„Zehntausend Mann, die zogen ins Manöver,
Zehntausend Mann, die zogen ins Manöver,
Warum vidibum, warum vidibum,
Die zogen ins Manöver, ’rum didelum!”
(„Tízezer ember, akik gyakorlatra vonultak,/Tízezer ember, akik gyakorlatra vonultak,/Miért vidibum, miért vidibum,/Akik gyakorlatra vonultak, ’ért didelum!”)
Zehntausend Mann (Tízezer ember), régi német katonadal (https://www.youtube.com/watch?v=teG0fZCUjkw) – XIX. század, a Trois jeunes tambours (Három fiatal dobos) c. francia dal (1745) után
A vasárnapi antifasiszta/anti-antiszemita demonstráción egy tízezres tömeg volt ott, holott a rendezvényt (elvileg) Magyarország legtámogatottabb politikai erői is támogatták: a Fidesz, az MSZP és az Együtt 2014. És mégis: mindössze tízezer ember… Ehhez képest, jól tudjuk, millió számra vannak többé-kevésbé antiszemita/cigányellenes/idegenellenes magyarok. A „szalon-antiszemitizmus” ott van „a legjobb körökben” is1.
Az elmúlt napok történései aktuálissá tették azt, hogy foglalkozzunk az „Elutasítjuk a rasszizmust, vagy szövetkezünk vele?” kérdése, vagyis a magyar jobboldal és a jobboldaliak viszonyulása a rasszizmushoz…
Fel kell tennünk a kérdést, hogy azonos-e a nácizmus és a rasszizmus, pontosabban: aki előítélettel viselkedik egyik-másik fajjal, népcsoporttal szemben, az vajon politikai, ideológiai és „társadalmi működési” téren rasszista-e, náci-e? És fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy vajon a radikális jobboldali szervezetekben tevékenykedő egyes prominensek és „aktivisták” nyilvánvaló nácizmusa kiterjed-e/kiterjeszthető-e az egész Jobbikra és annak szavazótáborára – vagy netán maga a magyar jobboldaliság „fertőzött”?
Ha a tegnapi antifasiszta/anti-antiszemita tüntetést nézzük, ha az ott elhangzottakból indulunk ki, akkor könnyen válaszolhatjuk a fenti kérdésekre azt, hogy aki előítéletes, az rasszista és náci is, és hogy persze: ez a gondolkodásmód megjelenik az illető társadalmi aktivitásában is.
…Nos, nem!
Aki előítéletes, az attól még nem rasszista. Aki rasszista, az attól még nem náci – és aki „fejben” bármelyik e három közül, az még nem biztos, hogy társadalmi cselekvéseiben is kinyilvánítja ezt. Mert más az, ami az agyunk egy részében fészkel és más az, ami ebből ténylegesen meg is nyilvánul.
Az előbbi mondatban azt írtam, hogy „agyunk egy részében” – és nem véletlenül. Ahhoz ugyanis, hogy tisztán lássunk előítélet, rasszizmus és nácizmus kérdésében és abban, hogy miként lesz, vagy nem lesz ebből társadalmi aktivitás is, tisztában kell lennünk azzal, hogy miféle lelki mechanizmusok és ösztönök adják mindezek alapjait?
Az előítélet egy rendkívül hasznos emberi viselkedés – volt az emberiség hajnalán. Ugyanis minden további magyarázat, illetve személyes tapasztalatok nélkül is képessé tett arra, hogy nagyon hamar megtanuljuk, mi az, ami veszélyes (állat, ill. ellenséges embercsoportok). Ezt a jelenséget igen pontosan feltárta és leírta a viselkedéstan. Az egyén a szocializációja során gyorsan, ösztönösen és kritikátlanul sajátítja el a csoportjában (család, rokonság, baráti kör, stb.) jelen lévő gondolkodási és viselkedési sablonokat. Ráadásul minderről a későbbiekben azt hiszi, hogy ezek a saját tapasztalatai – holott nem közvetlenül magát a jelenséget tapasztalta meg, csupán az azzal kapcsolatos, a környezetében jelenlévő vélekedést, hozzáállást. Gyakran hallunk egészen kicsi gyerekektől is „antiszemita” és „rasszista”, pl. cigányellenes kijelentéseket, holott kizárt, hogy ezek a saját, személyes tapasztalatikon alapulnának. (Egy régi gyerekvicc is jól példázza ezt: A kis Pistike beszélget a szomszédban lakó, zsidó Hannácskával. Pistike mondja:
- Hannácska, haragszom rád, mert apukám mondta, hogy ti, zsidók öltétek meg a Jézuskát! – mire Hannácska:
- Á, azok nem mi voltunk, lehet, hogy Mórickáék a szomszéd utcából!)
Ráadásul az így belénk került-belénk rögzült gondolkodási sablonok alkotják a későbbiekben azt a „rendezőelvet” és „előszűrőt”, amelyhez a további ismereteket és tapasztalatokat illesztjük – és ez az illesztés emiatt szubjektív lesz, nem pedig objektív. Az egyes tények és tapasztalatok érzékelése, kiválogatása, azok fontossága és elraktározása erősen „torzul” azáltal, hogy azok passzolnak-e ezzel a rendező- és szűrőrendszerrel – amelynek létezéséről nem is tudunk és működését nem is érzékeljük! Ezen kívül működik az agyunkban egy „védekező mechanizmus” is, amely „kitiltja” azokat az újabb információkat, amelyek nem illenek a sablonba – ennek is nyilvánvaló haszna, értelme volt az ősidőkben, hiszen nem engedte felülírni egyes személyes, véletlenszerű tapasztalatokkal a veszélyes dolgokkal kapcsolatos „általános igazságokat”. (Ha pl. az előember egyszer talizott egy kedves, barátságos oroszlánnal, akkor ez a védekező mechanizmus nem engedte, hogy az egyéni tapasztalata nem oltotta ki a gyerekkorában beléivódott „páni félelmet” – és így nem ehették meg olyan könnyen a „standard viselkedésű” oroszlánok…)
…Az előítélet után most nézzük a rasszizmus evolúciós alapjait! A rasszizmus tulajdonképpen az „előítélet-rendszerünk” egyik speciális, kifejezetten a miénktől különböző embercsoportokkal kapcsolatos „védekező működése”, egyfajta „ellenség-barát felismerő rendszer”. Az ősidőkben a „másik embercsoport” egyértelműen egyenlő volt az ugyanazon erőforrásokért a miénkkel életre-halálra küzdő ellenséggel, így a másik horda tagjai iránti gyűlölet segítette aktivizálni az egyébként a saját csoporttagokkal szemben „kikapcsolt állapotban” lévő agressziót. (Megjegyzés: összehasonlítva az ember agresszivitását a legközelebbi főemlős-rokonokéval, fajunk kifejezetten békés és kifejezetten agressziókerülő!) A rasszizmus nem feltétlenül áll össze komplex ideológiává és így nem feltétlenül veszi át az irányítást az illető egyén felett, nem válik élete alapvető rendező elvévé és céljává.
Amint láttuk tehát: mind az előítéletek, mind annak „speciális alesete”, a rasszizmus, alapvetően ösztönös jelenségek. Azonban – nyilvánvalóan – az ember nem csupán ösztönökből áll. Nem minden „tör elő belőlünk”, amit az ösztöneink sugallnak, hiszen ott a tudat és a társas viselkedés (részben szintén ösztönös) kontrollja. A politikai nézetek és a társadalmi jelenségek, viselkedés terén mindezek keverednek. Így a politikai vélemény és a közéleti cselekvések nem feltétlenül esnek egybe – és plán nem minden esetben. Egy „ösztönös előítéletességet/rasszizmust” bőven „túl tud kompenzálni” a racionális mérlegelés, vagy éppen az, ha a benne élő, „rasszista sablont, rendezőelvet és információszűrőt” a későbbi életében szisztematikusan szembesíti egy újabb környezet azzal, hogy ami az illetőben benne él és működik, az nem a valóság. Teljesen kiiktatni nem könnyű az „alapsablont”, de működése „automatizmusát” lehet fékezni így.
…És mi a helyzet a nácizmussal? Hogyan viszonyul ez a „sima”, egyéni előítéletességhez és a „magánrasszizmushoz”? És: vajon előfeltétele-e akár egyik, akár másik magának a nácizmusnak?
A nácizmus – ha a lényegét nézzük – alapvetően nem is ideológia, hanem rendszer. Lényege pedig nem a zsidóüldözésben, vagy az egyenruhás felvonulásokban van, hanem abban, ahogyan e rendszer haszonélvezői kiiktatnak minden más érdeket a sajátjukon kívül az adott társadalomból. Azt is mondhatnám, hogy a „népi” nácizmus tulajdonképpen nem több olyan magánrasszizmusoknál, amit az adott egyének közösségben élnek meg. A nácizmus akkor válik veszélyessé, amikor az adott társadalmat irányító elit kezdi el „náci rendszer módjára” a hatalmat gyakorolni. Azonban itt, ekkor az „ideológia”, az előítéletesség, a rasszizmus, a kirekesztés igazi célja a gazdasági és politikai versenytársak kiiktatása – ennek érdekében „hülyítik a népet” az ilyen-olyan „antimaszlagokkal”. (Ez még akkor is így van, ha az adott náci-típusú rendszer egyes vezetői halálosan komolyan is veszik e maszlagokat – mert ők valójában csak a rendszer bábjai, de sohasem az igazi haszonélvezői és „túlélői” is csak ritkán…)
Az igazi nácizmushoz nem kell antiszemitizmus, nem kellenek krematóriumok. Az igazi nácizmushoz egy gátlásokkal és lelkiismereti aggályokkal nem rendelkező „uralmi elit” kell – amely elit így rövid úton teszi tönkre a saját „alattvalóit”. A náci rendszer valójában egy jól szervezett, kemény kézzel irányított maffia. (Nem véletlen, hogy annyi személyiségjegybeli egyezés van a nagy náci vezetők és a nagy maffiafőnökök között és az sem véletlen, hogy mindkét rendszer imádja a korrupciót…)
Mindezek alapján a poszt bevezetőjében említett Jobbik nem igazi náci szervezet – viszonyt tele van egyéni rasszizmussal. Tulajdonképpen részben ennek, az egyéni előítéleteknek a kiélési terepe e párt és „szatellitszervezetei” – részben viszont egyfajta szociopszichológiai jelenség. A kisember számára zűrzavaros, átláthatatlan és veszélyes viszonyokra és időkre adott „pánikválasz”: támasz- és iránymutatásvágy. A kisember nem érti a nagyvilág valós összefüggéseit, nem is igen ismeri azokat és nem látja át ezek működését. Nem ismer okokat, csak a saját létét érzi veszélyeztetve. Könnyen felfogható igazságokra vágyik – és ezeket adja meg a Jobbik neki, ráadásul úgy, hogy önmagát a kisember „átlagon felülinek” érezheti, hiszen magyar. (Egyébként a párt „prominensei” is egytől egyik szánalmas kisemberek, tele identitásbizonytalanságokkal, félelmekkel szorongásokkal – és mindezek erősen korlátozzák a valóságérzékelésüket…)
…De tegyünk csak fel egy másik kérdést is: van-e ma Magyarországon (a fentiek alapján értelmezett) igazi náci szervezet? Olyan, amelyik nem a (többé-kevésbé) „felvállalt rasszizmus” szintjén az, hanem amelynek (ahogy fentebb írtam) „igazi célja a gazdasági és politikai versenytársak kiiktatása – ennek érdekében „hülyítik a népet” az ilyen-olyan antimaszlagokkal”. Nos, erre a kérdésre, így feltéve, már nem válaszolhatunk egyértelmű nemmel…
Itt térek vissza a poszt elején feltett „Elutasítjuk a rasszizmust, vagy szövetkezünk vele?” kérdéséhez és a magyar jobboldal és a jobboldaliak viszonyulása a rasszizmushoz.
Látszólag minden rendben van, hiszen vasárnap délután Rogán Antal első volt a felszólalók között – ám aztán hétfőn az Országgyűlésben a Fidesz folytatta a „rugalmas elszakadás” stratégiáját: Orbán Viktor tegnap csupán a zsidók magyarok általi megvédésére tett ígéretet, de nem határolódott el a radikálisoktól, a rasszistáktól és a nácizmus módszereivel élő politikai erőktől. Nem ugyanaz az, ha valakit „megvédünk”, illetve az, ha valakit nem engedünk megtámadni, ha leszámolunk azokkal, akik támadni akarnak. Orbán nem mondta ki azt, hogy soha, semmilyen körülmények között nem közösködik rasszistákkal – még a hatalomért sem!
…Mert itt valójában erről van szó és nem másról: a hatalomról – és arról, hogy az kinek „mit ér meg”. Arról a kérdésről van szó, hogy „kié legyen az ország?”: bárkié, aki annak része kíván lenni, vagy csak bizonyos elvek szerint megválogatott keveseké?
A „klasszikus” magyar, „konzervatív-nemzeti” jobboldal imádja, ha kivételes pozícióban lehet – és ezzel szoros összefüggésben: nem szeret másokkal („a MÁSOKKAL”) versenyezni! Ráadásul „ideológiailag is fertőzött”: e „klasszikus jobboldali” szimpatizánsok jelentős része esett át „előítéletes szocializáción”2 – ezért is van az, hogy vizsgálatok szerint nem tudják igazán elutasítani a „virtigli rasszista” Jobbikot. (Erről részleteket ld. itt: http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/a_fideszszavazok_fele_nem_utasitja_el_a_jobbikot) Ráadásul vegyük azt is tudomásul, hogy ez a bizonyos „klasszikus magyar jobboldal” egyáltalán nem polgári módon jobboldali: tele van egyfelől etatista elvárásokkal (állami juttatások a vállalkozásának, ingyenes ez-az, vagy éppen állami, intézményes védelem a külföldi versenytársaktól, stb.), másfelől „úri allűrökkel”. Felszíni kultúrájában européer, ám viselkedésében és társadalmi mozgatórugóit tekintve nem az – sokkal inkább dzsentroid. Ez a jobboldal bármikor kész a személyes, ill. „kaszt”-jólétéért beáldozni a társadalmi, jogi egyenlőség eszméjét és gyakorlatát. És mivel kasztján belül ő is „magányos harcos”, emiatt nem zavarja, ha érdekeit nem tiszta eszközökkel éri el. Képes manipulálni és képes belemenni abba is, hogy az ő érdekeit igazságtalan, netán többé-kevésbé erőszakos eszközökkel érvényesítse – vagy: érvényesítse érdekében az általa támogatott állami hatalom. Fél attól, hogy ha nem az „ő hatalma” lenne itt, akkor érdekeit csak teljesítménnyel és csak más érdekcsoportokkal való versenyben érvényesíthetné – ettől pedig, ahogy írtam, irtózik. Így „igazi célja a gazdasági és politikai versenytársak kiiktatása” – erről pedig azt állapítottuk meg, hogy nem más, mint a nácizmus leglényege! Ha van ma Magyarországon ebben az értelemben vett „náci veszély” és náci erő, akkor az a „klasszikus magyar, konzervatív-nemzeti jobboldal” politikai ereje: a Fidesz nevű szervezet!
A magyar jobboldal „kettős kötődése” közül egyértelműen az az erősebb, amely a hatalomhoz és a kivételezett pozíciókhoz fűzi és attól válik meg könnyebben, amely a jogállamisághoz kötné.
Vajon mi akadályozza meg Orbán Viktor abban, hogy egyértelműen elítélje a jogegyenlőtlenséget és a kirekesztést – és ne csupán egy-egy sablonszólamban, hanem valós, konzekvens és koherens cselekvésekben is? Két dolog: a politikai számítás és rendszerének fentebb leírt „kvázi-náci” jellege.
Ne legyenek illúzióink: ha Magyarország nem állna szoros EU-s jogszabályi, intézményes, gazdasági és informális „kontroll” alatt, akkor – politikai és gazdasági céljait kiszolgálandó – a Fidesz már messze túllépett volna a formális jogállam keretein is. Ha Orbán (akár ma a Parlamentben) elhatárolódna az előítéletességtől, akkor elítélné legstabilabb szavazói egy jelentős részét és legalábbis nagyon megnehezítené a Fidesz számára azt, hogy a 2014-ben a Jobbikkal a hatalom megtartásáért esetleg szövetséget köthessen. Ezek egyike sem ér annyit számára, amennyit az egyértelmű és végleges antirasszizmus hozhatna neki a demokratikus világ előtt. Ugyan mit érne a „respektussal”, ha megingatná maga iránt a bizalmat a többé-kevésbé előítéletes magyar választókban. Hallgatólagos egyezség van a „mértékadó jobboldal”, a „radikális jobboldal” és szimpatizánsaik között: lehet zsidózni, cigányozni, lehet feszegetni a határokat – de ezt nem mondjuk ki egyértelműen, viszont mindenki jól tudja, hogy miről van szó, így mégsem tudja senki sem egyértelműen és cáfolhatatlanul bizonyítani azt, hogy Magyarország vezetőinek és állampolgárainak nem kis hányada rasszista – ki-ki a maga szintjén.
Nem volt az véletlen, hogy annak idején, még elnöksége vége felé Sólyom László, a tipikus „klasszikus magyar, konzervatív-nemzeti jobboldali” csak későn, csak nagyon óvatosan és csak viszonylagosan határolódott el a 2006 őszén törő-zúzó „radikális-rasszista” jobboldaltól és hogy szó nélkül eltűrte, amikor az elnöki rezidencia ablakai alatt esküdött fel a Gárda. Nem véletlen az, hogy Orbánviki Rogántónit küldte maga helyett antirasszistázni. Nem véletlen az, hogy a Fidesz, annak vezetői és szimpatizánsai nemigen akarnak/szeretnek/képesek expressis verbis elhatárolódni a rasszizmustól és a rasszista csoportoktól. Nem véletlen az, hogy Orbán megtehetőnek és megteendőnek ítéli a saját hatalma és támogatottsága érdekében – és az sem véletlen, hogy ebben „cinkos” a stabil támogatói bázis is. Egy igazi polgári-jobboldali politikus régen kiállt volna (és személyesen!) a rasszizmus ellen - és ha nem tette volna meg mégsem ezt, akkor a saját, polgári-jobboldali szavazói kiadták volna az útját…
…Mert a polgár tudja, hogy a társadalmi nyugalom, a szabadság és a jogegyenlőség bolygatása hazavágja az üzletet – a zavarosban csak a „dzsentri” szeret halászni.
De polgárból kevés van – mint ahogy kevés volt végig az egész magyar történelem során, mindig. És a ’89-90-es rendszerváltás óta eltelt időszak sem teremtett erős, önálló, öntudatos, de ugyanakkor közösségi felelősségtudattal is rendelkező polgárságot. (Hogy miért nem, arról egy korábbi írásunk szól: A versenyszféra „babiloni fogsága” - http://progressziv.blog.hu/2012/10/27/a_versenyszfera_babiloni_fogsaga) Pedig a képlet egyszerű: minél több a polgáriság, annál kevesebb az előítéletesség. (Nem véletlen az, hogy a Ku Klux Klan is a kevésbé polgári Délen és nem az erősen polgárosodott északi államokban virult ki és virít ma is!)
Az előítéletesség – és annak összes variánsa: rasszizmus, nácizmus – ellen csak egy olyan kormány fog hathatós intézkedéseket tenni, amelynek tagjai és társadalmi háttere nem a „kivételes pozíciók” megszerzését/birtoklását fogja hatalma elsődleges céljának tekinteni. Amíg a magyar „nemzeti-konzervatív” jobboldal maga is nem válik a szabad teljesítményverseny hívévé, addig sem Orbán, sem bármelyik jobber utóda nem fog szakítani a radikális jobboldaltól való csupán „rugalmas” elszakadással!
1 Önmagukat baloldaliként, vagy akár liberálisként meghatározó emberekben is ott van ez a „hallgatólagos közmegegyezés” – az viszont tény, hogy ballib körökben sokkal kevésbé „fontos”, „központi” és egyáltalán nem „identitásképző” kérdés az előítéleteskedés…
2 Előítéletessé tévő azért volt sokak szocializációja, mert családi körben nem volt evidencia az ország összes lakosának – és: minden embernek – a jogegyenlősége: voltak emberek és csoportok, akiket otthon „egyenlőbbekként” tartottak számon. Ez a hagyományos magyar nemzeti-úri és „polgári” világszemlélet sajnálatos járuléka volt. Néha egy-egy (de rendszeresen) elejtett félmondat is képes valakit „előítéletessé nevelni”… „Jobb körökben” mindig is ott élt kimondva-kimondatlanul is az ország „felosztása”: vagyunk „mi” – és vannak a „többiek”, a „nem úriemberek”, a prolik, a komcsik, a zsidók, a cigányok, a parasztok, az „egyszerű emberek” – vagy éppen az „ateisták”… Jól érzékelhető választóvonal volt a metakommunikációban azok felé, akik az 1945-’49-es változások „veszteseiként”, illetve „nyerteseiként” voltak-vannak számon tartva a „konzervatív-nemzeti-jobber” közegben – és ez a különbségtétel máig is él és továbbörökítése is nagyban folyik! (Ez az egyik magyarázata a „hoffmannizmusnak” is!) Egyébként sajátos, de tény: ez a közeg Orbánt és társait is „parvenüknek” tartja: éppolyan „eszközök” ők csupán, mint annak idején Hitler volt a német jobboldal (egy része) szemében… És Hitlerhez hasonlóan ez a viszony is egyre bonyodalmasabbá vált az idő előrehaladtával.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek