Türelem, hamarosan megmagyarázom a címet is – de előtte kérdezek a Tisztelt Blogolvasótól.

Nem gondolja-e úgy, hogy jelenleg egy koncepciótlan és célszerűtlen, viszont minden valószínűség szerint kisebbrendűségi komplexusai által generált küldetéstudattól szenvedő csoporté Magyarországon a politikai hatalom? (Már megint, mert a közelmúlt sem volt „eseményetlen” ebből a szempontból…)

Nem gondolja-e úgy, hogy elvileg nekünk, magyar polgároknak, semmi közünk az ezt a csoportot alkotók előéletében gyökerező pszichózisokhoz és ahelyett, hogy hatalmon tartanánk őket, helyesebb lenne az Egészségügy keretében rendezni ezeket a problémákat?

Nem gondolja-e úgy, hogy nem vezet jóra, ha az országot (különösen ilyen nehéz időkben) olyanok vezetik, akiknek nemhogy fogalmuk sincs az ország érdekében megtehető és megteendő dolgokról, hanem ez egyszerűen nem is érdekli őket. Olyanok, akik magukról is tudják, hogy minden valószínűség szerint képtelenek lesznek azoknak az elvárásoknak megfelelni, amelyeket saját magukkal szemben is éreznek és azoknak a reményeknek sem, melyek az őket választó polgárokban éltek-élnek? Olyanok, akik éppen ezért minden eszközt felhasználnak arra, hogy hatalmuk kontrolljait kiiktathassák és bármiféle trükkel, machinációval elérjék azt, hogy személyes hatalmuk belátható időn belül ne legyen veszélyben?

Ha mindhárom kérdésre igennel válaszolt a Tisztelt Olvasó, akkor azt is megkérdezném, hogy vajon mi értelme volt az 1949 és 1989 között fennálló berendezkedést felszámolni, őrült kanyarokat leírni – ha megengedjük a fent említett csoportnak, hogy gyakorlatilag visszavigyen minket 1949-be (ha más ideológia mentén is)? Akkor vajon van-e/lesz-e értelme teljesítményre törekednünk és arra nevelni az ifjúságot, hogy az előrejutás alapja a teljesítmény és a tisztességes polgári magatartás – miközben azt tapasztalhatjuk, hogy a gátlástalan hatalomgyakorlás és a hatalmon lévők gátlástalan kiszolgálása a célravezető? És ha berendezünk egy olyan társadalmat, amelyben gyakorlatilag nem számít a teljesítmény és a tudás, akkor vajon hogyan fog a jövőnk alakulni? Hogyan fog alakulni a jövőnk, ha az oda vezető utat mostani urainkhoz hasonló alakok kövezik ki? Merre vezet majd ez az út, amelyen járni leszünk kénytelenek jó darabig – erős felügyelet mellett?

Felesleges válaszolnom ez utóbbi kérdésekre… Arra a jogos kérdésre viszont igenis válaszolnom kell, hogy ki képes mindezt a forgatókönyvet átírni, amikor jelenleg az országban nincs erre alkalmas „hadra fogható” erő? Ki fogja ezt az erőt „kiállítani”? Lehetséges-e ez egyáltalán?

…És itt térek vissza a címre: Vannak esetek, amikor minden épeszű, tapasztalt, realista és gyakorlatias ember azt gondolja, hogy ez vagy az LEHETETLEN. Nos, így volt ezzel Mária Terézia és udvara is 1740 végén: bár jól tudták, hogy háború következik Poroszországgal, ám mint tapasztalt realisták, úgy gondolták, hogy a kemény télben LEHETETLEN háborúzni, most még van idő, nem kell kapkodni… aztán majd meglátják… Nyugodtan ücsörögtek tehát Bécsben a Burgban, készültek a karácsonyra – amikor feltépték az ajtót, berontott egy osztrák tiszt és elkiáltotta magát:

-           Felség! Itt vannak a poroszok!

Természetesen senki sem hitt neki. Persze, a poroszok… Azok Berlinben csücsülnek és eszik a krumplit… Aztán kiderült, hogy MÉGIS ITT VANNAK A POROSZOK: minden „ésszerűség” és „tapasztalat” ellenére – mert akadt köztük egy alak, aki az osztrákok pechjére történetesen épp a királyuk volt és ő meglátta a lehetőséget: ha - ahogy ő mondta – „nyomatékosan, gyorsan és minden oldalról egyszerre” támad, akkor győzhet, mert az ellenség nem készül egy ilyen váratlanul, "a semmiből" felbukkanó ellenségre, ilyen szervezett, határozott és merész támadásra és azt sem fogja tudni, melyik „léket” próbálja eltömni…

LEHET tehát tenni: nyomatékosan, gyorsan és minden irányból egyszerre! Meglátni, hogy valójában milyen sebezhető és kiszolgáltatott is egy politikai erő, amely bár hatalmon van, de ötlettelen, amelyet olyan emberek vezetnek, akik nem bíznak önnön  képességeikben, akik legfeljebb „kifelé” mutatják magukat határozottnak, de akik alulmaradnak az igazi határozottsággal, felkészültséggel, szervezettséggel szemben. Ha Orbánék pechjére köztünk is akadnak, akik felismerik ezt lehetőséget, akkor mégsem fogunk visszakanyarodni 1949-be!

Mert ne feledjük: sosem azoké lesz a végén a siker, akik a legerőszakosabbak és leggátlástalanabbak, hanem azoké, akik a legszervezettebbek!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr692108783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.