesség, mert senki nem fizeti ki helyettem a törlesztőm...
Szép napot mindenkinek!

genyamagyar 2010.09.06. 11:37:29

A poszthoz? egyáltan van valaki, aki ezen a kötcsei bunkóságon elcsodálkozik? Teljesen világos volt, hogy ez következik.

Lesz még rosszabb is. Pl. elkérik majd az IP címeket és utánajárnak, hogy ki mer "csúnyát" írni a fideszről.

Vad.Korte (törölt) 2010.09.06. 11:38:14

"Ideje új miniszterelnök után néznünk!"

Erre még várni kell majdnem 4 évet, kispajtás! Egy olyan országban, ahol a nyilvánvalóan és minden szempontból -- erkölcsi és támogatottsági szempontból egyaránt -- kisebbségben lévő szocik olyan ügyesen bele tudtak kapaszkodni a hatalomba, hogy bő egy évet ültek ott, lógatva a kukacot, egy ilyen országban csak vágyálom marad egy kétharmados párt minizterelnökét megbuktatni. Szerencsére.

hodara 2010.09.06. 11:51:42

@genyamagyar: A poszt hazugság mert egyetlen média sem volt jelen.
Ráadásul a kutya nem kíváncsi az IP címedre

genyamagyar 2010.09.06. 12:09:30

@hodara: Egyetlen média sem volt jelen? Na, akkor könnyű lesz cáfolnod a posztot alapállítsát...

"Ráadásul a kutya nem kíváncsi az IP címedre"

Még, kedves barázom, még nem! Majd fél év múlva.

hodara 2010.09.06. 12:18:55

@genyamagyar: Mit cáfoljak rajta???
A Hír TV sem mehetett be.Nem volt sajtó nyilvános esemény.

nestrot10 2010.09.06. 12:26:18

na ebédeltem...most megyek a WC-re és kiteszem a FIDESZ! (Orbánostúl)

piefke 2010.09.06. 13:29:34

@Vad.Korte:

Ahogy azt már egy tegnap esti kommentre is megírtam:
"Új miniszterelnök után nem <abban a pillanatbany> kell nézni, amikor a régi végleg amortizálódik. Egy valóban alkalmas személy megkeresése, "kinevelése", felkészülése hosszú folyamat - de egy ország jövőjét illik jóelőre tervezni!"

És természetesen ez az új miniszterelnök nem az MSZP-t fogja "feltámasztani", mert az mindannyiunk üdvére "végleg meghalt"...

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.06. 21:04:14

@parttalan: Hehe,ez mondjuk igaz! :) Így mindjárt éthető a reakciójuk,nem?
A komcsik nem szeretik a saját sajtójukat,hiszen totál lejáratták önmagukat.
Ezért szeretem az Indexet!! :D

Art Mooney 2010.09.17. 11:17:50

hhhhahahhahahhahaahahaahha oh wow

"A helyi MSZP meghívására Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a kőbányai szabadidőközpontban tartott előadást.A volt miniszterelnököt tapssal fogadta a több száz fős közönség.

A Hír Tv azt szerette volna megkérdezni Gyurcsány Ferenctől, milyen jelentéseket kapott Szilvásy emberétől. A Hír Televízió stábját azonban az egyik helyi szocialista képviselőjelölt, Varga Mónika kiutasította a teremből. Arra hivatkozott, hogy az esemény nem sajtónyilvános. Az ATV stábja ugyanakkor bemehetett, amire a képviselőjelölt azt mondta, ők "exkluzívan vannak ott".

A stáb kitoloncolásában a főleg nyugdíjas korú szimpatizánsok is részt vettek: kiabáltak, hadonásztak, az egyik MSZP-szimpatizáns pedig letakarta a Hír TV kameráját."

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.17. 11:57:17

@Art Mooney:
ad1 - ennek mi köze a témához?
ad2 - hány helyről küldték el fideszék az összes, nem eléggé náci-komcsi szimpatizáns stábot? :D

Art Mooney 2010.09.17. 17:56:07

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

1. hasonló esemény, mint amiért a posztíró is kiabált (annyi különbséggel, h itt nem volt eleve zártkörűnek hirdetve a rendezvény); kíváncsi vagyok, h most mennyire fog sírni a poszt toló szája :)

2. sorold! koncentrálj a nyilvános rendezvényekre! vö. veres vs. hírtv.

3. képanyag: www.youtube.com/watch?v=kGgija34uCg&feature=player_embedded