„Ahol egy kis erő mutatkozott, akár értelmi, akár vagyoni erő, azt mindjárt fölszippantotta a nemesség. Akinek sok esze volt, vagy sok pénze, azt bevették az alkotmány sáncai közé, kívül csak az erőtlenség maradt.”
Mikszáth Kálmán: A fekete város
Mi volt ez a több mint másfél éves politikai ámokfutás? Ugyan miért csinált csupa olyasmit az egyébként kiemelkedően intelligens orbán viktor, amiről kis ésszel is előre tudható lett volna, hogy hatalmas károkat fog okozni az országnak – anélkül, hogy abból a magyar nép túlnyomó többségének bármi haszna is lenne? És: miért támogatták őt ebben a „hajszában” más, szintén nem épp a tompa agyukról, a nehéz felfogóképességükről ismert emberek, nem is kevesen?
Túl a személyes, lelki eredetű motivációkon* kell, hogy legyen valamiféle „filozófia” is e mögött – hiszen „egyéni őrületekből” nem szokott országos politika támadni! Ahhoz ugyanis az kell, hogy sokak gondolatmenetébe illeszkedjen be mindaz, amit az „őrült” akar és tesz.
Most ennek a filozófiának nézünk utána!
Amikor fentebb zárójelbe tettem a filozófia szót, ennek az volt az oka, hogy nem egy komplett, valamiféle logika szerint felállított eszmerendszerről van itt szó, hanem csupán szokások, vágyak és mentalitás elegyéről, amelyet persze innen-onnan összeszedett gondolatokkal meg is ideologizálnak...
A jelenség megértéséhez vessünk egy pillantást a magyar politikai hagyományra: ugyan miféle módszerekkel, szemléletmódokkal politizáltak itt az elmúlt század(ok)ban? Sajnos az (volt?) a helyzet Magyarországon, hogy vagy azok voltak hatalmon, akik akarata ellenére is boldogítani szerették volna a népet, vagy azok, akik le se szarták. Többnyire az utóbbiak…, mert a „népboldogítóknak” igazából csak a negyvenes évek végétől 1989-ig tartó időszak jutott.
Az orbán-rendszer is a „le se szarók” sorába tartozik-tartozott: az „úri Magyarországban”, a kiváltságosok feltételen és (kvázi) „megváltoztathatatlan” hatalmában gondolkodó politikák sorába…
A kiegyezés utáni „úri-nemzeti” politika egyenesen vezetett az I. világháborúhoz. (És nem mellesleg ez volt az alapvető oka a „nemzetiek” által feldolgozni azóta sem tudott Trianonnak is!) A Horthy-rendszer nemzeti, revizionista és erősen keresztény kurzusából szervesen következett a II. világháború. A mai orbánizmus pedig szintén elkerülhetetlenül torkollott előbb „szabadságharcba”, majd gazdasági katasztrófába és az ország hitelvesztésébe.
Ez a gárda történelmünk során már többször proklamálta, hogy igényt tart a(z abszolút) hatalomra, ám még sosem magyarázta el logikusan és konzisztensen a társadalomnak, hogy miért? Hogy vajon miért jó az nekünk, ha ők vannak hatalmon, éspedig jó sokáig?
Ami nem sikerült ’56-ban Mindszenthynek, ami nem ment 1990-’94 között az MDF-nek, ami épphogy csak elkezdődhetett 1998-2002 között, az most gőzerővel folyt a „több mint 2/3” birtokában. orbánéknak majdnem sikerült megcsinálniuk a Horthy-rendszer kvázi-restaurációját – és ezzel majdnem beteljesült egy 65 éves „magyar álom”. orbán viktor tulajdonképpen Horthy fehér lovát vezette be ismét a magyar közéletbe. A fehér lovat, amely a rajta ülőt kiemeli a tömegből és kivételessé teszi. orbán egy olyan elitben gondolkodott, amely arisztokrata módjára, fehér lovon ül a társadalom felett… Visszatérek a régi eszmék, egyes régi figurák és csatlakoztak hozzájuk az újak közül azok, amik valamiért imádtak volna az elithez tartozni, ám ennek szívós és hosszadalmas polgári módjához nem volt kedvük – vagy éppen tehetségük…
Itt elérkeztünk egy fontos magyar elitsajátossághoz: a magyar elitek a történelem során sosem közeledtek a polgári attitűdhöz, megmaradt az elit életében és szemléletében az arisztokratizmus, a teljesítménytől független kivételezettség iránti vágy. Amikor a kiegyezést követően rohamosan iparosodott az ország, a társadalom élén éppen ezzel ellentétes folyamat zajlott: az iparban, mezőgazdaságban, vagy pénzügyekben vagyont, tekintélyt, befolyást szerzett polgári származású személyek kezüket-lábukat törték, csak hogy valamiképpen bekerülhessenek az arisztokráciába. Bárók lettek – tehát nem az arisztokrácia kezdett polgárosodni (mint pl. Németországban), hanem a (sikeres) polgárokból lettek (új) arisztokraták. Mondhatni: a polgári siker bizonyítéka a polgárság elhagyása volt.
(Nagy-Britanniában is zajlott-zajlik egy formálisan ehhez hasonló folyamat, a „lordosítás” – de azt ugye mindannyian belátjuk, hogy ott mégis egészen másról van szó, hiszen egészen más a társadalmi-mentális háttér! …És bármilyen abszurd is, egy, a K. u. K.-belihez nagyon hasonló folyamat zajlott le az ’50-es évektől a szocialista hatalmasságok között is: nem a szocialista-kommunista ideológiából és a múlttal való gyökeres szakításból elvileg szervesen következő modernitás világa csábította őket, hanem arisztokratikus miliőre, arisztokratikus kedvtelésekre váltottak. Villák a Svábhegyen, vagy a Rózsadombon, vadászat, szalonban készült ruha az asszonynak… Ez a”szocialista arisztokráciává” válás viszont – ellentétben az angol példával – tulajdonképpen szerves folytatása volt a régi, Monarchia-bélinek, hiszen a társadalmi és mentalitásbeli háttér gyakorlatilag nem sokat változott.)
Az új, immár arisztokratává vált elit nem csupán a „feeling” miatt akart az arisztokrácia köreihez tartozni: azért akarták ezt, mert a hatalom csatornáit az arisztokrácia működtette és az állami pénzekhez, állami üzletekhez való hozzájutás sokkal könnyebbé vált, ha ők is sáncon belülre kerültek. Ez pedig azért lényeges itt és manapság, mert a fejekben tulajdonképpen mind a mai napig nem alakult át az az elképzelés, hogy a politikai elit uralja a gazdaságot…
Amikor a Fidesz, orbán és a mögöttük állók „állammonopolizmust” akar(t) építeni, akkor ezt emiatt tették: nem volt a fejükben a teljesítményalapú polgári attitűd. Az volt a fejükben, hogy a hatalommal lehet itt megszerezni mindent, nem pedig a teljesítménnyel. És az a baj, hogy ebben – magyar viszonylatban – tulajdonképpen még mindig igazuk van!
Látjuk, mi ennek a vége!
A mai világban nem lehet tartósan csupán a hatalommal pozíciókat birtokolni, mert a világ nem így működik körülöttünk. Tulajdonképpen soha nem is így működött – és éppen ez okozta Magyarország történelmi sikertelenségét: sosem volt valóságos erőnk, mert sosem gondolkodtak vezetőink erőforrások megteremtésében, csupán azok lefölözésében. (…Jó, O. K., volt néhány kivétel – évszázadokkal korábban!)
…És mindazok a (ma még meglévő) támogatók, akik a legújabb „szabadságharcunkat” pozitívumnak érezték és érzik, tulajdonképpen, a dolog leglényegét tekintve a „minőség- és teljesítményellenességet" támogatják. Hiszen láttuk: egy olyan elitet és egy olyan mentalitást, felfogást támogatnak, amely privilégiumokra tart igényt, éspedig pusztán a létezése alapján. Úgy vannak igényei, hogy közben képtelen ezen igények anyagi és társadalmi alapjait megteremteni.
Itt van az ideje, hogy véglegesen lezárjuk a „nemzeti-úri” elitmentalitás útját a hatalomba – éspedig egyáltalán nem valamiféle ideológiai ok miatt. Egyszerűen azért, mert nem célszerű, ha önző és a társadalmi dinamizmust kontraszelektíve lefojtó kormányzás folyik itt. Ennek az elitnek, ennek a politizálásnak, ennek a hatalomgyakorlási módnak és a mögöttük álló mentalitásnak a végleges száműzése elengedhetetlen a sikeres XXI. századi Magyarországhoz. A „nemzeti kivételességet” hangoztató és ezek alapján kivételes elbánásra igényt formáló szólamok soha, semmiféle sikert nem hoztak az országnak. Semmi másra nem szolgáltak amúgy sem, mint egy, a (nemzetközi) versenytől elzárkózni akaró és hatalmát nem teljesítménnyel, hanem „adminisztratíve” megtartani kívánó érdekkör uralmának elfogadtatását azzal a tömeggel, amelynek tagjait ilyen vagy olyan okok miatt szintén a versenyellenesség és emiatt a magyarság határokon belüli privilegizálásának vágya jellemez.
Az orbán (, vagy egy átmeneti „szakértői kormány”?) után jövő Bajnainak ezt a mentalitást és az ezt a fajta „spontán privilegizációt” vágyó támogatókat kell legyőznie – akár a saját köreiben is.
…Nem kis feladat!
* Ezekről már korábban írtunk, pl. a Nagy takarodó c. posztunkban is (http://progressziv.blog.hu/2011/12/23/nagy_takarodo): „…orbán viktor huszonvalahány éve elkezdett masírozni egy úton, amelyről azt remélte, hogy kivezeti őt, a tehetséges vidéki gyereket a megaláztatások világából: kiemeli őt a tömegből és a szellemi képességeinek megfelelő pozícióba juttatja. Ezért kellett neki a hatalom…”
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek