2010.07.12. 20:16 Szerző: piefke

Vuvuzelakultúra

Fújjunk inkább vuvuzelát! Most, hogy vége a vb-nek, olcsón hozzájuthatunk: ha megvan, illesszük a szánkhoz, szívjuk tele magunkat levegővel (szívásban gyakorlott nép vagyunk!) - és FÚJJUK!

Mi lesz az eredmény? Értelmetlen és céltalan lárma. Semmi egyéb.

…Akárcsak annak a másik lármázásnak, ami az utóbbi hetekben folyik. Lármázunk itt a Fidesz lépései miatt, lármázunk Orbán miatt, lármázunk az ellenzéki pártok ostoba, célszerűtlen, szervezetlenséget és ötlettelenséget mutató megnyilatkozásai miatt, lármát csapunk amiatt, hogy „Végre kellene már egy igazi progresszív erő!”.

Ennek a lármázásnak sem lehet semmiféle gyakorlati eredménye: elszáll, ahogy majd kifogyunk a szuflából.

Tanuljunk abból, amit a vb-n láttunk: Azok győzhettek, akik előbb be mertek menni a pályára, ott együtt, csapatként, egységesen cselekedtek - azt megelőzően pedig kellően fel is készültek a cselekvésre.

Igen, a cselekvésre – de a magyar társadalomban szinte tabu a cselekvés. Viszont igen fejlett a beszédkultúra. No nem arra gondolok, hogy szépen, szabatosan szoktunk fogalmazni, hanem arra, hogy kultúránk a beszéd és nem a cselekvés kultúrája. Ez egy vuvuzelakultúra!

Sokáig arra hivatkozva nem cselekedtünk, hogy nem voltunk a magunk urai, nem tehettük volna meg, amit akartunk – csak fújhattuk legfeljebb. De most? Most mire hivatkozunk, ami miatt nem cselekedhetünk? Van bárki is, aki ellene hatna a racionális cselekvésünknek? Nincs!

Viszont: olyan hosszú ideig voltunk kénytelenek meglenni valódi cselekvés nélkül, hogy el is sorvadt bennünk ez a képesség. Pusztai nomád-kalandozóként még biztosan ott kellet, hogy legyen bennünk ez, valószínű, hogy még Mátyás Fekete Serege sem nélkülözte a tetterőt: nem emlékszem, hogy bárhol is szerepelne a Corvinákban a vuvuzela… Aztán jöttek századok, amikor csak lázadni lehetett, de konzekvensen, együttműködve, szabadon cselekedni nem. Két felkelés között pedig maradt az egyéni túlélés és az ennek érdekében való taktikázás, az egyenes és következetes tettek helyett a kacskaringózás.

Nincsenek élő és követhető mintáink arra, hogyan kellene valós érdekeink mentén együtt cselekedni. Egyáltalán: hogyan határozhatjuk meg, mi is az érdekünk – no nem egyénileg és anyagilag, hanem országos és általános szinten! És ha ez meg is lenne, hogyan szervezzük meg magunkat? Ki legyen a „Főnök”? Miért ne én legyek? Ha nem én leszek, hol találom meg a magam kis számításait a dologban? Hogy lehetne kevés tevékenységgel sokra jutni – nekem? …Ilyen kérdések fogalmazódnak meg bennünk. Pedig állítólag az együtt cselekvés ősi emberi ösztön. Mi magyarok akkor tényleg nem olyanok lennénk, mint a többi ember?

Nem, csak az előbb említett évszázadok alatt rendre azt tapasztaltuk, hogy „semmi értelme előre, közösen tervezni”, mert jön török, labanc, muszka, stb. és úgysem úgy lesz, úgysem lehet úgy! És ez igaz is volt!

De most szólok: a törökök, labancok, oroszok, stb. elmentek. Emberek: lehet cselekedni!

…”De hogyan? Nem tudhassuk mink asztat!

Nos, kedves vuvuzelamagyarok, ha meg akarjátok tudni, hogyan lehet együtt, kitartóan, jó célokat jó módszerekkel követve cselekedni, akkor nézzétek meg az MSZP-t, vagy az LMP-t! Látjátok, mit és hogyan csinálnak ők? Igen? Na, akkor máris tudjátok azt, hogyan NEM lehet ezt csinálni!

Kedves magyarok, „előbb célzunk, aztán lövünk!”: amíg nem határozunk meg sem célt, sem stratégiát, amíg nem választunk megfelelő módszereket és amíg nem állítunk alkalmas, hatékony és kreatív vezetőt az élre, addig a közös cselekvés maximuma legfeljebb a vuvuzelafújás lehet... De nekünk most a saját jövőnket kell megépíteni, a saját országunkat lendületbe hozni, ehhez pedig a saját fejükben rendet rakni és a saját testünket hozzászoktatni a szervezett, folyamatos és kitartó teljesítményhez.

…Vegyünk egy konkrét „tanpéldát” az együtt cselekvésre: az őszi önkormányzati választásokra való felkészülést. A Fidesszel nem kell foglalkoznunk, ők elvannak, haladnak… Foglalkozzunk azokkal, akiknek nem elég az ő kínálatuk, akik nem tudnak abban hinni, hogy Tarlós majd hetek alatt megépíti a Nagy Budapesti Kolbászkerítést. Ők ma mit láthatnak? Két kis, önző, belül is egymással marakodó, határozatlan és koncepciótlan pártocskát (…meg a Jobbikot, de ugye komoly ember róluk nem beszél). Mit kell itt tenni? Azt, amit a két párt vezetésétől ugyan hiába várunk: feszes, átgondolt koncepcióval előrukkolni – mik a város igazi bajai, mi okozza ezeket és miképpen oldhatók fel – mindezt politikamentesen, mivel az csak megoszt, de „hozzáadott értéke” nincs! Aztán, ha megvan a terv, magabiztosan és meggyőzően kommunikálni, tematizálni a közbeszédet, hogy bárki más, aki meg akar szólalni ebben a témában, már csak „ehhez viszonyulva” tehesse azt. (Ehhez kell az a bizonyos feszes, átgondolt koncepció – mert zagyvaságokat, összefüggésekből kiragadott lila ideálokat egyszerűen lehetetlen meggyőzően hirdetni!) És kell egy ember, aki mindezt személyében is megtestesíti. Aki bátran, magabiztosan beszél, nem sunnyog és nem csinál "nyilvános hülyét" magából.

…Ha valóban szeretnénk azt, hogy a saját magunk - és Budapest – jövőjét az ésszerűség és a tervezett tevékenység határozza meg, akkor ne csak fújjuk, hanem térjünk át a cselekvésre! Beszédből annyi elég, amennyit itt leírtam, abban minden szükséges szó és tudnivaló benne van!

Ki-ki, aki azt akarja, hogy ne egymás ellenében, egymással marakodva működjenek a Tarlóssal és a Fidesszel szemben elvileg alternatívát jelentő erők, fejezze ezt ki egyértelműen – küldje el kommentben a „novuvu” szócskát!

Mi ezeket összegyűjtjük és átadjuk az érintetteknek...

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr492147257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.