2014.05.22. 18:09 Szerző: Moin Moin

2027: „A Haza Atyja”?

Örökösök.jpg

„E ház mámátóliglan fogva ősi ház. Mamammusi-hajlék, ezt jól jegyezze meg, Gágáné létire… Ami voltam, nincsen. Urad s parancsolód mától mamammusi.”

Moliére-Lully: Az úrhatnám polgár - 1670

 

A címbéli dátum azt a legkorábbi időpontot jelöli, amikor Orbán Viktor visszavonul a közhatalom gyakorlásától – feltéve, hogy 2017-től valóban köztársasági elnökként folytatja majd azt.

Majdnem négy évvel ezelőtt írtuk róla és várható elnökségéről ezeket a mondatokat (Gyomorforgatókönyv – 2010. 06. 23.):

„Orbán valóban egy erős köztársasági elnöki pozíciót akar – a maga számára. Csakhogy jelenlegi Alkotmányunkban nem így szerepel; ehhez kell (többek között) az új Alkotmány majd, azt pedig még az ő erős miniszterelnöksége alatt kell és lehet tető alá hozni…

Aki [Orbán] ebben az újonnan kreált és immár minden előre sejthető valószínűség szerint erős elnöki pozícióban kvázi kikerül a politikusi teljesítménykényszer és az objektív megmérettetések lehetőség (parlamenti választások) alól.

Orbán akarja a hatalmat, magának akarja, hogy ha már nem szeretik, ha már oly sokáig nem fogadta be és nem tisztelte eléggé az a nagyképű pesti elit, akkor legalább kénytelenek legyenek őt „félve tisztelni”! Nincs neki célja a halatommal, nem akarja ő igazán jobbá tenni az országot, nem is rendelkezik ehhez nagyszabású koncepcióval (jól láttuk, mi folyt itt választási és kormányprogram címén, „tiszta szégyen”…). Nem is érdekli őt a hatalom működtetése… Ezért tulajdonképpen nyűg neki a miniszterelnökség és veszély neki, hogy ha nem teljesít, ha nem lesz képes az általa felkeltett elvárásoknak, illúzióknak megfelelni a kormányzással, akkor bizony bukhat!

…De ha átalakítja a magyar közjogi berendezkedést, ha „kiüresíti” a miniszterelnöki pozíciót és ha elsúlytalanítja az új Alkotmány a parlamentet, akkor már kvázi tök mindegy, kit választ a Jónép – ő, mint „erős köztársasági elnök” majd csak „elmitterrandkodik” valahogy, még jó darabig!”

Mármost, ahogy a tegnapi hír mutatja, valóban az Orbán szándéka, amit négy éve leírtunk itt. Ezek szerint (és most jöjjön egy bővített mondatnyi önfényezés!) vagy nagyon jók az információink és azokat nagyon jó módszerrel rakjuk össze, jól ismerve a politikusi személyiség működését, mint minden motiváció, cél és stratégiai koncepció „ősforrását”, vagy pedig őrült szerencsével tippelünk, hogy sorra-rendre bejönnek az általunk írott prognózisok – ki-ki döntse el, melyik a valószínűbb!

Hogy segítsünk a döntésben, jöjjön még egy kis idézet a négy év előtti posztunkból:

„…Nem kellene foglalkoznunk már Orbánnal és cseleivel – de mivel ő foglalkozik a mi demokráciánkkal, a mi államunk be– és átrendezésével, ezért nekünk is foglakoznunk kell vele – minimálisan annyiban, hogy tisztán tárjuk fel: mi hajtja ezt az embert! Mert ha tudjuk, mi motiválja, akkor azt is megtudhatjuk, hogy mik a várható, számára „szükségszerű” leendő lépései – és ha tudjuk, mit fog lépni, akkor fel is készülhetünk erre, akár be is előzhetünk neki.” [Kiemelés: 2014. 05. 22.] – És mivel, mint a fenti idézet igazolja, évek óta tudtuk, mik a valódi szándékai (elnöki hatalom), ezért jó előre elkészítettük neki azt a kelepcét is, amely rácsapódhat a tervére: maximalizáljuk az egy személy által betölthető állami vezetői ciklusok számát! Most és így kap világos értelmet bárki számára múlt évi Add vissza! című posztunk, melyben ez állt:

„…A demokratikus államok többségében nincs egy-egy állami vezetői pozíció esetében megszabva az, hogy egy adott személy hányszor és milyen hosszan töltheti azt be, ám épp a legnagyobb és az egyik legrégebbi demokráciában van korlátja ennek: a bevezetőben idézett, az Egyesült Államok alkotmányában szereplő kitétel. Jó, ha mi, csekély múltú és gyenge meggyőződésű demokráciák, intézményesen is garantáljuk, hogy a politikusaink megértsék: a hatalom nem a tiéd, add vissza!…

A magyar állam vezetőiről alaptörvényünk rendelkezik, annak is a 16. cikke – ebben pedig nincs megszabva időbeni, vagy ciklusszámbeli korlátja annak, hogy egy személy hányszor lehet köztársasági elnök, miniszterelnök, vagy az Országgyűlés elnöke. (Érdekes: más magas közjogi funkciók esetében van ilyen korlát – sőt: általában az a jellemző, hogy keményen korlátozva van időtartamban a betölthetőség! Így a magyar alkotmányos konstrukciótól sem idegen egy ilyen kitétel!)

Igaz, Magyarország jelenlegi alaptörvénye úgy rendelkezik, hogy az alaptörvényt érintő kérdésekben a nép „nem kötelezheti” a parlamentet… Ám egyrészt amiről nem rendelkezik explicit formában az alaptörvény, azt nem is lehet kizárni a népszavazással szabályozható témák köréből. Másrészt: látni szeretném én azt a parlamentet, amelyik hosszan ellenállhatna egy kellő számban és kellő súllyal képviselt népi kívánalomnak! Ráadásul: elég nehezen védelmezhető a korlátozatlan elnöki/miniszterelnöki ciklusszám, hiszen aki azt „végteleníteni” akarja és ezért ellenáll a (mondjuk) két ciklusban való korlátozásnak, az ezzel elárulja a maga hatalommonopolizáló szándékait. Akinek egy személy hatalmon maradása fontosabb, mint a demokrácia, az ugyan miben mesterkedhet?”

Nem kell mást tennünk, mint népszavazást kezdeményeznünk az első három közjogi funkció betölthetőségét illetően: aki már valamelyiket e három státusz közül legalább kétszer betöltötte, az egyik funkcióra se legyen többé megválasztható!

…Igaz, itt van egy kemény korlát: ahhoz, hogy érvényes és eredményes legyen ma Magyarországon egy népszavazás, az érvényes törvény szerint a szavazásra jogosult magyar állampolgárok legalább fele meg kell jelenjen a szavazáson és a megjelentek legalább felének kell a kezdeményezést támogatnia. Ez a szabályozás nyilvánvalóan aránytalan – különösen, ha összevetjük az országgyűlési választásokra vonatkozó szabályokkal és az azokon megszerezhető felhatalmazással. Nézzük meg ezt részletesen, a pontos számok tükrében!

A Magyarországon választójoggal rendelkezők száma 8.241.000 fő, ebből a 2014. április 6-i országgyűlési választáson a 61,24%-nyi megjelentnek mindössze 45,04%-a szavazott a Fidesz-KDNP-re – amely ezáltal a 199 fős Országgyűlésben 133 mandátumot, vagyis éppen 2/3-os többséget szerezhetett. Továbbá: a Fidesz-KDNP-re szavazók száma 2 264 780 fő volt, ami a választójoggal rendelkező állampolgárok mindössze 27,48%-a. Vagyis: az összes szavazat nem egészen felével és az összes szavazópolgár alig több mint negyedének támogatásával egy országgyűlési választáson kétharmados többséghez jutott a Fidesz-KDNP. Ezzel szemben egy népszavazás az éppen érvényességhez legalább 4.120.501 főnek meg kell jelennie a szavazáson és közülük legalább 2.060.251 főnek igennel kell szavaznia. Magyarán: egy országgyűlési választáson az alig valamivel több, mint kétmillió szavazat kétharmadot ér, amivel az országban teljhatalmat lehet szerezni – ám egy népszavazáson már egy sima ötven százalékos érvényességhez ennek a duplája kell. És: több mint kétmillió embernek kell ahhoz egységesen igennel szavaznia, hogy egy népszavazáson egyetlen kérdés eredményes lehessen – ezzel szemben egy országgyűlési választáson ugyancsak valamivel több, mint kétmillió ember egységes szavazata elég ahhoz, hogy aztán 133 képviselő minden kérdést eldönthessen az országban!

Éppen ezért, még mielőtt bármely konkrét kérdésben népszavazás-kezdeményezéssel élnénk, célszerű előbb egy általánosságban a népszavazásokra vonatkozó kezdeményezést tenni: állítsák vissza a népszavazások érvényességi és eredményességi kritériumait a Fidesz által 2013-ban megváltoztatott szabályok előtti szintre! Ha ez megtörténik, akkor sokkal nagyobb eséllyel lehet immár konkrét, a hatalom monopolizálhatóságát megakadályozó népszavazásokat tartani.

…Merthogy Orbán (az általa vezetett politikai és érdekközösség támogatásával) monopolizálni akarja a hatalmat. A mindenkori kormányzati teljesítménytől és az ország sikerességétől-versenyképességétől függetlenül is hosszú ideig megőrizhető hatalmat akar, amely nincs közvetlenül kitéve a néphangulatnak, mint a parlamenti többséghez kötött miniszterelnöki pozíció. Ha a Fidesz 2018-ban elveszíti a választást, ám Orbánt már előtte, 2017-ben (egy megerősített jogkörrel bíró) köztársasági elnöki posztra választotta 5 évre az országgyűlés, akkor legalább 2022-ig övé lesz a tényleges hatalom – amellyel ha ügyesen/ügyeskedve1 él, a következő parlament összetételétől függetlenül még legalább egy cikluson át megőrizhet, 2027-ig.

Aki pedig abban reménykedik, hogy ha korábban nem is, de a címben említett 2027-ben végleg megszabadulhat Orbán Viktortól, anélkül, hogy ezét valamit tennie kellene, bizony téved. Ha le is köszön majd a formális elsőségről, nyilván jó előre megszavaztat majd magának valami „augustusi titulust”: Pater Patriae – a Haza Atyja, amely cím élete végéig sértetlenséget garantálna neki. Valami hasonlóval gyakran próbálkoznak a diktátorok, pl. Pinochet is tett hasonló lépéseket, persze hiába.

„Tekintélyt” az akar magának, aki a teljesítményével elismerést nem képes elérni. Orbán Viktor megfellebbezhetetlen tekintélyű családfő akar lenni2 – Orbán Viktor Orbán Győző3 akar lenni! De ahogy az ő saját személyiségfejlődésére is negatív hatással volt ez a magának megfellebbezhetetlen tekintélyt vindikáló „pater familiaris”4, úgy az egész magyar népre nézvést sem lenne üdvös hatású egy ilyen tekintélyuralom: beleroppannánk!

…Ne feledjük: van eszköz a kezünkben arra, hogy Orbán terve ne sikerülhessen, és hogy az országot a teljesítményalapú és az állampolgárok által folyamatosan visszaellenőrzött kormányzás útjára vezessük. Szavazzunk: ki melyiket akarja!

 

 

 

 

1 Például úgy, hogy alaptörvénybe íratja: a köztársasági elnököt az országgyűlésnek kétharmados többséggel kell megválasztania (ami 2017-ben még adott lesz neki) – és ha a mandátumának lejártakor az aktuális országgyűlés nem képes a következő jelöltet kétharmaddal megválasztani, akkor marad a régi elnök. Erre analógia az ún. „sarkalatos törvényekkel” pozícióba emelt legfőbb ügyész, vagy médiahatóság-elnök esete, akiknél ugyanez a szabály. De az is egy lehetőség, hogy a köztársasági elnöki mandátum idejét egyszerűen 9 vagy 10 évre emelik, még Orbán elnökké választása és a 2018-as parlamenti választások közti időben.

2 Erről – és ennek politikai következményeiről - szól a Hegyet Berlinnek! c. posztunk Az én vezérem bensőmből vezérel!” c. fejezete is.

3 Orbán apukának Viktorra gyakorolt hatásáról itt: Don Giovanni az EU-csúcson, és itt: Tízmillió Orbán-gyerek

4 Szó szerint „családfő”: a római családokat megfellebbezhetetlen tekintéllyel és hatalommal vezető férfi.

A bejegyzés trackback címe:

http://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr576197199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

anonymand 2014.05.23. 03:51:25

Tisztelt Moin Moin!

Nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek-é?
..."állítsák vissza a népszavazások érvényességi és eredményességi kritériumait a Fidesz által 2013-ban megváltoztatott szabályok előtti szintre!"
Te aztán mertél nagyot álmodni!
Mondd! Normálisan gondolkodsz?
Igen???
Na, ez a Te bajod!

Egy olyan országban, ahol megkérik a civileknek (nem kis) pénzt küldő külföldi szervezetet, hogy tekintsen el a további pénzek folyósításától, hisz olyanok jutnak a fölöttébb drága (1 Eu=204 Ft.) valutához, akiknek ugyanabban az utcában van bejegyezve székhelyük, ahol a vörösterror idején a tanügyi népbiztos lányának (még a keresztényi erkölcsöket is semmibe vevő) szeretője is lakott?

..."állítsák vissza a népszavazások érvényességi és eredményességi kritériumait a Fidesz által 2013-ban megváltoztatott szabályok előtti szintre!" - hát, ez jó!
Nagyon jó!
Lemondom a Hócipő megrendelésem...

Tisztelettel:
anonymand

István Tamasi 2014.05.23. 06:43:20

Nekem Napóleon története jutott eszembe: felküzdötte magát a hatalom csúcsára, császárrá koronáztatta magát és mégis Szt.Ilona szigetén végezte.
Ugyanez vár a csúti napóleonra is.

savanyujóska 2014.05.23. 07:14:48

1. „Nem kell mást tennünk, mint népszavazást kezdeményeznünk az első három közjogi funkció betölthetőségét illetően.”

2. „Célszerű előbb egy általánosságban a népszavazásokra vonatkozó kezdeményezést tenni: állítsák vissza a népszavazások érvényességi és eredményességi kritériumait a Fidesz által 2013-ban megváltoztatott szabályok előtti szintre!”

Józan, reális, egyszerű, és könnyen megvalósítható program. Biztos sokat gondolkoztál rajta...

savanyujóska 2014.05.23. 07:16:11

De talán egyszerűbb lenne szimplán csak felszólítani Orbánt, hogy mondjon le, és szégyellje magát.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.05.23. 08:12:24

Sok ez így egyben. Az rendben, hogy a népszavazás ellehetetlenítéséről szólsz, mert a köztudatba nem ment át. Itt kellene említeni, hogy Orbán az alkotmányos népszavazásra azt mondta, hogy az túl plebiszcit vonás lenne. Ezzel viszont az elnöki rendszer ellen is szólt. A másik: elég furcsa lenne egy megerősített elnöki intézmény parlamenti megválasztással, mert az erős elnök minimum követelménye a közvetlen választás. Végül: a Fico-eset kijózanító volt sokaknak. Ha mégis erre indulnának Orbánék, meg kell venniük előtte az ellenzéket, mert az jó vastag populizmussal és demagógiával bedöntheti a nagy tervet.

Moin Moin 2014.05.23. 08:42:13

@politologus:

Az, hogy valaki (Orbán) az alkotmányról szóló népszavazást nem támogatta, még nem jelenti azt, hogy egyúttal az elnöki rendszer létrehozását sem támogatná – a kettő között nincs kapcsolat, különösen nem egy „politikai akarnok” esetében/fejében, akinek a szokások és korlátok semmit sem jelentenek, ha azokhoz kifejezett erő nem kapcsolódik.

Az, hogy „furcsa” lenne a megerősített elnöki intézményt a parlament által elintéztetni, szintén semmit sem jelent egy Orbán-félének: „a cél szentesíti a furcsaságot” – mint ahogy ezt már számos eset igazolta az elmúlt két miniszterelnöksége alatt is. Az, hogy hagyományosan miféle „minimumkövetelményei” lennének egy erős elnöki hatalom megszerzésének, csak füst – csak a hozzád hasonló, a politikát/politológiát szakmaként művelők szemében létezik. Ám felhívom a figyelmedet, hogy napóleon híres mondása – „Két szakma van, ahol az amatőrök gyakran jobbak, mint a hivatásosok: a prostituáltak és a hadvezérek.” – igaz a politikusokra, „népvezérekre” is: őket nem kötik a szokások, hiszen jobbára nem is ismerik azokat, vagy ha mégis, akkor „erkölcsileg” nem érzik őket akadálynak. Mondom-írtam: Orbánt ne a politikai intézmények szokásai felől közelítsd meg, hanem a motivációi és a személyisége felől!

…Ami pedig az ellenzék megvételét illeti, az már régen megtörtént. (Írtam a posztban: jók az információforrásaink…) Akit pedig ott nem tudott megvenni (mert azt hitte, hogy lehet első is abban, amiben most a Fidesz az első: a Jobbik), azt épp most kovácsbélázzák… A Fico-eset pedig egy egészen más politikai közegben történt meg, erről nem szabad elfeledkezni! Orbánnak tevékenysége során csak egyvalamire kell tekintettel lennie: ne kerüljön szembe az övénél nagyobb és cselekvésre elszánt erővel! Jelenleg ilyen nincs belföldön, a külföld (EU, netán USA) pedig megelégszik azzal, ha „lezár”.

Moin Moin 2014.05.23. 08:57:30

@anonymand: @savanyujóska:

Gyerekek, félreértettetek: itt szó sincs „kérlelésről” – sem abban az értelemben, hogy csupán kérlelnünk kellene azt, hogy visszaváltoztassák a népszavazási kritériumszámokat, sem pedig arra, hogy „Orbán monnyon le!”. A poszt arról a módszerről szól, amivel megakadályozható a hatalommonopólium következő terve-lépése. E módszer első lépéseként magáról a népszavazás intézményéről kell egy népszavazás-kezdeményezést indítani. Ehhez 20 benyújtó kell, aztán pedig 200.000 aláíró támogató. Ha ennyi elszánt demokrata sincs Magyarországon és ennyi szervezőkészség sincs bennük, akkor ugyan miért akartok ti ott demokráciásdit játszani?:-) A társadalom áttematizálása pedig (annak érdekében, hogy magáról a népszavazásról hajlandó legyen pozitív értelemben állást foglalni az ehhez szükséges tömeg), szintén szervezés – és persze politikai karizma! – kérdése. Nyilván ezt (sem) nem Mesterházyra vagy Bajnaira/Szigetvárira kell rábízni.:-)

Aztán a dolog második lépése maga a konkrét, az elnöki/miniszterelnöki poszt maximalizált betölthetőségére vonatkozó népszavazás-kezdeményezés. Ha az első, magára a népszavazás intézményére vonatkozó kezdeményezéssel már sikerül egy kellően összetartó, a közfigyelmet magára vonó mozgalmat generálni, akkor a második akció is sikeres lehet!

Megjegyzem: abban az estben is érdemes nekiállni a melónak, ha végül nem lesz eredményes és érvényes a népszavazás: ui. lehet közben politikai közösséget-szervezetet kovácsolni! Az meg épp az, ami hiányzik.:-)

anonymand 2014.05.23. 09:21:44

@Moin Moin:

Tisztelt Moin Moin!

A részemről dehogy vagy Te félreértve!
Nincsen abban semmi hiba, amit levezettél, csak egy dolgot hagytál ki.
Éspedig azt a kreativitást amivel a fiúk (akik sajnos nem bányákban dolgoznak) rendelkeznek.
Nincs az a rövid idő, ami alatt ne tudnának Alaptörvényt módosítani pl.
Nincs az az uniós szabály, aminek ne tudnának látszat szerint eleget tenni (lásd bírósági ügyek áthelyezése helyett, bíróságok "kihelyezése").
És ha minden kötél szakad, még azt is megérheted, hogy a választási bizottság "jóvoltából" 110% a Fidesz-KDNP érdekek mellet nyilvánítja majd akaratát.
Nem a pesszimizmus, hanem a tapasztalat mondatja velem.

Szerintem nem annyira off: Te komolyan gondolod, amit felvázoltál? Ahol a szakszervezetek megvéve, a papok a zsebében, a létfenntartás (csak legyen holnap is munkahelyem) görcsös félelme az úr? Ahol a pedagógusok tüntetésére még a pedagógusok sem mertek kimenni, ahelyett, hogy ott lettek volna mellettük a vasutasok, közlekedésiek, a szállítók, a rendvédelmisek, az egészségügyiek, stb?
Ahol már négy éve nem volt sztrájk (pedig elvették a sztrájkjogot (nem elírás))?
Impotens baloldal (ellenzék?), karizmatikus vezető nélkül, a megtestesült középszer miniszterelnöki ambíciókkal, mégis miben bízol?
Tényleg.
Miben?

Tisztelettel:

Ui.: magam mindig is hittem a józan ész erejében, belátom, hogy életemben másodszor tévedtem...

Moin Moin 2014.05.23. 09:32:03

@anonymand: Hidd el: azt az egy dolgot sem hagytam-hagytuk ki!:-)

Hogyan is feledkezhettünk volna meg egy, a Fideszre ennyire jellemző és alapvető dologról-módszerről?

Ami pedig "az ország csendjét" illeti: nem volt még elegendően sok embernek elegendően rossz. Éltek még az illúziók. És: egyzserűen nem volt olyan személy, szerveződés és lehetőség, amely képes lett volna a hatékony tömeglélektani mobilizálásra.

politologus · http://politologus.blog.hu 2014.05.23. 09:47:45

@Moin Moin: Valószínű, hogy Orbánnak vannak ilyen motivációi, mindig is voltak, szívesen lenne ő felettünk lebegő szimbólum. Csak erre jó a mostani alkotmányos rendszer is. Ha Orbán úgy látná, hogy gáz lesz a kormányzással, és nem szeretné ő megélni a kudarcokat, elmehet parkolni elnöknek. Ha ezalatt az ellenzék választást nyerne, jól befűthet nekik, hirtelen visszakapja kormányzókedvét, és időközben lejáratódott pártbeli utódain felülemelkedve kormányfőként is visszatérhet.

Ha viszont újra buherálják a rendszert, hogy az elnöki poszt testhez álóbb legyen, kockáztatnak. Nem mondom, hogy eddig nem jól buherálták magukra, de ezek a módosítások jelentőségükkel együtt is csak érdekvezérelte korrekciók voltak, míg az elnöki rendszer alapjaiban más. Ha meg akarják lépni, most kellene, azonnal.

Abban nagyon igazad van, hogy a furcsa újítások kevésbé érdekelnék őket, már úgy önmagában a furcsaság. De a ki nem próbált megoldásokról tapasztalat sincs, lehet vele bukni, az meg már érdekli őket.

Kétségtelen az is, hogy a Fico-eset más közegben történt. De történt, mert elég annyi, hogy a személy pozícióváltásának vannak kockázatai.

tisztapista 2014.05.23. 09:52:17

A cikkben található fantáziálással nem is foglalkozom, mert minek. Nincs értelme egy virtuális problématérben a semmiről érvelni.

A tiszteletről pedig annyit, hogy az mindenkinek kijár, teljesítménytől függetlenül. (Ha nem hiszed, akkor nézz utána az emberi jogi szabályoknak, amelyek még egy gyilkosra vagy tolvajra is vonatkoznak.

A BIZALOM AZ, ami teljesítményre épül, azt lehet elveszíteni, ha sorozatosan ellene tesz valaki.

Magyarország teljesítménye pedig nem csak tiszteletre, de - ha a kettős mércét félre tudjuk tenni saját magunkban - bizalomra is méltó az EU-ban.

anonymand 2014.05.23. 10:07:30

@tisztapista:

Tisztelt tisztapista!

"Magyarország teljesítménye pedig nem csak tiszteletre, de - ha a kettős mércét félre tudjuk tenni saját magunkban - bizalomra is méltó az EU-ban." - ez qrva jól hangzik.
Megkérlek, hogy részletezd azt a "teljesítményt", ami szerinted akár a tiszteletre, akár a bizalomra méltóvá teszi!
A GDP négyévi növekedési átlaga (0,5%)?
Az évi 90 000-el bővülő szegények tábora?
Az államadósság "csökkentése" elsinkófált ezermilliárdokkal (a GDP 10%-a)?
Fáradozásodat előre is köszönöm!

Tisztelettel:
anonymand

szonár 2014.05.23. 10:29:22

Ez az a fajta gyűlölettel teli fröcsögés, amire nemet mondtunk április 6-án, és most vasárnap is nem-et fogunk mondani.

Nem Viktornál, hanem a ballibáknál hiányzik a teljesítmény, de nagyon. Pedig ellenzékben nem kell sok, de ezt is alulról verik. És képtelenek megújulni, mint ez a poszt is mutatja.

szonár 2014.05.23. 10:30:46

@anonymand: A GDP négyévi növekedési átlaga nem 0,5%, ez 2013 elején volt igaz a 2010-13 közötti teljesítményre.

Ez is mutatja, hogy mennyire le vagytok maradva...

anonymand 2014.05.23. 11:13:29

@szonár:

Tisztelt szonár!

érlek add meg a friss adatot, én pedig szívesen kiegészítem a kérdéseim sorát azzal, hogy ugyan hol tudnak visszamenőleges hatályú törvénykezéssel (adójogszabályokkal) tiszteletre, bizalomra szert tenni?

Segítségedet köszönöm!

Tisztelettel:
anonymand

ex-dr. vuk 2014.05.23. 11:16:27

@tisztapista: "Magyarország teljesítménye pedig nem csak tiszteletre, de - ha a kettős mércét félre tudjuk tenni saját magunkban - bizalomra is méltó az EU-ban."

Hogyan?...
Melyik az a teljesitmeny?

anonymand 2014.05.23. 11:22:20

@szonár:

Tisztelt szonár!

"Nem Viktornál, hanem a ballibáknál hiányzik a teljesítmény, de nagyon." - én ugyan másképp fogalmaznék, de ebben vagyon egy szemernyi gazság.
Azt azért részletezhetnéd, hogy két egymást követő jeles tagja a "nem gyűlölködő" elszámoltatásnak, hogy és milyen módon volt képes akkorát teljesíteni?
Túl a hetenkénti zengzetes bejelentéseken (szigorúan a keresztényi szeretet, igazmondás jegyében), milyen jól is teljesítettek?
1400-nál több bejelentés, cca 70-ből bírósági szak, 1, netán 2 (azaz) kettő elmarasztaló ítélet?
Ez tényleg tiszteletet és bizalmat érdemel!

Tisztelettel:
anonymand

high up! 2014.05.23. 11:30:13

@szonár: "amire nemet mondtunk április 6-án"

montUNK?
Barátom,

1994-ben a valódi demokratákra montUNK nemet és a kényszerdemokratává vált posztkomcsikra mondtUNK igent

2002-ben a mindenújraingyen Kádári rendszer újbóli megpróbálására mondtUNK igent

2006-ban a betegelme gyúrtcsány reggeldélbeneste hazudozásaira mondtUNK igent

2014-ben az országot a Harmadik Jobbágyságba süllyesztő Orbanescu eftársra mondtUNK igent és minden egyéb alternatívára mondtUNK nemet

Barátom, ezek után csak egy esetben lehet itt össznemzetileg többes számot használni:

80-90% ÁTLAGHÜLYEMAGYAR országa vagyUNK!

turista a saját országában 2014.05.23. 11:46:33

"A címbéli dátum azt a legkorábbi időpontot jelöli, amikor Orbán Viktor visszavonul a közhatalom gyakorlásától – feltéve, hogy 2017-től valóban köztársasági elnökként folytatja majd azt."

Nem vonul vissza semmiből. Akkorra elnöki rendszer lesz, s benne az elnök a legfőbb hatalmi tényező.

Az a vélekedés pedig, hogy majd azontúl nem lesz az Orbánra nehezedő teljesítménykényszer, nem felel meg a valóságnak. Hiszen az úgymond elnöki rendszerekben az elnököt - még az autoriter fél-vagy egész diktatúrákban is - közvetlenül választják. Tehát rátérnénk a nép általi elnökválasztási modellre. Legalábbis elvileg.

Mert ha nem, és Orbánt államelnökként továbbra is a csicska országgyűlési többség választja meg, az végképp' nonszensz helyzetet teremtene (nonszenszebbet, mint amiben jelenleg élünk). Ha Orbán meg meri csinálni, hogy előbb "sima" köztársasági elnökké teszi magát a jelenlegi államfői jogkörökkel, majd a törvényhozás fölruházza egy sor komoly hatalmi eszközzel de az továbbra is megtartja az elnökválasztás jelenlegi rendjét, akkor kész.

Egyébként csinálják bárhogy: ez a parlamentáris berendezkedés önkényes megváltoztatása lenne. Márpedig - ha jól tudom - a megpuccsolt Alkotmány mellett még az orbáni Alaptörvény is tiltja és üldözi a politikai berendezkedés önkényes megváltoztatására irányuló törekvéseket.

paráznabillegető 2014.05.23. 11:52:02

@tisztapista: hihihihihi! :)
maga egy igazi mókamester! :D

turista a saját országában 2014.05.23. 11:54:49

@high up!: Feltűnően kihagytad a 1998-as és 2010-es választást. Ahhoz semmi hozzáfűzés? Csak nem egy kiábrándult ex-fidesz szavazóhoz van szerencsém, aki nem meri bevallani, mire szavazott 4 évvel ezelőtt?

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:13:52

a rezsi csokkentes, a várakozásokon felüli idei 3% feletti gazdasági növekedés, dijmentes penzfelvetel, családi adókedvezmény, az alaptörvény rendbetétele, IMF hitel kifizetese, az államháhtartási hiany 3% alatti szinten tartasa, 2/3-os.választási győzelem es még sok más pozitiv intézkedés azért elég.komoly teljesítmény. Nem ertem a cikket irkáló zsoldosokat.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.05.23. 12:14:06

Imádom ezeket a blogokat, egyszerűen szórakoztó olvasni a teljesítményt felmutatni nem tudó ezért konstans orbánozásba menekülö "demokratákat" :)

ex-dr. vuk 2014.05.23. 12:20:33

@Zalan Maurer: szepen visszamondtad a propagandat :)
Tudod is, hogy ezekbol melyik mit jelent, es hogyan ertek el (papiron)?

Pl. a dijmentes kp felvetel az inkabb visszalepes, mint elore (es ugye a tranzakcios ado idiotasaga neked gondolom fel sem tunik).
Alaptorveny "rendbetetele" lool ezt nem is kommentalnam.

A rozsaszin kod majd elmulik, amikor mar a te padlasodat soprik.

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:24:50

esef..om megallnak uzenem!!! Te talan nem reszesultel ezekben?

vegtorlesztes lehetove tetele
rezsi csokkentes
csaladi adokedvezmeny
IMF adossagkifizetes
0%-os inflacio
superbrutto
tarsasagi ado csokkentese
hus afa csokkentese

stb... nyugodtan utald vissza az igy kapott osszegeket. Hálátlan kis szánni való...

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:27:12

ex dr vuk! Te is nyugidtan visszafizetheted a rezsin megsorolt tizezreket. biztos.nem fogod megérezni hisz szerinted ezek ugy is csak papiron letezo propaganda eredmenyek. te is sajnalni valo vagy. en bezzeg sose felejtem el a Gyurcsany Bajnai Bokros nyujtotta 'aldasokat' vicces es buta is vagy. bocsi

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:28:41

ex. dr Vuk-nak! Ja es az alaptorvenyt pedig megertem h. nem kommentalod, hiszen lathatoan semmit sem tudsz rola.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.05.23. 12:39:38

@Zalan Maurer: szerintem ennek fuss újra neki, kezd ott, hogy elolvasod amit írtam, azán értelmezd

ex-dr. vuk 2014.05.23. 12:52:34

@Zalan Maurer: rendben, de csak akkor, ha a tranzakcios ado miattiakat cserebe visszakapom (az emiatti banki koltseg emelkedeseket), es persze minden nagyvallalatot erinto kulonado miatti emelest is.
Es persze meg lenne mit sorolni, hogy kik mit szeretnenek visszakapni ettol a kormanytol..

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:53:33

eszem...omtol elnezest kerek. Udv :-)

ex-dr. vuk 2014.05.23. 12:54:03

@Zalan Maurer: ahahah nyilvan semmit nem tudok rola, hogyne. Szerinted. Ugye arrol a sziklaszilard 2 ev alatt 5x modositott alkotmanyrol van szo?

Pl. minimum torolni kellene a vallasi felhangokat, csak igy kezdetnek. A hosszu felsorolastol megkimellek, mert ugyse ertened, feleslegesen meg nem toltom ezzel az idomet.

ex-dr. vuk 2014.05.23. 12:55:11

@eßemfaßom meg áll: itt csak egy lehetseges (es valoszinu) szkenario lett felvazolva. Melyik pontja lehetetlen vagy elkepzelhetetlen?

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:56:15

ex.dr Vuk! a nagyvall.erinto kulonado kizerjesztesenek celja az volt h. ne az emberek boren kelljen mindent lehuzni. ez szocialista technika volt eddig. amugy meg tetszik v. nem, minderre nem azert volt stukseg mert olyan jo hazdasagaot hagyott maga utana az Mszp. igaz? Ne probalkozz, lathatoan nem megy, ez igy keves lesz

Zalan Maurer 2014.05.23. 12:58:13

Vukkocska! a modositott alkotmanyba kalaszkodni is dilettans probalkozas. a zsebedhez semmi koze ugyanis. a lelkednek meh nyilvan nem ez a baja, csakhat bele kell kotni valamibe ha mar fogynak az ervek.

Zalan Maurer 2014.05.23. 13:01:11

az elutesekert mindenkitol elnezest kerek akit ez zavar. fel kezzel irok, de mindenki erti a lenyeget.

high up! 2014.05.23. 13:05:25

@turista a saját országában: "Feltűnően kihagytad a 1998-as és 2010-es választást. Ahhoz semmi hozzáfűzés?"

De igen:

1998: volt egy nagyon jó ciklus mind gazdaságilag tekintve, mind a polgári fordulatot tekintve. Csakhogy kiderült, hogy az ÁTLAGHÜLYEMAGYAROK csak ideig-óráig polgárosíthatóak, valszeg genetikai adottságok miatt rendre visszazuhannak a lumpen, ingyenélni akaró, az orránál fogva a falnak vezethető énjükbe.

2010: Minden értelmes ember számára örömünnep volt a betegesen hazudozó ballibsiknek a visszaprolitosító, gazdaságilag a leszakadásba vivő ciklus(ai)nak a végleges leszavazása.
A fideszben ott volt a chance, hogy a 1998-2002-es kormányzását vigye tovább, ehelyett a ballibsik útját választották. Ráadásul 10-szeres sebesseggel loptak meg ország rohasztottak mint a ballibsik.

Moin Moin 2014.05.23. 13:11:57

@high up!: Hm... Kissé egyszerűen kezeled a dolgokat. Valószínűleg azzal a feltételezéssel éltél 1998-ban, hogy "komcsik=múlt, Fidesz=jövő" és ebben a hitben szavazhattál 2010-ben is. De a helyes egyenlet: komcsik=Fidesz=régi, hibás társadalmi stratégiák=sikertelenség

high up! 2014.05.23. 13:21:22

@Zalan Maurer: "nyugodtan utald vissza az igy kapott osszegeket."

Figyelj te NER-janicsár: Kádár 35 évig rezsicsökkentett. Aztán megkaptad a számlát érte. Oszt őrjöngtél mit az állat, hogy mit mert veled csinálni!

S látod, az Átlaghülyemagyart 2014-ben is be lehet etetni a Kádárizmussal, nemkicsitnagyon.

Barátom, mondd már meg, hogy az Orbanescui nagy népi osztogatás vajon miből történik? Tanuld már meg egyszer s mindenkorra, hogy a legvégén csak a végfogyasztó van (lakosság), nem pedig egy bank vagy egy vállalat. A legvégén csak az embereknek van jövedelmük, nem pedig a cégeknek. A legvégén minden haszon és veszteség az emberek pénztárcájában landol.
Tehát ide dughatod Orbanescu eftársad 21. századi szocialista vívmányait.

A 3,5%-os GDP növekedéssel meg röhögtesd az Átlaghülyemagyart. Ez mind egyszeri hatások felfutása illetve időzítése a választási évre. Jövőre már sehol se lesz ebből semmi.

Nem lesz 30%-os Merci termelés megugrás, mert ebben az évre csúcsra fut a kapacitás kihasználás.
Nem lesznek erőltetett ütemben elkötötött EU-s pénzek, mert még életképes projektek sem lesznek, annyit nyomtak bele most erre az évre.

És nem lesznek a világon semiféle jóléthez hozzá nem járuló mega stadion építkezések.

Csak ezeknek az adósságai lesznek itt. Mert a magadfajta Átlaghülyemagyarokkal 10 évente el lehet játszani a Kádárizmust.

FOLYTASSUK!

oszt jónapot 2014.05.23. 13:23:20

@Zalan Maurer: én nagyon szívesen visszafizetem mind a 2000 forintot, amit havonta spórolok a villanyon, ha visszakapom a magánnyugdíjamat és nem kell fizetnem azt a 30-40 féle új adót, amit a fidesz bevezetett.

high up! 2014.05.23. 13:27:07

@Moin Moin:

az hogy a fidesz = komcsik+libsik, csak 2011-től vált valóságossá.

Minden egyéb csak ostoba bérretegés. Lengyel Cassandra László 20 évig bérrettegett egyfolytában, ebből aztán egyszer bejött neki. Na ettől hülye a magyar nép, hogy az egész életére képes magát elhülyíteni egy hiedelembe való örökös kapaszkodással.

Zalan Maurer 2014.05.23. 13:29:13

high up! a cegektol beszedett kulonadot ha teljesen vagy csak felig leverte volna a multi a veg fogyasztokon akkor mostanra nem lenne mar okostelefonod amirol irkalod a bargyu leveleidet.

Moin Moin 2014.05.23. 13:32:49

@high up!: Örömmel beszélgetek veled a '98-2002-es "sikertörténetről" és arról is, hogy akkor miért nem mutatta ki a foga fehérjét a Fidesz és Orbán... Akarod?:-)

feketeesfeher 2014.05.23. 13:37:13

@Zalan Maurer:

Én mondjuk egyikből sem részesültem.
És akkor mi van?

Moin Moin 2014.05.23. 13:40:41

@Zalan Maurer:

Alátámasztanád ezt részletes számításokkal is?:-)

...Mert a helyzet azt, hogy bizony: az utolsó fillérig a fogyasztó fizet - legfeljebb nem azonnal, hanem (pl. az elmaradó, majd hirtelen akuttá váló fejlesztések esetében) halasztottan és persze akkor már kamatostól. (...És azt is a fogyasztó fizeti, ha egy szolgáltatás szűkül, vagy a minősége romlik, esetleg a szolgáltató kivonul az érintett piacról - ez sesteben ui. vagy csökken a szolgáltatási komfortja, vagy pótló szolgáltatást kell igénybe vennie. Vannak ui. nem közvetlenül pénzzel megfizetett dolgok is - a szolgáltatási minőségromlás ui. tkp. a rejtett inflálódás egy esete.)

Nem tudom, milyen mélyek a vállalatgazdaságtani kompetenciáid, de abból, hogy elhiszed a Fidesz-propagandaszöveget, arra következtetek, hogy meglehetősen hiányosak. Talán üdvös lenne előbb ezeket elmélyíteni és aztán elkezdeni értékelni a multiadók valóságos hatásait.

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:05:42

Moin Moin. te kire szavaztal 98-ban kozvetlenul a Bokros csalad fingato csomagja utan 2002? valamint (most jon a fogas es egyben a rolad mindent elarulo kerdes) kire szavaztal az egyertelmu gazdasagi - politikai bukasok utani 2006-ban? te benne voltal a duplázokban? ha barmelyikre is Mszp a valaszod, akkor most ne rinyalj. Mert utolag lathatoan annal nagyobb szamarak nem voltak azoknal akik a szocikra voksoltak. Raadasul amit teljes agyi aktivitasi hianyt mutat, az az hogy kik es miert szavaztak 2006-ban a semmit nem hozo de majd mindent tonkretevo mszp duplazasara? ertekrendbeli hovatartozas az egesz gazdasagi vitad alapja. Te mindenbizonnyal a komcsi bandara.

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:09:15

MoinMoin! A miau miau nev jobban illene hozzad. 98-2002 a gazdasagi valsagbol es az allami hianybol valo kilabalas volt. akkor sem veletlenul nyert a Fidesz. A tobbseg ugyanis nem aludta vegig az elozo Bokrosos 4 evet. Es nem veletlenul nyert a baloldalbol teljesen kiabrandult emberek tamogatasaval 2/3-ot 2010-ben.

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:15:56

oszt jonapotnak uzenem!
1. eddig 3 rezsicsokkentes volt. gaz es villany is. Nem 2000 ft ezekbol szarmazo havi megtakaritasaid. ha beszorzod 12-vel az ideit, majd visszamenoleg es a kovetkezo evekkel is szorzol egyet, annyi jon ki, hogy szerintem befigod majd fogni a micsodadat ha irkalni jut eszedbe ide.
2. magan nyugdij egy azveres volt mert lattuk milyen az ha a piac kezeli a penzt. az vitte a forintjaidat mert kockazatos nemzetkozi alapokba fektettek a penzunket. a hozam nevetseges volt ha volt! amit legfeljebb halalod elott par evvel kaphattal volna meg max takarora. es mit kaptal a magan nyugdijadboll? maradhattal volna ott nem volt kotelezo eljonni. van ismerosom aki meg most is ott van.
zoldfulu balos

ex-dr. vuk 2014.05.23. 14:18:14

@Zalan Maurer: "a Bokros csalad fingato csomagja utan"

Ahahah, tudod hol lenne most az orszag, ha az allamhaztartas nem huzta volna meg akkor a gatyaszarat?.. Jobb nem belegondolni...

ex-dr. vuk 2014.05.23. 14:20:17

@Zalan Maurer: "98-2002 a gazdasagi valsagbol es az allami hianybol valo kilabalas volt"

Ugyvan. Aminek az alapja eppen a bokros csomag volt. Persze rozsaszin (inkabb narancssarga) kodon at nem latsz semmit. Hosszu tavu hatasokrol se hallottal meg szerintem. A fidesz se nagyon, nem is nagyon torodik ilyen hulyesegekkel, mint hatastanulmany, plane nem hosszutavu.

ex-dr. vuk 2014.05.23. 14:24:04

@Zalan Maurer:

1. 2000*12=24ezer ft... 0-ra csokkent a rezsim??? :D

2. most, hogy az allam elkoltotte az egeszet, sokkal jobb helkyen van a penz ahahahah.
Neharaguggyalmeg, de akkor hogy lehet, hogy ennyien kaptak realhozamot?.. Az en nyugdijam eleg szepen gyarapodott, inflacion felul... Nem is adtam oda.
Persze igy, hogy elvertek az egeszet mostmar nincs ilyen gondja senkinek :D

Huu teged aztan nagyon megetetett a narancsos propaganda... Ennyire agyhalottak tenyleg leteznek? Szorol szora felmondjak a lecket es ennyi. Meggyozodessel... Utoljara ilyet az 1984 c. regenyben olvastam, hogy lehetseges.

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:24:39

tehat. ha az mszp megszorit fingat a sajat hibait rajtunk megfizezve az szerinted szukseges 'gatya szár meghuzas', ha a Fidesz multikat adóztat egy tragikus mszp altal a gazdasagot majd csodbe jutatott 8 ev utan , akkor az szemét dolog. Elmehetsz te is meg a haverod is a hatástanulamyoddal egyutt busba.ha en lila kodben akkor te miben vagy?

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:26:31

a nulla Forintra kiszamolt rezsimegtakaritasod komolysagodat minositi

Moin Moin 2014.05.23. 14:43:23

@Zalan Maurer:

Privátban ment válasz - ui. amire rákérdeztél, az egy polgári társadalomban a legszigorúbb magánügy!:-)

ex-dr. vuk 2014.05.23. 14:49:38

@Zalan Maurer: van egy nagy kulonbseg. a fidesz a kulonadok mellett szorja a penzt...
szoval megsarcol extraba egy csomo vallakozast (csak ugy), hogy megjobban szorhassa, az szerinted jo, mig kiadast csokkenteni (vagyis leallitani a penzszorast) az meg rossz.

Öööö...

Te mondtad, hogy azt a 2000 ft-ot 12-vel szorozzam. Az kihozna a teljes rezsimet :D A bankolas viszont sokkal dragabb lett a matolcsizmus jegyeben. Vedd eszre, hogy az allamnak NINCS penze. Az adofizetoknek van penze, amit az allam hasznal. Egy maganvallalkozasnak ha megmondjak erobol, hogy "olcsobban add a termekedet", akkor mi lesz? Elbocsajtasok. Beruhazasok megszunese. Stb.

A helyes ut a verseny erositese lett volna. Helyette maradt a kommunista eroszakmodszer. Es ez szerinted jo :)

Majd ezt akkor gondolod at, amikor a te vallalkozasodnak mondja meg Orbanescu, hogy mennyiert kell hogy adja, amit ad. Es ha ugy csodbemesz, akkor.. hat ez van :D

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:56:32

kerdesem lefedi a lenyeget! Ami lathatoan nem tetszik mert nyilvan nem neked kedvez.nem esik egybe a velemenyeidet lathatoan athangolo a gazdasagi esemenyeket letagadni masitani igyekvo attiűdöd a balos reflexiota te emberevo vilagodban lehet egybe esik a gyilkos es az adocsalo a kire szavaztal kerdessel de szerencsere a.normalis az altalad annyira szidott  Orbani vilagban ezert a btk. es ptk. még nem veri bilimcsbe az embert. konnyu kitalalni te mi iszzerkent mit csinalnal de akkot meg plane ne kritizalj senkit ha sokkal rosszabb vagy azoknal akiket szidsz.ne gyere ezzel a szoveggel h. milyen a rendes demokratikus ember. Inkabb azon igyekezz hogy ne irj ilyen anarchista hulyesegekez mint fent es válj rendes tisztan targyilagosan elfogulatlanul gondolkodová. rad ferne. amit en irok nem Orbani propaganda. itt elek ebben az orszagban, ihy ezen mentem at, lattam hallottam mindent. a Magyaroraszagot a netről ismerő brusszelieknek magyarazd a bizonyitvanyod.

Zalan Maurer 2014.05.23. 14:59:58

MiuMia!
osszeraktam a képet.ne aggodj

ugy nezel ki, hogy

Amikor szarban volt az orszag kimaradtala elhuztal kimatadtal a bulibol, (es gondolom tavolrol osztottad azt eszt.l) amikor meg kezd jobban menni hazajottel fikazni a rendszert.

hol van most az Szdsz-ed?????

Sitten lenne a helyuk.

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:05:13

ex dr Vuk!

az allamnak van olyan hogy van tartaleka es van olyan hogy nincs tartaleka mert elszartak 4 ev munkajat a 100 napos vrovidtavu osztogatásra.

nos 1998-ban nem volt az allamkincstarnak tartaleka, 2002-ben plusszos volt az allamkincstari tartalek. Mondom inkabb menjel napozni es vidd miu miu baratodat. (aki kulfoldon ussza meg az itthon kényes eveket, majd amikor vege a balhenak visszajon megvedeni azt aki miatt kimenekult)

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:08:34

MiuMia! 

osszeraktam a képet.

ugy nezel ki, hogy,

Amikor szarban volt az orszag kimaradtal a bulibol, (es gondolom tavolrol osztottad azt eszt) amikor meg kezd jobban menni hazajottel fikazni a rendszert.

ex-dr. vuk 2014.05.23. 15:09:33

@Zalan Maurer: en sem elek magyarorszagon, mert nem szeretnem, hogy a kovetkezo fosztogatasi szorasba az en egzisztenciam is beleessen. Latom azt, hogy van, ahol az allam nem megfojtja, hanem segiti a vallalkozasokat. Otthon csak azokat segiti, akik csontig benyaltak a kormanynak, a tobbinek keresztbetesz (hiavatali visszaelessel).

De mivel a narancssarga kod az agyadon akkora, hogy abbol sosem fogsz kilatni, nem faradozok azon, hogy eszrevedd a valosagot. Majd egyszer megjelenik valaki a kek es piros pirulaval, es egyszer a jot valasztod. Addigis szep almokat.

ex-dr. vuk 2014.05.23. 15:12:14

@Zalan Maurer: ja, ingyenes kp felvetrol annyit, hogy itt, ahol lakom, MINDEN banknak van ingyenes szamlaja, amiben sem atutalasi, sem kp-felveteli dij NINCS (masik bank automatajabol felvett kp-ra sincs). Es nem azert nincs mert rajuk eroszakoltak, hanem mert mukodik a gazdasagi verseny (amit Orbanek nem is ismernek, mi az).
Na valahogy igy kellene mukodnie otthon is, de amig a kommunistak uralkodnak (fidesz), addig ilyen nem lesz. Addig erobol lesz lenyomva minden.

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:26:22

ex dr.Vuk!

1. te is.csatlakoztal azon hiteltelen irkalok tarsasagaba, akik nem itt elnek nem itt elik meg mindennapjaikat de okoskodni azt szeretnek.

2. mutasd meg egy ismeretlen jarokelonek az osszes leveled es az arra tolem kapott valaszokat. tenyekben mindegyikben alulmaradtal mert nem reflektalal tenyszeruen. en igen.

3. eddigi leveleidbol (mi lett az alkotmannyal es egyeb fontoskodo de amugy a gazd. eletre semmilyen negativ hatast nem gyakorlo esztelen csapkodasokbol sugarzik az erzelmi es nem ertelmi alapu politikai hovatartozasod.

MIKOZBEN TE OKTATSZ MASOKAT HOGY KODBEN ELNEK.

ERDEKES HOGY ennek az osszeszedett uzenetet tartalamo levelnek sem latod at a lenyeget. NA EZ AZ IGAZI LILA KOD AMIBEN TE ELSZ. az enyem csak lilácska

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:31:23

a Fidesz rendaservalto polgari part, az mszp a kommunista. te jo eg. jo regen nem jarhattal erre fele. de akkor legalabb ne irkalj meggyozodestol telve. az allamformankkal legalabb tisztaban vagy? amugy ma unatkoztal? Jezusom eddig azt hittem legalabb tudod mit irsz, igy egy galamb fost nem ert az eddigi ossze erolkodesed. na ez az mszp szdsz multjanak es tonkremenesenek mintája: nem is kell ellenetek harcopni mert kicsinaljatok ti sajat magatokat is. Simon meg Bajnai Gyurcsany ex tolvajok koprodukcio..pfhuhh

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:42:46

ekkora labdat hogy lekomcsizod a Fideszt, bocs de nem lehetett kihagyni ;-). ugye most szegyenkezve visszamentel kulfoldre? kellemes hetveget es sok sok fejlodest kivanok. Jivo nyarin ugyanit :-)

ex-dr. vuk 2014.05.23. 15:43:57

@Zalan Maurer:
1. attol, hogy nem elek ott, meg lathatom, mi tortenik. Valamint vedd figyelembe, hogy eletem nagy reszet akkor is ott toltottem. Mellesleg a tema szempontjabol irrelevans, hol vagyok eppen.

2. mire reflektaltal tenyszeruen? lol
felsoroltad a fidesz altal kiadott hazifeladatkent megtanulandokat, tobb nem tortent.

3. az erzelmeimnek semmi koze ahhoz, hogy manapsag tobbezer ft egy bankszamla hasznalata magyarorszagon.

"a Fidesz rendaservalto polgari part, az mszp a kommunista."

Lehet, hogy ok igy gondoljak magukrol, de tettekben egesz maskepp nez ki a dolog.

" az allamformankkal legalabb tisztaban vagy?"

Az alkotmany szerint MEG koztarsasag, az orszag neveben MAR nem. Ezen kivul jopar kormanykozeli ember kifejtette, hogy kiralysagot szeretnenek. Nezz utana.

Nem tudom ki az a "ti", en nem vagyok sem mszp sem szdsz tag (se semelyik mas part tagja). Ha valaha parttag lennek, az az MKKP lenne.

"Simon meg Bajnai Gyurcsany ex tolvajok koprodukcio"

Ja a mostani, jelenlegi tolvajokkal mar nincs bajod, gondolom :) Mi kutyank kolyke. Rogan, Simliska, Meszaros es tarsai. Sokan vannak nem sorolom fel.

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:46:17

ugy irni h. latod tevebol.meg ugy hogy ateled megéled.. teljesen mas.

mondom h. jobb ha nem irsz basszus. nincs már fa alattad amit kivághatnál még. ezt nem erzed?

ex-dr. vuk 2014.05.23. 15:46:17

@Zalan Maurer: Abszurd, mi?
Mondj olyan berendezkedest, ami
1. allamosit
2. az allami hatalmat a gazdasagi erdekek fole helyezi
3. elcsaklizik teljes piacokat
4. korlatozza a szolasszabadsagot
5. tekintelyuralmi es huberesrendszert epit ki
esatobbi esatobbi

Na melyik allamforma jott ki?
Kire hasonlitanak a fenti intezkedesek?

A tobbit matekozd ki.

ex-dr. vuk 2014.05.23. 15:47:21

@Zalan Maurer: ateltem, megeltem. ezert elhuztam. meg kerdes?

"nincs már fa alattad amit kivághatnál még. ezt nem erzed?"

Nem. Te?

ParaZita2 2014.05.23. 15:50:36

Nagyon nem értem: mi a gond itt?
Most építtetem a második szállodámat a Ti pénzetekből a Kanári szigeteken.
Ennél jobb rendszert el sem tudok képzelni. Az unokáimnak kellene még néhány villa (és kanál?) mondjuk a francia Riviérán. No de csak dolgozzatok, kell majd arra is a pénzetek. S erre az a rendszer abszolúte kiváló. Ismeritek azt a nevet: Czinege Lajos vezérezredes elvtárs? Tudjátok, hogy B. Eszter akkor-még-habtestére mézet csurgattak, hogy a kisebb rangú tábornokok a vadászatokon tudjanak mit nyalogatni?
Én ilyenről álmodozom. :) Lézerjanival versenyben kaparunk ezért. Ő már egy fejhosszal vezet. Sebaj, majd szólok a TEKes havernak, vágja le azt a fejet. Ő megteszi majd, imádja a szállodai szolgáltatásaimat...

Népszavazás? Ugyan má'! Úri huncuccság.
Viki nekem jó lesz elnöknek, megmondja majd B. Eszti reinkarnációját is... :)

Zalan Maurer 2014.05.23. 15:52:38

Vuk!
itt mi mi a francot.csinalunk szerinted? SZOLASSZABADSAGOLUNK EMBER. NEM TUNT FEL H. MÉG SENKI NEM KAPCSOLT LE BENNUNKET?

MAGYAROSITJAK MAGYAR TULAJDONBA SZERZIK VISSZA A

az USA ES MINDEN MODERN PIACI ALAPU ORSZAG ALLAMA EGYRE NAGYOBB KONTROLLT IGYEKSZIK KIEPITENI A PIAC FELETT MERT A PIAC NEM AZ ALLAMPOLGAROK ERDEKEIT NEZI HANEM.PROFITORIENTALT. EPP EBBOL LETT A HITEL LUFI KIDURRANASA AMERIKABAN. A FELELOTLEN PIACI NAGATARTAS MIATT NOVELI PIACELLENORZO SZEREPET AZ ALLAM. NALAD.CSAKLIZASNAK HIVJAK AMUGY MEG ALLAMI KONTROLLNAK a KOZMU CEGEK ES MOL MEGBASARLASAT EPEDIG NEMZETIESITO POLITIAkNAK. nemet francia olasz orosz vegektol vettuk vissza amit tudtunk. csoda volt h. e mellett még az IMF HITELT IS VISSZAFIZETTUK 0-an TARTVA AZ INFLACIOT ES MEGALLITVA A TOMEGES ELADOSODAST AMIBE BELERANGATTAK A BANKOK.

mondom menjel inkabb strandra 

Moin Moin 2014.05.23. 16:02:50

@ParaZita2:

Olls is wunderschee, i muaß 's aufrichtig sågn,
im gånzn Lånd Ungarn is mir koane so wohl!

ex-dr. vuk 2014.05.23. 16:16:58

@Zalan Maurer:

Attol, hogy nagybetuvel irsz nem lesz jobban igazad am :))

"itt mi mi a francot.csinalunk szerinted? SZOLASSZABADSAGOLUNK EMBER"

Kiveve ha lazar jani beperel, vagy az allami munkaltatod - hogy/hogynem - kirug, ilyesmi. Olvass ujsagot.

Igen, kell a piac felett kontroll, azert, hogy a monopoliumokat es erofolennyel valo visszaelest megakadalyozzak. Egyszoval: fenntartsak a versenyt.
Orban nem versenyt tart fenn hanem allamosit es allami monopoliumokat alakit ki. Vedd eszre a kulonbseget.

Igen a piac penzt akar, de a verseny miatt ezert KENYTELEN a fogyaszto erdekeit nezni. A diktatura nem fogja nezni az erdekeidet hanem elnyom.

A hitel lufi kidurranasanak ehhez semmi koze.

"nemet francia olasz orosz vegektol vettuk vissza amit tudtunk"

Mit szamit kie, ha jol csinalja? Miert kellett visszavenni? Inkabb versenytarsakat kell neki teremteni. Abban igazad van, hogy a piaci monopolium rosszabb, mint az allami. De a megoldas nem az allamositas hanem a verseny. Az allamositas utan a piac a mindenkori politika eszkoze lesz, ahogy a nyugdij merteke :)

"e mellett még az IMF HITELT IS VISSZAFIZETTUK"
Ja, egy masik, sokkal rosszabb feltetelekkel felvett hitelbol. Jo uzlet volt, lehetettt kampanyolni, es az ilyen egysejtuek, mint te, be is vettek. Win :)

Mennek en strandra de meg nincs eleg jo ido hozza. Cserebe van munkaido. Estere meg koncertre megyek :)

Zalan Maurer 2014.05.23. 16:36:39

ha az egyik a hitelt nem fizeti vissza most ket hitelunk lenne.

nem csinaltak jobban a franciak olasz nemet cegek mert nem ok vezettek be a rezsicsokkentest hanem a kormany. ok ezt alehetoaeget valahogy elfelejtettek, nem jutott eszukbe. itt volt a legdragabb rezsi euban azt tudtad? faj hogy nem az szdsz mszp barataid csinaltak meg igaz?
es kepzeld még igy is nyeresegesek.osztalekukat nezd meg neten.

piac nem a fogyasztok erdekeit nezi hanem sajatjat. pl. kartellek a nagyvilagban.

cikk: index.hu/gazdasag/2014/05/22/gvh/

Lazar Jani de mas sem onnan engem meg senki nem rugott v. rugatott ki.

usa lufi benne van mindenben. erzodik a.vilag minden reszen. globalis penzugyi rendszer es fugges van ami nem ismeri a hatarokat mert mindenhol erzekelteti a hatatasat. egy ilyen kulfoldrol iranyitott eroszakisan globalizacios kenyszer alá vetett nemzetkozi gazdasagban, meg nő egy ilyen fuggetlenedő nezeteert? es hataron tuliakert is harcolo kormany erteke.

sok minden amiert ma itt a kormanyt hibaztattad kulfoldon reg mukodik. a 4 evben felzarkoztunk es eu szinten 'megszolaltunk, hallattuk a hangunkat.

kerlek fejlodj fel informacioban, nem az en dolgom h. felzarkoztassalak neharagudj. veget ert a munkaidom. jo pihenest nyomi.

Moin Moin 2014.05.23. 16:45:54

@Zalan Maurer: @ex-dr. vuk:

Ezekkel a strandra invitáló fiúkkal vigyázni kell – lehet, hogy úgy járnánk vele is, mint a Švejkben szereplő tiszttel: „a végén kiderült, hogy homoszexuális, mert az Adige folyó strandján meg akart erőszakolni egy kadétot, a szolgálati szabályzattal fenyegetőzve.”

:-)

ex-dr. vuk 2014.05.23. 16:54:13

@Zalan Maurer: " itt volt a legdragabb rezsi euban azt tudtad?"

Nem, mert nem igaz :) Latom Orbani-kronikabol tajekozodsz csak...
A megoldast pedig leirtam: VERSENY. Ha ezt nem erted (ahogy a fidesz sem) akkor hiaba magyarazok.

"piac nem a fogyasztok erdekeit nezi hanem sajatjat. pl. kartellek a nagyvilagban. "

Persze, de amint konkuralni kell, maris a fogyaszto erdekeit (is) nezni fogja. Az allam pontosan azert kell, hogy ne lehessen kartell vagy monopolium. Sajnos a GVH magyarorszagon nem vegezte jol a dolgat.

"Lazar Jani de mas sem onnan engem meg senki nem rugott v. rugatott ki."

Ne aggodj, teged nem is fognak :DDDD lol

"kerlek fejlodj fel informacioban"

Ezt javaslom en is neked. Nyiss ki mas ujsagokat is, ne csak a partsajtot. (a kozmedia is partsajto, csak szolok)

Zalan Maurer 2014.05.23. 17:09:33

Moin te kis vizfeju. nem meginvitaltam strandra hanem elkukdtem.

ParaZita2 2014.05.23. 18:54:44

@Moin Moin: :) (sajnos meghaladja aktuális nyelvtudásomat a kommented pontos értése - de a sorok között elég jól szoktam -eddig- olvasni, szerencsére tudom, "U ain't a spring chicken either")

(én benne lehetek a 20-ban, de a kettőszázezerben is - ha valaki ismeri a pointillism technikát, avagy a pixelek jelentését, nos, egész szép képet lehet összehozni sok-sok színes kis ponttal. De - sosem kezdünk magyar mondatot "de"-vel - attól tartok, csak "vérszagra gyűl az éji vad" lesz a megoldás, azaz: "Et tu, Brute?", pl. drónról indítható rakéta.

Van egy alaptétel, amit OV sem lát tisztán, Ljani meg pláne nem: "Minden
erőnél van nagyobb erő"! Nem értem, miért nincs ezzel mindenki minden pillanatban tisztában.

nevetőharmadik 2014.05.23. 19:35:17

@ParaZita2: Ha tisztában lennének ezzel, mindenki valódi demokrata lenne.

ParaZita2 2014.05.23. 21:33:31

@nevetőharmadik: Ha tisztában lennének ezzel, mindenki valódi demokrata lenne.

Pontosan ez az, ez a lényeg! Sokkal emberibb lehetne a világ, és még a "fenntartható fejlődés", a környezettel (aminek triviálisan része vagyunk magunk is) való harmonikus lét is megvalósulhatna.
(oktatás, oktatás, oktatás)

fehérfarkas 2014.05.29. 23:17:31

@Moin Moin: "E módszer első lépéseként magáról a népszavazás intézményéről kell egy népszavazás-kezdeményezést indítani. Ehhez 20 benyújtó kell, aztán pedig 200.000 aláíró támogató. Ha ennyi elszánt demokrata sincs Magyarországon és ennyi szervezőkészség sincs bennük, akkor ugyan miért akartok ti ott demokráciásdit játszani?:-) "

Ezért mondom azt, hogy a magyarok még nem érettek a demokráciára (tisztelet a kevés kivételnek). A magyaroknak még nem demokrácia kell, hanem vezér (Horthy, Rákosi, Kádár, Orbán), akit vakon lehet követni (vagy minden hibánkat és rossz dolgot ráfogni).
És nem a politikusainktól kell várni a megváltás - a svájciak vagy a franciák sem a politikusaiktól várják, és ez meg is látszik a 2 országon. (Svájcban népszavazásokon és tüntetéseken fejezi ki a nép az óhaját, Franciaországban pedig sok százezres tüntetéseken, a parasztok a traktoraik által Párizs bevezető főútvonalainak lezárásával, a munkanélküli réteg pedig gyújtogatással és Párizs külkerületeinek rombolásával - ezek hatásár pedig az ottani politikusok kénytelenek észbekapni, hogy a nép érdekeit jó lenne figyelembe venniük).

fehérfarkas 2014.05.29. 23:26:51

@turista a saját országában: "Mert ha nem, és Orbánt államelnökként továbbra is a csicska országgyűlési többség választja meg, az végképp' nonszensz helyzetet teremtene (nonszenszebbet, mint amiben jelenleg élünk). Ha Orbán meg meri csinálni, hogy előbb "sima" köztársasági elnökké teszi magát a jelenlegi államfői jogkörökkel, majd a törvényhozás fölruházza egy sor komoly hatalmi eszközzel de az továbbra is megtartja az elnökválasztás jelenlegi rendjét, akkor kész. "

Ezt Orbániában, a 6x módosított gránitszilárdságú Alkotmány országában, a földet a tisztességes földművelőktől lenyuló kormány országában, a dohányforgalmazást a tisztességes kisboltosoktól a fideszes haverok kezébe adó kormány országában, a Tündérmesében ezt úgy hívják, hogy unortodox módszer.
Nemcsak a gazdaságban lehet unortodoxia, hanem az elnöki rendszerben is.
Welcome to Unortodoxia.

fehérfarkas 2014.05.29. 23:39:19

@Zalan Maurer: "a rezsi csokkentes, a várakozásokon felüli idei 3% feletti gazdasági növekedés, dijmentes penzfelvetel, családi adókedvezmény, az alaptörvény rendbetétele, IMF hitel kifizetese, az államháhtartási hiany 3% alatti szinten tartasa, 2/3-os.választási győzelem es még sok más pozitiv intézkedés azért elég.komoly teljesítmény. Nem ertem a cikket irkáló zsoldosokat."

Az az idei gazdasági növekedés 2 dolognak köszönhető:
1. a kapitalista Nyuga-Európának, amelyik válságban van és amelyiknél a fideszes Magyarország jobban teljesít, mivel a nagy válságukban azok a frány akapitalista nyugatiak több Audit és Mercedest vásárolnak, és így:
2. a győri Audi és a kecskeméti Mercedes gyár (mindkettő a korábbi ciklusokban jött ide - a Mercedes a szerződést még Gyurcsánnyal írta alá) növelte a termelését, hogy a válságban levő kapitalista nyugatiak Audi és Mercedes igényeit kielégítse.

A kedvezményes IMF hitelt magasabb kamatozású piaci hitelből fizettük ki. Ez olyan, mintha valaki a kedvezményes kamatozású OTP hitelét Provident hitelre cserélné le - és utána még el is dicsekedne vele milyen jó bizniszt csinált.

Az államháztatási hiány valóban 3% alá ment: csak közben volt a Bokros/Gyurcsány/Bajnai csomagoknál jóval nagyobb, 3000 milliárd forintos megszorítás (27% ÁFA, több mint 30 új adónem, az oktatásügy, egészségügy és szociális kiadások drasztikus csökkentése).
Valamint a 2010 áprilisában még 19.300 milliárd Ft államadósság idén márciusban 24.900 milliárd Ft-ra emelkedett. 5,5 ezer milliárddal nőtt az államadósság, miközben a 3000 milliárd Ft-nyi Manyup pénzeket államosította a kormány (vagyis anélkül 8,5 ezer milliárddal nőtt volna).

Az alaptörvény rendbetétele alatt azt érted, hogy a megszavazása óta már 6x módosították (ők a saját alaptörvényüket)?

Folytassam még a felsorolást?

Zalan Maurer 2014.05.29. 23:52:01

es most arra kerlek sorolj fel ugyanennyit az mszp 8 eve alatti kormanyzasabol. valamint magyarazd meg kerlek miert volz szukseg ennyi ado es gazdasagi korrekciora.

valamint vakaszold meg nekem azt is hogy ki kapott jobb budgetet az elodjetol. Medgyessy Peter Orbanektol vagy Orban Horntol es Gyurcsany-Bajnaitol.

Vakaszold meg miert volt szukseg behivni az IMF-et? Segitek: Az allamcsod elkerulese miatt.

Vakaszold meg nekem ki kurta el nem kicsit hanem nagyon, es vezetett minden rendes adofizeto szavazopolgart az orranal fogva reggel delben este.

Mondhatsz nekem szamokat, de az utolso soroddal ertek egyet. Ha nem toljak be a nyugdij penzeket most sokkal de sokkal tobb lenne az allamadossag.

Ha pedig ilyen nagy szakember vagy akkor biztos azt is tudod hogy hogyan epul fel az allamadossag torlesztesenek eves uteme. Most magasbb de ev vegen az ujabb kotveny kibocsajtasok mitt megint csokkeni fog valamelyest.

Es biztos azt is tudod hogy a forint-euro kozotti arfolymkulonbseg a legfobb oka annak h. nem bir rendesen csokkeni? Ugye ezt is tudod? Csak epp elfelejtetted leirni....

Az alkotmany nem a sajatjuk, hanem.a mindenkie! Csalad es az ezer eves keresztenykozpontu ertekekkel bastyazva. Csak ebben a 'homoliberalis', de inkabb ál-liberalis vilagban tunik olyan tamadhatonak.

Es Valaszold mar meg nekem azt, hogy melyik kormny foglalta eloszor bele az alkotmanyba az allamadsossag csokkentesenek kotelezettseget eloszor?

Igen szeretnem hogy folytasd okos tóni.

fehérfarkas 2014.05.29. 23:55:11

@Zalan Maurer: "hus afa csokkentese"

2009-júliusáig a hús áfája 15% volt (2009. július 1-től 18%) (mivel alapveő élelmiszernek számított, ami kedvezményes ÁFA kulcsba tartozott a gyógyszerekkel és tankönyvekkel együtt - a 27%-ra emelt ÁFÁ-val a kedvezményes ÁFA kulcsot is megszüntette a II. Orbán-kormány)

Ráadásul amit írsz hús ÁFA csak a sertésre vonatkozik, de abból sem a bolti árra, hanem a húsfeldolgozú üzemek számára értékesítettekre.
A törvényben benne is, hogy a bolti húsra a kedvezményes ÁFA nem alkalmazható:
"Így például a hentesnél vagy egyéb üzletben a bontott húsrészek, úgy mint karaj, comb, oldalas,
köröm, stb. értékesítése során nem alkalmazható az 5 %-os adómérték. "
www.nav.gov.hu/data/cms319478/Sertes_5___Internet___alkalmazasi_hataly_vegleges.pdf

Ráadásul a sertéstermékek közül is csak meghatározott, speciális esetkre vonatkozik a kedvezményes ÁFA, a többire tilos használni, és a NAV erre külön fel is hívja a figyelmet:
"Fontos hangsúlyozni, hogy jelentősége van az adott termék besorolásának, mert az 5 %-os adómérték nem alkalmazható az Áfa törvény 3. számú melléklet I. rész 19-24. pontjaiban szereplő vámtarifaszámok alá nem sorolható más sertés termékek értékesítése esetén."
www.nav.gov.hu/data/cms319478/Sertes_5___Internet___alkalmazasi_hataly_vegleges.pdf

Szóval nyomattad a Fidesz agitprogandát, de hát kiderült róla, hogy hazugság.

Zalan Maurer 2014.05.29. 23:56:04

Ha Fideszes lennel nem irtal volna ennyi hulyeseget. Ha mszp-s, akkor meg nem tamadnad a Fideszt mivel nincsen mar mszp akit vedhetnel. Ugyhogy marad a szelsojobbos (félfastiszta, kirekesztő), meg az okoskodó nagymarha pozicioja. Melyiket vakasztod?

Zalan Maurer 2014.05.30. 00:04:22

ki csokkentette a hus afat?
ki csokkentette a rezsit 3x?
ki tette lehetove a vegtorlesztest?
ki tette lehetove a caaladi adokedvezmenyt?
kinek a kormanyzasa alatt szuntettek meg a kotelezettsegszegesi eljarast 8 ev utan?
kiknek talalta ki a szuperbruttot?

ki nyert 2/3-ddal aprilis 6-an?
es ki bukott akkorat most vasarnap is, hogy a fal adta a masikat?
es miert bukott akkorat 2010-ben?

nem lehet tokeletes es mindenkinek tetszo egy kormanyzas. erdekek bonyolult osszefuggo halozata igy barhova lep a politika valahonn el kell vennie es valaki mindig serul.

a lenyeg hogy mocsokbol csodkozeli gazdasagbol 2x kihozni az orszagot azt nem Medgyessy es nem Gyurcsany es nem Bajnai es nem Horn csinalta meg. Nem nekik kellett Fidesz utan rendet tenniuk valsagot menteniük. FIRDITVA TORTENT!

menjel strandra te is inkabb mint a legutobbi balos harcostársad.

fehérfarkas 2014.05.30. 00:21:28

@Zalan Maurer:

Nézd, a szocik alatt épültek autópályák, M0 északi és keleti elkerülőszakasza, 2 új Duna-híd, Tisza-híd, számos város körüli elkerülőszakaszok, jöttek új motorvonatok (23 db Siemens DESIRO, 10 db Bombardier TALENT, 60 db Stadler FLIRT = összesen 93 db), vasúti szakaszokat villamosítottak, Combino villamosok a nagykörúton, a panelprogramban 190.000 lakás újult meg, idegenforgalmi jelentőségű városok belvárosainak teljes felújítsa (Gyula, Szeged, Miskolc, Győr, stb), Pannonhalmi apátság felújítása, Gödöllői kastly felújítása, szenyvíztisztítók építése (Szombathely, vagy pl. Budapest szennyvíze azóta már nem tisztítatlanul ömlik a Dunába), Debreceni repülőtér és Sármelléki repülőtér nemzetközi reptérré alakítása, közel 200 ipari park, kórházfelújítások és bővítések, szélerőműparkok, 30.000 digitális tábla az iskolákban, stb...
(a 4-es metró, aminek átadásakor a kőbe belevésték Orbán és Tarlós nevét, de DEmszkyt és Gyurcsányt nem ívtek meg az átadóra, már 2010 júliusára mindkét alagút elkészült, és a fúrópajzsokat is kivették, a műszeki készenlét pedig 60% körüli volt, és az állomások többségét is már kifúrták - az a 40%-nyi műszaki készenlétre kellett a még 4 év? Vagy az állomások dizánjára? Vagy az állomások körüli terekre?)

A fideszesek által ócsárolt "elmúlt8évben" több autópálya épült ment előtte 4 évtized alatt.
1964-2002: 571km
2002-2010: 719km
És megépült az M0 északi hídja, meg a dunaújvárosi híd is.

Autópályák hossza időszakokra lebontva:
1963: 0km
1998: 534km
2002: 571km
2008: 1119km
2010: 1290 km
2013: 1355 km ("érdemi" 65km növekedés 3 év alatt vs. 719km a szocik alatt, amikor megduplázódott az autópályák hossza)

Sok hibát elkövettek a szocik, és alattuk is volt korrupció rendesen, de azért most úgy nőtt a Orbán-kormány alatt az államadósság több mint 3000 milliárd Ft-tal (19.300 milliárdról 24.900 milliárdra), hogy nem voltak nagy infrastruktúrális megaprojektek, az IMF készenléti hitelt elköltötte (és emiatt drgább kamatozású piaciból kellett visszafizetnie), és a Manyup 3000 mrd Ft-ját is államosította.

A Ft árfolyamát pedig a helyedben nem erőltetném (és főleg nem védekezésnek és a szoci-kormányok hibáztatásának), mert a szocik alatt 240-270 Euró között, és 140-160 CHF, és 180-200 USD között mozgott. Talán nem kellett volna bedönteni az unortodox gazdaságpolitikával a Forint árfolyamát, és ott tartani a béka feneke alatt. Ha már a védenc kormányod jól bedöntötte a Forintot, akkor a következményeiért vállalja a felelősséget, és ne másra akarja rákenni x@rt.

Zalan Maurer 2014.05.30. 00:23:57

hja es megvalami farkaska:

1. mikortol kezdodott a valsag?
2. mi a fenet csinalt az Mszp a valsag elotti evekben 2002-2008 kozott? (es ne a 100 napos kampanyos osztogatassal gyere aminek se hire se hamva már azota)
3. sorolj fel annyi pozitiv intezkedest az Mszp 8 eve alatti kormanyzasbol es

igerem nagyvinalu leszek, es nem fogom kulso okokra fogni azokat.

En nem a Fideszt imadom, a Fidesz egy iroda ami dolgozik. Es a munkaja alapjan kell megitelni. Az iteletkor figyelembe kell venni az elotte dolgozo (vagy nem dolgozo) iroda hagyatekat es a jelenlegi lehetosegeket. Ilyen szornyu hagyatek utan jol dolgozott. De most meg még jobb munkat varunk tole.

Nem Fideszt imadom, hanem az eredmenyeket es az igyekezetet figyelmen kivul hagyó ostobaságot utalom.

Zalan Maurer 2014.05.30. 00:32:03

az autopalya buli az egyik legdragabb buli volt az orszag torteneteben. A Fidesz rengeteg autopalyat epitett, es a 4 metrot ki szurta el? Szdsz-Mszp, mert a vilag egyik legdragabb metroja lett. Es befejezhettek volna ok is, de miert nem fejeztek be? Mert beletorott sokszor a sajat szalonnajukba a bicskajuk. Es vegul ki csinalta meg rendesen?

Balos-Szdsz-es hontarsam, keso van menjel nyugovora, a holnapot meg kezd a strandon es felejtsd el az mszp-t meg a nem letezo csodbejutott megbukott szdsz-mert kozben mar mas korbn elunk. Egyel egy langost a.nevemben is es kerjel ra sok fokhagymat hogy elcsapja a keseru izt a szadban amit a Fidesz édes kormanyzasa valtott ki benned.

fehérfarkas 2014.05.30. 00:33:37

@Zalan Maurer: "ki csokkentette a hus afat? "

Most lett megcáfolva a hús Áfa agitpropagandád, de azért újra megismétled.
Miért nem azt kérdezed, hogy ki emelte fel a hús Áfáját 18%-ról 27%-ra?
Direkt beidéztem a NAV-ot, hogy az idei évtől életbelépett hús ÁFA csökkentés csak és kizárólag bizonyos(!!!) sertéshúra(!!!) érvényes, amit a húsfeldolgozó cégeknek adnak el. De a bolti árban azoknál is 27% az Áfa. A többi hús esetében pedig még a húsfeldolgozó sem veheti kedvezményes Áfával.

Inkább örülj annak, hogy a kedvenc pártod a szavazásra jogosult állampolgárok szavazatainak 27%-val, és a szavazsra elmenteknek kevesebb mint a felével (44%-kal), 2/3-os (66%-os) parlamenti többséget tudhat magáénak.
Hiába nem szavazott a szavazásra jogosultak 73%-a a Fideszre, és a szavazásra elmenteknek pedig több mint a fele más pártokra (55%), az új választási törvény miatt 44%-kal (2010-hez képest 600.000 szavazóval kevesebben szavaztak a Fideszre) mégis a parlamenti mandátumok 66%-át szerzte meg a Fidesz. Inkább örülj ennek, mert ezt sehol máshol a világon nem lehet megtenni (és a régi választási törvénnyel sem lehetet volna).

Én a helyedben örülnék, és abbahagynám a vitapartnerek sértegetését és az agitpropot is. Vagy ennyire neccesnek érzed a győzelmet, hogy mindenáron bizonyítani kell, hogy a 44%=66%? Mert úgyis mindenki tudja, hogy ez csak unortodoxiában van így.
Nézd, én elfogadom, hogy a Fidesz így változtatta meg a szabályokat, cserébe csupán annyit várok el, hogy hagyjanak békén és ne szekáljanak a hazug agitpropjukkal.

fehérfarkas 2014.05.30. 01:02:15

@Zalan Maurer: "az autopalya buli az egyik legdragabb buli volt az orszag torteneteben. A Fidesz rengeteg autopalyat epitett, es a 4 metrot ki szurta el? Szdsz-Mszp, mert a vilag egyik legdragabb metroja lett. Es befejezhettek volna ok is, de miert nem fejeztek be? Mert beletorott sokszor a sajat szalonnajukba a bicskajuk. Es vegul ki csinalta meg rendesen?"

Az a rengeteg autópálya mennyi is volt? 1998-2002 közti 37km + a 2010-201 közti 65km.
Ehhez képest a szocik 2002-2010 között 719km autópályát építettek. És semmivel sem drágábban mint a Közgép a mostani 65km-t.

A 4-es metróval kapcsolatban ismétlem: Orbán és Tarlós adta át nagy csinnadratta keretében és még a nevüket is belevésték a Keleti pu. végállomásba.

És miért késett a metró? Ugye emlékszel arra, hogy 1998-ban hatalomra kerülő I. Orbán-kormány leállítatta a projektet (akkor még csak a tervezés és a kivitelezők pályáztatása volt meg).
2002 után a szociknak újra kellett kiírni a tervpályázatokat, majd a kivitelező kiválasztási pályázatokat.
Az építéshez szükséges parlamenti jogszabályi módosítások, fővárosi és hatósági engedélyek, a finanszírozás megoszlásáról az EU-val való tárgyalások után 2006-ban indultak meg a felszíni munkálatok. 2010. júliusára pedig a Kelenföld-Keleti pu. mindkét alagútjának teljes szakasza ki volt fúrva és a fúrópajzsokat is kivették (a Duna alatt 2008-ban ment át a fúrópajzs), a műszaki készenlét 60% körüli volt, és az állomások többsége is már ki volt fúrva.
Vagyis a 2010-es önkormányzati választásokat Tarlós úgy nyerte meg, hogy addigra teljesen ki volt fúra mindkét alagút, a műszaki készenlét 60%-os volt, és az állomások többsége is már ki voltak fúrva. És az Alstom kocsik próbajáratai is elkészültek. És a maradék 40% műszaki készenlét befejezésére, meg az állomások dizájnolására, meg a metrókocsik megérkezésére még 4 év kellett.
Na, erre adjál magyarázatot miért tartott a 40% műszaki készenlét befejezése + az állomások dizájnolása ugyanannyi időbe, mint a a 2 alagút teljes hosszában való kifúrása + a 60%-os műszaki készenlét + az állomások kifúrása?
Ráadásul 2011-ban a parlament leszavazta a 2. ütem (= a Bosnyák térig való) megépítését.

De a többi metróval sem állnak jobban Tarlósék:
az 1-es metrót még a Horn-kormány idején újították fel.
A 2-es metrót pedig a Medgyessy/Gyurcsány-kormányok idején (2004-2007 között). És az Alstom kocsikat is a Gyurcsány-kormány idején rendelték meg, és 2009-ben már az elsőpróbajáratok már a tesztüzemet járták. Majd 2010 után Tarlós leállította a beszerzést, és elkezdett pereskedni az Alstommal. Emiatt csak 3 évvel később, 2013-től járnak teljes üzemben az Alstom szerelvények a 2-es vonalán.

A 3-as metróvonalhoz a szocik nem nyúltak hozzá (a szocikhoz csak az 1, 2, 4-es metrók kapcsolódnak) - itt lett volna a lehetősége Tarlósnak. Nem csinált vele semmit, sőt az ő ciklusát az életveszélyes, a szinte minden héten kigyulladó 3-as metrókorszakának lehet nevezni.

Na, ennyit tett a Fidesz/Tarlós a fővárosi metrókért: semmit.
Az 1 és 2-es vonalakat a szocik idején újították fel, a 4-es metrót a szocik idején kezdték el építeni (és 2010-re már mindkét alagút + állomások ki voltak fúrva + 60%-os műszaki készenlét volt), az Alstom szerelvényeket a szocik idején rendelték meg, és az első próbajáratok már tesztüzemben mentek 2009-ben (csak aztán 2010-ben Tarlós leállította a beszerzást és pereskedni kezdett az Alstommal, aminek a következménye az, hogy 3 évvel később és drágábban használhatják az emberek).