2014.12.07. 18:10 Szerző: Moin Moin

Kamerát a seggükbe!

kabszer_.jpg

„A USA időnként borháborúkat vívna, hol Közép-Amerikában, hol Afganisztánban, légiereje szőlőhegyeket támadna, borpincéket és présházakat lőne rommá. Ez irányú tevékenysége a magyarországi polgári erők néma helyeslésével találkozna, miután ezen erők egy olyan bortörvényt támogatnának, melynek értelmében gimnazista gyerekeket egy korty kannás bor miatt börtönbe lehetne csukni.”

Váncsa István: Füvescikk – 2003 (Megjelent az Élet és Irodalom LVI/18, 2003. május 5-i számában)

 

 

Nem tudhatni, hogy a legújabb fideszes ötlet, Kocsis Máté 8. kerületi polgármester kötelező drogtesztelési javaslata (https://www.facebook.com/kocsismate?fref=nf)1 része-e a Fidesz kétségbeesett és reménytelen próbálkozásának, hogy a saját korrupciós ügyeiről elterelje a közfigyelmet? De tegyük fel, hogy nem úgy született ez a felvetés, hogy Habony Árpi körbeemailezte az összes fideszest, hogy „Gyerekek, ki-ki dobjon már be minél nagyobb baromságot, hogy ne csak Vida Ildikóról szóljanak a hírek!”. Tegyük fel, hogy ez a fiatalember, aki még életében semmi mást nem csinált, mint hogy Fidesz-politikus volt2, valóban komolyan gondolja, amit ír.

Mi lenne ebből?

Hát, lenne mindenek előtt egy évi tízmilliárdos tétel a központi költségvetésben: ebből 4,2 milliárd a közvetlen gyorstesztek költsége3, a többi pedig a kapcsolódó laboratóriumi tesztek anyag-, intézmény-, személyzeti és adminisztrációs költsége. Jó tudni ugyanis, hogy a drogfogyasztás, különösen a szintetikus drogoké, egy sima, évi egyszer készülő gyorsteszttel nem is mutatható ki: ahhoz vér- vagy még inkább szöveti (pl. haj) vizsgálatok kellene, laborban, komoly tárgyi és személyi infrastruktúrával.

…Valóban arra kell-e költenie a kormánynak tízmilliárdot évente, hogy iskolásokat vegzáljanak? És: valóban meggátolható-e, csökkenthető-e lényegesen a drogozás ezzel az évi egyszeri teszteléssel?

Akik ismerősek a kriminológia és a kriminálpszichológia tárgykörében, azok tudják a választ: nem!

Még inkább erre a következtetésre jutunk akkor, ha a drogozás – különösen a fiatalkori drogozás – valódi okait szemléljük. Azokat az okokat, amelyekről persze Kocsis és fideszes társai nem akarnak tudni és még kevésbé akarják arról a társadalmat felvilágosulva látni!

A drogozás legfőbb, leggyakoribb oka a perspektívátlanság – ami a legtöbb esetben egyenlő a szegénységgel. A „luxus-drogfogyasztás” (húznak egy csíkot a Képviselő úrék a zártkörű „klubban” a lányok és az „ismert és ellentmondásos megítélésű vállalkozók” társaságában…), vagy a kíváncsisából való kipróbálás korántsem a legjellemzőbb esetek, ráadásul az utóbbit csak akkor követi függővé válás, ha a (fiatalon) megtapasztalt pillanatnyi „élmény” sokkal jobb, mint bármi, amit addig az illető megtapasztalt, vagy bármi, ami előreláthatólag vár rá az életében.

Egy gyorsteszt nem változtat a szocializáltságon, a szocializációs mintákon. Ha a tesztelés „Damoklész-kardjával” csak tovább frusztrálják az amúgy is mióta az eszét tudja frusztrált fiatalokat, akkor – a növekvő frusztráltság következményeként [humánetológia!!!] csak a szerhez nyúlás esélyét növelik, hiszen a szerencsétlen fiatalnak éppen az az egyik baja, hogy nem ismer eszközöket a frusztráltsága feloldására!

Akkor mi a teendő?

Két dolgot kell-lehet tennünk. Az egyik teendőnk a drogfogyasztó és a drogozás által veszélyeztetett közeggel kapcsolatos.

Fentebb azt írtam, hogy a perspektívátlanság és az azt okozó szegénység a drogokhoz nyúlás leggyakoribb oka. Nos, a szegénység ok és okozat is egyben: az abból való kitöréshez kompetenciák kellenének – ezek megszerzését viszont akadályozza a determináló (ismeret- és kompetenciahiányos, alkalmatlan társadalmi stratégiák mentén élő) környezet, valamint az anyagiak hiánya. Így zárul a kör… Ha ezt a kört meg akarjuk törni, hogy csökkentsük a droghoz nyúlásra késztető okot, akkor bizony a veszélyeztetett társadalmi rétegek általános életesélyeit kell növelni: perspektívákat adni nekik, éspedig kompetenciáik fejlesztése által.

Ez persze szakmailag (és nem „indulat- és erőpolitikailag”!) alaposan kidolgozott oktatási-társadalmi programot tételez fel, ami sokba kerül és sokáig tart. De enélkül nincs megoldás, mert marad a kompetenciahiányos tömeg és marad a szegénység, ami perspektívátlanná teszi ezt a tömeget. Ha nem dolgozunk ki és nem viszünk végig következetesen egy ilyen társadalmi kompetenciafejlesztést, akkor ugyan hiába kameráztatná be az összes gyereket és fiatalt Kocsis úr, és hiába nézné őket 7/24-ben online, hogy mi megy be és mi megy ki, akkor sem érne el valós eredményt – legfeljebb (ahogy a szakértők egyértelműen leírják) csak a tesztekkel sokkal nehezebben és drágábban követhető dizájnerdrogok felé terelné őket.

…A másik dolog pedig, amit meg kellene gondolnunk és utána meg is kellene tennünk, az, hogy kiemeljük a drogozás ügyét a kriminalizációból. Hogy az miként lett „bűnüldözött” és hogy miért kellene felhagyni ezzel a módszerrel, már leírtuk évekkel ezelőtt a Mákony c. posztunkban, ezért most nem ismétlem meg: az okfejtés és az érvek ott megtalálhatók… (Érdemes megnézni az ott a poszt végén szereplő kis közvélemény-kutatás eredményeit is!)

Ha lenne „politikai tennivalója” a Kocsis-féléknek, akkor ez a két dolog lenne: amihez persze hozzáértés, belátás és bátorság szükségeltetne! Jó, ha tudja, kedves Kocsis úr, hogy a politikus igazi feladat nem az, hogy kihasználva a nép tájékozatlanságát, kiszolgálja a(z akár téves) közvélekedést, ezzel téve szert népszerűségre. A politikus (az ún. „államférfi”) szerepe ennél jóval több: adekvát módon informálnia kell a társadalmat, megismertetve vele az egyes jelenségek valódi okait és összefüggéseit, valamint az egyes alternatívák következményeit is. Aki csak annyit képes írni, hogy „drogellenes politikáról szeretnénk hallani”, az ezzel a félmondatával nyilvánvalóvá teszi, hogy semmit sem ért abból, amivel foglalkozik! Nyilvánvaló az ilyen „politikusról”, hogy semmi másra nem képes, mint hogy együtt ugasson a falkával, amely a saját félelmei, szorongásai miatt bármikor kész lenne egy megalapozatlan és bizonyosan eredménytelen „módszerrel” arra kötelezni az összes gyereket és fiatalt 12 és 18 éves kora között, hogy eltűrjön egy efféle erőszakos és értelmetlen beavatkozást…

Kocsis azért akarja az állami erőszak eszközét bevetni (teljesen inadekvát módon!), hogy ezzel „népszerű” lehessen – és persze vélhetőleg azért is, hogy az emberek a Fidesz-állam által „megvédve érezzék magukat a mindenféle veszélyes alakoktól” és így még akkor is elfogadják a Fidesz-állam hatalmát, ha az egyébként velejéig korrupt! „Igaz, lopnak – de legalább nem lesz a gyerekem drogos!” – gondolhatja sok naiv, szorongó magyar, olvasva Kocsis ötletéről. Dehogynem, kedves magyar, bizony, könnyen drogos lehet, ha egy nem csupán drogügyben, hanem általában véve is inkompetens és csupán a saját hatalmát féltő kormány vezeti az országot. Mert egy rosszul vezetett társadalom szegény lesz, a szegénység esélyrontó hatásáról pedig fentebb már írtam…

Ez a kormány az elmúlt négy és fél évében semmit sem tudott úgy elintézni, hogy az hosszú távon is működőképes lett volna, pozitív össztársadalmi hozadékot produkálva ezáltal. Ha „kezelt” egy problémát a Fidesz-hatalom, akkor azt rendre félrekezelte, nem ismervén a valós összefüggéseket és nem is lévén érdekelt abban, hogy megismerje és a társadalommal is felismertesse azokat. „A hatalom arra kell, hogy lophassunk!” – a Fidesz-képlet ilyen egyszerű. És ha a hatalommegtartásban segít az minket, hogy kiszolgálunk egy sajnálatos társadalmi tévedést, ha attól véli magát „megvédve” a tájékozatlan, viszont „a drogosoktól” és a saját gyereke drogossá válásától is félő választó, ha a saját gyerekét is állami kontroll alá engedi helyezni – mint írtam, teljesen értelmetlenül -, akkor hajrá: van még lejjebb is!

…De kérdem én: nem lenne jobb szembenézni a valóságos helyzettel? Nem lenne jobb, ha a Kocsis-félék által uralt (és, mint írtam-láttuk, semmi valóban hasznosat produkálni nem képes) állam helyett mi mutatnánk olyan példákat a fiataloknak, amelyek vonzóbbak a drognál?

Igen: itt az a kérdés, hogy mi, magyarok tudunk-e perspektívákat kínáló Magyarországot építeni? Hogy mik ennek az eszközei? Hogyan lehet megszerezni az ehhez szükséges ismereteket? Honnan indulhat el ez a (nagy részben önismereti) folyamat? Kik lehetnek a kezdeményezői – akik nyilván sokkal kompetensebbek, mint a Kocsisok? És ha ők sokkal kompetensebbek, akkor nem lenne célszerű, ha ők vezetnék az országot?

Sokszor leírtuk már itt, hogy Magyarországon az az abszurd helyzet áll fenn már jó ideje, hogy épp azoknak nincs politikai képviseletük, épp azokra nem támaszkodik a politikai hatalom, akik pedig tudásuk, felkészültségük és valóságismeretük révén eltartják az országot. Ha megkérdeznénk egy efféle „átlagos GDP-termelőt”, hogy mit szól Kocsis javaslatához, akkor valószínűleg azt válaszolná, amit a Facebookon kommentezett neki valaki: „Öreg, te beteg vagy!”

Én inkább megbízom egy GDP-termelő véleményében, mint egy olyan „politikuséban”, aki soha életében még egyetlen fillér GDP-t meg nem termelt! Szerintem, ti, magyarok, állampolgárok és szülők is akkor jártok el bölcsen, ha így tesztek – és nem engedtek hatalmat birtokolni Kocsi-féle „betegeknek”!

…Ja, és ha már rendszeres ellenőrzést emlegetünk: nem lenne sokkal hasznosabb a közélt és a politikai szféra kontrollja? Erre örömmel áldozunk évi tízmilliárdot – feltéve, ha nem a Kocsisok építik ki és működtetik ezt az ellenőrzőrendszert! Mert a saját „önkontrolljuk” éppoly kevés valós közhaszonnal jár, mint amennyivel a drogkontrolljuk járna!

Kamerázzuk be a Fideszt! És teszteljük mi, magyar választópolgárok, akár naponta, hogy melyikük aznap hány négyzetméterrel növelte az ingatlan-portfólióját és hogy a miből van annyi föld a családja nevén! Mert jelenleg olyan ez az egész magyar hatalmi szféra, mint egy drogos lázálom: tágulnak a lakások falai és négyzetméterei, vagyonokat látunk felpúposodni szerény állami jövedelmekből és közben sötét, alvilági figurák ugrálnak a szemünk előtt…

…Meg kéne szervezni már végre nekik egy jó kis hatalomelvonót!

lazalmok_.jpg

 (A kép Kowalsky Balázs Gyula A teknőc álma című, magántulajdonban lévő festményének felhasználásával készült.)

 

 

 

1 A javaslat szövege: „Szinte minden nap olvasni droggal kapcsolatos híreket. A téma körül komoly viták bontakoznak ki, mert egyre több társadalmi réteget érint. Megdöbbenve olvasom sokszor, hogy számos "szakértő" drogpolitikát emleget, ugyanakkor sokan vagyunk, akik inkább drogellenes politikáról szeretnénk hallani. A drog ugyanis életveszélyes, féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is. Szerintem érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. Így a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozhatna az évenkénti kötelező drogteszt. Javasolni fogom az országgyűlési frakciónak, hogy a közeljövőben tűzze napirendre a kérdést és a részletszabályok megvitatása után készítsen jogszabály-tervezetet.”

2 Kocsis pályafutása a saját honlapjáról: http://www.kocsismate.hu/bemutatkozas - érdemes megnézni a saját maga által hozzá mellékelt fotót is, a kétgombos zakón begombolt mindkét gombbal és a zsebre vágott kezekkel! „Le style c'est l'homme même!” – mondaná erre a jó öreg Buffon gróf…

3 Forrás: http://index.hu/belfold/2014/12/06/kocsis_drogtesztre_kotelezne_a_12-18_eveseket/

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr716965069

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kereszténydemokraták és a gyermekéhezés 2014.12.08. 12:19:34

Pontos korrajz a KDNP „tündökléséről” és bukásáról, hogy milyen javaslatok és botrányok köthetőek „kereszténydemokrata” képviselőinkhez az elmúlt hónapokban. Hosszú elemzések készülhetnének róla milyen szemléleti torzulásokat okozhat ha egy párt ciklu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyreo 2014.12.07. 18:45:25

"Ez a kormány az elmúlt négy és fél évében semmit sem tudott úgy elintézni, hogy az hosszú távon is működőképes lett volna, pozitív össztársadalmi hozadékot produkálva ezáltal."
Ez a mondat sajna nem igaz. A BKK-t azért egész szépen összehozták a fiúk, de persze azóta az anomáliát sikerült korrigálni..

Moin Moin 2014.12.07. 19:03:28

@Tyreo: A BKK-ra azért volt szükség 2010 és 2014 között, hogy az ebben a témában kissé "merev" Tarlós ne legyen akadálya a fővárosi közlekedésépítési beruházásokból származó vállalkozói túlárazásoknak.

Nem véletlen az sem, hogy az idei önkormányzati választást követően immár nem védte meg a Fidesz Vitézy Dávidot Tarlóssal szemben: ui. időközben az orbánista klán összetűzésbe került az említett vállalkozói körrel.

Vitézy azért futhatott és fejleszthetett annyit az előző ciklusban, mert ebből százmazott a vállalkozói kör extraprofitja. Most képzeld el, ha úgy fejlesztik a várost, hogy közben nem is lopnak!:-)

Egyébként műszaki szemmel nézve az említett korszak közlekedésfejlesztési célú építkezései gyenge színvonalúak, mind a tervezést, mind akivitelezést tekintve. Pl. a Keleti előtti aluljáró már most beázik és olyan pótlólagos, gányolt elektromos vezetékezése van, hogy szégyen! (Arról nem beszélve, hogy épült egy csomó, azóta is üresen álló üzlettér - jó drágán...)

imres 2014.12.07. 19:35:15

"Ez a kormány az elmúlt négy és fél évében semmit sem tudott úgy elintézni, hogy az hosszú távon is működőképes lett volna, pozitív össztársadalmi hozadékot produkálva ezáltal."
Elvtárs! Te sem jársz termelői piacra? Menjél ki bazdmeg és csodálkozzál, hogy az idióta szocik elhúzása óta milyen minőségi változáson ment át a kínálat.
Ez az igazi eredmény nem az IMF hitelfelvétel.

Tyreo 2014.12.07. 19:50:11

@Moin Moin: Persze, tuti, hogy volt benne bőven lenyúlás és lehet, hogy rosszul is dolgoztak, de legalább értelmes projektekből nyúlták le a pénzt. sajna ebben az országban még ezt is értékelni kell. Hisz építhettek volna ők is újabb 4-es metrót és abból is le lehetett volna nyúlni a lóvét. (Illetve most nem tudom mi van a V0-ás vasúttal ha végül is megépítik akkor meglesz a saját 4-es metrójuk is. Bár ez már nem Vitézy-n múlik majd.)

wantaan 2014.12.07. 19:50:24

@imres: ja ! Huuuu Te a mutkor is az a prestos szarvasgombás totál méreg! Úgy vitték mint a cukrot ....meg a lépfenés húst ott a Zalfödön. Te azaztán ám a magyar.

Bársony és Selyem 2014.12.07. 20:04:00

@imres: A répát-tököt nem a kormány termeli, hanem a parasztok. Az igaz, hogy a kormányban baromi nagy parasztok ülnek.:)

És nyilván a Nap is melegebben süt a Magyar Anyaföldre, mióta nem Gyurcsány a miniszerelnök!!!!!!!!!!!!!

2014.12.07. 20:20:50

Inkább a parlamentben kéne az a drogteszt és minden nap!

Moin Moin 2014.12.07. 20:45:56

@Diorella Queen: Van számodra egy rossz hírem: ezek tisztán ilyenek!

Ez jól jellemzi őket: www.youtube.com/watch?v=iZchwdRaoic

igazi Ténytár 2014.12.08. 06:34:14

@ "érdemes megnézni a saját maga által hozzá mellékelt fotót is, .... „Le style c'est l'homme même!” – mondaná erre a jó öreg Buffon gróf…"

Polgári KULTÚR(H)A a gyakorlatban...

m.blog.hu/fi/fideszfigyelo/image/fidesz_politikus/Kocsi_Mate_fideszes_polgarmesterjelolt_8kerulet_jozsefvaros_bemutatkozas.JPG

igazi Ténytár 2014.12.08. 07:13:50

@imres: "Elvtárs! Te sem jársz termelői piacra? Menjél ki bazdmeg és csodálkozzál, hogy az idióta szocik elhúzása óta milyen minőségi változáson ment át a kínálat."

Igen LATSZIK az orbáni KELETI NYITÁS EREDMÉNYE!!

De te csak szocizzál szekta módra...

____
Világhírű magyar pirospaprika? Ugyan, már mi is a kínait esszük!

index.hu/gazdasag/2014/12/01/vilaghiru_magyar_pirospaprika_ugyan_mar_mi_is_a_kinait_esszuk/

Németh József szerint az ágazatnak néhány százmillió forintra lenne szüksége a fennmaradáshoz. A KORMÁNYZATNAK 16 pontos javaslatcsomagot készítettek, de VÁLASZT még NEM KAPTAK.
____

vajdasagi 2014.12.08. 07:16:23

@Moin Moin: Én a kommenjteid nagy többségével egyet szoktam érteni. Ámde a BKK-t ostorozó megjegyzéseidet nem. Ugyanis én több, mint 20 éve nem láttam olyan 4 évet, amelyben a BKV és a város olyan gyorsan fejlődött volna, mint épp a BKK korában.

Ami a BKK-körüli lenyúlásokat illeti: itt is pont az volt a benyomásom, hogy a Hagyó-érában volt ez igazán magas, és nem most. A BKK egy jó intézmény volt.

Megjegyzem nekem a Tarlós eddigi ténykedéséből is a legrosszabb rész épp a Vitézy leváltása volt.

Kicsit az a benyomásom, hogy erősen befolyásolja a véleményedet az, hogy valaki Fidesz-közeli, vagy nem.

A Vitézy és a Tarlós nem egyenlőek a Fidesszel. Egyikük sem hasonlít rájuk, noha egymástól is gyökeresen eltérőek. És bevallom, nekem az ő működésük jónak tűnt. A mostani többi vezetőhöz képest is, de a Demszki-féls csoporthoz képest is.

mikimackó 2014.12.08. 08:01:32

@Diorella Queen: meg AIDS-teszt is a sok buzinak !

Netuddki. 2014.12.08. 08:19:57

@Bársony és Selyem: "A répát-tököt nem a kormány termeli, hanem a parasztok."

Hát bazmeg, ha megnéznénk ki veszi fel a területalapú támogatásokat...

Satyala 2014.12.08. 08:58:56

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Az ugye meg van hogy aki a támogatásokat felveszi, az nem a termelői piacra hordja az áruját! :)

lazaraki 2014.12.08. 09:17:40

Kocsis facebook-bejegyzésével felesleges is lenne foglalkozni akkora baromság, ha nem lenne ott minden hírben mellette, hogy hétfőn tárgyalja Fidesz frakció. Számomra inkább ez az elképesztő. Egyébként hülye ötletek mindenhol vannak, lsd. a bajor kdnp jellegűek, a CSU kötelezővé tenné a bevándorlók számára, hogy otthon is németül beszéljenek. Ez szerintem például megvalósíthatatlanabb ökörség, mint a Kocsisé. A posztból viszont hiányolom a statisztikai jellegű premisszák mellől a hivatkozásokat pl. "A drogozás legfőbb, leggyakoribb oka a perspektívátlanság – ami a legtöbb esetben egyenlő a szegénységgel." vagy "Ha megkérdeznénk egy efféle „átlagos GDP-termelőt”, hogy mit szól Kocsis javaslatához, akkor valószínűleg azt válaszolná, amit a Facebookon kommentezett neki valaki: „Öreg, te beteg vagy!” és van még egy pár ilyen.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.08. 10:11:06

Érdemes sétálgatni a VIII. kerületben, főleg a körúton kívüli részein. Úgy érzem nincs túlizgulva a drogprobléma. Pont, hogy a szintetikus szemét terjed, ami közismerten káros.

2014.12.08. 10:36:49

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:
Ne terelj! Az évi egyszeri drogteszt nem megoldás.

Moin Moin 2014.12.08. 10:38:31

@lazaraki: "Herrschaftszeiten, fragen wir Preußen uns, fangen dann jetzt auch die Bayern endlich an, hochdeutsch zu reden?" - írta mai számában a hannoveri Neue Presse Seehoferék javaslaára reagálva.

Gyakorlatilag az egész német közvélemény felrobbant: az összes országos és tartományi lap rajtu(n)k röhög!

Bevallom, nem veszélyetlen a dolog! Mi hom oa groaßa Ongst dvoa, daß mia hia dahoam ned langa Boarisch reda könna, wi's zB. die Piefkes in Hannova heud gschrieba han!

logikusan@ · http://logikusan.blogspot.hu 2014.12.08. 10:43:19

És miért ne tekinthetnénk a hatalmat drognak? Szemlátomást komolyan erodálja az emberek morális és mentális színvonalát. Nyilván örömet okoz a birtoklása, és megtartásáért akármire képesek a legtöbben, nem törődve a másoknak okozott károkkal. Vagyis a hatalom-elvonás valóban a legjobb kúra lenne, mert ezek drogosok!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.12.08. 10:50:28

A javaslat valóban rossz.

Tök fölösleges minden gyereket vegzálni.

Mikor minden suliban pontosan tudják a tanárok, és portások, hogy mely diákok élnek rendszeresen kábítószerrel.

Bőven elég lenne azokat kiszűrni, eltanácsolni, és a maradék leszokna arról, hogy iskolákban kábítószerezzen, kábítószert terjesszen, mint ahogyan azt me rendszeresen teszik.

Mert tudni kell, hogy ma a középiskolákban rendszeresen kábítószereznek. Gimikben kevesebben, szakközépben többen, szakmunkásban még többen.

A tendencia viszont az, hogy egyre többen, amit meg kell fordítani !

Moin Moin 2014.12.08. 11:12:31

@Trompf: @raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Mindketten elkövetitek azt a hibát, hogy csak magát a drogozás tényét nézitek és nem törődtök annak okaival. Ahogy a posztban is olvasható: a perspektívátlanság a kiváltó ok a legtöbb esetben. Így, ha akár anyagi téren, akár az iskolából való „eltanácsolással” akarnátok úgymond „megoldani” a drogproblémát, akkor csak növelnétek azt, mivel növelitek a perspektívátlanságot.

Tudom, hogy a magyar társadalom tele van félelmekkel – a drogosoktól, a drogok terjedésétől való félelem is egyike ezeknek – és hogy a félelemtől „gyorsan és mindenáron” szabadulni akar az ember, de éppen emiatt hoz rossz döntéseket és választ hibás, mert alkalmatlan módszereket. A gátlástalan politikusok pedig „ráülnek” az emberek megoldásvágyára és gátlástalanul kihasználják azt, éppen azzal, hogy látszólag „kielégítik”.

Nem véletlenül írtuk le most és a posztban idézett korábbi írásunkban is, hogy mi a valóságos helyzet a drogokkal és hogy miképpen lehet kezelni a problémát. Aki valódi megoldást szeretne, annak ezt az utat célszerű követnie: a droghoz vezető élethelyzeteket kell kezelni, éppen úgy, mint bármely más szenvedélybetegség esetében. Ez persze egy egészen más politikai paradigmát igényel, mint amilyenben a Fidesz érdekelt!

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.08. 11:26:24

@Moin Moin: Értékelem az igyekezeted és az érzékenységedet. Szerintem kicsit idealista vagy. Én a büntetésben jobban hiszek, mivel a célcsoport (magdolnatelepi biofüvesek és zenések) másból nem ért. Ezek nem a legszegényebb emberek, például azok a csövesek, akikről az index forgatott filmet. A perspektívátlanság nagyon kényelmes dolog, arra bármit rá lehet fogni, kiváló felmentést ad a deviáns viselkedés alól. Ezek az emberek emiatt kiválóan elvannak, éhen nem halnak, kis cucc. (www.youtube.com/watch?v=OdFr3qh_TJQ) A környezetüket pedig tönkreteszi az életmódjuk.
Tény, hogy mindenki tele van félelemmel, sőt inkább elkeseredéssel, ezért népszerűek ezek a megoldások. Egy egyszerű választópolgár csak azt látja, hogy az állam eltartja ezeket az embereket. A radikális változtatásban hiszek inkább.

Moin Moin 2014.12.08. 11:57:51

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Jó, ha tudod, hogy minél deviánsabb életmódot folytat valaki, annál kevésbé érzékeny a büntetésekre. Ezt a kriminálpszichológia igen alaposan leírja. Egy „kemény drogos” (akikről a 8. kerületben szó van) nem motiválható azzal, hogy „ha drogozol, lesittelünk!”, vagy hogy „ha drogos vagy, nem kapsz segélyt!”, mert az ő gondolkodásából szinte teljesen eltűnt a hosszabb távú belátás: ő egyik kábulattól a másikig él. Az is kétélű fegyver, ha nem kap segélyt: hiszen köztudott, hogy a függő „mindenáron” megszerzi az adagjához szükséges pénzt. (Van egy amerikai tanulmány, amelyben érdekes megállapítások szerepelnek: a függők rövidtávú, az azonnali problémamegoldásra koncentráló válságmenedzselő készsége megegyezik a profi vállalati válságmenedzserekével. Hiszen éveken át „edzették magukat” ebben, mivel mindennap meg kell valahogy szerezniük a drogra valót. Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a vizsgálat során azonos sikerességi rátával oldották meg a tesztekben eléjük tett, látszólag „megoldhatatlan” – ismétlem: azonnali megoldásokat igénylő - feladatokat a drogfüggők és a menedzserek. Még egy, a vizsgálatokat elemző dokumentumfilm is készült erről.)

Most pedig beszéljünk kicsit a radikális megoldásokról! Mit is jelent a „radikális megoldás” valójában? A radikális szó a latin „radix”-ból ered, ennek jelentése „gyökér”: azaz a radikális megoldás a dolgok gyökerét tárja fel és kezeli, nem pedig csupán a felszíni jelenségeket, tudván, hogy ha nem a gyökereknél kezelünk, akkor a jelenség újra és újra „kihajt”.

Egy valódi, a szó igaz értelmében vett radikális megoldáshoz nagyon komplex stratégia kell. Radikális változás akkor érhető el egy társadalmi jelenség terén, ha egyszerre változtatunk mindazon dolgokon, amelyek a jelenséget befolyásolják. Amiről te és még oly sokan beszélnek, „radikális megoldásként”, az valójában nem radikális, hanem csak erőszakos – és mivel az erőszakos megoldás mindig csak a felszíni jelenség eltüntetését célozza, így nincs tekintettel a valódi okokra, ami miatt nem is hoz tartós megoldást, javulást.

Én nem vagyok „idealista”, csak alapos. Azok az idealisták, akik azt képzelik, hogy „egyetlen határozott ökölcsapással” lehetséges „rendet teremteni”. Ők keresnek egy „ideális világot”, ám teszik ezt anélkül, hogy a valóságos világot és annak ok-okozati összefüggéseit ismernék. Az efféle „radikalizmus”, mint már írtam, nem más, mint egy pánikreakció: a szorongó ember vágya a szorongástól való „azonnali megszabadulásra”. Jó, ha tudod, hogy a tartós szorongás és a frusztráció erősen csökkenti az emberi agy racionális képességeit és felszabadítja az ősibb, racionális gondolkodás előtti ösztönös és többnyire erőszakos késztetéseket az „üss, vagy menekülj!”-szerű válaszreakciókat. A drogprobléma is egy frusztráció, miatta is komoly egyéni és össztársadalmi szorongások alakulnak ki. A drogosok elleni Kocsis-szerű ötletek pedig az említett ősi reakció csupán.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.12.08. 12:30:27

@Moin Moin:

Baromság.

Mire minden egyén esetén kezeled a droghoz vezető élethelyzetet (amire egyébként semmi esélyed), addig az iskolák drogelosztó központként fognak funkcionálni.

El kell a drogot és drogosokat távolítani az iskolákból és kész.

A terjesztőket le kell sittelni.
A droghasználók számára pedig megfelelő drogelvonókat (a legliberálisabb legmegértőbb, legemberbarátibb környezettel természetesen) létrehozni.

Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy addig amíg nem keresünk a Németországi béreknek megfelelő fizetést, addig itt nem lesz semmi. Akkor soha ne is legyen semmi ?

Hát ez nem így megy.
Azonnali problémákra, azonnali megoldás kell.
A probléma gyökerét megszüntetni persze ettől még cél, de ez évtizedek munkája.
És én nem fogom évtizedekig nézni, hogy gyermekeimet drogosok veszik körül a suliba.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.12.08. 12:34:29

@Moin Moin:

Rendben..
Kezeljük a deviánsokat ott és úgy, ahogy te szeretnéd.
De a normálisok (nem drogosok) legyenek a kísérleti módszertanod áldozatai, ha kérhetem.
Szeparáljuk el őket.
Mert deviánsok.
Ennyi.

István Tamasi 2014.12.08. 12:34:37

A 44 milliárd töredékéből világhírű, az egész országot kompletten befogó drogelvonó-leszoktatóhálózatot lehetne kiépíteni!!!!

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.08. 14:10:14

@Moin Moin: 2 dologról beszélünk. Amit te írsz a igaz lehet a súlyos drogfüggőkre (Index riportok). Szerintem a többség az alkalmi drogfogyasztó, aki nem mindennap, de viszonylag rendszeresen tolja a cuccot. A fiatalok inkább ilyenek.
Rájuk és a családjukra lehetne hatni a segély megvonásával és a büntetések szigorításával.
Jelenleg (még a 8kerben is) több a tiszta ember, mint a drogos. Érdemes lenne az ő érdekeiket is figyelembe venni.

Moin Moin 2014.12.08. 14:53:03

@Trompf: Két kommentet is küldtél, én együttesen válaszolok ezekre - de csak két részletben tudom átküdeni!

1.)

Kezdjük a végén: kiket nevezünk deviánsnak? Hát például azokat is, akik a társadalom zavartalan működéséhez és kiegyensúlyozott fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges és természetesen hozzátartozó higgadtság és körültekintés nélkül, indulatból, türelmetlenségüktől vezéreltetve akarnak erőszakos módszerekkel „rendet tenni”.

Az erőszakra való hajlam az egyik legsúlyosabb és legnyilvánvalóbb deviancia!

Mármost, ugyan mit gondoljunk arról, akinek a nickje és blogja neve is „Trompf”, ami ugye a német „Trumpf” (ütőkártya) szó délnémetes alakjából („Trompf”, vagy „Tromf”) a magyar nyelvbe került szó, melynek jelentése „letorkolás”, (agresszív) vitalezárás. „Letromfolni” magyarul annyit jelent: ellentmondást agresszíven és nem tűrően leugatni. Aki ezt a nevet választja, mint önmagára jellemzőt, az bizony keményen deviáns személyiség lehet!:-)
…De nem személyeskedni vagyunk itt, hanem problémákat elemezni…
Azt írod, hogy „minden egyén esetén kezeled a droghoz vezető élethelyzetet”, ami nyilván azt akarja jelenteni, hogy „ahány drogos, annyi ok” és hogy ez a százezernyi, egyéni ok kezelhetetlenné teszi a problémát. Azonban ez az állításod tévedésen alapszik. Nem azt mondtam, hogy minden drogosnak a többitől eltérő, teljesen egyéni oka van a drogozásra, sőt: éppen arról írtam, hogy a drogosok döntő többsége tulajdinképpen egy ok miatt nyúl a szerhez, éspedig a saját életében érzett kilátástalanság, eszköztelenség, perspektívátlanság okán. („Mivel nincsenek olyan kompetenciák és eszközök a birtokomban, és nincsenek olyan emberi kapcsolataim sem, amelyek érzelmi biztonságot adhatnának, amelyek révén a holnapom minőségileg jobb, élhetőbb lenne a mánál, ezért elkábítom magam.” – Ha nem is ennyire „precízen és cizelláltan” megfogalmazva, de ugyanez a tartalom jön le a drogosokkal készített okfeltáró vizsgálatok során.) Így, mivel az okok közösek, ezen közös okok társadalmi (politikai) kezelése is könnyebb.

Az iskolás korosztály esetében pedig nem az a jellemző, hogy magában az iskolában folyik a drogterjesztés: az vagy az iskola közelében (tehát az oktatási intézményrendszer kompetenciáján kívül eső helyeken) történik, vagy pedig egyre inkább az interneten keresztül. Ezért az iskolán belüli szigor és az iskolából való kizárás nem ad megoldást (ui. a drog általában nem ott van), sőt…

Sőt – mert ha valóban azt akarod, hogy „El kell a …drogosokat távolítani az iskolákból és kész”, akkor – ha minden iskolást eltávolítanánk, aki fennakadna a „Kocsis-teszten” – évente tízezer számra kellene 12 és 18 év közötti fiatalokat az iskolarendszerből eltávolítani!

Kérdem én: hová?! Az utcára? Vagy „zárt intézetekbe”, drogelvonókba? Hogyan szereznek ezek a fiatalok az iskolából kizáratván olyan kompetenciákat (tudást, képességeket, szocializációs mintákat), amelyek birtokában életperspektívákat kaphatnak? Mert ha azok nincsenek, akkor a drogozás oka továbbra is fennáll.

Mit kezdenél évi többtízezer gyerekkel? Honnan lenne erre szakembergárda és infrastruktúra – no meg sok tízmilliárd forint, hangsúlyozom: évente! Ui. az általad is említett „a legliberálisabb legmegértőbb, legemberbarátibb környezettel” szolgáló drogelvonók sok és megfelelően felkészült szakembert és sok pénzt igényelnek. Sokkal többet, mint egy szakszerű és alapos intézeten kívüli drogprevenciós program, de még annál is többet, mint amennyibe az említett, a perspektívátlanság kompetenciahiánybeli okait kiküszöbölő társadalmi programok.

Moin Moin 2014.12.08. 14:53:35

@Trompf: 2.)

A németországi bérek emlegetés felesleges, hiszen a magyar fiatalok drogozásnak oka nem az, hogy nem keresnek a szüleik havi 3.000 eurót, hanem az, hogy fogalmuk sincs arról, miféle jövő vár rájuk és hogy fognak-e tudni boldogulni abban a világban, amelyet gyakorlatilag alig ismernek és amelyről a szüleiktől sem kaphatnak adekvát ismereteket, mert azok legalább annyira elveszetten bolyonganak benne.

…Szóval, ha a közegen, azaz a társadalom perspektíváin nem változatunk, akkor ezen a talajon csak két dolog fog megteremni, a szenvedélybetegek és a szélsőséges politikai eszmék hívei – de a szó valódi értelmében vett „rend” biztosan nem!

„Azonnali problémákra azonnali megoldás kell” – írod, csakhogy ez a probléma nem „azonnali”, hiszen az okai, a gyökerei nagyon-nagyon mélyre nyúlnak a múltban. Sokkal mélyebbre, mintsem képzelnéd: több évszázadra. Akkor alakultak ki azok a sajátos társadalmi stratégiák, amelyekkel a magyar társadalom igen nagy hányada él, amelyek mentén szocializálódott és amelyek eszköztelenné teszik őt. Társadalmi stratégiaváltásra pedig nem létezik „azonnali megoldás”, ha teszik, ha nem. Ehhez valóban évtizedek kellenek – de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy addig a jelenlegi szinten magyar a drogprobléma is, hiszen ahogy nő azok száma, akik látnak maguk előtt lehetőségeket, úgy csökken a „kábulatba merülők” száma is. Ugyanis a legtöbb „potenciális drogos” éppen azokban a társadalmi rétegekben él, amelyek úgynevezett „billegő rétegek”. Ez azt jelenti, hogy viszonylag kis általános gazdasági javulásra is jelentősen javulhat az e rétegekbe tartozók életesélye – és egy jó, megfontolt politika gyorsan, néhány év alatt képes erre a gazdasági környezetbeli változtatásra. (Ennek eszközeiről most nem írnék, nagyon messzire vezetne!)

Ha jobban belegondolsz – és megnézed a statisztikákat – akkor láthatod, hogy az iskolai „drogrobbanás” időpontja tökéletesen megegyezik a magyar társadalomban megugró szegénységével: a 2009-es évtől indult a folyamat és tart, egyre intenzívebben a mai napig. Ahogy most feltételezhető, legalább 2018-ig ez a folyamat töretlen dinamikával folytatódni is fog – hiszen nem várható, hogy gyors és pozitív változás állna be a kormányzás minőségében. De még ha netán 2016-ban ez meg is történik (aminek látom az esélyét), akkor is van legalább két „kifutó éve” a mai trendnek, így 2018-ig mindenképp várnunk kell a javulásra.

Nem tudom, hogy a gyereked milyen iskolába jár, de azt tudom, hogy a gyerekek legfőbb védelme az őket akár az iskolában, akár másutt fenyegető veszélyekkel szemben a biztos és empatikus családi környezet. Egy, a szüleivel bizalmi viszonyban élő gyerek sokkal-sokkal kisebb eséllyel próbál ki drogot és még csekélyebb valószínűséggel lesz drogos, mint egy érzelmi téren hiányt szenvedő, vagy épp agresszív életmintákat felé közvetítő családban. Tudom, hogy a szülők sokszor „hazaviszik” az őket az életben érő frusztrációkat, szorongásokat és sokszor anyagi problémáik is vannak, amelyek tehetetlenséggel és türelmetlenséggel telítik őket, ők meg ezáltal a családi légkört… Éppen ezért óriási az oly sokat tenni tudó politika felelőssége – és ha csak a Kocsisok és az ő módszereik szabják meg a politikát, akkor annak iszonyú ára lesz!

[…Végezetül: ha igazán érdekelnek a társadalom esélyei, akkor szívesen konzultálunk külön is ezekről. Mert korántsem olyan esélytelen az ország és messze nem olyan reménytelen a helyzet sem, mint ahoyg azt „az utca embere” láthatja ma még..:-)]

Moin Moin 2014.12.08. 15:16:54

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Nem az alkalmi drogfogyasztókkal van a baj: az ő esélyük semmivel sem nagyobb arra, hogy drogfüggőkké válnak, mint az esténként-alkalmanként két sört legurítóké arra, hogy alkeszek lesznek. (Sőt: valójában a drogossá válás esélye – szocializációs okok következtében – még jóval kisebb is: hiszen a drogfogyasztás sokkal kevésbé szocializálható, mint az alkoholfogyasztás. Bár éppen a fiatalok körében elég gyorsan változik ez a helyzet és lassan a – főként könnyű – drogok alkalomszerű fogyasztásának szocializálhatósága, elfogadottsága is felzárkózik az alkoholfogyasztás mellé! Azonban ahogy a fiatalok átkerülnek a munka világába, úgy csökken az alkalmi drogfogyasztás is, hiszen a felnőtt társadalom sokkal kevésbé homogén közeg, mint az ifjúsági szubkultúrák… Emiatt az életkorral csökken a drogozás és a drogossá válás esélye is.)

Az igazi drogproblémát az okozza, ha egy társadalomban sokan vannak azok a kompetenciahiányos emberek, akiket (és akik közegét) a Trompfnak 14:53:35-kor küldött válaszomban „billegőknek” neveztem. javaslom, hogy olvasd el a neki küldött válaszaimat is, azokból sokat megtudhatsz a probléma gyökereinek kezelhetőségéről!

Azt viszont elismétlem még egyszer, hogy sem a büntetés, sem a segélyek megvonása nem alkalmas arra, hogy megváltoztassa e társadalmi csoportok viselkedését – mert nem változtat pozitívan az életesélyeiken. A büntetés szigorítása oda vezet, hogy nem csupán a drogfogyasztást kriminalizálja, hanem a fogyasztót is – márpedig köztudott, hogy ha valakit a kriminalizálással „kitaszítunk” a normális társadalomból, akkor automatikusan elkezd „társadalmon kívüliként” viselkedni. A segélyek egyszerű megvonása pedig csak arra jó, hogy az ismert és legális forrás helyett illegális, törvénytelen forrásokból jussanak pénzhez az amúgy is társadalmon kívülivé tett, tehát vesztenivalóval immár nem rendelkező csoportok.

A drogprobléma akkor válik szinte kezelhetetlenné és az egész társadalomra veszélyeket jelentő tényezővé, ha hagyjuk, hogy egész társadalmi csoportok kriminalizálódjanak és váljanak társadalmon kívülivé. Az említett „billegő” rétegeket akár a segélyek megvonása, akár a személyes kriminalizálásuk egyértelműen ebbe a nemkívánatos, veszélyes irányba tolja – ebben egyetértés van a szociológiában és kriminológiában. Persze erről nem,igen tudnak a Kocsis-félék, sem pedig a magyar társadalom zöme…

Viszont egyetlen szóval sem mondom, hogy „feltétel nélkül” kellene segélyezni, ui. lehetséges egy olyan segélyezési rendszer, amelyben a(z ismétlem: adott esetben a normális társadalomban megtartó, ott megmaradni segítő!) segély feltétele egy folyamatos drogprevenciós és általános életvezetési kurzuson való részvétel. E kurzus ui. lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők megszerezhessék azokat a kompetenciákat, amelyeket az őket szocializáló közeg és az őket oktató iskolarendszer egyszerűen nem adhatott meg eddig nekik. Ez a támogatás, a lehetőség és a számonkérés-visszaellenőrzés rendezett világát építi fel azokban a személyekben és társadalmi csoportokban, akiknek-amelyeknek az egyik legnagyobb hiányosságuk éppen a szervezett rendszeresség terén mutatkozik.

Moin Moin 2014.12.08. 15:18:30

@Trompf: Javaslom, hogy olvasd el a @raz sierpem raz mlotem czerwona holotenek 15:16:54-kor küldött válaszkommentemet is!:-)

igazi Ténytár 2014.12.09. 05:50:59

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "Én a büntetésben jobban hiszek, mivel a célcsoport (magdolnatelepi biofüvesek és zenések) másból nem ért. "

Kivéve ha jobboldali?

_____

A videó 1998-ban készült egy talán házibuliba, ahol is az asztalon teljesen világosan kábítószeres cigaretta tekerődik, majd az elkészült füstöt beszippantja a konzervatív-keresztény honatya.

ostopenko.blog.hu/2010/04/17/fuvezik_az_esztergomi_fideszes_polgarmester
piroslapok.blog.hu/2010/04/16/vegre_egy_jo_fej_fideszes_spanglival_video

____

A Nemzeti Nyomozóiroda elismerte, hogy a képviselők kapcsolatba kerültek a drogfogyasztással, de az eljárást felfüggesztették.

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/drogugy_szombathely_lazary_felfuggesztes
süti beállítások módosítása