2010.09.04. 12:53 Szerző: piefke

A „legjobb forgatókönyv”

Magyar miniszterelnök ilyen erővel még nem köpte szembe magát…

Lassan hónapok óta találgatják bel- és külföldi profi politológusok, gazdasági szakemberek és egyszerű, megrettent polgárok, hogy mit akar Orbán valójában? Létezik-e gazdaságpolitikai koncepció, legalább fejben és vázlatosan – vagy csak ötletelnek és rögtönöznek?

A legtöbb okoskodás oda lyukad ki, hogy valószínűleg az október 3.-i önkormányzati választások után fellebben a függöny – és akkor meg fogunk ismerni valamilyen programot, amely valahogy majd finanszírozhatóvá teszi az országot…

Ebben a kérdésben a Progresszív Blog már kifejtette álláspontját (Mámor! – vagy stratégia? http://progressziv.blog.hu/2010/08/25/mamor_vagy_strategia) – szigorúan a „szereplők” személyiségére alapozva – és meglátjátok: igazunk lesz! De most nem magunkat akarjuk fényezni, hanem arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy mit is jelent az, ha – netán – a kormány valóban csak az önkormányzati választások utánra tartogatná valódi programját.

Kedves Blogolvasó, nem mást jelentene ez, mint azt, hogy a mostani kormány és élén Orbán Viktor éppen azt teszik, ami miatt „halált követeltek” Gyurcsányra az „öszödi beszéd”-re hivatkozva! Akkor ugyebár azzal estek neki „Ferinek”, hogy a hatalom megszerzése, a választások megnyerése érdekében hazudott, eltitkolta a valós helyzetet és az adott helyzetben szükséges programot… Hogy „nem kormányzott”.

Most pedig: Orbánék az önkormányzati választások megnyerés érdekében eltitkolják a valós helyzetet és az adott helyzetben szükséges programmal sem állnak elő.

Viktor! Ez most mi?

Megkérdeném a Tisztelt Több Mint 2/3-os Miniszterelnök Urat, hogy esetleg nem sül-e le a képéről a bőr? …Lehet, hogy a svédek tegnap emiatt írták a Gyurcsány Ferenc nevet a TV-közvetítésben alá: iróniából, hogy „Fiam, te mostanában épp azt teszed, amit vádként Gyurcsány ellen hoztál fel!” Mert fura nép ez a svéd: képes logikusan, objektíven és elfogulatlanul gondolkodni és így nézni a világot és a tényeket! És mit látnak? Egy nyerés érdekében „nem cselekvő” miniszterelnököt!

A svédeknek könnyű.

Nekünk nem, mert amit fentebb leírtam, még az a legjobb lehetséges Orbán-forgatókönyv: hogy hülyére vesz minket, de van terve. Mert ha nincs – és szerintünk ez a valószínű – akkor fogalmunk sincs, miféle helyzetekbe „forradalmárkodja és szabadságharcolja” még bele az országot!

De apropó: szabadságharc. Én úgy tudom, hogy forradalmakat, szabadságharcokat a népek mindenkor az alkalmatlan, a nép többségének valódi érdekeivel ellentétesen cselekvő, viszont saját hatalmukat minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel megvédeni és ha lehetséges, növelni igyekvő kormányzatokkal szemben szoktak vívni. Amit egy ilyen kormány a saját hatalmáért tesz meg, az minden, csak nem szabadságharc.

Szóval: ha Orbán valóban a „lehetséges legjobb forgatókönyvben” gondolkodik, akkor épp ott áll,  mint az általa egykor „minden rossz okozójának”, „erkölcsi és politikai hullának” kikiáltott Gyurcsány Ferenc, akiről azt állította, hogy „nem legitim”.

Viktor! Ezek szerint te sem vagy legitim???

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr352270781

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A „legjobb forgatókönyv” 2010.09.04. 17:03:33

Magyar miniszterelnök ilyen erővel még nem köpte szembe magát… Lassan hónapok óta találgatják bel- és külföldi profi politológusok, gazdasági szakemberek és egyszerű, megrettent polgárok, hogy mit akar Orbán valójában? Létezik-e gazdaságpolitikai koncepc…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyilkos fűegér 2010.09.04. 22:06:36

Az a kép a közvetítésből felér egy Örkény egypercessel...

A svéd tévések gondolom Cameron-t meg Sarkozy-t is folyton összekeverik...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.09.04. 22:37:07

Remélhetőleg Viktor a választások után komolyan nekikezd a rendcsinálásnak. Ha gatyába rázza a gazdaságot, és lenyeleti a kemény intézkedéseket a szavazótáborával, akkor senkit sem fog érdekelni a mostani simliskedése. Ha rendet csinál, akkor el lesz neki felejtve. Ha nem, akkor megy a levesbe ő is.

pasztorb 2010.09.04. 22:40:08

nem vagyok nagy fideszes, de ez a bejegyzés akkora vicc, hogy lool!
"Lassan hónapok óta találgatják bel- és külföldi profi politológusok, gazdasági szakemberek és egyszerű, megrettent polgárok, hogy mit akar Orbán valójában?"

basszus ennyi idő alatt ennyi törvényt még senki nem fogadott el, mint amennyit a mostani parlament.
a kormány akciótervéről nem is beszélve...am muta a nagy politológusokat akik erről beszélnek.
de a legviccesebb az egész cikkben, hogy az elején állít valamit(egyébként hamis valamit) aztán meg végig arról beszél, hogy ez milyen szörnyű:D:D

erre max azt tudom mondani, hogy ikszdéé meg hogy ne manipuláljátok az embereket. kösz.

amúgy szerintem a mostani kormány is korrupt(talán kevésbé, mint az előzőek), de legalább csinál valamit...

várady 2010.09.04. 22:40:56

Progresszíven menjetek a kommunista picsába.

biobender 2010.09.04. 23:59:35

@pasztorb: Figyu, ha szerinted a palinkafozes oldja meg a magyar gazdasag gondjait meg nagy meglepetesek varnak rad. Vagy a NENYI kifuggesztese?

Mi si volt meg? Ertekes utmutatasok a magyar focinak? Kettis allampolgarsag ? Nemzeti kormanyzas es nemzeti tanevnyitas? Szerinted ez a kormanyzas ???

biobender 2010.09.05. 00:00:07

@várady: Ez igazi intelligens valasz. Fidiota!

rockjano_ 2010.09.05. 00:06:32

Pontosan ez a gond amiről a poszt szól.

Orbánéknak nincs semmi elképzelése a gzadaságról. nem is csináltak ezügyben idáig semmit. Sok más dologban igen de a gzadaság kapcsán semmit.

Senki ne ringasa magát abban hogy csak az önkorm. választások miatt, francokat, gőzük sincs arról mit csináljanak.

Háel 2010.09.05. 00:14:13

"Orbánék a választások megnyerése érdekében eltitkolják a valós helyzetet és az adott helyzetben szükséges programmal sem állnak elő."

Ez különösen annak fényében fájó, hogy nem ehhez vagyunk szokva, hiszen a megelőző 8 év alatt a választások megnyerése érdekében sosem titkolták el a valós helyzetet, és mindig az adott helyzetben szükséges programmal álltak elő.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.09.05. 00:14:41

A blogiro jol ratapintott a lenyegre.
Az uj kormanyunk az onkormanyzati valasztasig nem nyeleti le velunk a bekat.
Utana meg SZOPODA negy evig.

pakesz (törölt) 2010.09.05. 00:23:08

@biobender: szerintem meg a palinkanak a torvenye sokkal fontosabb mint pl. a haderoreform

drukkker 2010.09.05. 01:06:43

A cikkíró helyesen "következtet" nincs program!
Viszont van fantasztikusan felépített kommunikáció, mely a szocialista ördög üzésére alapszik.
Ma is minden lehetséges alkalmat megragadnak, hogy sározzák a szocikat, mert a "cirkusz és kenyér kell a népnek" elv alapján a cirkuszt fenn kell taratni. Napi hírekben állandó szereplő a megbilincselt volt kormányfunkcionárius. Addig is a nép ezzel van elfoglalva, míg nem lesz kenyér.
Pedig az önkormányzati választás után jön a fekete leves. Orbánéknak nincs más választásuk, mint megszorítani, és akkor jön a pofára esés. A sok megvezett két harmados többséget biztosító, messisást váró választó majd szembesül a valósággal, de akkor már késő lesz, mert olyan alkotmányt fogadnak majd el, hogy leváltani csak legalább akkora választási aránnyal lehet majd, mint amilyennel most ők rendelkeznek.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.09.05. 03:48:01

@Háel: igen, ezért remélem, h még 40 év múlva is át fog minket baszni az aktuális kormány. de csak azért, mert az elmúlt 8 évben is úgy volt.

nestrot10 2010.09.05. 06:32:07

Gyurcsány írja a gonosz törpéről:
Tisztelt Svéd Királyi Televízió! - vagy hogy is hívják magukat, de a tegnap történtek után mindegy is.
Megáll az ember esze. Ott látom a televízióban a magyar nemzet önfelkent atyját, akinek mindig népe (legfeljebb még saját családja) boldogulása volt a legfontosabb, akinek annyira fontos a magyar futball, hogy többet jár meccsre, mint találkozik a szakszervezetekkel vagy az IMF-fel, aki két meccs között forradalmat vív (jaj de sokba kerül ez nekünk mostanában), és miközben küzd az oligarchák ellen délcegen feszít a legnagyobb bank általa személyesen főfutball-felelőssé tett bankvezér oldalán (jut eszembe ki fizette a repülőjegyet Stockholmba?), saját nevemet látom nevezett „kétharmadom van és mindenkinek kuss” főnök neve alatt.

Hú de meg vagyok tisztelve (jaj bocs: ég a bőr a képemen). Még hogy én lennék Ő?! Na, ezt aztán vérciki! Hiszen hogyan jövök én ahhoz, hogy olyan embert mutassanak be az én nevem alatt (pardon: felett), aki a Szentkorona tant szeretné viszontlátni a magyar alkotmányban. Akinek tanácsadója el tudná képzelni a köztársaság királyságra cserélését. (Nem tudom, hogy ez a kínos affér nem tekinthető-e a Svéd Királyság ösztönös tiltakozásának ezen agyament ötlet ellen?) Én kérem szépen soha nem tudnék adni tizennegyedik havi nyugdíjat kevesebb társadalombiztosítási járulékból (bár mintha a főmérnök sem hozná mostanában szóba ezt a böszmeséget). Én soha nem hinném, hogy a költségvetési válság ellen a legjobb gyógyszer az azonnali nagyarányú adócsökkentés (igaz, egy kukkot sem szól mostanában erről, inkább arról nyilatkozik, hogy nehéz éveknek nézünk elébe).

Drága Svéd Televízió! A magyar nép (és tagjaként szerény személyem) igazságot követel. Bár tudom, hogy ezért is Gyurcsány a hibás, de talán éppen emiatt őszintén proklamálhatok. Kérem Önöket, hogy egy álló héten keresztül az esti híradó előtt vetítsenek filmet Orbán nemzetvezető úr csodálatos életéről, olvassák be a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot, fejemre meg szórjanak átkokat és fenyegessenek életfolytig tartó börtönnel, mert ha Sukoró ügyben nem is találnak fogást rajtam(Önöknek a részleteket nem kell tudni, bármi is történt az biztos, hogy én vagyok a hibás), a mostani skandalum megmutatta, hogy én működtetem a Tel-Aviv – Budapest tengelyt (bocs:Stockholm-Budapest tengelyt), most kiderült, hogy nemzetünk végveszélyben vergődik, amíg engem nem iktatnak ki Magyarország, mit Magyarország?, Európa emlékezetéből.

Most pedig bűnbánóan esküszöm, soha többet nem maszkírozom magamat Orbán Vikornak! Mert átkozottul szégyellném magam…

Italo Balbo 2010.09.05. 08:19:34

@pasztorb: A pálinkafőzés nem nevezhető gazdasági programnak. Sőt, még az adócsökkentés sem, ha nincs ott mellette, hogy miből és hogyan és most már azt sem tudjuk, hogy mikor. A bankadó meg annyira nem program, hogy egyenesen megszorítás, csak ahhoz pár hülye még tapsikol is.

Italo Balbo 2010.09.05. 08:23:12

@Háel: Hát, nézd, ha neked jólesik, hogy ezek is uazt csinálják, akkor még sokáig fogod jól érezni magad :)

Az utóbbi 1 évben pedig Bajnai-nál nem voltak hitelességi gondok

biobender 2010.09.05. 08:43:47

@pakesz: "szerintem meg a palinkanak a torvenye sokkal fontosabb mint pl. a haderoreform "

Az a kozos bennuk, hogy egyiknek sincs semmi koze a gazdasaghoz. Ja, es errol szol post.

regress 2010.09.05. 08:44:53

ekkora hatalom már maradandó agykárosodással jár.a kormány eddigi munkája arról szólt ,hogy mindenhova jó elvtársat betonoztak be

egyenlítő 2010.09.05. 09:08:30

Szerintem októberre elkészül a költségvetés, kiderül, hogy nem kerülhetők el a további megszorítások. Ekkor Orbán természetesen lemond, és új választásokat írnak ki, hiszen ő sohasem tehet ilyet.

:-)))

zoleee23 Hát én sírtam a nevetéstől xD-->> · http://koponyeg.hu/jatek/b80188e9 2010.09.05. 09:09:04

Megvan itt játszva minden! Én már nem tudok hinni egyik embernek sem..

egyenlítő 2010.09.05. 09:09:30

@egyenlítő: Magamon röhögök. Hogy lehetek ilyen hülye.

roli101 2010.09.05. 09:09:57

Sajnos még sokan vannak ebben az országban, akik nem veszik észre, hogy ezek is csak lopni jöttek. Mondok egy jó példát.
Nyíregyházának új országgyűlési képviselője lett dr. kovács ferenc személyében. Most ő indul a polgármesteri székért is, és valószínűleg meg is fogja nyerni. Mióta képviselő, azóta lakhatási támogatást vett fel, mert hát ugye nem budapesti. A helyi mszp-sek kiderítették, hogy két lakása is van pesten. Ezt a szemére hányták nyilvánosan, mire ő elküdte az jelelegi mszp-s polgármestert és társait a fenébe és neki állt feljebb. Majd azt nyilatkozta, hogy adminisztrációs hiba volt és vissza fogja fizetni. Már a választások előtt egy hónappal közölte minden városi tulajdonú cég vezetőjével , hogy ki lesznek rúgva.
Csak azt nem tudom, hogy mit fognak csinálni, ha minden megyei és települési önkormányzatot ők fognak irányítani és nem tudnak pénzt adni az önkormányzatoknak, mert nincs. Nem lesz meg az indok, hogy a szemét mszp-s kormány nem ad.

egyenlítő 2010.09.05. 09:10:46

Megvan a program! Matolcsy: húsz év múlva lehagyjuk az EU-t!

kubatov_kommunista 2010.09.05. 09:58:25

Itt a program: termelj krumplit, csirkét, disznót - vágd le, edd meg.
csinálj pálinkát és igyad.

hogy ez nem XXI. század kompatibilis?

keress munkát külföldön.
minden piszlicsálé szarral nem ér foglalkozni a kormány. most alkotmányozunk. az új alkotmány elhozza az oly régen várt boldogságot.

Bogyi 2010.09.05. 09:58:47

@pasztorb: Italo Balbo megjegyzése mellé a sohaennyielfogadott fontos törvénybe a pálinkafőzéses izé mellé oda tartozik még a rettentő demokratikus önkormányzati is, ami óriási segítség a plurális demokráciának azzal, hogy kiszorítja az összes többi pártot/függetlent.