2011.11.16. 18:51 Szerző: piefke

Villanyszámla

(A „Kim-or-bán”-szobor eredeti lelőhelye:  http://naczivadasz.com/index.php?q=palya_kep_i)

 

Úgy látszik, hogy a romló gazdasági helyzet immár elérte az arisztokratákat is: kikapcsolják a villanyt Gróf Károlyinál!

A Helytartótanács (illetve bocsánat, mit is írok: a Fővárosi Közgyűlés) ma úgy döntött, hogy kikapcsoltatja a Károlyi-szobor díszkivilágítását (http://index.hu/belfold/budapest/2011/11/16/megszuntetik_a_karolyi-szobor_diszkivilagitasat/). Baromi égő, ha a Magyar Köztársaság fővárosának közgyűlése nem tartja érdemesnek a kivilágításra Magyarország első köztársasági elnökének szobrát – de még égőbb az, ha mindezt egy állítólagosan polgári demokrata többség egy szélsőjobboldali párt indítványát támogatandó teszi meg!

Az ok is egyértelmű, nem is titkolják és meg sem próbálják legalább „költségtakarékossági okokkal” leplezni: a pénz ugyanis rendelkezésre állna – ideológiai okai vannak Károlyi „teljes elsötétítésnek”. A „nemzeti oldal” Trianon-mániája miatt csinál bűnbakot Károlyiból: kell valaki, akit hibáztathatnak „mindenért” – hiszen egy „jó nacionalista” ugyebár sohasem ismerné be, hogy sok-sok évtizednyi elrontott, gőgös nemzetiségi és nemzetpolitikánk volt leginkább felelős azért, aminek a vége lett Trianon… Igen: annak az úri-dzsentri Magyarországnak a politikája, amely most a jobboldalon az "ideál". A történelmi igazság mit se számít…

Szégyen az, ahogy komoly konzervatív értelmiségiek kussolnak, amikor liblingpártjuk korifeusai behajolnak a szélsőjobb történelemhamisításának. Vajon a Professzorok Batthyány Köre miért nem emeli fel a szavát, amikor Károlyi történelmi szerepét körülhazudni hallja?

Mellesleg meg: értem én, hogy Orbán (illetve: orbán!) zabos a Károlyi-famíliára – hiszen K. M. őse, Károlyi Sándor (akkor még nem gróf, csak báró) előtt tették le anno a fegyvert a nagymajtényi síkon a kuruc hadak… Hogyan is érezheti magát a Nagy Szabadságharcos, Napjaink Főkuruca, amikor esténként, az országházból hazamenet, ott látja fényben fürödni egy labancivadék szobrát!

…De nem is ez a lényeg – hanem az, amit ebben a helyzetben tehetünk! Mit tehet a köztársaság-párti, saját történelmét ismerő és azzal szembenézni képes állampolgárok közössége ebben a helyzetben?

Nos, megteheti mindenek előtt, hogy kinyilvánítja: fontos számára az, hogy Magyarország első köztársasági elnöke ki legyen „díszvilágítva”, ahogy annak egy köztársaságban lennie kell! Ha a „nemzeti-keresztény” oldal erre nem óhajt (ideológiai okokból) pénzt áldozni, akkor mi (szintén ideológiai okból, éspedig a köztársaság melletti elkötelezettségünkből következően) vállaljuk, hogy kifizetjük Károlyi Mihály villanyszámláját. Gyűjtést rendezünk e célból és a befolyó pénzt felajánljuk Budapest Főváros Önkormányzatának. Mert ugye ha valaki pénzt is áldoz az elvei sikeréért, az számít igazán komolyan veendőnek

…És ha az Önkormányzat nem fogadja el a pénzt és nem világítja ki a szobrot, akkor… Nos, akkor „B-tervként” megtehetjük ezt a magunk „alternatív módján” is: a világításra összejött pénzből gyertyákat, mécseseket veszünk és azokat estéről estére elhelyezzük az emlékmű körül. (Biztosan lesznek erre önkéntesek…) Tudtunkkal semmi sem tiltja azt, hogy a köztársaság polgárai gyertyákkal világítsák meg első elnökük szobrát – hátha ez a fény egy idő után megvilágítja a mai határozat elfogadóinak elméit is!

…Felszólítjuk tehát a köztársaság minden hívét, hogy csatlakozzon az akcióhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr693387885

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sem temetni, sem dícsérni 2011.11.17. 19:53:09

Egy el nem hangzott beszéd a Károlyi-szobornálPolgártársaim!Nem temetni és nem dicsérni jöttünk. Nem temetni a köztársaság eszméjét és nem dicsérni a ma regnáló hatalom köztársaságát.Az első magyar köztársaság miniszterelnöke, majd elnöke szobra előtt ...

Trackback: Könyörgésem meghallgattaték 2011.11.17. 19:08:33

Az égiek (és az IMF) meghallották a fohászom. Bevallom őszintén, nem hittem, hogy ilyen hangos, ilyen messzire hangzó volt a tegnapi segélykiáltásom az IMF felé. Azt meg végképp nem hittem, hogy ilyen hamar meghallgatásra talál. Mindenesetre örülök, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan élete 2011.11.17. 13:47:19

Kár, hogy pár éve elköltöztem az ötkerből, ott laktam 5 percre. De ha arra járok - mert járok - akkor gyújtok.

Dr Milton 2011.11.17. 20:44:49

Olvassa valaki ezt a blogot? Baromi ciki ez az izzadtságszagú köztársaságvédés, a cikkben levő tárgyi csúsztatásokról nem is beszélve. Mindenesetre örvendetes lesz ha repül ez a szobor és akkor majd lehet gyújtogatni a 24. kerületben, vag y simagöröngyösön.

kalaposinas 2011.11.17. 20:45:03

Gyújtsatok egy gyertyát a Közgyűlésnek is! Nagy a sötétség!

billy reed 2011.11.18. 06:23:49

@Dr Milton:
Igen, olvassuk -ahogy te is, ha már ide írsz.
Számodra a köztársaság védelme izzadtságszagú, és ciki?
Pedig szép maga a kifejezés is " a köz társasága".
Akkor mit szeretnél helyette?
süti beállítások módosítása