2013.01.07. 22:28 Szerző: ROZ

Ki robbantotta fel a kémiaszertárt?

volán.jpg

„Ich war nie auf einer Akademie - und doch habe ich allein auf mich gestellt, ganz Europa erobert.“

(„Én nem jártam akadémiára, mégis egyedül, egymagam meghódítottam egész Európát.”)

Adolf Hitler – 1945. április

 

 

Hé, Együtt 2014-es fiúk, ki robbantotta fel közületek a kémiaszertárt?

…Senki? Na, az gáz – mert ezek szerint mindannyian rendes, jófiúk voltatok, márpedig az ilyenek mindig mások szabályai szerint élnek, ami ma, amikor épp a Fidesz-szabályokat kellene szemrebbenés nélkül áthágni a politikában, komoly fogyatékosság! És arról se feledkezzünk el, hogy nem csupán a mai, Fidesz-kreálta játékszabályokat kell áthágni a 2014-es választási győzelemhez, hanem a korábbi, szoci korszak szokásaival is szakítani, sőt: ezzel az egész célszerűtlen magyar mentalitással is, amelyben minden bajunk gyökerezik.

A jófiúság a személyiség magvában lakozik, így akiben ez ott van, aki mindig a mások adta-szabta keretek között „menedzsel”, az nemigen alkalmas vezető ilyen, új szabályokat követelő időben, mint a mai magyar. Az ilyen vezető kiváló, ha vannak és működnek a jó szabályok. Húsz év múlva, amikorra már mások, valakik, remélhetőleg megteremtették és a közélet részévé tették az új szabályokat, bizonnyal ti, Együtt-fiúk is kitűnően elvezetitek majd Magyarországot – de most, amikor ellenzéket kell teremteni a semmiből… Hát, nem tudom!

Látszik rajtatok, fiúk, hogy egyszerűen nem tudjátok, mit kellene tennetek, nem tudjátok, miképpen lehet egy társadalom, vagy akár egy politikai közösség alapjait adó új szabályokat megteremteni és bevezetni. Ebben a bizonytalanságotokban aztán még olyasmire és belementek, amit nemhogy az új szabályok, hanem a puszta ésszerűség és jó ízlés szerint sem lenne szabad megtennetek. Összeültök a „régi szabályrendszer” olyan figuráival és hagyjátok magatokat általuk (meg-)vezetni, mint a húsz éve egyvégtében „megújuló” MSZP, vagy az MSZP-oldalhajtás DK – noch dazu Schmuck Andor… Fiúk, tényleg így nézne ki az a ti új szabályok szerint felépülő meritokrata Magyarországotok? Tudjátok, az, hogy „új gondolatok és új szabályok” nem azt jelenti, hogy „új ötletekkel állunk elő önmagunk sokadszori eladására”, vagy azt, hogy „új szabályok szerint osztjuk le egymás között a hatalmat, pozíciókat” – mert egyéb újdonságot nem hozhat egy efféle társaság! Mindez pedig nekünk nem újdonság.

Most Magyarországnak, az ellenzéknek olyan vezetőkre lesz szüksége, akik képesek itt új, ráadásul egymással összefüggő rendszert alkotó gondolatok mentén működőképes társadalmat teremteni. Olyan vezetők kellenek, akik a „jogállamiságot” és annak „írott malasztjait” nem valami fétisként dédelgetik - mert a jogállam szabályainak tisztelete is csak egy korlát a szabadságra és a jogállamiságra vágyók útjában, ha olyanok írják a jogállam szabályait, akik e szabályokkal épp a mások jogát akarják megvonni, és ha a szabadság kapuját olyanok kezelik, akik a legszívesebben becsuknák azt a társadalom előtt. Ezek most veszélyes idők, ezért olyanok kellenek, aki veszélyesek erre az egész, hazug szabályok és elavult igazságok mentén működtetett rendszerre…

„Konstruktív anarchisták” kellenek! Kellenek az egykori „vásott kölykök”, a „rosszfiúk” – nem véletlenül és nem a megbotránkoztatás szándékával választottam (provokációképpen) épp egy Hitler-idézetet a poszt mottójául…

…De mi is az, hogy „konstruktív anarchista”? Miben tér el a sima anarchistától – aki, mint tudjuk, csak rombol és tagad?

Konstruktív anarchista az, aki csupán azért bontja le a régit, mert annál sokkal jobb él már készen, kidolgozottan a fejében – és ennek az újnak az érdekében negligálja a meglévő szabályokat és alkot helyettük újakat, jobbakat, életszerűbbeket. …Mert a szabálykövetés és a szabálykövető állampolgár – feltéve, hogy jók a szabályok. És az is jó, ha ez a szabálykövető állampolgár, ha történetesen vezető lesz belőle, szintén tiszteli majd ezeket a jó szabályokat. Az viszont rettenetes, ha valaki állandóan és ösztönösen a mások szabályaihoz igazodik és így, ezzel a lélekkel és belső késztetéssel akar új világot teremteni. Mert ebből csak az lehet, hogy innen-onnan összeszedett, lemásolt szabálydarabokat rak egymás mellé – ám ez valami olyasmi, mintha BMW-, Toyota- és Volvo-alkatrészekből akarnánk „valami újat” kreálni, amivel „kielégítjük a piaci igényeket”.

…Ki szállna bele egy ilyen autóba?

Márpedig az Együtt-2014 gyártósorán most valami efféle „modellt” barkácsolgatnak! Egyszerűen nincs bátorságuk az önállóhoz, nem tudják, nem érzik a kezükben azt, hogy miképpen fogjanak hozzá a dologhoz. Hiszen ők mindig csak jófiúk voltak: a tanár prelekciója szerint, óvatosan kigrammozva öntögették össze a kémcsőben az anyagokat – ki is jött belőle az a „piacképes vegyület”, amit már sokszor megcsináltak mások, máshol, akár ipari méretekben is. De új találmány, az nem lett… Most viszont nincs tanár (talán elsöpörte a Hoffmann-reform), az anyagok pedig szerteszét hevernek a szertárban – ráadásul a „szokott képletből” sok kellék hiányzik is…

Teret kell engednünk azoknak, akik mernek-tudnak új utakban, új összefüggésekben gondolkodni!

Kell valaki, akiben ott él még az egykori szertárrobbantó. Akinek már akkor is voltak új gondolatai, amikor az Együtt-fiúk még szépen ültek a padban, és a focipályán is csak akkor rohangáltak, ha arra előzőleg utasította őket a tornatanár. Mert aki mindig csak jól megtanult szabályokat alkalmaz az éppen előtte lévő feladat megoldásakor, az bizony nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor egyszerre kell a helyzetet és a szabályokat alakítani! Ez már csak így van: vannak az innovátorok és vannak az üzemeltetők – és ez két külön személyiségtípus. Nekünk az ellenzék megszervezéséhez és vezetéshez most innovátorok kellenek. …De ne feledjük azt sem, hogy az innovátor nem azonos az álmodozóval: az előbbit az utóbbitól (pl. Matolcsy) az különbözteti meg, az emeli az innovátort az álmodozó fölé, hogy képes rendszert építeni a gondolataiból és a megérzéseiből. Mert ez az igazi feladat: konstrukciót, rendszert építeni az új gondolatokból – és ez minőségileg más, jóval több, mint egyszerűen csak valamit másként gondolni, másként akarni, mint szokás. Ez kb. a „Nem tetszik a rendszer…” és az „Így építünk új, jobb rendszert!” világa közötti különbség, a „Lehet más…” és az „Ez és így legyen!” különbsége…

Tagadásai, kérdései már vannak az Együttnek. Most már kellenek a válaszok is - ahhoz meg a válaszolni tudók, akiket be kell engedni! Erre vár most Magyarország…

…A bizonytalankodó jófiúkból meg elege(m) van!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr655004309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.08. 11:00:50

Mennyi baromságot össze tudsz te hordani, nem igaz!

Egy új társadalom egyik alapja például az lenne, hogy ne hágjuk már át folyton azokat a szabályokat, még akkor sem, ha rosszak. Próbáljuk először betartani őket, jogállami módon viselkedni, és jogállami módon megváltoztatni őket. Kell a fasznak olyan konstruktív anarchista zizi, mint te.:)

Hát ezt sem osztottam meg.

ROZ 2013.01.08. 11:20:28

@rabelais:

Próbáltuk betartani – de aztán rá kellett jönnünk, hogy ezek a(z új) szabályok éppen azért születtek/születnek, hogy (visszaélve a mi jogállami, jogkövető attitűdünkkel, „ösztöneinkkel”) a saját világukat építsék fel, tekintet nélkül az ország érdekeire.

Persze van arra is kifejezés, ha valaki ennek ellenére is be akarja tartani ennek az öncélú hatalomnak a szabályait: kollaboráció!

Ami pedig a posztban használt „konstruktív anarchizmust” illeti: ahogy ott is leírom, a hangsúly a konstruktivitáson van, vagyis: a társadalom számára hasznos, új szabályrendszer felállításán. Nem hinném, hogy félreérthető volt ez. A poszt nem arra buzdít, hogy szegjük meg a szabályokat, hanem arra, hogy merjünk, tudjunk új szabályokat alkotni – és aztán azokat persze be is tartani.

Úgyhogy: oszd csak meg nyugodtan, hátha mások nyitottabb szemekkel olvassák, mint te tetted!:-)

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.08. 14:02:43

@ROZ: nem. ha 2014-ben lesznek választások, és nem lesznek nagyon lehetetlenek, erre most a regisztárció eltörlésével van esély, akkor a szabályok betartásával kell nyerni, mert simán lehet. ez nem kollaboráció.

ROZ 2013.01.08. 14:31:30

@rabelais:

„…lesznek választások, és nem lesznek nagyon lehetetlenek…” – Muhaha! Lesznek, hát persze, hogy lesznek, de ez csak arra kell a Fidesznek, hogy legitimálja a további hatalmát. csakhogy ezt a hatalmat egy olyan választási rendszerben fogja megtartani, amelynek minden eleme erősen felé lejt. Maga a regisztráció csak egy volt a sok trükk közül – marad még elég. Igaz: regisztráció nem lesz – de megmaradnak a választókerületi határok, megmarad a kampánykorlátozás, meglesz a kormányzati források bevonása a Fidesz-kampányba. Ehhez képest lesz egy bizonytalan, inkoherens ellenzék, valódi, ütőképes országos szervezet nélkül, egymásnak alátevő vezetőkkel, meg valami kamuprogrammal, ami kitelik a tehetség(telenség)ükből.

Nézd, én nem azt írtam, hogy „forradalmat kell csinálni”, hanem azt, hogy csak akkor van esély a választáson és csak akkor van esély utána meg is tartani a hatalmat, ha az ellenzék élén mozgósítani képes emberek állnak, akik képesek magukkal ragadni a bizonytalan szavazókat. És képesek akkora tömegbázist összekovácsolni, amely (méreténél fogva) egyszerűen eljelentékteleníti a Fidesz, annak összes álságos „szabályával” együtt.

Husz_János_Puszita 2013.01.08. 15:46:09

Folytatás: helyzetjelentés vidék, Magyarország, 2013.

A polgármesterei hivatal december elején kiküldte a szavazólapot a körjegyzőség minden háztartásába: "A" vagy "B" város egészségügyi intézményeit kívánják-e igénybe venni. A két város körülbelül egyforma távolságra van, eddig "A" városhoz tartozott a körzet.

A szavazólapot a polgárok töredéke küldte vissza. A beérkezett szavazatok alapján "B" városhoz kerültünk.

A polgárok január elején szembesültek azzal, nem látják már el őket "A" város kórházában, nem végezték el a vizsgálatokat, mindenkit hazaküldtek. Hatalmas a felháborodás. Találjátok ki, kik hőbörögnek legjobban? Persze hogy azok ( a többség ), akik nem vették a fáradtságot, éljenek a szavazati jogukkal.

A népet nem lehet leváltani, tehát ezzel a lakossággal kell nekünk demokráciásat és jogállamist játszani gyerekek.

Husz_János_Puszita 2013.01.08. 15:53:50

@rabelais:

Gyurcsány mondta, a 2002-es választások 20 ezer szavazaton múltak, nem emlékszem pontosan, de ez a nagyságrend. Felállítottak most valami nemzetstratégiai intézetet erdélyi pártkáderrel az élen, kistafírozták 1,3 milliárddal. Szerinted hova fog szavazni a párszázezer külhoni magyar állampolgár? Hol lesznek itt tiszta választások? Hol vannak itt egyenlő erőviszonyok? Pénz, infrastruktúra mind a Fideszé.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.08. 16:08:39

@ROZ:

"Nézd, én nem azt írtam, hogy „forradalmat kell csinálni”, hanem azt, hogy csak akkor van esély a választáson és csak akkor van esély utána meg is tartani a hatalmat, ha az ellenzék élén mozgósítani képes emberek állnak"

a faszt írtad ezt. te azt írtad, hogy át kell hágni a szabályokat, azaz biza inkább a forradalomcsináláshoz áll közelebb az, amit írtál.

" akik képesek magukkal ragadni a bizonytalan szavazókat. És képesek akkora tömegbázist összekovácsolni"

ha ezt írtad volna, akkor csak közhelyes unalmas igazságot ismételtél volna.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.01.08. 16:09:49

@Husz_János_Puszita: "Szerinted hova fog szavazni a párszázezer külhoni magyar állampolgár? "

felmérések szerint közel sem annyian fognak a Fideszre, mint azt a naív emberek gondolnák.
süti beállítások módosítása