„Nagy még a fejekben a zűrzavar!”
Bors Máté kalandjai, V. rész: A futár - 1968
Közeleg október 23. és mint tudjuk (mi is írtunk róla: Az egyenlet még nincs megoldva!), e napon az ellenzék összefogócskát játszik majd. Érdekes, hogy ez a tematikátlan, semmiféle közös stratégián nem alapuló egynapos október 23-i összefogás mennyire hasonlít az 1956. október 23-i, azóta mítosszá tett összefogásra: ugyanis annak sem volt stratégiája. Úgy látszik, a stratégiátlanság maga a magyar hagyomány!
1956 egy üres mítosz: éppúgy nincs gyakorlati eredménye a mai időkre, mint ahogy annak idején sem járt semmiféle gyakorlati haszonnal. Amit azután 1989 óta csináltak belőle, annak vajmi kevés köze van az akkor történtekhez – mint ahogy a most október 23-ra szóló ellenzéki akciónak sem lehet komoly hatása az utána hét-nyolc hónappal esedékes választások kimenetelére: mert az 1956-os és a 2013-as esemény is nélkülöz minden végiggondoltságot. ’56-ban senki, egyetlen komoly politikai erő sem szervezte cselekvési folyamattá a lehetőségeket, a szükségleteket és a szükségszerűségeket, az ez utóbbiakból következő kikerülhetetlen kompromisszumokkal együtt. Most pedig szintén nincs olyan cselekvési terv, amely tekintettel lenne az ellenzék realitásaira: arra, hogy amíg maga mellé nem szervez legalább egymillió embert, addig esélye sem lehet a Fidesz leváltására. ’56-ot is a tompa, homályos vágyak mozgatták és ma is csak vágyak vannak az ellenzéki politikai oldalon.
…De hogyan és ki tud meggyőzni egymillió olyan embert arról, hogy érdeke támogatni az ellenzéket, akik ma senkit sem támogatnak? Nem támogatják a Fidesz hatalmi önzését, álszentségét és szakszerűtlenségét, de nem támogatják az általuk teljesen megbízhatatlanoknak tartott MSZP-t sem és nem támogatják a mára teljesen semmilyenné vált Bajnai-csapatot sem és a racionális állam hangozatása közben a nyuggerekre támaszkodó Gyurcsány támogatását is egyszerűen képtelenség lenne tőlük elvárni.
A „hogyan és ki?” kérdéseire a „mivel?”-re adandó válasz adja meg a feleletet.
Az ellenzék nemtámogatottságának/nemtámogathatóságának oka a bizalom hiánya. A mai ellenzék legnagyobb pártjai (MSZP, DK, Együtt-2014) a hiányzó egymillió ember szemében a magát bizalmi téren 100%-osan lejáratott szocikat jelentik, azokkal a figurákkal, akiket ez az egymillió ember a 2002 és 2010 közötti „elvesztegetett nyolc év” főbűnöseinek tart: nekik nem akarnak ismét kormányzati mandátumot adni. Ráadásul ez a politikusi garnitúra, az MSZP, az utóbbi három évben sem tett semmi komolyan vehetőt, semmi „rendszerszerűt” a megbízhatóság és szakszerűség imázsának megszerzése érdekében. Amit pedig az utóbbi hónapokban tettek – jobb, invenciózusabb ötlet híján – az az osztogató baloldaliság legrosszabb, kádárista hagyományait idézi fel. Azt a hagyományt, amely teljességgel inkompatibilis a teljesítményelvűséggel. Világos, hogy a versenyszférában dolgozók, vagy oda készülők nem támogatnak egy etatista-populista politikát és a „csak erre képes” politikusok alkotta ellenzéket sem!
…Ha innen ki akarunk mozdulni, akkor két feladatunk van:
Világos, hogy e két feladat valójában ugyanazt tételezi fel: egy olyan politikai szerveződést, amely önmagában szimpatikus a hiányzó egymillió szavazónak és amely éppen rájuk támaszkodva válik a legerősebb ellenzéki erővé. Igen: ennek az erőnek kell „diktálnia” az ellenzéki együttműködés alapelveit, szabályait és stratégiáját – és éppen ez (t. i. ha ő diktál) lesz képes elfogadtatni a hiányzó és ezt az erőt támogató egymillió emberrel azt a kényszerű együttműködést, amelyre a teljes demokratikus ellenzéket a Fidesz-féle választási rendszer rászorítja.
Ez nem egy „akármilyen” ellenzéki együttműködés lesz így, hanem egy olyan „demokrata front”, amely úgy és azzal nyit, hogy lerakja a jövendő ésszerű, átlátható és teljesítménycentrikus állam alapjait és csak olyan politikai erők lehetnek a tagjai, amelyek vállalják ezeket az alapelveket és csak addig maradhatnak a szövetség tagjai, amíg tartják magukat a vállaltakhoz.
Az új ellenzéki-polgári erő első „közfeladata” – és egyben az első, a közéletet áttematizáló tette is – az, hogy felhívást intéz a magyar ellenzéki szimpatizánsok és az ellenzéki-demokrata pártok felé: a meghirdeti a demokrata front alapelveit és felhív mindenkit, hogy ezen alapelvek és a rájuk épített politikai stratégia mentén és megvalósítása érdekében kössenek szövetséget.
Ezzel a tettével az új erő megadja azt a tartalmat az ellenzéki együttműködésnek, amely ma hiányzik abból – mert nem csak hangzatos, ám semmire sem kötelező szlogeneket pufogtat, hanem algoritmusokat és visszaellenőrzési mechanizmusokat, és nem csupán egynapos, de semmit el nem érő akciókban jelenik meg, hanem a mindennapi választási aprómunkában, teljes, szervezett, koherens folyamatként.
…Azé a jövő, aki ezzel áll elő – és azzal lesz meg egyszeriben a politikai tőkéje is mindezek véghezviteléhez, hogy olyasmivel áll elő, amelyre minden számottevő ellenzékinek reagálnia kell, amely mellett nem lehet csak úgy elmenni. Mert aki megpróbálja elsumákolni (sanszos, hogy lesz ilyen!), az abban a pillanatban írja ki a homlokára, hogy „Nem gondolom komolyan az egészet, csak a hatalom kell, hogy lophassak!” Ezt pedig választás előtt bő fél évvel nem lehet túlélni!
* A posztot felvezető kép a Becstelen Brigantyk c. film egyik jelenetének felhasználásával készült.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek