2011.07.16. 13:27 Szerző: piefke

Karácsonyi ének

 

Bah! Humbug!” – Scrooge mondása Dickens Karácsonyi ének c. regényéből

Szarból is lehet várat építeni, de az szar vár lesz! – Régi építész-közmondás 

E hét egyik érdekes belpolitikai fejleménye volt Karácsony Gergely LMP-s képviselőnek a Népszabadságban megjelent javaslata (http://nol.hu/belfold/20110712-javaslat_alkotmanykorrekcios_szovetsegre), amelyben felveti, hogy a 2014-es országgyűlési választásokra a jelenlegi három ellenzéki parlamenti pártnak „alkotmánykorrekciós szövetséget” kellene kötnie. Így, együtt, remélhetőleg (kihasználva a tervezett Fidesz-féle új választási törvényt) elérnék a bűvös 2/3-os többséget és ennek birtokában egy hónap alatt megváltoztathatnák az új alkotmányt, a sarkalatos törvényeket, köztük a választásit is – majd ezzel végezvén egy új, immár sokkal kiegyensúlyozottabb és valóban demokratikus szabályok alapján lefutó választás következne…

Nekem erről az egészről Charles Dickens Karácsonyi ének c. műve jutott eszembe – és nem csupán az ajánlattévő neve miatt. Hanem azért, mert a javaslat ugyanúgy az illúziók világából jön, mint a regénybeli gonosz, embergyűlölő uzsorás, Scrooge csodás, hirtelen megjavulása, jóemberré válása.

Elmondom, miért.

Mindenek előtt: nem azért, mert lehetetlennek tartanám a Jobbik, az LMP és az MSZP egyezségét egy ilyen, mindhárom párt parlamenti esélyeit jelentősen növelni képes egyezségre. A politika a pragmatizmus világa – feltéve, hogy a szereplők önérdekei találkoznak: alkotott már koalíciót itt Horn és Kuncze, vagy Orbán és Torgyán is…  És nem is azért, mert kétségesnek tartom, hogy akár ők hárman, teljes választási akcióegységben is, képesek lennének a bűvös „több mint 2/3”-ot elérni. (Egyébként szerintem nem érnék el…)

Azért tartom illuzórikusnak a javaslatot, mert az egész arra épül, hogy ezen az úton leváltható lesz egy antidemokratikus és önérdek-vezérlete hatalmi monopólium. Az egész javaslat célja az, hogy Magyarország és a magyar társadalom, annak politikai rendszerével együtt visszatérjen az európai demokráciák közé… Szép és kívánatos cél – csak az a kérdés, hogy sikerülne-e az elképzelt úton oda eljutni?

Mindez ugyanis attól függ, hogy mi lenne a „harmincnapos parlament” után; kik lennének a második választás nyertesei, melyik párt mekkora szeletet tudna megszerezni az országgyűlési tortából – és: miféle koalíció születne az eredmény alapján?

Mivel a javaslat a jelenlegi parlamenti pártokkal számol csupán, új erő(k) színrelépésével pedig nem, ezért mi is maradjuk e keretek között. És induljunk ki abból, mit mutatnak a trendek a mostani és várható pártpreferenciákról.

A Medián nagyjából egy hónapos felmérése alapján (http://www.median.hu/object.dc9f27ca-a276-4ffa-8f9d-9dd5d228f0fa.ivy) a teljes választói népességben a Fidesz ma is kétszer annyi támogatóval rendelkezik, mint az őt követő MSZP, és a három ellenzéki párt össz-támogatottsága is kevesebb, mint a Fideszé (15+8+5=28%, illetve 33%). Ha nyilvánvalónak is vesszük, hogy a Fidesz az előttünk álló években tovább veszít a támogatottságából, még akkor is kétséges, hogy ebből vajon profitálnak-e a „hármak” – vagy folytatódik az a trend, hogy a senkit sem támogatók tábora gyarapszik majd. Ez utóbbi a valószínűbb, éspedig több okból is – vegyük ezeket sorra!

1.     Akik ma bizonytalanok, akik egyik létező pártot sem támogatják, azok leginkább azért tesznek így, mert nem látnak számukra értelmes és elfogadható politikai alternatívát. Ha ilyen továbbra sem jelenik meg a pártpalettán, akkor ők nagy valószínűséggel maradnak ott, ahol most vannak: a jobb híján inaktívak között.

2.     A nemzeti radikálisok jelentős támogatottság-növekedése sem valószínű, ugyanis hiába kerülnek egyre mélyebbre egzisztenciális téren az eddig jobbára segélyezettek, ők nemigen aktívak politikailag. A további süllyedés csak a passzivitásukat növeli.

3.     Azok, akik bár nehezebben élnek majd, de a társadalom (munka és politika terén) aktív tagjai és eddig sem tekintették „megoldásnak” a nemzeti radikalizmust, nagy valószínűséggel ezután sem fognak azzal azonosulni: ugyanolyan (vagy még rosszabb) zsákutcának tartják azt, mint a Fidesz-féle „forradalmi kormányzást”.

4.     Az MSZP mára generációs párttá vált: a fiatalabb korosztályokban alig mérhető a támogatottsága – nekik továbbra sem fog tudni alternatívát kínálni. Egyszerűen nincs ehhez benne elég tehetség(es ember). Az öregek pedig egyre fogynak: 2014-ig százezer idős MSZP-szimpatizáns fog eltávozni az életből… Ráadásul bizonytalan is e párt sorsa: ki tudja, hogy 2013-’14-re mi lesz vele-belőle? Lehet, hogy haldoklik, lehet, hogy szakad és lehet, hogy Gyurcsányé lesz… Vagy a kutyáké.

5.     Az LMP szubkultúra-párt: nincs „viszonyulása” a magyar valósághoz, nem mond semmit a fiataloknak – azon kívül, hogy a bringa és a demokrácia jó dolgok. De társadalmi programot és magabiztosságot adó jövőképet nem ad. Akiknek fontos az öko és elég jól élnek ahhoz, hogy ne kelljen rettegniük a saját jövőjüktől (mert akár elhúzhatnak innen külföldre), azok szavaztak és fognak rájuk szavazni, de mások nemigen…

Ezek alapján elmondható: még ha össze is jönne 2014-ben az ellenzéki 2/3 és meg is változtatnák az alkotmányt és a választási törvényt, akkor is a Fidesz szerezné meg a legtöbb szavazatot a második 2014-es választáson. Igaz, nem lenne messze sem 2/3-a –de ez csak növelné a bajt!

Ugyanis: koalíció születhetne – éspedig a Fidesz és a Jobbik között. És ennek a két pártnak együtt talán ismét meglehetne a 2/3-a! Azért menne a Jobbikkal koalícióba a Fidesz, mert:

·          Az (addigra vagy haldokló, vagy osztódott, vagy Gyurcsány vezette) MSZP-vel nem menne (vele sem az MSZP).

·          Az LMP-vel pedig nem nyerne semmit (nem lenne meg a 2/3), viszont számos engedményt kellene tennie.

Ha „igazi” hatalmat akarnának továbbra is Orbánék, akkor maradna partnernek a Jobbik. És tudjuk: Orbánéknak és a mögöttük tömörülő gazdasági érdekkörnek csak a hatalom számít, annak ára, amelyet az ország fizet, nemigen… Ha a hatalomért még egy kicsit távolabb kell kerülni Európától és a polgári demokrata értékektől, akkor simán megteszik ezt a „kis semmiséget”. Az „új 2/3” birtokában pedig még kevésbé demokratikus és még nehezebben ellenük fordítható alkotmányt, választási törvényt, miegymást hozhatnának… Ez lenne a „karácsonyi javaslat” valószínű vége – „Köszönjük, Emese!”

…Szerintem maga a javaslattevő, Karácsony Gergely is képes magában „lemodellezni” a fentieket, hiszen képzett politológus és szociológus. Ha kitekintene a kicsiny, vergődő LMP-bárka kajütablakán, akkor láthatná, hogy a „magyar politikai óceánon” lenne tere egy igazi, ütőképes, modern „hajóhadnak” – csak ezt végre-valahára meg kellene már szervezni! …És akkor nem érezné senki szükségét annak, hogy a mai párpalettán rendelkezésre álló „szarból” próbáljon meg „várat építeni”, aggodalmában „alkotmánykorrekciós szövetségről” szóló fals dalokat énekelgetve – amelyekre a nagy realista Scrooge is csak azt mondaná kedvenc szavajárásával: „Bah! Humbug!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr913072108

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hülye vagy fiam, csak nem forogsz 2011.07.24. 10:10:41

 Édesanyám szokta ezt mondani nekem, ha valami bődületes baromságot mondok. De úgy látom mostantól az állítás második fele már nem igaz. Mától kezdve forognom is kell. Legalábbis ez derül ki a Kedves Vezető iránymutatásából: „A nyugat fáklyá...

Trackback: Börtönbe az államadósság-növelőkkel! 2011.07.18. 20:05:58

   Most az egyszer egyetértek Szájjárató Péterrel, aki kijelentette: javasolni fogja, hogy vizsgálják meg a jogi felelősségrevonás lehetőségeit az államadósság növekedése ügyében.Igaza van, börtönbe mindenkivel, aki felelőtlenül bánik az...

Trackback: Főpróba 2011.07.18. 02:10:43

Gyöngyöspatán polgármester-választás volt. Olyan rendszerben, amely egyfordulós, a relatív többség döntött, és ahol komoly médianyomás is megjelent nemrég – méghozzá oly módon, hogy a közszolgálati adókban gyakorta fölvetült a két kis parlamenti ...

Trackback: Szünet miatt nyitva 2011.07.17. 14:19:50

  Olvasom, hogy: A minisztériumokban, központi hivatalokban, megyei kormányhivatalokban, illetve a kormány irányítása alá tartozó szerveknél hétfőn kezdődő közigazgatási szünet nem azt jelenti, hogy a kormánytisztviselők egyszerre mennének sz...

Trackback: MSZP+LMP+Jobbik=? 2011.07.16. 20:14:40

A választási, illetve parlamenti döntéshozatali matematika kényszerei sokféle meglepő konstellációt pörgettek ki az elmúlt huszonegy évben: az MDF-SZDSZ-paktumtól az 1994-es koalíción át az 1998-ban a Fidesz javára tömeges visszalépő kisgazdákig, s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andráska8 2011.07.16. 16:04:19

Nácikkal képtelenség kollaborálni állítja Bauer Tamás:
http://www.klubradio.hu/kl​ubmp3/klub20110715-172853.​mp3

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.16. 19:31:14

Legyetek optimisták, honfitársak. A Fideszt semmiség legyőzni: le kell nyúlni a választótáborát, azaz olyasmit kell tenni, amit a ma még a Fideszre szavazók szeretnek, csak jobban kell előadni, mint a kormánypárt teszi. Na, mit szóltok?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.19. 12:04:37

@Andráska8: - Ezen az alapon egy "igazi demokrata" (elvileg:) nem ülhetne be egy OLYAN parlamentbe, ahol nácik IS ülnek!
Hiszen azzal, hogy most "együtt dolgozik" velük egy "demokratikus" parlamentben, gyakorlatilag legitimálja őket, elismeri őket "demokratikus" pártnak. Ezen TETTEI után semmi erkölcsi alapja SZAVAKBAN kizárni őket a "demokratikus pártok" közül.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.19. 12:04:55

Engem nem zavarna, ha a Fidesz győzne 49%-kal (Jobbikostúl:). Az MSZP, LMP (stb.) kaphatna 40-45% mandátumot, és lenne még egy el nem kötelezett "3. rend" a maradék 11-6%-kal...
Csak éppen ez az, amit az új választójoggal nem igazán lehetne összehozni, a "győztes (majdnem:) mindent visz" elve miatt, azzal együtt, hogy nálunk nincsenek eltérő tájegységek, ahol más-más pártok lehetnének az erősebbek.

Billy01 2011.07.20. 20:29:28

Amíg a lopott pénzek kitartanak MANYUP pénz és a válság adók, addig itt nem fog történni semmi. Lassan, de közeleg a végóra amikor ezek elfogynak, akkor lesz itt a haddelhad Ti. hatalmas megszorításokat kell majd csinálni. Azok akik nem fideszfanok, nem nyilasok, nem horthysták csak a fideszre voksoltak most, azok nem fogják tudni kire szavazzanak és teljesen reménytelenek lesznek, ezért nem fognak egyszerűen elmenni a választásokra, tehát szerintem egy rendkívül kilétszámú, kis részvételi arányú választás lesz a következő, amit az nyer majd meg, akinek a legtöbb az igazi, elvakult szavazótábora. Ez valszeg a fidesz lesz.
De valószínű egy fidesz- jobbik koalíció!

Andráska8 2011.07.21. 22:52:49

@2. e-képviselő:
A parlamentben nem kell együttműködni velük. Sőt, minden felszólalással el kell határolódni a náciktól.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.22. 19:47:39

@2. e-képviselő: Jó a honlapod, tetszik a gondolat, én is hasonló irányultságú vagyok. Mi lesz a következő akciód?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.07.22. 19:47:53

@Billy01: Ez úgy hangzik, mintha Fidesz-szavazóként 2002-ben írtad volna, mutatis mutandis:
"Amíg a HITELEK, FIZETÉSEMELÉSEK, NYUGDÍJEMELÉSEK kitartanak, addig itt nem fog történni semmi. Lassan, de közeleg a végóra amikor ezek elfogynak, akkor lesz itt a haddelhad Ti. hatalmas megszorításokat kell majd csinálni. Azok akik nem MSZP-fanok, nem NEOLIBERÁLISOK, nem SZTÁLINISTÁK, csak az MSZP-re voksoltak most, azok nem fogják tudni kire szavazzanak és teljesen reménytelenek lesznek, ezért nem fognak egyszerűen elmenni a választásokra, tehát szerintem egy rendkívül kis létszámú, kis részvételi arányú választás lesz a következő, amit az nyer majd meg, akinek a legtöbb az igazi, elvakult szavazótábora."

Hmm, részben bejött volna 2010-ben. 2018-ban is bejöhetnek soraid, 2014-ben szerintem még nem valószínű. Kérlek, ne vedd sértésnek, hogy önkényesen balra tükröztem soraidat, így némi objektív rálátást nyerünk mondandódra.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.28. 22:06:04

@Vértes László: "Mi lesz a következő akciód?"
Köszönöm kérdésed.
Ma jöttem ki a kórházból, amint feldolgoztam a hetes restanciát, visszatérek IDE a válasszal...
süti beállítások módosítása