„Egy népet csak úgy lehet vezetni, ha jövőt mutatunk neki. A vezető: reménységmondó.”
Napóleon – 1769-1821
A ma létező demokratikus ellenzék tagjai vagy pártokraták (az MSZP-ben nevelkedettek, akik ki sem látnak onnan), vagy technokraták (szintén a szocik, esetleg a liberálisok berkeiből származó közgazdászok), vagy pedig értelmiségi mozgalmárok (általában erős humánértelmiségi-liberális, netán alternatív-balos attitűddel, kevés gyakorlati érzékkel és szervezőkészséggel). Ha igaz van Marxnak, hogy t. i. „A lét határozza meg a tudatot”, akkor máris érthetővé válik, hogy az előbb felsorolt létformákban élők miért gondolják úgy, hogy az egész társadalomnak az fontos, ami nekik. Aki kávéházi-egyetemi, netán művész-„érzelmiségiként” filozofálja végig az életét, az csupán az életnek az a szeletét látja és azt a gondolkodásmódot ismeri. Aki „yuppie”-közgazdászként, bizonyos értelemben a magasból és a mindennapok valóságától eltávolodva szakemberkedett, annak szemében az élet csupa trend, elemzés, Excel-tábla és számára talán a társadalom is csupán azért létezik, hogy legyen miben működnie a gazdaságnak addig is, amíg nem válik 100%-ossá a robotizáltság. A pártkádernek pedig csak egy a fontos: odaférni a közpénzekhez és ennek érdekében bármit megígér bárkinek, párton belül és társadalomban egyaránt.
…Szóval: ki is látja és ki is képviselné itt a maga teljességében, igényeivel, fogyatékosságaival és valóságos lehetőségeivel együtt azt a katyvaszt, amit „magyar társadalomként” szoktunk nevezni?
Senki – viszont többen is jelentkeznek arra, hogy vezessék. Mármost: hogyan és merre lehet vezetni valamit, amit nem is ismerünk? A válasz önmagától adódik: szakadékba, tévútra, vagy ködben bolyongva – és ha ráhagyjuk a „létező demokratikus ellenzékre” a dolgot, akkor e három valamelyike – vagy akár ezek tetszőleges kombinációja – lenne az eredmény. (Megjegyzés: a Fidesz pedig most épp „a fellegekbe” vezette-vezeti: szárnyak és hatómű nélkül – jön is majd a zuhanás!)
Az a baj, hogy az egyes ellenzéki figurák úgy vannak a magyar társadalommal, mint a mondabeli vakok az elefánttal: ki-ki csak az általa szorgosan, ám vakon tapogatott részből következtetnek az egészre – így az egyik egy hatalmas ormánynak, a másik egy vaskos lábnak, a harmadik pedig egy kemény, görbe agyarnak képzeli… És ezekből a „parciális igazságokból” lesz a programjuk.
Gyakran elég nehéz megmondani, hogy az egyes ellenzéki „résztapogatók” vajon direkt nem akarják az egészet látni, vagy képtelenek azt felfogni? Közben pedig szegény társadalom szintén vakon botorkál…
Tegyünk már fel végre néhány alapvető, de kényelmetlen és eddig sokak által tabuként kezelt kérdést!
A válaszok:
Jó lenne, ha a demokratikus ellenzék végre felfogná és el is fogadná azt, hogy Magyarország előtt a demokráciához nem az az út vezet, amit ők gondolnak. Attól, hogy esetleges győzelmük után restaurálnák a jogállamot, még nem teremne itt stabil demokrácia. Ha az emberek ismét rendelkezhetnének mindama személyes és kollektív jogokkal, amikkel az elmúlt két évtizedben sem tudtak mit kezdeni és általuk megalapozott, megfontolt döntéseket hozni, akkor csak ismét ott lennénk, ahol 2010-ben: egy populista hatalomátvétel kapujában. Mert az embereknek nem az a perspektíva kell, hogy „Van jogod!”, hanem az, hogy „Jól élhetsz, ha engem követsz!”, és mint 2010-ben, úgy legközelebb sem a jogokra, hanem a hihetőnek remélt ígéretekre szavaznának, ha magukra hagynánk őket…
Magyarországon a demokráciához a jólétet és stabilitást megalapozni képes államvezetésen át vezet a járható út. Ha az út elején megint a lovak közé vetjük a gyeplőt (vagy: „kutyákra” bízzuk azt…), akkor megint jön egy újabb (vagy épp a régi) Orbán egy újabb (vagy épp a régi) Fidesz élén és a kezébe fogja venni…
…Nem szabad odaadni neki, nem szabad odaengedni a gyeplőhöz megint egy demagóg, hatalomvágyó, frusztrált alakot, aki egy önérdek-vezérelt maffia élén áll. Ha a demokratáink bölcsen akarnak eljárni, akkor nem játszanak demokráciát olyan társadalomban, ahol alig-alig akadnak igazi demokraták. (Olyanok persze vannak, akik annak képzelik/hirdetik magukat – de ez nem a valóság!) Olyan hatalomra van szükségünk, amely tisztában van a helyzettel (a magyar társadalom nem-demokrata mivoltával) és kész vállalni az ebből következő, a (bázis-)demokrata ideálnál sokkal koncentráltabb hatalom létrehozását-gyakorlását. Egy társadalomban, amely történelmében sosem volt demokrácia, hosszú tanulási folyamat vezet el a jól működő köztársasághoz – és aki ezzel nem, számol, az felelőtlen kalandba viszi bele a népet!
A történelem arra tanít, hogy minden nagy, pozitív változásnál ott vannak azok a kiváló képességű és széles látókörű emberek, akik megalapozzák és vezetik a változást. A história nem ismer olyan sztorit, ahol ilyen vezetők nélkül ment volna végbe ilyen folyamat1. Lehet, hogy ez csípi a bázisdemokraták szemét, de attól még tény. Mivel pedig a magyar társadalomnak nagy és pozitív változásra van szüksége, ki kell mondanunk az igazságot: kell(enek) ehhez kiváló vezető(k) is, enélkül nem fog menni a dolog!
Ha az ellenzék nem találja meg a maga karizmatikus politikai vezetőjét és az nem állhat szembe úgy Orbánnal, hogy a választók többsége szemében szinte automatikusan nyilvánvalóvá váljon az emberi minőség különbsége, akkor (tekintettel a magyarok vágyára egy jó vezető iránt) semmi esélye nem lesz 2014-ben – és mindaddig, amíg ez az ember meg nem lesz és az ellenzék vezetőjévé nem válik! Nem azt mondom, hogy ez az ember önmagában elég akár a győzelemhez, akár utána a sikeres kormányzáshoz, de enélkül sem győzelem, sem jó kormányzás nem lehet. Tekintettel a magyar közgondolkodás milyenségére (arra, hogy még a „legdemokratábbjainkban” is automatikusan, ösztönösen ott az igény egy ilyen vezetőre) és a leendő kormányzat előtt álló nagyon komplex feladatokra, nem nélkülözhető egy rendkívül széles látókörrel bíró, ugyanakkor nem személyes hatalmi ambíciókból kormányozni akaró ember. (Ambíciónak éppen elég az, ha tudja magáról, hogy rá és a képességeire, a tudására van szükség – és hogy ebben ő az elérhető legjobb.)
…Akik pedig erre azt mondják, hogy „…de ez nem demokratikus, ez így nem lenne demokrácia!”, azt üzenem: a demokrácia az, amikor a pozíciót a képességek határozzák meg és nem pedig a származás, vagy az összeköttetések, kontraszelektív módon – és minél inkább a legjobbak kerülhetnek pozícióba, annál jobban működik az a demokrácia. Ne féltsék tehát a demokráciánkat a tehetséges vezetőktől! Avagy: a létező „középszerű, marakodó demokratáinkkal” vajon működött-e és fog-e itt működni igazán a demokrácia? …Akik pedig éppen a saját középszerűségükkel tisztában lévén nem szeretnék a vezetést a náluk tehetségesebbnek átengedni, azok vajon mekkora demokraták? Ha rájuk hallgatunk, ha elhisszük nekik, hogy az az „igazi demokrácia”, ha ők vannak-lesznek pozícióban, akkor csak egy ugyanolyan kontraszelektált társadalomban fogunk élni, mint a Fidesz-kontraszelektáltak alatt – márpedig épp az előbb tisztáztuk, hogy demokrácia és kontraszelekció nem férnek össze!
…De hogyan lehet szert tenni erre a nélkülözhetetlen vezetőre? Hogyan lehet felkutatni, megtalálni? Erre csak azt mondhatom: elég hagynunk őt vezetni, ha magától megjelenik. És: minden „közepes figurát” jól kupán kell verni, aki a saját presztízsét-pozíciócskáját védendő akadályozza ezt - az ilyen „törpéket” ki kell penderíteni a demokratikus szervezetekből! …Reméljük, nem várat soká magára az alkalmas emberünk és nem választ magának valami kevésbé stresszes melót!
1 Léteznek persze olyan társadalmak, amelyekben a mai jólét és demokrácia belső előfeltételei hosszú, spontán társadalomfejlődés eredményeképp jöttek létre. Ezekben nem volt feltétlenül szükség arra, hogy az említett kiváló képességű és széles látókörű emberek vegyék a vállaikra ezen előfeltételek megteremtésének feladatát. Ám a magyar nem ilyen szerencsés múltú társadalom: ha itt is várnánk az önszerveződésre és az említett jólét- és demokrácia-előfeltételek spontán kifejlődésére, akkor bizony hiába várnánk. Egy társadalom mentalitása igen lassan változik, nagyon szilárd képződmény és generációról generációra szinte változatlanul továbböröklődik. (Pl. hiába van huszonvalahány éve demokrácia, jogállam és szabadság, a mai tizen- és huszonévesek ugyanolyan egyéni, nem közösségben gondolkodó utakat járnak be, mint az előző generációk és hozzájuk hasonlóan nemigen tartanak ki szervezetten és hosszan a nehezen elérhetőnek érzett közös célok mellett.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: