.jpg)
Önmagától – vagy fogalmazzunk úgy: a magyar választók többségének akaratából és személyes, folyamatos, tevőleges hozzájárulásával – aligha remélhető, hogy a leendő IV. köztársaság stabilitását garantáló demokrata mentalitás „eluralkodik” a közeljövőben és „áthat” mindent: a hatalomgyakorlás módját, az intézmények belső viszonyait, stb. Nem tudok elképzelni olyan spontán változást belátható időn belül Magyarországon az emberek gondolkodásmódjában, amely ezt lehetővé tenné. Éspedig azért nem, mert a demokrata gondolkodásmód és szellemi eszközrendszer kialakulásához rengeteg, generációkon át halmozódó és továbbadott társadalmi tapasztalat kell…
A leendő, orbánizmus utáni IV. köztársaság egyik nagy kérdése, hogy miképpen biztosítható a társadalom és az intézmények demokratikus működése anélkül, hogy már készen létezne a magyar társadalomban kellő számú demokrata mentalitású ember? És ha nyilvánvaló, hogy nem lehet demokráciát fenntartani demokraták nélkül, akkor vajon honnan fogjuk előteremteni ezeket a demokratákat és hogyan fogjuk őt meg is tartani a demokrataságukban?
A IV. köztársaság másik nagy kérdése pedig az, hogy miképpen lesz tartós és jelentős gazdasági növekedésre képes Magyarország? Honnan lesz meg ehhez az „erő” a versenyszférában? Honnan jön a szükséges innováció, a „K+F”? Honnan, mitől válik hosszú távon előre tervezni akaróvá és tudóvá a magyar „átlagvállalkozó”? Mitől látja be, hogy az alkalmazottakkal való kooperáció „többet hoz neki”, mint a „vállalati despotizmus” és az 1.0-ás kőkemény kizsákmányolás? És ami szintén alapvető: mitől látja be a magyar melós, hogy nem elsősorban fizetésemelést kell követelnie, hanem jól működő gazdaságot és jó pályákon haladó versenyszférát?
A két kérdés tulajdonképpen egy: hogyan lehet belátható időn belül megvalósítani egy társadalmi mentalitás-váltást? Hogyan tehető szabadság- és kooperáció-alapúvá egy felső hatalmakhoz szokott és századok óta az egyénileg taktikázásban élő nép? A feladat túlnő egy „új honalapításon” – gyakorlatilag talán a „teremtés” szóval kellene élnünk, ha érzékeltetni akarjuk, mekkora meló is lesz ez!
…És ezzel a teremtés szóval ott is vagyunk a módszernél, ahogy ez megvalósítható. Teremteni egy felső-külső hatalom képes, amelynek van „adekvát koncepciója” és kellő jószándéka is „leendő teremtményei” irányában. Van aztán benne mély erkölcsi erő – ezáltal pedig képes „parancsolatokat”, új, a régieket meghaladó erkölcsi erejű, a társadalmat jobban működővé tevő törvényeket, szabályrendszert alkotni… Most nyilván nem a Jóistenről beszélek, még csak nem is valami új vallásról, hanem egy, a mai Magyarország és a mai magyar mentalitás nézőpontjából „felette és kívül álló” emberek szervezett csoportjáról – ez lenne az új ellenzék. Nem példa nélküli a történelemben az, hogy egy efféle, az őt körülvevő tömegtől eltérő mentalitású és tudatossági fokú csoport újította meg a társadalmat – igaz: nem is sok jó példa akad erre! És nyilvánvaló, hogy kell a társadalom fogadókészsége is ehhez: hogy „a zemberek” is érezzék azt, hogy ami addig volt, ahogy addig éltek, az nem mehet úgy tovább! Nem mehet, mert fenntarthatatlan. Úgy, mint ahogy most Magyarországon van: az utóbbi hónapokban rohamosan nő azok száma, akik szinte már bármiféle kiutat elfogadnának, ami megalapozottan ígér jobb jövőt nekik és ezért akár még komoly változásokba is készek belemenni. A tömeg előtt végképp lejáratódott az a politizálási mód, ahogyan az elmúlt évtizedekben politizáltak – mert nem volt eredményes, minden csak rosszabb lett. És mivel a tömeg egyszerűen nem tud mit kezdeni magával és nem tudja magától megváltoztatni a viszonyokat, ezért arra vár, hogy jöjjenek valahonnan valakik, akik ezt a munkát legalább irányítani képesek.
…Hát: adjuk meg a népnek, akit kér!
Amikor a jónép elé kiállunk, akkor mindenek előtt azt kell tisztázni velük, hogy nem a politika felelős a bajainkért, hanem mi magunk, amilyenek vagyunk, amilyenné alakított minket egyénként a sorsunk, népként pedig a történelmünk. A történelmünk, amely különös „szimbiózisban” van a mentalitásunkkal: oda-vissza hatnak egymásra. Az önálló, megfontolt cselekvésre alkalmatlan mentalitás rossz, megalapozatlan döntésekre vezet – az meg rossz, a cselekvési szabadságunkat leszűkítő történelmet csinál… És így ismétlődik a folyamat. És mindaddig nem lesz változás, amíg mi meg nem tudunk változni és ezáltal meg nem változtatjuk az egymáshoz fűződő viszonyainkat. Az új politikai erő feladata az lesz, hogy kidolgozza azokat a demokrata struktúrákat, amelyek a működésük adta jó példa és a működésük által előálló eredmények segítségével demokrataként működni képes és működni szerető emberekké formálják a most még többségükben nagyon másmilyen magyarokat. Nem hinném, hogy létezne más módszer erre. Hiányoznak a demokráciát mint eredményes rendszert igazoló tapasztalatok – hát adjunk ilyeneket! Nincs gyakorlat a kooperatív rendszerek működtetésében – hát adjunk alkalmat ennek megszerzésére! És tegyük mindezt úgy, hogy a tapasztalatszerzési folyamat zavartalanul és hosszú távon működhessen, ne „orbánkodhasson bele” abba senki! Ne hagyjuk visszarendeződni a társadalmat és a mentalitást! És közben persze azok, akik vezetik a folyamatot, maradjanak meg demokratáknak!
Igen: a képlet valamiféle „demokrata abszolutizmus” által jobb pályára állított társadalom…
Azt, gondolom, mindenki érti, hogy mi az abszolutizmus – de ugyan mitől lenne ez a „mi abszolutizmusunk” demokrata? Elárulom: a céljától, az azt megszervezők és irányítók elkötelezettségétől, a rendszerbe általuk beépített, automatikusan működő kontroll-mechanizmusoktól (amelyek „kidobják” az antidemokratikus működést és az antidemokratikusan működni kezdő vezetőt) és legfőképpen attól, hogy ez a rendszer bárki számára nyitott, aki a teljesítményével és a tehetségével megérett a feljebb lépésre a „hierarchiában”.
Az előbbi leírásból következik, hogy ebbe a rendszerbe döntési pozícióba nem kerülhetnek olyanok, akik az adott területen, kérdésben nem képesek megalapozott és ugyanakkor demokrata szellemiségű döntést hozni. Ha úgy tetszik, éppen a rendszer védelmében szükséges ez így…
„Hol a f….ba’ demokratikus ez?” – tehető fel a kérdés. Hol demokratikus egy rendszer, amely nem engedi meg, hogy bizonyos (és talán nem is „direktben” szélsőséges és emberellenes) nézetek formálhassák a döntéseket, a közösség további sorsát? Erre csak azt válaszolhatom: a demokrácia egy folyamat – és egy folyamat révén is jöhet létre. Így volt ez mindig is, mióta emberi közösségek élnek és különféle társadalmi formációkkal kísérletezgetnek. És mint minden értelmes céllal bíró folyamat, a demokratizálódás is tervezhető: van kezdete és vannak, akiknek el kell kezdeniük a terv megvalósítását. Tudom, hogy a XX. század közepe óta rossz a sajtója a „társadalmi tervek” megvalósításának. Lejáratta a kommunizmus – amelynek terveinél oly kevéssé voltak tekintettel az ember valóságos természetére. Akkor valami sosem létezettet akartak felépíteni az emberekből – ezzel ellentétben a demokrácia igenis létezik és működik, csak nálunk még nem. Nem „valami agyrémet” építgetnénk tehát ezzel: nap, mint nap láthatjuk a jól működő és jólétet adó demokráciákat. (Kérem, hogy a jelenlegi válságot ne hozzák fel a demokrácia rossz mivoltát „igazoló” példaként – de ezt most ne nyissuk ki, hogy miért ne..!)
Annak idején, a rendszerváltás körül élt egy elképzelés, hogy nem kellene az új rendszerben meghatározó, befolyásoló pozíciókba engedni, vagy ott meghagyni „az előző rendszer kiszolgálóit”. Nos: az igazság az, hogy ebben a kérdésben nem az előző rendszer(ek)ben betöltött pozíció, hanem az előző rendszer(ek) által bennünk kialakított mentalitás a meghatározó. Hiába nem volt valaki „potentát” korábban, az elmúlt rendszerben, ha a mentalitásában ott él az egész múlt: akkor ő az új rendet is a régi módon fogja működtetni, mivel maga is akként működik! (És ezért is lett volna értelmetlen korábban egy „Ki mi volt a múlt rendszerben?”-szerű választóvonal: mert a múlt rendszert, a „nemdemokráciát” magunkban vitték mind a „túlélői”…)
Teremtésként határoztam meg az előttünk álló feladatot és feltettük a poszt elején azt a „módszertani kérdést”, hogy honnan teremthetők elő kellő számban és minőségben demokraták ehhez a feladathoz, akiknek léte nélkülözhetetlen a demokrácia és intézményei működtetéséhez, egyáltalán: ahhoz, hogy beindulhasson a társadalmat átdemokratizáló folyamat?
Nos, demokratáink vannak, talán nem is kevesen. De ezek többsége nem teljes érékű demokrata, mivel hiányzik belőlük az összefogás- és együttműködés-készség. Sokuk ugyanúgy egyéni játékos, a magányosan próbálkozgatáshoz szokott alak, mint bárki Magyarországon. Márpedig a demokrácia: kooperáció – „szólóban” senki sem lehet demokrata. Még egy „abszolút uralkodónak” is szüksége van társakra, hát még egy köztársaságot vezeti akaró politikusoknak!
Mindenek előtt tehát az új ellenzékhez „felvételre jelentkezőket” hozzá kell szoktatni a közösségben való tevékenységhez. A közös tevékenység pedig elfogadott közös célokat követel meg, nem játszható az, hogy „mindenki okosabb mindenkinél”. Továbbá: a közösségben van hierarchia is (demokratikus közösségben persze a hierarchia teljesítményen alapul). Az „újoncoknak” majd hozzá kell szokniuk ahhoz, amit „szervezeti fegyelemnek” neveznek és ahhoz is, hogy a szervezeten belüli helyüket a jól mérhető teljesítményük határozza meg. Mindezek így, együtt sokaknak bizonnyal szokatlanok lesznek… Mert akik ugyan a teljesítményhez (a saját eddigi életükben, a szakmai pályán) hozzá is szoktak már, még közöttük is ritka az, akiben ehhez a közösségi munka természetes mivolta, az együttműködés automatizmusa is társul!
Az is lehetséges, hogy a rendszer fenntartásához külső segítséget is célszerű lesz igénybe vennünk: olyan „kultúrközegekből” érkezőket, ahol erősek a demokrata, kooperatív és bizony az „antikorrupciós” hagyományok. (Annak idején Géza fejedelem és István király is külföldről hívott az „új mentalitást magukban hordozó” papokat, lovagokat, mesterembereket…) És szükséges, hogy a felépítendő új rendszer, az új Negyedik Magyar Köztársaság „személytelen” legyen. Ez alatt azt kell érteni, hogy (akár) ne is legyen lehetséges személyes kapcsolat azok között, akik esetleg „hagyományosan együttműködve” akár az antidemokratikus mentalitás, akár a korrupció, vagy esetleg a kontraszelekció „továbbélését” tennék lehetővé, ezzel erodálva az új köztársaságot. (Az informatika korában és a szervezéstudomány mai fejlettsége mellet egyszerű „ujjgyakorlat” ennek kivitelezése…)
…Egyáltalán nem biztos, hogy mindez sikerül, hogy mindezt sikerül elvégezni! És pláne úgy, hogy mindennek az előkészítésére, az ellenzék ütőképes sereggé szervezésére alig egy évünk van. Mert ha 2012 második felében Orbánék időközi választásokat tartanak (arra spekulálva, hogy akkorra még nem lesz ütőképes ellenfelük), akkor azt követően még a maiaknál is rosszabb feltételek mellett lehet majd megpróbálni változtatni a dolgok menetén. Aki demokratává akar lenni (mert most még alig-alig az itt bárki is!), az nem halogathatja a cselekvést – mert ha vár, azzal Orbánt segíti. Ha pedig a többség csak szájjal demokrata, akkor csak szép álmokat kívánhatok nekik!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek