Itt az újabb Láz(ár)álom: a kormány kötelezné a bankokat, hogy egy fiktív árfolyamon engedjék kiszállni a devizahiteleseket. Természetesen ezt az ötletet sem előzte meg semmiféle komoly vizsgálat, sem számítások: jött, bedobták a médiába – és most tarol! Leütötte a lábáról a forintot, az OTP-részvények árfolyama is jól megnézhette magát a Lázár János által elébe tartott tükörben… Mintha 2010 augusztus-szeptemberének legszebb Kósa&Szijjártó-féle időszakát élnénk: úgy látszik, az ősz eljövetele valami titokzatos ok miatt arra készteti a Fidesz-fiúkat, hogy hazavágják az árfolyamokat…
A mai ötlet elképesztő: hozzá hasonlókat csak a ’40-es évek végén élt meg Magyarország. Legyünk őszinték: az ekkora mérvű és ilyen súlyos hatásokkal járó állami beavatkozást nem sok különbözteti meg az államosítástól. Hiába vannak magánkézben elvileg a bankok, ha az állam tetszése (és ötletei) szerint azt csinál velük, amit akar, azt kényszerít rájuk, amit az érdekei diktálnak és mindezzel gyakorlatilag ellehetetleníti egy tőkés alapokon álló bankrendszer (és áttételesen: gazdaság) normális működését.
Nem akarom én a bankokat sajnáltatni – de ezzel a tervezett intézkedéssel elérünk egy határt, amitől kezdve csak „korlátozott piacgazdaságról” lehet beszélni. Talán nem értik Lázár és társai, hogy mi a bankok, a tőke és a tőkepiac szerepe egy piacgazdaságban? Vagy ha értik, akkor azt akarják, hogy itt ne az legyen? De ha nem az, akkor mi? Ha nem akarnak kapitalizmust, akkor vajon mit szeretnének? Szocializmus? Á, nem: ahhoz köztulajdon kellene, itt viszont „kormányuralom” van. A kormány tetszése szerint szól bele elvileg tőle teljesen független gazdasági szereplők dolgába, kénye-kedve szerint torzítva el a valóságostól az árakat és piaci viszonyokat. Ha jól emlékszünk, annak idején, a szocializmusban éppen az eltorzított ár-értékviszonyok okozták az egyik legnagyobb bajt – mi értelme van most újra ezt az utat járni?
Lázárék úgy értelmezik a kapitalizmust, a szabadpiacot, hogy szabad a meglévő kormányzati hatalommal visszaélni. Szabad nekik a bárkinél meglévő pénzeket „saját céljaikra fordítani” – és itt saját cél lehet az is, ha a megszerzett pénzen népszerűséget és hatalmat tartanak fenn. Ők „látszatfüggetlen” tulajdonosokat és felülről irányított gazdaságot (és: társadalmat) szeretnének. Ez rendszerint azok „álma”, amik nem képesek úgy felül maradni, hogy azt a teljesítményük garantálja nekik.
A bankokban van bőven pénz – nosza: vegyünk belőle, és adjunk a rászorulóknak, hadd szeressenek azok minket! …Az az érzésem, hogy ezek a fiúk valahogy úgy fogják fel a bankoknál lévő pénzt, mintha egy-egy rendkívül gazdag emberről, az ő magánvagyonáról lenne szó: ha elvesszük (mondjuk) az egytizedét, még úgy is bőven marad neki, „meg sem érzi”! Valóban: már Marx megállapította, hogy „a tőkés fogyasztása rugalmatlan”: minden szükséglete ki van elégítve, ha egy kicsit elveszünk tőle, majd legfeljebb eggyel kevesebb szigetet vásárol magának az óceánban… Csakhogy: a bankokban lévő pénz zöme nem a bankoké, hanem a betéteseké – akik legtöbbször kisbetétesek. Ha a bankokat kivéreztetjük, akkor „a zemberek” pénze kerül veszélybe. Továbbá: a bankokban akkumulálódott és kezelt pénz: tőke. Tőke, amelynek léte és mobilitása, szükség szerinti rendelkezésre állása elengedhetetlen a gazdaság működéséhez. Kenő-és üzemanyag is egyben – akár egy kétütemű Trabantnál. És egy megingatott bankrendszerben az emberek nem bíznak, nem akarnak betétesei lenni többé. Egy emiatt (is) szűkülő forrásokkal bíró bankrendszer pedig nem lesz képes kellően kenni és táplálni a gazdaságot: jön a lefelé tartó spirál…
Amit ma Lázár előadott, az a hozzá nem értés, a tehetségtelenségből fakadó kétségbeesett ötletelés és a „bármi áron” való hatalmon maradás eredője.
…De sajnos nem áll ezzel egyedül: nem korlátozódik néhány, magát egyre szorongatottabb helyzetben érző főfideszesre ez a gondolkodásmód. Komoly fogadókészség van az efféle elképzelésekre a mai magyar társadalomban – és ne higgyük, hogy csak a lelkükben Kádár-nosztalgiákat dédelgető egyes nyuggerek, vagy éppen a „segélyesek” körében. Nem: vannak értelmiségi közegek is, amelyekben divatosak az efféle („újbalos”?, „neokommunista”?, „ökoszociális”?) elképzelések. Látszólag egy igazságosabb és „stresszmentesebb” társadalom ideálja lebeg ezeknek az embereknek a szeme előtt, ahol egyenletesebben van terítve a jólét. Ám a helyzet az, hogy igazi, stabil jólétet csak a versenyszférában megtermelt értéktöbblet adhat – még akkor is, ha ez „stresszes”. Bármiféle ábránd, ami ettől eltér, még mindig és mindenütt megbukott, lett légyen az valami „kommuna-féleség”, vagy akár „tervgazdaság”, netán” államkapitalizmus”, de a Fideszéhez hasonló erőből-módszerek sem vezettek sosem sikerre.
Lehet tehát ábrándozni és lehet erőszakoskodni is – de egyiket sem érdemes, hogy úgy mondjam: „nem kifizetődő”. Ha leáll a gazdaság, akkor összeomlik a társadalom is – olyankor pedig legelébb a hatalmon lévőket szokás agyonverni…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek