2010.06.25. 00:40 Szerző: piefke

Honelfoglalás

Évszázadok óta súlyos tévedésben éltünk a magyar honfoglalás tulajdonképpeni mibenlétét és jellegét illetően. Most azonban a Progresszív Blog Szerkesztőségének birtokába jutott egy, annak idején egy évezredre titkosított dokumentum a Német Császári Archívumból, a X. század elejéről. Ez a páratlan lehet teljesen új megvilágításba helyezi a magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelét, a Honfoglalást. Évszázados történelmi tévedéseket és kétségeket oszlat el egy csapásra – ezért a Szerkesztőség úgy látja helyesnek, ha szó szerint nyilvánosságra hozza a szöveget:

 

A Császári Kancellária részére, Aachen, Unter der Linden

Szigorúan titkos!

Tisztelt Kancellária,

az utóbbi időben számos hír jelent meg a keleti határaink közelébe érkezett számos „magyari” nemzetségi törzspolgárról. Elterjedtek azok a híresztelések, melyek szerint a magyariak egy úgynevezett „Honfoglalás hadműveletet” hajtanának végre és ezzel veszélyeztetnék a Császárság biztonságát. Azt a feladatot kaptam a Kancelláriától, hogy tárjam fel, mi az igazság ebben az ügyben. Vizsgálataim alapján az alábbiakat jelenthetem:

1.     A magyariaknak csupán egy része érkezett a térségbe. A közelmúltig a magyariak teljes személyi állománya Levédiában tartózkodott és folyamatosan nomadizált, fejedelmük, Kurcsány kündü (ez a Führer magyari megfelelője) irányításával. Azonban bizonyos, vizsgálatunk szempontjából mellékes tényezők következtében a magyaraik egy jelentős része ellenséges volt vele szemben. Ezek a magyaraik Vikturul korábbi kündüt támogatták. Maga Vikturul exkündü minden követ megmozgatott azért, hogy ismét ő és törzse és a vele szövetséges Fehérló Törzspárt (Sámján sámán vezetésével) visszaszerezzék a hatalmat. Regöseik (így nevezik a magyari politikai aktivistákat) sorra járták a jurtákat (a magyaraik nem házakban, hanem sátrakban laknak – kissé hasonlóan a németalföldiek nyári lakóbuszaihoz) és ott füvet és vizet ígértek, valamint ingyenes lótej-ellátmányt minden magyari Nagycsaládnak. Ugyanakkor azt terjesztették, hogy Kurcsány kündü nem is legitim kündü, a pajzsra emelése csalás volt és ő a besenyők bérence. Azt is ígérték a regösök, hogy ha Vikturult ismét megválasztják kündünek, akkor radikálisan és azonnal csökkenteni fogja a kündüsarcot és a nemzetségeknek legeltetniük sem kell csordáikat, mert mindenkinek marha jó lesz.

2.    Mindennek következményeképpen a soron következő kündüválasztást Vikturul nyerte. A pajzsra emelésben a 8 millió emelési joggal rendelkező magyari törzspolgárból 5,2 millió vett részt, ebből csupán 2,7 millió emelte a pajzsot – de mivel a magyariak rovásírásos matematikát használnak, ezért ez náluk már több, mint 2/3-nak számít.

3.    A kündüválasztás után megalakult új Törzsvezérségről hamarosan kiderült, hogy egyáltalán nem készültek fel a magyari Had vezetésére (erről számos jelentés készült, részben a Császárság szakértőitől, de hasonló megállapításokra jutottak angolszász udvari körökben is).

4.    Az új Törzsvezérség által hozott törvények és a tervezett új Törzsszövetségi Alkotmány jelentős aggodalmakat és elégedetlenséget keltett a leghadképesebb magyariak köreiben, ők ugyanis már európai utazásaik, az úgynevezett „kalandozások” során, továbbá különféle európai seregek alkalmazottaiként megismerkedtek a mi harcszervezési modelljeinkkel, megtapasztalták annak hatékony voltát és ezt a hatékonyságot várták volna el az új kündütől és az új Törzsvezérségtől is. Felvetődött soraikban, hogy nekik kellene tenniük valamit, mert a magyari had más tagjaitól ez nem várható el.

Összejöttek, tanakodtak – a magyariakról köztudott, hogy mindig tanakodnak, amikor cselekedni kellene; a cselekvésre nincs is igazán szó a nyelvükben, a rovásírásban pedig a cselekvés írásjele az áthúzott lónemiszerv.

5.    Egy, a magyariak körében szolgálatot teljesítő, szláv rabszolgának álcázott porosz tisztünk jelentése alapján ezek az elégedetlenkedők felkeresték azokat az ifjakat, akik benn ültek a Törzsek Gyűlésében (bár nagyon messze a Tűztől és a Húsosfazéktól, amelyek a magyariaknál a hatalomból való részesedést jelképezik…) Ők nemrég létrehoztak egy társaságot Lehet Más a Regösének néven. Erről azt kell tudni, hogy elméletileg kvalifikált elméleti harcosok alkotják, akik háború esetén a túsz feladatkörét hajlandók csak vállalni. Vezetőjük, Schiffer (magyarul: Csónakos, aki legszívesebben gittrágással foglalkozott) és az elégedetlenek között az alábbi beszélgetés zajlott le:

¾     Csináljunk valamit, vazze! Vikturul és Sámján emberei minden posztot megtöltenek a saját, semmihez sem értő, de hozzájuk hű vitézeikkel.  A Had vezéreit sorra zavarják el (azok meg elszegődnek jó zsoldért Bizáncba) és olyanokra bízzák a Sereget, akik a lóra is fordítva ülnek fel. …Meg a  Főfüvesasszony is hogy járt tegnapelőtt? Kurcsányra se számíthatunk, mert őt meg elfogták és eladták rabszolgának Bizáncba, ahol ki is herélték már… Amikor szóltunk Vikturulnak a Gyűlésben, leugatott, aszonta: ő  a Főnök, ahogy a teutonok mondják: a Boss – nekünk meg kuss!

¾     Bossa meg akkor Vikturul! Mit tehetnénk mi ellene, tényleg ő a góré. Engem is hogy kiosztott a múltkor, mikor ki mertem nyitni a pofám… Azóta is csak pislogok!

¾     Kéne valami stratégia,vagy mi a f.szom, hogy mi, magyari ifjak, akik értünk a lovakhoz, hadhoz, kovácsoláshoz, akik külhonban járva eltanultunk ezt-azt, szóval, hogy mi, közösen… Szervezetten… És akkor Vikrurulék elmehetnek a sunyiba, Sámján meg megeheti a kötelező lóáldozatait.

¾     Stratégia? Szervezettség? Honnan a f…omból vegyek én nektek stratégiát meg szervezettséget? Az csak a német császárnak van, Aachenben, mi, magyariak csak taktikával rendelkezünk (Bölcs Leó, a Bizánci is ezt írta rólunk), azzal is legfeljebb csak egyenként, ki ezzel, ki azzal... Meg hogy együtt? Ki látott már magyariakat együtt cselekedni? ...Nincs más, srácok: ki-ki húzzon el innen, ha teheti, oda, ahol megfizetik, én is ezt teszem. Már be vagyok pakolva, megyek Szvatoplukhoz, úgy hallom, nagy kereslet van náluk képzett lovászok iránt. Neked, Botond, ajánlom, menj el Bizáncba, ott most építőipari konjunktúra van, építenék a Haghia Sophiát, előtte van egy csomó bontás… Valami régi kaput kellene szétbaszkodni, te abban jó vagy! Tuti meló!

…Eddig a beszámoló.

6.  A fentiekből nyilvánvaló, hogy semmiféle szervezett akcióról nem beszélhetünk: a magyariak egyéni munkavállalókként kerültek a Kárpát-medencébe és az úgynevezett „Honfoglalás hadművelet” egyszerűen nem létezik!

7.    Téves az úgynevezett „Honfoglalással” kapcsolatos ún. „Fehér ló mondája is”: a magyariak valójában prezentációt tartottak Szvatopluk Nagymorva fejedelem előtt és lótenyésztési referenciamunkaként vitték magukkal a fehér lovat, amikor a Nagymorva Birodalom főlovászi munkakörére pályázott egyikük, (a lovász elődjét ugyanis egy szakszerűtlen patkolás közben agyonrúgta egy csatamén). A füvet és a vizet munkaköri juttatáséként kapta aztán, használatra – de azzal a megkötéssel, hogy ezer év múlva vissza kell szolgáltatni az Újmorváknak (ez 1920-ban fog esedékessé válni).

8.   Hiteles információk szerint a Levédiában, Vikturul kündü vezetésével ottmaradt magyariakat egy szálig megsemmisítette a besenyők támadása, ami teljesen felkészületlenül érte őket: a Had új vezére, Csaba királyfi épp azon vitatkozott, hogy  a Hármashalom melyik csúcsán okozná  a legkisebb környezeti kárt az új Kettőskereszt. A támadó ellenséges besenyő hadsereg ellen egyedül Sámján sámán vonult fel, maga előtt tartva  a Nagyboldogasszonyt – aki mellesleg szintén a besenyők nyilainak esett áldozatul.

9.   Mivel a magyariak hadereje megsemmisült, ezért ők a továbbiakban a Császárságra semmiféle tényleges veszélyt nem jelentenek. Javaslom, hogy a Birodalmoba az egyéni munkavállalóként megfelelő képességgel rendelkező magyariakat fogadjuk be, erejük jól szolgálhatja a Császárságot. Esetleges ivartalanításuk meggondolandó.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr652108154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.