Tegnap – látszólag – kapott egyet a Progresszív Blogtól Gyurcsány… Látszólag, mert mi sosem valaki ellen akarunk írni. Mi a magyar társadalomért írunk – és ha ebbéli foglalatosságaink során akár személyekről, akár pártokról megfogalmazunk ezt-azt, akkor azt is csak ebben az összefüggésben tesszük. (A „fikázás” nemes művészetét ráhagynánk azokra az ambiciózus fiatalemberekre és az őket támogató derék magyar urakra, akik épp most jutottak oda egy hét alatt, ahová Gyurcsányék - épp az ő hathatós öncélú uszításuknak is köszönhetően - sok hónap alatt…) Tudjuk, hogy mindenkinek, akinek komoly hatalma volt/van, rendszerint voltak/vannak komoly hibái is. De a legnagyobb hiba, ha valaki nem ismeri eléggé a valóságot, nem hatol le a problémák gyökeréig és úgy próbál meg vezetni egy népet…

Mai posztomban látszólag Orbánék kapnak – de ma sem rólunk és nekik írok elsősorban, hanem mindannyiunknak.

Most úgy tűnik, országunk új vezetői valami rettenetesen dilettáns és lelkiismeretlen dologba akarnak belefogni – és ez joggal háborít fel minket, „kiszemelt áldozatokat” (ezt szépen úgy szokták mondani, hogy „ a változtatások terheit viselő állampolgárok”). Jól érezhető az, hogy ettől dühbe gurultak sokan közülünk… Úgy hírlik: a saját ígéreteiket a mások nyugdíjpénztárából fogják kifizetni - ráadásul teszik ezt azoknak kedvezne, akik eddig is az államtól vártak mindent, de maguk nemigen adtak. Tehát: felélik a mások pénzét azért, hogy konzerválhassák a bajokat okozó struktúrákat! Óriási! Zseniális! Vásárolnak a mások pénzén maguknak még egypár évnyi hatalmat – de legalább az őszi önkormányzati választásokig!

És hogy ez 6-8 év múlva mit okoz az államháztartásban? Hogy marad a régi „mindentazállamadjon!”-rendszer és az öngondoskodás csíráit is kiirtják hosszú időre? Ki a faszt érdekel? Hogy az emberek még egyszer hülyék lesznek majd belépni a magán-nyugdíjpénztárakba és ismét elindulni az említett öngondoskodás irányába? Ugyan már! Hol lesznek már ők, amikor ez majd bajt okoz! Tudják ők, hogy nemhogy a „kötcsei 15-20 évre”, de talán még 4-re se betonozhatják be magukat!

Az MSZP legnagyobb tragédiája az volt, hogy a rövidtávú személyes gazdasági és pozícionális érdekekért feláldozták a hosszú távú politikai érdekeiket (nem mellesleg a társadalom érdekeit is…) - méltán került ezért a szemétdombra. Most ugyanezt teszik azok, akik magukat ennél sokkal különbeknek hirdették. És lám: akik a hatalmat hazugsággal, eltitkolással és sunyítással szerezték meg – miközben a tiszteletre méltóságuk látszatát igyekeztek kelteni - most a legrosszabb dzsentrik módjára fizetnek a mások pénzével.

Csak azok képesek magabiztosan bánni a hatalom eszközével, akik világos, egyértelmű, pozitív vízióval rendelkeznek, akik joggal érezhetik úgy, hogy a hatalom csak eszköz arra a kezükben, hogy kibontakozhasson a bennük lévő tehetség. Orbánék pedig nem ilyenek. Akik nem elég tehetségesek és felkészültek, azokat a megszerzett hatalom csak elbizonytalanítja és frusztrálja, mert érzik jó előre, hogy úgysem lesznek képesek majd az önmagukkal szembeni elvárásoknak megfelelni (és persze a társadalom elvárásainak sem). Ettől pedig elvesztik önkontrolljukat, nem lesznek képesek döntéseik és szavaik következményeit józanul mérlegelni, sem előre látni… A hibák aztán tovább növelik frusztráltságukat – és így tovább. Egyre jobban eltávolodnak a realitástól – és ezt politikus hosszú távon „nem élheti túl”...

Én biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk magunk közül ennél lényegesen jobb alternatívát kitermelni – mert ha mégsem, akkor a magyar címerbe a kettőskereszt és a hármashalom helyére a birkát és az ökröt kell felvennünk!

Ha továbbmegyünk a féligazságok és egészhazugságok útján, ha nem leszünk elég bátrak és nem merjük meghallgatni magunkról és dolgainkról a valóságot, akkor csak vesztesek lehetünk. Mi pedig, mai modern magyarok, azt az eszméletlen célt tűztük ki magunk és az ország elé, hogy győzzünk! Okosan, higgadtan, alapos tudás birtokában, jól szervezetten, csapatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr522064478

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Puch Lászlóval újulhat meg az MSZP 2010.06.10. 13:48:01

Sok új arc várható az MSZP következő elnökségébe, írja a Népszabadság. A lap szerint főleg különböző megyei elnökök viszik majd a várhatóan Mesterházy által elnökölt szocialista pártot - és persze Puch László. Molnár Csaba elnökhelyettes lehet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.