2014.12.09. 16:26 Szerző: Bársony és Selyem

A bukás

pisi.jpg

„Nous ne sommes rien, soyons tout!”

(„Semmik vagyunk, s minden leszünk!”)

Eugène Pottier: Internacionálé - 1871

 

„I went down, down, down…”1

Nem véletlenül vettem kölcsön a Hitler utolsó napjait bemutató híres német film, a Der Untergang címét: a Fidesz végéről lesz szó. Pedig, ha volt valaha Magyarország történelmében csoport, amely céljául tűzte ki, majd meg is valósította az Internacionálé felvezetésként idézett sorait, akik a semmiből indultak el negyedszázada, hogy megszerezzék a hatalmat, az a Fidesz volt…

Meg is szerezték, mely által „minden” ők lettek Magyarországon…

És most mégis: „mindenék” el fognak bukni – ezt ők is jól tudják! Elbuknak, mert valami olyasmit akartak, ami lehetetlen: a 21. században egy lebutítani szánt és megfélemlített társadalom képtelen a sikerre és képtelen a jóléte alapjait előállítani. Ma a nyitottan gondolkodó, a tudást fejlesztő és a spontánul alakuló horizontális kapcsolatokat használó társadalmak a sikeresek, nem pedig azok, amelyek élén egy önmagát „mindennek” tartó és ezért mindenre igényt is tartó zárt elit áll. Az ilyen társadalom előbb elszegényedik, éspedig gyorsan és a benne élők számára nyilvánvalóan – aztán pedig nekiáll valami újat keresni: új elveket és új vezetőket, amik-akik a társadalom és a hatalom egy egészen más szemléletmódját képviselik.

 

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól”2

Ma Magyarországon általános a vágy, hogy ez így ne folyjék tovább! Bár legfeljebb csak nagyon kevesen tudják azt, hogy e helyett pontosan mit és hogyan kell majd csinálni, azt azonban az utca embere is érzi, hogy ami van, az nagyon különbözik attól, amire 1989-ben és azóta folyamatosan vágytunk. Még félnek a kormánytól-Fidesztől, de már egymás közt csak nevetségszámba emlegetik őket. Mára Orbán és társai a „hülye + gazember” egyértelmű szinonimái lettek. Akik még valami nagyon szubjektív ok miatt kitartanak mellettük, azok is egyre kétségbeesettebben és egyre inkább valódi érvek nélkül teszik ezt – „Berlin bleibt deutsch!”3: az oroszok már Marzahnban-Lichtenbergben-Pankowban4 vannak, de a Bunker környékén még görcsösen kapaszkodik párszázezer, a jövőtől rettegő ember a Nagy Semmibe! Abba a Nagy Semmibe, ami valójában mindig is egy nagy semmi volt, mert csupán nem működő, mert csak szakszerűtlen „receptek” és mohó szerzésvágy zagyva egyvelegéből állt: a „centrális erőtér” vezette „Nemzeti Együttműködés Rendszere”, a „nemzeti oligarchákkal” a háttérben.

Mostanra kiderült, hogy ez a „rendszer” sosem működött, mert nem is működhetett valódi rendszerként: vágyak, korrupt elköteleződések, politikai marketingötletek és rögtönzések kavalkádja volt az egész. Mint ahogy a náci rendszer sem volt precíz és olajozott: az is tele volt aljas vágyakkal, korrupcióval és ezek által ötletszerűen kialakított, keresztül-kasul hatáskörökkel.5 Igen: a tisztátalan célok tisztázatlan rendszereket szülnek! Ha nem mondhatod el a rendszeredet építő embereknek a valódi szándékaidat, akkor – mivel számukra így definiálatlanok a valódi célok és irányok – elkerülhetetlen a káoszba süllyedés.

A jólszervezett és teljesítményképes rendszerek mindig nagyon világos és egyértelműen kommunikált célok mentén jönnek létre.

Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert ezzel az írással nem az a célom, hogy leírjam és ezzel „jól leleplezzem” a Fidesz-rendszert. E poszt egy olyan sorozat első tagja, amelyben azt fogalmazzuk meg, hogy miképpen kell és lehetséges az annak helyébe lépő újat megfogalmazni, megszervezni és kialakítani – és hogy miféle szervezet alkalmas erre.

 

„Húsz év múlva senki sem fog emlékezni Orbán Viktorra!”6

Semmik és senkik voltatok, amikor 1988-ban összeálltatok a koleszben. Minden lettetek egy rövid időre – de mivel valójában sosem voltatok képesek a szó teljes értelmében „valakikké” fejlődni és ez nem is volt sosem a célotok és nem is élt szándék erre bennetek, így igen hamarosan ismét senkikké váltok majd és a csoportotok is semmivé foszlik.

…És ez ellen nem tehettek semmit! Mi vagyunk azok, akik tehetünk valamit: ti nem tudjátok, hogyan kellene az eseményeket irányítani – arra mi lehetünk képesek, akik egy egészen más paradigmát testesítünk meg magunkban.

Tőletek már csak annyi telik, hogy - visszaélve az információforrásaitokkal - a ma formálódó és majdan titeket a hatalomból eltávolító mozgalmak egyes tagjairól a sajtókutyáitokkal megírassátok, hogy volt egyszer náluk egy gyufafejnyi „növénymaradék”, vagy hogy elbasztak egy közlekedési manővert… Ti, éppen ti íratjátok ezeket meg, féltetekben, akik pedig nem gyufafejnyi, hanem Gellért-hegynyi pénzt loptatok ki az közösből a direkt erre kialakított hatalmatokkal, és akik elbasztátok egy egész nemzeték esélyeit. Ti egyszerűen nem vagytok abban a helyzetben, hogy bárkiről ítéletet mondhassatok, hogy bárkivel szemben az erkölcsi piedesztálon állva ítéletet mondhassatok. Ti már csak károghattok – és ezt a károgást már csak a maradék táborotok éljenzi meg, mert addig sem kell félnie, addig is még azt hazudhatja magának, hogy „Miénk az ország és miénk az igazság!”, pedig dehogy…

Az ország leginkább azoké, akik eltartják azt – őket meg úgy hívják, hogy a mi leendő elsődleges szavazóbázisunk! Rövid alakban: a GDP-termelők. Őket ti leszartátok, viszont ott fosztogattátok, ahol csak hozzáfértetek a javaikhoz: MANYUP-2010, forintárfolyam-zuhanás, gazdasági környezet kiszámíthatatlansága miatt ellehetetlenült vállalati tervezés, visszafordulási szándékok az infokommunikációs sztrádán, szembe a világforgalommal és sunyi kifarolási szándék az EU-ból - abból az EU-ból, amelynek a módszeres és bűnszövetkezetben történő fosztogatására tulajdonképpen kitaláltátok az egész centrális erőtereteket.

Nekik, a GDP-termelőknek ti semmit sem ígérhettek, mert minden, ami az ő érdeküket szolgálná, a ti hatalmatokat veszélyezteti: a nyílt teljesítményverseny, az információszabadság, a magas szintű és korszerű oktatás, az euró-bevezetés, a kiszámítható és a közgazdasági racionalitásnak megfelelő gazdaságpolitika, az erős bankrendszer, vagy épp az európaiság. Éppen velük nem kötöttetek „stratégiai partnerséget” – azok a trükkök pedig, mint például az egykulcsos adó, amellyel rájátszottatok az e társadalmi csoportoknál sajnos nyilvánvalóan meglévő társadalmi szolidaritáshiányra, hosszabb távon semmiképpen sem hoznak nekik annyit, hogy az kompenzálhatná a gazdasági, pénzügyi káoszból, vagy a lemaradó ország miatt őket ért sokkal nagyobb veszteségeket. Ők, a GDP-termelők már érzik, hogy ti nem arrafelé vezetitek ezt az országot, amerre felé ők a jövőjüket remélték még néhány éve – márpedig ők mindenképpen oda fognak menni, ha kell, rajtatok keresztül!

 

„A németek nem mennek el az olaszokhoz, akik nem mennek el a franciákhoz, akik ki nem állhatják az angolokat.”7

Fentebb azt írtam, hogy ennek az írásnak a célja az, hogy (az ezt követő posztokkal együtt) megfogalmazza, miképpen kell és lehetséges a Fidesz-rendszer helyébe lépő újat megfogalmazni, megszervezni és kialakítani. Ez ugyanis jelenleg még a halvány elképzelések szintjén sincsen megfogalmazva mindazon szervezetek közül egyben sem, amelyek a Fidesz leváltására törekszenek.

Ha körülnézünk, alapvetően öndefiniálási és ezzel párhuzamosan elkülönülési jelenségekkel találkozunk az ellenzék körében. Jobban félnek az önálló arculat elvesztésétől, mint amennyire le szeretnék váltani Orbánt.

Az arcvesztésétől csak az tart, akik nem fogalmaz meg pontos célokat és odavezető utakat és nem kommunikálja ezeket a társadalom felé egyértelműen. Ahol valami hiányzik a sikerhez, ott jelenik meg a kényszeres önazonosság-bizonygatás – hiszen a magabiztos és megalapozott cselekvés önmagában definiál és rajzolja meg az illető személy-szervezet határozott arcélét: „Én ez vagyok és ezt teszem!” De ahol egyórányi, zavarosba hajló beszédekkel megtűzdelt népharag-fellobbanás után a szervezők egyszerűen otthagyják a saját maguk által összegívott tömeget, vagy ahol mindennap el kell mondani önmaguknak azt, hogy ők kivel nem hajlandók kooperálni, még ha az ég szakad le, akkor sem, ott – jobb híján - azt kell sejtenünk, hogy valami hiányzik a képletből és ezzel a „szervezetgazdák” is tisztában vannak! Vagy nem fogalmazták meg világosan sem önmaguk, sem a szervezetük céljait, vagy pedig a cél valami ködös és szubjektív idea, ám az odavezető és a magyar társadalmi valóságban be is járható út nincs még „kitalálva”. Vagy: egyszerűen tudomásuk sincs arról, hogy mik egy politikai győzelem és egy társadalmi paradigmaváltás szükséges eszközei, mint ahogy arról sincs fogalmuk, hogy mik „bajaink alapvető okai”…

Megfogalmazatlan és meghirdetetlen célok, homályos ideák, indulatok, frusztráltság, végiggondolatlan algoritmusok, immár többszörösen sikertelen stratégiák és eszközismereti hiányosságok jellemzik a „demokrata ellenzéket” ma – ha el akarunk innen mozdulni, ha le akarjuk győzni a Fideszt és ha jobb Magyarországot akarunk szervezni, akkor e területeken kell felfejlődnünk! Mindezek természetesen pótolhatók, megismerhetők, megtanulhatók és megszerezhetők – csak adekvát forrásokhoz kell fordulni! Amikor mi valamikor 2010 tavaszán létrehoztuk a Progresszív Blogot, azt éppen azért tettük, hogy mindezeket „előállítsuk”, hogy amikor majd itt lesz az idő és az alkalom, akkor ezek mind, együtt rendelkezésre álljanak.

Az idő és az alkalom most van itt!

 

 

 

 

 

1 „Mentem le, le, le…”: Johnny Cash The Ring of Fire c. számának refrénjéből – 1963. március 25. (https://www.youtube.com/watch?v=Hbo6WhbNRsc)

2 Zsoltárok könyve, 23. rész – Károli Gáspár fordítása

3 „Berlin német marad!” – propaganda-falfeliratok szövege 1945 tavaszáról, Berlinből.

4 Berlini kerületek, az egykori Führer-bunkertől néhány kilométerre.

5 A náci rendszer és a náci Németország precizitása és szervezettsége csupán legenda – az igazság ott áll akár Ormos Mária Hitler c. könyvében, akár Albert Speer Spandaui börtönnaplójában

6 Lengyel László szavai egy 2000-es évek eleji Napkelte TV-vitából.

7 James Burke: The Day the Universe Changed, Infinitely Reasonable (magyarul James Burke rendhagyó gondolatai a változásról címmel ismert, az említett epizód magyar címe Végtelen ésszerűség) – 1985

 

A bejegyzés trackback címe:

http://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr396970241

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így hazudik Orbán mindannyiunk szemébe 2014.12.10. 09:55:38

Lakner Zoltán találata. Na nem mintha nem lett volna egyértelmű a hazugság mindenki számára enélkül is, de jó így látni, ennyire egyértelműen megcáfolva, minden orbánista orra alá dörgölhető formában: // BejegyzésKötöttségek nélkül által

Trackback: Orbán Takarodj! 2014.12.10. 09:06:15

A skandálások és nevek változnak, de a politikusok egyre roszabbak és erkölcstelenebbek lesznek.

Trackback: Orbán Viktor vallása a Hatalom 2014.12.10. 09:05:43

Erkölcsös, hogy Orbán Viktor úgy váltja a világ és politikai nézeteit, mint a profi prostituáltak a partnereiket?

Trackback: Mennyit lop még Orbán? 2014.12.10. 09:04:45

Kérdezzük meg Orbán Viktort, hogy menyit fog még lopni a közvagyonunkból? Válasz lehetőségek: A: Még nem tudom. B: Közöd???? C: Amennyit csak tudok. D: 50 stadionra valót.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.12.10. 15:11:35

Ez már megint egy ballib blogger álomvilága, amit lehetséges valóságként próbál eladni. Ne reménykedjetek, a Fidesz nem fog elbukni,és bizony itt fog ülni a fejeteken még jó pár évig. Nézzétek csak meg a 2011-es posztjaitokat, akkor is miket írtatok, aztán mi lett belőle? Három csúnya pofánverés. Most vérző orral szipogva ismét bíztok,hogy majd Goodfriend meg az amerikaiak.. persze, majd rájöttök ismét a realitásokra.
Az a legröhejesebb bennetek, hogy két lépéssel sem tudtok előre gondolkodni. Ok elhajtjátok a Zorbánt (persze közel sem vagytok rá képesek, de tegyük fel). Mi lesz utána? Ki lesz a miniszterelnök , ki irányítja majd az országot? A baloldali pártok romokban hevernek, ők nem jelentenek alternatívát. Teljesen homályos, irreális elképzeléseitek vannak a világról, aminek része az, hogy a győztes párt-egyébként teljesen természetes-népszerűségvesztéséből azt olvassátok ki hogy megbukik az Zorbán. Muhaha. A közelében sem vagytok ennek. Úgy másfél év múlva majd megint jönnek a népjóléti intékedések, és '18-ban megint el lesztek picsázva.

Szúnyog 2014.12.10. 15:13:41

@a nemzet fogatlan provokátora: ja, ha az embernek lenne türelme elővakarni a régi posztokat, meg hozzászólásokat, milyen jókat lehetne szórakozni.

turista a saját országában 2014.12.10. 15:21:04

"És most mégis: „mindenék” el fognak bukni – ezt ők is jól tudják! Elbuknak, mert valami olyasmit akartak, ami lehetetlen: a 21. században egy lebutítani szánt és megfélemlített társadalom képtelen a sikerre és képtelen a jóléte alapjait előállítani."

Min. 3,5 év múlva. De addig még sok rossz dolog fog történni. Min. ennyi ideig még lopnak és csalnak, nyelik a közpénzt büntetlenül, dőzsölnek a fideszközeli cégek, a kiosztott zsíros földek termelik a hasznot az újsütetű tulajoknak...

És a mai ifjúság egy része, egymás után még több korosztály, teljesen műveletlenül fog kijönni a szakmunkásképzőkből, az esztergapad, etc. mellől.

Valahol vége a lejtőnek, de a rendszer logikájából következően sajnos nem vagyunk még az alján, s addig még egzisztenciálisan sokakat fog magával rántani a lavina.

aleb19 2014.12.10. 15:25:58

@turista a saját országában: "És a mai ifjúság egy része, egymás után még több korosztály, teljesen műveletlenül fog kijönni a szakmunkásképzőkből, az esztergapad, etc. mellől"

nemtom, de a szakmunkaskepzokbol amiota vilag a vilag muveletlenek kerulnek ki, nincs evvel semmi baj a jomunkasember dolgozik ,vedel,alszik es megint...

high up! 2014.12.10. 15:28:36

@aleb19: "az apak/nagyapak bunei nem oroklodnek, de a haracsolt vagyon igen"

Akkor nyilván kívülről fújod okostóni, hogy mekokra vagyonhegyeket is örökölnek majd az Orbaneszku, Simlicska, Nyerges, Garancsi, Lázálom János, Rogán, Kósa, Szargyártó kölkök.

Azt röhögöm bennetek közmunkás béren tengődő hasznos hülye fidiótákban, hogy még harcoltok is érte, hogy az oligarcha elnyomóitok még tovább nyúzzák a bőrt rajtatok.

Hozzátok képest a komcsik Harvardi észlények voltak.

FOLYTASSUK!

ChemZso 2014.12.10. 15:30:19

@borzimorzi: "ahonnét elüldöztétek a legértelmesebb, legdolgosabb és legversenyképesebb 5-600ezer polgártársunkat"

Ezt az adatot - mármint hogy az elüldözött 5-600 ezer polgártárs a legértelmesebb, legdolgosabb és legversenyképesebb - honnan tetszik venni?
Vagy csak egy kis tódítás?

Túrós (törölt) 2014.12.10. 15:33:27

@SZMLT: minél többször írjátok le a libsi szót annál jobb lesz

aleb19 2014.12.10. 15:35:57

@ChemZso: sajna ez a becsles kb igaz es folyamatosan novekszik,2013-ban csak angliaba es nemeto.ba 56ezren vandoroltak ki ...ez egy ev es csak 2 orszag adata

balfaszokkal sáncoló 2014.12.10. 15:37:16

@Bársony és Selyem: Akkor talán azzal kellene inkább foglalkozni , amihez értesz. Mert a magyar belpolitikához nem sokat konyítasz, ahogy látom. Ez persze abból is adódik, hogy huzamosabb ideje külföldön élsz. ( Bámulatos, hogy a nyugaton élő magyarok mennyi ostobaságot képesek összehordani a hazai viszonyokról). A posztod egyébként hemzseg az üres lózungoktól és frázisoktól. Megnyugtató, hogy a baloldali "szellemi elit" ennyire képes jelenleg.. ;)

(Cenzorka, gyere moderálj ki gyorsan !)

high up! 2014.12.10. 15:41:37

@susu64:

Nem kell rinyálnod a tények miatt. Mít gondolsz, honnan lett a fidesznek 2,5 milliós tábora?
Onnan eftársam, hogy az 1 millió fidesz fundi szavazó mellé bejött a ballibsi oldalról 1,5 millió panelproli.

Oszt ezzel az a fideszes aki nem volt se komcsi meg se maszopos lazán kisebbségbe került az imádott pártjában. Bruhaha, a sok hülye fidiótát a panelprolik irányítják!!

Orbaneszku is ehhez a másfél millió Átlaghülyemagyar panelprolihoz igazodik, nehogy kiszaladjanak alóla, hogy aztán jöjjön egy új kormány egy hatalmas elszámotatással.

Szegény paranoiában szenvedő Orbaneszku lassan már kezdi felfogni, hogy egy napon úgyis bukni fog, na ekkor jönnek rá a jól ismert dühkitörések Európa ellen, a multik ellen, a bankok ellen, a kisker háózatok ellen, stb.

Idióta fideszbolsik, Orbaneszku KULÁK LISTÁJA hosszabb már mint Rákosié volt!
Oda is jutott az ország "kulákok" nélkül.

FOLYTASSUK!

ChemZso 2014.12.10. 15:45:35

@aleb19: A kérdésem a felsőfokú jelzőkre vonatkozott.

nevetőharmadik 2014.12.10. 15:50:29

@turista a saját országában: Ne végy rá mérget. Én is azt hittem, hogy még sokáig húzzák, de azért gondolj bele: mikor "adtak" utoljára valamit? Rezsicsökkentést talán egy éve? És azóta mi van? Már a "devizásmentés" közben sem sikerült rendesen lenyúlni a bankokat. Egyszerűen már nemigen van senki, akinek a faszával verhetnék a csalánt, szóval osztogatás, a tömegek megvásárlása itt már többé nem lesz.

Marad a fosztogatás. A médiapiacot még megpróbálták átrajzolni, de az RTL-Klub visszaütött, és meglepetésre állja is a sarat. Most a kiskereskedelmet próbálják átrajzolni, de a boldogtalan nép ebből csak az árak jelentős emelkedését fogja érezni. (És ugye cserébe nem kap majd még több rezsicsökkentést.) Ezekkel is maguk alatt vágják a fát.

Figyelemelterelés? Mikor volt utoljára botrány ellenzéki politikus körül? A Simon-ügy óta semmi! Netadó, vasárnapi zárva tartás, kötelező drogteszt, stb? Mind-mind közvetlenül baszogatja az embereket.

A Fidesz egyetlen reménye a kibekkelésre az lehetett volna, ha nagyon-nagyon kussban maradnak. De olyat ők nem tudnak, és most már talán már az sem segítene, mert túl sokakat bőszítettek fel. És egyre többeket fognak. Saját maguk fognak mindent megtenni azért, hogy a bukásukat felgyorsítsák, ellenzéktől tök függetlenül. Goodfriendéktől függetlenül.

Pláne, ha februárban tényleg oda lesz a kétharmad is (aminek persze a szimbolikus jelentősége nagyobb, mint a gyakorlati), mert akkor a jónép vérszemet kap. Még övék minden, de mér csúszik ki a kezükből.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.12.10. 15:50:41

@borzimorzi: Gondolom a szlovák, lengyel ,román stb. nyugati irányú migrációért is a Zorbán a hibás..

a nemzet fogatlan provokátora 2014.12.10. 15:53:41

@nevetőharmadik: Elárulnád hogy milyen forgatókönvet képzelsz el a jelenlegi kormány bukására? Csak úgy nagyvonalakban. Mert erre a kérdésre nemigen szokott válasz jönni. Persze lehet várni, reménkedni de megint csalódás lesz a vége..

aleb19 2014.12.10. 15:54:05

@ChemZso: "legdolgosabb és legversenyképesebb" ez a ket jelzo igaz es nem csak a magyarokra, ha valaki felemeli a segget es kivandorol az agilis es nem lusta, de butasag az nem kizaro ok a sikeres letelepedeshez, bar az atlagnal tobb a kepzett szakember es a jogaszok, bolcseszek szama csekely

Pi Natátlia 2014.12.10. 15:54:43

Én már annyira várom, hogy bekövetkezzen a bukás, aztán jön majd egy új csapat és a haza felvirágzik. Nem lesz többé éhező kisgyerek, az összes kivándorló visszajön, az árakat felezik, a béreket triplázzák, a szociális ellátások alanyi jogon járnak, az összes liberális demokrata legjobb haverja leszünk, ingyen adják majd az IMF hitelt, a bedölt hiteleket nem kell visszafizetni, vagy csak harmad árfolyamon, csupa móka és kacagás lesz az élet.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.12.10. 16:05:17

@Pi Natátlia: Igen, valóban. A tejjel -mézzel folyó kánaán időszaka jő majd el, ha Zorbán és bandája eltakarodik. Az új vezetők(ki tudja kik lesznek ők?), pedig angyalból lesznek, egyenesen utálják a pénzt, és a legkisebb korrupciós gyanú esetén is nyilvános harakirit fognak elkövetni. Bizony szép új világ lesz ez. Még ugyan fingunk sincs arról hogy hogyan és miképp fog bekövetkezni mindez, de valahogy csak beköszönt majd..

Moin Moin 2014.12.10. 16:06:49

@a nemzet fogatlan provokátora: Erről fognak szólni a posztban említett további sorozatposztok...:)

a nemzet fogatlan provokátora 2014.12.10. 16:17:30

@Moin Moin: Igen? Kíváncsian várom. Bár erős a gyanúm, hogy 4k, Milla szerű Facebookra alapozott elképzelés lesz, ami egyszer már megbukott pár éve..

tralalala 2014.12.10. 16:23:55

@borzimorzi: "ahonnét elüldöztétek a legértelmesebb, legdolgosabb és legversenyképesebb 5-600ezer polgártársunkat. "

De erre van valami link is? Mert én olyat találtam, ami szerint persze sokan mennek, meg sokan is jönnek.

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

A magyar migrációs ráta pozitív.

tralalala 2014.12.10. 16:24:51

@a nemzet fogatlan provokátora: Ne viccelj már, hát majd a Szakértői Kormány! Azok a levegőből materializálódnak, mikor szükség van rájuk.

Gyorgy Nagy 2014.12.10. 16:25:43

Orbán és vidéki lopos (PARASZT volt KISZ titkártársai GÜLÜ SZEMű Rogàn Lázár Kocsis Mr 20% Kosa Laka stb,stb ) huzzatok vissza fatornyos falutokba és TURKÀTOK aFÖLDDET KÖZMUKÁSMÈNT! Amit elloptak azt pedig visszaveszük!

Szúnyog 2014.12.10. 16:45:10

@Gyorgy Nagy: olyan szépen és helyesen írsz, hogy helyed lenni egy fészbukk kormányban.

2015 a fideszesek Moszkva fele menekülnek 2014.12.10. 16:57:45

26%-ra zuhant a fidióta birkák népszerüsége!
Ezért aztán pofázhattak itt egész nap.

Tavasszal már menekülni fog ez a tolvaj bolsibanda Moszkvába meg Offshore országba.

dr kíváncsivagyok 2014.12.10. 17:48:35

@Sir Galahad:
"Nem untátok meg az elmúlt négy évben, hogy minden héten bejelentitek Orbán bukását? Nem gondoljátok, hogy ez az elkövetkező három és fél évben is unalmas lesz? "

Ember,...fél év múlva Azerbajdzsánban kap menedékjogot a vezéred ,...a baltás lesz a szomszédja...

dr kíváncsivagyok 2014.12.10. 17:52:13

@Szúnyog:
"olyan szépen és helyesen írsz, hogy helyed lenni egy fészbukk kormányban. "

Te tévedésben vagy , ha azt gondolod hogy most a szépírás számít - és segít rajtatok -...
most az számít amit GONDOL pármillió ember...

dr kíváncsivagyok 2014.12.10. 17:55:02

@a nemzet fogatlan provokátora:
"Gondolom a szlovák, lengyel ,román stb. nyugati irányú migrációért is a Zorbán a hibás.."

Az az maguk gondja...
Mindíg találtok behelyettesíthato hasonlo szart , mit amit ti csináltok..

$pi$ 2014.12.10. 18:08:03

@Szúnyog: Már tanulnak offsórul... offkórsz! :)

contractor 2014.12.10. 18:12:05

„Húsz év múlva senki sem fog emlékezni Orbán Viktorra!”

Baromság. Haynau-ra is emlékszik mindenki. Meg Hitlerre is fog. Az lenne a baj ha igazatok lenne.

borzimorzi 2014.12.10. 18:17:32

@aleb19: TGM-re mint gazdasági "szakértő"-re hivatkozol??? :-DDD Ennél jobban nem minősíthetnéd magadat.

Pá.
b

Moin Moin 2014.12.10. 18:19:52

@tralalala: A bevándorlási többlet forrása a külmagyarok honosítása - ez igazán eszedbe juthatott volna!:-)

Ami a magyarok elvándorlását illeti: 2014 közepén csak Németországban kb. 140.000 magyar állampolgár tartózkodott Németországban bejelentett lakcímmel, azaz életmódszerűen. 2013 végén a pontos szám 135.614 fő volt, ez 26,3%-kal több, mint a 2012-es év végi 107.398 fő.

Forrás: destatis.de, ill. www.bva.bund.de/DE/Themen/Sicherheit/Auslaenderzentralregister/auslaenderzentralregister-node.html

...Noch weitere Fragen?:-)

Moin Moin 2014.12.10. 18:22:36

@Szúnyog:

Jelenleg Svájcban - azért mászkál oda annyit Orbán és Lázár.

De van a Dominikai Köztársaságban is, ahol meg Pintér vont magyar követ...

...Érdekelnek a számlaegyenlegek is?:-)

no_successful2 2014.12.10. 18:22:54

Birom amikor itt néhány idióta (azért idióta, mert nyilvánosan csinál hülyét magából) bukásról beszél.
Először is, ha minden kormány a népszerűségvesztés miatt lemondott volna, nekünk kb ez lenne most a 30. kormányunk a rendszerváltás óta.
Én még emlékszem, hogy 2010-ben itt huhogtátok, hogy ezek úgy elcseszik, hogy két év múlva új választásokat kell kiírni.
Aztán jött 2014 meg egy jó kiadós nagy saller a ballib összefosásnak.
Most hogy csökkentették a szociális kiadásokat, kb törvényszerű volt a népszerűségvesztés. (lóf.szt az internetadó, meg lóf.szt a kitiltás, a zseb az ami az ingadozóknál számít.)
Majd 2017 végén 18 elején megint osztogatnak kicsit, a ballib meg újra megkapja a sallerét.

borzimorzi 2014.12.10. 18:26:03

@Fejesrob: Aki nem tagja egy pártnak sem, az mi, ha nem civil? Aki nem visel és nem is viselt soha semmilyen közhivatalt, az mi, ha nem civil?

Mellesleg én nem akarok civil lenni, 20 éve keresem azt a pártot, amelyik a józan ész, a szabadságjogok, az európai és nemzeti értékek, valamint a tisztesség alapján áll. Egyszer már úgy tűnt, hogy találtam ilyet, de 1,5 év után kiderült, hogy nem, tehát kiléptem. Még egyszer is úgy tűnt, hátha sikerül, de ott 2 év után kiderült, hogy az egész bandát eladták a saját vezetői kilóra, cserébe pár koszos kis hivatalért, amit a Fidesz koncnak odadobott. Azóta is folyamatosan figyelem a pártkezdeményeket, van is olyan, amelyik ígéretesnek tűnik, de még nem vagyok benne biztos.

Más emberek életük legfontosabb döntését, a házasságkötést tolják el ennél többször is.

Ja, és ami fontosabb: én soha nem ártottam sem a hazámnak, sem a nemzetemnek semmit. Ezzel szemben azok, akiknek te tolod a szekerét - pénzért vagy hülyeségből, az már a te dolgod - többet ártottak, mint amennyit a megelőző 30 évben bárki.

Na, szevasz.
b

no_successful2 2014.12.10. 18:33:36

@Gyorgy Nagy:

"Amit elloptak azt pedig visszaveszük! "

A visszavesszük két sz-szel írandó

Egyébként meg, ha már lopásról, meg visszavételről beszélünk, talán a Szociknál meg libsiknél kellene kezdeni, górcső alá venni a rendszerváltás utáni privatizációs mutyikat is, nagy összegben lefogadnám, hogy a Magyar államadósság jelentősen csökkenhetne.

Moin Moin 2014.12.10. 18:33:47

@Sir Galahad: Mi, azaz a ProgBlog sosem jósoltuk Orbán bukását - sokszor éppen arról írtunk, hogy alkalmatlan a leváltására a létező ellenzék és persze arról is írtunk, hogy mik ennek az alkalmatlanságnak az immanens okai.

Egyetlen, 2011-es posztunk viselte az "Orbán utolsó éve" címet (progressziv.blog.hu/2011/12/30/orban_utolso_eve ), azonban itt az utolsó, még demokratikus kormányzásként jellemezhető évéről volt szó, nem pedig arról, hogy a következő évben megbukik.

borzimorzi 2014.12.10. 18:34:03

@Moin Moin: :-DDD

Agyrém, mi? De lassan ezeknek a fizetett fidesztrolloknak a szájából dicséret lesz a hazaárulózás. Konkrétan ezzel a szitoknak szánt szóval illetnek mindenkit , aki kimondja, hogy nem tudunk annyit adózni, mint amennyit a fidesznyikek lopnak.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.10. 18:38:46

@aleb19: Még az a szerencse, hogy amikor VDani olvtárs volt frissdiplomás, akkor közlekedésmérnöki zseninek kiáltottátok ki, akire a komplett BKV-t rá lehetett, sőt kellett is bízni. Mellesleg meglepően jó munkát is végzett a tapasztalatlanságához képest. Most, hogy kegyvesztett lett, vagy mert netán Vitézy papa úgy döntött, hogy nem öli a pénzét a továbbiakban már számolatlanul a Fideszbe, elvégre nem akarja a híd alatt végezni ő se, most hirtelen elmondjátok mindenféle hülyegyereknek, huszonéves butuskának stb. Olyan átlátszók vagytok, ti fidesztrollok, mint egy pohár v..elet.

Na, pá.
b

no_successful2 2014.12.10. 18:39:09

@borzimorzi:

"mint amennyit a megelőző 30 évben bárki."

Na, ezt azért nem kellett volna.
A rendszerváltás utáni privatizációs mutyik, gyakorlatilag az egész nemzetgazdaságot érintették, taccsra is vágva azt. Túlnyomórészt a szoclib oldal volt érintett a dologban.
Nagyon kellett az a Bokros csomag, részint a rablóprivatizáció közvetlen, részint közvetett hatásai miatt.

Moin Moin 2014.12.10. 18:40:47

@no_successful2: 1.) Olvasd el te is a Sir Galahadnek 18:33:47-kor küldött választ. Ott megtalálod a hivatkozást, hogy mi sosem jósoltuk Orbán és rendszere gyors bukását.

2.) Ebben a posztunkban nem a szavazói támogatás csökkenése folytán írjuk azt, hogy a Fidesz leváltható, hanem erőforrás-oldalról nézve: ha elmélyedsz a 2015-ös költségvetésebn, ill. a kormány és az EU által egyaránt kritikusnak várt 2016-os esélyekkel is számolsz, akkor kirajzolódik egy fenntarthatatlan pálya, hiszen a gazdasági növekedésnek nem adottak az attribútumai.

...Idézek neked a következő posztunkból, gogy lásd te is az Orbán-rezsim finanszírozhatóságát, íme:

"A Fidesz-rendszer a saját 2018-ig való túlélését a szegényebb, elesettebb, kiszolgáltatottabb társadalmi rétegektől megvont szociális ellátásokból tervezi finanszírozni. Más olyan forrás ugyanis – valódi növekedés és valódi, azaz versenyszféra-beli beruházások híján – nincs már az országban, ahonnan úgy lehetne pénzt szerezni hogy az ne váltson ki azonnali, elementáris és tömeges felzúdulást."

Ez a helyzet, erre alapozva írjuk, hogy a rendszer instabil.
Ráadásul ugyanezen okból nincs már "gazdag zsákmány" sem, ami viszont a párt érdekkörein belüli konfliktusokat generálja/ngedi manifesztálódni.

$pi$ 2014.12.10. 18:42:05

@borzimorzi: "Aki nem tagja egy pártnak sem, az mi, ha nem civil? Aki nem visel és nem is viselt soha semmilyen közhivatalt, az mi, ha nem civil?"

Persze civil, jogos. Viszont amikor egy ilyen civil személy vagy szervezet összefonódik valamelyik párttal és kemény pártpolitizálást folytat, akkor ne nevezzük már civilnek.

Ez persze éppen úgy érvényes a fidesszel összefonódott ún. civilekre mint az akármelyik párttal összefonódott álcivilekre. Egyszerűen úgy megy ez, hogy vannak, amiket egy párt nem mondhat ki meg van amikor egy pártnak jól jönne valami pártfüggetlen forrás és akkor csak füttyentenek egyet és jönnek a bércivilek, akik némi támogatásért jól megaszongyák.

Én mondjuk nem csodálkozom ezen, amint elkezdik felértékelni és ajnározni a civil szférát nyilván máris megjelennek az álcivilek. Bloggerek, megmondóemberek, csávók, akik hetente nyilatkoznak, website-ok, amik folyamatosan nyomják a cuccost... értelmes ember látja, hogy ezeknek a függetlensége csak átverés.

Szóval szerintem szerencsés lenne a "nincs papírja arról, hogy keményen politizál" definíció szerint használnánk inkább a "nem politizál teljes erőből" definíciót és akkor lenne értelme annak, hogy "civil".

borzimorzi 2014.12.10. 18:43:10

@aleb19: Mondom én, hogy magadból indulsz ki. Neked a pénz a legfontosabb, és azt képzeled, mindenki ilyen aljas. Így könnyebb a lelkednek, hogy elhazudod magad elől azt a tényt, hogy nálad különb emberek is vannak? Konkrétan az emberiség többsége különb nálad? Hajjaj! Nehéz lehet neked ott az angliai feketemosogatóban megideologizálni, hogy miért a Fidesz rendszere a legistenkirályabb rendszer, bár még egy magadfajta talpnyalót se tud eltartani rendesen! Csak vigyázz szét ne vesse a fejecskédet a kognitív disszonancia!

Pá.
b

Moin Moin 2014.12.10. 18:55:04

@aleb19: A Magyarországról eljövő kvalifikált szakemberek nem csak pénzt akarnak, hanem perspektívákat egy olyan társadalomban/gazdasági és munkahelyi közegben, ahol a teljesítmény számít, nem pedig a kontraszelekció.

A szakmunkások körében is az elsődleges motiváló tényező a magyarországi perspektívátlanság - amelynek oka csak a felszínen az anyagi szűkösség, hiszen ezt az anyagi szűkösséget egyértelműen a stagnáló és versenyképtelen magyar gazdaság okozza, azt meg a kontraszelekcióra alapozó politikai hatalom.

A külföldre felsőfokú tanulmányokat folytatni érkező diákok is kifejezetten az otthoni perspektívátlanság elől menekülnek, amelyet az ő esetükben úgy neveznek, hogy "forráskivonás a felsőoktatásból" - hiszen a Fidesz-féle oktatási politika évente több tízmilliárd forinttal csökkentette az erre a szektorra szánt finanszírozást. (Pontosan annyival, amennyiből a közmondásossá vált sportlétesítmények épülnek.) Ez trend a 2015-ös költségvetésben is rendületlenül tart.

...A magyar migráció abban különbözik a többi kelet-európai országétól, hogy a migráció dinamikája 2012-től lódult meg, míg ez a többi párhuzam-ország esetében nem tapasztalható. A meglódulás okaként pedig semmi más nem jöhet szóba, mint az, hogy 2012-től vált egyértelművé a magyar gazdaság és társadalom olyan jellegű változása és kormányzati változtatási szándéka, amely a perspektívák beszűkülését okozza. Semmiféle más érdemi, a migrációra hatást gyakorolni képes változás nem állt be Magyarország esteében 2012-ben, vagy azóta.

borzimorzi 2014.12.10. 19:07:04

@aleb19: Nem sok fogalmad van neked a munkásosztályról se. Felvilágosítalak, hogy a csepeli és újpesti szervezett munkásságnak előbb és jobb könyvtára volt, mint nem egy budapesti gimnáziumnak. Bizony ám, az 1920-as-'30-as években! S olvasták is a könyveket rendesen, légy erős, még vitatkozni is össze-összejöttek, könyvekről! Na, ezt kapd ki!

A munkásarisztokrácia létező fogalom volt. Csak aztán a te szellemi őseidnek, a hatalomvágyó, ám tehetségtelen, alkoholista segédmunkásoknak nem tetszett, hogy náluk ennyivel különb emberek is vannak. Így ezek az emberek mindenféle gazembernek el lettek mondva előbb a nyilasok által '44-ben, aztán a komcsik által az ötvenes években. Pont úgy, ahogy a hozzáértő parasztembereket meg lekulákozták. Anyukám unokabátyja is ilyen volt, agrármérnökként merészelt ellentmondani a hatelemis párttitkárnak. Elvitték. 3 évig ütötte az ÁVO, 1956-ban szabadult. Nem telt bele 5 év, és ő volt a TSZ-elnök. Onnét ment nyugdíjba.

Na, jó egy évvel ezelőtt volt náluk falugyűlés, az állami földmutyit tárgyalták. Eldöcögött az öreg is, pedig már 90 körül jár. Elmondta, hogy szerinte ugyan Ángyán József nem a legmodernebb technológiák híve, de ha van fizetőképes kereslet a biotermékekre egyes nagyon gazdag helyeken, akkor nem lenne szabad bezárni pl. Kishantost, hanem segíteni kéne neki, hogy kijusson Zürichbe, Nizzába és más gazdag helyekre a termékeivel. Továbbá a kajászói gazdák ügyét is pártolni merészelte az öreg. Na, erre egy magadfajta, kajla kis fidesznyik felállt az asztal mögött és habzó szájjal elkezdte kommunistázni az öreget. Előbb megállt a levegő a teremben (A jelenlevők ismerték az öreget.), majd elkezdtek röhögni. A fideszkomcsi gazember örült, hogy ép bőrrel eljutott az állami Audijáig. Meg sem állt Pestig.

Na, ilyen doktrinér marhák a fidesznyikek mind. Semmihez sem értenek, de osztják az észt. Tisztességtelenebbek a lótolvajnál, de az erkölcsi mindentudó szerepében tetszelegve elítélnek mindenkit. Nevetségesek.

Pá.
b

Moin Moin 2014.12.10. 19:11:17

@$pi$: Mi itt, a ProgBlogon négy és fél éve „keményen politizálunk”, mégsem állíthatod az általunk itt valaha is leírtak alapján, hogy bármely magyar párt szekerét toltuk volna, akár egy mozdulattal is.

Ellenkezőleg: mindegyikről nagyon alaposan leírtuk, hogy miért alkalmatlanok jelen állapotaikban (is...) arra, hogy kompetens országvezetést várhassunk el tőlük. Leírtuk továbbá azt is, hogy az egyes politikai erőknek (nem csak pártoknak, hanem pl. az ún. civileknek is) mi mindent kellene tenniük a kompetens politikai tényezővé válás érdekében. A legtöbbször talán épp a civileken „vertük el a port”…

Tagadtuk továbbá azt a politikai paradigmát, mely szerint „Fidesz=jó, MSZP/DK/Együtt=rossz” és természetesen ennek ellentettjét is („Fidesz=rossz, MSZP/DK/Együtt=jó”). A mi képletünk ez: Fidesz=MSZP/DK/Együtt=régi, hibás társadalmi stratégiák. (A Jobbikakt nem politikai, hanem tömeglélektani és pszichológiai jelenségként írtuk le, az LPM-t pedig nem tekintjük definiált ellenzéki pártnak. Az alternatív – általában balos/szélsőbalos – politikai csoportocskákról is megírtuk, miért nem működőképesek az elképzeléseik, ld. „Newton esete az újbalosokkal” c. írásunkat. És szintén írtunk nemrég a szerveződő „klasszikus konzervatív” politikai erő stratégiai tévesztéseiről is…)

…Mindezzel szemben kezdettől következetesen kiálltunk azon társadalmi csoportok mellett, akiket az egyszerűség kedvéért „GDP-termelőkként” határoztunk meg: mivel ők tartják el az országot, az ő tevékenységüktől függ az ország jóléte és fejlődése – és ennek ellenére nincs politikai képviseletük! Ők az elsődleges bázisunk – ám őket nem lehet leírni „kormánypárti-ellenzéki” kategóriák mentén mozogva.

Abból a szempontból természetesen „ellenzékiek” vagyunk, hogy a Fideszt kártékonynak, aljasnak és alkalmatlannak tartjuk (indokoltan) az ország vezetésére és az erőforrásai feletti rendelkezésre. De „ellenzék-ellenesek” is vagyunk, mivel (ahogy írtam fentebb) a mainstream és alternatív ellenzéki pártokról, erőkről, mozgalmakról is ugyanez a véleményünk – mivel elképzeléseik demagógok és nem alkotnak összefésült rendszert, amelyből erőforrás-gazdagodás származhatna.

…Na, ezért kezdtünk most bele abba, aminek az első lépcsőjét olvashattad fent!:-)

BiG74 Bodri 2014.12.10. 19:15:27

Szerintem még kell 4 év a fityisznek is. Látható, hogy a maszop szdsz csodái sem tudnak eltűnni a süllyesztőben. Görcsösen kapaszkodnak a hatalom lehetőségébe. A vektorra ez többszörösen igaz. A jelenlegi fityisz nem maradhat ellenzékben sem, mert bizonyította, hogy bármekkora károkozást vállal ellenzékből a regnáló kormány ellenében. Kell még négy év zuhanás, hazudozás, vérforraló arrogancia, senkiháziak rakétaszerű meggazdagodása, hogy az értelmesek kihátráljanak a számukra jelenleg egyetlen alternatíva mögül, és a feudalista fityisz pedig végleg és örökre eltűnjön.

brumeszkosz 2014.12.10. 19:18:27

Könyörgöm akasszuk fel az elmebeteg büdös cigányt!!!!!

borzimorzi 2014.12.10. 19:18:55

@a nemzet fogatlan provokátora: Még ha lenne is egy komplett árnyékkormánya, ugyan minek osztaná meg veled a neveket? Hogy lejelentsd a fityisz székházában, aztán másnap hajnalban a potenciális kihívókra a TEK törje rá az ajtót? Vagy ha állami/önkormányzati állása van valamelyiknek, akkor január 1-jével kirúghassa őket a fideszes főmufti? Vagy ha cége van, adóellenőrök üljenek nála 7/24? Vagy ha kisgyereke van, azt az évnyitón, a teljes diáksereg előtt, nyilvánosan pisiltessék meg a drogtesztelők? Vagy ha nagylánya van, arra ráuszítsák a 2006-ban már jól bevált futballhuligánokat, csak most nemi erőszak megbízatással? Vagy mégis, mit vártál ettől a kérdéstől?

De csak így tovább, már sokan utálnak benneteket, de még mindig nem utálnak benneteket elegen.

Pá.
b

Gyorgy Nagy 2014.12.10. 19:31:48

Gyurcsányék lopásban ezekhez képest ipari tanulók voltak!

borzimorzi 2014.12.10. 19:32:13

@nevetőharmadik: A baj az, hogy nem zárható ki, hogy van benne rendszer. A feltörekvő fideszeseknek esélyük nincs a főhatalomhoz közelebb jutni, amíg ott vannak az útjukban Orbán és kollégiumi barátai. A Fidesz Orbánnal bukásra van ítélve. De Orbán nélkül sokak szerint jobb esélye lehetne. Márpedig, ha van a Fideszben olyan, aki kellően aljas, és elég esze is van, akkor elintézheti az ellenzéket és az útjában levő Orbánt egyszerre. Konkrétan úgy, hogy meggyilkoltatja Orbánt, aztán koncepciós perben elítéltet a haveri főbírónéval egy fél tucat ellenzéki vezetőt. :-(((

Orbán (és az ellenzéki vezetők) nagy szerencséje, hogy ugyan mind Lázár, mind Rogán képes lenne erre, skrupulusaik sincsenek, pénzük is van rá, de egyelőre úgy tűnik, mindegyik a másikra vár.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.10. 19:37:24

@tralalala: Mennek százával azok, akikbe per koponya 25-30 milliót beleöltünk az óvodától az orvosi szakvizsgáig vagy az informatikus diplomáig. Cserébe ezrével kapunk analfabéta afgán birkapásztorokat. Tudod, mit? Műtse a te májadat egy olyan. Ne aggódj, az agyadat nem fogja. Olyanod úgysincs.

Pá.
b

borzimorzi 2014.12.10. 19:46:31

@$pi$: Ilyen bérciviljei a Fidesznek vannak. Én például soha, senki párt kedvéért nem civilkedtem. Mikor párttag voltam, a nickem is az volt, és meg is mondta. Mikor kiléptem, a nickem is kilépett. Amúgy meg éppenséggel be vagyok oltva a pártdroid szerep ellen, mert lelkesedni csak olyasmiért tudok, ami racionális és tisztességes egyszerre. Olyan párt nincs jelenleg, legfeljebb próbálkozás(ok) vannak. Egyik ígéretesebb, másik kevésbé. Mellesleg anno, amikor még címzetes liberális és párttag voltam, úgy olvastam be plénum előtt, akár pártrendezvényen, akár nemzetközi konferencián OGY képviselőnek is, miniszternek is, ahogy te álmodban sem mernél beszélni Orbán huszadik csicskájával sem. Vannak demokratikus pártok, ahol szólásszabadság van, meg van a fityisz. Aztán csodálkoztok, hogy komolyan vehető gazdasági szakember évek óta a közeletekben sincs...

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.10. 19:54:04

@BiG74: Sajnos, ez azt is jelentené, hogy akkora kárt tesznek addig az országban, amit 20 év alatt se lehet helyrehozni...

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.10. 19:55:17

@brumeszkosz: Szó sem lehet róla. Kapja csak meg független bíróságtól, ami jár, azt ülje le, és közben miheztartás végett lehet mutogatni, hogy így jár, aki közhatalommal visszaélve lop. Ha rábizonyul, természetesen.

Üdv:
b

nevetőharmadik 2014.12.10. 20:04:43

@borzimorzi: Ez nagyon vad ötlet, már a legrosszabb Közép-afrikai rendszereket juttatja eszembe. Ám úgy gondolom, hogy Rogán vagy Lázár ha mégoly elvetemült is, ilyesmire maximum akkor vetemednének, ha biztosak lehetnének abban: bármit megtehetnek. Márpedig az utóbbi hónapban éppen ez kérdőjeleződött meg. Szerintem egy politikai gyilkosság koncepciós perrel karöltve olyan határ átlépése lenne, ahonnan már csak a konkrét fegyveres terrorral biztosíthatnák a saját biztonságukat, mert azt az üzenetet küldik: így intézhetők a dolgok. Magyarországon a fizikai erőszak alkalmazása, pláne az élet elvételére irányítva azért még mindig tabu, civil szervezetek vegzálása ide, 2006-os rendőrattak oda. Aki ezt a tabut ledönti, az nagy valószínűséggel előbb-utóbb meg fog halni, ezt látni kell.

De még ha palotaforradalom törne is ki, Orbán lecserélnék, a lényegen nem változtatna: azon, hogy a Fidesz az arrogáns erőszakosságon és rabláson kívül másra nem képes, az erőforrásai nem bővülnének, csak más személy lenne a parancsnoki hídon, miközben rendíthetetlenül folytatják a bukási spirált. A bukás ugyanúgy determinált.

BiG74 Bodri 2014.12.10. 20:22:38

@nevetőharmadik:

Nem tudhatod, hogy gondolkodik egy rogán, vagy lázár.

nevetőharmadik 2014.12.10. 20:25:25

@BiG74: Nem, tényleg nem. Irracionális döntésekből és az "ennél lejjebb már nincs"-cáfolatokból valóban eleget láttunk :)

borzimorzi 2014.12.10. 20:26:44

@nevetőharmadik: Hogyne. Ezt látod te is, én is, és még sokan. Csak az a baj, hogy a Fideszből nézve nem így látszik. Ők a 2/3 bűvöletében élnek és abban a rögeszmében, hogy ők a "haza", amelyik "nem lehet ellenzékben".

Innét indulva és abban a tudatban, hogy már olyan sok mindent megúsztak, hogy akár ezt is megúszhatják szárazon, sajnos megléphetik még ezt is. Orbánt nem azok fogják végül letenni, akik, mint mi, nem szeretik. Az ellenszenv csak sima undor, nincsen benne elég hév. A gyilkolásig elvivő düh majd azokban lesz meg, akik most még istenítik a Kedves Beteget, de aztán nem fogják megkapni szorgos nyelvcsapásaikért az áhított koncot, és még az ismerőseik is elfordulnak tőlük. Ők elég buták ahhoz, hogy rajongjanak egy vezérért, túldimenzionálják saját fontosságukat és elég hevesek ahhoz, hogy akár meg is öljék a bálványukat, ha az nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az a hidegfejű fidesznyik disznó, aki a dolgot majd megszervezi, már lehet, hogy keresi azt a heves vérmérsékletű rajongót, aki majd megteszi.

Sajnos, nem lehet kizárni, hogy ez lesz. A Fidesz felső vezetése sajnos még csak fel sem fogja, hogy már azon a határmezsgyén jár, amely elválasztja egymástól a sima balfékséget, amely után még békésen és sértetlenül távozni lehet a hatalomból á la Torgyán, és azt a gazemberséget, amely után már nem, á la Ceausescu.

A források szűkülése olyan, mint gyerekkorunkban az a táncika, amelyben körben, ülésükkel kifelé tett székek körül lépegettünk zenére és mikor leállt a zene, mindenkinek le kellett ülnie. Minden körben eggyel kevesebb szék volt persze. Na, ez a tánc megy most a Fideszben. Mindegyik székre vadászik, de egyre kevesebb a szék, és egyre kisebbek az ülések is. Kérdés, lesz-e olyan, aki elég aljas, elég eszes és elég magahitt ahhoz, hogy azt gondolja, megússza a merényletet, netán még rá is kenheti a hülyőke ellenzékre. Mindannyiunk érdekében, a polgárháború elkerülését kívánva azt remélem, hogy nem lesz, aki ilyet tesz.

Akármennyire is utálom ezt a ... Orbánt, azért mégiscsak egy ötgyerekes családapa. Nem kívánok neki rosszabbat, csak azt, hogy menjen haza fatornyos falujába, töltse a kalbászt, főzze a pályinkát, járjon meccsre, és ne ártsa magát többé az ország dolgába. Sajnos, ez túl öntelt ahhoz, hogy szedje a sátorfáját. :-(( Kérdés, hogy mennyire lesz rossz a dolog következménye, és mennyi ember számára.

Üdv:
b

torró 2014.12.10. 20:47:34

Ez is egy kommunikációs módszer a tévedések témakörben. "Miért növekszik mégis az állam adósság"?. Aki ezt nem érti annak hiába is magyarázná bárki.Nem is rövid témakör. Nő a szegénység , gyermek éhezés stb. Hol? Nálunk? Jár az erről nyilatkozók közül valaki bevásárló helyeken? Nem most karácsony előtt, hanem általában. Különböző felmérések szerint rengeteg a túlsúlyos gyerek, nálunk. Mutasson valaki egy országot, ahol nem találkoztok ilyen jelenséggel.
Azonban! A kormány körül sajnos mindig sok kókler tűnik fel, mondjuk úgy hogy haszonlesők és élvhajhászok. Orbán nem tud minden tisztség viselőt leinformálni, pedig nem ártana, mert később ezek az emberek okozzák a szimpatizánsok számának a csökkenését. Azonban olyan kormányt nálunk felállítani, aki mindenkinek tetszene, abszolút lehetetlen.Most nyilatkozott egy Tv riportban egy amerikai szenátor, azt mondta, senki nem akarja Orbánt megbuktatni.Igaz , Orbán racionális, de Amerika is az.

borzimorzi 2014.12.10. 20:59:31

Hanem azt figyelitek, hogy eltűntek a fidesznyik nickek hirtelen, ahogy kijöttek a közvél.kut adatok Orbán orbitális népszerűségvesztéséről?

(index.hu/belfold/2014/12/10/peldatlan_nagyot_zuhant_a_fidesz_nepszerusege/)

Most tartják nekik az eligazítást. :-DDD

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.10. 21:08:09

@torró: Nem is kell a lehetetlent célul kitűzni... Elég egy olyan párt, amelyik kampányban elmondja, mit akar csinálni, aztán kormányon pont azt is csinálja... Tőlem lehet a Kétfarkú Kutya Párt is, már fényévekkel jobb lenne a Fidesznél.

Üdv:
b

superfrog 2014.12.10. 21:08:38

szeretnék feltenni egy kérdést, és nem uszítást meg pártoskodást várnék, hanem választ: tehát nem lehet, hogy azért növekszik ennyire a szegénység/gyermekéhezés a statisztikákban mert a sok segélyleső rézdrót kalóz csinált 8 gyereket, aztán most nincs 18-féle segély?
mielőtt megkapnám a címkéket, közlöm hogy a magyar politikai elittől inkompletto hányok, akasztanám fel rokonsággal együtt az összeset, de hogy ne tűnjek érzéketlennek, abba belemennék, hogy a jobbosokat az utca jobb, a balosokat meg az utca baloldali
lámpaoszlopaira, akkor talán lenne tényleg rendszerváltás (bár már ebben sem vagyok biztos)

Moin Moin 2014.12.10. 21:17:31

@superfrog: A válasz: nem!

Az ok, hogy a szegénység által leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok (valódi) munkalehetőségei lecsökkentek. A szociális ellátórendszerekből történő folyamatos forráskivonás egyfelől csak részben magyarázza a szegénység növekedését, másfelől az maga is csak következménye a versenyszféra stagnálásának.

Ráadásul koránt sincs annyi "nyócpurdés cigócsalád", hogy az megmagyarázhatná a félmillióval több szegényt.

Általánosságban: az önmagában nem lenne legitim oka a szociális rendszer szűkítésének, hogy voltak (talán nem is kevesen), akik visszaéltek vele. Azért nem legitim eljárás ez, mert a megszületett gyerekek büntetése (életesélyeiknek ez által való további rontása) alkotmányellenes, hiszen bárkit csak az általa elkövetettekért érhet hátrány, a szülei "élősködése" miatt nem!

A kormány szociális ellátásokat visszavágó politikájának oka önző: ahogy azt már fentebb egy másik kommentezőnek is leírtam, "A Fidesz-rendszer a saját 2018-ig való túlélését a szegényebb, elesettebb, kiszolgáltatottabb társadalmi rétegektől megvont szociális ellátásokból tervezi finanszírozni. Más olyan forrás ugyanis – valódi növekedés és valódi, azaz versenyszféra-beli beruházások híján – nincs már az országban, ahonnan úgy lehetne pénzt szerezni hogy az ne váltson ki azonnali, elementáris és tömeges felzúdulást."

A szegénység alapvetően azért "lett növelve" (a fentiek alapján tudatosan), hogy a Fidesz-rezsim túléljen...

...Ennyi!

superfrog 2014.12.10. 21:35:27

@Moin Moin: bocs, azt hittem valami értelmes választ vagy gondolatot írsz, de ez ideológiai baromság. kb. mint a budai jogvédő, mikor jajjgat hogy " mi folyik itt gyöngyösön" de mikor ott kéne élnie a szegény jogsérültek közt, akkor gyorsan elhúz onnan, mert az nem hangzik jól. igen viki tönkre tesz mindent, de a szockók nem ugyanezt csinálták?! és nem kell lecsökkenteni a kiadásokat, csak egyszerű logika: nem mind1 hogy én alamizsna közmunkáért kapok 47 000-et az éhendöglésre, vagy ugyanennyit kapok én meg a 8 gyerekem is. azt meg végképp nem értem, hogyha valami csoda folytán szárnyalna a gazdaság, akkor tényleg pénzt kell osztani szociális alapon? hát az aztán semmi másra nem vezet, csak eszkalálja a problémát. sztem. én külföldön élek, és látom hogy ugyanez van szociális alapon, pedig itt se viki se fletó.......

nevetőharmadik 2014.12.10. 21:35:39

@borzimorzi: Nos igen :) Kétségkívül a sérthetetlenség illúziójában leledzenek (még), amit bizonyít az is, hogy milyen minőségű gumicsontokat képesek bedobni az utóbbi időben.

Egyébként még anno, amikor Orbán megalakította a TEK-et a "magánhadseregéből", eszembe ötlött a Pretoriánus gárda, és az ő szerepük a császárutódlásokban...

BiG74 Bodri 2014.12.10. 21:37:31

@rosszpenz:
az EU jelenleg is tárgyal az USA-val egy szabadkereskedelmi egyezmény (vámunió) létrehozásáról a teljes titokban. még a tárgyalók nevei se ismertek, nemhogy a tárgyalások tárgya(i)!!!

Mégsem sikerült titokban tartani, mert te megtudtad. De miért nem tudsz többet róla, ez már-már slendriánság.

Moin Moin 2014.12.10. 21:39:43

@borzimorzi: "Még Őszöd sem ütött ekkorát"

Bizony!

És ez még csak a kezdet.

...Ami meg a Fidesz-bérkommentezőket illeti, rájuk tökéletesen illenek Thomsen sorhajóhadnagy szavai a Das Bootból: "Arschbacken zusammen, Eier einklemmen...und den Glauben an den Führer im Blick!" ("Farpofák össze, golyók beszorít... és a Führerbe vetett hit a tekintetekben!")

:-)

BiG74 Bodri 2014.12.10. 21:46:24

@superfrog:
" én külföldön élek, és látom hogy ugyanez van szociális alapon, pedig itt se viki se fletó....... "

Mi van ott? Fejtsd ki légy szíves, mert érdekelne.

Amúgy növekszik a szegénység és a gyermekéhezés, mert egyre nagyobb az a réteg aki mondhatni saját hibájából (csak nagyon átvitt értelemben) nem képes a szűkülő munkaerőpiacon érvényesülni, illetőleg keresete nem képes betakarni az alapvető létminimum kiadásait sem.Ezek az emberek, ezek a családok sokszor jóravaló, de egyszerű népek, akik önmaguktól nem képesek kimászni a gödörből. Sajna rengeteg példát tudnék mondani. Tény, hogy a gyerekgyárak léteznek és problémát ködösítik, de jelenleg már nem dominánsak.

Moin Moin 2014.12.10. 21:52:21

@superfrog: Értelmes választ kaptál: leírtam a növekvő szegényésg okait és azt is, hogy kik a felelősek ezért!

És: egyetelen szóval sem írtam azt, hogy "pénzt kellene osztani". Azt írtam, hogy sem nem legitim, sem nem okos stratégia a gyerekeken spórolni, szüleik esetleges élősködésre alapozott döntése miatt. Az, hogy valakit nem, hagyunk a szegénysége folytán kiesni a társadalomból (pláne nem gyerekeket), nem egyenlő azzal, hogy feltétel és változatás nélkül tartjuk fenn a hibás, szülőket a rendszer kihasználására nevelő rendszert.

Mi fejlesztő és a fejlődésbe befektető, de a fejlődést számonkérő és a támogatást visszaellenőrzött feltételekhez kötő államot kívánunk. Nem tartjuk jónak a "feltétel nélkül", csupán a "létezés alanyi jogán" járó szociális támogatásokat - ám az nyilvánvaló és te is beláthatod, hogy nem lehet egyik napról a másikra kihirdetni azt, hogy "Akik a régi, rossz gyakorlat miatt születtek meg, azok holnaptól éhenhalhatnak, vagy kieshetnek a társadalomból!" Egy új paradigma alapján felépülő új támogatási-fejlsztési rendszert csak fokozatosan lehet és szabad bevezetni, még akkor is, ha ez néhány évig többletkiadásokkal jár.

Egyébként: ne hidd, hogy csak a cigánygyererek kompetenciáival van baj. A legkomolyabb (értsd: a legtöbb gyererket érintő) kompetenciahiány a gyererek körében az alső középosztály alatti, de még messze nem "lumpen" rétegben van. Ezek a gyerekek ugyanúgy nem fognak tudni majd bekapcsolódni a gazdaságba, mint az általad említett, az ellátásárt megszült cigánygyerekek.

...Szóval: szó sincs itt belvárosi-budai humánértelmiségi attitűdről - majd meglátod!:-) Képzelj el egy, a német Hartz IV-hez hasonló rendszert!

nevetőharmadik 2014.12.10. 21:55:21

@superfrog: Úgy látszik, túlérzékeny vagy az ideológiára, úgyhogy felhívnám a figyelmedet az "ideológiamentes" részre.

"Az ok, hogy a szegénység által leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok (valódi) munkalehetőségei lecsökkentek. A szociális ellátórendszerekből történő folyamatos forráskivonás egyfelől csak részben magyarázza a szegénység növekedését, másfelől az maga is csak következménye a versenyszféra stagnálásának.

Ráadásul koránt sincs annyi "nyócpurdés cigócsalád", hogy az megmagyarázhatná a félmillióval több szegényt."

Még ráadásul a "gyerekgyárak" eddig is a szegénység kategóriába tartoztak minden segély ellenére (illetve hát eleve azért kaphattak segélyt). Ha ők lennének felelősek a statisztika romlásáért, az úgy lenne lehetséges, ha 2 éven belül csináltak volna +500 000 gyereket :D

superfrog 2014.12.10. 22:02:21

@BiG74: mint említettem, sztem sem mennek jóirányba a dolgok, de a szociális támogatás totális zsákutca. mivel itt nincsenek rezesek (tehát nem lehet faji alapon okos jobbikos elméleteket gyártani)
tehát itt is felnőtt egy komplett generáció segélyen, mert szegény elesett stb. képzeld el a szitut: az otthonüléssel kevesebb a lóvé, de nem motiváltak tanulásban, munkavállalásban, gyakorlatilag hasznavehetetlen milliók. egyetlen amiben feltűnnek, az valami miatt itt is "kékhírek" és itt a segélyből kifutja a lakás-kocsi egyebek, ami otthon a keményen melózóknak is csak álom. és itt ugyanúgy elégedetlenek, nem tanulnak, nem akarnak dolgozni (tudom, otthon nincs is mit, de ez az elmúlt 25 év termése)
erre írtam, pénzt adni nekik, meg sírni értelmetlen, tanulni kéne, de ugye a családi háttér miatt ez se nagyon megy. nem tudom mit kéne tenni, de én attól tartok, nem halat hanem hálót kell(ene) adni nekik. csak ez érdekelne, hogy bárki felfogta már azt, hogy ez egy spirál, és most kezd megjelenni a statisztikában? nem arról beszélek, hogy minden ok, csak pár rezes miatt szegény vikit csesztetik, de ezen szegény családok 70%-nál már a szülő megszületésénél lehetett tudni, hogy semmi esélyük nem lesz az életben, mert semmit nem tud átadni a gyerekeinek (nemhogy vagyont, de szellemi táplálékot sem) és mondom ezt látom a nyugati világban is, és nem merik kimondani itt sem. minden esetre én látok valami összefüggést a megélhetési szaporodás meg a szegénység növekedése között (persze igaz, hogy van még itt pár egyéb ok is) de úgy látom egyedül látom ezt így.

superfrog 2014.12.10. 22:08:23

@nevetőharmadik: nézd, valamit meg kéne érteni: a statisztikában megjelenő adat addig is környéken volt, most átesett egy küszöbön, és ennyi. érted, ha az 1 főre jutó jövedelem szegénységi szintje 30 000ft/ hó vagy 40 000ft/ hó akkor amikor felviszik 30-ról 40-re a küszöböt, nem fog megszületni 2 nap alatt 150 000 ember, csak változott a paraméter. és mint mondottam, baromira nem hiszem hogy jó irányba mennek a dolgok otthon

torró 2014.12.10. 22:13:28

Nem lett volna itt baj ha a, nem 25 év, mert jóval előbb a politikai"elit", úgy szeretem ezt a szót, ez nem elit ez egy gátlástalan karrierista, szóval már 85-n tudták a változást. akkor elkezdődött a burkolt vagyon átmentés, a termelő eszközök szétkapkodása. Majd a bukás után teljes gőzzel ment sokkal nagyobb tételekben.Ez a politikusi gárda a holdudvaraikkal kisemmizték az országot, úgymond lenullázták. Majd jött az EU-s pénzek szétkapkodásának a lehetősége, amit mindegyik oldal zseniálisan kihasznált. És mondjon bárki bármit, attól függetlenül, hogy Gyurcsány ki merte mondani az igazságot, nem tetszik ahogy ezt tette. Mondjuk ellene ezen kívül semmit nem tudott tenni, mert kirántották alóla a talajt. Orbán megbróbál valamit erőszakosabban kicsit helyre hozni, de őt is a sajátjai fogják padlóra küldeni. De még nem most. Viszont fel kéne állni egy tisztességes formációnak, aki jöhet utánuk. De lássuk be, ez egyenlőre ugyan olyan fikció, mint Orbán közeli bukását vizionálni. Azonkívül politikai öngyilkosság lenne egy nem kiforrott formációra bízni az országot. Tehát, türelem és nagyon sok munka kellene ehhez.

superfrog 2014.12.10. 22:19:27

@Moin Moin: nem feltétlenül kell cigónak lenni a megélhetési szaporodáshoz. a gond azzal amit írsz, hogy nem lehet egy emberbe befektetni, ha ő nem akarja. honfitársainkon látom (akik nem a legalja, hiszen kijött és dolgozni akar, nem csak kárál a kocsma meg a tv közt) hogy jajjgat, mennyire nem megy neki a nyelv.
hát itt van ingyenes nyelvoktatás, tv, lehet a helyiekkel beszélgetni, szinte ingyenes a könyvtár stb. erre inkább kihozza a magyar upc-t, és nem érti miért nem tud 1 mukkot sem 2-3 év kintlét után. most ebbe mit akarunk fektetni? de hogy nehogy magas lónak tűnjön, el sem tudom képzelni mennyi pénzt kéne belém invesztálni, hogy megtanuljak zongorázni. tudod sokat is kéne gyakorolni, meg baromira nem is érdekel. szted mi esély van arra, hogy valaha megtanulok.............

súgok: totál semmi !

Moin Moin 2014.12.10. 22:36:27

@superfrog: Amiről írsz, az a szocializációval kialakult motivációk világa. Ám a motivációk is fejleszthetők, akárcsak a kompetenciák...

...De ha még egy ilyen idegen szót leírok ide, biztosan azt hiszed, hogy valami szociológussal beszélgetsz!:-) A lányeg: ha valaki otthonról nem hozza magával, a tanulás és a tudás iránti igényt és még fiatal, akkor ez nem is olyan nehezen kialkítható nála.

...Te egyébként hol élsz külföldön és (ha nem titok) mivel foglalkozol?

visóvölgy 2014.12.11. 00:51:11

@susu64: "Azt hiszitek, hogy a szabadságért és miegyéb szép és hangzatos eszmékért vonultok, miközben egészen egyszerű játékszernek használnak benneteket."

Ej Susu, hát ezt mire alapozod?

És miből gondolod, hogy te nem vagy játékszere egy hazug rendszernek? Mert pillanatnyilag épp te tűnsz annak, ha nem veszed észre, ami odafönt folyik.

" Hasznos idióták vagytok, hogy Lenint idézzem. Politikai célokért handabandázó álcivilek."

Ez meg szimpla vádaskodás!
Te kérsz tiszteletet? Aztán egymás megértéséről papolsz?

superfrog 2014.12.11. 01:04:09

@Moin Moin: a ködös albionban élek, 3 szakmával diplomával, és mégis teljesen mással foglalkozom. viszont úgy látom magyarországot, mint monaco-t. aki elég gazdag, az tud ott élni, a többieknek leves. én most úgy érzem pár év kintlét után, hogy soha az életben nem fogok hazamenni, még nyuggernak sem.
és mélységesen elszomorít, hogy nagypofával hirdeti mindenki, hogy milyen okos a magyar, közben meg a legalapabb dolgokat nem vagyunk hajlandóak ellesni, megtanulni. ilyen emberanyaggal aztán lehet várni nyugati béreket, meg életérzést.és nem 1 nem 2 embert tudok aki még azt sem tudja megkérdezni hol van a buszmegálló, és kint van több mint 2 éve, és 25 éves. én ebből kiindulva mondom, hogy ha a mindennapokhoz szükséges tudást, ami jobb melót is jelent egyébként, nem vagyunk hajlandóak megtanulni, akkor egyáltalán nem hiszek abban, hogy olyanokba fektessek pénzt, aki nemhogy nem is érti mire jó ez neki, de az egész környezete gátolja. egyébként én s kiváncsi vagyok, mikor is ki lesz az aki tud valami értelmes alternatívát mutatni.

borzimorzi 2014.12.11. 09:44:45

@superfrog: Nem egyedül látod így. 5-6 évvel ezelőtt még rábólintottam volna, mert akkor még kevesebb fenntartásom volt e téren. Azóta a helyzet nagyon sokat romlott ezeknek az embereknek a számára, miközben a kilábalási lehetőségeket módszeresen megszüntették. Abban egyetérthetünk, hogy hat elemivel és 40 évesen is csak másfél év legális munkatapasztalattal senkiért sem kapkodnak a valódi munkapiacon. Viszont még 5-6 évvel ezelőtt is voltak olyan munkahelyek, ahol elég volt a fizikai munkaképesség is, pl. útépítési segédmunka. Gondolok itt elsősorban az agráriumra, különösen annak az élőmunkára leginkább igényt tartó részére, a biogazdálkodásra. (Ott nincs permetezés, hanem embert tartanak arra, hogy kézzel összefogdossa a krumplibogarat.) Az állami földek újraosztása alkalmával ezek alól a gazdálkodók alól szó szerint kihúzták a földet. A nagyüzemi gazdálkodáshoz tizedannyi ember is elég. Egyszerűen ma már nincsen semmilyen esélyük a munkára ezeknek az embereknek, és ez teljesen független attól, hogy hány gyerekük van. Ma már egyébként nagyon ritka a 6-8 gyerek még az általad hivatkozott népcsoportnál is.

Arról nem is beszélve, hogy ha az állam a szociális ellátó rendszerrel való visszaélést tapasztal, akkor nem az az adekvát válasz, hogy teljesen kivonja a forrásokat belőle. Hanem az, hogy hatékonyabb költést ír elő a szolid mértékben mérsékelt források felhasználására. Ilyen mód például az, hogy a juttatásokat nem pénzben kell kiadni olyan embereknek, akik azt beosztani jól láthatóan képtelenek, illetve olyan buták, hogy képesek kölcsönt kérni uzsorásoktól havi 100% kamatra. Ilyen embereknek a kezéből a pénz kifolyik, hasznosulása nulla. Való igaz, hogy a korábbi, csak pénzbeli segélyezés eredménye leginkább az uzsorások gazdagodása lett. De erre nem az az adekvát válasz, hogy megvonjuk az összes segélyt, hanem az, hogy először is kiválogatjuk a legkevésbé hasznosulókat és azokat megvonjuk. Második lépésben pedig elkezdjük természetben adni a segítséget. Nem a lumpenproletárra bízzuk, hogy vásároljon a gyerekének ételt, ruhát, cipőt, mert ő az erre adott közpénzt a saját szenvedélybetegségeire fogja költeni (pia, drog, cigi). Hanem ehelyett a rászoruló gyerek természetben kapja meg, ami kell neki. Konkrétan kapjon napi 3x étkezést az iskolában. Ha a hétvégén éheztetik otthon, akkor hétfőn reggel kezdődjön az iskola eleve azzal, hogy esznek. Ha az az általános, hogy a gyereknek az iskolai uzsonna az utolsó étkezése egy nap, és utána késő délután és este otthon semmit nem kap, akkor kezdődjön minden nap azzal, hogy 8-8.30 reggeli. Ennél jobb motivációt nem is lehetne kitalálni arra, hogy a gyerekek akarjanak iskolába menni!

Kérlek, értsd meg, hogy a probléma jóval összetettebb annál, amit a felszínen láthatunk. És itt sajnos a demokráciával ötvözött jóléti rendszerek mélyebb kritikája következik. Demokráciában mindenkinek ugyanannyit ér a szavazata, ez megvan. A jóléti rendszer és egyenlőség nélküli, ókori demokráciákban fel sem merült annak a veszélye, hogy az állam eltartásában közre nem működő, közterheket nem viselő emberek szavazhassanak. Nem szavazhattak sem a rabszolgák, sem a nők. Viszont azok, akik szavaztak, azok pontosan tudták, hogy az ő zsebükre megy a játék. Meg lehet szavazni a hajóhad létrehozását vagy az Akropolisz megépítését, de azt mind finanszírozni is kell aztán. Tehát a szavazó polgár végső soron a saját pénzét adta bele az állami projektekbe, a közteherviselők halmaza azonos volt a szavazók halmazával.

Ma ez nem így van. Nagyon nem így! A jóléti rendszerekkel és egyenlőséggel keresztezett demokráciák lassan ott tartanak, hogy a társadalmi újraelosztásból élők a többség, és ők hajtják uralmuk alá az államot! Ez oda vezet, hogy az osztogatás (itthon rezsicsöki és nyugdíjemelés) ígéretével választásokat lehet nyerni. Ez nagyon nagy gond, mert ilyen módon a GDP-termelők szavazata elértéktelenedik, miközben a közteherviselés teljes egészében az ő vállukra nehezedik. Ma az egész fejlett világban az megy, hogy a versenypiacon megélni képes emberkék kétségbeesetten futkároznak egyik fejlett országból a másikba, hogy jobban kereshessenek és ne vegyék le őket annyira. De ez hosszú távon nem megoldás.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.11. 10:10:24

@superfrog:

Miért nem megoldás? Azért, mert amíg a középkorban annak a csizmadiának volt pénze nagy családra, aki nagyon jól dolgozott és keresett, míg a részeges, slendrián kollégájának feleség sem akadt, vagy ha igen, a gyerekeit nem tudta felnevelni, mert már gyerekkorban elhaltak, addig a mai jóléti rendszerekben ezeket a különbségeket közpénzből egyenlítjük ki. Épp csak így a slendriánnak is épp annyi gyereke tudja megérni a felnőtt kort, mint a dolgosnak. Sőt, több is, mivel neki, aki nem szorgoskodik, bőven több ideje van gyereket csinálni, mint annak, aki napi 10+ órában dolgozik.

Mostanra oda jutottunk, hogy megfordítottuk az evolúciót! A "sötét" középkorban azok szaporodtak, akik jól dolgoztak, a társadalomba, a piacba leginkább beilleszkedtek, magas jövedelemre tettek szert. A lustaság, a be nem illeszkedés következménye az alacsony kereset és a felnőtt kort megért gyermekek szerény létszáma volt. Így minden egyes generációban több volt azoknak a száma, akiket otthonról munkára szocializáltak. Vagyis fejlődött a társadalomnak a munkához való viszonya mindaddig, amíg a kapitalizmus kialakulásának feltételeit és az újkort, az ipari forradalmat meg nem szülte végül a középkori Európa. (Azon belül is a legkevésbé háborús részek, ahol zavartalan volt a fejlődés.) Mi van ma?

Az van, hogy a "segélyen élés + fekete munka + megélhetési bűnözés" szentháromsága a nyerő. Ezzel csak a legképzettebb és legszorgalmasabb emberek tudnak versenyezni a legális munka világában. Ez a szentháromság viszont hasonlóan jó jövedelmet jelent a nem túl képzett és nem is túl szorgalmas népességnek is. Akkor lesz képzetlenként is nagy családod, jó életszínvonalad a mai világban, ha ezt a metódust követed. Ha elég sokan vannak ezzel így, akkor a demokrácia eszközével (vissza)élve végül átveszik az uralmat.

És jaj akkor a GDP-termelőknek! Mert ők csak egyre durvábban ki lesznek zsigerelve, egyre kevesebb gyereket tudnak összehozni, és számuk minden egyes következő generációban csökkenni fog. Ebben vagyunk benne.

Visszafordítottuk az evolúciót! Elimináltuk azt a fejlődési potenciált, amelyik az európai civilizáció embereit versenyképesebbé, termelékenyebbé és jobb életszínvonalon élővé tette, mint bármely más civilizáció tagjait a történelemben.

Persze, lehet benne reménykedni, hogy majd az iskoláztatás helyrebillenti a családi szocializációkat, de ez hiú remény. A családi mintát semmi sem tudja felülírni.

Ezt a helyzetet tovább súlyosbítják azok a bevándorló(i hátterű) tízmilliók Európában, akik nem az iparosodottság és a kapitalista munkaetika világából jönnek. Hanem Afrika, Ázsia és a Közel-Kelet bűzhödt segglyukaiból. Sok esetben tele vannak gyűlölettel azok iránt, akik nem éheztek gyerekkorukban és nem lőttek rájuk, meg nem kellett, hogy végignézzék a családjuk felkoncolását sem. Ezek az emberek csak részben adaptálódnak a nyugati világhoz, de alapértékeik, etikájuk és családi működésük ugyanaz marad, ami volt az őshazában. Az asszony nem dolgozik, a gyerekek csak jönnek rengetegen és minden generációban megtöbbszörözik a létszámot. A jóléti rendszerek recsegnek-ropognak, mert ennyi ingyenélőt, a fenti szentháromságra épülő életstratégiát követő tízmilliókat egyre nehezebb eltartani. Viszont ezek egyre többen vannak! Európa legvállalkozóbb egyedei meg elmennek Amerikába céget alapítani. De az sem megoldás, mert ott is látható a dologtalan ingyenélők térnyerése.

Ennek a hatása hosszú távon az lesz, hogy Európa versenyképessége súlyosan degradálódni fog, és konvergál Afrikáéhoz. Már most is az van, hogy az angol és a német iparban már tárt karokkal várnak mindenkit, aki hajlandó dolgozni, képes egy csavart meghúzni és képezhető valamelyest.

Ez lesz a következő 20 év legnagyobb problémája. Aki ezt durva emberi jogi sérelmek nélkül és zökkenőmentes átmenettel megoldja, az Nobel-díjat érdemel! Jelenleg ott tartunk, hogy a doktrinér PC-lovagok még a közbeszédet is megtiltják erről a témáról.

Üdv:
b

Moin Moin 2014.12.11. 10:30:34

@borzimorzi: Az athéni hajóhadat nem a nép adójából finanszírozták, hanem az újonnan feltárt laureioni ezüstbányák bevételéből. Ezt eredetileg egyszerűen szét akarták osztani a szabad athéni polgárok között, azonban Themisztoklész meggyőzte a polgároat és az athéni főtisztésgviselőket, hogy inkább fektessék be a pénzt egy, Athénnak később nagyhatalmi státuszt és azon keresztül sokkal nagyobb nyereséget hozó hajóhadba. Így a polgárok valójában a saját anyagi érdekeik szerint döntöttek ez ügyben.

Az Akropolisz átépítése sem terhelte az athéni polgárok zsebét, ui. azt Periklész a Déloszi szövetség közös pénzének "elsikkasztásából" fedezte. (Volt is nagy ellenkezés a szövetséges - valójában Athénnak a hajóhada miatt kiszolgáltatott - városok körében!)

Az athéni demokrácia erőforrás-oldalról fenntarthatatlan rendszer volt, ui. a polgárokra költöt közpénzeket Athén bevételei nem fedezték, azokat csak másoktól szerzett forrásokkal lehetett biztosítani. Ez is volt a Spárta ellen vívott peloponnészoszi háború elvesztésének egyik oka.

Nem jó példa azért sem az athéni demokrácia, mivel ott nem meritokrata rendszer működött: a vezető posztokat egyszerűen kisorsolták. Az euroatlanti új - és jelenkori demokrácia előzménye a germán szabadság, amelyben a vezetőt a közösség választotta, mégpedig képességei alapján - és a közösség kontrollt is gyakorolt felette. (E kontroll legeklatánsabb bizonyítéka Hermann/Arminius leölése volt...)

borzimorzi 2014.12.11. 10:57:06

@nevetőharmadik: A Praetorianusok azért komolyabb társulat voltak, értetteka hadviseléshez, harcokban nem egyszer kockáztatták az életüket társaikért, így teremtve meg a közösséget átható bizalmat, és még fegyelmezettek is voltak. A mostani potenciális pártütőkből mindez hiányzik, így nem mernek egymásban megbízni, és fegyelem híján könnyen el is tolhatják a merényletet. Orbán szerencséje a környezet kisstílűsége.

De jobb is így. Ha túl korán bukik, mielőtt még kimunkálódik és kelő nyilvánosságot kap a megfelelő alternatíva, akkor a jobbantak kerülnek hatalomra és még többet ártanak.

Üdv:
b

ParaZita2 2014.12.11. 11:42:58

@borzimorzi: ((írtam egy kommentet neked, s most azon túl:))

Tegyünk föl kérdéseket. Legyen egy például: minek a családi pótlék?
(mit pótol? A családot netán?) Miért is ne lehetne "alanyi jogon járó" 3x-i étkezés az iskolákban, valamint iskolaköpeny és cipő, valamint oktatási anyagok (könyvek, füzetek, stb.)? Ha már maga az oktatás (alapfokon) alanyi jog, sőt kötelesség!

Másik kérdés: miért nem kötelező a 'Gyermeknevelés' tantárgy az iskolákban?
8 álalánost nem volna szabad enélkül elvégezni. S ez messze több, mint holmi képmutató 'hittan, erkölcstan, testnevelés, drogteszt, magyarságismeret, stb.'

Egy további kérdés: miért nem kötelező és alaptantárgy a jog a középiskolában?
Kötelező érettségi kellene legyen.

Kérdés: mi okkal kapnak tiszteletdíjat az akadémikusok, ahelyett, hogy klub-tagsági díjat fizetnének?

Kérdés: milyen akkreditációs (kettős mérce?) a 'jogi doktori fokozat' 3 és fél éves 'tanfolyam után'? Miért is nem 1féle doktori fokozat van? (az a kutatásra és az egyetemi oktatásra alkalmasságot hivatott igazolni)

S még számos kérdés, ami a civilizáltság emelését szolgálhatná.
(emberi alkotás és értékrend-ismeret, empátia-tan, tisztelet-tan, benne a környezet-tisztelete is, amiben pedig a környezet eleme az egyén maga is! Lásd: bármely bevezetés a halmazelméletbe...)

borzimorzi 2014.12.11. 11:51:09

@Moin Moin: Igazad van, erről már beszéltünk korábban is. De a lényegen nem változtat. A meg nem kapott jövedelem: elmaradt haszon, lemondás némi pénzről. Bár kétségtelen, Themisztoklész érveinek jót tett, hogy olyan pénz közcélú elköltéséről kellett meggyőznie az athéni polgárokat, amelyik még nem volt konkrétan a zsebükben... :-)

Van utánuk alsó hangon 1000 év a germánokig. A római légiók jelentette fenyegetés nagyot lendített a társadalmi berendezkedésük evolúcióján. Kialakult a meritokrácia, viola! De nem azért, mert ők annyival különbek lettek volna "genetikusan", hanem azért, mert az arisztokrata leszármazottak által vezetett csapataikat a fegyelmezett római légiók pozdorjává aprították. Így a túlélés érdekében rászoktak, hogy nem a leggazdagabbra bízzák a hadvezetést, hanem arra, aki abban bizonyítottan a legjobb. Nagyon helyesen.

Sajnos, ennek a hozzáállásnak a bástyái omladoznak a redisztribúcióra rágyógyult tömegek ostroma és ágyútüze alatt. Az amcsi credit cruch volt ennek az ostromnak az első ágyúgolyója, amely már globálisan is fodrokat vetett, bár úgy tűnt eleinte, hogy csak leesett a várárokba. Ne felejtsük el, hogy a dolog eredője az volt, hogy az amcsi hátrányos helyzetűek (nemcsak afroamerikaiak, de zömmel ők) rossz keresettel nem kaptak hitelt a bankoktól. Nem voltak hitelképesek. Erre nem munkát kerestek, hanem belecsaptak a politikai lecsóba. Elkezdték rasszistának kikiáltani a kemény adósminősítést alkalmazó bankokat. Állandósultak a tüntetések. Ez sokat ártott a bankok jó hírének. A politikusok is rárepültek a dologra, mert jó sok szavazat nézett ki belőle, és a törvényhozás oldaláról kényszerhelyzetbe hozták a bankokat. Egy idő után annyi sok rossz hitelük lett a bankoknak, hogy elkezdtek tőle megszabadulni. Átcsomagolták a behajthatatlan követeléseket "befektetéssé". Így öntötték el a világot a subprime hitelek és ezek átcsomagolt, átcímkézett, befektetésnek álcázott csomagjai. És lőn 2008-2009.

A következő az lett, hogy az elesett feketék iránti szimpátiából megválasztották Obamát, bár a versenytársai közt nem egy akadt, aki legalább annyira jó elnök lett volna, ha nem jobb. Vagy sokkal jobb... Ez aztán nagy találat volt a meritokrácia bástyáján! Gyakorlatilag az Obamát kritizálókba azzal fojtották és fojtják bele ma is a szót, hogy rasszistának bélyegezték-bélyegzik őket. Pedig a jelek szerint egyik-másik kritika igenis alapos, különben nem lenne most a republikánusoknak többsége a Szenátusban...

A legutóbbi lövedékek a fergusoni ügy kapcsán épp most csapódnak be a meritokrácia bástyájába. Most épp a rendfenntartókat rasszistázzák orrba-szájba, csak mert mindenkivel szemben keményen járnak el és ha feltételezhető, hogy fegyver van valakinél, akkor lőnek. Sokszor tévesen, sajnos. De hát a börtönök bentlakói közt is többen vannak az afroamerikaiak, ezért velük szemben nagyobb óvatosságot tanúsítanak a rendőrök. Nem kétséges, hogy ennek a játszmának is az lesz a vége, hogy a rendőr a hibás, és pozitív diszkriminációra van szükség. Ergo kétséges esetben lövesse inkább agyon magát a rendőr, különben az egész rendőrség mocskos rasszistának bélyegzendő.

A meritokráciát addig lehet csak fenntartani, amíg a társadalom genetikai összetételéből és szociális-kulturális-civilizációs értékeiből adódóan mindenkinek van esélye jó pozícióba jutni, mert ha vannak is hiányosságai, azokat kiküszöbölheti. Mind a kompetenciái, mind a motivációja elég jó alapból is ahhoz, hogy csak relatíve kicsit kelljen rajta fejleszteni a versenyképesség eléréséhez.

A baj csak az, hogy egyre több embernél hiányzik az alap. Olyan drogok terjedtek el pl. az angol underclass tömegeiben (a fehérek közt is), amelyek a tinik idegrendszerét, de a születendő gyermekeikét is hatalmas mértékben károsítják. Az ilyen életmódú tinivel csinálhatsz az iskolában bármit, nem lesz esélye. Tönkredrogozta magát röpke 1-2 év alatt (meth, crack, khat, extasy). Az ilyen anyától született gyermek örülhet, ha nem manifeszt szellemi fogyatékos.

A hátrányos helyzetű tömegnél csak egy rosszabb van: a hátrányos helyzetű és fejleszthetetlen tömeg. :-(

S mivel a fogyasztási igények az égben vannak, az alsóbb osztályok ifjai pedig csakis a fogyasztási javak birtoklásával képesek "kifejezni önmagukat" és jobb helyet szerezni a kortársi hierarchiában, őrült nagy a vágy ezekre. Csakhogy, amint arra Mérő László is rámutatott a "Legyen Ön is milliomos!" játék kapcsán, ez kontraproduktív. A jutalom iránti görcsös vágy bilincsbe veri az agyat, amelynek emiatt csökken a teljesítőképessége. Minél többet nézegeted a főnyereményt, annál jobban vágyol rá és annál rosszabbul játszol...

Ugyanezt képzeld el olyan angol és amcsi állampolgárságú tinik tízmillióival, akikbe a média sulykolja, hogy az egész társadalom rasszista, és ezért nekik esélyük sincsen (Közben dehogy is nincs!), viszont a fogyasztási javak iránti vágytól égve nem jutnak el a házi feladatig...

Most eltakarodom, mert még kitiltanak a túl sok dumáért.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.11. 12:01:24

@ParaZita2: Szóról szóra egyetértünk. 18 éve netezek, ez az első eset! Tadáááám!

Üdv:
b

ParaZita2 2014.12.11. 12:22:06

@borzimorzi: egyetértésünknek igazán örülök. (a személyiség-cserés virtuális-likvidálásban is?)

nevetőharmadik 2014.12.11. 12:59:01

@borzimorzi: Hát lehet, hogy a Praetoriánusok a TEK-hez képest valóban elit alakulat voltak, de ha az erkölcsiségüket nézzük, akkor már felismerhetők bizonyos jellembeli párhuzamok, és ezen túlmenően is van magyar (azaz pannóniai) vonatkozása.

Commodus meggyilkolása után a császár Pertinax lett, miután a testőrség táborában nagy összegű ajándékokat ígért és azok kikiáltották császárnak (ezt később a szenátus jóváhagyta)! Természetesen Pertinax abba kellett hagyja Commodus pénzszórását, és a megszorítások elég népszerűtlenné tették. Így a Praetoriánusok meggyilkolták, majd az ex-császár fejét körbehordozva kijelentették, hogy a Római Birodalom nyilvános árverésen eladó.

Didius Iulianus volt az, aki a legtöbbet ajánlotta (az erkölcsök szemléltetéséhez hozzátartozik az, hogy a meggyilkolt Pertinax apósa, Titus Flavius Sulpicianus is a licitálók között volt), így a Praetoriánusok kikiáltották császárnak és letették a hűségesküt (hehehe).

Aztán jött a pannóniai Septimius Severus, akit saját légiói kiáltottak ki császárnak, meghátrálásra késztette a Praetoriánusokat és megdöntötte Didius császár uralmát.

Dicsőséges fejezet ez a Római Birodalom történetében :)

borzimorzi 2014.12.11. 16:34:59

No, most fogtok csak igazán utálni! A 444 egyik hozászólója, Tibimondta... volt szíves belinkelni az erőszekmentes tiltakozások megnyilvánulási formáit. Elgondolkodtató, milyen nagy az eszköztár, és mennyire nincsen kihasználva. Íme:

"

The Methods of Nonviolent Protest and Persuasion

Formal Statements
1. Public Speeches
2. Letters of opposition or support
3. Declarations by organizations and institutions
4. Signed public statements
5. Declarations of indictment and intention
6. Group or mass petitions

Communications with a Wider Audience
7. Slogans, caricatures, and symbols
8. Banners, posters, and displayed communications
9. Leaflets, pamphlets, and books
10. Newspapers and journals
11. Records, radio, and television
12. Skywriting and earthwriting

Group Representations
13. Deputations
14. Mock awards
15. Group lobbying
16. Picketing
17. Mock elections

Symbolic Public Acts
18. Displays of flags and symbolic colors
19. Wearing of symbols
20. Prayer and worship
21. Delivering symbolic objects
22. Protest disrobings
23. Destruction of own property
24. Symbolic lights
25. Displays of portraits
26. Paint as protest
27. New signs and names
28. Symbolic sounds
29. Symbolic reclamations
30. Rude gestures

Pressures on Individuals
31. "Haunting" officials
32. Taunting officials
33. Fraternization
34. Vigils

Drama and Music
35. Humorous skits and pranks
36. Performances of plays and music
37. Singing

Processions
38. Marches
39. Parades
40. Religious processions
41. Pilgrimages
42. Motorcades

Honoring the Dead
43. Political mourning
44. Mock funerals
45. Demonstrative funerals
46. Homage at burial places

Public Assemblies
47. Assemblies of protest or support
48. Protest meetings
49. Camouflaged meetings of protest
50. Teach-ins

Withdrawal and Renunciation
51. Walk-outs
52. Silence
53. Renouncing honors
54. Turning one’s back

The Methods of Social Noncooperation

Ostracism of Persons
55. Social boycott
56. Selective social boycott
57. Lysistratic nonaction
58. Excommunication
59. Interdict

Noncooperation with Social Events, Customs, and Institutions
60. Suspension of social and sports activities
61. Boycott of social affairs
62. Student strike
63. Social disobedience
64. Withdrawal from social institutions

Withdrawal from the Social System
65. Stay-at-home
66. Total personal noncooperation
67. "Flight" of workers
68. Sanctuary
69. Collective disappearance
70. Protest emigration (hijrat)

The Methods of Economic Noncooperation: Economic Boycotts

Actions by Consumers
71. Consumers’ boycott
72. Nonconsumption of boycotted goods
73. Policy of austerity
74. Rent withholding
75. Refusal to rent
76. National consumers’ boycott
77. International consumers’ boycott

Action by Workers and Producers
78. Workmen’s boycott
79. Producers’ boycott

Action by Middlemen
80. Suppliers’ and handlers’ boycott

Action by Owners and Management
81. Traders’ boycott
82. Refusal to let or sell property
83. Lockout
84. Refusal of industrial assistance
85. Merchants’ "general strike"

Action by Holders of Financial Resources
86. Withdrawal of bank deposits
87. Refusal to pay fees, dues, and assessments
88. Refusal to pay debts or interest
89. Severance of funds and credit
90. Revenue refusal
91. Refusal of a government’s money

Action by Governments
92. Domestic embargo
93. Blacklisting of traders
94. International sellers’ embargo
95. International buyers’ embargo
96. International trade embargo

The Methods of Economic Noncooperation: The Strike

Symbolic Strikes
97. Protest strike
98. Quickie walkout (lightning strike)

Agricultural Strikes
99. Peasant strike
100. Farm Workers’ strike

Strikes by Special Groups
101. Refusal of impressed labor
102. Prisoners’ strike
103. Craft strike
104. Professional strike

Ordinary Industrial Strikes
105. Establishment strike
106. Industry strike
107. Sympathetic strike

Restricted Strikes
108. Detailed strike
109. Bumper strike
110. Slowdown strike
111. Working-to-rule strike
112. Reporting "sick" (sick-in)
113. Strike by resignation
114. Limited strike
115. Selective strike

Multi-Industry Strikes
116. Generalized strike
117. General strike

Combination of Strikes and Economic Closures
118. Hartal
119. Economic shutdown

The Methods of Political Noncooperation

Rejection of Authority
120. Withholding or withdrawal of allegiance
121. Refusal of public support
122. Literature and speeches advocating resistance

Citizens’ Noncooperation with Government
123. Boycott of legislative bodies
124. Boycott of elections
125. Boycott of government employment and positions..."

borzimorzi 2014.12.11. 16:36:32

@borzimorzi: Tovább is van, de azok már egyre durvulnak:
"...126. Boycott of government departments, agencies, and other bodies
127. Withdrawal from government educational institutions
128. Boycott of government-supported organizations
129. Refusal of assistance to enforcement agents
130. Removal of own signs and placemarks
131. Refusal to accept appointed officials
132. Refusal to dissolve existing institutions

Citizens’ Alternatives to Obedience
133. Reluctant and slow compliance
134. Nonobedience in absence of direct supervision
135. Popular nonobedience
136. Disguised disobedience
137. Refusal of an assemblage or meeting to disperse
138. Sitdown
139. Noncooperation with conscription and deportation
140. Hiding, escape, and false identities
141. Civil disobedience of "illegitimate" laws

Action by Government Personnel
142. Selective refusal of assistance by government aides
143. Blocking of lines of command and information
144. Stalling and obstruction
145. General administrative noncooperation
146. Judicial noncooperation
147. Deliberate inefficiency and selective noncooperation by
enforcement agents
148. Mutiny

Domestic Governmental Action
149. Quasi-legal evasions and delays
150. Noncooperation by constituent governmental units

International Governmental Action
151. Changes in diplomatic and other representations
152. Delay and cancellation of diplomatic events
153. Withholding of diplomatic recognition
154. Severance of diplomatic relations
155. Withdrawal from international organizations
156. Refusal of membership in international bodies
157. Expulsion from international organizations

The Methods of Nonviolent Intervention

Psychological Intervention
158. Self-exposure to the elements
159. The fast
a) Fast of moral pressure
b) Hunger strike
c) Satyagrahic fast
160. Reverse trial
161. Nonviolent harassment

Physical Intervention
162. Sit-in
163. Stand-in
164. Ride-in
165. Wade-in
166. Mill-in
167. Pray-in
168. Nonviolent raids
169. Nonviolent air raids
170. Nonviolent invasion
171. Nonviolent interjection
172. Nonviolent obstruction
173. Nonviolent occupation

Social Intervention
174. Establishing new social patterns
175. Overloading of facilities
176. Stall-in
177. Speak-in
178. Guerrilla theater
179. Alternative social institutions
180. Alternative communication system

Economic Intervention
181. Reverse strike
182. Stay-in strike
183. Nonviolent land seizure
184. Defiance of blockades
185. Politically motivated counterfeiting
186. Preclusive purchasing
187. Seizure of assets
188. Dumping
189. Selective patronage
190. Alternative markets
191. Alternative transportation systems
192. Alternative economic institutions

Political Intervention
193. Overloading of administrative systems
194. Disclosing identities of secret agents
195. Seeking imprisonment
196. Civil disobedience of "neutral" laws
197. Work-on without collaboration
198. Dual sovereignty and parallel government

Source: Sharp, Gene. The Politics of Nonviolent Action (3 Vols.), Boston: Porter Sargent, 1973. Provided courtesy of the Albert Einstein Institution."

Hm.

Üdv:
b

nevetőharmadik 2014.12.11. 16:53:42

@borzimorzi: Jaja ezeket az utóbbi két napban legalább 3 helyen láttam linkelve :)

A 193-as különösen tetszik, a 198-as pedig tulajdonképpen szükségszerű... (vajon 199-nek befér-e a kormány(párt)hivatalok pisivel elárasztása?)

ParaZita2 2014.12.11. 16:57:10

@borzimorzi: ((HaFr blogján írtam neked, akkor ide is idemásolom. Sőt, ott magam is megismételtem az erőszakmentes lehetőségekről egy másik kommentelő által adott link-et, amire BP maga is reagált. Tehát onnan idemásolom:))
@borzimorzi: "... ötgyerekes családapa..."
Hány gyermeke is volt II Miklós cáréknak?
(1fiú és 4 lány: en.wikipedia.org/wiki/Nicholas_II_of_Russia).
Igen, őket zusammen likvidálták. Még ez sem kizárt OV familia esetében sem.
Korábbi kommentemben felvetettem, elég a társadalom által bűnösnek találtakat (ez egy érdekes procedúra lehet) megfosztani eddigi személyiségüktől, és új személyiséget adni nekik. ((régi OV, LJ, stb, stb személyi ig. bevonva, új, más néven, pl. Lúzer Pál, vagy LJ esetén -Nincstelen István -- úgy, hogy megelőző összes hivatalos érintettségük megszűnik, érvényét veszti, pl. az összes anyakönyvi kivonati bejegyzésük, összes iskolai végzettségük, tehát hivatalosan iskolázatlanok lesznek, és hivatalosan addig öregségi nyugdíjjárulékuk sincs, stb , ez a személyiségváltás a teljes családra érvényes - fel/lemenőkre is. Országelhagyási száműzetésbe kerülnének. Minden megelőző vagyonukról a társadalom megfelelően kiválasztott delegátusa döntene. Ez nem római jog! Ez korunk jogalkotásának része. ))

ParaZita2 2014.12.11. 16:59:20

@borzimorzi: tehát ezt nevezném én virtuális-likvidálásnak...
(na nem likVIDAlásnak, akkor lehet, hogy inkább 'virtuális-kivégzésnek)

a nemzet fogatlan provokátora 2014.12.11. 20:26:48

@borzimorzi: Nincs forgatókönyv, vagy konkrét elképzelés, te is tudod. Csak a szájkarate megy, de az nagyon.
Egyszer már rákúrtatok egy hasonló próbálkozásra. Behoztátok Gordit, megcsigyáltátok az E-14-et, ami végül csúfos bukás lett.
Az új baloldali kezdeményezések (Dk, E-14) marginális törpepártocskák lettek, akiket a balek szocialisták vittek be a hátukon a parlamentbe. A Milla és a 4K pedig már nincs is. Pedig de nagy volt a lelkesedés..
A jelenlegi népszerűségvesztésből egyedül a Jobbik tudott profitálni valamennyit. A következő választás 3 év múlva lesz addig bőven vissza lehet tornázni a népszerűséget.

nevetőharmadik 2014.12.11. 21:38:28

@a nemzet fogatlan provokátora: Nem jön a népszerűségetek vissza, sem 3 év múlva, sem soha, ezt te is tudod. Pláne nem ilyen öntökönlövős hülyeségekkel, mint amit a Fidesz produkált a netadós fiaskó óta. A rezsicsökkentést sem tudjátok eljátszani még egyszer. Ugyan meséld már el, honnan akasztotok le még pénzt, amit szétszórtok az istenadta között? Majd jól beindul a gazdaság, mi? Mint eddig is? Lesz 7 százalékos növekedés... de hány év alatt? 3? 8? :D

Kíváncsi vagyok, Orbán holnap reggel mit fog alkotni, hogy mentse, ami menthető - de ennyit még sosem kellett mentenie. Kibeszél a KDNP, kibeszél a jobbos sajtó, közben kiröhög az egész világ.

És mivel nyugtatod magad? Hogy Orbán titokban mégiscsak zseni? Hogy lesz gazdasági csodafegyver? Hogy az ellenzék mindig béna marad? Hát bízzál csak, az fontos, mert más reményetek tényleg nincs! :D

És most jöhetsz ide röhögni, meg ballibsizni meg bajnaizni, hogy erősnek mutasd magad. Kajánkodhatsz, hogy úgyis csak a Jobbik profitál a zuhanásotokból, nem mi... és? Nektek a Jobbik ugyan mennyivel lesz jobb? Akik vannak olyan zabosak rátok, mint bárki más, és nem is terveznek finomkodni a politikusbűnözőkkel szemben? De hát ezeket is mind tudod, akkor is tudod, ha kommentfordultával kigúnyolsz :D

Tudod, hogy nektek végül mindenképpen szar lesz, és az egyetlen, ami nektek jut, hogy örülhettek annak, hogy esetleg nekünk sem jobb. Csakhogy e blog írói/olvasói nem fognak tönkremenni bele. Mi megállunk a lábunkon. Nekünk csak az lesz rossz, hogy az országunk, amit szeretünk, tönkremegy, mi magunk nem fogunk tönkremenni. Az érzelmi veszteségünk persze óriási lesz, na de nektek mi marad? Pontosan tudod, hogy semmi.

Szóval reménykedj a csodában, gyere csak gúnyolódni, röhincsélni és lesajnálni! Neked is jár némi kis öröm, végül is karácsonyhoz közeledünk :)

borzimorzi 2014.12.12. 10:01:48

@nevetőharmadik: Ne aggódj, fog ő még IRL is, meg itt is valami más nick alatt azért drukkolni, hogy csak ne a Jobbik jöjjön! Mert pontosan tudja, hogy akkor bizony elszabadulnak a nyilasok, és úszni fog a Dunán a bálványa sleppestül. De nem jókedvében, hanem golyóval a fejében. Akkor már inkább a bíróság, ugye. Hanem ahhoz meg majd az Együttre kell szavazni, vagy bárkire, aki nem a Jobbik, és esélyes a győzelemre. Lényeg, hogy liberális jogállamot akarjon, ahol a politikusbűnözőket se a falhoz állítják, hanem a bíróság elé...

Lesznek itt még kacagtató pálfordulások!

Üdv:
b

borzimorzi 2014.12.12. 10:08:25

@a nemzet fogatlan provokátora: Ja, és én ugyan nem csináltam az E-14-et, mert láttam, hogy éppen olyan kontraszelektált, nómenklatúraépítő párt, mint az MSZP. Ha majd egyszer eljut odáig, hogy érdemelvű módon válogatja az embereit és a vezetőit, és teljesítményhez köti az előmenetelt, továbbá nem mutyizgat meg kamarillapolitikázgat, mint az MSZP, akkor majd segítek nekik. Addig nem. Mellesleg el kell jutnia eddig, ha túl akarja élni 2018-at... Ha meg nem jut el idáig, akkor úgyis veszett fejsze nyele. Akkor minek pazarolnám rá az érdeklődésemet?

Na, csá. Gondolkodj azon, amit eggyel fejlebb, Nevető harmadiknak írtam. Hasznodra fog válni.

b

dibidabadibidib 2014.12.12. 14:39:26

kitörölted a hozzászólásom, mert leírtam (és megindokoltam), h az EU fasiszta szervezet?
nem vagy te progresszív, hanem fasiszta vagy! hitler kutyája, patkányürülék.
basztardmagyar, rohadék német szar. utolsó kurva!
dögöljön ki a családod!
folyjon ki a gyereked szeme, ha még egyszer progresszivitásról papolsz, kurva!!!
rosszpenz voltam
HALÁL A BASZTARDOKRA, HALÁL AZ ÖRDÖGKURVÁKRA!